2012. március 10., szombat

Antiokhia III


Barangolások bibliai tájakon: Antiókhia III.

Ha tovább vizsgáljuk az antiókhiai gyülekezet életét, akkor látjuk, hogy az is jellemezte ezt a gyülekezetet, hogy nem magáért élt. Ez a gyülekezet tudta, hogy a keresztyénség nem belőlük áll, hanem sok más gyülekezetből is. Ez a gyülekezet a szó legjobb értelmében ökumenikus volt. És ezt nem csak szép és nagy szavakkal vallották, hanem készek voltak cselekedeteikkel is megmutatni. Adott esetben más gyülekezet szükségét enyhítették. Amikor Júdeában a nagy szárazság miatt nem volt kenyér, rögtön elhatározták, hogy gyűjtést szerveznek és adományukkal a bajba jutott testvéreik segítségére sietnek. A most anyagilag jobb helyzetben levő Antiókhia segíti a szegényebb körülmények között élő testvérgyülekezeteit. Tették ezt annak ellenére, hogy teológia síkon nem mindenben egyezett a véleményük, voltak közöttük tanbeli különbségek, de ez nem akadályozta meg őket a segítségnyújtásban. Az anyagiakban való segítségnyújtást nem kötötték lelki feltételekhez. Anyagilag azt is kell támogatni, akivel lelkileg nem tudok mindenben egyetérteni. Ebben is Jézus példáját követi a gyülekezet, aki a kananeus asszony lányát is meggyógyította és átment Samárián is prédikálva az evangéliumot.
 Az előbb már utaltam arra, hogy voltak teológiai és látásbeli különbségek az antiókhiai és a jeruzsálemi gyülekezet között. Jeruzsálemben igen-igen megnőtt az apostolok tekintélye. Oszlopoknak kezdték el hívni őket. Péter és Jakab nagy tekintélyre tesz szert. Egyik ember a másik fölébe nőtt. Ez Antiókhiában egészen másképp volt. Ez a gyülekezet a vezetőivel együtt a testvérek közössége volt. Itt nem volt az, hogy én vagyok a nagy Pál vagy Barnabás, te pedig csak egyszerű „fapados”egyháztag vagy. Az egyházi hagyomány azt tartja, hogy Pál ide megérkezve adta magának ezt a nevet a Saulus helyett, akiről tudjuk, hogy Izrael első hatalmaskodó, büszke királya volt, a Pál név pedig azt jelenti : kicsiny, jelentéktelen. Hogy megbecsülte Pál egész életén át azokat, akik bármilyen kis szolgálatot elvégeztek, milyen szeretettel ír egy Epafrodituszról, aki csak annyit tett, hogy neki Filippiből csomagot vitt. Pál apostol az ilyen embert atyafinak, munkatársnak, bajtársnak nevezi.
Antiókhia üzenete ma az, hogy a gyülekezetben mindenki egyenlő. A lelkészek se érezzék magukat feljebbvalónak. Ha egy gyülekezetben nem tudunk barátok lenni és barátként beszélgetni egymással, hanem különböző hatalmi pozíciókból tárgyalunk, akkor jaj annak a gyülekezetnek. Ott választófalak, egymás megvetése, lenézése van s az ezzel járó keserűségek. Ezzel csak veszít az egyház, a gyülekezet. A Krisztust követő ember Ura nyomdokain járva mindig alázatos szolgaként kell megjelenjen, ne kitűnni, hanem eltűnni akarjon, de úgy mint a só, hogy közben ízesít, úgy hogy jobb és ízesebb lesz az élet és a világ, illetve a gyülekezet közössége általa. Ma egy olyan egyház, gyülekezet a vonzó, ahol baráti szeretet, jó hangulat egymás megbecsülése  van. Ma is nagyon sok ember távolodik el az egyháztól, mert felülről kezelik őket és nem barátként a Krisztus szeretetével és alázatával.
 Az antiókhiai gyülekezet misszionáló gyülekezet is volt. Ez a gyülekezet volt az, amelyik először gondolt a pogányokra, akiknek fájt az, hogy tőlük közelebb vagy távolabb élő emberek még nem hallottak Krisztusról, hogy még bűnben, sötétségben, gyűlöletben élnek. Nem azt mondták: milyen jól megvagyunk itt mi magunkban, milyen jó, hogy itt minden rendben van, hanem fájt nekik az, hogy emberek Isten nélkül élnek és így hosszú böjtölés és imádkozás után a Szentlélek vezetésére figyelve kiküldik Pált és Barnabást a missziói utakra. Anyagilag is támogatták őket, naponta imádkoztak munkájukért és szeretettel várták vissza a kiküldött apostolokat. Mi egy elnyomó rendszerben éltünk, volt elég bajunk, de hála Istennek most szabadság van, lehetőség van arra, hogy a mi egyházunkból is menjenek emberek misszióba, csak épp legyen ki pénzzel és imádsággal segítse támogassa őket.
 Isten kegyelme látható volt ebben a gyülekezetben. Azt olvassuk, hogy amikor Barnabás először ide megérkezett látta az Isten kegyelmét örvendezett. Nem írja le Lukács, hogy mik is voltak ennek jelei, de gondolhatunk itt számbeli növekedésre, az egymás közötti szeretetre, segítségnyújtásra, a megszentelt életben való járásra. Ezek a jellemvonások ezt a gyülekezetet kívánatossá és vonzóvá tették mások számára is. Nem véletlen az sem, hogy itt nevezték a Krisztus követőit először keresztyéneknek, vagyis krisztusi embereknek. Az ő életük hasonlított Mesterük életére. Vajon milyen  látható jelei vannak gyülekezeteinkben a kegyelemnek? Számbeli növekedésről sajnos nem lehet szó,de itt is feltehetjük a kérdést: vajon ez is nem a hitetlenség jele? A kérdés azonban marad: látható-e a mi gyülekezeteinkben az Isten kegyelme és lehet-e örvendezni felette? Vonzóak és kívánatosak-e gyülekezeti közösségeink, ha igen miért s ha nem mit tehetünk, hogy ilyenekké legyenek. Ezekről a kérdésekről érdemes elgondolkodni, ezekről beszélgetni.
            Végül még csak annyit, hogy ez a gyülekezet e sok jó vonása ellenére se volt tökéletes. Itt is voltak feszültségek és konfliktusok is. A Szentírás erről is őszintén beszámol. Itt történt meg, hogy Pál és Péter, e két áldott apostola az Úrnak bizony elég kemény konfliktusba keveredett egymással. Péter ugyanis egy adott ponton  először együtt evett a pogányokból lett keresztyénekkel, vagyis nem tartotta be a mózesi törvény előírásait, de amikor Jeruzsálemből zsidókból lett keresztyének jönnek, akkor hozzájuk csatlakozik és otthagyja a pogányokból lett keresztyéneket.Nyilvánvaló, hogy ő is jót akart, mindkét csoportnak eleget akart tenni, egyiket se akarta megbotránkoztatni. Pált ezt képmutatásnak látja és őszintén megmondta ezt Péternek.  Ebből azt látjuk, hogy a gyülekezet nem egy olyan hely, ahol nincsenek bajok, feszültségek, konfliktusok, de azt is láthatjuk, hogy egy olyan hellyé válhatik, ahol ezek szépen, őszinte és egyenes párbeszéd által megoldódhatnak. A gyülekezet egy olyan hely, ahol meginthetjük egymást, de ahol őszintén és teljes szívvel meg is bocsáthatunk egymásnak. Bárcsak történne ez meg a mi gyülekezeteinkben is. Így vigyük magunkkal az antiókhiai gyülekezet szép példáját.
Olvasandó igék:  Ap.csel 11,23.26, 13,2-3, 2Kor.8,1-2, Gal.2,11
                                                                                                Lőrincz István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése