A kálvinista ember
Ez a kifejezés sok vitát
keltett az idők folyamán, a „kálvinista” kifejezés ellen maga Kálvin tiltakozna
talán a leghevesebben, mégis annyira meghonosodott népünk között, hogy mind a
mai napig használatos. Azért van létjogosultsága, mert a református hitünk, úgy
ahogy azt valljuk és megéljük, elszakíthatatlan a nagy reformáror Kálvin
munkájától. Magát a kifejezést először 1620-ban használták, Kolozsvár
református papját nevezték „caluinista pap”-nak. Talán érdekes megjegyezni,
hogy az egyetlen Kálvinról elnevezett helység, nem Franciaországban, sem
Svájcban van, hanem Buzau megyében, egy 900 lelket számláló község neve, amit
oda menekült magyar kálvinisták alapítottak. Köztudott, hogy Kálvin
prédikációival hatni akart az emberekre, formálni akarta az embereket. És ez
sikerült is neki, hisz az igehirdetésnek, tanításnak jó esetben mindig
emberformáló szerepe van. Azonos tanítás azonos embertípust formál ki. Ezért
van az, hogy bár egy francia hugenotta, egy angol puritán és egy holland vagy
magyar református ember ezernyi kilóméterre élhet bár egymástól, de ezekben az
emberekben hasonló jellemvonások vannak. Próbáljunk Mielőtt a kálvinista emberről beszélnénk, foglaljuk össze a
nagy reformátor életpályáját. Franciaország egyik északi tartományában,
Pikardiában született 1509 julius 10-én Noyonban. Édesapja Cauvin Gerard ügyvéd
és a püspöki káptalan jogtanácsosa. Édesanyja Lafranc Johanna, egy búzgó,
vallásos asszony volt. Édesanyját korán elveszítette, öt éves korában, halála
után az előkelő Montmor család gyermekeivel együtt nevelkedett. Hat testvére is
volt, akik közül az egyik fiútestvére Antal és leánytestvére Mária később
Kálvin genfi házában lakott, kettő Károly és Ferenc korán meghaltak, két
féltestvére is volt, róluk semmit sem tudunk.. Édesapja befolyásánál fogva
fiának már 12 éves korában egyházi javadalmat szerzett és így az egyházi
pályára készülő ifjú mint egyházi javadalmas végezhette tanulmányait. 1523-tól
Párizsban tanult előbb a „de la Marche” majd a „Montaigu” kollégiumban. A De la
Marche kollégiumban korának kiváló pedagógusa Mathurin Cordier volt a tanítója,
aki nem annyira fegyelemmel, mint sokkal inkább szeretettel irányította
tanítványait. Elve az volt, hogy a tanulókkal Jézus Krisztust kell
megszeretteni, mert a vele való közösségben formálódhatnak igazi emberekké. A
Montaigu kollégiumban Kálvin határozott fegyelmet tanult és nagy jártasságra
tett szert a filozófiai vitákban. Ez évek alatt került kapcsoltaba a
franciaországi bibliás humanizmus képviselőivel. 1528-1531 között jogi
tanulmányokat folytat apja parancsára. Elhegyja Párizst és a leghíresebb jogi
fakultásra az Orleans-i egyetemre iratkozik be. Tanulótársai és tanárai előtt
ekkor tűnt csodálatos munkaképessége és tudása. Rendes szokása volt éjfélig
tanulni és reggel mindig elméjében elismételte azt, amit este tanult. 1532-ben
visszatért Párizsba, ahol a nagy francia humanista Faber Stapulensis tanítványa
volt. Ekkor írta első nagy művét, Seneca „De clementia „ könyvéhez írt
kommentárt. Párizsi tartózkodása altt következett be életében az a határozott
döntés, amivel a reformáció mellé állt. 1533-ban november 1-én a párizsi
egyetem fiatal rektora Copp Miklós beszédet mondott az egyetem évnyitó ünnepén
hangsúlyozza, hogy a hit forrása az evangélium, a megváltás nem érdemeink
jutalma, hanem a kegyelem ajándéka. Ez a beszéd nagy feltűnést keltett, Copp
Miklóst a parlamernt maga elé hívatta, de sikerült elmenekülnie, s mivel a
beszéd tulajdonképpeni szerzője Kálvin volt neki is menekülni kellett.
