Igehirdetési
sorozat 20011 Húsvét nagyhetére.
Jézus
szenvedésének tárgyai (Wilhelm Busch gondolatainak felhasználásával)
1.Nap A
kakas Text. Márk 14,72
Harmadik éve szól hozzánk ezeken az áldott húsvéti nagyheteken az ige Jézus
szenvedéseinek tárgyairól. Isten igéje valóban kimeríthetetlen gazdagsággal
bír, s ezt most is láthatjuk.
Egy 15-ik századbeli élt
németalföldi festő röviddel a halála előtt festett egy képet az utolsó
ítéletről. Krisztus ott áll a kárhozottak és üdvözültek lelkei felett. Angyalok
veszik körül, és minden angyalnál egy olyan tárgy van, ami Jézus szenvedésével áll
kapcsolatban. Ez a kép is azt akarja kifejezni, hogy Jézus mennyi mindentől
szenvedett, milyen gazdag az ő szenvedésének tárháza. Ma egy olyan valamiről
beszélünk, ami tulajdonképpen nem is tárgy, hanem egy állat, de szervesen
beletartozik Jézus szenvedéseinek eszköztárába. Ez pedig a kakas, ami
Nagypéntek hajnalán megszólalt.
A kakas egy elég
nevetséges állat. Amikor a kakasra gondolunk mindig az önhittség, a büszkeség,
a gőg, elbizakodottság, agresszivitás jut eszünkbe. Arra az emberre szoktunk a
kakassal kapcsolatban gondolni, aki nagyra van magával, teljesítményeivel,
büszke adottságaira, de az igazság az, hogy alig képes valamire. Hisz a kakas
még tojást sem tud tojni. De nem csak a büszke és önhitt ember jut a kakasról
eszünkbe, hanem az ösztön-ember is, hisz a kakas egyebet sem csinál egész nap,
mint hogy szaladgál a tyúkok után, sok ember így szalad az ösztönei, testi
vágyai kielégítése után. Ezek után különösnek tűnik, hogy egy ilyen nevetséges,
megvetett, kigúnyolt állat nem kis szerepet játszik a szenvedés-történetben.
Annyira fontos ez a szerep, hogy szerte a nagyvilágon nagyon sok protestáns
templomnak a tornyán se kereszt vagy csillag található, hanem egy fémből
készült kakas. Kolozsváron két ilyen templom is van, az egyiket „kakasos
templomnak” is hívják, a Monostor úton levő templomot, amit egyházunk áldott
emlékezetű főgondnoka Kós Károly tervezett, ha jól tudom, akkor ő ezt a
motívumot annyira szerette, hogy nem csak a toronyra tervezett kakast, hanem az
oszlopfőkön és a csillárokon is ez a motívum található.
Hogy került a kakas a szenvedéstörténetbe?
Hisz valójában semmi keresnivalója nincs abban. A történelemből tudjuk, hogy
Jeruzsálemnek ebben a részében, ahol a templom is állott nem volt szabad
tyúkokat tartani. Ennek megvolt a zsidótörvény szerinti magyarázata. A tyúk nem
számított tisztátalan állatnak, de kapirgálásával a földből sok ilyen állatot,
gilisztákat, férgeket hoz a felszínre, s ezért tiltotta a törvény, hogy a
templom és más szent helyek környékén tyúkokat tartsanak. És most mégis azt
olvassuk, hogy a főpap palotájának a közelében egy kakas kukorékolt. Ez csak az
Antónia-erődben lehetett, ahol a megszálló római hadsereg székelt. A rómaiak
nyilván nem törődtek a zsidó előírásokkal, törvényekkel, ők egyszerűen
szerették a tyúkhúst és a tojást s a feljegyzések szerint ezért előszeretettel
tartottak tyúkokat, és persze kakast is. Itt a tyúkok is a kakas azt hirdették,
hogy Izrael ebben az időben idegen elnyomás alatt élt, a kakas kukorékolása
Izrael népének fájdalmáról, szenvedéséről és elnyomatásáról is beszélt. Mi ezt
valahogy könnyebben megértjük, hisz a mi népünk is sokszor nyögte idegen népek,
török, tatár igáját, országunk szétdaraboltatott a történelem viharaiban,
sokszor élt és él idegen hatalmak uralma alatt. De most nem erről szeretnék
beszélni, hanem arról, hogy ennek van egy lelki jelentése is a mi számunkra. A keresztyén
ember, akit a Krisztus vérén megvásárolt bizony kerülhet ilyen idegen hatalmak,
indulatok, bűnök uralma alá. Hány ilyen leigázó uralom lehet az életünkben:
emberektől való félelem, vad ösztönök, az önzés, a Mammon hatalma, irigység,
széthúzás. A Káténk ezt így foglalja össze: A Sátán, a világ és a mi tulajdon
testünk. Hányszor lesz igaz az ének szava: ha rajtam erőt vesznek, és
rabszolgává tesznek, a megveszett indulatok, úgy hogy velük nem bírhatok.
A második üzenete a
kakasnak, hogy Isten még őt is felhasználhatja. Mert hogy is kerül a kakas a szenvedéstörténetbe?
Úgy, hogy Jézus beszél róla nem is olyan sok idővel a szenvedése előtt. Jézus
egy adott ponton elmondja, hogy majd abban az órában mindnyájan meg fognak
botránkozni benne, mind el fogják hagyni. Péter azonban nagy magabiztosan
kijelenti: ha mindenki el is hagy téged, rám biztosan számíthatsz. Jézus ekkor
mondja: mielőtt a kakas másodszor megszólal háromszor megtagadsz engem. Ez aztán be is következett,
hisz Jézust a Gecsemánéban elfogják, letartóztatják, a főpap udvarába viszik,
majd a palotában kihallgatják. Péter titokban követi Mesterét, de kinn marad
elvegyülve a katonák és szolgálók között és melegszik a hűvös éjszakában a tűz
mellett. Ekkor a szolgálók háromszor is felismerik, meg is mondják neki, hogy ő
is Jézussal volt, de Péter mindháromszor megtagadja Jézust. A harmadik tagadás
után azonnal megszólal a kakas Ez a kakas szó kijózanítja Pétert, összeomlik
lélekben, belátja, hogy milyen gyarló ember is ő önmagában, ő, aki előbb egy
hősnek gondolta magát. De ahhoz, hogy ezt meglássa és belássa szükséges volt a
kakas szolgálata. Mi azt gondolnánk, hogy Isten csak egy prófétai erejű
igehirdetésen, vagy egy megrázó bizonyságtételen keresztül tud megérinteni,
megragadni, hogy csak egy komoly prédikáció vagy egy mély beszélgetés tud
valakit bűnbánatra, megtérésre vezetni, de íme itt most azt látjuk, hogy ezt a
szolgálatot még egy ilyen nevetséges állat is el tudja végezni. Áldott legyen
az Isten az ilyen „kakasokért”, amelyeket Ő a mi életünkben is
felhasználhatott, hogy bűnbánatra juttasson, hitre vezessen.
Végül a kakas minket
mindig arra, figyelmeztet, hogy jön a nappal. A kakas ugyanis az éjszaka végén,
a hajnal közeledtekor kezd kukorékolni és jelzi, hogy a nappal már közel van. Azon
az emlékezetes hajnalon, ez az emlékezetes kakas is azt hirdette, hogy jön a
világtörténelem nagy napja, a Jézus kereszthalálának a napja, s ez a nap azóta
is azt hirdeti minden embernek, hogy békességet lehet találni Istennel, a
halandó ember Jézus áldozata által örök üdvösségre juthat. S ezt a mai napon is
el lehet fogadni. Ma, amikor lélekben halljuk a kakas kukorékolását, meg ne
keményítsük a szívünket, tartsunk bűnbánatot, kérjük az Ő kegyelmét.
2 Nap. A
bilincsek Text.Mát.27,2
Sokan tudják a mi gyülekezetünkben, hogy Isten úgy vezette az életem útját,
hogy 16 év óta járom a börtönöket. Hat országban több mint negyven börtönében
járhattam. A börtönökben sok megrázó élményben lehet része az embernek. De
számomra mindig a legmegrázóbb az, amikor megbilincselve látok embereket.
Mindig lelkem mélyéig megráz, hiszen mélyen embertelennek és megalázónak
tartom, persze kivételes esetekben ez is szükséges, hogy veszélyes bűnözőket
ártalmatlanná tegyenek, imobilizáljanak, ahogy azt a szaknyelven mondani
szokták. Más esetekben én mindig csak arra gondolok, hogy ez a mélységes
megaláztatás jele.
Jézust is bilincsbe
verték, még akkor is, ha ez a bilincs nem úgy nézett ki, mint a mai bilincs, a
legvalószínűbb, hogy ez egy durva kötél volt, de a jelentés szempontjából ez
most egy teljességgel lényegtelen kérdés. A lényeg az, hogy ezek a bilincsek ma
nekünk egy megrázó prédikációt tartanak. Próbáljunk most ennek üzeneteire
figyelni.
Az első üzenetet így
fogalmazhatnánk meg: milyen rettenetes is az a világ, amiben mi élünk. Hisz ha
nem is járunk börtönökbe, a TV képernyőjén naponta láthatunk olyan embereket,
akiket megbilincselve vezetnek a bíróság elé. Amikor egy-egy ilyen
megbilincselt embert látunk, akkor mindig az kell eszünkbe jusson, hogy
mennyire megrontotta a bűn ezt a világot. Mennyire mélyre süllyedt az Isten képére
és hasonlatosságára teremtett ember. Milyen szörnyű bűnök, indulatok tombolnak
az ember szívében, hogy ilyen szörnyű cselekedetekre képes, amik miatt bilincsbe
kellett őket verni. Nemrég hallottam a „kék fény” adásában, hogy egy férfi
megskalpolta feleségét. Pár évvel ezelőtt interneten járta be a világot az a
hír, hogy Törökországban valami iszonyatos kegyetlenséggel, több órán át tartó
csonkításokkal végeztek ki iszlám fundamentalisták három keresztyén
misszionáriust. Ige, el vagyunk borzadva, hogy mik történnek ebben a világban,
sokszor nem is messze tőlünk, néha a saját szemeink előtt is. Micsoda mélységei
a bűnnek, gonoszságnak, romlottságnak. Bilincseket látva mindig gondoljunk
arra, hogy egy bukott, romlott világban élünk.
De Jézus bilincsei még
megrázóbbak. Mert az, hogy gyilkosok, rablók kezén bilincseket látunk, egy
normális, igazságos és szükséges dolog. De a Jézus kezén? Hát Ő nem volt
gyilkos, nem volt gonosztevő. Ő egyszer azt kérdezte a körülötte állóktól:
kicsoda bizonyíthat rám bűnt? És erre senki sem tudott válaszolni, hisz Ő
ártatlan volt. Igen, a megdöbbentő itt, hogy a bilincs egy ártatlan embernek a
kezére kerül. Innen is láthatjuk, hogy mennyire megzavarodott ez a világ, hisz
sokszor gonosztevők szabadon szaladgálnak, azt tesznek, amit akarnak, az
igaznak pedig kötve van a keze. Akik börtönben kellene legyenek, azok a
szabadok, akiknek pedig szabadoknak kellene lenniük, azok börtönben ülnek. Ezek
a bilincsek a világ megzavarodott, összekuszálódott, sátáni voltát mutatják: És
mi még mindig egy ilyen világot szeretünk. Nem kellene ez a történet is
kijózanítson minket, és végre meg kellene értenünk, amit az ige olyan sokszor
mond, hogy ne szeressük ezt a világot.
A Jézus bilincsei azonban valami szépet is
mondanak, éspedig azt, hogy ez is értünk történt. A Biblia olyan sokszor és
sokféleképpen beszél erről. Ő szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által
meggazdagodjunk, vállalta a halált, hogy mi élhessünk, megsebesíttetett, hogy
mi meggyógyulhassunk. És most erre is igaz, hogy Ő megkötöztetett, hogy mi a
Sátán bilincseiből megszabadulhassunk. Mennyi ilyen bilincs van! Hány embert
kötöznek meg például a káros szenvedélyek: alkohol. Nikotin, de vannak újabb
szenvedélyek is már, mint a játék, TV-nézés, internet Hány embert kötöznek meg
aztán az úgynevezett okkult bűnök, a babonák, varázslás, a jóslásokban való
hit. Jézus, íme azért kötöztetett meg, hogy mi mindezektől szabadok lehessünk.
A bilincsek arról is
beszélnek, hogy ez egy értelmetlen dolog. Hát azt az embert kötözik meg, aki
kinyújtotta a kezét, hogy a tengert lecsendesítse, azt a kezet kötözik meg,
amit ő a betegekre tett és azok meggyógyultak, azokat a kezeket kötözik meg,
ami ötezer embernek kenyeret osztott? Mert itt az ember itt végső soron azt a
lehetetlenséget próbálja meg, hogy megkösse az Isten kezét. Az Ószövetségben
olvasunk egy emberről, Sámsonról, akit szintén megkötöztek, de amikor az ellenség
már örömrivalgásban tört ki, akkor az erős kötelek, mint valami cérnaszálak
hullottak le testéről. Hát Jézus gyengébb lenne Sámsonnál? A Jézus kezére
helyezett bilincsek is mutatják, hogy mennyire nincs tisztában az ember Isten
hatalmával. De itt Jézus engedi magát megkötözni. Miért? Hát irántunk való
szeretetből. Érted és értem engedi magát megkötözni Jézus eltűri a bilincseket,
mert előtte ott áll már a kereszt. És Ő a keresztre akar menni értünk. Vállalta
a bilincseket és a keresztet is értünk, hogy mi megváltott emberek lehessünk.
Végül ezek a bilincsek
azért olyan szépek számunkra, mert azt mutatják, hogy Jézus mennyire kötődik
hozzánk, mennyire szeret minket. A katonák azért kötötték meg Jézust, hogy ne
tudjon elszökni tőlük. Nekünk is azt kell akarnunk, hogy Jézus ne menjen el
tőlünk. De most mi az a kötelék, ami minket Jézushoz köt? Hát a megtört és
bűnbánó szív. Közel van az Úr a megtört szívüekhez, és megsegíti a sebhedt
lelkeket, mondja már a zsoltáros is. Péter akkor volt közel Jézushoz, amikor
kiment és keservesen sírt. Jézus egy bűnbánó szívet sohasem tud elhagyni.
3 Nap. A
fényes ruha Text. Luk.23,11
Egyik professzorom mondta egyszer: az ember semmiben se volt olyan
találékony, mint amikor a másik embert kínozni akarta. Ezt a Jézus
szenvedésének története a legjobban illusztrálja. Nagypéntek reggelén a főpapok Jézust Pilátushoz viszik, mivel
csak neki volt joga, mint római helytartónak a halálos ítéletet kimondani. De
ez a gyakorlott római hivatalnok most teljes zavarban van. Ilyen vádlottal még
nem találkozott, és bevallja: Jézussal nem tud mit kezdeni. Ezért gondol egyet
és továbbküldi Heródeshez, a királyhoz, hátha ő kibogozza ezt a dolgot. S ekkor
zajlik le az a jelenet, amiről itt az ige tudósít, hogy Heródes Jézust semminek
állítván (az új fordítás szerint: megvetően bánt vele) és kicsúfolván őt,
minekutána felöltöztette őt fényes ruhába, visszaküldte Pilátushoz. Mintha
hallanánk Heródes gúnyos kacagását, miközben ilyeneket mond Jézusnak: hát ilyen
király vagy te? Hát neked már csak a királyi ruha hiányzik, no ne is búsulj én
majd gondoskodom erről. És ezzel int is egy katonának, hogy a királyi
ruhatárából hozzon egy fényes ruhát, és a vállaira helyezte. Jézus
szenvedéstörténetében különös szerepe van a ruháknak, az öltöztetéseknek
illetve vetkőztetéseknek. Hisz rövid pár óra leforgása alatt Jézus négyféle
öltözetet is viselt Amíg a Golgotára ment, addig a saját ruhája volt rajta,
Pilátus udvarában a katonák bíbor-palástot terítenek rá, itt Heródes fényes
ruhát teríttet rá, a kereszten pedig minden valószínűség szerint meztelen volt,
vagy pedig ahogy a feszületeken ábrázolva is van, egy derékkötőt meghagytak rajta.
Mennyire igaz a mi közmondásunk, hogy nem a ruha teszi az embert. Az igaz, hogy
másképp nézünk ki egy szép kosztümben, mint a hétköznapi munkaruhánkban, de
mégis ugyanazok az emberek vagyunk, és egyáltalán nem jó, hogy a ruha határozza
meg a viselkedésünket. Mi fürdőruhában se mondhatunk sikamlós vicceket, éppúgy,
mint a legszebb vasárnapi ruhánkban sem. Jézust se tudták a ruhák
megváltoztatni, Ő mindig ugyanaz maradt. Maradjunk mi is mindig, bármilyen
helyzetben is lennénk, bármilyen ruhát is hordanánk ugyanazok: Isten tiszta és
szeplőtelen gyermekei.
De térjünk vissza a
jelenethez. Jézus az Isten Fia ott áll Heródes előtt a fényes öltözetben, amit
csúfságból adtak rá. Elgondolkoztató már az a tény is, hogy Jézust mindig is
csúfolták s csúfolni is fogják, amíg ember lesz a földön. Talán senki se kapott
annyi csúfságot és gúnyt ebben a világban, mint éppen Jézus. Hány olyan könyvet
írtak, hány olyan filmet forgattak, hány szórakoztató műsort mutattak be,
aminek egyetlen célja volt: Jézus és a Biblia kicsúfolása. Hány ember űz ma is
előszeretettel gúnyt Jézusból, egyházból, hitből! Mert ez a fényes ruha egy
csúfolódó ajándék volt Heródes részéről. Érdemes most ennek a csúfolódásnak az
értelmi szerzőjét egy kicsit szemügyre venni. Amikor Heródeshez megérkezik a
hír, hogy Jézust hozzá fogják küldeni, akkor ő megörült ennek. Volt benne
egyfajta nyitottság Jézus felé. De Jézus nem hajlandó szóba állni Heródessel.
Bármit is mond neki, bármi áron is próbálja őt szóra bírni, ez nem sikerül.
Heródes ekkor felháborodik azon, hogy Jézus nem szól hozzá, és ekkor kezdi el
csúfolódó akcióját. Vajon miért nem szól Jézust, miért nem veszi őt számba?
Minden valószínűség szerint azért, mert Heródesnek volt már dolga Istennek egy
áldott emberével, küldöttével, és ez nem más, mint Keresztelő János. Heródes
tisztelte Jánost, szívesen hallgatta, sok mindenben hallgatott is, de amikor
János kerek-perec megmondta neki, hogy nem szabad sógornőjével parázna
kapcsolatban élni, akkor elfogatta és bebörtönözte Jánost. Valószínű, hogy
fogsága alatt néhányszor fel is kereste őt, elbeszélgetett vele, s ezekben a
beszélgetésekben egy dolog napnál is világosabb lett: hogy Heródesnek el kell
hagynia a bűnt, meg kell térnie. De ő erre nem volt hajlandó, semmit se
változtatott életformáján s végül egy könnyelmű ígérete után le is kellett
fejeztesse Jánost, ahogy azt az evangélium el is mondja. Heródes tipikus
példája annak az embernek, aki nincs messze az Isten országától, akik
vágyakoznak is Isten után, valami jobb és szent után, de aztán mégsem történik
semmi az életükben. S most, amikor ott áll műár Jézus előtt, számára a kegyelmi
idő már lejárt. Döbbenetes dolog ez, de mégis van ilyen, Isten hosszan tűr, de
nem határtalanul. Egyetlen dolog talán még segíthetett volna rajta: ha leborul
Jézus előtt, megvallja bűnét, romlottságát és kéri, hogy könyörüljön rajta. Ha
azt mondta volna:Uram, én eddig megvetettem a kegyelmet, de most meg akarom
ragadni azt. De Heródes ide nem jutott el, ahelyett a csúfolódásba menekült és
meghalt bűneiben. Heródes példája megrázó figyelmeztetés minden hozzá hasonló
ember számára, akik hallottak Jézusról, de nem vették komolyan a bűnt. Mert
nagyon igaz, amit már a próféta hirdet: keressétek az Urat, amíg megtalálható.
Aki nem keresi, míg megtalálható, később lehet, hogy már hiába keresi, mert
soha nem fogja megtalálni.
De szóljunk végül néhány
szót magáról a ruháról. A hagyomány szerint ez egy fehér ruha volt. S a fehér
ruha a Szentírásban nagyon sokatmondó, súlyos üzenete van, hisz az Isten előtti
igazságnak, a megigazulásnak, a megszentelődésnek a jele. A Jelenések könyvében
gyönyörűséges ígéretek szólnak a győzedelmesekhez, hogy ők fehér ruhákba
öltöznek majd. Ez a ruha azt hirdeti, hogy Ő volt az egyetlen igaz, ártatlan,
bűntelen ember, és most azért hal meg értünk, azért megy a keresztre, hogy az ő
drága érdemének hófehér ruháját, a megigazulást nekünk adhassa. Milyen balga és
oktalan is ez a Heródes. Ő akar Jézusnak fehér ruhát adni, holott ő kellene
Jézustól elfogadja a fehér ruhát. S végül az utolsó gondolat: Jézust nem
zavarta a fehér ruha. méltósággal viselte a gyalázatnak, a csúfságnak, a
gúnynak ezt a ruháját, örök példát hagyva reánk, hogy az Ő nyomdokain járva, mi
is fogadjuk el azt. Legyünk készek ebben a világban az Ő gyalázatát hordozni,
legyünk felkészülve arra, hogy minket is ki fognak gúnyolni, nevetségessé
próbálnak tenni az emberek. Ne féljünk ettől, ez is hozzátartozik
keresztyénségünkhöz, kereszthordozásunkhoz. Bárcsak tudnánk ezt a szenvedést mi
is úgy hordozni Érte, ahogy azt Ő hordozta értünk.
4 Nap- Az
ostor Text.Ján.19,1
A mai estén a Jézus szenvedéseinek tárgyai közül, az ostorral fogunk
foglalkozni. Egy félelmetes, elborzasztó kép az, ami itt most elénk tárul.
Jézust látjuk lelki szemeink előtt felhúzott karokkal, egy kínzóoszlophoz kötve,
amiről holnap este fogunk bővebben szólni. S egy adott ponton egy durva katona
elkezdi suhogtatni az ostort. A római birodalomban használt ostor több
bőrszíjból készült, amibe vas és csontszilánkokat fontak be. Ez gyakorlatilag
azt jelentette, hogy néhány ostorcsapás után a megostorozott ember háta csupa
seb volt, ömlött belőle a vér, sok helyen a hús le is szakadt és látszottak a
bordák illetve a gerincoszlop. Nagyon sok esetben a szerencsétlen elítéltek már
ebbe is belehaltak. Megdöbbentő az, hogy ezt az ostorozást a művelt és kulturált
Pilátus rendeli el, és a nagytiszteletű főpapok pedig jóváhagyják. Mennyire
mutatja ez is azt, hogy a műveltség, a formális vallásosság még semmit se
jelent, kultur-népek is követtek el borzalmakat és vallásos emberek is
hihetetlen kegyetlenségekre voltak képesek, lásd az inkvizíció. De nem kell itt
csak Pilátusról és a főpapokról beszélni, hanem azt mondhatjuk el, hogy az
ember képes ilyen szörnyűséget elkövetni. Ez a kép megcáfol minden szép és
idealisztikus elméletet, ami az ember jóságáról, nemességéről szaval. Ha valaki
még mindig ilyenekben ringatja magát, az nézze csak meg ezt a jelenetet. Ez a
jelenet drámai betekintést enged az ember romlott, kegyetlen szívébe. Micsoda
átalakuláson kell átmenjen az ember szíve, hogy mássá legyen Jézus épp ezt a
lehetetlennek tűnő, de mégse lehetetlen feladatot vállalta fel. Igen, ebben a
jelenetben lelepleződik, nem csak az ember keménysége, szívtelensége, hanem
mindenek előtt istentelensége. Egyszer egy istentelen ember így káromkodott: ha
egyszer az Isten az én kezembe kerülne! Nos, most ez megtörténik. Az Isten Fia
az emberek kezében van. És most kiderül, hogy a Káté megállapítása egyáltalán
nem túlzás, amikor azt mondja, hogy az ember hajlamos Isten és felebarátja
gyűlölésére. Hisz mit mond el ez a történet? Azt, hogy Isten az Ő Fiában Jézus
Krisztusban eljött hozzánk erre a földre, Isten az ember kezébe adta magát. És
mit tesz az ember az emberré lett Istennel Hát ostort ragad, és rettenetesen
megkínozza. Ez az ostor bevilágít az ember szívébe, és megmutatja, hogy az
ember Isten akar lenni, hogy az ember Isten nélkül akar élni. Rettenetes még
kimondani is, de mégis igaz: az ember meg akarja ölni az Istent. Egy félelmetes
módon leplezi le az ostor az emberi szívet.
Van még ennek a
megostorozásnak egy üzenete. Miért is került sor erre? Hát azért, mert Pilátus
megpróbált egy középutat választani. Fel kellett volna mentenie Jézust, de
ehhez gyáva volt, mert a nép ordította, hogy „feszítsd meg”. Ő ekkor a
középutat választja, megostoroztatja Jézust, remélvén, hogy ez a
kompromisszumos megoldás, ez a megalkuvás segíteni fog, a nép szíve csak
megesik Jézuson, s akkor lezárhatja végre ezt a kínos ügyet. Így az ostor egy
kétfelé sántikáló szívet mutat, egy olyan szívet, ami vonzódik Jézushoz, de ami
a világgal se tud szakítani, ami a világra is hallgat. Nagyon sok ember
hasonlít ebben Pilátushoz. A Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezet volt
ilyen, se hideg, se hév, hanem langymeleg, és Isten ezért azzal fenyegeti, hogy
kiveti szájából, szívéből. Pilátus esete mutatja, hogy a legnyomorultabb
állapot a félig-meddig keresztyénség, a dönteni nem tudó keresztyén.
Jézus vállalja az ostort
is, elfogadja azt is Atyja kezéből az emberek közvetítésével. Mert neki
áldozattá kellett válni, Ő az Isten Báránya kellett legyen, aki elveszi a világ
bűneit, ő elégtétel kellett legyen, ami által megbékélhet az ember Istennel.
Van itt még egy súlyos kérdés:miért engedte meg Isten, hogy Fiát ilyen
kegyetlen bánásmódban részesítsék, ilyen borzalmasan megostorozzák? Azért, mert
a próféciáknak be kellett teljesedni, amik arról szóltak, hogy Ő az Úr szenvedő
szolgája, akit kínoznak majd, de aki száját nem nyitja meg, mint juh az ő
nyirója előtt néma marad. Igen, csodálatos a mi Megváltónk viselkedése ebben a helyzetben.
Gondoljunk csak bele: mit tettünk volna mi? Hát lázadoztunk volna, az
igazságtalan ítélet ellen, vagy próbáltuk volna könyörgőre fogni a dolgot, vagy
nehéz még kimondani is: sok ember káromkodni kezdene. S mit tesz Jézus? Örök
példát ad nekünk, hogy ha szenvednünk is kellene, akkor tudjunk úgy szenvedni,
ahogy ő szenvedett értünk. Ne mondjunk semmit, maradjunk némák. Ne sírjunk, na
panaszkodjunk, és soha ne káromkodjunk.
Végül az ostor leleplezi a
megváltás titkát. Nézzétek Jézust, ahogy véresen és megalázva elszenvedi a
megostorozás kínját. Ő, aki a menny dicsőségében élt, Ő, aki hatalmas Úr volt a
halál felett, Ő, aki elől kitértek a gonosz lelkek is, Ő most a
legrettenetesebb módon megaláztatik. Ő az ember útját járja, aki ott a
paradicsomban dicsőségre, szent életre teremtetett, de tudatos engedetlenség
által így megaláztatott. Jézus azért szenvedi el a korbácsolást, hogy minket
már ne korbácsoljon, rontson meg a bűn, hogy mi a bűn által megalázott
állapotunkból mennyei magasságba emeltessünk. Mert az ostoroztatásra, mint
Jézus minden szenvedésére igaz: ez is érettünk történt. Ő azért szállt le ebbe
a pokoli kínba, hogy mi a pokol kínját sohase kelljen elszenvednünk. Legyen
drága számunkra az ostorcsapások alatt szenvedő és vérző Jézus.
Egyszer Jézus is ostort
font. De nem azért, hogy megalázza az embert, hanem hogy megtisztítsa a
templomot. Az emberek kezében az ostor mindig a megaláztatás eszköze, a Jézus
kezében az ostor a megtisztítás eszköze. Ha sokszor próbáinkat ostornak
érezzük, jusson eszünkbe: Ő ezzel minket tisztítani akar.
5 Nap a
kínzóoszlop Text.Ján.19,1
Minden római bíróság épületében, illetve udvarán volt egy kínzó-oszlop.
Ehhez kötötték a szerencsétlen elítélteket, hogy megkorbácsolják őket. A
jeruzsálemi Pretóriumban is volt egy ilyen oszlop, mi e köré gyűlünk most
össze. Érdekes, hisz erről az oszlopról a Szentírás nem tesz említést, de a
korabeli leírásokból tudjuk, hogy ez létezett, s hogy Jézust is egy ilyen
oszlophoz kötötték, amikor a korbácsolás történt. De mi közünk van nekünk egy
ilyen oszlophoz, mit üzenhet ez nekünk ma? Ahogy a Jézus szenvedésének többi
tárgya is prédikál, úgy ez az oszlop is. Hallgassuk most ezt a drámai
prédikációt.
Ez az oszlop először is
azt hirdeti, hogy ebben a világban sok rettenetes dolog van. Rettenetes az,
hogy kellett legyen egy ilyen oszlop, ahová azért vezették, s kötözték, sokszor
láncolták az embereket, hogy őket ott megkínozzák, megalázzák, megszégyenítsék.
S ne gondoljuk, hogy ilyen oszlopok ma már nincsenek. Nálunk nincsenek már hála
Istennek, de például a muzulmán országokban, van ma is ilyen oszlop, ahova
kötözve megkorbácsolják az embereket. De most Jézust kötik ehhez az oszlophoz.
Próbáljuk magunk elé idézni a jelenetet. Jézus oda van kötözve az oszlophoz és
körülötte egy csomó ember. Hát ez nem egy nagyszerű kép, hisz Jézus ott van a
középen és az emberek körülötte vannak? Hát nem ilyen minden templom, minden
keresztyén közösség? De vajon sokszor nincs-e Jézus odakötve a templomhoz, a
szószékhez, a padokhoz? Mert amikor kimegyünk a templomból, Jézust nem visszük
magunkkal, hanem ott marad a templomban. Nem tud kijönni velünk, hogy belépjen
a családi, társadalmi, üzleti életünkbe, ami magánéletünkbe. Mert ott mi szabjuk
meg a dolgokat. Ott a mi akaratunk és tervünk érvényesül. Ó testvéreim, a mi
keresztyén életünk sokszor hasonlít a jeruzsálemi Pretóriumhoz. Jézus meg van
kötözve s az ember szabadon vétkezik s Jézus szenved. De beszéljünk most
magunkról. Mert a mi bensőnk is lehet egy ilyen hely, ahol Jézus meg van
kötözve s ahol a mi vágyaink, ösztöneink, szenvedélyeink garázdálkodnak. Bizony
testvéreim, úgy kell látnunk, hogy megkötöztük Jézust, és épp itt az ideje,
hogy szabadon engedjük, elbocsássuk, hogy tegye szabaddá az életünket, hogy ő
kötözhesse meg indulatainkat, bűneinket. Amikor Pilátus Jézust ahhoz az
oszlophoz kötöztette, akkor ez számára egy szánalmas kompromisszum, megalkuvás
volt. Hisz lelkiismerete világosan szólt: ez az ember ártatlan, engedd
szabadon. De a tömeg őrjöngött és ordította: feszítsd meg! Mit tegyen a szorongatott
helyzetben levő Pilátus? Megalkudott. Megint, mint a korbácsolásnál a középutat
választotta a halálra-ítélés és a szabadon-bocsátás között. De Jézus nem ismeri
a megalkuvást. Az Újszövetségben sok olyan történetet olvashatunk, amiben Jézus
ezt elutasítja. Egyszer jött hozzá valaki és azt mondta: akarlak követni,
valahová mégy, de engedd meg, hogy előbb eltemessem apámat. Mit mond Jézus?
Temessék el a halottak az ő halottjaikat. Vagy mit mond Jakab? Aki a világ
barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. A Szentírás nem az is-is, hanem
a vagy-vagy pártján áll. Nagyon vigyázzunk a megalkuvásokra. Vannak dolgok és
helyzetek, amikor bizonyos engedményeket kell tenni, de például az üdvösség
dolgában nem lehet. Ha valaki azt mondja, hogy nem Jézus Krisztus keresztje
által igazulunk meg, ott nem lehet megalkudni, vagy ha azt mondaná valaki, hogy
Jézus nem az Isten Fia, akkor ebben se lehet megalkudni.
Végül ez az oszlop mégis
csodálatos. Az Ószövetség idején a templom udvarán is volt egy oszlop, amihez
az áldozati állatot kötötték, mielőtt feláldozták volna. Most Jézust is
készítik az áldozatra, amikor az oszlophoz kötözik. Ez is megaláztatás volt, hisz
római állampolgárt csak akkor lehetett megkötözni, ha komoly bűnt követett el.
Ostorozni pedig egyenesen tilos volt a római polgárokat. De Jézus vállalta ezt
a megaláztatást. Minden ember azt szereti, ha minél jobban felmagasztalják,
minden ember a másik fölé akar kerülni. Micsoda pénzek forognak a sportban, ami
az mozgat, hogy ki tudja legyőzni a másikat. Jézust pedig a megaláztatásba
megy. Ne keressük a világi dicsőséget, maradjunk alázatosak, tudjunk alázatban
szolgálni, erre tanít ez az oszlop is.
6 Nap. A
töviskorona Text. Máté 27,29
A mai napon egy koronázásról fogunk beszélgetni. Azokban az országokban,
ahol alkotmányos monarhia van óriási érdeklődés van azon esemény iránt, amikor
a herceget, a trónörököst megkoronázzák, és a királyi tisztbe beállítják. A TV
képernyőin milliók nézik s a helyszínre is több százezren, érkeznek, akik
szemtanúi akarnak lenni ennek az eseményeknek. A koronázásoknak ma is nagy
jelentősége van.
Ma itt most egy egészen
más koronázásról van szó. De nagyon remélem, hogy ez most minket jobban fog
érdekelni, mint bármely más koronázás. Ez a koronázás egészen más körülmények
között ment végbe. Semmi ünnepélyesség, semmi formalitás. Egy pár durva,
röhögő, csúfolódó katona végezte azt el Jézuson, de erről a koronázásról mégis
kétezer év óta szüntelenül beszélünk. Azt nem tudom, hogy az angol, holland és
más királyok vagy királynők koronázására meddig fognak emlékezni, de amíg világ
lesz, Jézus koronázásáról mindig emlékezni fognak. Ezek után lássuk Jézus
koronáját. Először is ez egy szörnyű korona volt. Nálunk is terem ez a fajta
akác, amit Krisztus-tövisnek nevezünk. Nekünk is volt egy ilyen koronánk, egy
kedves barátunk fonta, s elmondása szerint, míg megfonta csupa vér lett a keze.
Ahányszor ránéztem mindig arra gondoltam, milyen rettenetese szúrhatta Jézus
fejét és homlokát az a töviskorona. Hogy sajoghatott az egész feje, hogy
csoroghatott a vér az arcán. Itt is elmondhatjuk, amit már sokszor elmondtunk,
hogy ez is azt mutatja: milyen mélyre zuhant az ember. Hogy milyen találékony
akkor, amikor a másik embert kínozni kell. Mert azt még elfogadnánk, hogy egy
papírból való koronát készítettek, ahogy azt a gyermekek szokták, de hogy egy
tövisből font koronát készítenek, s azt húzzák fejébe, az már több a soknál. Igen,
a bűnös megromlott emberi természet, erre is képes, ezt is meg tudja tenni. De
ez a töviskorona kedves is a mi számunkra. Az igaz, hogy a látvány borzalmas,
Jézus számára is rettenetes lehetett az a pillanat. Néhány perccel azelőtt
Jézus még Pilátus előtt áll, aki csodálkozva kérdezte: király vagy-é te? Jézus
válaszolt: igen, te mondád, király vagyok. Bizonyára a katonák hallották ezt a
beszélgetést, s most ezért csúfságolnak Jézussal. Na hát, ha király vagy, akkor
itt a korona. És ebben a pillanatban felteszik fejére a töviskoronát.
De mi azt kell meglássuk,
hogy Jézus mégis király, mégpedig egészen más király, mint a földi királyok. Az
Ő országa egészen, mint a világ országai. Az Ő országa, az Isten szeretetének
az országa. És Ő most foglalja el helyét ennek a trónján. Már beszéltem arról a
15-ik századi festőről, aki Jézust lefestette szenvedésének tárgyaival. A töviskoronánál
az a különös, hogy Jézus meghajtja fejét, hogy a katona még könnyebben
rátehesse a töviskoronát. A kérdés az, hogy mi be akarunk-e menni ebbe az
országba? Ide nem vonattal, vagy autóval érkezünk, hanem a benső szobánkból,
amikor csendben megnyitjuk a szívünket előtte. Az útlevél oda egyszerűen az
alázatos és bűnbánó szív. Ez egy csodálatos ország. Ennek az országnak az Ura,
Jézus Krisztus minden egyes alattvalóját számon tarja, és minden alattvaló
közvetlenül beszélhet a királlyal. Egyszer megkérdeztem holland barátaimat,
hogy lehetne-e ott a királynővel találkozni, ha valaki minden áron szeretne
személyesen találkozni vele. Hát az egy igen bonyolult folyamat, többféle
engedély kell hozzá, és hónapokig is eltarthat az engedélyezés folyamata. Jézushoz
azonban minden bürokrácia nélkül el lehet jutni, és ez a király mindig segít.
Földi királyok nem tudnak mindig és mindenben segíteni, főleg bűnbocsánatot és
örök életet nem tudnak adni, de Jézus tud, mert Ő a Megváltó. Az utolsó üzenet
az, hogy egyszer minden korona lehull, de Jézus koronája, s amit Ő ad az
övéinek az nem hull le soha. Ő koronát ígér azoknak, akik diadalmaskodnak, az
élet koronáját.
Ámen.
Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése