Amid van, azt add
„Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek.” (Ján.6,9)


Ha az evangéliumokat olvassuk, feltűnő az a tény, hogy a gyermekek fontos szerepet játszanak benne. Az akkori világban a gyermekeket nem sokra becsülték. Még a tanítványok is meg akarták akadályozni, hogy az édesanyák Jézushoz hozzák gyermekeiket. Gondolták: a Mesternek sokkal fontosabb tennivalói is vannak, mint gyermekekkel foglalkozni. Jézus azonban egészen másképp gondolkodik ebben a kérdésben. Ő tudja, hogy Isten országából nincsenek a gyermekek sem kizárva, sőt már gyerekkorban kell annak magvait a gyermekek szívébe elvetni. A gyermekek igen áldott eszközei lehetnek Isten országa munkálásának és terjedésének
Így van ez ebben a történetben is. Nagyon érdekes, hogy jóllehet ezt a csodát mind a négy evangélista feljegyzi, ez az egyetlen csoda, ami mind a négy evangélumban pontosan így megtalálható, de erről a gyerekről, akinek öt kenyere és két hala volt, csak egyedül János tesz említést, a többi három evangélista nem. János jegyzi fel azt, hogy András ismerte ezt a gyermeket, ő emliti meg a gyermek ittlétét és azt is, ami nála van, miután Jézus azt kérdezte Fileptől: honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Nem tudjuk, hogy miért van ez. Számukra nem jelentett semmit ez a gyermek? Elhanyagolható részletnek gondolták az ő szereplését? Sok minden van a Szentírásban, amire mi nagyon kiváncsiak volnánk, de ami fölött örök titok lebeg. Ez is alázatra tanít minket, hogy ne akarjunk többet tudni, mint amit a Szentírás elmond. Legyünk hálásak Jánosnak, aki sokszor egészen más szempontból nézi és írja le az eseményeket, mint három másik evangélista társa. Milyen jó, hogy ő nem felejtette el ezt a jelenetet és ezt a gyermeket és így megőrizte ennek a történetnek ezt a részletét is! Miután Jézus próbára tevő kérdése elhangzik Filep  elkezd számolgatni és kiszámolja, hogy kétszár dénár árú kenyér sem lenne elég ekkora tömegnek. Valószínű, hogy András hallja ezt a szóváltást és ekkor szól közbe és tesz említést a gyerekről. András és Filep jól ismerhették egymást, hiszen mindketten Betsaidából, a Galileai tenger melletti halászfalucskából származtak. Ő segíteni akar barátjának, akit Jézus egy nagyon nehéz kérdés elé állította.
Nem tudjuk azt sem, hogy ki volt ez a gyermek, hogy hogyan került oda, hogy honnan volt nála ez az öt kenyér és két hal. Gondoskodó szülei lehettek, akik jól feltarisznyálták gyermeküket és csak úgy engedték el hazulról? Vagy útközben kapta valahol ezeket a dolgokat? Vagy vásárolta őket? Ezek a kérdések is nyitva maradnak. Bizonyára ezt nem fontos számunkra tudni, mint ahogy a nevét sem jegyezte fel János és így kerül be ő is a Szentírás névtelen szereplőinek a sorába.
Egy biztos: ebben a döntő pillanatban ő egy nélkülözhetetelen feladatot végez el az Isten tervében. Jézus a köveket is kenyerekké tudná változtatni, de Ő meg akarja mutatni a tömegnek, hogy Ő egy meglevő eledelt csodálatos úton tud megsokasítani. Ennél a gyermeknél van az Ő rendelkezésére álló eledel. Nem sok az, amije van és nem is valami ínyenc falat, árpakenyér és szárított hal, a szegény emberek mindennapi eledele, de ezt a keveset ő szívesen bocsátja az Úr rendelkezésére. De Jézus számára épp elég, hogy a kevésből sokat adjon, hogy még a maradék is több legyen, mint az eredeti mennyiség. Jézus rátekint erre a gyermekre és arra, ami nála van. Ezután parancsot ad arra nézve, hogy a sokaság telepedjen le a fűben. Ezek után eljön az a nagy pillanat, amikor a gyermek a nála levő szerény eledelt az Úr kezébe tegye. El tudjuk képzelni, hogy milyen nagy pillanat lehetett ez a gyermek életében. Egy egyszerű gyermek, egy legényke, de ebben a pillanatban nélkülözhetetlen, nemcsak a személye, hanem az is, amije van. Érezhette, hogy Isten Fia, a világ Megváltója, most épp őt választotta ki, hogy csodálatos munkájában felhasználja őt.