1534 a bujdosás éve, de egyuttal
a reformátori működésre való felkészülés éve is. A legtöbbet Angouleme-ben
tartózkodott Du Tillet kanonok-plébánosnál, aki jó barátja volt. Itt
fáradhatatlanul tanult barátja gazdag könyvtárában. Ebben az évben irta első
teológiai munkáját „A lelkek alvásáról”. 1535-ben januárban megpróbál
visszatérni Párizsba, de mivel a király
az üldözők oldalára állott ezért Kelet felé menekül, Strassburg érintésével jut
el a tudományáról híres Rajna-parti városba Bázelbe.Itt haláláig 15 alkalommal
fordult meg, főleg könyvkiadási céllel. 1535-ben itt irta meg nagy művét az
Institutio-t, amivel népének és az egyetemes egyháznak a legnagyobb szolgálatot
tette. A reformáció egyetlen teológiai művének se volt olyan népszerűsége és
hatása, mint az Institutionak. Kálvin haláláig 10 latin kiadása jelent meg, a
16.sz.végéig ujabb 10. Ugyancsak 20 francia nyelvű kiadása. Már a 16.sz.ban
lefordították olasz, spanyol, angol, holland és német nyelvre. Szenczi Molnár
Albert fordította le először magyarra a 17.sz.ban 1536-ban járt utoljára
hazájában, testvére Károly temetésén vett részt, élete további idejében, tehát
még 25 éven át száműzetésben élt.Bázeli tartózkodása alatt Genfen utazott át,
csak egy éjszakára akart itt megszállni,, Genf ugyanis szabadosságáról hírhedt
város volt.Fárel meghallotta ezt, felkereste a szállodában, kérlelte hogy
maradjon Genfben, mert itt nagy szükség van rá, Kálvin azt mondta, hogy ő
tanulni, írni akar, erre Fárel tűzbe jött és azt mondta :Isten átka legyen a te
nyugalmadon, ha íly nagy szükségben nem akarsz segíteni. Kálvin ekkor érezte,
hogy nem mondhat ellent és ott maradt Genfben. Kálvin egy szabályzatot
készített, amit mindenkinek alá kellett irni.1538-ban nagyon megerősödött azok
száma, akik Kálvin elveivel nem értettek egyet és kiéleződött a vita az
úrvacsora körül, ezért 1538-ban Fárelnek és Kálvinnak el kellett hagynia Genf
városát. Ebben a nehéz helyzetben Bucer Strassburg reformátora hívta magához és
igy érkezett 1538 őszén ebben a városba. 1541 ig tartózkodott itt s mint a
francia menekültek lelkipásztora működött és folytatta irói munkásságát is. Ide
érkezve mondta híres mondását, ami a mi templomunk szószékén áll : megtört
szívemet égő áldozatúl az Úrnak adom. Erre az időre esik házassága is.
Augusztus elején vette feleségül Idelette de Bure-t egy hugenotta ember
özvegyét. Őt 1540-ben ismerte meg, miközben férje haldoklott. 8 évig éltek szép
házasságban. Idelette méltó felesége volt a reformátornak. Nem tudjuk pontosan
hány gyermekük született, egyről bizonyosan tudunk, aki néhány napos korában
meghalét, talán 2 vagy hátrom gyermekük is volt, de mind meghaltak piciny
korukban. Közben Genfben megváltozott a helyzet, a libertinusok vereséget
szenvedtek és Kálvint visszahívták Genfbe, ahol mostmár haláláig ott is maradt.
1541 szept.13-án tért vissza és az első igehirdetését ott folytatta, ahol 3
évvel azelőtt abbahagyta, anélkül, hogy utalt volna egyetlen szóval is a
történtekre, ez mély hatást váltott ki hallgatóira. Megalkotta az Egyházi
Törvénykönyvet, Statutumot. Négy tisztség volt :lelkipásztorok, tanítók,
presbiterek és diakónusok Nem volt könnyű az élete, állandó konfliktusa volt a
Városi Tanáccsal is. A Servet ügy Kálvin életének kényes pontja. Kálvin
helyeselte Servet kivégzését, mert meggyőződése volt, hogy ahol a vallás
alapjait megrendítik, ott a legmegfelelőbb gyógymódhoz kell folyamodni, hogy a
halálos kór ne terjedjen tovább.Nagy megvalósítasa a genfi Akadémia, amit
1559-ben nyitottak meg junius 5-én. Ebben az évben 50-ik születésnapjára kapta
meg meg a genfi polgárjogot. 1564-re betegségei egyre jobban legyőzik, február
6-án prédikál utoljára, áporilis 28-án elbúcsuzott lelkésztársaitól , május
27-én csendesen elpihent. Lelkésztársainak ezt mondta búcsubeszédében : Sokféle
gyengeségem volt, amiket el kellett viselnetek, és az amit elvégeztem
alapvetően semmi. S én csak egy nyomorúlt teremtmény vagyok. Azt elmondhatom
magamról, hogy jót akartam, hibáimmal mindig igyekeztem szembenézni, s az
istenfélelem mélyen gyökeret vert szívemben. Ti tanusíthatjátok, hogy jók
voltak törekvéseim. A rosszat bocsássátok meg nekem. Ha pedig valami jó is
adódott, kérlek ti is törekedjetek erre és kövessétek a jót. Kérésére jeltelen
sírba temették, minden pompa nélkül. megnevezni néhány vonást, ami
a kálvinista emberre jellemző :
1.puritán egyszerűség Ez az életének minden területén
megmutatkozik : az istentiszteletben, az étkezésben, a ruházkodásban, de a
beszédben is. De ez mégsem egy primitiv, hanem egy méltóságteljes egyszerűség,
ami tartást ad nki. A kálvinista ember elutasít minden felesleges költekezést,
luxust, túlzott szórakozást. Sajnos ebben a legkevésbé követjük példáját,
Kálvin szíve nagyon fájna, ha látná a
hajnalig taró mulatozásainkat, kicsapongásainkat. Ebben még nagyon nem vagyunk
kálvinisták.
2. elhívás és küldetéstudat. A kálvinista ember tudja, hogy ő csak
teremtmény, önmagában semmi, de mégis óriási méltósága van azáltal, hogy Isten
elhívta és küldetéssel ajándékozta meg. Az elhívás- és küldetéstudat hihetetlen
méltóságot ad a kálvinista embernek. Hitében óriási szerepet játszik az is ,
hogy ő Isten szövetségéhez tartozik, Isten munkatársává válik, részt vesz Isten
teremtő és szabadító munkájában.A kálvinista ember nem értékeli túl önmagát,
sohasem kerül a középpontba, sőt épp ennek az ellenkezője lesz az igaz: Isten
van mindennek a középpontjában.Életében semmi helye sincs a gőgnek és
elbizakodottságnak. Tudatában van kicsinységének és méltatlanságának, de azt is
tudja, hogy őt a hatalmas Isten méltatlan volta ellenére Krisztusért elfogadja,
szövetségesévé teszi, küldetéssel bízza meg, valósággal munkatársává avatja.
3. szakember legyen egy területen Kálvin sajátos tanítása az is,
hogy minden ember egyetlen területen kell nagyot alkosson. Elutasította a
humanizmusnak azt a gondolatát, hogy az ember mindenhez kell értsen, mindent kell
tudjon. Meggyőződése, hogy minden embernek csak egy mestersége legyen, de azt
csinálja tökéletesen. Kálvin ezzel kétségtelenül döntő módon hozzájárult az új
gazdasági rendszer, a polgári kapitalizmus kialakulásához.
4.idegenség A kálvinista ember egyik jellemvonása az is, hogy nem
tud tökéletesen beilleszkedni azok közé, akik között él, mindig érzi kisebbségi
sorsát és életének átmeneti állapotát. Ő mindig egy kicsit idegen és vándor
ebben a világban. Ebben az is benne van, hogy szent vágy hajtja, hogy megváltoztassa,
formálja azt a világot, környezetet, amiben él és dolgozik.
5. nem fél a haláltól. A középkori emebert nagyon sokat
foglalkoztatta, rengeteg energiáját lekötötte a halál gondolata: mi lesz vele a
halál után? A középkori ember rendkívüli módon félt a haláltól, mert teljes
bizonytalanságban volt örökkévaló sorsa felől. Mivel a jövendőbeli sorsa az ő
teljesítményétől fügött, attól, hogy mennyi jó cselekedetetet képes
végrehajtani, szüntelen rettegésben élt, hogy ő ezt a magas mércét soha se
tudja felérni és ezért örök kárhozat lesz a része. A kálvinista ember, mivel
tudja hogy az üdvösség nem az ő teljesítménye, hanem Isten kegyelmi ajándéka
megszabadul a halálfélelemtől, üdvbizonyossága teljes tudatában teljes erővel
tudja belevetni magát a földi élet alakításába. Számára ez a világ nem csak a
siralom völgye, hanem az eljövendő mennyei világnak a földi, idői része.
Felelősséggel tartozik e világ iránt, építi, gyarapítja, gazdagítja azt, amit
rábíztak arra igyekszik, ha lehet jobb állapotban adhassa azt tovább a
következő nemzedéknek, mint ahogy ő azt kapta. Neki pontosan meghatározott
feladata, küldetése van a földi életben is, egyfajta optimizmussal tekint a
jövendőbe, szentül hisz a haladásban, fejlődésben.Nem az egyéni boldogság és
boldogulás a célja, hanem arra törekszik, hogy azt a világot amiben él, amit
hite szerint Itentől ajándékba kapott egyre tökéletesebbé tegye.Célja nem a
szórakozás, nem az élvezetek hajszolása, hanem az, hogy kemény munkával, ha
kell áldozatvállalással előbbre vigye ezt a világot.
6.harc
a szenvedélyek ellen. A kálvinista ember harcol a szenvedélyek ellen,
amelyek állati sorba taszítják az embert.Kálvin nem volt ellene a mértékletes
alkoholfogyasztásnak, de a részegséget a legkeményebb szavakkal ostorozza,
mondván : az letörli az emberről az Isten képét és az embert a disznóhoz teszi
hasonlóvá.
7. a munka szeretete és a munka-fegyelem A középkor emberét a
munkához, sőt az egész élethez való viszonyában egyfajta kedvetlenség,
mjadhogynem életúntság jellemezte. A kor tipikus alakjai voltak, a
vagabundusok, tekergők, szökött jobbágyok, szökött katonák, részeg szerzetesek,
koldusok, egyszóval a munkakerülők nagy tömege. Kálvin meggyőződése, hogy a
munka az embert nemesíti, jobbítja, emberibb emberré teszi. Hollandiában
történt a következő jellemző eset. Haarlem egyik templomában a templom
ablakából a középkori szentek alakjait eltávolították és helyükbe tagbaszakadt,
életerőtől duzzadó, szorgalmasan munkálkodó polgárokat helyeztek. Ezek voltak
az új kálvinista szentek. Hitték azt, hogy Isten mindenkinek adott egy
tálentumot és kijelölt egy munkahelyet. A hivatásokban nem tettek különbséget.
Vallották, hogy egyformán Isten dicsőségére lehet végezni az utcaseprést és a
prédikálást vagy bármilyen más munkát is. Minden munka hivatás és küldetés.
Hitték, hogy Isten az embereket éppúgy mint az angyalokat szolgálatuk alapján
értékeli.Ha valaki kedves akar lenni az Isten előtt, annak dolgoznia kell,
legyen király vagy egyszerű ember. A középkori ideállal szemben a kálvinista
ember nem alkalmi jócselekedeteket hajt végre, hanem folyamatosan dolgozik.
Munkájuk gyümölcsében, eredményességében a kálvinista emberek Isten
jótetszését, áldását látják.
8.szegényekről való gondoskodás Tervszerűen próbáltak törődni a
szegények, kisemberek sorsával. Tudták, hogy a szegénység problémáját nem lehet
egy csapásra megoldani, de mégis tettek a szegényekért. Egyrészt keményen
ostorozták azon gazdagokat, akik elnyomták a szegényeket, nem adva azoknak
becsületes bért. Felszólították a gazdagokat, hogy a feleslegüket ne a
mértéktelenségre vagy a fényűzésre használják, hanem igyekezzenek a szegények
szükségeit enyhíteni.
9.Isten előtt való élet. A kálvinista ember hisz Isten
szuveranitásában és az eleve elrendelésben és ezt meg is vallja. Ebből az
következik, hogy ő tudja, hogy mindig Istennel van dolga és neki Isten színe
előtt kell élnie(coram Deo).
1O.harc a bálványimádás ellen. A kálvinizmust az Isten
dicsőségének hangsúlyozása melett a pogányság minden fajtája elleni harc
jellemzi. Ellenállt és tiltakozott minden kísérlet ellen, amely Istent az ember
ellenőrzése alá akarta vonni. Istent nem lehet a saját elképzeléseinkhez
idomítani, nem lehet Őt a saját képünkre és hasonlatosságunkra formálni. A
kálvinista ember nem hajlandó mástól függni, hanem csak egyedül Istentől. Génjeibe van vésődve minden bálványtól és
bálványimádástól való írtózás, az embernek és teljesítményeinek a dicsőítése.
11.hiszi, hogy Isten a történelem Ura. Ezt a világot Isten
teremtette és az Ő gondviselése tartja azt fenn. Isten a maga terveit valósítja
meg a történelemben. Népeket és embereket egyaránt arra hív el, hogy eszközei
legyenek a történelem alakításában, az Ő tervei véghezvitelében.Ezért a
mindenkori kálvinizmus hihetetlen felelősséget vállalt a világért, a társadalom
és a kultúra alakításáért. Genfben Kálvin nem csak a lelkek megtéréséért és
megmentéséért küzdött, hanem az egész város Isten szerinti
megreformáltatásáért. Azt akarta megmutatni, hogy egy földi közösség, mint
Isten országának előképe egyáltalán nem lehetetlenség a földön.
12.szent életben járás. Kálvin nem győzte eleget hangsúlyozni,
hogy a keresztyének az ő igaz hitüket szent életben járással kell
megbizonyítsák. Ezért tartotta nagyon fontosnak a Tízparancsolat ismeretét és
annak megtartását. A szent élet nem más, mint az Isten akaratával egyező élet.
A keresztyén ember erkölcsileg és etikailag elkötelezett személy. Kiválasztott
és elhívott az engedelmességre és a szolgálatra.
13. értelmes hitben szolgálni az Urat. Tudjuk, hogy Kálvin nagyra
értékelte az értelmet.Nagyon ritkán próbált hatni az érzelmekre, annál
gyakrabban az értelemre. Ezért rendkívüli módon hangsúlyozta az iskolák, a
tanítás szükségességét. Ahol a reformáció nyomában gyülekezet szerveződött, ott
mindenütt iskolát is alapítottak. A tanulást, az ismeretben való előhaladást a
kálvinista ember alapvető feladatának tekinti. A kálvinista igehirdetésben
együtt van jelen az értelem gyakorlása, a lelki fegyelmezés és az élet
különböző kérdéseiben való eligazítás.
14.az igehirdetés megbecsülése. A kálvinista ember óriási
jelentőséget tulajdonít az igehirdetésnek. A történelemből tudjuk, hogy a lelki
ébredések mindig az igeszerű igehirdetéssel kezdődtek. A reformátorok ki merték
mondani, hogy a szószéken hirdetett ige is Isten igéje. Ki merték mondani, hogy
az igehirdető maga Isten szája. A kálvinisták mindig nagyra értékelték az
igehirdetést, különösen amikor azt látták, hogy az Úr azt megáldotta életet
átformáló erővel. Az igehirdetés rendeltetését nem csak abban látták, hogy vígasztalást
nyujtson, hogy érdekes, lebilincselő legyen, hanem elsősorban és mindenek előtt
abban, hogy a bűnös embert megszólítsa, és annak életét átformálva az alkalmas
legyen az Istent dicsőítő, szolgáló életre.
15.fegyelmezett élet. Kálvin nem csak a maga életében gyakorolt
kemény fegyelmet, hanem azt a mindenkori egyház és gyülekezet ismertető jegyévé
tette. Voltak olyan reformátorok, akik a fegyelmezést a polgári hatóságra
bízták. Kálvin ezt a lelkipásztor, a presbitérium feladatává tette. A kálvinista
ember fegyelmezett élete a következő elemeket tartalmazza: a pénz okos
beosztása, ésszerű gazdálkodás, mértékletesség, takarékosság, erkölcsi
tisztaság. Vallja: az emberi erőket, képességeket, anyagi javakat okosan,
ésszerüen kell beosztani, meg kell tanulni a pillanatnyi vágyak kielégítéséről
későbbi és értékesebb jókért lemondani. A mennyeiek a földiekkel szemben mindig
elsőbbséget élveznek. Ez a gyakorlatban soha nem jelentett zsarnokoskodást,
hanem azt, hogy a gyülekezetben a tagok vigyáztak egymás üdvösségére, a szent
életben való járásra, hogy Isten dicsősége semmiben ne szenvedjen csorbát. A
kálvinista ember a fegyelmet soha nem érezte tehernek, sokkal inkább örömmel és
önként vette azt magára, tudván hogy ezzel is az Isten dicsőségét és országa előmenetelét
szolgálhatja.
16.rendszeres, állhatatos imaélet A megváltás teljességgel Isten
munkája, de hogy ez megvalósuljon bennünk, állhatatosan segítségért kell
kiáltanunk Hozzá. A kálvinista ember megvallja teljes tehetetlenségét, de
ugyanakkor kéri, hogy Isten végezze el benne azt, amire ő teljességgel
képtelen. Nem csak azt kéri, hogy juthasson hitre, hanem azt is hogy
állhatatosan maradjon meg abban.
Mindezeket olvasva az a
gondolatunk: de hát ki ütheti meg ezt a mértéket, ki az akiben ezek a jellemvonások
mind megtalálhatóak lennének? Nyilván, hogy ilyen ember nem született erre a
világra Kálvin óta, vagy még az is lehet, hogy benne se volt mindez így
teljesen meg. De nem is ez a kérdés. A fontos az, hogy lássuk azt, hogy milyen
gazdag örökségnek a birtokában vagyunk, és milyen embert akar Isten Lelke
bennünk kimunkálni. Egész életünk programját így fogalmazhatnánk meg: légy
azzá, ami vagy! Légy egy igazi kálvinista ember! S ha egy személyben ezek a
jellemvonások nincsenek is meg, a közösségben igen. Nagy kiváltság a
kálvinisták nagy családjához tartozni, ebben a családban ott van velünk együtt
Kálvin, Béza, Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kis István, Kálmáncsehi Sánta
Márton, ott vannak a puritanizmus áldott emberei, ott vannak hitvalló szüleink,
elődeink. Az ő életük azért volt áldott, mert ezek a jellemvonások többé vagy
kevésbé, de ott ragyogtak életükben. Ezek a jellemvonások szent vágyat
ébreszthetnek a szívünkben, hogy bárcsak minél többet megadna nekünk is Isten
belőlük.
Talán még sok mindent lehetne
felsorolni, de itt álljunk meg és vizsgáljuk meg életünket ezen
jellemvonásoknak a fényében. S ha ez az előadás csak egy picit is segített
abban, hogy „kálvinistább” emberek legyünk, akkor ezért is Istené legyen minden
dicsőség.
Lőrincz
István
Felhasznált irodalom :dr.Békési Andor Mi kálvinisták
A.N.Martin
A kálvinizmus gyakorlati következményei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése