A Szentírás emberei: Jakab, az Úr testvére

            Az a Jakab, akiről most beszélünk, az Úr testvére volt, Józsefnek és Máriának fia. Ő Isten kegyelméből sokat jelenthetett az Úr gyülekezete számára.  Később a jeruzsálemi gyűlekezet egyik vezető személye lett. Egy értékes levelet is írt, ami nagy kincs a mi számunkra. Az ő életének fordulópontja az lehetett, amikor a feltámadott Jézus neki is megjelent. Mert azelőtt ő sem hitt, úgy mint a többi testvére  se. Milyen nehéz lehetett ez Jézus számára, hogy még a testvérei, közvetlen családtagjai se hittek benne. Szinte hihetetlen és mégis lehetséges: ilyen közel lenni az Úrhoz, vele együtt felnőni és mégsem hinni .Látjuk ebből, hogy mekkora ajándék a hit, még azok számára is, akik hívő szülők gyerekeként nőnek fel. Az ilyen családban nagyobb a kegyelem megtalálásának lehetősége, de ez sem garancia erre. Jakabnak is össze kellett törni, fel kellett adnia hitetlenségét, élő hitre kelllett jutnia És ez így van minden embernek az életében, hitet nem tud senki se adni, csak egyedül Isten. Ez egyszerre int minket alázatra és bizalomra is. Alázatra, mert be kell látnunk, hogy sem szülőként, sem lelkipásztorként, sem barátként nem tudunk senkinek se hitet adni, bármennyire is szeretnénk azt. De vígasztaló is, mert amit mi nem tudunk megtenni, azt meg tudja tenni Isten. A Jézus testvérei is reménytelen eseteknek tűntek, de íme Isten a maga idejében rajtuk és minden emberen könyörűlhet.

            Jakabnak fontos szerepe volt a jeruzsálemi zsinaton, ahol is egy nagyon fontos kérdésben kellett dönteni, ami az akkori keresztyénséget szakadással fenyegette. A nagy kérdés az volt, hogy mi legyen a pogányokból lett keresztyénekkel, ők először zsidóvá kell legyenek, körül kell-e metélni őket vagy pedig nem. Pál apostol azon a véleményen volt, hogy nem. Ő azt hirdette, hogy mi nem az ószövetségi törvény előírásainak betartása által üdvözülünk, hanem egyedül kegyelemből , a feltámadott Jézusban való igaz hit által. De sokan a gyülekezet vezetői közül nem így vélekedtek. Ők úgy gondolták, hogy a körülmetélkedés szükséges az üdvösség elnyeréséhez. A vitát végül is Jakab vitte dűlőre, rá mindenki hallgatott, hiszen ő nagy tekintélyű ember volt a gyülekezetben. Látszik, hogy nagyon otthonosan mozog az Írásban. Felmutatja, hogy a pogányok megtérése Isten akarata szerint van. Erről már a próféták is szólottak. Jakabnak az a véleménye, hogy a pogányok megtérését és gyülekezethez való kapcsolódását nem kell még inkább megnehezíteni. Csak azt hagyják meg nekik, hogy tartózkodjanak, a bálványáldozati hústól, a paráznaságtól, a fúlva holt állat megevésétől, amelynek nem folyt ki a vére, és a vér evésétől. Egyik hollandiai professzorom érdekes dolgot mondott erről: a teológiai megfontolás mellett volt egy biológiai is, ugyanis a felnőtt korban való körülmetélkedés nagy fájdalommal és sokszor seblázban való halállal járt. A fizikai fájdalomtól való félelem is sokak számára visszatartó ok volt ahhoz, hogy ne csatlakozzanak a gyülekezethez.

            Ma ez már nem kérdés, de a keresztyének ma is sok mellékes dolgon viatatkoznak, ami adott esetben komoly választóvonal lehet közöttük. Nagyon fontos ezért ma is különbséget tenni, a mellékes és az üdvösségbe vágó dolgok között. Amihez nem férhet kétség az az, hogy üdvösségünk egyetlen alapja Jézus váltsághalála és feltámadása. Ezt nem lehet soha se kétségbe vonni. A többire pedig vigyázni kell, mert választóvonal lehet a keresztyének között. A mellékes dolgokon kár vitatkozni, megkeseredést szűl és elveszi az örömünket.

            Jakab néhány nagyon fontos tanítással is megajándékozta a keresztyénséget. Jakab az az apostol, aki nagyon gyakorlati módon beszél a keresztyén életről. Azt mondja, hogy ehhez bölcsességre van szükségünk. Mert a keresztyén ember élete nem egyszerű, sok nehéz kérdéssel kell szembenéznie. Sok olyan kérdés van, amire hiába keresünk direkt választ a Szentírásban, de a Szentlélek ezekre is választ tud adni nekünk. Hisszük azt, hogy Isten az övéit megtanítja úgy élni, hogy abból ne egy nagy összevisszaság, zűrzavar legyen, hanem minden ékesen és szép rendben lehessen az életükben.

            Jakab tanít meg arra is, hogy a boldogság és a megpróbáltatás nem zárják ki egymást az életben. Mi azt gondolnánk, hogy csak az az ember lehet boldog, akit elkerülnek a bajok, szenvedésk, megpróbáltatások, de Jakab boldogoknak mondja azokat, akik a próbákban kitartanak. Tudjuk azt, hogy a gyülekezetekben ekkor már folyt az üldözés. Jakab a próbákat pozitívan fogja fel és azt monddja, hogy ezek által Isten megedzi a hitünket. A megpróbáltatásokban látszik meg, hogy van-e igazi hit. Amikor benne vagyunk a megpróbáltatásban, akkor bizony nehéznek érezzük azt, de tudjuk, hogy Isten ezekben is formál bennünket. Mert a szobrász is rengeteget kell vésse, kalapálja a követ, amíg egy szép arc kiformálódik belőle. Sok próbán át kell nekünk az Isten országába bemenni. De ki kell tartani, csak akkor nyerhetjük el az élet koronáját.

            Tudjuk azt, hogy Luther nem nagyon szerette a Jakab levelét, szalma levélnek nevezve azt. Tudjuk, hogy ez azért volt, mert Luther volt az, aki a hitből való megigazulást hirdette, ő volt az aki az egyházat kiszabadította a cselekedetekből való megigazulás középkori béklyójából. Luther Pál leveleire alapozva fejtette ki tanítását, s itt pedig most megint a cselekedetek fontosságáról van szó, s ez zavarta Luthert. Mi már sokkal józanabbul és világosabban látunk ebben a kérdésben. Tudjuk azt, hogy Pál és Jakab nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Pál a megigazulás forrásáról, Jakab pedig annak gyümölcséről beszél. Jakab is tudja azt, hogy az üdvösséget nem lehet cselekedetek által megnyerni, de ő azt is tudja, hogy cselekedetek, gyümölcsök nélkül elveszíthetjük azt. Jakab félt minket egy gyümölcstelen, értéktelen hittől, s ebben igaza van. Jó megvizsgálni mindig a hitünket a cselekedetek fényében.

            Jakab az az apostol, aki a legkomolyabban ír a nyelv bűneiről. A nyelv, a beszéd Istennek egy csodálatos ajándéka, hiszen a szavak segítségével ki tudjuk fejezni gondolatainkat, érzéseinket. S a legszebb, amit nyelvünnkel tehetünk, hogy magasztaljuk vele Istent. De a bűn ezt is megrontotta s a nyelvünk sok kárt okozhat. Egyetlen szó szétrombolhat egy házasságot, vagy emberi kapcsolatokat. Vagy még borzalmasabb, amikor az ember Istent káromolja beszédével. Ó mennyi megbánni valónk van nekünk ezen a területen! Jó lenne sokkal jobban meggondolni minden szavunkat, nehogy ártsunk azzal. S imádkozzunk azért, hogy szavainkkal, építeni, vígasztalni tudjunk.

            Jakab apostolnak legismertebb szava mégis az talán, ami a mi emberi terveink készítéséről szól. Hozzátartozik nyilván az életünkhöz, hogy terveket készítünk, hogy megtervezzük a holnapi napot. Hát mi rossz van ebben, kérdezhetné valaki? Nincs semmi rossz, csak épp egy nevet ne felejtsünk el, amikor terveket készítünk, és ez az Isten neve. Jakab arra tanít, hogy minden tervünk elé tegyük oda alázattal : ha az Úr akarja és élünk. Mert a mi életünk bizony csak pára. Ma vagyunk és holnap már nem. Ne Isten nélkül induljunk útjainkra , ne úgy hogy elmarad az imádság, elmarad az áldás kérése. Ha Isten nem akar valamit, mi hiába erőlködünk, úgy se lesz belőle semmi. Csak egy marad meg :az Isten akarata.

Olvasandó igék: Ap.csel.15,13, 1Kor.15,7, Jak1,5.12,  2,17 ,  3,6,  4,15

                                                                                    LőrinczIstván