Az igazi presbiter
Text. Ján.1,41- 43a
A mai alkalommal tekintetünket az Úr Jézus Krisztus
tanitványainak egyikére, Andrásra irányítjuk, mondhatnánk úgy is: a keresztyén
egyház első presbiterére. Amit róla elmond a Szentírás, az ma is érvényes,
időszerű, amilyen ő volt, olyan kell legyen minden mai presbiter is. Hogy
milyen volt ő? Nos, erre az ige alapján három választ adhatunk:
1. Az igazi presbiter minden előtt Jézus Krisztus
követője. András Keresztelő Jánostól hallott Jézusról. Ez úgy történt, hogy Keresztelő
János prédikált a Jordán partján, tanítványai ott álltak körülötte. Egyszer
csak arra jött Jézus. Keresztelő János meglátta Őt és azt mondta tanítványainak
Jézusra mutatva: ímé az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Amikor
András és János ezt meghallotta, minden habozás nélkül odamentek Jézushoz és az
Ő követői lettek. Egy egész napon át Vele maradtak, Jézus tanította őket. Így
János és András Keresztelő János tanítványaiból, Jézus tanítványaivá lettek.
Mert aki követi Jézust, az mindenekelőtt tanítvány lesz. Ők Jézust Rabbinak,
azaz Mesternek szólítják. Ezzel tanítómesterüknek ismerik el Jézust,
megvallották, hogy ők mindenben készek a Jézus tanítását elfogadni.
Az igazi presbiter egy olyan
ember, akinek Jézus a tanítómestere. Aki tudja azt, hogy Jézus a mi legfőbb
Prófétánk, aki Isten akaratát tökéletesen kijelentette. A hit hallásból van, a
hit tanulással kezdődik. Az a jó presbiter, aki mindig kész Jézustól tanulni.
Az igazi presbiter tudja azt, hogy neki tanítómesterre van szüksége, ezért
mindig ott van előtte és szüntelenül kéri Mesterét: Uram, taníts engem. Taníts
engem imádkozni, szólni, hallgatni, vezetni, vigasztalni, tanácsot adni. A
presbiter egy olyan ember, akinek legszívesebb dolga az, hogy ott ül Jézus
lábainál, hallgatja az ígét, a tanítást. A presbiter egy olyan ember, aki egy
életen át tanítvány marad. Az Úr iskolájában nem úgy van, mint a földi
iskolákban, hogy egy ideig jársz órákra, aztán egy idő után levizsgázol, kapsz
egy diplomát és azzal vége a tanulásnak. A jó pap holtig tanul , mondja a
közmondás, de ez épp úgy érvényes a jó presbiterre is. A presbiter egyik fontos
tisztsége az, hogy másokat tanítson, de csak úgy tud jól tanítani, ha közben
maga is szüntelenül tanul. Tanulva tanít és tanítva tanul.
2. Az
igazi presbiter Krisztus bizonyságtevője. Olyan szép, hogy Andrásról azt
olvassuk, hogy ő már a Krisztussal való találkozás másnapján megy, hogy
másokkal is megossza, amiben ő is részesült. Ez egy nagyon jó jel. Alig indult
el a Krisztus követésének az útján, s már azonnal másokat is meg akar nyerni a
Krisztusnak. András lesz az első presbiter, aki elindul az evangéliummal. Pedig
ez az András egy nagyon egyszerű, hétköznapi ember volt. Betsaidából, egy kis
halászfalúból származott. Krisztus első presbitere tehát nem az ú.n felső
tízezer közül jött, nem a tudomány és a kúltura magas szintű művelői közül.
Krisztus nagyon egyszerű, kétkezi munkából élő embereket hivott el első
tanítványaiul. Egyszerű halászemberek indulnak el, hogy ők tanítsanak sokkal
nagyob műveltséggel és tudással bíró
embereket. Így tetszett ez az Istennek. A világban az a szabály, hogy mindig a
nagyobb tanítja a kisebbet, de Isten országában nagyon sokszor megfordul a
sorrend. Így van ez itt is. András vezeti Jézushoz Pétert, aki később sokkal
híresebb, nevesebb tanítvány lesz, mint ő maga. Emberileg épp a fordítottját
gondolnánk, azt hogy Péter hívja el Andrást. De itt az áll, hogy András ismeri meg
hamarabb és mélyebben Jézust, és ő az, aki elhivja Pétert is Krisztus
követésébe. Kálvin János is így tanított: akármilyen nagy tudású és müveltségü
is legyen valaki, a lelki dolgokban kész kell lennia a tanítást egy sokkal
kisebb tudású, illetve műveltségü embertől is elfogadni. Ismerek egy embert,
akinek édesapja egyszerű ember volt: kertész. Az ő gyülekezetében sokáig egy
nagy tudású, doktorátussal is rendelkező lelkész szolgált. De ez a nagy tudású
és műveltségű lelkész, mindig ezt a presbiterét kérdezte meg, ha valami nehéz
kérdés adódott a gyülekezetben, azt is tőle keérdezte meg, hogy amikor meghívást
kapott egy másik gyülekezetbe, fogadja-e el, vagy utasítsa vissza a meghívást.
