A Szentírás emberei: Démás

Isten kegyelméből egy újabb esztendőbe léphettünk. Ennek az esztendőnek az elején egy figyelmeztető személy áll  előttünk, aki elhagyta Isten ügyét, elhagyta lelki atyját, s elhagyta-legalábbis egy időre, de lehet végleg- Istent is. Ilyen emberek mindig is voltak és sajnos lesznek is. Egy ilyen ember Démás. Bunjan „Zarándok útja” című könyvében ő név szerint is szerepel. Ez annál is különösebb, mert ebben a könyvben, mind szimbólikus, jelképes nevek vannak. Van a könyvnek egy jelenete, amiben arról van szó, hogy Démás, aki nem messze a keskeny úttól egy ezüstbányát üzemeltet, meghívja a keskeny úton járókat, hogy tekintsék meg a bányáját. Akik elfogadják ezt a hívást, soha többé nem térnek vissza a keskeny útra. E könyv szerint is életveszélyes dolog ezzel az emberrel szóba állni, vele barátkozni.

            Démás üzenete ma időszerűbb, mint bármikor. Egy olyan időben élünk, amikor már a mi tájainkon is egyre többen elhagyják az egyházat, a hitet, Istent. Ma sokan választják a Démás útját. Lehet, hogy még hisznek Istenben, lehet, hogy papíron még egyháztagok maradnak, de azt már nem tartják szükségesnek, hogy komolyan járjanak a keskeny úton, hogy kövessék Jézust. Ezért jó már most, az év elején az, hogy az ige figyelmeztet: a Démás útja nem jó út, ha ezen indultál volna el, gyorsan fordulj vissza, térj meg! Hagyd el a magad útját és gondolatait és térj vissza az Úrhoz.

            De ki is volt ez a Démás, honnan származott? A nevével háromszor találkozunk a Bibliában. Először a kollosébeliekhez és a Filemonhoz írt levélben találkozunk vele. Ezeket a leveleket Pál minden valószínűség szerint a római fogságában írta és Tikhikus által juttatta el a címzettekhez.  Démás ott van az üdvözlők sorában mindkét levélben, mint Pál apostol munkatársa. Mindkét esetben Lukáccsal van együtt említve, s meg kall adni, ez nem egy rossz társaság. A Timótheushoz írt levélben is találkozunk vele, ami azt jelenti, hogy a Pállal való barátsága, közössége nem szalmaláng-lelkesedés volt, hanem hosszú időn át tartott. Több éven át volt Pál munkatársa. Valószínűnek tarhatjuk, hogy Thesszalonikából való lehetett, hisz oda távozik. Az egészen biztos, hogy őt megragadta Krisztus. Hogy hosszú időn át szolgálta is az evangéliumot, prédikált, szolgált gyülekezetekben és szolgált személyesen Pálnak is. Azt mondhatjuk, hogy Pál egyik lekiválóbb munkatársa volt. De a második Timótheushoz írt levélben, Pál keserűen írja, hogy Démás engem elhagyott. Hogy mennyire megviselhette ez Pált, az abból is kitűnik, hogy miután ezt megírja kedves barátjának, azonnal kéri, hogy igyekezzen hozzá jönni, nyilván azért, hogy valakivel megoszthassa ezt a nagy fájdalmát, hogy kiönthesse szívét. Pált ekkor sok más dolog is nyomasztotta, ott függ felette a halálos ítélet és kivégzés lehetősége, de ezeket mind feldolgozta már, de most ez már túl sok számára. Pál az „elhagyás” szóra egy nagyon kemény kifejezést használ, ugyanazt, amit is Jézus a kereszten, amikor az Atyától kérdi, hogy miért hagyta el őt. Ez a szó átvágást jelent, egy olyan szakítást, ami végleges és helyrehozhatatlan. Pál ebben a levélben azt mondja: ama nemes harcot megharcoltam, Démás pedig ezt mondja: én feladtam a harcot.

            Feltevődik a nehéz kérdés: hogyan volt lehetséges ez?

Hogyan hagyhatta el Démás Pált és az Isten ügyét? Démás először nem számolta fel a Krisztus-követés költségeit. Azt gondolta, hogy hátha sok előnye is lesz abból, hogy Pállal együtt van. De amikor látta, hogy a dolog kezd komollyá válni, amikor azt látta, hogy ez egy olyan ügy, ami az életébe is kerülhet, akkor Démás azt mondta: ez nekem már túl sok, erre azért nem vagyok hajlandó. A halálos fenyegetettséget már nem tudom vállalni. Ha Jézus magvetőről szóló példázatára gondolunk, akkor Démás a köves talajra esett gabonamag, aki hallotta az igét, fel is lelkesült azon, de amikor botránkozás és üldözés támad, akkor már nincs tovább. A gazdagság csalárdsága megfojtja a magot. Démás is hitt, de csak egy ideig, s ezzel mások is így vannak. Sokan gyorsan fellelkesülnek és boldogok egy ideig. Az ilyenek hűséges egyháztagoknak látszanak, még bizonyságot is tesznek, de egy fontos dolog hiányzik az életükből: a Jézussal való személyes kapcsolat, az iránta való személyes szeretet. Démásnak nem volt üdvözítő hite, amely hit percig ig sem élhet Krisztus és az Ő kegyelme nélkül. Ó, hány ilyen egyháztagunk van sajnos. Először olyan boldogak és lelkesek. Járnak a templomba, bibliaórára, ifire és még áldozatokra is készek. De aztán egyszer csak eltűnnek, visszaesnek a hitben. Ezért nagyon fontos most az év elején is feltenni magunknak a kérdést: vajon csak lelkesült ember vagyok, vagy pedig van élő, személyes kapcsolatom Jézus Krisztussal? Ismerem-e a Krisztus gazdagságát, amit a világ összes kincséért se tudnék odaadni?

            A másik nagy kérdés, hogy hová ment Démás? Kálvin igyekszik reménykedőleg beszélni Démásról, mondván, hogy nem biztos, hogy Krisztust is megtagadta és az istentelenségbe vetette magát. De itt az áll, hogy Démás a jelenvaló világhoz ragaszkodott, és az eredeti szöveg igealakja azt sejteti, hogy itt egy végleges döntésről volt szó. Sajnos itt nem egy bűnbe való esésről, hanem egy bűnben, hitetlenségben való maradásról van szó. A ragaszkodás szót így is fordithatjuk: megszerette. Démás tehát egyre jobban megszerette ezt a jelenvaló világot és ezért elhagyta Pált és Krisztust.

            De mit jelentsen a jelenvaló világ? A szószerinti értelem szerint ez a mostani világ, az a világ, amiben élünk, aminek értékei szöges ellentétben vannak annak a világnak az értékeivel, amit mi várunk, amit Jézus Krisztus fog hozni az Ő visszajövetelekor. Az igaz, hogy nem kell azt gondolnunk, hogy Démás cégéres bűnökbe vetette magát, hogy züllött, parázna életet élt.Lehet, hogy emberi mérték szerint becsületes, rendes élete volt. A gazdag ifjú se élet ilyen bűnökben, sőt még Isten parancsait is komolyan vette, csak épp a földi javai fontosabbak voltak számára, mint Isten országa.

            Sokan felteszik a kérdést: vajon mi lett Démással, mi lett az ő további sorsa? Isten igéje nem ad erre választ. Az apokrifus iratokban viszont több változat is van az ő életéről. Az egyik irat szerint jól alakult az élete. E szerint Thesszalonikába ment, ahol a keresztyén gyülekezet nagy szeretettel körülvette, bizonyságot tettek neki Krisztus szeretetéről, Démás megtért, és egész további életében Istennek szolgált, nagy kegyelemnek tartva, hogy Isten őt másodszor is kegyelmébe fogadta. De van egy másik változat is, mely szerint Démás végig megmaradt a megkeményedésben. Pap lett egy bálvány-isten kultuszában,és esküdt ellensége lett a Krisztus gyülekezetének. Mind a két változat megtörténhetett, de most számunkra nem ez a fontos. Nem az a fontos, hogy mi történt Démással, hanem az, hogy mi történik velünk.

            Démás annak az embernek a megtestesítője, aki nem volt messze az Isten országától, aki megízlelte az Istennel való járás örömét, de nem maradt meg abban. Démás a félutas keresztyén, aki elindul,de sohasem érkezik meg. Épp olyan, mint az Ószövetségben Orpa, aki elindul, de Moáb határánál visszafordul és örökre eltűnik az üdvtörténetből. Démás az, aki fellelkesül, aki egy ideig szolgál is, de aztán hátat fordít, nem tudja vállalni a következményeket.

            Szomorú példája legyen ennek az évnek az elején komoly figyelmeztetés számunkra. Számoljuk fel a Krisztus követés költségeit, és maradjunk mindvégig következetesek ebben az Új Évben, és életünk minden napján is.

Olvasandó igék: Ruth 1,14-15, Mát.13,21, Kol.4,14, Filem.24,” Tim.4,10

                                                                                                            Lőrincz István