A Szentírás emberei: Esdrás

Az öröm és a bánat sokszor együtt jár az életünkben. Úgy szoktuk ezt mondani:az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Valami ilyesmit élt át Esdrás idejében Isten népe, amikor hazatértek és újra megvetették az Isten házának a fundamentumát. Szomorúak voltak, mert Salamon dicsőséges temploma leromboltatott és hetven éven át romokban állt, de örültek, hogy most újra felépülhet Az öröm és a bánat könnyei összefolytak. Esdrás könyvét ez a két érzés végigkíséri, de van egy sokkal fontosabb dolog is ebben a könyvben: a hűséges Istenről szóló bizonyságtétel, ki megtartja ígéreteit. Mer ma is így van ez. Sok minden fáj, ami az egyházban történik, hogy elapadtunk, hogy az elvilágiasodás egyre riasztóbb méreteket ölt, de azért sok minden fölött örvendezhetünk is, hogy Isten új lehetőségeket adott, hogy sok gyülekezet élete megújult, megerősödött. Ne adjuk át magunkat a csüggedésnek, a rezignáltságnak,Esdrás példája segítsen abban, hogy tegyük meg, amit megtehetünk, a többit pedig bízzuk az Úrra, aki gondot visel az Ő egyházáról.

            Az első nagyon fontos dolog, amit Esdrástól megtanulhatunk, hogy ő nagyon komolyan vette az Úr törvényét, rendeléseit és ítéleteit. Volt tehát egy olyan iránytűje, amihez igazíthatta nem csak a maga, de az egész népnek az életét is. Nagyon fontos ez ma is. Egy olyan korban élünk, amikor minden viszonylagossá vált, amikor a sokszínűséget és a toleranciát hirdetik fennhangon, s ebben az van, hogy a bűnt is tolerálni kell. De Isten népe  ma is az kell legyen, aki mindvégig ragaszkodik az Úrhoz és az Ő igéjéhez. Ha ettől eltávolodunk, akkor romlás következik az életünkben. Esdrás példáját soha se feledjük el!

Mindnyájan ismerjük ezt a gyakran hangoztatott mondást: ember tervez, Isten végez. Mikor szoktuk mi ezt a mondást használni? Hát olyankor, amikor a dolgok egészen másképp alakulnak, mint ahogy mi azt elképzeltük, vagy vártuk volna. Amikor csapás, betegség ér bennünket, amikor Isten áthúzza terveinket. Pedig erre nem csak ilyen esetekben kellene hivatkoznunk, s Esdrás épp erre tanít minket. Mert itt arról van szó, hogy Esdrás szorongott, hogy vajon a pogány király el fogja-e engedni őt és a népét, hogy hazatérjenek és helyreállítsák a templomot és országot? Az ilyen hatalmas királyokat nem lehetett kiszámítani, egyetlen kézlegyintéssel áthúzhatta volna Esdrás szép tervét. De íme Isten az, aki végez, és nem a földi királyok. Ő fel tudta indítani ennek a pogány királynak a szívét is, hogy eszköz lehessen tervének véghezvitelében. Jó ezt nekünk is tudni. Végül is nem emberek, hanem az Isten terve fog megvalósulni ebben a világban.

            Sokszor megtörténik, hogy elhamarkodottan szólunk, mielőtt még átgondolnánk a dolgokat. Úgy tűnik, hogy Esdrás is meggondolatlanul szólt arról az útról, ami előtte állt és arról a segítségről, amit Istentől várt Ő meggyőződéssel vallotta és el is mondta a királynak: „a mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik.” De nem túl nagyot mondott. Mert most ott áll csapatával az Ahava folyó partján, és ez már nem olyan biztonságos hely, mint a király udvara. Most el kell indulni egy útra, ami telve van veszélyekkel. Nem lett volna mégis értelmes dolog, hogy katonai kíséretet kérjen a maga és csapata védelmére? S a király is olyan jóindulatú volt hozzá! De mégsem kért, mert szégyellte magát a király előtt, hogy miután kijelentette, hogy ő Istenben bízik, most mégis emberi segítséget kérjen. Esdrás tudja, hogy amit egyszer hitben kimondtál, annak engedelmeskedned is kell, annak cselekedeteidben is meg kell látszodnia. Esdrásnak és csapatának azért mégis van kísérete. Maga Isten megy velük, akinek segítségét könyörgéssel és bőjtöléssel kérték. Az igaz, hogy gondoljuk meg jól szavainkat, ne beszéljünk elhamarkodottan, de amit hitben kimondtunk, annak meglesz a súlya és eredménye. Akit az Úr oltalmaz, annak nincs mitől és kitől félnie. S az Úr oltalma, nem csak a koporsóig és a sírig tart, mert ő azon is átvezeti az övéit, és ők megérkezhetnek a végső célba, az örök üdvösségbe.

            Esdrás is beáll azoknak sorába, akik bűnvallást tesznek, és irgalomért esedeznek Istenhez. Pedig itt emberileg sokkal könnyebb lenne az önsajnálkozásba merülni, hogy mennyi nyomorúság ért minket, hogy milyen kegyetlenek voltak az ellenségeink, hogy mennyit kellett nekünk szenvedni. De sem az önsajnálkozás, sem a mások vádolása nem segít az emberen, csak az, amikor őszintén oda áll az Isten elé és ki meri mondni: én vétkeztem, könyörülj rajtam Uram. Esdrás itt közbenjár Isten előtt az ő nyomorult, bűnös népéért. Ez egy kedves szolgálat. Mi Jézus közbenjárásából élünk, ezért mi is közbenjárhatunk másokért imádságban.

            Voltunk-e már olyan helyzetben, hogy olyan döntést kellett hoznunk, aminek súlyos következményei voltak mások életében? Ha nem, akkor képzeljünk el egy igazgatót, aki arról kell döntsön, hogy a vállalat jobb előmenetele érdekében munkásokat kell elbocsásson, olyanokat, akiknek családjaik, gyermekeik vannak és most utcára kerülnek. Bizony nem könnyű dolog ez. Esdrás most hasonló helyzetben van. Népének fiai pogány asszonyokat vettek feleségül, amit Isten határozottan megtiltott. Most neki ezeket el kell küldenie. Mi lesz velük, ők is utcára kerülnek. De ha maradnak, akkor meg az lesz, hogy hozzák pogány szokásaikat, bálványaikat és így Isten áldása nem lehet rajtuk. Nem könnyű döntés volt itt, de meg kellett hozni. E fájdalmaktól megkímélhették volna magukat, ha nem szegik meg Isten rendelését. Vigyázzunk mi is, mert vannak olyan lépések, amik sok fájdalmat okoznak a mi életünkben is, s amiket sokszor már jóvá se lehet tenni. Gondoljuk meg jól, hogy mit cselekszünk!

            Esdrásnak nem volt könnyű élete és szolgálata, de az Úr mégis nagyon megáldotta őt és felhasználta országa építésében. Majd a Nehémiás könyvében olvassuk, hogy az egész nép összegyűlt és hallgatta a törvény beszédét, és nem csak hallgatták, hanem meg is tartották azt. Bátorítson minket is Esdrás élete és szolgálata, hogy igaz az, amit majd Pál apostol így mond: a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Olvasandó igék: Esdr.3,13,  7,10.27,  8,22,  9,6, 10,4, 1 Kor.15,58

                                                                                                Lőrincz István