A Szentírás emberei : Aksza

            Húsvét és pünkösd között gazdag üzenetet hordoz számunra a Szentírásnak ez a kedves szereplője. Ami itt róla fel van jegyezve vágyat ébreszthet a szívünkben arra nézve, hogy Isten kegyelmét még inkább kívánjuk és még gazdagabban kaphassuk. Az az ige jut eszünkbe, amit Jézus mondott egyszer : ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?  A tanítványok is egy nehéz időt éltek át húsvét és pünkösd között. Meg voltak győződve, hogy nekik egy feltámadott és élő Uruk van, aki legyőzte a halált, de valami még hiányzott az életükből, amit még ezután kellett megkapjanak. Ezért ez az idő az ő számukra is a várakozás ideje volt. Az első dolog, amit tőle megtanulhatunk, hogy nagyon józanul tudta helyzetét megítélni. Jól látta azt, hogy a jövőre nézve még nincs mindennel ellátva, amire szüksége van, és nem nyugodott bele a helyzetébe, nem nyugodott bele abba, hogy élete még nincs rendben. Mivel azon a földterületen, amit kapott nem voltak vízforrások nem tudott nyugodtan a jövőbe nézni. Milyen sokszor mi is így vagyunk! Észrevesszük, hogy a legfőbb dolog még hiányzik az életünkből. Mert lehet ugyan hogy meg vagyunk keresztelve, konfirmáltunk is, templomba is járunk, sőt még Bibliát is olvasunk, de még személyes találkozásunk nem volt Istennel, még nem döntöttünk igazán mellette. Milyen nagy kegyelem, ha ezt a legnagyobb hiányt valaki felfedezi az életében és nem marad meg ebben az állapotában egész életében. Sokszor úgy érezzük, hogy a feladatok, amik előttünk állnak meghaladják az erőnket. Vagy hányszor olyan terhek nehezednek ránk, amik már-már agyon nyomnak bennünket. Az is lehet, hogy erőtelennek érezzük magunkat s nem látjuk a következő lépést. A szeretetünk is meghidegülhet sokszor. Végezzük mi a munkánkat, csak épp a szívünk hiányzik belőle. Az imaéletünk, a bibliaolvasásunk, a bizonyságtételünk is meglankadhat. Sok keresztyén embernek az életéből hiányzik az igazi öröm. Valahogy már teljesen belefáradtak, belekeseredtek az életbe. Annyi csalódás, annyi keserüség ért minket, annyi mindenen keresztül kellett menni, hogy már semminek se tudunk igazán örülni. Mások úgy érzik, hogy a mai modern élet kihívásai, kísértései már olyan nagyok és erősek, hogy képtelenek szembenézni velük. És lehet hogy az a bajunk, ami az efézusi keresztyéneké volt, hogy elhagytuk az első szeretetet. Úgy külsőleg minden rendben van, nincsenek nagyobb bajok az életünkben, de épp a legfontosabb, a Krisztus iránti forró és lángoló szeretet hiányzik az életünkből. Ezek a dolgok olyanok, mint az a kis kődarab, ami ha cipőnkbe kerül felsebzi lábunkat és már csak sántikálva tudunk tovább haladni az úton. Ha már ezen hiányosságainkat látjuk az nagy kegyelem. Mert ez minket is könyörgésre indít. Mindezen szükségeinkkel az Úrhoz jövünk, aki pedig szívesen ad nekünk mindent, amire testünknek lelkünknek szüksége van.

            Mit tett Aksza ebben a helyzetben? Odament férjéhez, hogy kérjen apósától olyan földterületet, ahol vízforrások is vannak. De úgy tünik, hogy a férje erre nem volt hajlandó, ekkor Aksza maga ment oda apjához, hogy elmondja kérését. Nagy áldás az, amikor két ember meg tudja egymással szükségét beszélni és együtt viszik Isten elé kérésüket. Milyen nagy áldás, ha férj és feleség együtt tudják családjukat Isten elé hozni. De van olyan helyzet is, amikor nem találunk társat, ilyenkor magunkban is el szabad indulnunk Isten felé. Szabad olyan bizalommal jönni Istenhez, amilyen bizalommal ez az asszony odajárul atyja elé.  Neki mindent el lehet mondani. Be lehet vallani kudarcainkat, büneinket. Nem kell semiit se szépitenünk. És lehet kérni : adj nekünk Atyánk forrásokat, adj erőt, adj növekedést, add a te Szentlelkedet. Aksza it kiöntheti keserüségét is atyja előtt : száraz földre helyeztél engem. Mennyi keserüség van ezekben a szavakban! De Isten előtt lehet panaszkodni, sőt sírni is. Elmondhatjuk mi is : Uram betegséget adtál nekem, egy gyengeséget, egy nehéz sorsot, nehéz családot, terhes munkahelyet, ahol istentelen emberek vesznek körül engem, ahol csak én vagyok hivő ember, ahol nem értenek meg engem, sőt gyakran csúfolkodnak velem. Mindezeket el lehet bátran és bizalommal mondani az Úrnak, Ő ezt nem veszi rossz néven. A panasz, a keserüségeink kiöntése szintén hozzátartozik az Istennel való közösségünkhöz.

            De Aksza nem marad meg a panaszkodásnál. Panaszai, keserüségei buzgó könyörgésre indítják. És elmondja kérést : adj nekem vízforrásokat. Azt nagyon jól tudjuk, hogy a víz az élet előfeltétele, víz nélkül nincs élet, nincs felfrissülés, nincs növekedés sem. Gondolhatunk it tÉsaiás szavaira . vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra, kiöntöm lelekemet a te magodra és áldásomat a te csemetéidre. Mert mi is hiányzik nekünk a leginkább? Nyilvánvalóan Isten Szentlelke. De Isten épp ezt akarja nekünk megadni, meg akar tölteni az Ő Lelkével, annak melegével, annak erejével.

            Isten Lelke együtt jön a Feltámadott Úrral. Nála van az életnek forrása. Kevesebbel nem elégedhetünk meg, de Ő nem is akar kevesebbet adni nekünk önmagánál. Mi sokszor csak Isten ajándékaira vágyunk, pedig Ő önmagát akarja adni nekünk. Aksza megkapta, amit óhajtott, a vízforrásokban gazdag földterületet. Nekünk is meg fogja adni azt, amit Tőle hittel kérünk, mindenekelőtt az Ő Szentlelkét. Csak arra vár, hogy mi jöjjünk és kérjünk. Aksza alsó és felső forrást is kapott atyjától. Mit jelentsen ez a mi számunkra? A felső forrás jelentheti a reggelt, a korai órákat, amikor még az egész nap előttünk áll és könyöröghetünk : Uram te áldd meg az egész napomat, minden munkámat, minden dolgaimat. Te add erődet, Te add kegyelmedet, Te vigyázz reám, őrizz meg engem minden gonosztól. Ilyenkor reggel a „felső” forrás az Isten igéje, amit kezünkbe vehetünk, elolvashatunk, egész napunkra útravalót kaphatuk. De lehet ez a felső forrás az ifjúság ideje is, milyen áldott dolog az, ha valaki már kora ifjúságában az Úr szolgálatára szánja magát és ifjú élete egész hevével Megváltóját dicsőiti. Boldog az ilyen ember, aki a forrsást már ifjúsága idejében megtalálta Istenben.

            Az alsó forrás lehet a napnak a vége, az este, ilyenkor is Istenhez jöhetünk, megköszönve minden áldását, amivel minket a nap folyamán megajándékozott, az erőért, a segítségéért lehet hálát adni ilyenkor. Lehet ez az alsó forrás egy-egy áldott esti alkalom, bibliaóra, imaóra, beteglátogatás, amikor lelkileg feltöltekezhetünk, új erőt meríthetünk az előttünk álló küzdelmekhez. Lehet az alsó forrás az élet estéje, az öregség ideje, amikor az embernek már sokkal több ideje van a lelkiekkel való foglalkozásra, hiszen a földiekre már nem is igen va erő.Ez az idő se kell egy haszontalan, hiábavaló idő legyen a keresztyén ember életében. Az idős ember sokkal többet imádkozhat és átadhatja a fiatalabb nemzedéknek mindazt a lelki gazdagságot, amit egy életen át az Úrtól kapott. Ha a felső és alsó forrásnál „vizet” merítettünk, akkor a napnak illetve az életnek középső része, amikor a munka terhát és a Nap hevét hordozni kell már sokkal könnyebb, akkor azon is áldás lesz. Isten minden helyen és minden időben tartogat a mi számunkra áldást.

            Isten igéje és Szentlelke egy olyan kimeríthetetlen forrás lesz a mi életünk számára, ami soha se ürül ki, ami életünket újra és újra feltölti és megáldja. Mi most húsvét és pünkösd között vagyunk. Már találkoztunk a Feltámadott Úrral, de érezzük, hogy ez nem elég, még valamire szükségünk van. Isten Szentlelkét óhajtjuk, várjuk. Hisszük hogy nem hiába. Mert  Ő reánk is gazdagon ki akarja tölteni áldásait.

Olvasandó igék : Józs.15,16-19, Zsolt.36,1O, És.44,3, Mát.7,11