A Szentírás emberei : Jónás

  Jónás a Biblia egyik különös alakja, őt mindnyájan arról ismerjük, hogy megszökött a feladat teljesítése elől, amit Isten rá bízott. Isten arra hívta el, hogy menjen el Ninivébe és ott prédikáljon. Jónás pedig ahelyett, hogy küldetése felé indulna, épp az ellenkező irányba kezd menni. De miért menekül Jónás? Egyesek szerint azért, mert félt Ninive lakóitól, mások szerint azért mert önző volt. A könyv vége szerint azért, mert Jónásnak nem tetszett, hogy Isten kegyelmezni akart ennek a városnak, és az ő lakóinak. Jónás szerint Isten tulságosan is kegyelmes Ninive lakosaihoz. Istent nem lehet kisajátítani, a hitetleneknek is irgalmas Atyja Ő! Jónásnak hamis gondolatai voltak Istenről. Vajon nem így van ez nálunk is? Hányszor gondoljuk mi is: miért nem csap Isten már oda, hogyan tűrheti még el mindazt, ami ebben a világban van? Hányszor küldene Isten minket is egy-egy istentelen emberhez, de mi nem megyünk, mert már lemondtunk róla, hagyjuk elveszni, meg se próbálunk neki bizonyságot tenni. Ne dobjunk hamar Jónásra követ, mert mi se vagyunk különbek Jónásnál. Mi se vagyunk irgalmasabbak nála.
Jónás nagyot téved, amikor úgy gondolja, hogy el lehet Isten és a küldetés elől menekülni, amikor úgy gondolja, hogy ő alszik az egészre egy jót, aztán lesz ahogy lesz. Úgy gondolja, hogy átalussza ezt az egész utat. Pedig az alvás nem megoldás, az engedetlenséget nem lehet csak úgy kialudni, mint a fáradtságot. Istennek különös eszközei vannak arra nézve, hogy Jónást észhez térítse. Fel tudja használni a természet erőit, a szelet és a vihart, de még a pogány hajósokat is. Ha Jónás nem hallgat az Úr szavára, akkor a vihar és a pogányok hangja kell őt jobb belátásra vezesse. Mert Isten mindig megtalálja annak a módját, hogy a menekülő Jónásokat utolérje és megmentse. Itt feltevődik a kérdés : hát Jónás vajon bűnösebb volt, mint azok a pogányok, akik vele hajóztak? Hát miért tör ki ilyen nagy vihar épp Jónás engedetlensége miatt. Jól fogalmazta meg egy nagy igehirdető, hogy Isten mindenkit egyformán szeret, de az övéit szigorúbban. Jónást azért nem engedi a maga útján járni, mert ő Isten választottja. Más hajózhat amerre akar, Jónás nem. Mások lopnak, csalnak, hazudnak, s nem történik semmi, de amikor Isten gyermeke vétkezik, azonnal lebukik. Isten az övéit sokkal jobban szemmel tartja, gyorsabban bünteti őket, azért mert szereti őket, azért mert ők a megváltott gyermekei.  A viharral is szereti Isten az övéit, abban is az Ő szava szól és hív minket.
A viharban a hajósok a hajóban levő holmit a tengerbe dobják, pedig lehet, hogy mindent féltő gonddal csomagoltak össze, jó üzletet reméltek belőle. Sokszor azért kell vihar az életben, azért kell egy-egy betegség, próba, hogy megszabaduljunk sokféle világi dolognak a bűvöletétől. A viharban meglátjuk, hogy csak egy szükséges dolog van és ez az üdvösségünk. A vihar imádkozni is tanítja az embereket. Eddig ez senkinek se jutott eszébe, eddig végezték megszokott munkájukat vagy épp gyönyörködtek a tenger szépségében, de most mindenki imádkozni tanul. Nem jó dolog persze , ha valaki csak a viharban kezd imádkozni, sokkal jobb annak, aki a jó napokban is ezt teszi, de mégis sokszor egy-egy nyomorúság, próba tanít meg embereket imádkozni, Istenhez fordulni.
Egyszer csak megrázzák Jónás vállát is:ébredj fel, kiálts te is Istenedhez. Milyen szomorú: ahelyett hogy Jónás ébresztgetné a világot, a világnak kell ébresztgetnie Jónást. És oda kell állnia a pogányok elé. Csak úgy záporoznak a kérdések: honnan jössz, mi a foglalkozásod, milyen népből való vagy? Jónásnak rá kell döbbennie, hogy ő semmit se tett ezekért a pogányokért, hogy nem beszélt nekik Istenről,hogy nem imádkozott értük. Lehet úgy gondolta : van neki elég baja, miért törődjön másokkal is? Jónás annak a hívő embernek a megtestesítője, aki  elrejti a világ elől a hitét, senki se tudja meg, hogy ő Istenhez tartozik. Szégyenli Jézust és az evangéliumot. Nem ismerünk Jónásban magunkra?
Isten azonban úgy rendezi a dolgokat, hogy Jónásnak színt kell vallani. Ő meg is teszi ezt, egy szép hitvallást mond, a baj csak az, hogy egész magatartása ellentétben áll azzal, amit mond. A viselkedése, magatartása, nem azt mutatja, amit szép szavakkal megvall. Ez a mi életünknek is a nagy nyomorúsága, mondogatjuk mi, hogy keresztyének vagyunk, csak épp mindennapi életünk nem hitelesíti ezt. Szakadék tátong hitvallásunk és cselekedeteink között. De Jónás csak bűnbánatra jut és ki tudja mondani: miattam van a vihar. Ez már nagy dolog, hány ember nem jut el eddig, hogy belássa azt, hogy miatta van baj, a családban, gyülekezetben, munkahelyen. Mi sokkal könnyebben vádolunk másokat, mint magunkat. Azt mondjuk: rosszak a barátaim, kedvezőtlenek a körülményeim, mások kényszerítenek a gonoszságra, de azt olyan nehéz kimondani, hogy én vagyok a bűnös, engedetlen, szeretetlen. Jónásnak a mélységbe, a tenger mélyébe kell jutni, hogy elkezdődhessen a felemeltetése. Az ami Jónással történik, nem véletlen tragédia, hanem Isten vezetése. Ő küldte a vihart, ő küldte a kormányost, Ő küldte a halat is, amely elnyelte Jónást. Jó azt nekünk is tudni, hogy életünk terhei, gondjai, nehézségei, fájdalmai, nem a véletlennek, a sors szeszélyének a játékai, hanem az Úr rendeléséből vannak. Amiről én úgy érzem, hogy már-már elnyel, az Isten gondviselésének az eszköze. Isten gyermekének az életében nincs reménytelen mélység. És ez abból látszik meg, hogy Jónás ott imádkozott.. Amikor kitört a vihr, mindenki imádkozott, csak épp Jónás nem. De most imádkozik és a különös az, hogy ebben az imádságben nem keserűség, vádaskodás van, hanm mgalázkodás, kiáltás a szabadulásért és ami még nagyobb dolog: hálaadás. Még ott van a hal gyomrában, de már hálát tud adni a szabadulásért, amiben hisz és hite nem szégyenül meg.
Miután Jónást partra veti a hal, újra küldetést kap. Isten másodszor is szóba áll vele, azzal a prófétával, aki egyszer szégyenletesen megfutamodott, aki szégyent hozott rá. Isten megbocsátó kegyelme teljes és tökéletes a bűnbánó bűnössel szemben. Jónás most már mehet Ninivébe, mert az is Istennek városa. Pedig mennyi bűn volt ott, mennyi tisztátalanság, részegség, káromkodás. Isten szereti Ninivét és lakosait, ők is az örökkévalóság számára vannak teremtve. De jó lenne így tekinteni annak a városnak, falunak lakosaira, amiben élünk.
Ez a történet azt is megmutatja, hogy Isten igéjének hirdetése nem hiábavaló munka, Isten megáldja azt, ha engedelmességből történik. Isten megígérte, hogy az Ő igéje sohasem tér vissza hozzá üresen. Persze nem mindig azonnal. Sok szülő van elkeseredve, mert igyekszik szóval és élete példájával gyermekét Istenhez vezetni, de úgy tűnik, hogy semmi eredménye a fáradozásnak. Ninive példája bátorítsa őket is, hogy a magvetés sohasem hiábavaló, egyszer meg lesz az eredménye.
  Sajnálatos az, hogy Jónástól fájdalmas lelkiállapotában kell elbúcsuznunk. Jónás haragszik, de nem Ninivére és lakosaira, hanem Istenre, éspedig azért, mert nem úgy intézte el Ninivé sorsát, ahogy ő azt elképzelte. Jónás azt várta, hogy ez a város végül is megkapja a méltó bűntetését. Ha rajta múlott volna, akkor a kegyes Jónás kegyetlenül elpusztította volna Ninivét. Isten Jónást és minket is arra akar buzdítani, hogy szeressük jobban az embereket, hogy próbáljunk Isten irgalmas szeretetével tekinteni erre a világra. Azzal a szeretettel, amellyel Jézus a keresztre ment értünk,amellyel megváltott minket. Amely azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen.

Olvasandó igék: És.55,11, Jónás1,3.9.12,  2,1,  3,3,  4,2.11,2Pét.3,9

Lőrincz István