Kálvin igehirdetése és a mi igehirdetésünk

Kálvin igehirdetése és a mi igehirdetésünk időszerű kérdései

            Kálvin első nagy alkotása egy könyv : az Institutio, a második pedig egy város : Genf, mondja egyik híres méltatója, de kétségtelenül volt egy harmadik is és ez az igehirdetése, hisz Genfet épp az igehirdetés tette azzá, amivé lett, hegyen épített várossá, hisz senki se vonhatja kétségbe, hogy Kálvin az igehirdetés embere volt.

Néha úgy hirdette az igét, mint Mózes és a próféták, szava felkavaró volt, néha úgy mint a az egyházatyák, Ambrosius és Chrizosztomosz akiknek igehirdetése lebilincselte Milánó és Konstantinápoly népét, olykor úgy mint Savonarola ,akinek szava 2 év alatt átformálta Firenzét. Kálvin 25 éven át hirdette az igét. Néha hónapokig minden nap , máskor hetekig kétszer is napjában. Hírdette az igét a presbiterek összejövetelén, pénteken a közösségi alkalmon, a városi tanács gyűlései előtt is és természetesen a templomban is. Lehet őt méltatni, mint kiváló teológust, irásmagyarázót, egyházszervezőt, hűséges lelkigondozót, de elsősorban igehirdető volt és az is maradt. Igehirdetése azért is olyan fontos, mert ezeken keresztül jön közel hozzánk az ember Kálvin. Igehirdetéseiből nem csak a teológusok tanulhatnak, hanem minden egyháztag is. Kálvin egyik legfontosabb törekvése az igehirdetés megújítása volt, Kálvin az igehirdetést az igaz egyház egyik ismertető jelévé teszi, nála az igehirdetésnek világtörténelmi és világformáló jelentősége van.

Kiszámították, hogy negyedszázados igehirdetői szolgálata alatt, mintegy 4OOO prédikációt mondott el, de mivel igehirdetéseit csak életének utolsó 15 évében jegyezték le, kb.25OO beszéde maradt ránk.(kb.ennyi maradt fenn Luthertől is. Az 1549-es esztendő fontos ilyen szempontból, ekkor rengeteg hugenotta menekült érkezett Franciaországból Genfbe. Néhányan közülük Denis Rague-vel az élen szolgálatnak tekintették, hogy szó szerint feljegyezzék a reformátor beszédeit és erre hivatalos megbízást is kaptak. Isten gondoskodását láthatjuk ebben, mert különben megtörténhetett volna, hogy egyetlen igehirdetése se maradt volna  fenn . Ebben nem volt nehéz dolguk, mert Kálvin bár élénken, de lassan és tagoltan beszélt. Nem előadásmódja bilincselte le hallgatóit, hanem igeszerűsége, mélysége, életszerűsége. Prédikációi mintegy 5O-6O percig tarthattak, ez abban az időben nem számított hosszúnak, s nem unták őket, mert tartalmasak, kiegyensúlyozottak voltak.

Már életében is jelentek meg igehirdetéseiből, bár eleinte nem akart ebbe beleegyezni. Talán azért egyezett bele, mert a begyűlt pénzösszegből támogatták a menekült hugenottákat. Vasárnap kétszer lépett szószékre nyáron már reggel hat órakor és délután 3 órakor. Vasárnap csak újszövetségi textusról prédikált, egyetlen kivétel a Zsoltárok könyve volt, ez a könyv nagyon közel állt szívéhez. Minden második héten hétköznapokon is hirdette az igét, de ezeken csak az Ószövetséget magyarázta, mégpedig egész könyveket folytatólagosan. A legtöbb igehirdetését Ésaiás könyvéről mondta el, szám szerint 343-at. Igy az idők folyamán nagyon sok könyvet végig prédikált. Több mint 5O prédikációt a következő könyvekről tartott : 1Móz. ről 12O, 5Móz.2OO, Jób 159, Zsolt.72, Jer.91, Ezék.174, Hós.63, Ap.csel.149, 1Kor.14O, Gal.7O, 1Tim.55, az evangéliumi harmónia 25O prédikáció. Csak sajnálhatjuk, hogy nem maradtak fenn igehirdetései a János evangéliumáról vagy a Római levélről, ezeket a könyveket 1549 előtt prédikálta végig.

Arra nem volt ideje, hogy szó szerint leírja prédikációit, de gondosan készült és fejében rögzítette gondolatait. A megfogalmazás már a szószékre maradt. Mivel állandóan benne élt az igében s óriási igeismerete volt, elég volt neki ennyi felkészülés. Remek emlékezőtehetsége segítette abban, hogy a bevésett gondolatokat színesen és gyakorlatiasan adja elő. A rögtönzést tiszteletlenségnek, önhittségnek tartotta. Az igehirdetés szolgálatát nagyon komolyan vette, ezt hamar észrevették hallgatói. Határozott, ingadozást nem ismerő prédikátornak bizonyult, s bár természet szerint félénk ember volt, ezt a szószéken nem lehetett észlelni, mindig győzött benne az ige tekintélye és a Szentlélek ereje. Tudott keményen is szólni, ha kellett. Volt benne valami az ószövetségi próféták darabosságából, érdességéből. Ritkán apellált az érzelmekre, annál többet az értelemre és akaratra. Inkább próféta volt, mint evangélista.

Igehirdetésének kiválóságát akkor tudjuk igazán értékelni, ha megismerjük, hogy milyen volt a középkorban a prédikáció színvonala . Ha voltak is szerencsés kivételek, a prédikáció inkább csak egyfajta szórakoztatás volt, jobb esetben a lapos ismeretközlés szintjén maradt. Hiányzott az ige mélyebb megértése, az Úr Jézus megváltó munkájának és személyének ismertetése, a megtérésre és megszentelődésre hívó hang. Bátran állíthatjuk, hogy az igazi igehirdetés a reformáció gyümölcse . A reformáció adott először krisztocentrikus, bűnbánatra és engedelmes életre felszólító igehirdetést. Nem csoda, hogy az emberek özönlöttek az igehirdetésre, így volt ez Kálvin esetében is. Kálvin nem akart különösképpen kedveskedni hallgatóinak, bár nagyon szerette őket. Arra se törekedett, hogy érdekesen, szellemesen beszéljen, vagy szenzációkat közöljön. Mindig egyszerűségre törekedtem, mondja halálos ágyán a genfi tanács tagjai előtt. Hatalmas tudása, a történelem, az egyházatyák ismerete lehetővé tette volna, hogy tudásával csillogjon, de ezt mint kísértést kerülte el. Igehirdetése nem alkalmazkodott emberi igényekhez, és mégis nagyon időszerű tudott lenni, mert az ige mélyére hatolt. Feladatát abban látta, hogy egyszerűen, sallangok nélkül elmondja, amit az igéből megértett és hitte, hogy ez teljesen elég. Jól ismerte az emberi természetet és tudta, hogy amikor Isten igéje megszólal a bűnös emberi szívben felágaskodik az ellenkezés szelleme. „Az emberek nem nagyon szeretik, ha álmosságukból fel akarjuk rázni őket,” írja Viretnek.  Igehirdetésének  nagy, máig érvényes mondanivalója az, hogy Isten meg akarja szentelni életünket, vagyis egyházától, gyermekeitől teljes odaszánást kíván. Igehirdetése nagyon gyakorlati, az élet minden kérdésére választ lehet találni benne. Az akkori életnek minden területe, vonatkozása az ige világosságába kerül.

            Igehirdetése rögtön a tárgyra tör. Minden különösebb bevezetés nélkül azonnal az ige mondanivalója érvényesül és alkalmazásra talál. Nem szedi tételekbe mondanivalóját, versről versre haladva magyaráz. Prédikációi tulajdonképpen gyakorlati, építő jellegű igemagyarázatok. Kálvin igehirdetéseivel hatni akar, buzdítani akarja gyülekezetét. Semmit sem ellenzett annyira, mint az olyan igehirdetést, ami „megnyugtatja a lelkiismeretet anélkül, hogy megérintené a szívet. Távol áll tőle minden elvontság, a hit és élet összefonódik.

Legnagyobb ünnepnek az Úr Jézus feltámadásának napját, tehát a vasárnapot tartotta. Az ú.n. sátoros ünnepeket nem szívlelte különösebben, bár néha igazodott hozzájuk. A sorozatos igehirdetés híve volt és ezeken az ünnepeken se tett kivételt. Azt az igét vette fel, ami épp sorra következett. Persze megpróbálta alkalmazni az ünnepre. Jellemző Kálvinra, hogy miután száműzték Genfből és 3 év múlva visszatért, ott folytatta az igehirdetést, ahol 3 évvel korábban abba hagyta. Nem érzelmeskedett, egyetlen szót se szólt a 3 évről és rögtön az ige üzenetét szólaltatta meg. Nem is célzott a száműzetésre. A gyülekezetre mérhetetlen hatással volt ez és nagyban emelete igehirdetésének hitelét.

Az, hogy milyen hatást gyakoroltak prédikációi nagyon vitatott kérdés. Vannak akik azt mondják, hogy életének leggyengébb részét igehirdetései képezik, de egy nagy tisztelője szerint a 16. sz.ban egyetlen olyan műve se volt olyan nagy hatással korára, még az Institutio sem, mint kinyomtatott igehirdetései. Knox , a nagy skót reformátor halálára készülve Kálvin igehirdetéseit olvassa, Coligny a hugenották vezére az ő Jób könyve alapján elmondott prédikációiból merít vigasztalást. Már életében sok prédikációja megjelent , sőt már angolra is lefordítottak 22-t.

A 18.sz. a racionalizmus korában sajnos vajmi érdeklődés volt a reformáció iránt, de később , már a 19sz.-ban főleg annak második felében megnőtt az érdeklődés Kálvin igehirdetése iránt és sorra jelennek meg igehirdetései különböző fordításokban.

Kálvin ma is prédikál, még ma is van mondanivalója, ha van fülünk a hallásra. Korunk emberének is szükséges rá figyelni, mert Kálvin az Írásnak egyik legnagyobb magyarázója volt.

            Néhány gondolat erejéig beszéljünk arról is, hogy mit tanított Kálvin az igehirdetésről. Kálvin az igehirdetést az üdvösség elnyerésének nélkülözhetetlen eszközének tartja. Persze lehetnek kivételek, pl. egy kisgyermek, aki igehirdetés nélkül is üdvösséget nyerhet. Isten eszközök nélkül is adhat üdvösséget az embernek, de mégis úgy rendelte, hogy a hitet az igehirdetés által ébressze fel. Ezért Kálvin számára nem problematikus kérdés a pogányok üdvözülése, mivel közöttük nincs igehirdetés, ezért üdvösség sincs. Az egyház is azért nélkülözhetetlen, mert az igehirdetés szolgálatát végzi. Amikor a harang megszólal, Isten mindenkit vár az ő iskolájába- mondja. A templom önmagában nem szent, de azért olyan fontos, mert ott hallgatjuk Isten igéjét. Amikor valaki azt mondta neki, hogy otthon is lehet Istennel közösségbe jutni, imádkozni, erre ő azt válaszolja : ne kísértsük Istent és ne akarjunk szárnyak nélkül repülni. A templomkerülést Kálvin „ördögi arroganciának” tartja. Ezt az ördög tanítványai teszik. Nem szabad az otthoni bibliatanulmányozást se elhanyagolni, de Kálvin az igehirdetést ennek fölébe helyezi. Az ige nem pottyan le az égből, hanem emberi közvetítéssel érkezik hozzánk. Aki a gyülekezet összejövetelét megveti, az eretnekségbe és gyalázatos tévelygésekbe esik, tanítja. Aki nem jön a templomba az elveti Istent és az Ő Fiát. Aki kerüli a templomot, az halálos ellensége az Isten népének, felforgatja az Isten rendjét, kiírtja az igazságot,, megoltja a Lelket, levágja magát a Krisztus testéről. Egyház és igehirdetés nélkül az emberek olyanok lesznek, mint a vadállatok, kóborolnak a hegyeken és erdőkön. Az igehirdetés által az Úr biztos karámjába visz, kiterjeszti szárnyait reánk, az Ő királyi oltalma alatt élhetünk. Az igehirdetésen kívül nincs más, mint romlás. Aki megveti az igehirdetést, azt teljességgel az ördög uralja, ezzel szemben azt, aki templomba jár még az Isten angyalai is Isten gyermekének ismerik el. Az igehirdetés az egyház lelke, az Isten által rendelt út az üdvösség elnyerésére. Kálvin odáig megy, hogy azt mondja, hogy mi boldogabbak vagyunk a halottaknál, akik már nem mehetnek templomba és nem hallgathatnak igehirdetést Azt mondja, hogy Isten akarta az, hogy az evangélium nyilvánosságra jusson, hogy legyen egy közös tanítás, hogy legyen igehirdetés. Azt mondja :”nem elég, hogy olvassuk az Írást, ki - ki magányában, hanem az a fontos, hogy fülünket megpecsételje az a tanítás, ami abból jön. Egy szép képpel illusztrálta ezt. Egy kis gyermek nem tud harapni egy nagy és nehéz kenyérből, aminek ráadásul kemény héja is van, ezért ezt apróra kell vágni és szájába kell adni. Az igehirdető feladata, hogy a nagy és nehéz Írást az igehirdetés által felvágja és szánkba adja. Az igehirdető felelőssége óriási, azt mondja Kálvin, hogy ez egy olyan teher, amihez hasonló senki vállára nem tétetik. Az igehirdetők az Isten országa kapujának őrzői, az igehirdetők tudatában kell legyenek annak, hogy itt élet és halál kérdéséről van szó. Biblikusnak tartja a tisztségszerű igehirdetést, vagyis a főhivatású lelkészi szolgálatot, minden hierarchia nélkül. Azt mondja, hogy erre a szolgálatra még az angyalok sem alkalmasok, ők sem méltók ennek az üzenetnek a hordozására, de Isten kegyelmének, jóságának csodálatos jele, hogy Isten erre törékeny és hitvány cserépedényeket választ. A prédikátorok szolgálatát a trombitához hasonlítja. Nem azért van, hogy gyönyörködjenek benne, hanem hogy a hangja Istenhez gyűjtse a népet, de ő is a nyájból való, éppúgy mint a többiek. Kálvin rendkívül magas követelményt állít az igehirdetőkkel szemben, önmagával szemben is igényes, sőt szigorú volt. Azt akarta, hogy igazán hívő, újjászületett, engedelmességre kész és az igében nagyon jártas igehirdetők kerüljenek ki a gyülekezetekbe, vallja, hogy másokat csak az taníthat, aki maga is kész mindig tanulni. Az újjá nem született igehirdetőnek halott az igehirdetése, tanítja. A külső elhívás semmit se ér, ha nem előzi meg a belső. Kálvint nagyon keserítette, amikor azt látta, hogy az emberek nem jönnek templomba, de az is amikor aludtak prédikációi alatt. Az igehirdető ne legyen mérges, ha felelősségre vonják a hívek, vagy kritizálják. Aki ezt rossz néven veszi az zsarnok, aki nem szolgálni, hanem uralkodni akar. Ahol igehirdetés van, ott van Isten és Jézus Krisztus. Kálvin arra a kérdésre, hogy hogyan van jelen Isten az egyházban egyértelmű választ ad : az igehirdetés által. Az igehirdetés annak a jele, hogy Isten még nem hagyott el minket. Az igehirdetésben Krisztus mennyei trónját állítja fel közöttünk. Színről színre látjuk meg Őt, Isten arca ragyog az igehirdetésben felénk, az igehirdetésben Isten kezét nyújtja felénk. Az igehirdető a Krisztus szája, nyelve a Krisztus nyelve. Ahol igehirdetés van ott megmozdul az ég és a föld, ott a Krisztus vére kezd csepegni ránk. Kálvin odáig megy, hogy kijelenti : az igehirdető annyira jelentős, hogy a hallgatók hite is tőle fog függeni. Az igehirdető az a csatorna, akin keresztül  az élő víz a gyülekezethez érkezik. Ennek ellenére az igehirdető legyen annak tudatában, hogy mindent Isten munkál, mert az ige ereje nem az embertől, hanem egyedül a Szentlélektől van.  Ha a világ tudná, hogy milyen fontos az igehirdetés, nagyon szeretné az igehirdetőket. Az igehirdetők olyan kincset adnak tovább, amit ők Istentől kaptak és ami minden más kincset felülmúl.  Az igehirdető tudja ezt és ezért nagy a kísértés, hogy gőgös és elbizakodott legyen, s így angyal helyett bukott angyallá válik. Az igehirdetés célja az emberek üdvösségén túl az Isten dicsősége, híres  mondása : inkább vesszen el milliószor ez a világ, mint hogy az Isten dicsősége a legcsekélyebb módon is elhomályosuljon. A lelkipásztor tisztéről így ír :”Építsék a Krisztus testét, rombolják a Sátán munkáját,legeltessék a nyájat, öljék a farkasokat, tanítsák és buzdítsák a lázadókat. Kötözzenek és oldozzanak, mennydörögjenek és villámokat szórjanak, világítsanak”. A lelkipásztor nem csak egyszerűen kell szólja az igét, hanem nagy erővel (vehementia) élénken, tűzzel, hatalmasan kell beszélnie. Óva inti az igehirdetőket attól, hogy válogassanak az igében és a saját fantáziájukat szabadon engedjék. Nem szabad „csipegetni” az igében, hanem az egészet el kell fogadnunk. Kálvin a lelkipásztorok megszentelt, istenfélő életét fontosabbnak tartja tudományuknál. Ha egy lelkész tisztességről, tisztaságról, mértékletességről prédikál, de közben romlott, mértéktelen és gőgös, az ilyen csak gúny tárgyává válik Isten és a világ előtt is. A prédikáció csak úgy ér valamit, ha egy megszentelt pásztor ajkából jön ki.

