A Szentírás emberei : Jonathán

Kétségtelenül a Szentírás egyik legkedvesebb, legszeretetreméltóbb szereplője. Saul fia volt, de mégis leginkább Dávid hűséges barátjaként emlegetjük. Nevének jelentése : az Úr adta. Ez már önmagában is egy hitvallás. Ma, a születésszabályozások, terhesség-megszakítások korában azt gondoljuk, hogy a gyermekáldás és annak elfogadása vagy megtagadása teljesen a mi kezünkben van. Jó lenne újra tudatosítani, hogy a gyermek Isten ajándéka. Isten adhat gyermeket, életet és meg is tagadhatja azt tőlünk. Saul tudta ezt, amikor gyermekének ezt a szép nevet adta, jó lenne ezt nekünk is tudni, örökre megtanulni. Saulnak is megvoltak álmai gyermekével kapcsolatban. Utódjának remélte a királyi trónon, azt is gondolva, hogy dicsőségben és nagyságban még őt is felül fogja múlni. De ez nem teljesedett be, minden másképpen alakult, mint ahogy azt Saul elképzelte. Jonathán hősi halált halt a filiszteusokkal vívott csatában, egy napon halt meg apjával. Soha nem lett király, Isten más rendeltetéssel ajándékozta meg őt. Azok az álmok se teljesednek be sokszor, amiket mi álmodunk gyermekeinkről.. De ez nem baj, csak az teljesedjen be, amit Isten akar adni nekik, hogy Őt megismerjék, hogy Neki szolgáljanak. Jonathán nem lett király, de élete fénylő példa marad ezer éveken át minden bibliaolvasó ember számára. Sok mindent tanulhatunk tőle.
A Dávid és Góliát történetét mindenki ismeri, de kevesen tudják azt, hogy Jonathán már azt megelőzőleg egy hősi tettet hajtott végre fegyverhordozójával a filiszteusok elleni harcban. A szép mindkét történetben az, hogy mindketten tudatában vannak annak, hogy a szabadulást nem ők adják, hanem Isten, ők csak eszközök lehetnek ebben az Úr kezében. Jonathán hős, de a hitnek hőse. Tudja, hogy Isten előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés által szerezzen  szabadulást. Igen, végül is Isten Egy által,  Jézus Krisztusban szerezte a szabadulást. Jonathán már erre a Szabadítóra és erre a szabadításra mutat. Minket is Ő szabadított meg a kárhozattól, bűneink méltó bűntetésétől. Hitünk minden erejével kapaszkodjunk az Ő áldozatába.
Jonathán élete szüntelen harcban telik el, hol a filiszteusokkal, hol pedig apja haragjával kell szembenézzen. S a harc veszélyeket is hoz magával.  Apja parancsot ad, hogy addig senki se egyen kenyeret, addig  senki se pihenjen meg, amíg a filiszteusokkal nem végeznek. Jonathán nem hallotta ezt a parancsot és az erdőben egy méhkasra találva felüditi magát a finom lépesmézzel, új erőt nyer általa. Saul meghallja, hogy mit tett a fia. És habozás nélkül kimondja rá a halálos ítéletet. Saul következetesnek tűnik ebben a dologban, de miért kellett ilyen ostob parancsot adnia, miért kellett annyira hajszolja a katonáit, hisz ha az Úr szabadítást adott, akkor ez egy ilyen embertelen hajsza nélkül is meglett volna. Milyen jó, hogy a nép sokkal józanabbul gondolkodik, mint a fanatikus Saul, és kimentik Jonathán apja kezéből. De nagy szükség van ilyen józan, bölcs katonákra, emberekre, amikor még a vezetők is elveszítik ítélő képességüket. A bölcs megfontoltság Isten egyik legszebb ajándéka az ember számára. Akiknek ez megadatott legyenek hálásak érte és használják is azt Isten dicsőségére és embertársaik javára.
Az őszinte barát és barátság is Isten egyik drága ajándéka és egyre ritkább manapság. Sajnos a felületesség, komolytalanság lett a jellemző még a barátságok területén is. Sokszor csak egy élvezet, hobbi, érdek vagy épp szenvedély tartja össze az ilyen barátokat. Az igazi barátságoknak más gyökere van. Mert hogy is lett Jonathán Dávid barátja? Hát úgy, hogy látta annak hősies, hittel teljes harcát Góliát ellen. Szívében mély tisztelet és szeretet született e bátor hithős iránt.. Pedig milyen messze álltak ők ekkor egymástól, ő királyfi, a trón várományosa, Dávid pedig egy egyszerű pásztorfiú. Őket