A Szentírás emberei : Énók

            Énókról azon kívül, hogy született, gyermekeket nemzett az is meg van írva, hogy Istennel járt. Ebben az egyetlen rövid mondatban mondja el a Szentírás ennek az embernek az életét, de ez nekünk nagyon sokat mondhat és jelenthet. Ez akkor sem volt jellemző az emberekre. Lámekről például azt olvassuk, hogy ő volt az első , aki áttörte az egynejűség Isten által adott szabályát, s aki egy pofont gyilkossággal torolt meg. Énók ezzel szemben Istennel járt. Ezt nem ő mondja magáról, hanem Isten mondja ezt róla. Mert nem abban van a mi üdvösségünk és bizonyosságunk, amit mi gondolunk vagy mondunk magunkról, hanem amit Isten gondol és mond rólunk. Isten pedig azt mondja Énókról, hogy ő Vele járt. De ahhoz, hogy Istennel járjon, egyszer találkoznia kellett Vele. Hisz még emberi viszonylatban  is úgy van, hogy egy idegennel nem indulunk el sétálni. Ahhoz, hogy valakivel együtt járjunk, ahhoz az kell, hogy előbb találkozzunk vele, megismerjük s a kölcsönös bizalom légköre kialakuljon. Így van ez Istennel is, Őt is meg kell ismernünk, találkoznunk kell Vele. Hogy ez az Énók életében hogyan történt nem tudjuk, nem is ez a fontos, erre sincs recept a Bibliában, Istennek sokféle útja és lehetősége van arra, hogy velünk találkozzon. Azt azonban tudjuk, hogy a Vele való kapcsolatot nem mi kezdeményezzük, hisz mi természetünktől fogva arra vagyunk hajlandók, hogy meneküljünk Tőle, hogy elhagyjuk Őt. A kegyelem nagy csodája és ajándéka az, ha egy ember találkozik Istennel és ez a találkozás döntő változást idéz elő az életében. És mekkora kegyelem az, hogy Isten odáig alázkodik, hogy velünk jár, velünk bűnös és gyarló emberekkel. Hogy Ő Krisztusban a mi földi szintünkre ereszkedett le, hogy elfogad minket. Mekkora kiváltság, hogy a szent Isten arra hívja a bűnös embert, hogy Vele járjon, hogy az Ő közelében és közösségében éljen. Talán azt is mondhatja valaki : igen de Énók egy rendkívüli ember volt, biztos hogy jobb és szentebb volt, mint én. De ez egyszerüen nem igaz, ő is épp olyan bűnös ember volt mint mi, egy cseppel se volt jobb, ő is pont úgy bűnben fogantatott és született, mint mi.

            De az Isten megkönyörült rajta, megbocsátotta a bűneit, megváltotta őt és hit által igazzá tette. Ez Énók életében és a mi életünkben is épp így történik : hit által, kegyelemből. Ebben nincs különbség. Az Énók hite a mi hitünk is, Isten ugyanazzal a hittel akar minket is megajándékozni, amivel Énókot is megajándékozta. Az Énók Istennel való járásának a kezdetén ott van a két nélkülözhetetelen dolog : a hit és megtérés.  E kettő nélkül nem lehet Istennel járni.

             Ezek után feltevődik a kérdés : mit jelent Istennel járni? Ezzel a kifejezéssel nem gyakran találkozunk a Szentírásban. Csak Nóéról olvassuk még azt, hogy Istennel járt. Legelőször ott találkozunk ezzel a kifejezéssel, amikor még a bűneset előtt a Paradicsomban Isten együtt járt az emberrel. Ábrahámról és Izsákról azt olvassuk, hogy ők Isten előtt jártak, Dávidról azt olvassuk egy helyen, hogy ő Isten után járt, de sajnos a legtöbbször azt olvassuk Izrael fiairól, hogy ők idegen istenek után jártak. Nem kell itt valami különös és rendkívüli dolgokra gondolni, misztikus élményekre, különös átélésekre, hisz Istennel járni egyszerüen azt jelenti, hogy Isten beavat engem az Ő terveibe, közli velem szándékát, akaratát és én engedelmeskedem ennek. Istennel járni azt jelenti, hogy én teljességgel az Ő kegyelmére vagyok utalva, Tőle függök, mindent Tőle kell várjak, mindenért Neki kell hálát adjak. Nyilván, hogy erre csak az alázatos ember képes, aki Istennel jár, az alázatban is jár ugyanakkor. A” járás” kifejezés is arra utal, hogy ez egy életmód, egy magatartás,  nem egy szemlélődő, meditáló, hanem egy valóságos életgyakorlatban megvalósuló, mindenapi valóság. Ezt az Újszövetségben látjuk a legvalóságosabban, amikor a testté lett Ige megszólítja a tanitványokat : kövess engem, és ők egyszerüen engedelmeskednek ennek, és Jézussal járnak-kelnek, mindenben Rá figyelnak, az Ő akaratát cselekszik. Az együttjárás egy folytonos párbeszédet, beszélgetést is feltételez, hiszen a legjobban talán épp egy séta alkalmával tudunk valaki előtt megnyílni, ilyenkor elmondjuk egymásnak bajainkat, problémáinkat, tanácsot kérünk egymástól, igyekszünk megoldást találni kínzó kérdéseinkre. Pontosan így vagyunk mi Istennel is. Ha Vele járunk, akkor mindent bizalommal tárunk fel előtte, nincs szégyellni és takargatni valónk. Elmondjuk Neki legmélyebb titkainkat, legútálatosabb bűneinket is megvalljuk Előtte, mindazt, ami terhel, fáraszt, megszomorít.

            Talán azt is mondhatná valaki : háromszáz éven át Istennel járni, nem unalmas dolog ez? Mindig csak Isten dolgaival foglalkozni? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket csak az tesz fel, aki még soha nem járt Istennel. Mert Istennel járni egy nagyon gazdag és sokszínű élet. Nem egy egyoldalú, besavanyodott élet. Ez nem azt jelenti, hogy minden emberi érték ki van zárva az életünkből. Az Istennel való járás semmi széptől és jótól nem foszt meg minket, egyedül csak a bűntől, attól a bűntől, ami csak megrontja és tönreteszi az életünket. Aki már Istennel jár az vallja az énekkel együtt : Megváltónk keresztje, mily gazdag élet kútja lett neked.

            Pesze az is igaz, hogy Istennel járni nem olyan könnyű és egyszerü dolog. Énók számára se volt könnyű Istennel járni, hisz kortársai nem tették ezt. Lehet , hogy még családtagjai se értették ezt meg. Ő se egy kis „szent sarokban” élte le az életét. Ő is minden nap ki kellett menjen az emberek közé, hallotta csúfolódásukat, érezte megvetésüket. Mindennap fel kellet vegye a Krisztus gyalázatát, hogy újszövetségi kifejeséssel éljünk. De mégis tudott Istennel járni. Nincs olyan nehéz helyzet, nincs olyan istentelen környezet, élethelyzet, amiben ne lehetne Istennel járni, Őt követni, Neki engedelmeskedni. Bátorítson bennünket ebben az Énók példája.

            Végül azt olvassuk róla, hogy Isten magához vette őt. Háromszázhatvan év abban az időben rövidnek számított, hiszen mások ennél szinte háromszor többet éltek. Ma azt mondanánk : élete derekán halt meg. Ez is mutatja, hogy az Istennel való járás nem jelent olyan garanciát, hogy szép öreg kort fogunk megérni, hogy a próbák és nehézségek elkerülnek majd minket. De hisszük azt, hogy rövidebb élet is lehet nagyon gazdag és áldott élet, és hogy rövidebb életben is el lehet végezni azt a munkát, amit Isten ránk bízott. Énókh az Istennel járásban már érett gabonává lett és Isten betakarította őt mennyei csűrjébe. A különös az, hogy Énók nem halt úgy meg, ahogy az emberek meg szoktak halni, hisz azt olvassuk, hogy Isten magához vette őt. Nem látta meg a halált. Az történt vele, amiről Pál beszél a Thesszalonikabeliekhez írott levelében, hogy akik megérik testben a Krisztus visszajövetelét, azok egy szempillantásban elváltoznak, illetve átváltoznak. Ez nyilván csak keveseknek adatott meg és fog a jövendőben is megadatni, csak annak a nemzedéknek, akik Krisztus visszajövetelekor élni fognak. De nem is ez a fontos. A fontos az, hogy Énók  Istenhez ment, ezért nem találták őt az emberek a földön.

            Ő boldogan ment el, egyenesen az Úrhoz érkezett meg, mert ahogy a Zsidókhoz írt levél fogalmaz felvitetése előtt bizonyosságot nyert afelől, hogy kedves volt Istennek. Nekünk sok kedves élményünk, pillanatunk lehet ebben az életben, de a legnagyszerübb mégis az, amikor ezt érezzük meg : kedves vagyok az Isten előtt. Lehet, hogy emberek előtt nem vagyok kedves, sőt sokszor ellenszenves vagyok nekik, megszólnak, lenéznek, megvetnek, talán ki is gúnyolnak, de Isten előtt kedves az életem.Nincs boldogabb ember annál, mint aki tudja, hogy őt Isten szereti és kedves Előtte. Te is légy ilyen boldog ember!

Olvasandó igék: 1Móz.3,8,  5,21-24,  6,9,  48,15,  1Sám.25,15-16,  Zsid.11,5-6

                                                                                                Lőrincz István