A Szentírás emberei : Anániás

            Pál apostol első barátja a megtérése után a damaszkuszi Anániás, aki először nevezte őt testvérének a Krisztusban, aki egy igazi barát volt a szükség idején. Hiszen a megtérése utáni napok nagyon nehezek voltak az apostol számára. Gondoljuk csak meg: egyetlen pillanatban elveszítette a régi barátait s arra nem sok esélye volt, hogy rövid időn belül új barátokat kaphasson. Azok, akik őt elkísérték annyit épp segítettek, hogy elvezették az Egyenes utcába, de fogalmuk se volt arról, hogy mi is történt védencük életében. Isten külön felszólítására volt szükség, hogy Ananiás elmenjen és felkeresse Pál apostolt életének ebben a kritikus pillanatában.

            Személyéről sajnos nem sokat tudunk. Nevének jelentése : az Úr kegyelmes. Minden valószínüség szerint egy damaszkuszi zsidó ember volt, aki eljutott a Krisztus megismerésére és követésére. Az is valószínü, hogy egyet s mást hallhatott már Pálról, de nem voltak részletes és pontos ismeretei róla. Pál később egyik védőbeszédében úgy jellemzi őt, mint törvény szerint istenfélő férfiut, kiről az ott lakó zsidók mind jó tanúbizonyságot tesznek. Persze mi nagyon kiváncsiak lnnénk arra, hogy hogyan lett ő Krisztus tanítványa és arra is, hogy ki hozta az evangéliumot Damaszkuszba. Sajnos ezt nem tudhatjuk meg. Úgy tünik, hogy Anániást is nagyon meglepte a Pál megtérésének a híre. Szinte nem jön, hogy elhigyje ezt a nagy csodát. Az akkori keresztyének mindent elképzelhetőbbnek tartottak, mint azt, hogy a keresztyének esküdt ellenségéből Krisztus tanítványa legyen. De az a nagyszerü, hogy amikor Isten ezt elmondja neki, akkor egy percre sem kételkedik és kész minden előítéletét félre tenni és elindulni ennek az izgalmas feladatnak a teljesítésére. Kész a most még vak embert a Krisztusban testvérként üdvözölni. Milyen jó lenne, ha mi is megtanulnánk félretenni az előítéleteinket. Mert hányszor megtörténik az a mi gyülekezteinkben, hogy nem tudunk valakit elfogadni, aki igazán megtért és még mindig a múltja határozza meg a hozzá való viszonyulásunkat. Hányszor eltaszítottunk így embereket, akik sokszor visszakényszerültek a világba, mert az jobban várta őket, mint mi. Ananiás kézrátétel által visszaadta Pálnak a látást és lehet, hogy utána rögtön meg is keresztelte, ezt nem találjuk a Bibliában, de feltételezhetjük, hisz erre utal is Pál szintén a védőbeszédében. Nyilván, hogy ez nem egy lényeges kérdés, nem az a fontos, hogy ki szolgáltatta ki nekünk a keresztséget, hanem sokkal inkább fontosabb, hogy kinek a nevében kaptuk a keresztséget Efelől pedig nincs kétségünk  : Pál és mi is a Jézus nevére kereszteltettünk meg, annak a nevére, akiben egyedül van üdvössség mennyen és földön . Az is valószínü, hogy nem ez volt az egyetlen szolgálat, amit Ananiás Pál felé elvégzett. Hisz ő a feltámadott Jézus tanítványaként érkezett Pálhoz és jóllehet Pál azt magától Istentől hallotta, hogy ő Isten választott edénye, aki elhívatott a szolgálatra, de hogy ennek a szolgálatnak mi a lényege, hogy ezt egyáltalán hogyan kell és lehet elkezdeni, azt kétségtelenül Ananiás mondta el neki. Bizonyára sokat mesélt neki a damaszkuszi gyülekezetről és a keresztyénség akkor helyzetéről, a tanítványok életéről, a már teljes gőzzel müködő keresztyén-üldözésről. És ki tudja, hogy még mennyi kérdése lehetett a frissen megtért Pálnak, mennyi mindent el kellett Aanániásnak mondania neki. Egy felejthetetlen találkozás és beszélgetés lehetett ez mind a kettőjük számára. Kétségtelen, hogy egész további életükben nagy szeretetettel emlékeztek vissza erre a nevezetes napra, amikor Isten az ő útjaikat együvé vezérelte és úgy megáldotta. Áldott legyen Isten az ilyen találkozásokért, beszélgetésekért a mi életünkben is. Áldott legyen mindazokért, akik segítettek nekünk a keresztyén életben az első lépéseket megtenni. Akiket Isten a mi életünkben is eszközként használt fel, hogy Krisztushoz vezessen, vagy hogy a hitben erősítsen.

            Ez az Anániás nem volt egy nagy személyiség, nem volt olyan, mint az apostolok, vagy amilyenné később Pál is válhatott. Ő egy egyszerü tanítvány volt, aki azonban továbbadta azt az üzenetet, amit rábíztak és hüségesen elvégezte az Isten által neki adott feladatot. Isten nagyon megáldotta őt ebben a szolgálatban, hisz ebben a pillanatban Pálnak épp egy ilyen emberre volt szüksége. Talán Anániás ebben a pillanatban sokkal alkalmasabb eszköz volt Isten kezében, mint amilyen egy nagynevü apostol lett volna. A csodálatos az, hogy Pál minden további nélkül elfogadta Anániás szolgálatát, nem mondta : hát egy ilyen nagy személyiség, mint én mégiscsak egy rangosabb látogatót érdemelt volna. Isten áldott eszközeinek a nagysága épp az alázatukban áll, abban hogy ők egy egyszerü testvér szájából is el tudják fogadni a tanítást. Pál ezen a napon úgy fogadta az Anániás szavait, mintha azt egyenesen Isten mondta volna neki.

            Miután Anániás elvégezte a feladatát el is tünik a szemünk elől, soha többé nem találkozunk vele a Szentírásban. Az biztos, hogy Anániás, ha még élt egyáltalán, akkor nagyon sokat hallott Pálról és arról az óriási munkáról, amit Isten általa elvégezhetett az Ő világra szóló nagy tervében. És afelől se lehet kétségünk, hogy valahányszor Pálról hallott mindig  felmelegedett a szíve és mindig visszagondolt arra a napra, amikor Isten őt ott Damaszkuszban, az Egyenes utcába hozzá küldte. És mindig nagy hála lehetett a szívében, hogy Isten épp őt választotta ki erre a szép szolgálatra, hogy a keresztyén élet első lépéseit épp ő tanítsa meg ennek a későbbi nagy apostolnak. Ahogy azt gyakran mondani szoktuk: ő csak egy embert veuetett el Krisztushoz, de Pál már ezreket vagy tízezreket. Ha valaki csak egy embernek az életében lehet Isten eszköze, annak hitre vezetésében, az óriási dolog és nagy nyereség lehet az Isten országa számára. Aki csak egy embert is elvezethettt Krisztushoz, az legyen boldog, kimondhatatlanul boldog, az nem élt hiába ezen a földön. Isten országában nagy szükség van az ilyen emberekre. Ők is nélkülözhetelenek, nélkülük üresek lennének a templomaink, sokkal szegényebbk lennénk. Áldott emlékezetü Ravasz László püspök irja a tálentumokról szóló prédikációjában : Isten is nagyon szereti az egytálentumos embereket, mert belőlük teremtett a legtöbbet.

            Damaszkuszban Anániáson kivül még nagyon sok keresztyén volt, hisz Pál nem jött volna akora „apparátussal” ide összefogdosni és üldözni a keresztyéneket. Pál apostol kereszytén életének első npjait az ő körükben tölthette el. Itt tapasztalta meg először a keresztyének előítéletek nélküli, közvetlen vendégszeretetét. Biztos, hogy ez a gyülekezet számára is nagy élmény és esemény volt, nekik is felejthetetlenek maradtak ezek a Pállal töltött napok és később mindig hálásan és jó értelemben véve büszkén gondoltak vissza erre a napra. Ez a nap mindnyájukra mély benyomással volt. Velük úrvacsorázott először és velük tanulmányozta először az Irást, úgy hogy az Ószövetségben megláthatta az elvövendő Messiást. Nagy öröm és áldás lehetett azokat szívére ölellni, akik még néhány nappal azelőtt reszketve várták az érkezését. Ezek a barátok nem csak szavaikkal mutatták meg iránta való szeretetüket, mert amikor Pál élete veszélybe került, akkor éjszakának idején egy kosárban lebocsátották a várfal mellett s így megmentették az életét. Erre is bizonyára mindig hálásan emlékeztek vissza.

            Érdekes lenne tudni, hogy Pál apostol további élete során visszajött-e még valaha is Damaszkuszba.Erről sajnos nem tudósít a Szentírás és a hagyomány sem tud erről semmit. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy ott volt Krisztusnak egy ilyen engedelmes tanítványa, aki kész volt elvégezni a rá bízott munkát. Kövessük az ő szép példáját!

Olvasandó igék :  1Sám.14,6b, Ap.csel.9,1O19, 25, 22,12

                                                                                                Lőrincz István