A Szentírás emberei : Gedeon

            Hét éven át pusztították a midianiták Izrael földjét, mindent kifosztottak, elvittek, az ország leszegényedett. Amikor már reménytelenné vált a helyzet, elkezdtek az Úrhoz kiáltani. Milyen szomorú dolog ez, miért nem kiáltottak kezdettől fogva, sok nyomorúságot megspórolhattak volna, csak amikor már végzetesnek tünik a helyzet, akkor gondolnak Istenre. Hány ember van ma is így. Hagyják, hogy az életüket a különböző bünök, szenvedélyek teljesen lerombolják, aztán amikor már türhetetlen a helyzet, akkor kezdik keresni a megoldást. Sokszor már túl későn.

            Azt gondolnánk, hogy ezek után Isten is azt fogja mondani : ha eddig jól megvoltatok nélkülem , akkor még várjatok nyugodtan hét évet. De Isten nem így tesz, azonnal prófétát küld hozzájuk. Mert Isten nem gyönyörködik a bünös halálában, hanem alig várja, hogy könyörülhessen rajta. Ő ezt teszi a legszívesebben. Isten sokkal irgalmasabb és kegyelmesenbb, mint ahogy mi azt el tudjuk képzelni.A könyörület először kemény vádként érkezik a néphez. Isten szemére veti népének, hogy Ő mindent megtett értük és ezért csak engedetlenséget és bálványimádást kapott. S ha most szabadítást fog adni, akkor azt komoly bünbánat és megtésérs kell megelőzze. Nincs ez másképp a mi életünkben sem

            Amikor a szabadítás ideje elkövetkezik, akkor Isten erre eszközt is keres a fiatal Gedeon személyében.Úgy tünik, hogy ő egyáltalán nem számít arra, hogy népe számára már vége lenne a nyomorúságnak. Most épp azon fáradozik, hogy valami kis tartalékja legyen, ha újra jönnének a fosztogatók. Emberileg nézve Gedeon se tünik alkalmasnak arra, hogy birává tegyék. Ő se volt különb, mint a többiek. Isten mégis kiválasztja őt a szabadítás szolgálatára.Ezt követe által közli vele. Nekünk is jó tudatosítanunk, hogy elhivatásunk nem valami olyan emberi tulajdonságunk, képességünk eredménye, amit Isten meglát , hiszen önmagunkban mi alkalmatlanok vagyunk Isten szolgálatára. De ez nagy vigasztalás is a mi számunkra, hisz ez azt jelenti, hogy alkalmatlanságunk, emberi gyengeségünk nem akadály a kegyelem útjában. Nem az a fontos, hogy mi mit látunk magunkban, vagy mit gondolunk magunkról, hanem az, hogy meghalljuk Isten szavát és higyjünk abban, hogy ha Isten velünk van, akkor minden jól lesz az életünkben.

            Gedeon nem egykönnyen hitte el, hogy Isten épp őt választotta ki Izrael szabadítójának a midianiták kezéből. Ezért Gedeon egy jelet kér, hogy bizonyos legyen afelől, hogy Isten vele van. Isten kétszer is világosan válaszol jelkérésére. Ez mindig egy nagy kédés Isten gyermekei között, hogy kell és szabad-e Istentől jelet kérni akkor ha valamiben nem vagyunk bizonyosak? Egy biztos : hitetlenségből nincs értelme a jelkérésnek, ha valaki nem hisz az igének, akkoz az nem fog hinni rendkivüli dolgok láttán sem. De ha valaki hitének erősítésére kér jelet, akkor ezt Isten elfogadja és ad is jelet. Ő tudja, hogy mi nagyon gyarlók vagyunk és hitünk is gyenge sokszor.

            Eljön az a pillanat is, amikor cselekedni kell, Gedeon meg kell tegye mindazt, amit Isten parancsol néki. Össze is gyüjt egy nagy csapatot, hogy így menjen az ellenség ellen. De különös dolog történik, mert Isten nem nagy sereggel akar harcba indulni, csak háromszáz ember marad végül is a seregben. Miért cselekszik így Isten? Ő minket ezzel is bátorítani, vígasztalni akar. Ha az Úr velünk van, akkor nem kell számolgatnunk. Akkor nem a számok a döntőek. Ha Vele számolunk, a többi nem számít. Ez a történet nagy segítség számunkra a mostani időkben, amikor a gyülekezetek lélekszáma egyre jobban apad, vagy a természetes apadás vagy pedig a hitetlenség miatt. Az Úr nem azt mondta, hogy Ő ott lesz, ahol legalább néhány százan együtt vannak, hanem ott ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az Ő nevében. Azért is csökkenti le ennyire Isten a csapatlétszámot, hogy ne mondhassák és gondolhassák, hogy az ő erejüknek, sokaságuknak lenne köszönhető a győzelem. Igy lesz Istené minden dicsőség. Isten népének mindig meg kell tanulnia, hogy az Úr kegyelme elég nekünk és hogy mindenben az Övé legyen a dicsőség.

            A Gedeon életének vannak nagyon szomorú fejezetei is, tele vérontással és bosszúval. Hallunk a midiánitákról, akik elestek, és Gedeon bosszújáról, királyok kivégzéséről. Amikor ilyen „véres” fejezeteket olvasunk a Szentírásban valósággal megírtózunk és tele vagyunk kérdésekkel. Miért a sok háború, a sok vérontás, népírtás? Legyünk nagyon elővigyázatosak ezekben a dolgokban. Semmiképpen se az legyen a következtetésünk, hogy íme a Szentírásban is annyi vérontás és háború van, ezért ez egy jó dolog és ennek így kell lennie. Sokkal inkább azt kell megtanulnunk, hogy Isten gyülöli a gonoszt és azt ki akarja írtani népe szívéből. A bünnel és annak minden formájával szemben legyünk éppoly kiméletlenek, mint azt az Ószövetségben látjuk a pogányság ellen. Mások felé legyünk irgalmasak, magunk felé pedig nagyon szigorúak. Ez legyen e nehéz fejezetek tanulsága.

            A Szentírás egy nagyon őszinte könyv, leplezetlenül szól Isten nagy embereinek a hibáiról, büneiről is. Gedeont először hatalmas hősként látjuk, aki mindenben engedelmeskedik Istennek és nagy szabadítást szerez népének. Nem akar magának dicsőséget szerezni, mert tudja, hogy az egyedül Istent illeti meg. Amikor Izrael fiai királlyá akarják tenni, határozottan elutasítja. Sajnos Gedeonnak van büne is. Az ékszerekből, amit a zsákmányból összegyüjt efódot készíttet, ami végül is bálványozáshoz vezet. Meg hallunk a sok feleségéről is, ami megint nem válik tisztességére. Mert Gedeon is csak egy ember volt, ő is csak egy nyomorúlt bünös. A Szentírás azért írja le olyan leplezetlenül a hivők büneit, hogy annál inkább megérizzen minket az emberdicsőítés minden formájától. Meg természetesen az öndicsőítéstől is. Ezért olvasunk a Szentírásban az Ábrahám, Dávid, Jákób, Péter és mások büneiről.Mert még a legszentebb ember is csak kegyelemből él.Gedeon is csak a bocsánatból élhet. Szó se lehet a „szentek” imádásáról vagy a cselekedetekből való üdvözülésről. A legnagyobb csoda, amit soha meg nem érthetünk, hogy Isten ilyen embereket használ fel az Ő országa építésében, olyanokat, mint Gedeon, mint én meg te.

            Van itt még egy ennél szomorúbb dolog is. Miután Isten Gedeon által ilyen csodálatos szabadulást szerzett, miután már nem kellett rettegni a midiánitáktól, azt várnánk, hogy most az egész nép komolyan odafordul az Úrhoz, mindnyájan komolyan elhatározzák, hogy hálából ezután Isten dicsőségére élnek. De nem így történik, hamar elfelejtik, hogy mit tett Isten értük és ott folytatják a bünt, ahol abbahagyták. Jó lenne most ezen nekünk nagyon mélyen elgondolkodni.Mennyi jót tett velünk is az Úr! Személyes és közösségi életünket megáldotta. Vajon hálásak leszünk-e mindezekért Istennek? Ne mondogassuk könnyelmüen, hogy elvégre bünösök vagyunk és nem lehetünk tökéletesek. Az ilyen olcsó mentegetőzés nem ment fel minket a hálás élet kötelezettsége alól. Senki és semmi nem oldoz fel minket azon szent kötelességünkből, hogy mi hálából egész életünket Istennek kell szenteljük és már e jelenvaló világban, mint az Ő megváltott gyermekei az Ő dicsőségére  kell éljünk. Ezt olyan automatikusan kimondjuk és megfogadjuk minden úrvacsorázás alkalmával, de vajon mi valósul meg mindebből, mi lesz ezzel és hasonló szép igéreteinkkel? Mennyivel nagyobb a mi felelősségünk, mint az Ószövetség népéé! Ők csak ideiglenes és emberek általi szabadítást ismertek, mi pedig a véglegest és tökéletest, amit Isten Jézus Krisztusban adott nekünk. Legyünk hálás és méltó gyermekei Istennek. Igy leszünk a reformáció drága örökségének is méltó sáfárai!

Olvasandó igék: Birák 6,6.12.38.4O, 7,7,  8,1O.17.21.27.34 , Zsid.11,32

                                                                                                LőrinczIstván