Nem tudunk semmit ennek a gyermeknek a további sorsáról. Ő megjelenik egy pillanatra, hogy újra eltűnjön majd a szemeink elől. Ha János nem jegyezte volna fel a róla szóló részt, azt se tudnánk, hogy ő valaha is élt. Bizonyára ez a pillanat felejthetetlen maradt az egész további életében. Sokszor visszaemlékezhetett erre a pillanatra, talán még öreg korában is és mondogathatta magában: én adhattam kenyeret a Megváltónak. Mert ez a kenyér a Megváltó kezében csoda-kenyér lett, az Ő kezében megsokasodott. Hallotta Jézus szavait, amint az égre emelte szemeit és imádkozott, látta, hogy hogyan nyújtotta és adta tovább a tanítványoknak. Mi nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen hatással volt ez a gyermekre. Vajon mit jelentett ez akkor az ő számára? Megértette-e ennek a jelenetnek a fontosságát, üzenetét? Vajon együtt mondta-e a sokasággal: bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra? De még kíváncsibbak lennénk arra, hogy megértette-e a prédikációt, ami a csoda után következett, amelyben elhangzott, hogy Jézus az Élet kenyere. De erről az evangélium már semmit sem szól, kíváncsiskodó kérdéseink megválaszolatlanul maradnak. Ez azért van így, mert ennek a történetnek sem ez a gyermek áll a középpontjában, hanem a Megváltó, aki a kenyeret megsokasítja. Mindenki aki látta ezt a csodát és hallotta az ezt követő prédikációt felelős lett azért, amit a hallottak és látottak bennük elvégeztek. Ez a gyermek is felelősséget hordozott majd egész életében azért, amit ez a csoda elvégezhetett, vagy nem végezhetett el az ő életében.
Amit mi mindnyájan meg kell tanulnunk ebből a történetből, az az, hogy Istennek személyes terve van a mi életünkre nézve is. Lehet, hogy nem nagy és különleges az a terv, amit Isten a mi életünkre nézve készített. Lehet, hogy nem bízott ránk rendkívűli dolgokat, feladatokat, de a legkisebb és legjelentéktelenebb munka is örök értéket nyer azáltal, hogyha abban Jézus megjelenik, hogyha azáltal Ő, az Élet kenyere táplálékká válhat emberek életében. Minden ilyen cselekedet, minden ilyen engedelmesség nélkülözhetetlenné válik, mert Jézus maga nélkülözhetetlen minden ember számára. Mindenki azután éhezik és szomjúhozik, amit Ő tud adni, még ha ezt nem is vallja be mindenki önmaga előtt. Azért, mert csak az elégíthet meg, csak az tehet mindenkit igazán boldoggá ,ami átment a Jézus kezén.
Ez az öt kenyér és két hal csak eszköz lett az Ő kezében, annak megmutatására, hogy ki Ő, és mit tud cselekedni az emberek életében. De ha ez a gyermek ezt az öt kenyeret és két halat nem lett volna hajlandó Jézus rendelkezésére bocsátani, akkor többezer ember maradt volna testi és leki kenyér nélkül. Akkor ez a gyermek is szegény maradt volna. Az öt kenyér és két hal talán néhány napra eledel lehetett volna teste számára, de lelkében kárt vallott volna és a világ legszegényebb embere marad. De így érezhette és tapasztalhatta, hogy ha azt, amije van odaadja Jézusnak, akkor ő mindent megsokasítva, megáldva fog kezéből visszakapni. Ezért : add te is oda Neki azt, amid épp van. Idődet, pénzedet, testedet, tudásodat, egyszóval teljes önmagagadat szánd az Ő szolgálatára. Csak egyet ne gondolj: hogy neked semmit sincs, hogy neked nincs mit odaszánnod, hogy téged nincs mire használjon az Úr. Az Úr téged is fel akar és fel is tud használni abban, hogy az Élet kenyerét ma is adja, annak erejét ma is kiárassza ebbe a világba. Naponta kérdd, hogy mutassa meg neked, hogy te mit tehetsz, mit adhatsz neki.
Amit ez a gyermek adott, az bekerült az evangéliumba, amit te adsz, az bekerül az Élet könyvébe. Vigyázz, hogy a rólad szóló fejezetnek ne maradjanak üresek a lapjai. Bárcsak naponta írhatna be valamit rólad és rólam is Isten Szentlelke.


Kérdések

1. Vajon miért került be ez a csoda mind a négy evangéliumba?
2. Mi volt Jézusnak a célja akkor, amikor többször is próbára akarta tenni tanítványait?
3. Próbálj felsorolni apró szolgálatokat, amelyek ma megfelelhetnek e gyermek tettének!
4. Mit jelent a Jézus Krisztusban való hit a világ kenyérgondjának a megoldásában?


Lőrincz István