A Szentírás emberei : Joás

            Joás csodával határos módon egy éves korában menekült meg a haláltól, amikor Athália ki akarta írtani az egész családját, hogy így biztosítsa a maga pozicióját. Ő rokon lélek Heródessel, a betlehemi gyermekgyilkosság szerzőjével. Ő egyedül menekül meg e vérfürdő alatt. Vajon miért, tehetjük fel a kérdést? Jobb lett volna a többi testvérénél? Nem, ez Isten kegyelme volt az ő életében, ami ebben a sötét történetben is ott ragyog. A szabadulás eszköze egyik nénje Jóseba volt és az ő férje Jójada főpap. Kimenekíti a királyi palotából és egy raktárhelyiségben rejti el dajkájával együtt, ez egy olyan hely volt, ahol alig fordultak meg emberek, s ahova a királynő sohasem nézett be. Élete hasonlít a Mózes életéhez, akit szintén rejtegettek a szülei. Nevelő szülők nevelik fel, mégpedig Isten félelmében, el lehet képzelni, hogy mennyit hallott Isten parancsairól és arról, hogy Istennek komoly terve van az ő életével.

            Egy szép napon Jójada elérkezettnek látja a pillanatot egy államcsíny végrehajtására, egészen biztos, hogy Istent is megkérdezte eebben a dologban. Véget ér Athália királynő véres uralkodása és Joás 7 éves korában király lesz. Nyilván, hogy nem ő uralkodott valóságosan, hanem azok, akik tanácsaikkal körülvették és segítették őt. Ezek között nyilván nevelőapjának, Jójada főpapnak jut a legfontosabb szerep. Joás Jójada vezetése mellett szép dolgokat hajt végre. Megrenoválják a templomot, amit Athália teljességgel elhanyagolt, megújítják az istentiszteletet is, ő a „persely” atyja is, hisz ekkor helyeznek el először egy kis dobozkát a templom bejáratánál, ahova mindenki elhelyezheti adományát. Éveken át sok áldott dolgot visz véghez ez a gyermek király.

            Sajnos, egy szomorú fordulat áll be ennek a királynak az életében. Hogyan és mikor következik ez be? Hát akkor, amikor nevelőapja és tanácsadója ,Jójada főpap meghal. Azt olvassuk, hogy Jóás kedves dolgot cselekedett az Úr előtt Jójada papnak teljes életében. De mihelyst Jójada meghal, Jóás elkezd lefelé csúszni a lejtőn. Ekkor kiderül, hogy Joás nagyon könnyen befolyásolható ember volt. Amikor jó hatás érte a nagybátyja részéről, akkor jó irányba megy, de ahogy most rossz tanácsadói kerülnek, ő is rossz irányba indul el. Jójada meghal és Joás teljességgel visszaesik a hitben.

            Mennyire fontos az, hogy valaki lelkileg megtanuljon a saját lábán megállni. Hányszor megtörténik ma is az, hogy istenfélő szülők gyermekei addig még járnak templomba, olvassák a Bibliát, amíg a szüleik élnek, amíg még ők segítik, biztatják gyermeküket az Úr követésére, de amikor meghalnak a gyermekek letérnek az Úr útjáról, a világ úján kezdenek járni. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki személyes kapcsolatban legyen az Úrral és ne „lelki mankókon” járjon csupán. Mert akinek személyes kapcsolata van Istennel, az nem fog elbukni akkor sem, ha a szülők, vagy lelki vezetők kiesnek az életéből.

            Joás életében megjelennek az új tanácsadók. Ezek a Júda fejedelmei, ezek előkelő emberek, akik most keresik a Joással való kapcsolatot, barátságot. Ők azt mondják ? Jójadas meghalt, de az élet megy tovább, most már végre felszabadultál a gyámság alól, végre a magad lábán állhatsz, azt teheted végre, amit akarsz. Itt az ideje egy kicsit lazítani, egy kicsit változtatni, frissiteni. És Joós hallgat rájuk, s a közvetlen következmény, hogy elhagyták az Úrnak házát. Visszatérnek Baál isten tiszteletéhez, ami Athália idejében volt. Milyen szomorú dolog, a király elesik és vele együtt a nép is. Tömegesen hagyják el a templompot és térnek vissza a pogányságba.

            Legyen ez intő példa a mi számunkra. Nagyon vigyázzunk arra, hogy maradjunk meg a „Jójadák” , a Biblia, reformátoraink, hitvallásaink, hitben járt atyáink tanácsai mellett. Ne essünk bele nagyon könnyen az „ újítások” csapdájába, legyünk éberek annak meglátására, amikor ezek a Biblia alapvető igazságait és tanításait akarják felforgatni. Ha elszakadunk az Isten igéjétől és az egyháztól, a Joás és népe sorsára jutunk, templomaink kiürülnek, a hitélet meggyengül. Nehéz időket élünk, amikor annyi hatás ér minket is Keletről és Nyugatról egyaránt. Ne dőljünk be minden úgymond új tanításnak.

            Azt látjuk Joásnál is, amit más királyoknál, hogy az Úr nem hagyja intés nélkül azokat, akik az Ő útjáról letévelyedtek.  Joáshoz is prófétét küld, aki őt megtérésre, visszatérésre szólítja fel. Zakariás és a többi próféták nagyon komoly szavakkal intik a királyt : ha elhagytátok az Urat, ő is el fog hagyni titeket. Mit tesz Joás ebben a helyzetben, feleszmél végre, jobb belátásra jut, megbánja és elhagyja bűneit?  Szó sincs erről. Szinte hihetetlen, de mégis igaz, hogy az a király, aki gyermek és ifjúkorában olyan komolyan vette az Urat, annyira hallgatott a jóra, most arra biztatja a körülötte levőket, hogy hallgattassák el a prófétát és kövezzék meg.  Az este annál döbbenetesebb, hisz ez a próféta annak a Jójada főpapnak volt a fia, aki őt oly nagy szeretettel felnevelte és évekig hűséghes és bölcs tanácsadója volt. Jójada feleségével együtt megmentette az életét, rejtegette a királynő haragja elől, trónra segítette, tanácsolta és most ez a köszönet. Az a tény, hogy a templom pitvarában követik el ezt a szörnyűséget súlyosbító körülmény, hisz a templom menedék-hely volt, ott nem volt szabad senkit se megölni. De Joásnak már a templom se szent, neki már semmi se számít, ő már senkire se hallgat, csak elvakult és elvadult indultaira.

            Döbbenten és szörnyűlködve állunk ezen események előtt és tesszük fel a kérdést : hogyan lett lehetséges ez, hogyan juthat egy ember idáig, aki valamikor Istennel járt, aki valamikor egészen másképp élt és gondolkodott? A válasz egyértelmű : ha valaki elhagyja Istent, akkor már semmi gátlás sincs az életében. Az ötvenes években egy lelkipásztort a kommunista börtönökben embertelen módon kínoztak és gyötörtek. Amikor az megkérdezte, hogyan lehetséges ilyen kegyetlenség és embertelenség, akkor erre  a kínzók ezt válaszolták: mivel nincs Isten, mi senkinek és semminek nem tartozunk felelősséggel, ezenfelül minden állati ösztönünket ki tudjun magán tölteni. Hát igen, ide tud jutni az ember Isten nélkül és hit nélkül, ebben a történetban az a döbbenetes, hogy olyan valaki jut el ide, aki valamikor ismerte az Urat és Vele járt. Még ez sem garancia tehát. Hiába kezdődik szépen valakinek az élete, hiába nő fel valaki Isten közelében, hiába jár valameddig a keskeny úton, ha nem tart ki azon.

            Nem véletlen az, hogy az Újszövetség is tele van intésekkel, hogy mindvégig kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért. Hány szomorú példa van az Újszövetségben is arra nézve, hogy emberek, akik Krisztus útján jártak, egyszer csak elhagyták azt.  Gondoljunk csak Démásra, aki elhagyta Pált és az Urat, mert ehhez a világhoz ragaszkodott. Hányan szenvedtek hajótörést a hitben, mert nem tudtak mind halálig hűségesek maradni. Megkoronáztatni csak az fog, aki mindvégig megtartja a hitet, akit halála pillanatáig nem lehet az Ur útjáról elcsábítani.

            Joás szomorú példája maradjon örök intés a számunkra. Az Ő története is Krisztus után kiált, Ő az a Király, aki mindvégig állhatatos maradt, akit nem tudott a Sátán sem a pusztában elcsábítani, amikor az egész világ dicsőségét felajánlotta neki, de  a keresztről sem szállt le, amikor ellenségei erre biztatták, pedig megtehette volna. Az ő példája és mindazok példája ragyogjon előttünk, akik nem csak elindultak a hit útján, hanem mindvégig, mindhalálig meg is maradtak azon.

Olvasandó igék : 2Krón 24 fej.,    Mát.26,41, 2 Tim.4,10,  Zsid.11,23, 12,1,   Jel.2,10b

                                                                                    Lőrincz István