Az igehallgató gyülekezetet arra inti, hogy kellő tisztelettel közeledjen az igéhez, mert a Szentlélek csak akkor tudja elvégezni a munkáját az életükben. Kéri a gyülekezetet, hogy örömmel hallgassák az igét és ne sajnálják tőle az időt. Korholja azokat, akik a félórás prédikációt hosszúnak tartják, de a meséket, hazugságokat és haszontalan dolgokat készek órákig is hallgatni. Világosan látja és vallja, hogy Szentlélek nélkül nincs igehirdetés, nem elég a jó felkészültség és az eleven elmondás sem. Kálvin buzgón könyörgött mindig a Szentlélekért és erre kérte az igehirdető társait és a gyülekezetet is. Kálvin felfigyel arra, hogy amikor Isten Izrael népével valamit közölni akar, akkor ezt mindig prófétai közvetítéssel teszi, az ő szavukat azonosítja Isten igéjével. Vallotta : Isten nem közvetlenül beszél az égből, hanem embereket használ fel, mint eszközöket. Az igehirdető szavát azzal a várakozással lehet hallgatni, hogy ahol igét hirdetnek, ott maga Krisztus jelenik meg. Azért is szól embereken keresztül, mert ha maga mennydörögne az égből ezzel csak elriasztana bennünket, de így számot vet gyengeségünkkel és családias módon férkőzik hozzánk. Az igehirdetés fő feladata, hogy Krisztus uralmát megalapozza bennünk. Érdekes az, hogy Kálvin szerint az igehirdetéssel Isten nem csak megteremti, vezeti egyházát, de a történelem menetét is örök célja felé viszi. Isten az evangélium hirdetésével hajtja uralma alá a világot. Reformátorunk még azt is ki meri mondani, hogy a helyesen értelmezett és gyakorolt igehirdetés az egész elbukott teremtés megújításában is komoly szolgálatot végez. Istenfélő, lelki tanítók képesek megújítani ezt a világot, mondja. Beszél arról az esetről is, amikor nincs eredmény igehirdetésünk nyomán, ez mérhetetlen szomorúsággal  kell eltöltsön minket, ilyen esetben a felelősség egy részét is magunkra kell vennünk, de vigasztaljon az, hogy mi hűségesen munkálkodtunk Isten dicsőségére, és hangunk akkor sem volt hiábavaló, mert azokat , akik hallgatták mentség nélkülivé teszi. Az igehirdetés két részre osztja az embereket. A kiválasztottak az evangélium hirdetése által engedelmességre indulnak, az igazság ellenségei pedig egyre büszkébbek és lázadóbbak lesznek. Amíg nem hirdettetik az evangélium mindenki gondtalanul  pihen, addig az ördög uralkodik. De az igehirdetés szent harcot eredményez. Kálvin tisztában van azzal, hogy az igehirdetésnek kettős hatása van. Vagy  meglágyítja vagy megkeményíti az emberi szívet. Az evangélium sohasem hirdettetik hiába, megváltozhatatlanul van hatása, vagy élet, vagy halál. Azt is hozzáteszi, hogy a negatív hatás nem tartozik az evangélium természetéhez, hiszen annak természete az építés, megtartás, nem pedig a rombolás. Félelmetes dolog, ha valaki szembeszáll Isten kegyelmével, de emberi döntéssel a kegyelem ítéletre fordulhat. Az igehirdetés kikerülhetetlen döntés elé állítja az embert és ez a döntés az örökkévalóságra szól.

Szóljunk néhány szót Kálvin igehirdetésének jellemző vonásairól is. Első helyen kétségtelenül az ige tekintélye áll. Ezért a Kálvin igehirdetésében nincs határozatlanság, bizonytalanság, ingadozás. Az Írás mellett szóló legfőbb bizonyíték maga Isten személye, aki abban megszólal. A második jellemző dolog, hogy vallja : a Szentírás, mint Isten igéje teljesen elégséges a hívőknek és az üdvösségre nézve megad minden olyan ismeretet, amire szükségünk van. Vallja, hogy Isten csak a Szentírásban szól hozzánk. Mi ezért nem lehetünk bírái az igének, csak engedelmes tanítványai.

Kálvin hitte, hogy Isten a teremtésben is adott kijelentést magáról, de ez az ember bűnössége miatt elégtelen az üdvösségre. Teremtettségünk maradványa a lelkiismeret, szégyenérzet, a bűntudatra való képesség, de ezek mégsem tudnak igazából segíteni rajtunk, mert az ember még a vakondnál is vakabb az Isten megismerésében. Kálvin szent hitvallása: Isten megismerésének és az önmagunk megismerésének is csak egyetlen hiteles forrása van, Isten csalatkozhatatlan igéje.

Kálvin azt is vallotta, hogy a Szentírás és igehirdetés is csak  Szentlélek által lesz igévé. Az ige és Szentlélek elválaszthatatlanul összetartozik

A harmadik vonás a teljes Szentírás szükségessége. Mind az Ó, mind az Újszövetség Isten kinyilatkoztatása., mindkettőben ugyanaz az Úr jelenti ki akaratát. Ezért Kálvin éppúgy szószékre vitte az Ótestamentumot, mind az Újat. Genfi szolgálatát a Római levél magyarázatával kezdte 1538-ban és az 1 Kir. könyvénél fejezte be 1564 febr.6-án. Nagyon komolyan vette a 2Tim.3,16-ot: a teljes Írás Istentől ihletett… Az ószövetséget úgy értelmezi, mint előzetes evangélium, ezért nem lát éles határvonalat a két szövetség között. Ezért Kálvin bátran nyúlt az ószövetségi iratokhoz és pl. a Jób könyvéről nem kevesebb, mint 159 prédikációt mondott el. s az se véletlen, hogy legtöbb igehirdetését az Ésaiás könyvéről mondotta. Vallja, hogy az Ószövetség elejétől végéig Krisztusra mutat, határozottan hirdeti, hogy az Ószövetség hívői is csak az Úr Jézus Krisztusban való hit által üdvözülhetnek. Persze nem mossa el a két szövetség közötti különbségeket sem. Az Institutio-ban 3 pontban foglalja össze az egyezéseket és 5 pontban az eltéréseket a két szövetség között. Az Újszövetséget színes festményhez hasonlítja, amihez képest az Ószövetség csak egy árnykép. De erre már Krisztus világossága árad. Az ótestamentumi történetek gazdagsága, változatossága hallatlanul megtermékenyíti az igehirdetést és az emberi élet minden területére ráhull az Isten fénye.

Igehirdetésének másik jellemzője, hogy hirdeti Isten népének folytonosságát. Izrael éppúgy hozzátartozik Isten népéhez, mint az újszövetségi gyülekezet. Érdekes megfigyelni a Zsoltárok könyvéről mondott prédikációit, ahol az „egyház” szó nem fordul elő, de Kálvin újra és újra beszél erről. Kálvin az a reformátor, aki megszerettette velünk az Ószövetséget és arra tanít, hogy ragaszkodjunk mi is hozzá!

Kálvin igehirdetését életszerűség is jellemzi. Vallja, hogy a Szentírás csak olyan dolgokra tanít, amik hasznosak, amik az életre vonatkoznak. Isten nekünk nem érdekes dolgokat mond, hanem olyanokat, amiket mi naponta felhasználhatunk és gyakorlatba ültethetünk. Az Írás minden szavát alkalmazni kell az életre. Gyakran mond ilyeneket : ebből tanuljuk meg azt…vagy ez arra tanít minket, hogy…Elítéli azokat, akik pl. azzal foglalkoznak, hogy hányféle angyali rend van, hogyan vannak szerveződve, ezt bolond kíváncsiságnak, vakmerőségnek és veszélyes istentelenségnek nevezi. A hiábavaló kíváncsiskodást nagy bűnnek nevezi. Ne azon fantáziáljunk, hogy milyen lesz a menny, hanem járjunk azon az úton, ami a mennybe vezet., s majd egyszer meglátjuk, hogy milyen lesz a menny. Elutasítja a szép prédikációt, mert a prédikáció nem arra való, hogy simogassa fülünket, hanem hogy a jóra vezessen. Egy olyan prédikáció, ami csak kíváncsiságunkat izgatja fel, annyit ér, mint egy szarka kopogtatása a kalitkában.

Kálvin nagyon egyszerűen akar prédikálni, hogy mindenki számára érthető legyen. A prédikációt nem kell ékesszólással felaggatni, mert a Krisztus testén sem volt semmi ruha a kereszten. Halálos ágyán is szól arról, hogy beszélhetett volna sokkal ékesebben, de ezt mint kísértést tudatosan elkerülte. Hangsúlyozta, hogy Krisztus sem filozófusokat, híres szónokokat hívott el apostolokul, hanem egyszerű embereket. Kálvin ezért sok közmondást és népi mondást is felhasznált igehirdetéseiben.

             A prédikáció meg kell hogy mutassa, hogy mi a jó és mi a rossz. Keményen elítéli azt az igehirdetést, ami az általánosságoknál marad, nem elég annyit mondani, hogy kerüljétek a világot, hanem meg kell nevezni azokat a bűnöket, akiket kerülni és elhagyni kell. Ő mert prédikálni a táncmulatság, a szerencsejáték, italozás ellen. Soha sem elvont, közérthető akart lenni, vallotta, hogy a gyülekezetnek a legegyszerűbben kell beszélni. Az egyszerűség azonban nem lesz primitívséggé, lapossággá. Persze ő is benne él korában, igehirdetéseiben pl. hiába keresünk,  történeteket. Ezeket azért kerüli leginkább, mert a katolikus egyház igehirdetése hemzsegett ezektől. Néha azért használ illusztrációkat, az egyszerű, népi életből veszi ezeket. Általában a családi, katonai, az iskolai és a jog világából merít, és nagyon sokat a természetből, amit Kálvin nagyon szeretett. A szószéken nem tantételeket hirdet, hanem élő igét. De azért küzd a tévtanítások ellen, ebben az időben erre nagy szükség is volt. Főleg 3 dolog ellen küzd:

1.a középkori egyház ige-ellenes tanai ellen,(pl.Mária kultusz, szentek tisztelete)

2.Rajongók ellen

3.Okkult jelenségek ellen. Prédikál a horoszkóp ellen, a babonaság, okkult praktikák ellen.

Érdekességképpen megemlíthetjük, hogy bár Kálvin a predestináció, az eleve-elrendelés, isteni kiválasztás tanának nagy teológusa, igehirdetéseiben ez nem foglal el központi helyet. Főleg az Efézusi levélről mondott prédikációiban foglalkozik ezzel, mindig építően, hitet erősítően szól erről. De szükségesnek tartja az erről szóló tanítást, mert szerinte két nagyon fontos dolog van életünkben. Az egyik az, hogy Istent úgy dicsőítsük, ahogy Ő azt megérdemli. A másik az, hogy bizonyosak legyünk üdvösségünk felől, és Őt, mint Atyánkat hívjuk segítségül. A kiválasztásról szóló tanítás alázatra nevel bennünket, nehogy azt gondoljuk, hogy magunkban érdemesek lehetnénk a kegyelemre. Kiválasztásunk teljesen érdemtelenül, Isten  jótetszése alapján Jézus Krisztusban történik. Kálvin elítéli azokat, akik okoskodnak erről. Nagyon gyakorlatiassá teszi a kérdést és azt mondja: amennyiben hiszel Istennek és engedelmeskedsz az igének, tudhatod, hogy kiválasztott vagy, ingyen kegyelemből ,  Krisztusért. A megszentelt élet kiválasztottságunk pecsétje, de nem alapja.

Köztudott az is, hogy Kálvin mintegy jelmondata volt: egyedül Istené a dicsőség! Ezt nagyon komolyan hirdette és élte is. Szinte minden igehirdetésében kihangsúlyozta ennek fontosságát. Nagyon félti az igehirdetőket attól a”bolond vágytól, hogy kitűnjenek az emberek közül. A gőgöt az egyik legnagyobb és legnehezebben gyógyítható bűnnek nevezi. A felfuvalkodottakat szentségrablóknak nevezi, mivel Istendicsőségét rabolják meg.

Egy másik vonása az igehirdetéseinek a derűs, bátor életigenlés. Idegen tőle a középkori életeszmény az élet küzdelmétől való visszahúzódás. Azt vallja, hogy bármely tisztességes hivatásban lehet az Úrnak szolgálni. Kálvinról azt tartják, hogy rideg és kemény volt, de sokkal inkább igaz, hogy szerette az életet, azt mondta, hogy egy hívő ember soha se átkozhatja meg születése napját. A kultúrát se nem isteniti, sem nem nézi le. Mint Isten ajándékát, a maga helyén megbecsüli. Igehirdetéseiben szépen szól az Isten szerinti házasságról. Figyelmeztet a házastársak lelki felelősségére. Szépen beszél az anyai hivatásról is. Különösen szépen szól a munkáról, Isten megáldja annak kezét , aki dolgozik, a restség és dologtalanság pedig Isten átkát vonja maga után. Isten az embert munkára teremtette. A középkori szegénység-ideállal szemben ki meri mondani, hogy a gazdagság önmagában nem kárhozatos. Meghatározza, hogy a kölcsön nem lehet több 5%-nál. Igei meggyőződése szerint a keresztyén ember hálásan élhet a természetes emberi örömökkel. Azt a szórakozást kell kárhoztatni, ami nincs összekötve az istenfélelemmel és az emberi együttélésnek kárt okoz. Küzd a fegyelmezetlenség ellen, de ellene van a túlzott szigorúságnak. Hálásan élhetünk Isten ajándékaival, úgy hogy az legyen nevének dicsőítésére. A legfőbb szempont Isten szolgálata, azért kell testünkkel is törődnünk, hogy minél jobban és hosszabb ideig szolgálhassunk. Nincs ellene az alkoholfogyasztásnak, de a részegséget keményen elítéli, a részegség kioltja az Isten képét és az embert a disznóhoz teszi hasonlóvá.

Végül jelentős helyet foglal el igehirdetésében a teremtés dicsérete, főleg a Zsoltárokról mondott igehirdetéseiben. Ámulattal tölti el a csillagok mozgásának törvényszerűsége, az állatok néma engedelmessége. Hirdeti, hogy a teremtett világ Isten műve, amiben megdicsőíti önmagát.

            Kálvin hisz abban, hogy az igehirdetés nem maradhat gyümölcsök nélkül a hívő ember életében. Ezáltal növekszik az Istenbe vetett bizalmunk, előre haladunk a megszentelődésben, egyre jobban megöldököljük az ó-embert és megelevenítjük az újat. Ha egy jó igehirdetésből nem merítünk áldást, az a mi bűnünk. Az igehirdetés egyik legfontosabb gyümölcse, hogy egyre bizonyosabbak leszünk hitünkben. Kálvin szerint a hit sohase lehet bizonytalan. A hívő ember el kell tudja mondani : én Isten gyermeke vagyok. Minden hit hiábavaló, ami nem ad bizonyosságot. Kálvin nagyon dühös lett akkor, amikor valaki azt mondta, hogy ő nem biztos az üdvössége felől. Ez szerinte nagy utálatosság, hisz azt jelenti, hogy Istennek még annyira sem hiszünk, mint embereknek, hisz nekik elhisszük, amit mondanak, Isten igéjében és ígéreteiben pedig nem akarunk hinni. Aki bizonytalan, az csúfot űz Krisztusból és Krisztus művéből, mert az üdvösség bizonyossága Krisztusban van. Még ha ez a világ össze is dőlne, hitünk bizonyossága nem rendülhet meg.

            Kálvin kétféle stílust ismer az igehirdetésében. Az egyik, szelíd, szeretetteljes, ez megfelel az evangéliumnak. Ezzel kell kezdeni, mert Isten is ezzel kezdi, ez az Ő természete. Isten bizalmasan és barátságosan szól hozzánk. Az igehirdetés Isten ígéreteinek felmutatásával és sok vigasztalással kell kezdődjön. De ennek van egy határa. Ha a gyülekezet nem engedelmeskedik, akkor keménynek kell lenni, Kálvin ezt gyakorolta is, tudott nagyon kemény lenni.

Összefoglalás:

1.Kálvin igehirdetésével foglalkozni nagyon jó és hasznos dolog. Van mit tanulnunk tőle.

2.Egy olyan időben, amikor sokan arról beszélnek, hogy az igehirdetés helyére más, alternatív eszközöket használjunk maradjunk meg amellett, hogy Isten az igehirdetés által akarja ma is megtartani a hívőket. Kálvin emlékeztessen mindig minket az igehirdetés nélkülözhetetlen voltára.

3. Készüljünk nagyon komolyan az igehirdetésre, hisz ennél felelősebb dolog, nincs a világon. Használjuk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy igehirdetésünk minél mélyebb, gazdagabb legyen. Péntek Árpád professzorunk mondogatta: fiúk ne felejtsétek, hogy nem ti találtátok ki a prédikálást. Olvassunk, használjunk minél több prédikációt, főleg olyan igehirdetőkét, akiknek tele volt a templomuk.

4.Bár azzal teljesen egyetértek, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, mégsem látom azt jónak, hogy pl. a lectio continuát minden esetben alkalmazzuk. Nem minden ige alkalmas minden igehirdetési alkalomra. Úgy gondolom, hogy a mi népünk szereti az egyházi évet és igehirdetésünkben azt is komolyan kell venni. Üdvtörténeti ünnepeinken csak akkor ne szakítsuk meg a lectio continuát ha annak üzenete beleillik és szépen, különösebb erőszaktétel nélkül alkalmazható az illető ünnepi alkalomra. (pl. Walter Lüthi a Nehémiás könyvéről prédikálva a Neh.7-ről nagyon találó húsvéti igehirdetést mond Túlélők címmel.) Hiszem, hogy a nem üdvtörténeti ünnepeken pl. anyák napja, márc.15 is speciális üzenet kell felhangozzon és nem épp egy soron következő ige. Lehetnek olyan gyülekezeti események vagy világtörténelmi  is, amelyek igénylik, hogy igehirdetésben foglalkozzunk velük.

5 Merjünk igehirdetéseinkben keményebbek lenni, de ne annyira, mint Kálvin, úgy gondolom, hogy az ilyen kifejezések, mint oktalan állat, eszeveszett, őrült, röfögő disznók, erdei haramiák, Istent haragító szörnyetegek, lusta szamarak, vakabbnál vakabb vakondokok,arrogáns ördögfiak, nem szülnek jó vért és nem fogadják el a gyülekezetekben. Ne hunyjunk szemet a bűn felett, de vigyázzunk arra, hogy milyen kifejezésekkel ostorozzuk azt. Én is sokszor beleestem ebbe a hibába, egyszer egy kedves hívem azt mondta : a népet nem annyira szidni, hanem sokkal inkább tanítani kell.

6. Úgy érzem, hogy az a polémikus hang se tartható fenn más felekezetekkel szemben, ami Kálvin igehirdetését jellemezte.Pl. Mit tesz a pap-féreg a pápaságban? Ráfúj a kenyérre ördögűzésképpen, mintha varázsló volna, ráolvasást végez, ami aljas brutalitás. Igehirdetésünkben hangsúlyozzuk ki azokat a pozitív dolgokat, amit a mi református hitünk és hitvallásaink tanítanak, s ne más egyházak negatívumaival foglalkozzunk.  Őket úgy se tudjuk megváltoztatni és más véleményre téríteni. Csak haragot, gyűlöletet szítunk a felekezetek között, aminek semmi értelme sincs. Nyilván fel kell lépnünk a szekták tévtanításaival szemben.

7.Legyen számunkra tekintély a Szentírás, s ezt igyekezzünk a gyülekezetben is minden áron tudatosítani. Azoknak az egyházaknak a templomai ürültek ki Európában, (Németország, Svájc) ahol azt hirdették, hogy ez se igaz és az se igaz a Szentírás tanításában. Ne foglalkozzunk a szószéken a szerzőség kérdésével, ez nem tartozik a gyülekezetre.

8. Szerintem ma nem lehet formailag úgy prédikálni, mint ahogy azt Kálvin tette 45o évvel ezelőtt (olyan hosszasan, terjengősen, szétágazó mellékmondatokkal, rengeteg ismétléssel) de Kálvin igei gondolatait, meglátásait szépen be lehet építeni igehirdetésünkbe. Vannak olyan mondatai, megfogalmazásai, amiket jó idézni, megjegyezni, tovább gondolni.

Még sok mindent lehetne elmondani Kálvinról, mint igehirdetőről, de most elégedjünk meg ennyivel. S ha csak egy kicsit is jobb igehirdetők vagy igehallgatók lehetünk azáltal. amit hallottunk, legyen ezért is Istené minden dicsőség.

                                                                        Lőrincz István 2009 január havában.

Függelék Kálvin egyik igehirdetésének elemzése   Jób 2,11- 3,4 alapján, arról, hogy hogyan magyaráz és alkalmaz Kálvin .

Magy. Úgy tűnik, hogy Isten könnyíteni akar Jóbon, amikor barátokat küld hozzá. Ezek kitűnő férfiak voltak, de látni fogjuk, hogy nyomorúságát még nehezebbé tették.

Alk. Mi is várjuk nyomorúságunkból való szabadulásunkat, s ha az másként történik, ne lepjen meg minket

Magy. Céljuk jó volt, részvéttel vannak iránta.

Alk.  Jószándékunk mit se használ ha nem Isten vezet minket. Isten kell megadja a megfelelő bölcsességet és kedvességet.

Magy. Azért keresték fel, hogy vigasztalják,  vele együtt bánkódjanak, de nem tartanak ki az együttérzésben és nem keresik azokat az eszközöket, amikkel Jóbot megvigasztalhatnák. Megütköznek, úgy gondolják, hogy Jób egy egészen elvetett ember. Megszaggatják köntösüket, port hintenek a fejükre, ez megalázkodásuk és bűnismeretük jele.

Alk. Felebarátunk helyére kell lépnünk, ha Istentől bocsánatot akarunk neki kérni, a legnagyobb segítség, ha azt kérjük, Isten ne vesse el őt teljességgel.

Magy. Azért hallgatnak, mert úgy gondolják, hogy Isten őt egészen elvetette, nem is lehet megvigasztalni.

Alk. Együttérzésünk ne olyan legyen, hogy azt gondoljuk, mindenen kétségbe kell esnünk. Az ördög ugyanis semmit se akar szívesebben, mint hogy fejünkbe vegyük, hogy Isten elvetett  bennünket. Ha ennek a kísértésnek helyet adunk, elraboljuk Istennek kegyelmét és megfosztjuk magunkat minden ígéretétől.

Magy. Eddig Jób nem szűnt  meg Istent dicsőíteni, most azonban dacosan fellázad Isten ellen. Ez az emberi gyengeség. Minden összekuszálódik és gonosz szavak hagyják el ajkát, amit nem lehet mentegetni.

Alk. Ne dicsekedjünk saját erőnkkel, mintha képesek lennénk szabad akaratunkból hegyeket mozgatni. Ha Isten megvonja tőlünk kezét, a földön fekszünk. Azért is hasonlítják az embert az árnyékhoz, mert annyira hamar megingunk és nincsen bennünk állandóság.

Magy. Megátkozza születése napját. Az történik vele, amiről Pál beszél: azt teszem, amit nem alkarok. Jákóbnál is látjuk, hogy kísértések elleni harc nem megy nagy vereségek és sebek nélkül.

Alk. A pogányok felismerték, hogy a születésnap, nem örömünnep, hanem gyásznap, hiszen amikor világra jön az ember az élete sírással kezdődik. Az ember szegény teremtmény, minden teremtménynél szánandóbb. Ha az ember csak a jelenvaló életre tekint, akkor joggal szeretne sírni, amikor gyermek születik és halálakor örülni szeretne, mert megszabadul annyi nyomorúságtól és bajtól. A Szentírás azonban arra tanít, hogy Isten az Ő képmását vési belénk Ez a mi nemességünk és méltóságunk, amit minden teremtmény fölött kaptunk. A maga képére és hasonlatosságára formált, dicsőségének kellene fölragyognia bennünk. Ha csak ez volna minden, akkor is elég okunk lenne arra, hogy Őt dicsőítsük és örüljünk. Meg kell gondolnunk, hogy a bűn miatt vetett alá minket annyi  bajnak. Isten bőségesen osztogatta ajándékait Ádámnak, de ezt mi elveszítettük. Jelenlegi életünk minden szerencsétlensége bűnünk gyümölcse. Csupa romlással vagyunk tele, ami szüntelenül a rosszra hajt bennünket.

Magy. Jób megátkozza születése napját. Ez semmiképp se menthető, túl messzire ment.

Alk. Mi nem tehetjük ezt, azért mert Isten az ő képét véste belénk. és ezért abban a dicsőségben részesített, hogy minden teremtmény fölé emelkedjünk. Gondoskodik rólunk és nem hagy el, bármint menjen is életünk sora. Ezért a hívő ember, ha értelmesen és józanul beszél, soha nem átkozhatja meg születése napját. Isten gyermekei csak áldhatják születésük napját. A pogányok ezzel visszaéltek, mindenféle szamárságot és haszontalan fényűzést űztek születésnapjukon, de a szent atyák ezen a napon hálára kötelezve érezték magukat és Istent dicsőítették e napon. Ezen a napon emlékezzünk Isten jótéteményeire, hisz hányszor bizonyította meg kegyelmét, megajándékozott az üdvösség reménységével és megtartott benne.

Magy. Jób itt bámulatosan folyékony, ékes szavakkal, bőven fejezi ki magát.

Alk. Az Istenről való beszédünk száraz és sovány, de ha az emberek Istent káromolják, ilyenkor mindig tudnak szavakat találni, mintha a főiskolán tanulta volna meg az ékesszólást.

Magy. Jób hálátlan volt, de mégsem szántszándékkal mondta ezt el, hanem zavartságában tette. Közben megérezte a szívében, hogy Isten sok jóval halmozta el.

Alk. Még ha Isten erősít is Szentlelkével, becsúszhat gyengeség és fájdalom, hogy nem tudunk úgy uralkodni magunkon, ahogy kellene. Hadd szolgáljon ez intésünkre, Isten félelmében őrködjünk és imádkozzunk azért, hogy jöjjön gyengeségünk segítségére.

 Az Ef.4,11-12-ről mondott igehirdetésének vázlatos ismertetése

Minden hívő vegye igénybe azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyeket Isten azért adott, hogy az ő egyházát vezesse. Isten nem egyformán osztogatja az Ő ajándékait. Ezt mutatja az a rend, amit Ő egyházában felállított. Nem mindenki próféta, tanító vagy evangélista. Nem mindenkinek ugyanazt az ajándékot adja. Senki se kapta meg a teljességet, úgy hogy ne lenne ráutalva a testvére szolgálatára. Aki pedig többet kapott, az köteles azt felhasználni Isten és felebarátai szolgálatában. Az együgyüek és tudatlanok, ne legyenek irígyek azokra, akik sokat tudnak,s őket felülmúlják, mert ezt Jézus Krisztus akarta így, aki emberek által akarja vezetni egyházát. Ne figyeljünk a rajongókra, akik azt akarják, hogy égből hullott igével vezesse Isten az Ő egyházát. A tisztségek nem emberek kitalálásai, Isten rendelte és Jézus Krisztus állította elénk.

Az ember gőgös és büszke és nem akarja, hogy emberek tanítsák. Elvégre az ő kezükben is ott van a Szentírás és ebből mindent megtudhatnak. Ha nem lennének tisztségek, rettenetes rendetlenség lenne az egyházban és senki se vetné alá magát mások tanításának. Isten ellen lázad, aki az emberek által való tanítást nem fogadja el. Aki magát keresztyénnek tartja, az legyen az egyház gyermeke. Az, hogy tanítóink vannak, annak a jele, hogy Isten nem felejtett el minket és nem hagyott el, hogy velünk van és vigyáz az üdvösségünkre.

A tanító ne higgye el magát, mert senki se tudna egy szót se szülni, ha Isten nem adta volna ezt neki és a Szentlélek nem vezetné a nyelvét. 

Az apostoli tisztségen kívül, a többi minden időkre adatott. Az apostoli tisztség azért volt, hogy az evangéliumot ismertté tegyék, de ekkor megszűnt.  Ehhez adta Isten az evangélista tisztét, ami szintén megszűnt. Ez a két tisztség csak egy ideig volt érvényben.

A prófétai tisztet megkicsinyítette Isten a világ hálátlansága miatt. A próféta tiszte Isten akaratát nyilvánvalóvá tenni. Ő többet ismer a Szentírásból, mint a tanító. A pásztorok és tanítók egy bizonyos helyen tanítják az Isten igéjét. A tanítók feladata az Írás magyarázása, hogy a jó és egészséges tudomány megmaradjon és a hamis tudomány és eretnekség ne burjánozzanak el. Az apostolok nem voltak egy bizonyos helyhez kötve, mert az ő feladatuk az volt, hogy az evangéliumot minden teremtménynek hirdessék. Így voltak az evangélisták is, pl. Timótheus. Azok a pásztorok és tanítók, akik azt tanítják, hogy nekik nem kell egy helyen maradni, hanem mindenhova kell menni, azok csúfot űznek Jézus Krisztusból.

Próféták többen is voltak, de pásztor mindenütt csak egy kell legyen, hogy az vezesse a gyülekezetet, másképp zűrzavar lesz. A pásztor olyan, mint a katona, akit egy őrhelyre állítottak, hogy ott vigyázzon. Ne vágyjon máshova menni, hanem ott vigyázzon, ahova állíttatott.  Ha pásztorok és tanítók vannak, ott maga Jézus Krisztus van jelen. Akinek ismerete van, az ne fuvalkodjon fel,az lássa meg, hogy ő köteles Krisztus testét építeni és Isten dicsőségét szolgálni. Aki azt mondja, hogy az igehirdetés felesleges,csak gyermekeknek való, mert mindenkiben ott van a Szentlélek, és Isten mindig mindenkinek adhat kijelentést, az az ördögtől van, mert ha nincs tanító és pásztor, akkor az ördög uralkodik felettünk és nincs más hátra, mint a pusztulás és romlás.

Jézus Krisztus mindig úgy uralkodik, hogy az Ő igéjét emberek szájába adja. Nem fognak angyalok jönni hozzánk, hogy Isten akaratát hirdessék,mert Isten akaratát azokon keresztül ismerjük meg, akiknek tisztsége és hivatása azt nekünk hirdetni. Az igehirdető olyan, mint egy forrás, aki a föld mélyében, tőlünk messze felfakadó forrást hozzánk közel hozza. Aki az igehirdetést nem fogadja el, hasonlít ahhoz a bolond emberhez, aki nem iszik a forrásból, mert nem látta annak eredetét. Az eredet Istennél van és az igehirdető az a kanális, csatorna, amin keresztül hozzánk érkezik.

Akiket Isten rendel, azokat Ő fel is ruházza mindazzal, amire szükségük van. Mi tudunk felsőbbséget választani, de nem tudjuk neki megadni , amire szüksége van. Isten a mi alázatosságunkat próbálja meg, amikor embereket helyez fölénk, hogy alávetjük-e magunkat nekik.

Isten azért rendelt minden gyülekezetben egy pásztort, mert ismeri a mi gőgös természetünket, hogy különben mindenki első akarna lenni. Isten a tisztséget a mi javunkra adja, azért azt nem kényszerűen, hanem örömmel kell elfogadnunk. A tisztség az egyház egységéért van, hogy ne szakadjunk pártokra és ne veszekedjünk. Aki nem engedelmeskedik az Isten által adott rendnek, az elvágja a test idegszálait, úgy hogy az teljességgel meghal. Akik a tisztséget nem becsülik meg ,  azok halálos ellenségei  az Isten népének és zűrzavart szítnak.

Aranyköpések Kálvin igehirdetéseiből

Istennek jól meg kell szorítania bennünket, mert másként irányíthatatlanok volnánk. Szükségünk van arra, hogy Isten rövidre fogja a gyeplőt, hogy haladjunk az üdvösség tudományában.

A részeg ember ne mentse magát : „jaj  szegény fejem, a bor tette ezt velem.

A názáretiek azt akarják, hogy Jézus szórakoztassa őket, játszanak Isten fennségével, ahelyett hogy imádnák azt. Istennek nem kötelessége annyi és olyan csodát tenni, amennyit és amilyet mi kívánunk. Mi nem rázhatjuk ki ruhánk ujjából Isten hatalmát.

Az olyan keresztyén, aki nem él Krisztus tanítása szerint egy olyan gazdához hasonlít, akinek felesége részeges, szolgái falánkok és lusták, és ő akarna másoknak tanácsot adni, hogy hogyan gazdálkodjanak.

Aki azt akarja, hogy mások előtt hitele legyen, mutassa meg, hogy van esze a maga dolgait rendben tartani.

Ne csodákra vágyakozzunk, hanem egyedül arra, hogy Isten nyissa meg szívünket az evangélium előtt.

Egyesek hegyezik a fülüket, de csak szamarak maradnak.

Azzal a kegyelemmel, amit nekünk ajándékoz Isten, különleges kötelességet is ró reánk.

Aki Istennel perlekedni próbálna, az kétszeresen, háromszorosan bűnös.

Ha Istent pestist, éhséget és hasonló nyomorúságokat is bocsát reánk, s még aki legártatlanabbnak is vélte magát tanulja meg, hogy közülünk senki se érdemel kíméletet.

Tanuljunk meg mindent, amit Őtőle kaptunk az Ő dicsőségére használni.

Ne zúgolódjunk, mert az csak arra jó, hogy növelje bennünk a gonoszt.

Mindenkinek el kell fogadnia részét, akár kevés, akár sok az. Miféle őrjöngés az, amikor zúgolódunk, hisz az ördögökhöz vagyunk hasonlóak ilyenkor. Fogadjuk el jónak, igazságosnak, helyesnek, amit Isten tesz, anélkül, hogy egy szóval is ellene mondanánk.

Ha elkezdtük a keresztyénséget, folytassuk is, ne üldögéljünk nyugodtan a kandalló mellett, kövessük tovább megállás nélkül az Urat, míg halhatatlan örökségünk  birtokába nem jutunk.

Ha egy keresztelésnél nincs jelen a gyülekezet, akkor az nem több,mint egy bolt..

Úrvacsorához úgy jönni, mintha ebédelni akarnánk, bizony brutalitás ez.

A pápisták elzárt ostyája olyan, mint egy toronyba zárt feleség.

Csak ha angyalok lennénk, akkor nem lenne szükségünk a sákramentumokra.  Ha Isten csak kenyeret rendelt volna, akkor az lenne az érzésünk, hogy adott valamit, de nem mindent. Azt gondolhatnánk, hogy üdvösségünk valamelyes részét Krisztuson kívül is kell keresni. De azzal,  hogy italt is ad, azt érzékelteti, hogy Őbenne megvan életünk minden teljessége és tökéletessége. A sákramentumokkal Isten meg akar sarkantyúzni, hogy a mindennapi kenyérért való futkosásunkban eszünkbe jusson lelki tápláltatásunkkal is törődni. Isten nem csak a gonoszoknak és megátalkodottaknak hirdet fenyegető üzenetet, hanem a hívőknek és választottaknak is. Szentségtörés, ha az Úr asztalához önvizsgálat nélkül járulunk. Akik a bűnbánat őszintesége, és a hit szükséges ismerete nélkül úrvacsoráznak, a „disznók vályújába” rángatják Krisztust.

Istent csak úgy dicsőíthetjük, ha tudjuk, hogy semmik vagyunk.

Anyánk méhétől csodálatos mesterek vagyunk a bálványok felállításában. Az emberi szív, nem más, mint borzalmas zűrzavar szakadéka. Az ember elméje a bálványozás és babonáskodás butikja.

Szentlélek nélkül az emberi hiúság mindig megsértődik. A bűnre senkit se kell tanítani, abban mind ügyesek és mesterek vagyunk, az ember olyan gyenge, hogy még egy légy is kitéríti útjából.

Ne bizakodjunk el, ha előre haladunk a megszentelődésben, mert az még mindig csak botorkáláshoz, sántikáláshoz hasonlít. Aki azt hiszik, hogy eljutottak valamelyes tökéletességre, azokban ördögi gőg van,azok világias, vallás és kegyesség nélküli emberek. Nincs nap, hogy legalább 1OO hibát ne követnénk el, de még 2OO-at is. Lusták vagyunk, mint a szamarak, csökönyösek, mint a lovak.

Aki keresztyén akar lenni, annak először bűnössé kell lennie. Mint megigazítottak, már a célnál vagyunk, mint megszenteltek, még csak úton járók.

Nekem elegendő, hogy Krisztusban élek és halok, aki övéinek nyeresége életükben és halálukban. Az élet egy őrhely, ahova Isten állított minket és nem szabad azt elhagynunk, amíg Isten vissza nem hív minket.

Az önmegtagadást nem mi erőlködjük ki, hanem Isten Lelke végzi el bennünk. Az első lecke, amit Krisztus iskolájában megtanulunk: az önmegtagadás. A keresztyén élet nem érzelmi ellágyulás, nem kellemes séta, hanem énünk naponkénti megöldöklése. Ne azt keressük, ami nekünk jól esik, hanem azt, ami az Úr akaratával megegyezik, és ami az Ő dicsőségét szolgálja. Isten véglegesen meg akarja semmisíteni bennünk a bírvágyat, a hatalomra törekvést, az emberek kegyeinek a hajszolását,a nagyravágyást, az emberi dicsőségre való törekvést és más ehhez hasonló nyavalyákat.

Az igazi önmegtagadás az embert boldoggá teszi. Az engedelmes hívő a kereszt útját járja, csak az juthat felfelé, aki előbb lefelé ment. Ha a gyülekezettől elszakadunk, Isten szembefordul velünk, és csak keserűséget tapasztalunk. Ha Istennel megbékültünk, akkor azok, akiket Ő gyermekeivé fogadott, mind testvéreink lesznek.

Tekintsünk a végső célra, ez a világ csak átkelőhely, nem itt kell keresni az igazi életet, hanem távolabbra kell nézni, egészen a mennyei örökség felé.

El kell fordulnunk magunktól és a világtól, hogy Istennél keressük mindazt, ami belőlünk  hiányzik. Legyünk Isten juhai, hisz Ő nem a farkasok pásztora.

Bármit is kell szenvednünk,, mégse adjuk búnak a fejünket, kétségbe ne essünk, ne jöjjünk ki sodrunkból, maradjunk meg abban a várakozásban, hogy végül is Isten gondoskodik rólunk.

Nekünk nagyobb erőforrásunk van, mint a tanítványoknak, mert ők csak a prófétákra tekinthettek, nekünk az apostolok is példaként adattak. Meg kell tanulnunk várni a dolgok végső kimenetelére, a gonoszok boldogsága csak tovatűnő álom, a mi jutalmunk a mennyben van, de az nem érdem, mert Jézus nem azért jött, hogy táplálja a mi gőgünket és elbizakodottságunkat. Azért kell szüntelenül a mennybe tekintenünk, hogy könnyebben járhassunk a földön a tövisek között, hogy átugorhassunk a szakadékok felett. Ha Isten nekünk jókat ad, akkor dicsőítsük őt ezért, de legyünk készek arra, hogy Isten megfoszthat minket a jótól, a földi jót tudni kell Isten kezébe visszahelyezni. A jólétben meg ne mámorosodjunk, s legyünk készek mindenről lemondani, ha Istennek úgy tetszik. Tudjunk szívből nevetni is, de úgy hogy bármikor készek legyünk a sírásra is. A kocsmázók ötször-hatszor beesznek és beisznak, de egy prédikációt is soknak tartanak. Akik azt mondják, hogy nem kell a lelkipásztort eltartani, azok olyanok, mint a röfögő disznók, akik mindenbe beleverik az orrukat és mindent feltúrnak. A munkást nem csak azért kell tisztességesen megfizetni, mert megdolgozott érte és a pénzre is szüksége van,, hanem azért is hogy munkájával és munkájáért Istent dicsőíthesse. Az egyház hitetlensége azonnal nyilvánvalóvá lesz pénzügy nehézségeiben. Az ilyen egyház lélekben beteg. A javak kezelését Isten a gazdagokra bízta, a szegények az ügyész szerepét töltik be. Szegények azért is vannak, hogy a kincseik ne legyenek hiábavalóak, hanem határozott rendeltetésük legyen. Isten felé úgy mutathatjuk meg hálánkat, hogy felebarátunkkal jót teszünk.  A szegénységet se szabad dicsőíteni. A gazdagok és szegények ott vannak Isten világkormányzó örök tervében.  Azért van gazdag és szegény, hogy egymás adósainak érezzük egymást.

Kevés jó igehirdető van, vannak olyan hólyagok, akik semmire sem jók, rosszabbak, mint a pápa szerzetesei, vannak olyan igehirdetők, akik éppoly jól tudnak prédikálni Mohamed Koránjából, csak épp jól fizessék meg őket. Vannak részeges igehirdetők is, akiknek annyi buzgóságuk van, mint a disznóknak, és csak ugatnak, mint egy buldog. Ha Isten egy mindenható tekintélyt akart volna fölénk helyezni, akkor püspököt is adott volna nekünk, aki kitárt karokkal állna az egész egyház felett. Ha megtűrjük a részegséget, szégyenteljes dalokat és táncolást és más féktelenséget, mi különbség van akkor közöttünk és a disznók között?  A táncolás a bordély ajtaját nyitja meg előttünk. Istent haragító szörnyeteg vagyok, ha nem szentelem oda magam mások szolgálatára. Anna nem azért járt templomba, hogy koptassa a templom padlóját, hanem hogy imádkozzon és böjtöljön. A gazdagok külön Napot tartanának, hogy az csak nekik világítson, megváltoztatnák Isten és a természet minden törvényét, csak ők kaphassanak be mindent.

A Sátán azokat csábítja el leginkább, akik foglalatosság nélkül vannak. aki azt mondja, hogy hisz, de nem imádkozik, az csúfolódó és képmutató. A legnagyobb jó cselekedet, amit az emberekért tehetünk az, hogy imádkozunk értük. Még ha zsarnokok uralkodnak is, akik tele vannak korruptsággal, az mégis jobb, mintha semmi rend nem volna. Ha rossz felsőbbség van, akkor gondoljunk a bűneinkre, Isten akkor azt adja, amit megérdemeltünk. A felsőbbséget nem kell kizárni az egyházból, mert ők is tagok, még ha nem is a legjobbak és a legelsők a hitben. A felsőbbség kell tudja, hogy egyszer el kell számolnia Isten előtt, aki őt olyan nagy méltóságra emelte, és azt akarta hogy az emberek előtt Istent képviselje. A felsőbbség kell tudja, hogy rettenetes ítélet és Isten bosszúja vár rá, ha nem Istent képviseli ezen a földön.

Felhasznált irodalom:

1.Szabó László : Az igehirdető Kálvin Budapest 1986

2.W.H.v.d.Vegt De prediking van Calvijn en wij,) A „Het gepredikte woord kötetben Franeker

3.Preken van Johannes Calvijn over de kerk Franeker

4.Preken van Johannes Calvijn Advent en Kerststoffen Franeker

5.Kálvin János Levelek Presbiteriánus kiadó

6. Kálvin János : A Zsidókhoz írt levél magyarázata

7.Kálvin János: Kik a boldogok? Kálvin János kiadó Budapest 2009