Bábel

Barangolások bibliai tájakon: Bábel

Ez a helységnév nem csak helyet, hanem lelkiséget, szellemiséget is jelöl a Szentírásban.  Végigvonul vörös fonalként az egész Biblián, s a Szentírás utolsó könyvében is fontos szerepet játszik. Először a bábeli torony-építésnél s a nyelvek összezavarásánál találkozunk vele. Amikor külföldi testvéreinkkel találkozunk, s nem értjük a nyelvüket, s ezért nagyon sokszor sokat szenvedünk, akkor humorosan szoktuk mondani: mindezért a bábeli zűrzavar a hibás. Valóban nagy dolog, amikor nem értjük egymás nyelvét, de még nagyobb baj az, amikor egymás szivét se értjük. Mert hála Istennek azt is sokszor átéljük, hogy bár egymás nyelvét nem értjük, de egymás szivét igen, mert összeköt minket valami, összeköt Isten szeretete, a Jézus neve. De olyan rettenetes az, amikor egymás nyelvét értjük ugyan, s mégsem jön létre közösség, mégis értetlenül megyünk el egymás mellett. Amikor úgy van, ahogy a költő mondja, hogy bár egymás mellett élünk, de közöttünk jeges űr lakik, s olyan messze vagyunk lélekben egymástól, mint az égitestek. Rettenetes dolog az, amikor emberek a közös nyelv ellenére sem értik egymást, s nem is tesznek semmit annak érdekében, hogy a helyzet megjavuljon. Akkor nem értjük egymást, amikor azt tesszük, amit Bábelben tettek az emberek, hogy a maguk dicsőségére akartak tornyot építeni, nevet akartak szerezni maguknak. Az emberek akkor nem értik meg egymást, amikor önzőek, amikor maguk körül forgolódnak, amikor büszkék a teljesítményeikre, elvégzett munkájukra, amikor nem Istennek adják a dicsőséget. Ezt Isten nem tűri el.Egy ideig szemléli, hogy mit tesznek az emberek, de aztán leszáll, hogy megnézze, hogy mit is csinálnak ezek az emberek. Egy magasrangú vendég jön a bábeli építő-telepre. Nem jelenti be előre jövetelét, teljesen váratlanul jelenik meg. Az az Isten jelenik meg itt, akiről majd a zsoltár azt fogja mondani, hogy ha Ő nem építi a várost, akkor hába fáradoznak annak építői, s ha Ő nem őrzi azt, akkor hiába őrzik azt az emberek. S ha Isten jön, akkor ez jó nekünk, mert Ő a szeretet. Ezért örömüzenet az, hogy Isten jön, hogy lássa, mit is építünk mi, mivel is vagyunk mi elfoglalva. Isten örül annak, ha mi építünk, a mi munkakedvünk, szorgalmunk tetszik Istennek.Hisz Ő maga adta ki a parancsot a teremtés hajnalán, hogy őrizzük és műveljük azt a kertet, azt a világot, amit Ő teremtett nekünk. És először Bábelnél is úgy tűnt, hogy Isten kedvét lelheti ebben a munkában, hisz egy volt a nyelvük, s jól megértették egymást. S épp azért akarnak építeni, hogy együtt maradjanak, hogy ne szóródjanak szét a földön. És ezek az emberek nagy elszánással és kitartással, céltudatossággal dolgoznak, amit még Isten is elismer. Nem veszik félvállról az építést ez biztos. S mégis ennek az építkezésnek van egy nagy hibája, és ez az, hogy Isten nélkül végzik a számításaikat. Egységre, közösségre törekednek, de Isten nélkül. Ezek az építők Isten nélkül élő és dolgozó emberek. Az ásatások felderítették, hogy azért a vallásosság látszatát fenn akarták tartani, hisz az építő-telep mellett volt egy kápolna-féleség, ahol bálvány-isteneiknek áldoztak. Nem, ők nem hitetlen emberek, csak épp nem jól és jóban hisznek, csak épp azt zárták ki az életükből, aki ezt a munkát megáldhatná és jó véghez vihetné. Ezért az ő egész életük, gondolkodásuk, akaratuk és véghezvitelük, minden vallásosságuk ellenére egy Isten nélküli élet és munkálkodás. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy ők kerültek Isten helyére ebben az egész építésben. Ők kerültek a középpontba, minden saját maguk körül forog. Ahelyett, hogy az örökkévaló Istenben hinnének, magukat akarják örökkévalóvá tenni. Ahelyett, hogy az Isten nevét tisztelnék és dicsőítenék, maguknak akarnak nevet szerezni. Itt minden Isten nélkül, sőt még ennél rosszabb, minden Isten ellen történik. Nekik is azt súgja itt a kísértő, amit súgott az első emberpárnak is: olyanok lesztek, mint az Isten.

            Ez a történet jól mutatja, hogy milyen különös teremtmények vagyunk mi emberek. Hogy annyi minden jó is van bennünk, jó szándék, jó akarat, magas ideálok lelkesítenek, de ott van az érvényesülési, a hatalom és dicsőség-vágy is bennünk. A bábeli események levezetnek minket az emberi lét, az emberi lélek mélységeibe, szakadékaiba, meglátjuk, hogy milyen is valójában az Isten nélküli ember. Ilyen az ember, amikor nemzeti, nemzetközi, uniós, vagy csak éppen privát és személyes tornyokat épít. Sőt, még akkor is, amikor templomtornyokat építünk, ott lehet az emberi dicsőség keresése és hajhászása. Magyarországi testvérgyülekezetünk lelkésze mesélte, hogy a Kúnságban mindegyik torony pár centivel magasabb, mint a másik, mert a 19-ik században, amikor ezek épültek hatalmas versengés volt a gyülekezetek között, hogy ki fog magasabb tornyot építeni. Igen, még a templomépítés is tele lehet ennyire emberi, büszke és gőgös indulatokkal. De ez a történet világossá tesz valamit: az ember Isten nélkül sok mindenre képes lehet, de egy dologra nem, és ez az, hogy megszabaduljon önmagától, megszabaduljon önzésétől, hiúságától. Erre épp arra az Istenre van szüksége, akit mellőzni akar az életében, építkezésében. És ezt Isten is nagyon jól tudja. Ezért hozza Isten azt a döntést, hogy összezavarja nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét, és ne fejezhessék be a tornyot. Isten a széthúzás lelkét adja nekik, s már nem értik egymást, már nem tudnak közösségben lenni egymással, nem tudnak egymással építeni. A döbbenetes az, hogy épp az történik meg, amitől féltek, s amit minden áron el akartak kerülni: hogy megszünnek az építéstől és szanaszét szóródnak. Isten a mennyből megállítja ezt az építést.

            Feltehetjük a kérdést: miért cselekszik így Isten? Tán csak nem irígy az emberre? Hát nem engedheti meg az embernek, hogy neki is legyen egy kis sikerélménye? Hát olyan Isten, mint az a nagyapa, aki a háza erkélyéről nézi, hogy unokái szépen építgetnek, s egyszer csak oda lép és mindent felborogat, amit az unokák oly nagy szorgalommal felépítettek?  Ó, nem! Isten nem a maga érdekében száll le, hanem miérettünk. Isten nagyon jól tudja, hogy amit mi nélküle vagy ellene teszünk, az előbb-utóbb épp az ember ellen fordul és nagy veszedelmünkre lesz. Mert ami Isten-ellenes, az egyszersmind ember-ellenes is. Minden Isten-ellenes vállalkozásban egy bomba van időzítve, ami egyszer felrobban és hatalmas kárt okoz annak az embernek, aki készítette azt. Az olyan tornyok, amiket az ember Isten nélkül vagy ellen épít, épp őt magát fogja maga alá temetni. Még elképzelni is rossz, hogy mi lett volna, ha Isten nem avatkozik közbe és az ember véghezvihette volna tervét. Isten itt az embert megvédi önmagától, s még akkor is az ember javára van ez, ha ítéletként jön az emberhez.

            Ez a történet egy örök figyelmeztetés az ember számára, hogy hova vezethetnek még a jó tervek,ideálok is, ha azok Isten nélkül fogannak és valósulnak meg. Hogy nem csak a beteg halhat meg, hanem az egészséges is, aki azt gondolja, hogy ő nem beteg és nem megy az orvoshoz. Mert az utolsó szót erről a történetről Isten Krisztusban mondta ki. Amikor az idő teljessége eljött, Isten leszállt Fiában ebbe a világba. És az építést Ő maga vette kezébe, hogy minket megváltson. Nem véletlen az sem, hogy az Isten Fia, egy ácsmesternek, tehát egy építőnek a házában nőtt fel, hogy onnan elindulva kezdje el építeni az Isten országát ebben a világban. Pünkösd napján ez a kudarc isteni sikerré változott.Amit az ember nem tudott megtenni a saját ereje által, azt Isten elvégezte az Ő Szentlelke által. És azóta Isten építi az Ő országát ezen a földön, és megengedi, hogy ebben a munkában mi is munkatársai lehessünk. Mi ezután ne bábeli tornyokat, hanem Isten örök országát építsük hát!

Olvasandó igék: 1Móz.1,28, 2,15, 11,1-9, Zsolt.1271-2, Mát.9,12, Ap.csel.2,8

                                                                                                            Lőrincz István