Barangolások bibliai tájakon: Ararát hegye

            Egy különös hely ez Nóénak és családjának életében, de megvannak ennek a tanulságai a mi számunkra is, jó lesz ezért nekünk is e hellyel foglalkozni. Itt feneklett meg a bárka, itt jöhettek ki az özönvíz után a szabadba, s kezdhettek új életet egy ítéleten átment földön. Isten itt is szólt hozzájuk, mint ahogy eddig is szüntelenül Isten szavára voltak utalva. Ha Isten most hallgatna, akkor Nóé tanácstalan lenne arra nézve, hogy mit is kell tennie ebben az új helyzetben. Mi valahogy másképp képzelnénk el ezt a kijövetelt.  Úgy gondolnánk, hogy már nagyon várták ezt a pillanatot, amikor a bárka zártságából a szabadba mehetnek . Most végre itt a nagy pillanat. Újra szilárd talaj van a lábuk alatt. S mégis olyan különös az, hogy Nóé mintha vonakodna kimenni a bárkából. Nem is csoda, hisz a bárka egy jó menedék volt számukra. Biztonságot, nyugalmat adott. De hogy lesz most tovább, milyen lesz az élet a földön? Isten valósággal rá kell szóljon Nóéra, hogy végre elhagyja a bárkát.

            De nem így van-e ez mivelünk is? Mi se szívesen hagyunk el olyan helyeket, ahol biztonságban voltunk, ahol jól éreztük magunkat. Gondoljunk csak arra, hogy milyen nehéz a gyermekeknek kirepülni sokszor a szülői házból. Vagy milyen nehéz egy új munkahelyet keresni egy olyan után, ahol évtizedekig dolgozott valaki. De nem ilyen hely számunkra a templom is? Nem véletlen, hogy a templomot, az egyházat sokszor hasonlítjuk a bárkához. Hisz itt összegyűlünk, elhozhatjuk problémáinkat, bajainkat, és itt kiönthetjük szívünket Isten előtt. Itt imádkozhatunk, hálát adhatunk, elmondhatjuk kéréseinket, egyszóval jól érezzük magunkat Isten közelében. Együtt lehetünk itt Isten gyermekeivel Isten jelenlétében. De egy óra múlva innen újra tovább kell menni A templomból, a gyülekezetből vissza kell menni a családba, a munkahelyre, a hétköznapokba, ahol sokszor idegenség és értetlenkedés vesz körül, vagy épp ellenséges indulatokkal kell szembe nézni. Nem könnyű a bárkából kimenni a világba, a templomból, a gyülekezetből a hétköznapokba. Sokan mondják is: itt maradnék örökre. Péter is ott akart maradni a hegyen, de nem lehetett, le kellett menni a völgybe, ahol már várták is a tanítványokat a betegségek, kihívások. Se a bárka, se a templom nem állandó tartózkodási hely, ezek csak arra vannak, hogy egy ideig bennük legyünk, hogy ott feltöltődjünk, megerősödjünk, üzenetet kapjunk, de újra menni kell tovább azzal, amit ott kaptunk, ki a világba.

            Nóé nem egyedül megy ki a bárkából, hanem feleségével, fiaival és fiainak feleségeivel, valamint minden állattal, ami a bárkában volt. Nóé itt is az az ember, aki nem csak önmagáért felel, hanem az egész családjáért, sőt az egész világért, hisz akkor a világ ott volt vele a bárkában. Nóé úgy megy ki, mint aki szolgál. És ez itt is azonnal meglátszik. Néhány állatból többet kellett bevinnie, mint egy párat, vagyis ami a szaporodáshoz szükséges volt, s ennek célját most tudja meg, hisz ezeket az állatokat az áldozásra vitette be Isten. Nóé az új földön, az Ararát hegyén oltárt épít és áldoz az Úrnak. Isten megérzi az áldozat illatát, találóan mondja itt Kálvin, hogy Istennek nem az áldozat szaga, hanem Nóé engedelmessége tetszik.

            Azt gondolnánk, hogy itt az özönvíz után valami egészen új kezdődjön, hogy valahogy visszaálljon a paradicsombeli állapot, de sajnos azt kell látnunk, hogy az ember szívének gondolatja az özönvíz után is csak gonosz, éppúgy mint azelőtt. De Istennnek erre is van megoldása, hisz szövetséget köt itt Nóéval. Isten megállapítja, hogy az ember bűnös maradt, hogy ebben az ember nem változott meg. De megváltozik Isten. A bűnös emberrel szövetséget köt. Abban változik meg Isten, hogy elhatározza, hogy bármit is tegyen az ember, Ő nem fog többé lemondani róla, mindvégig ragaszkodni fog hozzá. Mintha azt mondaná Isten: bár tudom, hogy ti milyenek vagytok, én most mégis szövetséget kötök veletek. S ez a szövetség egészen más, mint amilyen szövetség az emberek között szokott köttetni. Itt nem két egyenrangú félnek a szerződéséről van szó, ahol mind a két fél feltételeket szab. A szövetség, amit Isten itt az Ararát hegyén az emberrel köt, az egyoldalúan Isten adománya, Isten kegyelmi ajándéka. Ezt a szövetséget Isten Ábrahámmal megújította, később Mózessel és Dáviddal megerősítette, és végül egy egészen új szövetséget kötött velünk Jézus Krisztus által. Mennyire szüksége volt Nóénak, és mennyire szükségünk van nekünk is Isten szövetségére, Isten kegyelmére! Hisz a bűn miatt a föld egy állandó veszélyben van. Nem özönvíz, de tűzvész, atomháború, környezeti katasztrófák, pusztítások veszélyében és árnyékában élünk. Az özönvíz egy egyszeri esemény volt, ilyen méretű csapás már nem fog jönni az emberiségre. A Szentírás utolsó könyvében olyan csapásokról van szó,amiben elpusztul a föld lakosságának egyharmad része. Látjuk azt, hogy az államfők mekkora erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az atomháború és más nagy katasztrófák veszélyét elhárítsák. De mi mégsem ebben bízunk, hanem Isten ígéretében.

            Isten itt egy jó rendet ad az embernek, biztosítja életritmusát. A napok és éjszakák, az évszakok váltakozása mind Isten jó ajándákai az ember számára. Látjuk, hogy ha az ember beavatkozik ezekbe, akkor az végzetes lehet az ember számára. Ma már rengeteg szó esik, a klímaváltozásról, mi lesz akkor ha eltűnik a tél, ha az ember sok mindent a kezébe fog venni a tehnika segítségével. Örök figyelmeztetés marad, hogy az örök rendet, amit Isten helyezett ebbe a világba, tiszteljük és őrizzük meg. Érdekes az is, hogy az ember itt kap először engedélyt az állatok levágására és elfogyasztására. Az ember tehát megölheti az állatot, hogy táplálkozzon vele, de az állat nem ölheti meg az embert, innen a mózesi törvénynek ama rendelkezése, hogy az ökör, amelyik egy embert megölt, az köveztessék meg. De az ember a másik embert soha se ölheti meg, mert Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Aki embert öl, az vét az Isten képe ellen. De ez igaz az öngyilkosra is, ő is súlyosan vétkezik, ha Isten képét saját magában öli meg. Mert az élet szent. Isten védelmébe veszi az embert még önmagával szemben is.

            Végül az Ararát lankáin valami szomorú dolog is történik. Nóé ott szőlőt termeszt, mértéktelenül iszik annak borából és megrészegedik. Milyen rettenetes, hogy ebben a szép történetben ez is ott kell legyen. Vajon miért kellett ez megtörténjen és megírattassék a mi számunkra? Két dolog miatt. Az egyik az, hogy nehogy az ember-imádás csapdájába essünk., nehogy embereket istenítsünk és imádjunk. Nem véletlen az, hogy a Szentírásban Isten szinte minden áldott gyermekéről valamilyen súlyos bűn van feljegyezve. Az egyik hazudott, a másik csalt, a harmadik paráználkodott, a negyedik átkozódva tagadott. A másik dolog, amiért ez a történet a Bibliában áll, hogy meglássuk: még a legkülönbek is csak Isten kegyelméből élhetnek. Senki se élt, se ezután nem fog élni a földön, aki ne a kegyelemből élne. Nóéval is azért kellett ez megtörténjen, hogy ő is meglássa, hogy csak a kegyelemből élhet, és nem sütkérezhet abban az érdemben, hogy ő igenis engedelmes volt Isten parancsával szemben, mert is csak kegyelem volt az életében. Isten kegyelme az is, hogy Nóét nem veti el, továbbra is használja az Ő szent szolgálatában, mint ahogy Dávidot és Pétert is használta bukásuk után is. Ez a történet az önigazságnak még a legkisebb töredékét is el akarja venni tőlünk, és ugyanakkor arra bíztat, hogy Isten kegyelmét merjük elfogadni, és merjünk belőle élni.

Olvasandó igék: 1Móz.8,4,15-16, 20,  9,2-3, 11-14,20-21, 2Móz.21,28, Mát.17,4, Jel. 9,15

                                                                                                Lőrincz István