A Szentírás emberei: Epafroditus

Nevének jelentése:kedves ,bájos, szeretetreméltó,  és ő valóban egy ilyen ember. Van még egy más jelentés is a nevében, de erről majd később fogunk szólni.  A filippibeliekhez írott levélben olvasunk róla két alkalommal is, ezen kívül nem találkozunk személyével a Szentírásban. De ez elég nekünk ahhoz, hogy tőle tanuljunk, és őt örökre szívünkbe fogadjuk. Mert neki valóban sok köze volt ehhez a gyülekezethez, és Pálnak ebben a gyülekezetben elvégzett szolgálatához. Pál ezt a levelet római fogságából írta, utána odaadta Epafroditusnak, hogy vigye el Filippibe, amikor az Rómából Filippibe ment. A levél tehát akkor érkezett meg ebbe a gyülekezetbe, amikor Epafroditus is megérkezett. Az az benyomásunk, hogy Pál ezt épp így akarta. Valószínű, hogy a gyülekezet nem fogadta volna a legnagyobb szeretettel ezt az embert, hisz ők azért küldték őt Rómába, hogy Pál fogságának végéig vele maradjon, s csak akkor jöjjön el, ha Pát szabadon engedték már. Talán azt mondták volna neki: miért jöttél el, miért hagytad sorsára Pált? De így először a levelet olvasták el, amiben Pál részletesen beszámol a dolgok állásáról. Pál így védelmébe veszi Epafroditust, még mielőtt bánthatták volna. Ez a védelem nem volt fölösleges és értelmetlen. Azonfelül az egészségi állapota is elég gyenge volt, s így nagyon rosszkor jött volna a bántás a gyülekezet részéről. Epafroditus tehát, aki minden valószínűség szerint ugyanaz a személy, akit a Filemon levél Epafrásként említ, Filippiből származott. Az ő szülei pogányok voltak. Nem véletlenül adták neki ezt a nevet, ami azt is jelenti :Afrodité kedveltje, vagy Afroditének szentelt, amiben a szerelem, a testi gyönyörök istennőjének a neve  szerepel. Úgy gondolták, hogy az ő gyermekük majd úgy lesz boldog, ha beleveti magát ennek a világnak örömeibe és gyönyöreibe, ha együtt úszik az árral, ami majd sodorja őt is. Egy olyan életet szántak neki, amely önmaga körül forgolódik, azt keresi, ami neki jó és tetsző, amiben nincs tekintettel senki és semmi másra. De megtörténik a nagy csoda, hogy Isten ezt az ifjút a sötétéségből az Ő csodálatos világosságába hívja el. Nem tudjuk, hogy ez mikor és hogyan történt. Feltételezhetjük, hogy Pál apostol igehirdetése ragadhatta meg, és így juthatott élő hitre. De ez nem is fontos, hanem az a lényeg, hogy Őt Isten Lelke megragadta és egészen más emberré lett, amint amivé szülei szánták. Isten kiragadta őt a múlandó örömök világából, hogy az Ő örökkévaló szeretetével töltse meg a szívét és életét. Istennnek más terve volt az életével, mint amit szülei szántak neki. Pál apostol lelki testvérének nevezi őt. Mekkora kegyelem, hogy ez az ifjú, akit a bűn szolgálatára szántak, az Isten áldott szolgája, embere lett. Mint pogány ember beléphetett az Isten csodálatos családjába, Krisztus vére egészen megtisztította, Isten Lelke teljességgel újjászülte és megváltoztatta az életét.

            Feltevődik a kérdés: mi mire szánjuk a gyermekeinket? Azt akrajuk, hogy ennek a világnak legyenek a fiai, ebben a világban próbálják szerencséjüket és boldogulásukat keresni, vagy pedig azt szeretnénk, hogy Isten országának a tagjai és építői lehessenek? Bárcsak minden keresztyén szülő ezért imádkozhatna. De azért is imádkozhatunk, hogy Isten még olyan gyermekeket és ifjakat is ragadjon meg, akiknek nem voltak hívő szüleik, akik egy pogány környezetben születtek és nőttek fel. Isten ezt a csodát ma is megteheti bármelyik ifjú életében.

            Mert nem minden ifjú ilyen szolgálatkész, még a keresztyének között sem. Pálnak is voltak ilyen tekintetben rossz tapasztalatai. A Filippi levélben beszél olyan emberekről, akik a maguk hasznát keresik és nem a másokét. Epafroditus nem egy ilyen ember, ő teljességgel átadta magát Krisztusnak és az Ő ügyének. Mindent kész megtenni a gyülekezetért és testvéreiért. Érdekes, hogy Pál itt a liturgus szót használja kétszer is, ami az áldozattal van kapcsolatban. Epafroditus egy olyan ember volt, aki kész volt komoly áldozatokat is hozni azért, hogy Krisztust és hittestvéreit szolgálhassa. Ez a kedves tulajdonsága hamar ismeretes lett az egész gyülekezet előtt, és a gyülekezetben megtisztelő feladatot kapott. A hír, hogy a gyülekezet alapítója, az általuk annyira szeretett Pál apostol Rómában börtönbe került, mélyen megrázta az egész gyülekezetet Nagyon aggódtak érte, mi lesz vele, vajon megvan-e a mindene, amire szüksége van, van-e ott egy ember, aki szeretettel gondoskodjon róla? Gyorsan terveket készítettek, hogyan tudnának eledelt küldeni az apostolnak, hogyan tudnának segíteni rajta. Gyűjtést szerveztek,de hogyan juttassák el az adományokat Pálnak? Az út Rómába hosszú, veszélyes és fáradtságos volt. Ekkor Epafroditus önként jelentkezett erre a szolgálatra. Nem azt mondta: vigye el valaki más, hanem azt mondta: én vállalom ezt az utat és elviszem Pálnak a gyülekezet küldeményét. Pál meg is köszöni szépen levelében a küldött ajándékokat. Így jutott Epafroditus Pálhoz Rómába, de nem csak elvitte Pálnak az adományt, hanem kész volt ott maradni és neki mindaddig szolgálni, amíg börtönben lesz. Ő teljesen megfeledkezett magáról, hogy egészen odaszentelhesse magát ennek a szent szolgálatnak. Pedig a munka nem volt könnyű és veszélytelen.Pál azt írja, hogy ebben a szolgálatban még az életét is kockára tette. Azt pontosan nem tudjuk, hogy ez mit jelenthetett. Lehet, hogy őt is halálosan megfenyegették, de az is lehet, hogy egészsége is megromlott a nehéz börtönkörülmények között. De nem ezért gyötrődött, hanem azért, mert meghallotta, hogy az otthoni gyülekezet tudomást szerzett betegségéről és nagyon aggódnak érte. Milyen nagyszerű ember ez az Epafroditus! Halálosan beteg, de nem önmagáért aggódik, hanem az érte aggódó gyülekezetért.

            Isten csodálatos módon könyörült rajta és a halálos betegségből felgyógyulhatott. Bizonyára imameghallgatás eredménye volt ez, hisz Pál és az otthoni gyülekezet buzgón imádkozott érte. Pál ekkor hazaküldi őt Rómából. A levélben azt is megírja, hogy Epafroditus nem a maga feje szerint tér vissza Filippibe, hogy ő tartotta szükségesnek ezt a hűséges munkatársat és bajtársat hazaküldeni. Ebben az is szerepet játszott, hogy Pál látta azt, hogy Epafroditus vágyódott az otthon maradt gyülekezet után, és rá tudott érezni arra, hogy most az a jobb, ha ő hazamegy. Pál lelkében látta azt a nagy örömöt, amit Epafroditus hazaérkezése jelenthet, s hogy a gyülekezetnek ismét egy olyan munkatársa lesz, akit megbecsülhet és szerethet. Eredetileg nem ez volt az elgondolás, hisz a gyülekezet is és Epafroditus is úgy gondolta, hogy mindvégig Pál mellett fog maradni, de Isten másképp vezette a dolgokat, és most mégis mind a ketten, Pál Rómában, ő pedig újra otthon Filippiben boldogan vallhatják, hogy Isten mindent jól cselekedett. Isten őt egy ideig ott Rómában használhatta, de most újra Filippiben van nagyobb szükség az ő szolgálatára. Isten bizonyára Pálna is fog újra segítséget fog rendelni, mint ahogy rendelt is, a szökött rabszolga, Onézimusz személyében, aki éppúgy szolgált majd Pálnak, mint ahogy azt Epafroditus is ttte.

            A Szentírásnak ez a kedves embere úgy marad meg a mi szívünkben, mint aki magát teljes önzetlenséggel tudta odaszánni a szolgálatra. Élete így egy nagyon boldog élet lehetett. Sokkal több, igazibb és maradandóbb örömöt kapott az Úr szolgálatában, mintha a világ örömeibe vetette volna bele magát. Élete így egy áldott és értékes élet lett. A világ fiaként neve soha nem maradt volna fenn, egy lett volna azok közül, akik névtelenül eltűnnek a történelem süllyesztőjében. Így azonban neve örökre ragyogni fog, amíg csak keresztyének lesznek a világon, s amíg a Szentírást az emberek olvasni fogják. Kövessük mi is ennek az áldott embernek a szép példáját. Szolgálatunk fel lesz örökre jegyezve az Élet Könyvében.

Olvasandó igék: Fil.2, 21.25-31, 4,18, Filem.23

                                                                                    Lőrincz István