2012. április 9., hétfő


Igehirdetési sorozat 20011 Húsvét nagyhetére.
Jézus szenvedésének tárgyai (Wilhelm Busch gondolatainak felhasználásával)
1.Nap A kakas Text. Márk 14,72
Harmadik éve szól hozzánk ezeken az áldott húsvéti nagyheteken az ige Jézus szenvedéseinek tárgyairól. Isten igéje valóban kimeríthetetlen gazdagsággal bír, s ezt most is láthatjuk.
            Egy 15-ik századbeli élt németalföldi festő röviddel a halála előtt festett egy képet az utolsó ítéletről. Krisztus ott áll a kárhozottak és üdvözültek lelkei felett. Angyalok veszik körül, és minden angyalnál egy olyan tárgy van, ami Jézus szenvedésével áll kapcsolatban. Ez a kép is azt akarja kifejezni, hogy Jézus mennyi mindentől szenvedett, milyen gazdag az ő szenvedésének tárháza. Ma egy olyan valamiről beszélünk, ami tulajdonképpen nem is tárgy, hanem egy állat, de szervesen beletartozik Jézus szenvedéseinek eszköztárába. Ez pedig a kakas, ami Nagypéntek hajnalán megszólalt.
            A kakas egy elég nevetséges állat. Amikor a kakasra gondolunk mindig az önhittség, a büszkeség, a gőg, elbizakodottság, agresszivitás jut eszünkbe. Arra az emberre szoktunk a kakassal kapcsolatban gondolni, aki nagyra van magával, teljesítményeivel, büszke adottságaira, de az igazság az, hogy alig képes valamire. Hisz a kakas még tojást sem tud tojni. De nem csak a büszke és önhitt ember jut a kakasról eszünkbe, hanem az ösztön-ember is, hisz a kakas egyebet sem csinál egész nap, mint hogy szaladgál a tyúkok után, sok ember így szalad az ösztönei, testi vágyai kielégítése után. Ezek után különösnek tűnik, hogy egy ilyen nevetséges, megvetett, kigúnyolt állat nem kis szerepet játszik a szenvedés-történetben. Annyira fontos ez a szerep, hogy szerte a nagyvilágon nagyon sok protestáns templomnak a tornyán se kereszt vagy csillag található, hanem egy fémből készült kakas. Kolozsváron két ilyen templom is van, az egyiket „kakasos templomnak” is hívják, a Monostor úton levő templomot, amit egyházunk áldott emlékezetű főgondnoka Kós Károly tervezett, ha jól tudom, akkor ő ezt a motívumot annyira szerette, hogy nem csak a toronyra tervezett kakast, hanem az oszlopfőkön és a csillárokon is ez a motívum található.
             Hogy került a kakas a szenvedéstörténetbe? Hisz valójában semmi keresnivalója nincs abban. A történelemből tudjuk, hogy Jeruzsálemnek ebben a részében, ahol a templom is állott nem volt szabad tyúkokat tartani. Ennek megvolt a zsidótörvény szerinti magyarázata. A tyúk nem számított tisztátalan állatnak, de kapirgálásával a földből sok ilyen állatot, gilisztákat, férgeket hoz a felszínre, s ezért tiltotta a törvény, hogy a templom és más szent helyek környékén tyúkokat tartsanak. És most mégis azt olvassuk, hogy a főpap palotájának a közelében egy kakas kukorékolt. Ez csak az Antónia-erődben lehetett, ahol a megszálló római hadsereg székelt. A rómaiak nyilván nem törődtek a zsidó előírásokkal, törvényekkel, ők egyszerűen szerették a tyúkhúst és a tojást s a feljegyzések szerint ezért előszeretettel tartottak tyúkokat, és persze kakast is. Itt a tyúkok is a kakas azt hirdették, hogy Izrael ebben az időben idegen elnyomás alatt élt, a kakas kukorékolása Izrael népének fájdalmáról, szenvedéséről és elnyomatásáról is beszélt. Mi ezt valahogy könnyebben megértjük, hisz a mi népünk is sokszor nyögte idegen népek, török, tatár igáját, országunk szétdaraboltatott a történelem viharaiban, sokszor élt és él idegen hatalmak uralma alatt. De most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy ennek van egy lelki jelentése is a mi számunkra. A keresztyén ember, akit a Krisztus vérén megvásárolt bizony kerülhet ilyen idegen hatalmak, indulatok, bűnök uralma alá. Hány ilyen leigázó uralom lehet az életünkben: emberektől való félelem, vad ösztönök, az önzés, a Mammon hatalma, irigység, széthúzás. A Káténk ezt így foglalja össze: A Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk. Hányszor lesz igaz az ének szava: ha rajtam erőt vesznek, és rabszolgává tesznek, a megveszett indulatok, úgy hogy velük nem bírhatok.
            A második üzenete a kakasnak, hogy Isten még őt is felhasználhatja. Mert hogy is kerül a kakas a szenvedéstörténetbe? Úgy, hogy Jézus beszél róla nem is olyan sok idővel a szenvedése előtt. Jézus egy adott ponton elmondja, hogy majd abban az órában mindnyájan meg fognak botránkozni benne, mind el fogják hagyni. Péter azonban nagy magabiztosan kijelenti: ha mindenki el is hagy téged, rám biztosan számíthatsz. Jézus ekkor mondja: mielőtt a kakas másodszor megszólal háromszor  megtagadsz engem. Ez aztán be is következett, hisz Jézust a Gecsemánéban elfogják, letartóztatják, a főpap udvarába viszik, majd a palotában kihallgatják. Péter titokban követi Mesterét, de kinn marad elvegyülve a katonák és szolgálók között és melegszik a hűvös éjszakában a tűz mellett. Ekkor a szolgálók háromszor is felismerik, meg is mondják neki, hogy ő is Jézussal volt, de Péter mindháromszor megtagadja Jézust. A harmadik tagadás után azonnal megszólal a kakas Ez a kakas szó kijózanítja Pétert, összeomlik lélekben, belátja, hogy milyen gyarló ember is ő önmagában, ő, aki előbb egy hősnek gondolta magát. De ahhoz, hogy ezt meglássa és belássa szükséges volt a kakas szolgálata. Mi azt gondolnánk, hogy Isten csak egy prófétai erejű igehirdetésen, vagy egy megrázó bizonyságtételen keresztül tud megérinteni, megragadni, hogy csak egy komoly prédikáció vagy egy mély beszélgetés tud valakit bűnbánatra, megtérésre vezetni, de íme itt most azt látjuk, hogy ezt a szolgálatot még egy ilyen nevetséges állat is el tudja végezni. Áldott legyen az Isten az ilyen „kakasokért”, amelyeket Ő a mi életünkben is felhasználhatott, hogy bűnbánatra juttasson, hitre vezessen.
            Végül a kakas minket mindig arra, figyelmeztet, hogy jön a nappal. A kakas ugyanis az éjszaka végén, a hajnal közeledtekor kezd kukorékolni és jelzi, hogy a nappal már közel van. Azon az emlékezetes hajnalon, ez az emlékezetes kakas is azt hirdette, hogy jön a világtörténelem nagy napja, a Jézus kereszthalálának a napja, s ez a nap azóta is azt hirdeti minden embernek, hogy békességet lehet találni Istennel, a halandó ember Jézus áldozata által örök üdvösségre juthat. S ezt a mai napon is el lehet fogadni. Ma, amikor lélekben halljuk a kakas kukorékolását, meg ne keményítsük a szívünket, tartsunk bűnbánatot, kérjük az Ő kegyelmét.

2 Nap. A bilincsek Text.Mát.27,2

Sokan tudják a mi gyülekezetünkben, hogy Isten úgy vezette az életem útját, hogy 16 év óta járom a börtönöket. Hat országban több mint negyven börtönében járhattam. A börtönökben sok megrázó élményben lehet része az embernek. De számomra mindig a legmegrázóbb az, amikor megbilincselve látok embereket. Mindig lelkem mélyéig megráz, hiszen mélyen embertelennek és megalázónak tartom, persze kivételes esetekben ez is szükséges, hogy veszélyes bűnözőket ártalmatlanná tegyenek, imobilizáljanak, ahogy azt a szaknyelven mondani szokták. Más esetekben én mindig csak arra gondolok, hogy ez a mélységes megaláztatás jele.
            Jézust is bilincsbe verték, még akkor is, ha ez a bilincs nem úgy nézett ki, mint a mai bilincs, a legvalószínűbb, hogy ez egy durva kötél volt, de a jelentés szempontjából ez most egy teljességgel lényegtelen kérdés. A lényeg az, hogy ezek a bilincsek ma nekünk egy megrázó prédikációt tartanak. Próbáljunk most ennek üzeneteire figyelni.
            Az első üzenetet így fogalmazhatnánk meg: milyen rettenetes is az a világ, amiben mi élünk. Hisz ha nem is járunk börtönökbe, a TV képernyőjén naponta láthatunk olyan embereket, akiket megbilincselve vezetnek a bíróság elé. Amikor egy-egy ilyen megbilincselt embert látunk, akkor mindig az kell eszünkbe jusson, hogy mennyire megrontotta a bűn ezt a világot. Mennyire mélyre süllyedt az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember. Milyen szörnyű bűnök, indulatok tombolnak az ember szívében, hogy ilyen szörnyű cselekedetekre képes, amik miatt bilincsbe kellett őket verni. Nemrég hallottam a „kék fény” adásában, hogy egy férfi megskalpolta feleségét. Pár évvel ezelőtt interneten járta be a világot az a hír, hogy Törökországban valami iszonyatos kegyetlenséggel, több órán át tartó csonkításokkal végeztek ki iszlám fundamentalisták három keresztyén misszionáriust. Ige, el vagyunk borzadva, hogy mik történnek ebben a világban, sokszor nem is messze tőlünk, néha a saját szemeink előtt is. Micsoda mélységei a bűnnek, gonoszságnak, romlottságnak. Bilincseket látva mindig gondoljunk arra, hogy egy bukott, romlott világban élünk.
            De Jézus bilincsei még megrázóbbak. Mert az, hogy gyilkosok, rablók kezén bilincseket látunk, egy normális, igazságos és szükséges dolog. De a Jézus kezén? Hát Ő nem volt gyilkos, nem volt gonosztevő. Ő egyszer azt kérdezte a körülötte állóktól: kicsoda bizonyíthat rám bűnt? És erre senki sem tudott válaszolni, hisz Ő ártatlan volt. Igen, a megdöbbentő itt, hogy a bilincs egy ártatlan embernek a kezére kerül. Innen is láthatjuk, hogy mennyire megzavarodott ez a világ, hisz sokszor gonosztevők szabadon szaladgálnak, azt tesznek, amit akarnak, az igaznak pedig kötve van a keze. Akik börtönben kellene legyenek, azok a szabadok, akiknek pedig szabadoknak kellene lenniük, azok börtönben ülnek. Ezek a bilincsek a világ megzavarodott, összekuszálódott, sátáni voltát mutatják: És mi még mindig egy ilyen világot szeretünk. Nem kellene ez a történet is kijózanítson minket, és végre meg kellene értenünk, amit az ige olyan sokszor mond, hogy ne szeressük ezt a világot.
             A Jézus bilincsei azonban valami szépet is mondanak, éspedig azt, hogy ez is értünk történt. A Biblia olyan sokszor és sokféleképpen beszél erről. Ő szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk, vállalta a halált, hogy mi élhessünk, megsebesíttetett, hogy mi meggyógyulhassunk. És most erre is igaz, hogy Ő megkötöztetett, hogy mi a Sátán bilincseiből megszabadulhassunk. Mennyi ilyen bilincs van! Hány embert kötöznek meg például a káros szenvedélyek: alkohol. Nikotin, de vannak újabb szenvedélyek is már, mint a játék, TV-nézés, internet Hány embert kötöznek meg aztán az úgynevezett okkult bűnök, a babonák, varázslás, a jóslásokban való hit. Jézus, íme azért kötöztetett meg, hogy mi mindezektől szabadok lehessünk.
            A bilincsek arról is beszélnek, hogy ez egy értelmetlen dolog. Hát azt az embert kötözik meg, aki kinyújtotta a kezét, hogy a tengert lecsendesítse, azt a kezet kötözik meg, amit ő a betegekre tett és azok meggyógyultak, azokat a kezeket kötözik meg, ami ötezer embernek kenyeret osztott? Mert itt az ember itt végső soron azt a lehetetlenséget próbálja meg, hogy megkösse az Isten kezét. Az Ószövetségben olvasunk egy emberről, Sámsonról, akit szintén megkötöztek, de amikor az ellenség már örömrivalgásban tört ki, akkor az erős kötelek, mint valami cérnaszálak hullottak le testéről. Hát Jézus gyengébb lenne Sámsonnál? A Jézus kezére helyezett bilincsek is mutatják, hogy mennyire nincs tisztában az ember Isten hatalmával. De itt Jézus engedi magát megkötözni. Miért? Hát irántunk való szeretetből. Érted és értem engedi magát megkötözni Jézus eltűri a bilincseket, mert előtte ott áll már a kereszt. És Ő a keresztre akar menni értünk. Vállalta a bilincseket és a keresztet is értünk, hogy mi megváltott emberek lehessünk.
            Végül ezek a bilincsek azért olyan szépek számunkra, mert azt mutatják, hogy Jézus mennyire kötődik hozzánk, mennyire szeret minket. A katonák azért kötötték meg Jézust, hogy ne tudjon elszökni tőlük. Nekünk is azt kell akarnunk, hogy Jézus ne menjen el tőlünk. De most mi az a kötelék, ami minket Jézushoz köt? Hát a megtört és bűnbánó szív. Közel van az Úr a megtört szívüekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket, mondja már a zsoltáros is. Péter akkor volt közel Jézushoz, amikor kiment és keservesen sírt. Jézus egy bűnbánó szívet sohasem tud elhagyni.

3 Nap. A fényes ruha Text. Luk.23,11

Egyik professzorom mondta egyszer: az ember semmiben se volt olyan találékony, mint amikor a másik embert kínozni akarta. Ezt a Jézus szenvedésének története a legjobban illusztrálja. Nagypéntek reggelén  a főpapok Jézust Pilátushoz viszik, mivel csak neki volt joga, mint római helytartónak a halálos ítéletet kimondani. De ez a gyakorlott római hivatalnok most teljes zavarban van. Ilyen vádlottal még nem találkozott, és bevallja: Jézussal nem tud mit kezdeni. Ezért gondol egyet és továbbküldi Heródeshez, a királyhoz, hátha ő kibogozza ezt a dolgot. S ekkor zajlik le az a jelenet, amiről itt az ige tudósít, hogy Heródes Jézust semminek állítván (az új fordítás szerint: megvetően bánt vele) és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette őt fényes ruhába, visszaküldte Pilátushoz. Mintha hallanánk Heródes gúnyos kacagását, miközben ilyeneket mond Jézusnak: hát ilyen király vagy te? Hát neked már csak a királyi ruha hiányzik, no ne is búsulj én majd gondoskodom erről. És ezzel int is egy katonának, hogy a királyi ruhatárából hozzon egy fényes ruhát, és a vállaira helyezte. Jézus szenvedéstörténetében különös szerepe van a ruháknak, az öltöztetéseknek illetve vetkőztetéseknek. Hisz rövid pár óra leforgása alatt Jézus négyféle öltözetet is viselt Amíg a Golgotára ment, addig a saját ruhája volt rajta, Pilátus udvarában a katonák bíbor-palástot terítenek rá, itt Heródes fényes ruhát teríttet rá, a kereszten pedig minden valószínűség szerint meztelen volt, vagy pedig ahogy a feszületeken ábrázolva is van, egy derékkötőt meghagytak rajta. Mennyire igaz a mi közmondásunk, hogy nem a ruha teszi az embert. Az igaz, hogy másképp nézünk ki egy szép kosztümben, mint a hétköznapi munkaruhánkban, de mégis ugyanazok az emberek vagyunk, és egyáltalán nem jó, hogy a ruha határozza meg a viselkedésünket. Mi fürdőruhában se mondhatunk sikamlós vicceket, éppúgy, mint a legszebb vasárnapi ruhánkban sem. Jézust se tudták a ruhák megváltoztatni, Ő mindig ugyanaz maradt. Maradjunk mi is mindig, bármilyen helyzetben is lennénk, bármilyen ruhát is hordanánk ugyanazok: Isten tiszta és szeplőtelen gyermekei.
            De térjünk vissza a jelenethez. Jézus az Isten Fia ott áll Heródes előtt a fényes öltözetben, amit csúfságból adtak rá. Elgondolkoztató már az a tény is, hogy Jézust mindig is csúfolták s csúfolni is fogják, amíg ember lesz a földön. Talán senki se kapott annyi csúfságot és gúnyt ebben a világban, mint éppen Jézus. Hány olyan könyvet írtak, hány olyan filmet forgattak, hány szórakoztató műsort mutattak be, aminek egyetlen célja volt: Jézus és a Biblia kicsúfolása. Hány ember űz ma is előszeretettel gúnyt Jézusból, egyházból, hitből! Mert ez a fényes ruha egy csúfolódó ajándék volt Heródes részéről. Érdemes most ennek a csúfolódásnak az értelmi szerzőjét egy kicsit szemügyre venni. Amikor Heródeshez megérkezik a hír, hogy Jézust hozzá fogják küldeni, akkor ő megörült ennek. Volt benne egyfajta nyitottság Jézus felé. De Jézus nem hajlandó szóba állni Heródessel. Bármit is mond neki, bármi áron is próbálja őt szóra bírni, ez nem sikerül. Heródes ekkor felháborodik azon, hogy Jézus nem szól hozzá, és ekkor kezdi el csúfolódó akcióját. Vajon miért nem szól Jézust, miért nem veszi őt számba? Minden valószínűség szerint azért, mert Heródesnek volt már dolga Istennek egy áldott emberével, küldöttével, és ez nem más, mint Keresztelő János. Heródes tisztelte Jánost, szívesen hallgatta, sok mindenben hallgatott is, de amikor János kerek-perec megmondta neki, hogy nem szabad sógornőjével parázna kapcsolatban élni, akkor elfogatta és bebörtönözte Jánost. Valószínű, hogy fogsága alatt néhányszor fel is kereste őt, elbeszélgetett vele, s ezekben a beszélgetésekben egy dolog napnál is világosabb lett: hogy Heródesnek el kell hagynia a bűnt, meg kell térnie. De ő erre nem volt hajlandó, semmit se változtatott életformáján s végül egy könnyelmű ígérete után le is kellett fejeztesse Jánost, ahogy azt az evangélium el is mondja. Heródes tipikus példája annak az embernek, aki nincs messze az Isten országától, akik vágyakoznak is Isten után, valami jobb és szent után, de aztán mégsem történik semmi az életükben. S most, amikor ott áll műár Jézus előtt, számára a kegyelmi idő már lejárt. Döbbenetes dolog ez, de mégis van ilyen, Isten hosszan tűr, de nem határtalanul. Egyetlen dolog talán még segíthetett volna rajta: ha leborul Jézus előtt, megvallja bűnét, romlottságát és kéri, hogy könyörüljön rajta. Ha azt mondta volna:Uram, én eddig megvetettem a kegyelmet, de most meg akarom ragadni azt. De Heródes ide nem jutott el, ahelyett a csúfolódásba menekült és meghalt bűneiben. Heródes példája megrázó figyelmeztetés minden hozzá hasonló ember számára, akik hallottak Jézusról, de nem vették komolyan a bűnt. Mert nagyon igaz, amit már a próféta hirdet: keressétek az Urat, amíg megtalálható. Aki nem keresi, míg megtalálható, később lehet, hogy már hiába keresi, mert soha nem fogja megtalálni.
            De szóljunk végül néhány szót magáról a ruháról. A hagyomány szerint ez egy fehér ruha volt. S a fehér ruha a Szentírásban nagyon sokatmondó, súlyos üzenete van, hisz az Isten előtti igazságnak, a megigazulásnak, a megszentelődésnek a jele. A Jelenések könyvében gyönyörűséges ígéretek szólnak a győzedelmesekhez, hogy ők fehér ruhákba öltöznek majd. Ez a ruha azt hirdeti, hogy Ő volt az egyetlen igaz, ártatlan, bűntelen ember, és most azért hal meg értünk, azért megy a keresztre, hogy az ő drága érdemének hófehér ruháját, a megigazulást nekünk adhassa. Milyen balga és oktalan is ez a Heródes. Ő akar Jézusnak fehér ruhát adni, holott ő kellene Jézustól elfogadja a fehér ruhát. S végül az utolsó gondolat: Jézust nem zavarta a fehér ruha. méltósággal viselte a gyalázatnak, a csúfságnak, a gúnynak ezt a ruháját, örök példát hagyva reánk, hogy az Ő nyomdokain járva, mi is fogadjuk el azt. Legyünk készek ebben a világban az Ő gyalázatát hordozni, legyünk felkészülve arra, hogy minket is ki fognak gúnyolni, nevetségessé próbálnak tenni az emberek. Ne féljünk ettől, ez is hozzátartozik keresztyénségünkhöz, kereszthordozásunkhoz. Bárcsak tudnánk ezt a szenvedést mi is úgy hordozni Érte, ahogy azt Ő hordozta értünk.






4 Nap- Az ostor Text.Ján.19,1

A mai estén a Jézus szenvedéseinek tárgyai közül, az ostorral fogunk foglalkozni. Egy félelmetes, elborzasztó kép az, ami itt most elénk tárul. Jézust látjuk lelki szemeink előtt felhúzott karokkal, egy kínzóoszlophoz kötve, amiről holnap este fogunk bővebben szólni. S egy adott ponton egy durva katona elkezdi suhogtatni az ostort. A római birodalomban használt ostor több bőrszíjból készült, amibe vas és csontszilánkokat fontak be. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy néhány ostorcsapás után a megostorozott ember háta csupa seb volt, ömlött belőle a vér, sok helyen a hús le is szakadt és látszottak a bordák illetve a gerincoszlop. Nagyon sok esetben a szerencsétlen elítéltek már ebbe is belehaltak. Megdöbbentő az, hogy ezt az ostorozást a művelt és kulturált Pilátus rendeli el, és a nagytiszteletű főpapok pedig jóváhagyják. Mennyire mutatja ez is azt, hogy a műveltség, a formális vallásosság még semmit se jelent, kultur-népek is követtek el borzalmakat és vallásos emberek is hihetetlen kegyetlenségekre voltak képesek, lásd az inkvizíció. De nem kell itt csak Pilátusról és a főpapokról beszélni, hanem azt mondhatjuk el, hogy az ember képes ilyen szörnyűséget elkövetni. Ez a kép megcáfol minden szép és idealisztikus elméletet, ami az ember jóságáról, nemességéről szaval. Ha valaki még mindig ilyenekben ringatja magát, az nézze csak meg ezt a jelenetet. Ez a jelenet drámai betekintést enged az ember romlott, kegyetlen szívébe. Micsoda átalakuláson kell átmenjen az ember szíve, hogy mássá legyen Jézus épp ezt a lehetetlennek tűnő, de mégse lehetetlen feladatot vállalta fel. Igen, ebben a jelenetben lelepleződik, nem csak az ember keménysége, szívtelensége, hanem mindenek előtt istentelensége. Egyszer egy istentelen ember így káromkodott: ha egyszer az Isten az én kezembe kerülne! Nos, most ez megtörténik. Az Isten Fia az emberek kezében van. És most kiderül, hogy a Káté megállapítása egyáltalán nem túlzás, amikor azt mondja, hogy az ember hajlamos Isten és felebarátja gyűlölésére. Hisz mit mond el ez a történet? Azt, hogy Isten az Ő Fiában Jézus Krisztusban eljött hozzánk erre a földre, Isten az ember kezébe adta magát. És mit tesz az ember az emberré lett Istennel Hát ostort ragad, és rettenetesen megkínozza. Ez az ostor bevilágít az ember szívébe, és megmutatja, hogy az ember Isten akar lenni, hogy az ember Isten nélkül akar élni. Rettenetes még kimondani is, de mégis igaz: az ember meg akarja ölni az Istent. Egy félelmetes módon leplezi le az ostor az emberi szívet.
            Van még ennek a megostorozásnak egy üzenete. Miért is került sor erre? Hát azért, mert Pilátus megpróbált egy középutat választani. Fel kellett volna mentenie Jézust, de ehhez gyáva volt, mert a nép ordította, hogy „feszítsd meg”. Ő ekkor a középutat választja, megostoroztatja Jézust, remélvén, hogy ez a kompromisszumos megoldás, ez a megalkuvás segíteni fog, a nép szíve csak megesik Jézuson, s akkor lezárhatja végre ezt a kínos ügyet. Így az ostor egy kétfelé sántikáló szívet mutat, egy olyan szívet, ami vonzódik Jézushoz, de ami a világgal se tud szakítani, ami a világra is hallgat. Nagyon sok ember hasonlít ebben Pilátushoz. A Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezet volt ilyen, se hideg, se hév, hanem langymeleg, és Isten ezért azzal fenyegeti, hogy kiveti szájából, szívéből. Pilátus esete mutatja, hogy a legnyomorultabb állapot a félig-meddig keresztyénség, a dönteni nem tudó keresztyén.
            Jézus vállalja az ostort is, elfogadja azt is Atyja kezéből az emberek közvetítésével. Mert neki áldozattá kellett válni, Ő az Isten Báránya kellett legyen, aki elveszi a világ bűneit, ő elégtétel kellett legyen, ami által megbékélhet az ember Istennel. Van itt még egy súlyos kérdés:miért engedte meg Isten, hogy Fiát ilyen kegyetlen bánásmódban részesítsék, ilyen borzalmasan megostorozzák? Azért, mert a próféciáknak be kellett teljesedni, amik arról szóltak, hogy Ő az Úr szenvedő szolgája, akit kínoznak majd, de aki száját nem nyitja meg, mint juh az ő nyirója előtt néma marad. Igen, csodálatos a mi Megváltónk viselkedése ebben a helyzetben. Gondoljunk csak bele: mit tettünk volna mi? Hát lázadoztunk volna, az igazságtalan ítélet ellen, vagy próbáltuk volna könyörgőre fogni a dolgot, vagy nehéz még kimondani is: sok ember káromkodni kezdene. S mit tesz Jézus? Örök példát ad nekünk, hogy ha szenvednünk is kellene, akkor tudjunk úgy szenvedni, ahogy ő szenvedett értünk. Ne mondjunk semmit, maradjunk némák. Ne sírjunk, na panaszkodjunk, és soha ne káromkodjunk.
            Végül az ostor leleplezi a megváltás titkát. Nézzétek Jézust, ahogy véresen és megalázva elszenvedi a megostorozás kínját. Ő, aki a menny dicsőségében élt, Ő, aki hatalmas Úr volt a halál felett, Ő, aki elől kitértek a gonosz lelkek is, Ő most a legrettenetesebb módon megaláztatik. Ő az ember útját járja, aki ott a paradicsomban dicsőségre, szent életre teremtetett, de tudatos engedetlenség által így megaláztatott. Jézus azért szenvedi el a korbácsolást, hogy minket már ne korbácsoljon, rontson meg a bűn, hogy mi a bűn által megalázott állapotunkból mennyei magasságba emeltessünk. Mert az ostoroztatásra, mint Jézus minden szenvedésére igaz: ez is érettünk történt. Ő azért szállt le ebbe a pokoli kínba, hogy mi a pokol kínját sohase kelljen elszenvednünk. Legyen drága számunkra az ostorcsapások alatt szenvedő és vérző Jézus.
            Egyszer Jézus is ostort font. De nem azért, hogy megalázza az embert, hanem hogy megtisztítsa a templomot. Az emberek kezében az ostor mindig a megaláztatás eszköze, a Jézus kezében az ostor a megtisztítás eszköze. Ha sokszor próbáinkat ostornak érezzük, jusson eszünkbe: Ő ezzel minket tisztítani akar.

5 Nap a kínzóoszlop Text.Ján.19,1

Minden római bíróság épületében, illetve udvarán volt egy kínzó-oszlop. Ehhez kötötték a szerencsétlen elítélteket, hogy megkorbácsolják őket. A jeruzsálemi Pretóriumban is volt egy ilyen oszlop, mi e köré gyűlünk most össze. Érdekes, hisz erről az oszlopról a Szentírás nem tesz említést, de a korabeli leírásokból tudjuk, hogy ez létezett, s hogy Jézust is egy ilyen oszlophoz kötötték, amikor a korbácsolás történt. De mi közünk van nekünk egy ilyen oszlophoz, mit üzenhet ez nekünk ma? Ahogy a Jézus szenvedésének többi tárgya is prédikál, úgy ez az oszlop is. Hallgassuk most ezt a drámai prédikációt.
            Ez az oszlop először is azt hirdeti, hogy ebben a világban sok rettenetes dolog van. Rettenetes az, hogy kellett legyen egy ilyen oszlop, ahová azért vezették, s kötözték, sokszor láncolták az embereket, hogy őket ott megkínozzák, megalázzák, megszégyenítsék. S ne gondoljuk, hogy ilyen oszlopok ma már nincsenek. Nálunk nincsenek már hála Istennek, de például a muzulmán országokban, van ma is ilyen oszlop, ahova kötözve megkorbácsolják az embereket. De most Jézust kötik ehhez az oszlophoz. Próbáljuk magunk elé idézni a jelenetet. Jézus oda van kötözve az oszlophoz és körülötte egy csomó ember. Hát ez nem egy nagyszerű kép, hisz Jézus ott van a középen és az emberek körülötte vannak? Hát nem ilyen minden templom, minden keresztyén közösség? De vajon sokszor nincs-e Jézus odakötve a templomhoz, a szószékhez, a padokhoz? Mert amikor kimegyünk a templomból, Jézust nem visszük magunkkal, hanem ott marad a templomban. Nem tud kijönni velünk, hogy belépjen a családi, társadalmi, üzleti életünkbe, ami magánéletünkbe. Mert ott mi szabjuk meg a dolgokat. Ott a mi akaratunk és tervünk érvényesül. Ó testvéreim, a mi keresztyén életünk sokszor hasonlít a jeruzsálemi Pretóriumhoz. Jézus meg van kötözve s az ember szabadon vétkezik s Jézus szenved. De beszéljünk most magunkról. Mert a mi bensőnk is lehet egy ilyen hely, ahol Jézus meg van kötözve s ahol a mi vágyaink, ösztöneink, szenvedélyeink garázdálkodnak. Bizony testvéreim, úgy kell látnunk, hogy megkötöztük Jézust, és épp itt az ideje, hogy szabadon engedjük, elbocsássuk, hogy tegye szabaddá az életünket, hogy ő kötözhesse meg indulatainkat, bűneinket. Amikor Pilátus Jézust ahhoz az oszlophoz kötöztette, akkor ez számára egy szánalmas kompromisszum, megalkuvás volt. Hisz lelkiismerete világosan szólt: ez az ember ártatlan, engedd szabadon. De a tömeg őrjöngött és ordította: feszítsd meg! Mit tegyen a szorongatott helyzetben levő Pilátus? Megalkudott. Megint, mint a korbácsolásnál a középutat választotta a halálra-ítélés és a szabadon-bocsátás között. De Jézus nem ismeri a megalkuvást. Az Újszövetségben sok olyan történetet olvashatunk, amiben Jézus ezt elutasítja. Egyszer jött hozzá valaki és azt mondta: akarlak követni, valahová mégy, de engedd meg, hogy előbb eltemessem apámat. Mit mond Jézus? Temessék el a halottak az ő halottjaikat. Vagy mit mond Jakab? Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. A Szentírás nem az is-is, hanem a vagy-vagy pártján áll. Nagyon vigyázzunk a megalkuvásokra. Vannak dolgok és helyzetek, amikor bizonyos engedményeket kell tenni, de például az üdvösség dolgában nem lehet. Ha valaki azt mondja, hogy nem Jézus Krisztus keresztje által igazulunk meg, ott nem lehet megalkudni, vagy ha azt mondaná valaki, hogy Jézus nem az Isten Fia, akkor ebben se lehet megalkudni.
            Végül ez az oszlop mégis csodálatos. Az Ószövetség idején a templom udvarán is volt egy oszlop, amihez az áldozati állatot kötötték, mielőtt feláldozták volna. Most Jézust is készítik az áldozatra, amikor az oszlophoz kötözik. Ez is megaláztatás volt, hisz római állampolgárt csak akkor lehetett megkötözni, ha komoly bűnt követett el. Ostorozni pedig egyenesen tilos volt a római polgárokat. De Jézus vállalta ezt a megaláztatást. Minden ember azt szereti, ha minél jobban felmagasztalják, minden ember a másik fölé akar kerülni. Micsoda pénzek forognak a sportban, ami az mozgat, hogy ki tudja legyőzni a másikat. Jézust pedig a megaláztatásba megy. Ne keressük a világi dicsőséget, maradjunk alázatosak, tudjunk alázatban szolgálni, erre tanít ez az oszlop is.

6 Nap. A töviskorona Text. Máté 27,29

A mai napon egy koronázásról fogunk beszélgetni. Azokban az országokban, ahol alkotmányos monarhia van óriási érdeklődés van azon esemény iránt, amikor a herceget, a trónörököst megkoronázzák, és a királyi tisztbe beállítják. A TV képernyőin milliók nézik s a helyszínre is több százezren, érkeznek, akik szemtanúi akarnak lenni ennek az eseményeknek. A koronázásoknak ma is nagy jelentősége van.
            Ma itt most egy egészen más koronázásról van szó. De nagyon remélem, hogy ez most minket jobban fog érdekelni, mint bármely más koronázás. Ez a koronázás egészen más körülmények között ment végbe. Semmi ünnepélyesség, semmi formalitás. Egy pár durva, röhögő, csúfolódó katona végezte azt el Jézuson, de erről a koronázásról mégis kétezer év óta szüntelenül beszélünk. Azt nem tudom, hogy az angol, holland és más királyok vagy királynők koronázására meddig fognak emlékezni, de amíg világ lesz, Jézus koronázásáról mindig emlékezni fognak. Ezek után lássuk Jézus koronáját. Először is ez egy szörnyű korona volt. Nálunk is terem ez a fajta akác, amit Krisztus-tövisnek nevezünk. Nekünk is volt egy ilyen koronánk, egy kedves barátunk fonta, s elmondása szerint, míg megfonta csupa vér lett a keze. Ahányszor ránéztem mindig arra gondoltam, milyen rettenetese szúrhatta Jézus fejét és homlokát az a töviskorona. Hogy sajoghatott az egész feje, hogy csoroghatott a vér az arcán. Itt is elmondhatjuk, amit már sokszor elmondtunk, hogy ez is azt mutatja: milyen mélyre zuhant az ember. Hogy milyen találékony akkor, amikor a másik embert kínozni kell. Mert azt még elfogadnánk, hogy egy papírból való koronát készítettek, ahogy azt a gyermekek szokták, de hogy egy tövisből font koronát készítenek, s azt húzzák fejébe, az már több a soknál. Igen, a bűnös megromlott emberi természet, erre is képes, ezt is meg tudja tenni. De ez a töviskorona kedves is a mi számunkra. Az igaz, hogy a látvány borzalmas, Jézus számára is rettenetes lehetett az a pillanat. Néhány perccel azelőtt Jézus még Pilátus előtt áll, aki csodálkozva kérdezte: király vagy-é te? Jézus válaszolt: igen, te mondád, király vagyok. Bizonyára a katonák hallották ezt a beszélgetést, s most ezért csúfságolnak Jézussal. Na hát, ha király vagy, akkor itt a korona. És ebben a pillanatban felteszik fejére a töviskoronát.
            De mi azt kell meglássuk, hogy Jézus mégis király, mégpedig egészen más király, mint a földi királyok. Az Ő országa egészen, mint a világ országai. Az Ő országa, az Isten szeretetének az országa. És Ő most foglalja el helyét ennek a trónján. Már beszéltem arról a 15-ik századi festőről, aki Jézust lefestette szenvedésének tárgyaival. A töviskoronánál az a különös, hogy Jézus meghajtja fejét, hogy a katona még könnyebben rátehesse a töviskoronát. A kérdés az, hogy mi be akarunk-e menni ebbe az országba? Ide nem vonattal, vagy autóval érkezünk, hanem a benső szobánkból, amikor csendben megnyitjuk a szívünket előtte. Az útlevél oda egyszerűen az alázatos és bűnbánó szív. Ez egy csodálatos ország. Ennek az országnak az Ura, Jézus Krisztus minden egyes alattvalóját számon tarja, és minden alattvaló közvetlenül beszélhet a királlyal. Egyszer megkérdeztem holland barátaimat, hogy lehetne-e ott a királynővel találkozni, ha valaki minden áron szeretne személyesen találkozni vele. Hát az egy igen bonyolult folyamat, többféle engedély kell hozzá, és hónapokig is eltarthat az engedélyezés folyamata. Jézushoz azonban minden bürokrácia nélkül el lehet jutni, és ez a király mindig segít. Földi királyok nem tudnak mindig és mindenben segíteni, főleg bűnbocsánatot és örök életet nem tudnak adni, de Jézus tud, mert Ő a Megváltó. Az utolsó üzenet az, hogy egyszer minden korona lehull, de Jézus koronája, s amit Ő ad az övéinek az nem hull le soha. Ő koronát ígér azoknak, akik diadalmaskodnak, az élet koronáját.

                                                                                                            Ámen.


                                                                                                            Lőrincz István
           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése