Igehirdetési sorozat húsvét nagyhetére

Jézus öröksége

1.Nap Mit hagyott a katonákra? Text. Ján.19,23-24

            Ezen a bünbánati héten arról lesz szó, hogy mit hagyott ránk Jézus az Ő halálakor. Amikor valaki meghal, mindig hagy valamilyen hagyatékot, örökséget maga után. Minden embernek van anyagi és szellemi, lelki öröksége. Az anyagi örökség miatt sokszor elkeseredett harc, pereskedés folyik az utódok között. Ezért a legtöbb ember ezt igyekszik még életének idejében rendezni. A legtöbb ember készít egy végrendeletet, amiben pontosan és hivatalosan, közjegyző előtt rögzíteni szokták, hogy az illető ember halála után kinek és mit hagy örökül. Jézusnak is volt öröksége. Volt egy kis anyagi öröksége, a mai estén épp erről lesz szó, de volt neki egy óriási, kibeszélhetetlenül gazdag lelki öröksége. Nem volt és nem is lesz a világon senki, aki ilyen gazdag lelki örökséget hagyott volna a világra, mint Jézus. Ha Isten megtartja életünket, akkor ennek az áldott bünbánati hétnek az estéin  arról fogunk beszélgetni, hogy milyen örökséget hagyott Jézus erre a világra. Jertek ezért testvéreim, lélekben álljuk körül Jézus halálos ágyát, jelen esetben a golgotai keresztet, hogy kapjuk meg mi is gazdag örökségünket, hogy ez az örökség tegyen minket is boldog, hálás szívü emberekké.

            A mai estén vizsgáljuk meg, hogy mit hagyott Jézus a katonáknak, a kivégzést végző vitézeknek. Rájuk az Ő földi vagyonát hagyta. Úgy tünik, hogy ez egy jelentéktelen esemény ebben a nagy és szent történetben, de azért ennek is megvan a maga jelentősége. A római jog pontosan rendelkezett arról, hogy a halálra ítélt szerencsétlen embereknek a vagyona a szolgálatot végző katonákat illette meg. Azért volt ez így, mert úgymond ők dolgoztak meg ezért a kivégzés során, ami nem is volt könnyü munka. Bármennyire is durva és kegyetlen emberek voltak általában ezek a katonák, de az a borzalmas szenvedés, amin a halálraítélt emberek átmentek, őket is nagyon megviselte. Ezt akarta a római jog „meghálálni” azzal, hogy az elítélt földi  vagyona a katonákra maradt. Igy történt ez most a Jézus kivégzésekor is. Egész földi vagyonát, ami pár ruhadarabból állott a vitézekre hagyta. Milyen döbbenetes ez! A világ Megváltója ilyen szegénységben élt és ilyen szegényen távozik el ebből a világból. Ez a szegénység végigkísérte egész életét. Még annyi sem jutott neki, ami abban az időben minden embernek kijutott. Neki még egy bölcső sem jutott a születésekor. És később se volt semmi vagyona. Ő maga mondja : a rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Ember Fiának nincs hova fejét lehajtania. Jézusnek nem volt se háza, se földje, se semmi más vagyona. Szegényen jött és szegényen távozik ebből a világból. Pedig neki módjában lett volna gazdagságban és bőségben élni. Ő mindent megengedhetett volna magának, de nem tette. Jézus tudta azt, amit majd Pál így fogalmaz meg : semmit se hoztunk e világra, viágos hogy semmit se vihetünk el belőle. Mezítelenül jöttünk s egy rend ruha és egy koporsó, amit magunkkal viszünk ebből a világból. Mennyire megítéli a Jézus élete a mi anyagias magatartásunkat, beállítottságunkat, mert mi úgy szeretünk gyüjteni magunknak. Hány ember nem ismer megállást, nincs se ünnepnap, se vasárnap, csak egy szüntelen hajsza a pénz és vagyon után. Mennyire elfeledkezik az ember arról, hogy mindent itt fogunk hagyni, még a gyürüt is lehúzzák majd dermedt újjainkról, hogy itt hagyunk házat, autót, minden földi javunkat.

            Persze ez nem jelenti azt, hogy semmink se legyen, hogy koldusszegényen kellene leélnünk földi életünket. Nem jelenti azt, hogy nem lehet egy házunk, ne legyen pénzünk, ne legyenek ruháink, hisz mindezekre szükségünk van. De azt igenis jelenti, hogy tartsunk mértéket. Ne legyenek ezek az első helyen az életünkben, ne ezekért éljünk-haljunk, lelkesedjünk. Ne gyüjtsünk és ne halmozzunk feleslegesen javakat, olyan javakat, amikre tulajdonképpen nincs is szükségünk. Mert az ilyen ember végül is nagyon szegény marad. Milyen szegények ezek a katonák, milyen szegényen távoznak ők el Jézus keresztje mellől. Mások, ezt majd az elkövetkező alkalmainkon meg fogjuk látni, gazdagon távoznak el, nagy lelki gazdagsággal, örökséggel, ők pedig csak néhány ruhadarabot szorongatnak a kezükben. Ezek a katonák ott ülnek a kereszt alatt, sorsot vetnek az Ő ruháira, de nem látnak Jézusban semmi mást, csak egy gonosztevőt, akinek ruháját most megkaparinthatják. Mások örök üdvösséget, örök vigaszt vittek magukkal, ők pedig csak néhány szegényes ruhadarabot és egyikőjük a köntöst, amire sorsot vetettek. Hány ember van ma is így. Hány ember távozik ma is szegényen, áldás nélkül a Jézus keresztjétől, ahol pedig bünbocsánatot és örök üdvösséget lelhetne. Hány embernek a lelkülete hasonlít ehhez, ami a katonákban is volt, akik itt a kereszt alatt lutriznak és játszanak. Hány ember nem látja ma sem, hogy mi történik a kereszten, hogy milyen nagy esemény zajlik ott Jézus halálában, legfeljebb csak egy történelmi eseményt látnak, vagy azt, hogy egy ártatlan, jóhiszemü tanító áldozatúl esik kora elvakultságának, igazságtalanságának. Az ilyen ember hasonló a katonákhoz, akik csak Jézus földi vagyonát kapják meg. Az Úr őrizzen meg minket ettől a magatartástól, ettől a lelkülettől.

2.Nap Mit hagyott  a jobbkeze felől megfeszített gonosztevőre? Text Luk.23,39-43

            A tegnap este elkezdtünk egy igehirdetési sorozatot, melynek témája : milyen örökséget hagyott Jézus erre a világra. Neki is volt öröksége, mint minden más embernek is. Volt valami csekély földi vagyona, de volt egy csodálatosan gazdag lelki öröksége. A földi vagyonát a római jog előírásai szerint a katonákra hagyta, akik a kivégzést végezték. Ők ilyen szegényen távoztak Jézus keresztje alól. Láttuk a döbbenetes figyelmeztetést : ma is lehet így távozni, Isten őrizzen minket ettől.

            De íme volt olyan is, aki sokkal többet kapott. Erre jó és szép példa a jobb kéz felől megfeszített gonosztevő. Ő mennyei örökséget, bünbocsánatot, a visszanyert paradicsomot kapta. Jézus már ott függ a kereszten megcsúfolva, mezítelenül, ruháitól megfosztva. A földön már semmije sincs, mindent elvettek Tőle, még egy talpalatnyi föld sincs a lába alatt, ruháit már lehúzták, köntösére is sorsot vetettek. De van mégis mit adnia. Földi kincsei, anyagi javai nincsenek már, de van mennyei öröksége, van egy Paradicsom, amivel Ő Úrként még rendelkezik, ezt még annak adhatja, akinek akarja, amivel még egy halálba menő lelket boldoggá tud tenni. Lássuk meg ebben a jelenetben a Jézus főpapi méltóságát és királyi hatalmát. Mint főpap már megnyilatkozott, amikor bocsánatért esdekelt : Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek. Most pedig mint Király jelenti ki magát, amikor isteni hatalmával megkegyelmez a bünbánó gonosztevőnek és már-már vonagló ajkaival megígéri neki : ma velem leszel a Paradicsomban. Igen, ezt egyedül Ő ajándékozhatja valakinek. Azt a jogát, hogy bünösöknek megbocsásson, hogy gonosztevőket Isten fiaivá tegyen, hogy az ítélet félelmétől megszabadítson, hogy a mennyet a megigazult bünösök előtt megnyissa, ezt az Ő drága vérével szerezte meg. És Ő ezt nem csak ennek az egy embernek adta és adhatja. Hála Istennek kétezer év óta megszámlálhatatlan azoknak az embereknek a serege, akik Jézustól ugyanazt kapták, mint ez a gonosztevő : büneik bocsánatát, szívük békességét, vígasztalást a halálos ágyon, az életből való távozás nehéz pillanataiban. A ma estén hangzik a boldog evangélium : Jézus szenvedésével, halálával, keresztjével, kiomló vérével megnyitotta a mennyet mindazok számára, akik hisznek Benne, akik üdvözülni karnak. A jobb kéz felől megfeszített gonosztevőnek ott a kereszten életének utolsó perceiben érkezett ez el. De milyen jó, hogy hozzánk már sokkal hamarabb megérkezhetik. Hisz már csecsemő korunkban, amikor mi erről még semmit se tudtunk, homlokunkra hullott a keresztség vize, ami már Jézus megtísztitó vérének jelképe volt. Mi már gyerekkorunk óta hallottunk Jézusról. Mi már sokkal többet tudunk Jézusról, amint amit ez a gonosztevő tudhatott. Te már ma megragadhatod az üdvösséget, előtted már ma megnyílhat a mennynek ajtaja. Te már ma ott lehetsz a Paradicsom előszobájában, az új élet örömeiben. Nehogy elszalaszd ezt a lehetőséget.

            Ebből a történetből azt az utat is megtudhatjuk, ami ezen mennyei örökség elnyeréséhez elvezet. Ez nem más, mint a bünbánat és a hit útja. Más út nincs, ami ide vezetne. A Megváltó keresztjemellett bal felől is fügött egy gonosztevő, ő is megnyerhette volna a vígasztalást, az üdvösséget, de benne nem volt sem hit, sem bünbánat. Ő nem nézett a maga szívébe, mint a másik társa, aki belátta, hogy ő joggal szenved, ő megérdemli a halált, így bünbocsánatot és kegyelmet se kaphatott. Ő nem is imádkozott, mint a másik, hanem csak átkozódott és gúnyolódott Jézussal még itt a kereszten is. Pedig neki is csak ennyire lett volna szüksége : meglátni bünét és hinni Abban, Aki bünét megbocsáthatja.

            A mai estén a mi számunkra is az a nagy kérdés: van-e bennünk igazi bünbánat, ahogy azt minden úrvacsorázás alkalmával megvalljuk: büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk? Belekapaszkodunk-e hittel a mi Megváltónkba és esdeklünk-e mi is Hozzá : Uram engem se hagyj el, rólam se feledkezz meg, rólam is emlékezzél meg, amikor eljössz a te dicső országodban, előttem se zárd be a mennyek ajtatját, rajtam is könyörülj végtelen irgalmaddal!  Ha ezt tesszük, bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő mennyei örökségét nekünk is adni fogja, s akkor a kereszt alól mi is végtelen gazdagsággal mehetünk el.

3.Nap Mit hagyott Jézus hüséges tanítványára?

Text. Ján19,25-27

            Jézus örökségéről szól estéről-estére az igehirdetés. Eddig a katonákkal foglalkoztunk, akik csak Jézus földi örökségét, ruháit kapták meg, de a tegnap este láttuk a jobb kéz felől megfeszített gonosztevőt, aki bünbocsánatot és a Paradicsomot kapta örökségül.

            A mai estén beszéljünk János apostol örökségéről, Jézus szeretett tanítványáról. Ő egy nemes feladatot, egy személyt kapott örökségképpen, Jézus édesanyját ,Máriát. Mit is akart ezzel Jézus tenni? Hát először is ezzel a szavával átvágja, elvágja azt a szálat, azt a családi és vérségi szálat, ami édesanyjához füzte. Eddig mint fiú ragaszkodott édesanyjához és tisztelte őt. Persze nagyon jól tudjuk, hogy ez a kapcsolat nem volt feszültségmentes, s a feszültség abból adódott, hogy Jézusnak elsősorban mennyei Atyjának kellett engedelmeskedni. Ez a feszültség már 12 éves korában jelentkezett és később mindvégig megmaradt. De most még ezt a szálat is el kell Jézus szakítsa. Mielőtt bekövetkezne az a borzalmas pillanat, amikor mennyei Atyja is elhagyja Őt, el kell következzen az a pillanat, amikor az is el kell hagyja, aki Őt a világra szülte, akihez a legbensőségesebb és legszorosabb szálak kötötték. Már az anya-gyermek kötelék se létezhet az Ő számára. Jézusnak még ennyi emberi támasza se maradhat a kereszten. Nem vigasztalódhat még azzal sem, hogy ha mennyei Atyám el is hagyott, mégis van valakim, itt van az anyám, ő íme nem hagyott el engem. Ez egy kísértés lett volna az Ő számára, ezért kellett ezt az utolsó szálat is elvégnia. De ugyanez érvényes Jánosra, a tanítványra is. Hisz ő is hü maradt Jézushoz. Ő az egyetlen a tanítványok közül, aki ott van a kereszt alatt. Mekkora vígasztalás lehetett ez is Jézus számára. De Jézusnak most ezt a szálat, a tanítvány-mester szálat is el kellett vágnia, János sem maradhat emberi támasz  számára. Világosan kell látnunk azt, hogy Jézusnak azért kellett ezeket az emberi szálakat elszakítani, hogy teljesen egyedül szenvedje át az Istentől való elhagyatottságot és a pokol mélységes kínjait.

            A másik dolog, amit ebben a történetben megláthatunk, az a Megváltó mindhalálig való szeretete. A keresztrefeszítés kínjai már egyre jobban átjárják testét-lelkét, a halál egyre közelebb érkezik szívéhez, cseppről-cseppre fogyott a vére és ezzel együtt fogyott az élete is. De a szeretete nem foogyatkozott el. Úgy szereti az övéit most is, mint ahogy eddig szerette őket. S most se magával, a saját kínjaival van elfoglalva, hanem most is másokkal törődik. Nem feledkezik meg fiúi kötelességéről, hogy gondoskodnia kell anyjáról. Ő már nem maradhat többé vele, épp ezért rábízza szeretett tanítványára, Jánosra. Most itt minkettőjüknek gazdag örökséget hagy, az egymás terhének hordozását, az egymás segítését, vígasztalását. A kereszten Jézus diakóniát végez, a kereszt körül megszületik a szolgáló gyülekezet. Itt nem csak hinni kell, hanem cselekedni is. Nem csak magasztos érzések, hitvallások hangzanak el, hanem itt meg kell fogni egymás kezét, segíteni kell egymást.

            Ezt az örökséget Jézus nem csak Máriának és Jánosnak adta, hanem minden más tanítványának is. Ez is az Ő végakarata : úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Ezzel a szavával Jézus minden szegény és elhagyatott ember számára gondoskodást kért. Minden éhezőnek kenyeret, minden hajláktalannak fedelet, minden üldözöttnek menedéket, minden sírónak vígasztalást. A keresztyén egyház ezt mindig is komolyan vette és gyakorolta is ezt. Azt olvassuk, hogy az első keresztyének között nem volt szükölködő. A keresztyén egyház mindig is elől járt a diakóniában, a szeretetszolgálatban.

            Jézus ezzel a szavával egymásra bíz bennünket. Szól ma szülőknek és ezt mondja nekik : édesanya és édesapa, ímé itt vannak gyermekeitek, véremen váltottam meg őket, vigyázzatok rájuk, vigyázzatok testükre és lelkükre, neveljétek őket Isten félelmére és Krisztus szeretetére. De azt mondja a gyermekeknek is És ímé itt vannak a ti szüleitek, vigyázzatok rájuk, főleg akkor, amikor már gyengül az erejük, amikor már nem tudnak magukról gondoskodni, ne feledkezzetek el róluk, látogassátok őket, segítsétek őket. Azt mondja a férjeknek : imhol a te feleséged, akit az Úr reád bízott, légy neki hüséges gondviselője. Ne hagyd el, szeresd őt, értsd meg őt, gyámolítsad őt. Azt mondja az Úr a feleségeknek: imhol a te férjed, aki az Úrtól neked rendeltetett, szeresd őt, értsd meg őt, támogassad, vígasztaljad, erősítsed őt. Igy szól Jézus a keresztről hozzánk : itt van a te szomszédod, munkatársad, barátod, az ellenséged, a koldus, a szerencsétlen, a beteg : ne menj el közömbösen mellette, ha teheted segíts rajta, könyörülj rajta. Ne mondd : ó, elvégre van nekem is elég bajom, miért segítenék a másikon, boldoguljon kik-ki ahogy tud. Mert Jézusnak ez is öröksége és ezért is számon fog kérni minket.