András
tehát az, aki találkozik Péterrel és azonnal megosztja vele örömét. Simon,
képzeldd el, megtaláltuk a Messiást. Megtaláltuk, ebben az van, hogy Őt már
tulajdonképpen rég kerestük, hisz Keresztelő János is beszélt nekünk arról,
hogy nem ő a Krisztus, mert jönnie kell annak, aki erősebb nálánál, és aki
olyan dicsőséges, hogy ő még arra sem méltó, hogy sarujának szíjját megoldja.
De most megtaláltuk a Messiást.
Ezt minden
igazi presbiter el kell mondja magáról.
Ha ezt tűzzel és melegséggel teszi, akkor hatása lesz a bizonyságtételnek. Az
emberek meg fogják érezni, hogy a presbiter szeretei azt, akiről beszél.
Megtaláltuk a Messiást, megtaláltuk a megoldást, megtaláltuk az üdvösséget. Jó
meglátni azt is, hogy nem azt mondja: megtaláltam, hanem azt: megtaláltuk.
Közösségben vagyunk mindazokkal, akik megtalálták Őt. A megtalált Messiásban
való hit testvérekké tett minket.
Ez egy
nagyon rövid prédikáció volt, de ebben a rövid prédikációban minden benne volt.
Ez a rövid prédikáció egy Krisztusról szóló átűtő bizonyságtétel volt. Ez a
bizonyságtétel elvégezte a maga munkáját. Ez tulajdonképpen csoda. Ez nem az
András lehetősége, de mégis az ő feladata. Tetszett az Istennek, hogy az
igehirdetés, a bizonyságtétel bolondsága által tartsa meg a hívőket. Isten
tudja csak megnyitni a szíveket, mégis mi kell mondjuk : megtaláltuk a
Messiást. Gyere te is, találd meg te is, kövesd te is. Egy mondat volt, nem
kellett több, de ezt az egy mondatot neki kellett elmondani, és ezt az egy
mondatot Isten csodálatos módon fel tudta használni Péter hitre jutásában.
Legyen ez bátorítás minden presbiter számára. Egy bizonyságtevő szó is csodákat
tehet.
3. Az
igazi presbiter Jézushoz vezeti az embereket. Jézushoz vezeté őt, így olvassuk
az ígében. Andrásról csak ez az egyetlen cselekedet van feljegyezve a
Szentírásban. De ez a legnagyszerübb cselekedet, amit valaha valaki megtehetett,
ez a leghatalmasabb tett, amit valakiről el lehet mondani : az, hogy valakit Jézushoz
vezetett. Minden presbiternek ez a legnagyobb kérdése: képesek vagyunk-e mi
embertársainkat Krisztushoz vezetni? Azt nagyon jól tudjuk, hogy egyedül Isten
tudja az embereket magához vonni, de Ő ebben minket embereket, főleg presbitereket
akar felhasználni. Isten munkatársai vagyunk, mondja Pál apostol. Az Úr az
üdvösség munkálásában, emberek megtérésében mindig embereket használ fel. Az
egyik ember eszköz lesz Isten kezében a másik ember hitre jutásában.
Ez kell
legyen az igazi presbiter legkedvesebb szolgálata: embereket Istenhez vezetni.
Ha a presbiter számára Isten kegyelme a legdrágább, akkor a világ
legtermészetesebb dolga, hogy szeretné azt, hogy ez másoké is legyen.
Simon, a
temperamentumos, az önérzetes, aki nagyon jól tudja, hogy mit akar, engedi
magát Jézushoz vezetni. Jézus majd jóval későbbre nézve mondta azt neki: ha
majd megöregszel mások fognak felövezni és oda visznek ahová nem akarod, de
csodák csodája, most Péter fiatal és mégis engedi, hogy Jézushoz vezesse őt
András. Így találta meg Péter Jézust és Jézus benne az egyik legkedvesebb
tanítványát. András elvégezte munkáját,
testvérét Jézushoz vezette. Milyen nagy öröm lehetett a szívében és még nagyobb
csodálkozás: kicsoda vagyok és, hogy az Úr felhasznált arra, hogy testvéremet
Jézushoz vezethettem?
Kedves
presbiter testvérek! Ez lesz a ti legnagyobb örömötök és csodálkozásotok is.
Kicsoda vagyok én, hogy Isten fel akar
használni engem engem is? Nem vagyok jobb, nem vagyobb okosabb, műveltebb, mint
mások és mégis méltat Isten arra, hogy munkatársa legyek? Istené legyen minden
dicsőség ezért!
Ámen
Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése