Öröm a szegénységben

Öröm a szegénységben

Ahhoz, hogy erről a kérdésről beszélni tudjunk, fontosnak tartom, hogy kissé megnézzük, hogy mit is tanít a Szentírás erről a kérdésről, s azután próbáljunk meg beszélni arról, hogy mi hogyan nézhetünk szembe ezzel, hogyan lehetünk örvendező emberek még szegénységben is. Kétségtelen, hogy Isten eredeti tervében nem volt helye a szegénységnek, nyilván a gazdagságnak sem. Isten úgy teremtette meg a világot és az embert, hogy mindene megvolt, amire szüksége volt, nem kellett nélkülöznie, s dolgznia kellett ahhoz, művelnie és őrizni kellett a kertet, hogy így a mindenapi szükséges meglehessen. Többletre, feleslegre se volt szükség, mert Isten naponként gondoskodott az emberről. A bűneset nyilván ebben is óriási törést hozott, hisz megjelent a bűn, főleg az önzés és kegyetlenség formájában, ami ahhoz vezethetett, hogy az egyik ember meggazdagodott, a másik pedig elszegényedett, a legtöbbször épp azáltal, hogy az egyik ember a másik fölé keveredett, kihasználta annak kiszolgáltatott helyzetét.

A héber nyelvben öt szó is jelölte a szegénységet különböző árnyalatokkal.

1.az „áni” szó eredeti jelentése válaszolni. Azt az embert jelöli, aki egy bizonyos helyzetben, egy másik emberhez való viszonyában válaszadásra van kötelezve, vagyis ő függ valakitől. Az ilyen szegénységnek, nem az illető személy az oka, hanem ez valamilyen jogtalan esemény következménye. Ez legtöbbször kényszer és erőszak eredménye. Innen is érthető, hogy Isten az ilyen szegényt oltalmába veszi, s az ilyen szegény Benne reménykedhet.

2.A „dál” szóval főleg Ámósnál és a Példabeszédek könyvében találkozunk, és testileg gyengét jelent, akit mások megvetnek, lenéznek.

3.Az „ábjón” elsősorban a koldust jelöli.Ez a nagyon szegényt, hajléktalant jelöli. De ez a szó a Zsoltárokban is gyakran előfordul, s azt az embert jelöli, aki koldusként könyörög Istenhez, mert mindenben rá van szorulva..

4.A „rás” a szociálisan szegény embert jelzi, ezzel a szóval főleg a bölcsességirodalomban találkozunk.

5.A „misken” szintén valakire utaltat jelent.

Mivel Izrael Isten földi országa, ezért az Ő népe között nem lehet tartós elszegényedés. Ezért a mózesi törvények nagyon részletesen rendelkeznek arról, hogy mi legyen azzal, aki mégis ebbe a helyzetbe jut. A 2Móz.20,22-23,19 egy egész programot hirdet meg, olyen elveket, amik Izraelben mindig is érvényben voltak, de sajnos nagyon ritkán valósultak meg. Ezek főbb elemei:

1.Az az izraelita, aki magát el kellett adja rabszolgának elszegényesedése miatt, az elengedés évében újra szabaddá kellett váljon.

2.Ennek az évnek az egész termése is a szegényeket illette meg.

3.Isten szigorúan megtiltotta, hogy a szegényeket elnyomják, kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket.

4:Az igazságot se volt szabad elforgatni a szegény kárára. Isten ezért nagyon sok helyen a szegény oltalmazójának jelenti ki magát, és arra hivatkozik, hogy ez z Izrael ismeri abból a függőségi állapotból, amiben Egyiptomban volt, de ami az onnan való szabadulással megszünt.

            A királyok idejében, amikor a termékekkel való csere-kereskedelmet felváltja a pénzzel való kerskedés, a falusi lakosság nagy része eladósodik a városival szemben. De a széles falusi rétegek elszegényesedése elsősorbn nem szociális kérdés lesz, hanem mindenek előtt vallási kérdés, hisz ezzel megtörték Isten törvényét. Ezért a próféták egész sora kemény ítéletet mond e visszás helyzet felett (Ámós, Ésaiás,Mikeás). Ők figyelmeztetik a gazdagokat a szegények iránti felelősségre, melynek elmulasztása az Isten kemény ítéletét vonja maga után. Csak ebből a történelmi helyzetből tudjuk megérteni a zsoltárok ”szegény” fogalmát. A szegény az, aki igazságtalanságot szenved, ő tulajdonképpen azért lett szegény, mert mások áthágták Isten törvényét. Ő meg van alázva és tehetetlenségében Istenhez fordul, de nem a saját ügyében, hanem abban a szilárd meggyőződésben, hogy itt végső soron Isten ügyéről van szó. A szegény az, aki igazságtalanságot szenvedett, és ebben a helyzetben Istenhez fordul.

             Ezékiel azt hirdette, hogy az egész fogság azért következett be, mert a szegényt megnyomorították.

            A szegénységről szóló tanítás már említett vonásai, mind fellelhetők a késői zsidóságban, ami egyaránt vonatkozik az anyagi szegénységre, és annak enyhítésére, de a lelkire is. Ennek a következ jellegzetességei voltak.

1.A jótékonykodás, a szegények élelemmel és ruházattal való megsegítése egyfajta vallásos rítus lett ezt gyakorolták a farizeusok, esszénusok és a Jeruzsálemben lakó hellénista zsidók is.

2.A zsinagógai gyülekezetben kiválóan megszervezték a szegény-gondozást, el egészen kezdetleges korházak létrehozásáig. Ezt a templomi adóból finaszírozták. Jeruzsálem pusztulása után hetente egyszer nyilvánosan alamizsnálkodtak, ebben a szegényeknek is részt kellett venni, azzal a megfontolással, hogy ők is egyenlőek a többivel, annak ellenére is, hogy ennek az akciónak ők voltak a fő haszonélvezői.

            A lelki szegénység megítélésében nagy különbségek voltak.

A bölcsességirodalomban a szegény az, aki Isten üdvcselekedetének tárgya é így azonos az igazzal. A Qumrámi szegények gyülekezete a vagyonról való lemondást a rendhez való tartozás előfeltételévé tette. A rabbinisztikus teológia elvitatja a szegénység teológiai értékét, és a Tóra ismeretében való szegénységet látja az egyetlen szegénységnek. Ez a felfogás szükségszerűen vezetett erkölcsi szempontból a szegények megvetéséhez és lenézéséhez.

            A görög nyelv két szót is használ a szegénységre.

1.”Pénész” eredetileg azt a személyt jelölte, aki nem tudott megélni a vagyonából, és dolgoznia kellett. A másik kifejezés a „ptokhosz” a koldusszegényt jelentette, aki rászorul mások segítségére. A pénész tehát a viszonylagosan szegény. Az ókori görögök a vagyonban látták az erényes élet biztosítékát, miközben a szegénység a bűnözés táptalaja lesz. Sokrates óta ez a gondolkodás megváltozott, és azt tanították, hogy a szegénység a képzettség, haladás utáni vágyat segítheti elő és így vezethet az erényhez és egy pozitív életideálhoz. Plutarkhosz szerint a megelégedettség (autarkeia) által a szegénységben töltött élet is gazdag és szabad lehet. Érdekes, hogy az Újszövetség a ptokhosz szót részesíti előnyben, a pénész-t csak 2 Kor.9,9-ben találjuk, ott is egy ószövetségi idézet ez a Zsolt.112,9-ből. A ptokhosz egy olyan szócsaládhoz tartozik, ahol ilyen jelentések vannak: összerágott, félni, remegni. Ez mindig a szociális szegénységet fejezi ki, ellentétben a gazdaggal (plousziosz)A korai hellenizmusban a szegénység nem olyasmi volt, amire törekedni kell.A gazdagoknak a szegényeken segíteni erény, mert ez hasznos a társadalomnak, de etikai szempontból nem volt értéke. A késői hellenizmusban a szegénység már kedvező feltétele az erénynek. Szegénységben élni és erényesnek maradni, ez a legmagasabb életcél.

            Az Újszövetségben a ptokhosz szó 34-szer fordul elő, ebből 24-et az evangéliumokban találunk. Általában a szó szoros értelmében használja, ha nem akkor ott oda teszi pl, a lelki jelzőt. Jézus a gazdagnak, aki az örök életet el akarja nyerni, ezt válaszolja: add el minden vagyonodat és add a szegényeknek.. Máté ezt a gesztust a tökéletesség feltételének tekinti. Máté és Lukács jegyzi fel a Hegyi Beszéd boldogmondását, ahol az első leki szegényekről, a másik csak szegényekről beszél, az írásmagyarázók úgy gondolják, hogy ez a második lenne az eredetibb.

            Az érdekes és figyelemre méltó,hogy Jézus nem azzal a programmal jött a világba, hogy a szegénységet megszüntesse, hogy ezt a világot, ezt a földet egyforma parcellákra feldarabolja. Ki tett engem bíróvá és osztóvá, felelte egy embernek, aki bíráskodásra hívta őt egy örökösödési perben. Jézus követői között egyaránt voltak szociális értelemben vett gazdagok és szegények is. A két emmausi tanítvány például gazdag lehetett, hisz az ásatások felderítették, hogy Emmaus Jeruzsálem egyfajta „Rózsadombja” elit-negyede volt, ahol nagy luxusban és kényelemben éltek az emberek, s Lukács azért vette be ezt az evangéliumába, mert evangéliumát egy gazdag római polgárnak Theofilusznak ajánlotta, és valami ilyesmit akart mondani ezzel: látod Theofilusz, más gazdag emberek is követték Jézust, kövesd te is. Szintén Lukács beszél előkelő, gazdag asszonyokról, akik vagyonukból szolgáltak az Úrnak.Az első európai keresztyén is egy jómódú üzletasszony volt, Lidia, a bíborárus asszony Filippiben. Amikor Jézust lakomákra meghívták szívesen elment, márpedig ezek se lehettek szegény emberek. Jézus példázataiban is sok gazdag emberrel találkozunk, mint a tékozló fiú atyja, akinek tehetős vagyona volt, amit megosztott fiai között. Vagy gondolhatunk a tálentumokat kiosztó gazdára is, vagy a fiának menyegzőt szerző királyra , a hamis sáfárt megdicsérő úrra, ezek a mai szóhasználattal élve mind gazdag kapitalisták voltak. A tálentumok példázatából az is kiderül, hogy a gazda nem egyformán osztja el adományát, egyiknek ötször többet ad, mint a másiknak.A nagy kérdés az, hogy ki Jézus szemében gazdag és szegény. Ezt nagyon nehéz meghatározni, mert Jézusnak nincs egy olyan standard mértéke, amivel  gazdagságot és a szegénységet megmérné. A gazdagság és szegénység Jézusnál, de az egész Szentírásban is inkább egy lelki állapot. A Jézus szemében a gazdagság egyfajta telhetetlenséget jelent, az a gazdag, akit kielégítenek és boldoggá tesznek az anyagi javak. A gazdag ember legfőbb értéke az arany, az ilyen embernél az anyagiak a lelkiek fölé kerekednek. Az ilyen ember nem jobb, igazabb, teljesebb életre vágyik, hanem csak több pénzre és vagyonra. Az életét lélek helyett arannyal méri. Ilyen értelemben lehet a szociálisan szegény is gazdag és a gazdag is szegény. A keresztyénség sohasem azzal kezdte, hogy nekiment a gazdagoknak, elvette tőlük a vagyont és a szegényeknek adta . Pál visszaküldi a szökött rabszolgát urához. De ahol a keresztyénség megjelent, ott mégis nagyon fontos dolgok történtek ilyen viszonylatban is, hisz megszűnt a féktelen önzés, a másik ember kihasználása, ingyen való dolgoztatása és így belülről sok minden megváltozott. Az első gyülekezetekben ott ült egymás melllett a gazdag polgár és a nincstelen rabszolga és egymást testvérként fogadták el. Krisztus nem parcellázta ki ezt a földet, de ez a föld mégis teljességgel megváltozott az ő jövetele által. A Krisztus követői egyszerűen törölték szótárukból a „magántulajdon” fogalmát. Ők tudták, hogy minden Isten kezéből jön A keresztyén ember tudja, hogy sem családtagjai, sem a pénze nem az övé. Mindennek Isten a gazdája és mi csak sáfárok vagyunk.  A földi javak egyetlen birtokosa maga a teremtő Isten. A pénz is Isten ajándéka, s ezért ezt is csak az Isten dicsőségére lehet felhasználni. Azon semmiképp se lehet kéjt vagy más földi gyönyöröket vásárolni, ez természetesen nem zárja ki azt, hogy keresztyén ember nem vehet egy jegyet az operába vagy színházba, nemes kúltúrkincsekre mértékletes módon költhet a pénzéből, persze, ha először odaadta Istennek, ami az Istené.A keresztyén ember a gazdagságban is mindig az Isten áldását látta.

 Ezen gondolatok után már jobban meg tudjuk közelíteni a témánkat. Öröm a szegénységben. A nagyszerű dolog az, hogy Jézus a szegényeket nem zárja ki az örömből, a boldogságból, hisz épp Ő az, aki őket a Hegyi Beszédben boldognak mondja, most mindegy, hogy lelki vagy anyagi szegényekről legyen szó. Ezt Jézus éppoly méltósággal mondta ki, mint ahogy, mint ahogy a gutaütöttnek azt mondta: megbocsáttattak neked a te bűneid. Maga Jézus mondja, hogy a szegények boldogok és övék az Isten országa. Mi ezt nehezen akarjuk elhinni, minden tiltakozik bennünk az ellen, hogy a szegények boldogok lehetnek. De Jézus arra kér és indít az Ő teljes hatalmával és tekintélyével, hogy ezt neki higgyük el. Ha ezt nem Jézus mondaná nem is lenne igaz, akkor tárgytalan lenne. Mi egyáltalán nem lehetünk boldogok Krisztus nélkül Krisztus nélkül a boldogság olyan, mint egy beárt üzlet vitrinje, amiben sok kívánatos dolog van, de mi azokat legfeljebb láthatjuk, de sohasem juthatunk hozzá.Olyan mint a paradicsomkert a kiűzött első emberpár mögött, amit a kivont kardú angyal őrzött, hogy abba ne lehessen visszamenni.De nem egy hamis ígéret ez? Mi ismeretünk olyan rendszert, amely paradicsomot ígért itt a földön, de csak egy nyomorúlt pokol lett belőle. De itt az a Jézus ígéri nekünk az örömöt, aki maga az öröm forrása. Csak az Ő szájában hiteles ez a mondás, hogy a szegények boldogok lehetnek, hogy szegénységben is örvendezni lehet. A mi örömünknek, a szegénységben való örömünknek is drága ára van: ehhez Nagypéntek, Jézus kiomló vére kellett. Örömöt és boldogságot, szegénységben, de gazdagságban is csak Krisztus adhat nekünk. Aki örülni akar, az Krisztushoz menjen, Tőle kérje az örömöt. Ezért nincs is veszedelmesebb dolog az ember számára, mint amikor Krisztus nélkül is boldog tud lenni, örülni tud. Ez a gazdagoknak sikerül a leginkább, akiknek egy csomó „örömpótlék” áll rendelkezésükre. Ezért figyelmeztet Jézus gyakran, hogy a gazdagok nehezen mennek be az Isten országába, mert nekik a gazdagság adott esetben helyettesíti Krisztust, a Megváltót. Jézus csak a gazdagoknak és a képmutató farizeusoknak kiáltott jajt. A farizeusok lelkiekben gondolták magukat gazdagnak, ezért nem volt szükségük Krisztusra, a földi javakban dúskálók pedig kincseikben látták boldogságukat, üdvösségüket. A lelki szegények Jézus korában azok voltak, akiknek nem volt lehetőségük az iskoláztatásra, tanulásra, egyszóval a kúltúra elsajátítására. Ezeket Jézus korában is megvetették, hisz ők nem tudták olvasni a törvényt, az ilyen lelki szegények közé tartoztak a gyermekek is, akiket Jézus annyiszor védelmébe vett, akiket megáldott és példa gyanánt a felnőttek elé állított. Meg kell tanulnunk nekünk is, hogy az embereket ne diplomájuk, képzettségi fokuk szerint értékeljük.Az első századokban a legtöbb gyülekezeti tag rabszolga és egyszerű ember volt.

Az örömöt a szegénységben két példával szeretném illusztrálni.Az egyik bibliai, a másik a saját családom életéből való.

Dávid, az Isten szíve szerint való férfi a Zsolt.4,8-ban azt mondja: nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint mikor sok az ő búzájok és boruk. Dávid ezt a zsoltárt akkor írta, amikor menekül Saul elől és nagy szükségben van. Útban van a trón felé, már fel van kenve, az Úr már ismeri őt, de a valóság még nem erről szól, sőt nagyon nehéz. Körülményei nyomorúságosak, keze üres, gyomra is korog az éhségtől. Búzája és bora nincs. A körülötte levők azonban épp ezt követelik tőle. Hisz ha a népnek kenyere és bora van, akkor hallgat. Mert a szükség bizony nyugtalanságot okoz. Ebben a krízishelyzetben Dávid egy tudatos döntést hoz. Nem lázadozik, nem zúgolódik, hanem hálát ad, miközben azt látja, hogy ellenségének bőven van búzája és bora. Ő szükségben van, de hálát tud adni, miközben látja, hogy a másik tejben-vajban fürdik, más szóval gazdagságban él. Ő nem kívánja és nem irigyli a bőséget, hanem bizonyságot tesz arról, hogy neki öröm van a szívében. Nem keserűség, nem lázadás, hanem öröm. Miért lehetséges ez? Azért, mert Dávidnak maga az Úr kell és nem csak az Ő ajándékai.Ellenségei megelégesznek az ajándékokkal, a búzával és borral (ebben ott van pénz, kényelem, földi örömök)  ő az Urat kívánja, az Ő közelségét, szeretetét. Hogyan állunk mi ezzel a kérdéssel? Nekünk kell-e az Úr vagy pedig csak ajándákaira áhítozunk? Kielégít minket, ha van elég búza és bor? Vigyázzunk, mert az az öröm, amit a búzára és a borra építünk csak addig tart, amíg búza és bor bőségben van, mihelyst pedig elfogy vagy szűkebben lesz, oda lesz az örömünk is. Dávid Isten által tud örvendezni, jóllehet szükségben van, és nagyobb az öröme, mint azoknak, akiknek bőségben van mindenük, de nincs Istenük és nincs hitük.Ez nem jelenti azt, hogy Dávid megvetné, vagy lebecsülné a földi javakat, erre neki és embereinek is szüksége van, Nábáltól is kért húst, gyapjút és sajtot, mert szüksége volt ezekre. De számára nem ez a legértékesebb, nem ez a minden.Az ő öröme Istenben van, az Ő munkájában, az Ő tervében. Ő nem csak abból él, amit lát, hanem ő egy láthatatlan valóságból élés ez neki egy rendkívűli örömöt ad.Az ő öröme sokkal nagyobb és mélyebb, mint azoké, akiknek csak búzájuk és boruk van. Mi hálásak vagyunk a földi javakért, ha van eledelünk és ruházatunk, de tudjuk, hogy számunkra a legfőbb jó maga az Úr Jézus Krisztus, akiben van a mi teljes váltságunk és üdvösségünk. Mi mindent általa és érette kapunk, a búzát és a bort is. Aki Őt nem ismeri és a Benne való örömöt, az még szegény ember, ha sok pénze van is. Mi naponta kérjük a mindennapi kenyeret, minden földi szükségünk kielégítését, de mindenek felett azt, hogy ha ez nem is adatik meg, akkor is tudjunk Benne örvendezni.

A másik példa édesanyám. Ő egy elég gazdag családban született, édesapja jómódú gazdaember volt Nyíregyháza környékén, s amikor jött a kommunizmus, vagyonát ügyesen mentette át ingatlanokba. Tanítónői diplomát szerzett a debreceni Dóczy tanítóképzőn  és jól fizetett állása volt. 1942-ben került Szatmárnémeti mellé egy nagy községbe, ami akkor a Bécsi-döntés nyomán Magyarországhoz tartozott. Így ismerkedett meg édesapámmal, aki súlyos beteg, de ezenfelül koldusszegény családból származott, még cipője és egy jobb rend ruhája sem volt. Hat és fél évig várakoztak vőlegényként-menyasszonyként egymásra, hisz időközben ezt a részt újra Romániához csatolták s ez őt épp Magyarországon érte. Férjét, édesapámat másfél évi házasság után letartóztatták és vallási izgatás vádjával 12 évre elítélték. Ő egyedül maradt 2 pici gyermekkel, tanítónői állásából kidobták, mivel nem volt hajlandó papíron elválni politikai fogoly férjétől, így megmenthette volna csak meg az állását. Emberileg iszonyatos szegénységre és éhhalálra volt ítélve két gyermekével együtt. Az első dolog, hogy édesanyám ebben a kétségbeejtő helyzetben nem esett kétségbe, hanem tudott hinni Istenben, akiről hitte, hogy nem hagyja el és gondot visel róla. De ezért nem csak imádkozott, hanem tett is. Bár soha még tű és gyűszű sem volt kezében, megtanult varrni, s a környék egyik leghíresebb és legügyesebb varrónője lett, s így annyi pénzt tudott keresni, hogy nem csak családját tudta megmenteni a nélkülözéstől, hanem más hasonló helyzetben levő családokon is segített, akik még nehezebb helyzetben voltak, a legtöbbet a Visky családon, akiket Óromániába deportáltak. És végig örvendezni tudott, úgyannyira, hogy az emberek nem akarták elhinni, hogy semmit se tud a férjéről, hisz el se tudták képzelni, hogy egy ilyen helyzetben még valaki mosolyoghat és nevethet. Édesanyám, és a bibliai Rúth példája is azt mutatja, hogy a szegénységbe nem szabad, mint megváltozhatatlan végzetbe belenyugodni, hanem, amit meg tehet az ember, tegye meg, hogy kijusson belőle. Ő is vallhatta Pállal: Tudok bővölködni is, mindenben és mindenekben, ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel, a szűkölködéssel is, mindenre erőm van a Krisztusban, aki engem megerősít.(Fil.4,12-13)