4.Nap Mit hagyott Jézus a szenvedő embereknek?

Text.Mát.27,46, Ján.19,28

            Estéről-estére azzal foglalkozunk, hogy mit hagyott Jézus halálakor örökségül az emberekre és reánk is. Láttuk, hogy lehet itt nagyon keveset is kapni és szegényen távozni, ahogy az a katonákkal történt, akik csak néhány ruhadarabbal távoztak, de lehet itt üdvösséget, bocsánatot, a Paradicsomba való bemenetelt is kapni, ahogy az a jobb kéz felől megfeszített gonosztevő esetében történt és lehet itt szent küldetést, feladatot, szolgálatot is kapni, ahogy az János és Mária esetében is láttuk.

            A mai estén azt lássuk meg, hogy milyen örökséget hagy Jézus a szenvedő emberiségre? Mert mi mindnyájan hordozunk szenvedést. Senki se mondhatja el magáról, hogy ő nem tartozik ebbe az embercsoportba. Nincs és nem is lesz olyan ember ezen a földön, akinek ne kellett volna valamilyen szenvedést hordoznia. Van olyan, aki testében hordoz sok szenvedést, van aki inkább lelkileg szenved és vannak olyanok is, akiknek mindkettőből bőven kijut. Ezért olyan jó hallanunk, hogy Jézus a szenvedő embereknek is drága örökséget hagyott, mégpedig az Ő megváltó fájdalmát. A Jézus Krisztus kiáltása és a sötétség között szoros összefüggés van. A sötétség déli 12 órakor kezdődött és három órával később hangzik el a kereszten a negyedik szó. A sötétség és az Istentől való elhagyatottság között szoros összefüggés van. Tudjuk azt, hogy ez a kiáltás idézet a 22-ik zsoltárból, ez a zsoltár egy sor panaszal kezdődik és Isten magasztalásával fejeződik be. Ez a zsoltár szépen leírja a Megváltó szenvedéseit. Ő a csúfság és a megvetés tárgya. Ő imádkozik, de Isten nem segít rajta. A kérdésre adott válasz elmarad. Jézus sem választ, sem segítséget nem kap. A sötétéségről tudjuk, hogy az mindig Isten ítéletének a jele. Az Atya teljességgel az emberek kezébe engedi át Fiát, s ebben a sötétségben végbemegy az ítélet. A sötétéség olyan hosszú ideig tart, hogy már nincs reménység a segítségre. De Jézus meg ekkor is így kiált : én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engenmet? A személyes hang most se marad el imádságából, bár nem úgy tapasztlja meg Istent mint Atyát, mégis így szólítja meg. Jézus ebben a rettenetes helyzetben se veszítette el az Istenbe vetett bizalmát. Akkor is beszél Atyjához, amikor semmilyen válasz nem jön. Ugyanebben az időben hangzik el a rettenetes lelki kín mellett a fizikai fájdalomban fogant kiáltás is : szomjúhozom. Tudjuk azt, hogy a vérveszteség és a nagy meleg miatt a keresztre feszítetteket rettenetes szomjúság gyötörte. De talán még valami másért is kérhette Jézus a folyadékot. Nemsokára nagy fennszóval elkiáltotta : elvégeztetett! Azért is kérhette a folyadékot, hogy hangszálait megnedvesítse, hogy hangja alkalmas legyen a diadalkiáltásra. Tudjuk azt, hogy savanyú bort adtak neki, ez szomjúságát egy cseppet se csillapította, de sokkal erőteljesebben tudott kiáltani, s Ő ezt is a mi érdekünkben tette. Mert ezek a pillanatok, amiket Jézus átszenvedett vígasztalást és erőt jelenhetnek a mi számunkra is. Jézus azért részesült a legrettenetesebb lelki és tsti fájdalomban, hogy segíthessen rajtunk, akik testileg és lelkileg egyaránt szenvedünk. Ezekben a szenvedéseinkben nem vagyunk magunkra hagyatva. Minden ember életének vannak nagy szenvedésekkel terhelt pillanatai. Vannak olyan időszakok, amikor egymás után jönnek a próbák, amikor meginog a hitünk, amikor úgy érezzük, hogy Isten elfeledkezett rólunk, amikor emberek is megvetnek, úgy érezzük, hogy senki se tud megérteni, senki se tud segíteni rajtunk. Ilyenkor mi is felkiáltunk : én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Ilyenkor mindig jusson eszünkbe Megváltónk, aki tényleg el volt hagyatva Isten és emberek által egyaránt, amikor teljes sötétség volt körülötte, de Ő ebben a helyzetben se esett kétségbe, győzedelmeskedni tudott a félelem és csüggedés felett. Ugyanakkor tudhatjuk azt is, hogy Ő azért hagyatott el, hogy soha többé senki se kelljen úgy érezze, hogy Isten őt elhagyta volna. Megpróbál, de el nem hagy az Isten, mondja egy szép vers.

            Amikor majd súlyos betegen fekszünk jusson eszünkbe a szenvedő Jézus, amikor lüktet bennünk is a láz, amikor nyelvünk eleped a szomjúság miatt, amikor tagjaink, szerveink felmondják a szolgálatot, akkor gondoljunk arra, hogy én szenvedek, de Ő sokkal többet szenvedett, mert nekünk nem kell keresztre feszíttetnünk, hanem puha ágyban fekhetünk le naponként, s ha szomjúhozunk, nekünk nem savanyú bort vagy ecetet adnak szeretteink, hanem finom, enyhítő teát vagy üditőt. Vigyázzunk, hogy soha ne hasonlítsuk össze a mi szenvedésünket az Ő szenvedésével, és gondoljuk meg azt is, hogy Ő ártatlanul szenvedett, mi pedig ha szenvedünk is, csak büneink méltó büntetését vesszük. Legyen hát az Ő fájdalma, kiáltása, szomjúsága drága lelki örökség, ami minket megnyugtat és megvígasztal.

5.Nap Mit hagyott Jézus a bünös világra? Text.Ján19,3O

            Négy örökséget vettünk számba eddig, amiket Jézus reánk hagyott. Néhány ruhadarabból álló anyagi örökségét a katonák kapták meg, a jobbkéz felől megfeszített gonosztevő bünbocsánatot, Paradicsomba való belépést, János és Mária az egymásról való gondoskodás szent feladatát, a szenvedő emberiség pedig megváltó fájdalmát kapta. Láttuk minden este azt is, hogy ez milyen üzenetet hordoz a mi számunkra. A mai estén arra a kérdésre keressük a választ : mit hagyott Jézus a bünös világnak? A felelet nem más, mint hogy az Ő befejezett váltságmüvét hagyta erre a bünös világra. Ez az igealak a görög nyelvben egy befejezett igeidő. Azt fejezi ez ki, hogy ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. A szó maga azt jelenti : a cél el van érve, a feladat el van végezve. Jézus ezt a szót már egyszer használta a főpapi imájában, amikor azt mondta : elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. Pedig akkor még a szenvedés legnehezebb szakasza hátra volt. De most már ezen a szakaszon is átjutott. Az irásmagyarázók azt mondják, hogy ez volt Jézus legrövidebb prédikációja, és ebben az egy szóban mindaz bnne van, mindaz bnne foglaltatik, amit eddig mondott. Ez a leghatalmasabb szó, ami a haldokló Jézus ajkát elhagyta. Ez a szó tele van erővel, diadallal. Hisz most már a hatalmas mü tényleg el van végezve, a jó mag el van vetve, az Isten országa meg van alapozva, úgy hogy azon még a pokol kapui sem vehetnek diadalmat.

            Ó milyen nagyszerü örökséget hagyott maga után Jézus ezzel a szavával! Lehet, hogy ezt a szót sok más ember is elmondta halála pillanatában. Sok hős és hires ember mondhatta ezt el, sokan közülük hitték is, hogy valami nagyot és maradandót alkottak. Talán így szólhatott Nagy Sándor is, amikor az egész akkori világ ott feküdt a lábainál és mi lett elvégzett munkájából? Néhány évvel a halála után meghódított birodalma szétesett, daraborra hullott. Vagy azt mondhatták azok is, akik a Titanic hajót megépítették, hisz meg voltak győződve, hogy ez a hajó elsüllyeszthetetelen, s nem is sejtették, hogy néhány hét múlva első útján már darabokra hull szét s az óceán mélyén fog pihenni. A példákat sorolhatnánk a végtelenségig. Csak e néháyn példából is láthatjuk, hogy az emberi munkák hamar romba dőlnek, az emberi örökségeket olyan hamar elprédálják az örökösök. A Golgota hőse nem dicsőségben hal meg, mint Nagy Sándor vagy más híres ember, hanem elhagyatva és egyedül, az emberi társadalomból kitaszítva és megvetve, emberi utód nélkül. Munkáját nem bízta senkire és mégis így kiáltott fel : elvégeztetett! Be van fejezve, el van végezve mindaz, amiért az Atya elküldte.

            Az az ország, amit Ő alapított most is áll és ma is abból az örökségből táplálkozik, amit Jézus ezzel a szavával hátrahagyott. Milyen drága örökség ezen felül Jézus minden tanítása, amely erősít, vígasztal, int, fedd, helyreigazít, milyen drága örökség az Ő kegyelme, amit ma is kiáraszt, és amit ma is meg lehet ragadni, milyen drága kincs az az örökség, amit Ő létrehozott, milyen felüditő az a vendégség, az Úrvacsora, amire minket újra és újra hív és vár. A mi üdvösségünk a kereszten elvégeztetett, mi már élvezhetjük az Ő váltságmunkájának gyümölcsét, igéje által taníttatunk, vére által megtisztulunk, Lelke által vezettetünk, ereje által harcainkban diadalmaskodhatunk.

            Ennek az igének van még egy üzenete a mi számunkra. Isten nekünk is adott egy feladatot. Ádámnak és Évának is adott feladatot, sajnos ők ezt nem teljesítették, ennek nem engedelmeskedtek. A mi feladatunk az, hogy mi az Ő engedelmes gyermekei lehessünk, az Ő képe kiábrázolódjék bennünk.Ez a kép a bünesetben megromlott, eltorzult, de Jézus épp azért szenvedett, hogy istenképüségünket helyreállítsa. Jézus Krisztus áldozata nem lehet hiábavaló. Ő élni akar bennünk. És Ő el tudja bennünk is végezni a maga munkáját. Igy a Jézus kereszten elmondott utolsó szava, a mi utolsó szavunk is lehet. Ő ami életünk és Ő lesz a mi halálunk is. Ő kezdte el bennünk a jó munkát, Ő fogja azt be is végezni a teljes váltságnak napjára. Úgy legyen.

6.Nap Mit hagyott Jézus Atyjára? Text.Luk.23,46

Végére érkezünk ma este egy szép útnak, melyen Jézus örökségével foglalkoztunk. Megpróbáltuk számba venni, hogy Ő kinek mit hagyott hátra halálakor. Voltak, akik nagyon keveset kaptak, ezek a katonák voltak, akik egy pár kacattal, ruhadarabbal meg is elégedtek, nem is akartak többet. De hála Istennek, mások sokkal többet kaphattak. A jobb kéz felől megfeszített nyitott ajtót a Paradicsomba, János és Mária az egymásról való gondoskodás áldott terhét, a szenvedő emberiség Jézus fájdalmát, a bünös világ pedig elvégzett váltságmüvét kaphatta ajándékba. Végül a mai estén lássuk, hogy mit hagyott mennyei Atyjára? Neki az Ő nems lelkét adta. Ez a mondat a Jézus ajkán olyan mint egy gyémántdarab, amit ahány irányba fordítunk, annyi színárnyalatban pompázik. Ez a mondat is egy zsoltáridézet, a 36-ik zsoltár 6-ik verse. Milyen csodálatos, hogy Jézus az Ő életének utolsó pillanataiban Isten igéjével foglalkozik. Tudjuk azt, hogy ez a zsoltár a hívő izraelita gyermekek első esti imádsága volt. Ez olyan imádság volt abban az időben, mint az „én Istenem jó Istenem, lecsukódik már a szemem”, amit annak idején mindnyájan megtanultunk mi is szüleinktől. Jézus ezt az imádságot mondja utolsó szavaként, amit már 2-3 éves gyermekként megtanult. Itt is látjuk, hogy mennyire fontos, hogy mit tanítunk meg kicsiny korban gyermekeinknek, mert íme egy ilyen gyerekkori imádság elkísérheti őket egy egész életen át. Ez az imádság a gyermek bizalmát fejezi ki, aki elrejtettségben, biztonságban érzi magát mennyei Atyja karjaiban. Ebben az imádságban annyi gyermeki bizalom és szeretet is van az Atya iránt. Ezzel az imádsággal Jézus azt fejezi ki, hogy Ő nem kétségbeesésben, nem kételyek között, hanem bizalomban és szeretetben hal meg. Jézus hittel és bizalommal vesz búcsut a világtól, ez az imádság reménységet sugároz. Az atya tovább fog menni az Ő müvével. Az Ő halála nem a véget jelenti. Milyen megnyugtató érzés lehetett a Jézus számára, hogy mennyei Atyjának kezébe ajánlhtatta lelkét. Eddig Jézus emberi kezekben volt, gonosz, durva kezekben, milyen jó most a gyilkos, bünös, gonosz kezek közül az Atya kezébe jutni. A föld véres munkamezejéről Jézus az Atya kebelébe térhet. Ez számára a boldog halál. A középkorban egy egész irodalmi müfaj foglalkozott a boldog halál müvészetével, latinul ezt úgy nevezték : ars beata muriendi. Jézus íme erre is magtanít, hogy milyen a boldog halál. Egy nehéz, küzdelmes élet után, egy borzalmas haláltusa után, kimondhatatlan testi és lelki kínok után ilyen szép vége van ennek az életútnak. Igen, Jézus számára is megnyugtató volt tudni, hogy most nem történik más, mint hogy visszatér oda, ahonnan 33 évvel ezelőtt eljött. Mert Ő az Atya kebeléből, kezéből jött és most oda térhet vissza. Most már egész életét, elvégzett váltságmüvét odahelyezi az Atya kezébe.

            Ez az örökség a mi részünk is lehet. Aki Jézus által Istennel kibékült, annak a halál bár utolsó ellenség, de már nem egy rémítő, félelmetes, hanem csak egy legyőzött ellenség. Ahogy Káténk szépen fogalmaz : a halál már nem büneinkért való megfizetés, hanem csak meghalás a bünre nézve és általmenetel az örök életre. Mi is sokat foglalkozunk azzal, hogy mi történik a halál pillanata után testünkkel és lelkünkkel, milyen jó azt tudni, hogy lelkünk az Atyának kezébe kerül, a szerető, irgalmas Atyának a kezébe. Mi is az Ő kezébe tehetünk le majd mindent. Ő testünket se hagyja majd el, hiszen feltámasztja azt az utolsó napon.

            De ez nem csak a halál pillanatára érvényes. Már most is olyan jó mindent az Ő kezébe letenni. Mennyi gondja, baja, megoldatlan kérdése van az életünknek. Milyen jó ezt az imádságot naponta elmondani : Atyám én a te kezedbe teszem le magamat, feleségemet, férjemet, gyermekeimet, szüleimet, munkámat, egyházamat, népemet, országomat, büneimet, kisértéseimet, kételyeimet, kétségbeesésemet, betegségemet és sorolhatnám még tovább. S ha majd egyszer eljön utolsó óránk is, akkor is mondjuk majd együtt Megváltónkkal, István vértanúval, a sokmillió keresztyénnel együtt : Atyám én a te kezedbe teszem le az én lelkemet. Adjuk ezt az örökséget mi is a mi mennyei Atyánknak, Istenünknek. Legyen így egykor boldog a mi halálunk is.

                                                                         Ámen.

                                                                                                            Lőrincz István

Megjegyzés : ezen igehirdetési sorozat megirásakor felhasználtam Karl Gerok 19.sz.-i német igehirdető gondolatait