A Szentírás emberei : Dávid, mint pásztor

            Különösen szép történet ez. Egy napon nagy sürgés-forgás lett Isai betlehemi házában. Minden készen áll a nagy vendég fogadására. Ez a vendég nem más, mint Sámuel próféta. Ő Isai egyik fiát ma fel fogja kenni Izrael királyává. Mert Saul engedetlenségével alkalmatlanná tette magát e tisztség betöltésére. Születésük sorrendjében vonultatja fel Isai fiait. Először jön Eliáb, daliás alkat, Saul hasonmása, de nem ő az Isten szerint való ember, nem ő Izrael jövendőbeli királya. És így vonul el Sámuel előtt mind a hét fiú. Mindegyik derék fickó, ügyes legények, de mégsem ők közülük választ Sámuel királyt. Ekkor Sámuel megkérdezi Isait, hogy nincs-e több fia? A válasz az, hogy van még egy, de ő a mezőn van a nyáj mellett. Idehozni – hangzik Sámuel parancsa. Nemsokára ott ál a kis Dávid pirospozsgás arcával a próféta előtt. Szemei ragyognak, istenfélelme sugárzik arcán. Sámuel habozás nélkül szarujához nyul és fel is keni Dávidot Izrael királyává. Milyen különös is az Isten választása. Ő a kicsit, a gyengét, a jelentéktelennek tűnőt választja sokszor. Ő azonban tudja, hogy mit tesz. S érezheti-e másnak magát a kiválasztott bűnös ember, mint a legkisebbnek, érdemtelennek?

            A kiválasztott Dávid nehéz utat kell bejárjon, amíg Izrael trónjára ülhet. Először bizonyítania kell, hogy Isten nem véletlenül választotta épp őt királlyá. Erre jó alkalom ígérkezik, hisz a filiszteusok, Izrael ősellenségei újra hadba szálltak, hogy Izraelt eltöröljék a föld színéről. És ők hoztak magukkal egy „szuperfegyvert”, egy Góliát nevű harcost, aki több mint három méter magas és tetőtől-talpig fel van fegyverkezve Ez az ember naponta kiáll, hogy szidalmazva Izrael Istenét valakit párharcra szólítson fel, így akarván eldönteni a csata kimenetelét. Meg van győződve ő és egész csapata, hogy senki se fog vállalkozni erre a feladatra. De egyik nap Dávid, a pásztorfiú a táborba érkezik, élelmet hozva hadba vonult nagyobb testvéreinek. Amikor hallja az óriás csúfolódását azonnal jelentkezik a viadalra. Elindul az óriás felé, emberileg nevetséges fegyverrel: egy parittyával és öt kövecskével. De nemcsak azzal hanem mindenek előtt Izrael Istenének a nevével. Ő tudja, hogy ebben a névben diadalmaskodhatik akkor is, ha emberileg semmi esélye sincs erre. Dávid hisz a győzedelmes és legyőzhetetlen Istenben és ebben a hitben hajtja végre első királyi tettét. Dávid tette hatalmas bátorítás, buzdítás a mi számunkra is. Mert mi is ennek az Istennek vagyunk a gyermekei, és Általa mi is felettéb diadalmaskodhatunk mindenben. Akkor például, amikor csúfolkodnak velünk a munkahelyen, a kórházban vagy épp a családban. Ne féljünk szembemenni a mai „góliátokkal”. Egy percre se inogjon meg az Isten kegyelmébe és segedelmébe vetett hitünk.

            Isten minden gyermekének megpróbálja a hitét. Nem volt ez másképp a Dávid életében sem. Voltak nagyon nehéz pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy a királyságból semmi se lesz. Egy adott ponton az ellenség körülkeríti s barátai is cserben hagyják. A várost, amit ő biztonságosnak gondolt feldúlják az amálekiták. A saját emberei is ellene fordulnak, meg akarják kövezni. Mit lehet ilyenkor tenni, mit lehet még remélni? Valószínű, hogy a mi életünkben is voltak már ilyen helyzetek. Amikor az egyik próbát a másik követte, amikor még a legközelebbi hozzátartozók vagy barátok is ellenünk fordultak, amikor Isten is olyan távolinak tűnt és úgy éreztük, hogy hiába bíztunk Benne, mert íme nem segített, nem hozott ki a bajból. Jó, hogy ilyenkor meglássuk, mit tett Dávid ebben a helyzetben és mit tehetünk mi is, ha hasonló nehéz helyzetbe kerülünk. Hát Dávid azt teszi, hogy a romok fölött leborul Isten színe elé, kiönti szívének egész keserűségét, bánatát és megerősíti magát az Úrban. Így erősítette meg magát a mi drága Megváltónk is ott a Gecsemáné kertjében, amikor térdeire esve könyörgött, hogy ha lehetséges vétessék el tőle a keserű pohár, de ha nem, legyen meg az Atya akarata. Ő el tudta fogadni a véres keresztet is, mert az Atya nyujtotta azt neki. Mi a legtöbbször csak azt nézzük, hogy mi van a nekünk nyujtott pohárban, holott sokkal inkább azt kellene néznünk, hogy ki nyujtja azt felénk. Atyánk kezéből miért ne tudnánk a nehezet, a próbákat is elfogadni?

            Hosszú várakozás után Dávid végre király lesz. Elfoglalja Jeruzsálemet és fővárossá teszi. A békesség városa lesz királyi rezidenciája. Dávidnak itt mindene megvan és mégis valami nagyon hiányzik neki. Ez nem más, mint a szövetség ládája, az Isten jelenlétének a szimbóluma. És eljön a nagy nap, talán a Dávid életének a legszebb napja, amikor a ládát elhozhatják Obed-Edom házából.Hogy elhelyezzék a Sion hegyén az Úr sátrában. Nagy, ünnepi menet élén Dávid táncol a láda előtt. Alig van ruha rajta, egészen elvegyülve a nép közé, ezzel is kifejzve mélységes alázatát. Dávid itt Isten dicsőségéért küzd, s mennyire előképe lesz ő Jézus Krisztusnak, akit szintén emésztett az Úr háza iránti szeretet, aki semmire se vigyázott annyira, mint hogy az Atya neve magasztaltassék fel egész életében. Bárcsak tudnánk ebben mi is a Dávid , Jézus , Kálvin és a többi előttünk járt hithős követői lenni, bárcsak lenne életünk nagy célja:egyedül Istené a dicsőség.

            Sajnos, a Dávid életét nem csak nagy győzelmek és nagy magasságok, hanem nagy bukások és mélységek is jellemezték. Mindnyájan ismerjük életének mélypontját, amikor a paráznaság és gyilkosság bűnébe esik. Szinte hihetetlen, hogy egy ember, kit Isten úgy megáldott, aki úgy helyt állt a legnehezebb helyzetekben, most ilyen csúfosan elbukott. Ne dobjunk hamar Dávidra követ, mert mi is pont olyan bűnös és romlott szívvel születtünk mint ő, mi is hajlandók vagyunk minden gonoszra. Ha még nem tettünk ilyen bűnöket, az csak Isten végtelen, megőrző kegyelmének köszönhető. De az talán még nagyobb kegyelem, amikor az ember meg tudja alázni magát és bűnismeretre, bűnbánatra tud jutni. Az ilyen ember megtapasztlja a bűnbocsátó kegyelem csodáját is. Ha ezt valaki így olvassa azt is mondhatja : hát ez nagyon egyszerű és könnyű, mert íme vétkezik Dávid és rögtön meg is kapja a bocsánatot, később Rómában így fogalmazták meg: akkor hát vétkezzünk, hogy minél nagyobb legyen a kegyelem. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ez a bocsánat nem volt könnyű és olcsó, Jézus életébe, vérébe került. Nem úgy van, ahogy a csúfolódó filozófus mondta : Isten megbocsát, mert az a mestersége. Aki megértette már, hogy mibe került Jézusnak az, hogy Isten nekünk megbocsáthasson, egészen bizonyosan nem fog könnyelműen vétkezni. Én nem tudom elképzelni, hogy a tékozló fiú még egyszer fogta magát és újra elment az atyai háztól. Nem tudom elképzelni, hogy az atyja megbocsátó szeretete ne bilicselte volna örökre otthonához. Csak azt tudom elképzelni, hogy azután már sokkal jobban tudta értékelni azt, hogy újra otthon lehet, hogy bocsánatot nyert s hogy egyre jobban szerette atyját és a körülötte levőket.

            A Dávid életének legnagyobb próbája az volt, amikor a saját fia Absolon fellázadt ellene. Dávidnak menekülnie kell. De Isten nem hagyja őt cserben, vissza térhet Jeruzsálembe és újra király lehet. Absolonnnak pedig életével kell fizetnie meggondolatlan cselekedetéért. A szép az, ahogyan Dávid siratja és gyászolja lázadó fiát. Egy igazi szülő sohasem tagadhatja meg gyermekét, még akkor sem, ha az megtagadja szüleit. Egy igazi, hívő szülő a lázadó gyermekéért is kell imádkozzon. Isten megadhatja, hogy a lázadó gyermek egyszer csak ott áll az imádkozó szülő ajtaja előtt és bebocsátást kér. Ez Dávidnak nem adatott meg, bárcsak most sok szülőnek megadatna.

Olvasandó igék  1Sám.16,12,  17,45, 30,6,  2Sám.6,21, 7,16,  12,7, 8,33, Mt.26,29,  Róm.6,1-2