nem emberi dolgok egyezése, hanem a hitben való közösség kapcsolja egybe. Áldott dolog az ilyen Istenben fogant és a hitben gyökerező barátság. Az ilyen barátságot nem fogják földi változások megingatni. Boldog ember az, akinek a közös hitben ilyen barátai vannak. Az ilyen ember soha nem marad egyedül az életben, van akinek kiöntse szívét, aki vígasztalja, bátorítsa őt. Dávid és Jonathán láthatta egymásban az Isten munkáját. Így tudta Jonathán elfogadni, hogy nem ő lesz a király, de mind a ketten királyi gyermekek voltak, a Királyok Királyának gyermekei. Legyünk mi is azok, és legyenek barátaink is közülük valók.
Mindnyájunkban mélyen ott van a vágy, hogy minél magasabbra jussunk az életben, ha lehet valamilyen vonatkozásban az elsők legyünk. Itt azonban különös dolgot látunk. Jonathán azt mondja Dávidnak, hogy ő király lesz, s maga pedig a második. Jonathán nem irigykedik, nem féltékenykedik Dávidra, minden keserűség nélkül el tudja fogadni, hogy ő a második embere lesz az országnak. Ez nem a velünk született , elsőségre törekvő emberi természet szava, hanem a megváltott, új ember szava már. Csak a megváltott ember tudja elfogadni a második vagy éppenséggel az utolsó helyet. Épp azt a helyet, amit Isten jelölt ki neki. Mert itt van a lényeg : Jonathán tudja, hogy az első helyet Isten Dávidnak szánta. Ő Isten akaratát fogadja el végső soron. Mennyi keserű harc, fájdalom származik abból, hogy az emberek nem tudják elfogadni az Istentől rendelt helyet. Mi vajon el tudjuk-e fogadni azt, akkor is ha az nem az első?
Jonathán élete emberi látás szerint tragikus véget ér. Hiszen fiatalon meghal apjával együtt a Gibea hegyén a filiszteusokkal való harcban. Ezzel véget ér a világtörténelem egyik legszebb baráti kapcsolata is. Dávid számára örökre hiányozni fog a lelki jó barát. Dávid megható módon siratja meg barátjának korai halálát. Elfelejteni természetesen soha nem tudja. Miután Jonathán és Saul meghal Dávid megkérdezi az embereit, hogy van-e valaki még a Saul házából, akivel ő irgalmasságot cselekedhetne. Amikor kiderül, hogy Ló-Debárban él Jonathán nyomorék gyermeke, egy bizonyos Méfibóseth nevű fiú, akkor azonnal magához hívatja, örökséget ad neki és élete végéig abban a kiváltságban részesül, hogy a király asztalánál étkezhet.
A Dávid Méfibóseth iránti szeretetében, irgalmasságában felragyog valami  abból az irgalomból és könyörületességből, ami Dávid Fiában Jézus Krisztusban volt. Dávid apjáért irgalmaz és kegyelmez a fiának, nekünk az Atya Fiáért kegyelmez és tesz jót velünk. Mi ebből a kegyelemből élhetünk és e kegyelem által nyerhetünk üdvösséget is. Ennek a történetnek azonban van emberi üzenete is. Hiszen mi is vesztünk el barátokat, hozzátartozókat. Milyen hamar elfeledkezünk az ő rokonaikról, szeretteikről. Mi is feltehetjük ilyen esetben azt a kérdést, hogy milyen jót tehetünk a barátunk, szerettünk emlékére azzal, aki utána maradt. Hány ember érzi úgy, hogy életének nincs már semmi értelme, mert eltávozott a férj, feleség, szülő, gyermek. Hány ember merül el a fájdalomban és a kesergésben és válik így haszontalanná az élete. Pedig lenne kiért élni és dolgozni, lenne kit szeretni, lenne lehetőség arra, hogy azt a szeretete, amit eddig  a férjnek, feleségne, hozzátartozónak adott, valaki más felé irányítsa át. Csak épp meg kellene látni az ilyen, sokszor testileg vagy lelkileg megnyomorodott embereket. A gyászból, a fájdalomból nem lehet élni. Az csak megkeseredetté, kétségbeesetté tesz. De irgalomból és szeretetből lehet élni. Legyen a Dávid példája, aki Jónathán helyett annak nyomorék gyermekét szerette, gondozta, szép példa a mi számunkra is. Lássuk meg környezetünkben azokat, akikkel épp szeretteinkre, barátainkra emlékezve jót tehetünk. Így lesz a veszteség nyereséggé a mi számunkra.

Olvasandó igék : 1Sám.14, 6.45.49, 18,1, 23,17, 2 Sám.1,26,  9,3

Lőrincz István