A Szentírás emberei : Apollós

            Az egyiptomi Alexandria városa óriási szerepet játszott a 2-7 század között a keresztyénség történetében, de különös az, hogy e gyülekezet eredetéről nagyon keveset tudunk. Tulajdonképpen csak ez az egy név fémjelzi ezt a várost : Apollós. Őt Pál  többször is említi a Korinthusbeliekhez írott első levelében, majd az Apostolok cselekedeteiről irott könyvben is találkozunk vele. Még a Tituszhoz írt levélben is találkozunk vele, de nevén kivül nincs ott lényeges feljegyzés róla. A leghitelesebben őt Pál leveleiből lehet megismerni, s bár Lukács is ír róla, az nem valószínü, hogy ő találkozott volna Apollóssal. De ő időben és térben pontosan elhelyezi őt és így ez is nagyon jó háttérinformációt ad róla.

            Apollós a nagy Alexandria zsidó közösségének tagja. Azt tudjuk róla, hogy kiváló szónok volt, aki jól ismerte az irásokat. Komoly felkészültséggel és nagy tudással rendelkezett.Nagyon sokat utazott,  két dolgot is végzett egyszerre: kereskedelmet folytatott, üzleti ügyeket bonyolított és ugyanakkor sokat beszélt az emberekkel, tanította őket. Josephus, a nagy történetíró is említ két ilyen zsidó kereskedőt, akik az Adiabene nevü királyi családot térítették meg és oktatták a hitben. Apollós nem csak az Ószövetségnek volt kiváló ismerője, hanem Jézust is ismrte és csatlakozott az „út” követőihez, vagyis Krisztus követője lett. Amikor tehát városról városra utazott,  a zsinagógákban tanított és megpróbálta a zsidóknak bebizonyítani hogy Jézus a megígért Messiás, akinek a jövetelét a próféták megjövendőlték. Igy jutott el 52 nyarán az efézusi zsinagógába is, épp abban az időben, amikor Akvila és Priscilla Korinthusból Efézusba költöztek. Pál ekkor csak rövid ideig maradt Efézusban, hiszen tovább ment, hogy Szíria és Júdea gyülekezeteit végiglátogassa. Akvilla és Priscilla hallották tanítását az efézusi zsinagógában, felfigyelnek rá és azonnal megérzik, hogy lelkileg egy hullámhosszon vannak, vagyis hogy Apollós a hitben testvérük. Ugyanakkor azt is meglátják, hogy vannak némi hiányosságok Apollós ismeretében és hitében, ugyanis csak a Keresztelő János keresztségét ismerte. Ezért kedvesen meghívták a saját hajlékukba, hogy ott bővebben elbeszélgessenek az evangélium dolgairól és a hiányosságokat pótolhassák. És itt álljunk meg, mert egy fontos dolgot tanulhatunk meg tőle, éspedig az alázatot. Egy hatalmas tudással rendelkező, müvelt teológus kész elfogadni egyszerü egyhéztagoknak a tanítását, akik azonban a hit útján már előbb járnak és világosabban látják az összefüggéseket. Hisz azt is mondhatta volna : hogyan jösztök ti ahhoz, hogy engem tanítsatok, mit tanulhatok én tőletek, esetleg fordítva lehet szó erről, mégpedig úgy hogy én tanítsalak titeket. Ő azonban alázattal elfogadta a tanítást, a kiigazítást.

            Feltevődik itt a kérdés, hogy miképp lehetséges az, hogy Apollós nem ismerte a Jézus nevében való keresztséget, tehát valószínü, hogy a pünkösdi eseménykről sem hallott, vajon kitól hallott Jézusról, aki még ezeket az eseményeket nem ismerte? Annyit tudunk, hogy a keresztyén tanítást szülővárosában, Alexandriában ismerte meg. Nagy kérdés az, hogy ki hozhatta először az evangéliumot Alexandriába? Azt feltételezhetjük, hogy ide is úgy jutott el az evangélium, mint Antiókhiába, vagyis az István vértanúsága után támadt üldözés nyomán jeruzsálemi atyafiak ide is eljutottak. De akkor van itt egy még nehezebb kérdés : hogyan lehetséges az, hogy a jeruzsálemi atyafiak nem voltak tisztában a pünkösdi eseményekkel, a Jézus nevében való keresztséggel? Ez annál is érdekesebb, mert épp az Apollósról való tudósitás előtt az Apostolok Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy Efézusban is voltak olyan keresztyének, akik azt se tudták, hogy volna Szentlélek. Azt nem feltételezhetjük, hogy Apollós a Szentlélekről nem tudott volna, hiszen azt olvassuk, hogy lélekben buzgó volt.  Látjuk itt is, hogy sok mindenben nem látunk világosan az első század keresztyénségében, de az is biztos, hogy ezek nem lényeges dolgok, és ezek a kérdések is tisztázódnak majd az örökkévalóságban. Rész szerint van bennünk az ismret, senki se bizakodjon el, hogy ő mindent tudna, mert a teljes ismeret egyedül Istennél van, de jól van ez így különben még hajlamosabbak lennénk arra, hogy túl sokat gondoljunk magunkról. Maradjunk csak meg az alázatban, bármennyit is tudnánk, ez Isten gyermekeinek a helyes magatartása.

            Azt is tudjuk, hogy Apollós Efézusból Korinthusba ment és ott olyan erővel hirdette az igét, hogy nagyon sokakat megnyert, el egészen addig, hogy egyesek őt tartották a legjobb igehirdetőnek. Sajnos ez odáig fajult, hogy egyesek csak őt akarták hallgatni, Pált is megvetették, s azt mondták : mi az Apollósé vagyunk. Mások meg azt hogy mi meg a Pálé ismét mások a Kéfásé s voltak olyanok is, akik a Krisztuséinak vallották magukat. Itt bizony van egy nagy veszély, mégpedig az ember-dicsőités, az emberekhez, igehirdetőkhöz való túlzott ragaszkodás és ez nem jó, Pál keményen szembe is száll ezzel. Bármennyire is áldott legyen egy igehirdető, vagy lelkipásztor, ne az ő személyéhez ragaszkodjunk, hanem az általa hirdtett Krisztushoz. Talán nem véletlen az, hogy a Szentírás olyan őszintén és kendőzetlenül szól az ilyen nagy próféták és apostolok büneiről, épp azért, hogy ne embereket dicsőitsünk, magasztaljunk fel, hisz ők is mind csak kegyelemből és bünbocsánatból élnek.

            Pál apostol is nagyra értékelte Apollós munkáját, hisz ő vitte tovább Korinthusban a munkát, ő öntözött miután Pál vetett, ő épített tovább a Pál által vetett fundamentumra. Kétségtelen, hogy Pál teljességgel megbízott Apollósban, ez abból is kitetszik, hogy Apollóst magával együtt példaképként állítja a gyülekezet elé. Az is biztosra vehető, hogy Pál személyesen ismerte Apollóst, még akkor is ha személyes találkozásról nem tudósit a Szentírás. Valószínü, hogy Efézusban találkozhattak, Apollós meglátogatta a gyülekezetet az alatt a három év alatt, amíg Pál Efézusban munkálkodott. Erre Pál is utal az első korinthusi levél utolsó fejezetében.

             Azt is feltételezhetjük, hogy Krétát is meglátogatta egy másik tudós társával Zénással együtt, akiről nevén kivül semmi többet nem tudunk. Pál Tituszt arra kéri, hogy Apollóst és társát lássa el mindennel, amire az utazása során szüksége lesz.

            Érdekességképpen még említsük meg azt, hogy sokan úgy gondolják és feltételezik, hogy ő írta a Zsidókhoz írott levelet, közöttük Luther is. Ennek az az alapja, hogy Apollós ismerte ennyire az Ószövetséget és neki volt ennyire müvelt és csiszot irodalmi stílusa az első században. Ha ez így van, akkor annál inkább hálásak kell legyünk Istennek az ő személyéért és munkájáért. Isten felhasználta az ő hatalmas tudását, müveltségét, komoly teológiai képzettségét az ő országa építésében. Ilyen hívő tudósokra, professzorokra ma is nagy szükség van a Krisztus anyaszentegyházában, legyünk hálásak értük. És legyünk hálásak mindenekelőtt Apollósért, ezért az Alexandriából származó zsidó testvérünkért, aki egy ilyen nagyformátumu egyéniség volt, ennyire ismerte az irásokat, akinek útja egy rövid időre keresztezte a Pál útját, aki  kedvessé lett az efézusi és a korinthusi gyülekezetek előtt, és aki ezekben a gyülekezetkben és lehet hogy másokban is áldott munkát végezhetett. Ezek után eltünik a szemünk elől, nem tudunk többet róla, de ez elég. Isten egy adott időben néhágy gyülekezetben felhasználhatta őt országa építésében, gyarapításában. Eszkoz lehetett az Isten kezében, mint ahogy mi is eszközök lehetünk . Lehet, hogy mi nem kaptunk ilyen szép és nagy ajándékokat, de amiket kaptunk azt használjuk hüséggel és lelkiismeretesen mi is.

Olvasandó igék : Ap.csel.18,4.24-28, 19,1-7, 1Kor.1,12,  3,4-7, 16,12, Tit.3,13

                                                                                                Lőrincz István