A Szentírás emberei : Áron

Vannak emberek, aki mindig háttérben maradnak.  Ilyen Áron is. Testvére Mózes mindig az előtérben van, ő pedig mindig a háttérben marad. Számára ez nem zavaró és nem bántó, Áron elfogadja a második helyet, ő meg van elégedve azzal a hellyel, amit Isten neki adott. Nagyon jó dolog az, ha valaki tudja hogy hol a helye , de még nagyobb dolog az, ha valaki azt is tudja, hogy Isten helyezett minket arra a helyre, ahol vagyunk.

            Tudjuk, hogy ez a két testvér sokáig el volt szakítva egymástól.  Mózes már negyven éve a pusztában van és apósa Jetró juhait legelteti. Isten juttatja eszébe, hogy neki még testvére is van. Akkor teszi ezt Isten, amikor Mózes tiltakozik az elhívása ellen és arra hivatkozik, hogy ő nem tud jól beszélni: Ekkor Isten bíztositja Mózest arról, hogy a nép kivezetésének nagy feladatát nem egyedül kell elvégezze. Neked Mózes van egy testvéred! Ő rendelkezik azzal a tálaentummel, ami neked nem adatott meg. Mózes meg kell lássa, hogy maga Isten gondoskodik munkatársakról.

            Talán mi azt mondjuk, hogy nekünk Isten nem ad ilyen nagy feladatokat, mint Mózesnek és Áronnak. Ez így igaz, de azért még van elvégezni való az Isten szőlőskertjében. Lehet, hogy ebben a munkában mi is sokszor nagyon magunkra maradunk, egyedül érezzük magunkat. Ilyenkor lehet bátorításunkra a gyülekezet közössége, az a tudat, hogy ezt a nagy munkát Isten nem csak ránk bízta, hanem az egész gyülekezetre. Nem kell nekünk minden tálentummal rendelkezni, elég az ami nekünk adatott. Csak ki-ki használja és sáfárkodjon a kapott ajándékokkal.

            Minden ember életének vannak mélységei és magasságai. Így volt ez az Áron életében is. Az ő életének mélypontja az volt, amikor Mózes felment a hegyre , hogy a Tízparancsolatot átvegye Istentől, a nép már türelmetlenkedett és egy látható istenképet akarnak maguknak. Elvégre a többi népnek is mind volt bálványképe, miért ne lehetne épp nekik? Áron bűnét az is súlyosbítja, hogy ő nagyon jól tudta azt, hogy az Izrael Istene nem képekben, hanem szavában, igéjében jelenti ki magát. Áron mégis enged. Mózes is lángoló haraggal  néz a szemébe és kérdezi : hogy tehettél ilyet? Isten igéje nagyon őszinte, nem rejti el Isten szolgái gyengeségeit, gyarlóságait. Áron is csak egy ember, épp olyan, mint mi. De milyen jó, hogy az Áron számára is volt bocsánat. Isten nem azt mondta : takarodj a színem elől, soha többé nem akarlak látni többé. Ilyen emberekre nincs szükségem. Áron őszinte bűnbánat után újra Isten szolgálatába állhat. Ilyen kegyelmes Istenünk van nekünk.

            Az Úr a szent sátorban és később a jeruzsálemi templomban valami rendkívülit ajándékozott népének.Izrael népe a találkozás lehetőségét nyerte meg Istentől. Isten adott egy helyet, ahova jönni lehetett minden örömmel és bánattal, gondokkal és bűnökkel terhelten. Ezen a helyen szolgált a pap, aki a szent és kegyelmes Istent képviselte a nép előtt. Ő mutatta be az Istennek tetsző áldozatot és ő áldotta meg a népet Isten nevében. És Izrael népének első főpapja épp az az Áron lett, aki az aranyborjú körül is forgolódott. Isten egy ilyen bűnös embernek ilyen szent szolgálatot, tisztséget ad. Mózes szenteli fel őt erre a szolgálatra, ami Jézus Krisztus szolgálatának az előképe. Ennek a felszentelő istentiszteletnek van egy különös mozzanata. Mózes vesz az áldozati állat véréből néhány cseppet és ezzel megérinti Áron fülét, kezét és lábát. Később úgyanígy tesz Áron fiaival is. Mit jelentsen ez? Ez a vér az Istennek szentelt életről beszél. Mintha azt mondaná Isten Áronnak : az én szolgálatom azzal kezdődik, hogy hallgass rám, figyelj az én szavamra. E hallgatás nélkül nem lehet nekem szolgálni. De nem maradhatsz a hallgatásnál. Hiszen tenned is kell valamit, kezed is kész kell legyen a nekem való szolgálatra. Cselekedned is kell az Isten akaratát. De a lábad is oda kell menjen, ahova én küldelek téged. A mi életünkben ez a keresztségben történik meg. A Krisztus vére minket is elkötelez a szent szolgálatra. Ezt egy kisgyermek még nem értheti meg, de azért vannak szülők, keresztszülők és gyülekezet, hogy ezt minden megkeresztelt ember megtudhassa és életét ehhez a szent ígényhez igazíthassa. Az ószövetségi, de a mindenkori istentiszteletnek talán a legszebb pillanata, amikor a pap, lelkész felemeli kezét és megáldja a gyülekezetet. Milyen nagy pillanat lehetett az Áron életében is, amikor először emelhette áldásra a kezét, amikor megáldhatta népet. Milyen jó, hogy mi is áldott nép lehetünk. Hogy Isten megáldott minket minden lelki áldással. Enélkül az áldás nélkül minden hiábavaló lenne. Mintha most is hallanám egy gyülekezeti tag keserű szavát : ebben a házban minden van ( az illető család nagyon jómódú volt) csak épp az Isten áldása hiányzik. Mert Isten áldása nélkül az életünk minden külső ragyogás és csillogás ellenére csak egy nyomorúlt, vergődő élet. Minden istentisztelet után menjünk ezzel a boldog tudattal ki az életünkbe : áldott emberek vagyunk.

            Sajnos, hogy nem csak Áron követett el súlyos bűnt, mert íme a fiai is rettenetes bűnt követnek el. Idegen tüzet visznek az oltárra, vagyis nem olyat ami az égőaáldozati oltárról való. Hogy mi lehet ez az idegen tűz a mi életünkben? Egészen bizonyosan sok minden, de mindenekelőtt az önfejűség és a saját magunk dicsőségének a keresése, a felfuvalkodottság. Hogy magunk akarunk nagyoknak látszani és nem Isten nagyságát akarjuk láttatni. Nagyon szomorú, ha ezt egy lelkipásztor vagy egyházi tisztségviselő teszi. Az ilyen sokszoros kárt okozhat Isten ügyének. Nádáb és Abihu halállal kell lakoljanak ezért a bűnért. A jeruzsálemi gyülekezetben Ananiás és Safira jut hasonló sorsra. Mekkora felkiáltójel ez a mi számunkra. Istennek nem lehet akárhogy szolgálni. Áron is hallgatott, amikor fiait holtan látja az oltár előtt, jó most nekünk is elcsendesedni, és kérni Istent, hogy könyörüljön rajtunk, bárcsak tudnánk igazán és szentül Neki szolgálni.

            Az Úr egy éjszaka az Áron vesszeje által, amely gyorsan kivirágzik és gyümölcsöt is hoz, népének egy csodálatos jelet ad. Mindez azok után történik, hogy egy nagy baj esik meg Izrael népe között. Három izraelita férfi Kóré, Dáthán és Abirám lázadást szítottak Mózes és Áron ellen a nép körében. Azt mondták : miért kell lelki vezető, elvégre az egész nép szent? A lázadók látása szerint nincs szükség tisztségviselőkre. Tudjuk azt, hogy a lázadók szomorú sorsra jutattak, családjaikkal együtt meghaltak. De Isten nem akart csak egy ilyen szörnyű jelet adni, ezért minden törzstől egy veszőt kérnek, amit elhelyeznek a szent sátorban. Az Áron vesszeje kivirágzik, sőt már gyümölcs is van rajta, így mindenki láthatja, hogy Áron Isten papja és szolgája. Tudjuk azt, hogy ez a jel is Jézus Krisztusra mutat, aki Őt követi annak gyümölcstermő élete lesz.

            Áronnak is el kell mennie a minden élők útján. Csodálatos szolgálata volt, de eljött az ő életében is az a nap, amikor a tisztét le kell tennie. Áron időt kap arra, hogy a halálára felkészüljön. Mózesssel és fiával együtt megy fel a hegyre, hogy ott majd meghaljon. A leírásból úgy tűnik, hogy nem pánikoltak és nem jajveszékeltek, szépen és csendben mentek a hegyre fel. Tudták : ezt az utat is meg kell járni és Isten ott is, a halálban is velük lesz. Halála előtt Mózes leveszi róla a főpapi öltözetet és fiára helyezi. Isten munkája folytatódik a következő nemzedékben. Áron nem főpapi öltözetben hal meg , a halálban minden emberi dicsőség lehull rólunk. Meghalni mindenki csak szegény bűnösként halhat meg. De mégis gazdagon, a Krisztus kegyelmében bízva.

Olvasandó igék : 2Móz.4,14, 32,24,  3Móz. 8,23,9,22,10,3,   4Móz.17,8, 20,28

                                                                                                Lőrincz István