A munka etikája

A munka etikája

A munka az emberi életünknek egyik része. Hozzátartozik életünkhöz. Sok mindenre lehet következtetni egy ember életében arról, ahogyan a munkához viszonyul. A munka nagyon különböző lehet, mennyire más a földművelő, az iparos, a tisztviselő, az orvos, a lelkész, a katona, a gyári munkás, a programozó, a hajós, a rendszerkoordinátor, a menedzser élete.

            A munka lényegéhez hozzátartozik a kenyérkereset,  az élet feltételeinek a biztosítása. A teremtés után az ember kapja a megbizatást, hogy hajtsa birodalma alá a földet, hogy őrizze és művelje az Éden kertjét. (1Móz.1,28, 2,15)Istennek ebben a parancsában ott van a munkára való felszólítás.Az ember munkája által civilizációt teremtett. Mi már egy meglevő civilizációba születtünk bele, amitől nem tudjuk magunkat elvonatkoztatni. Minden cselekvésünket mghatározza az a civilizációs világ, ami körülvesz minket. A civilizáció azáltal jön létre, hogy az ember a természetet emberi célok érdekében átalakitja. A civilizáció az ember munkája által jön létre. Az ember a munka által valósítja meg magát. Az állatok nem dolgoznak és érdekes az angyalok sem. Vannak feladataik, pl. tábort járnak az Úr gyermekei körül, de mégsem dolgoznak, úgy mint az ember. Az állatok egyszerüen követik ösztöneiket, nem döntenek, nem készítenek terveket, a munka az ember nagy és veszélyes előjoga. Az embernek nincs előre kijelölt útja, hanem magának kell utat törnie. Megteheti azt is, hogy ne dolgozzon, azt is hogy teljesen elmerüljön a munkában . Fel kell tennie állandóan a kérdést, hogy miért dolgozik és mit dolgozik. Így a munka etikai kérdéssé válik az ember számára. Természetesen az elsőrendű ok a munkára a létfenntartás szüksége. Csak munkával tudja megszerezni a kenyerét, tudja legyőzni, uralma alá hajtani a természetet, de a csupán szükségből végzett munka nem elégiti ki az embert és nem ad rendeltetést számára. A teremtett világban egyedül az ember tud kitörni korlátai közül. Ő nincs úgy világába zárva, mint az állatok. Új tapasztalatokat tud gyűjteni, miközben az állat úgymond előre be van programmozva. A különös lehetőségek már biológiai felépítettségéből következnek. Az ember az állatokhoz képest nagyon korán és gyámoltalanul születik, de éppen ebből adódóan fejlődésre képes. Mindent születése után kell megtanuljon : járni, beszélni, gondolkodni. Az ember így szükségét a maga javára fordítja : ami hiányzik neki, azt előállítja, úgy hogy átalakítja azt a világot, amibe beleszületett. Házat épít, ruhát készít és megműveli a földet, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. Az embernek az a képessége , hogy a környezetét a saját céljaira átalakítsa a természettudományos felfedezések által szinte az elképzelhetetlenig fokozódott. A tehnika segítségével felépített magának egy világot, amitől egyre inkább függővé válott. A hatalmas városok, az energiaellátás rendszere, a közlekedés és az árúforgalom egy olyan világot hozott létre, ami nélkül ma már lehetetlen élni.

  Az ember a Teremtő előtti felelősségben mint Isten felhatalmazottja kezeli, uralja a világot. Fontos tehát látnunk, hogy a munkára való parancs már a bűneset előtt ott volt.

            Az ember nem mint egyedi személy kapta ezt a parancsot, hanem mint közösségi lény. Az ember sohasem létezik csak úgy önmagában. A munkát mindig az embertárshoz való viszonyban kell látnunk. Az ember mindig egy valamilyen közösségnek a tagja. A munka a Szentirásban mindig egy közösségnek az ügye, és mint szolgálat fejeződik ki.A munka tehát nem csak a létfenntartás eszköze, hanem szolgálat is. Vétkezünk a kegyelmi szövetség ellen, ha mi a munkát csak a létfenntartás, az egyéni vagy családi megélhetés, a jólét szemszögéből nézzük. Erre mi hajlamosak vagyunk. Azt természetesnek vesszük, hogy mások nekünk dolgoznak, de azt már nem, hogy mi dolgozzunk másokért. Ezért az embernek kezdettől fogva együtt kellett működnie másokkal, illetve ki kellett cserélnie munkájának eredményét másokkal. De minden közösségben való lét szintén etikai problémákat vet fel, mert minden együttműködésnek feltételei vannak. Mindenekelőtt közösségi fegyelemre és az egymásban való bizalomra van szükség.

Ezért a munka és civilizáció etikai probléma, a teológiai etikának is problémája.Önmagában a munka nem etikai kérdés, de mivel azt az ember végzi, etikai kérdéssé válik. Az ember attól ember, hogy felelős lény. A munka ott lép be az etika területére, hogy az emberi szabadság, az emberi döntés aktusa. A munkánk is Isten parancsa alatt áll.

 Ebben a kérdésben is az a döntő, hogy mi az Isten akarata? Mit akar Isten? A munka nem önző célok érdekében kell történjen, hanem az embertárs javára. A munka tehát a teremtett világgal való bánás, amiben ott van az Isten iránti felelősség és a felebarát java. A munka Isten teremtő munkájának folytatása, együtt teremtés. A görög gondolkodás a kétkezi munkát nagyon lebecsülte a szellemi munkával szemben. A görög gondolkodás szerint a munka egy „Zeusz által adott végzetes rossz”, egy kategóriába van sorolva a betegséggel, szerencsétlenséggel, megvetettséggel. A szabad ember ne dolgozzon, legfeljebb a sport, a filozófia, és a társaságban való lét lehet munkája. Pál az eszkatológiai rajongókat „ataktoi”-nak nevezi, és mint olyant elutasítja. A munka rendje Krisztus visszajöveteléig megmarad az ember számára, és érvényes lesz. A keresztyének ne hagyják abba mindennapi munkájukat, hanem lelkiismeretesen végezzék azt, mert épp a mindennapi munkában mutatják meg Krisztus iránti engedelmességüket. Aki nem dolgozik az Isten rendelésének áll ellen (tagmata Theou)  A munka értelme Pál szerint nem önmagában van, nem csak az adott rend fenntartása érdekében történik, hanem az emberszereteteből (filadelfia). Pál is azért dolgozott saját kezével, hogy ne legyen mások terhére, és hogy így bizonyítsa be, hogy ő nem azt keresi, ami az övék, hanem őket magukat szereti. Bár ezt tételesen nem fogalmazza meg, de azt mondhatjuk, hogy a munka nélküli élet, szeretet nélküli élet. Ha a munkát szolgálatként fogjuk fel, akkor már teljesen mindegy , hogy milyen munkával szolgálok. Nem az a fontos, hogy mit dolgozom, hanem az, hogy miért dolgozom. Mivel a munkámmal Istent és a felebarátomat szolgálom a legcsekélyebb vagy legmegvetettebb munka is egyenranguvá válik a legmagasztosabbal és leglelkibbel.

Történeti egészében véve Európa népeit épp az egyház tanította a munka megbecsülésére és nevelte tisztes munkáséletre. Ezáltal a keresztyénségnek döntő része volt Európa kialakulásában és a nagymúltú Ázsiával szemben vezető szerephez való jutásában. A keresztyénség kezdettől fogva a munkát az isteni világrend mellőzhetetlen alkotóelemének tekinti. Amikor Pál missziójában a keresztyénség és a görög gondolkozás találkozik konfrontációra kerül sor, Pál rendeli a munkát és kijelenti : aki nem dolgozik ne is egyék. A keresztyén gyülekezet sohasem tűrt munkakerülőket a maga körében. Pál maga is kétkezi munkát végez, hogy ingyen kenyeret ne egyék. Ezt nem azért tette, mintha az ige hirdetését nem tartotta volna munkának, hanem hogy az ilyen görög talajon saját magát is példaképnek adhassa.  A munkára való parancs már a bűneset előtt megvolt, így a munka nem lehet bűntetés és átok. A kert művelése és őrzése, a föld az ember uralma alá hajtása nem képzelhető el munka nélkül. A szüntelen munkálkodó Isten hogyan is teremthette volna tétlenségre a saját képmását, az embert?

.           A Biblia emberei e kettősségnek megfelelően józan belátással fogadták és vállalták a munkát. Sem a vele való kérkedésre, sem az ellene való lázadásra nem láttak okot. A munka egyszerüen isteni parancs és természeti szükségesség.

.. Luther a munkát nagyra értékelte a kolostori életformával szemben. Hiressé vált az a mondása, hogy a szolga munkája az istállóban és az édesanya munkája a gyermeke bölcsője mellett szintén istentisztelet. A munka szükséges azért, hogy a káosz megszünjön, hogy a test megzaboláztassék és a felebarát ne szűkölködjön. A reformációnak másik eléggé feledésbe ment tanítása, hogy a munka megfegyelmezi a gonosz kívánságokkal teli embert, a munka bűnös énünk, ó-emberünk megöldöklésének eszköze is lehet.

 A munkának ez a rendeltetése az Istentől való elszakadás által szintén megromlott. Így a munkának is más jellege lesz. Ott van felette Isten átka is. Nem a munka, mint olyan bűntetés az ember bűnére, hanem a fáradtság és nyomorúság, ami ahhoz kapcsolódik. Nyomorúsága : a munka fáradtsága, teher és iga volta, s hogy keserves verítékezés után is sokszor csak tövis és bogáncs terem. Eredménytelensége emberi tehetetlenségünkre emlékeztet, lever és megaláz. A munka kilátástalan nyomorúsága az embert zúgolódóvá, pesszimistává teszi.

            Az ember örömmel kellett volna művelje a földet, mint Isten munkatársa, de így a földtől szinte ki kell izzadtsággal „húzni” a termést. Nem a munka lesz átokká, hanem a föld lesz átkozottá, és verítékkel kell azt megdolgozza. Az embernek keményen meg kell dolgoznia azért, amit addig ajándékba kapott. A bölcsességirodalom szerint a szorgalmas munka meggazdagít, a lustaság pedig megszegényít. A gazdagság tehát nem szerencse, hanem a szorgalmas munka gyümölcse. De haszontalan a szorgalmatosság, ha elfeledkezünk arról, hogy az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet kierőszakolni.Jézus szerint a munka hozzátartozik az ember életéhez, másrészt azonban az üdvtörténeti helyzet, az Isten országának eljövetele erősen relativizálja a munka értékét. Nincs utalás arra, hogy Jézus messiási működésének elkezdése után folytatta volna az ácsmesterséget. Sőt, tanítványait is az addig végzett munka abbahagyására szólítja fel, a lábainál ülő Máriát előnyben részesíti a szorgalmas Mártával szemben.

Ha úgy érezzük, hogy munkánkat nem ismerik el és nem értékelik, akkor összetörik bennünk valami. A munka kínná válik, értelmét veszti. De ha azt hasznosnak látjuk és elismerést kapunk érte, akkor magunkat is értékes embereknek érezzük és örömünk lesz abban, amit csinálunk.

A munka az idők folyamán egyre inkább differenciálódott. Először Kain és Ábelnél vált szét, az egyik földművelő, a másik állattenyésztő lett. Ez az idők során egyre hangsúlyozottabb lett és már teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy ember mindent maga készítsen el, az autótól a televizióig és számítógépig, amire szüksége van. A munkamegosztást a társadalom szervezi meg. Mindenki egy bizonyos dolgot termel és felhasználja azt, amit mások termeltek. A tehnika fejlődése azt hozta magával, hogy egyetlen terméket többféle folyamat és több ember hoz létre. Ez növeli az emberek egymásra utaltságát.

Az ember meghódította a világot, uralma alá hajtotta, de azt az árat fizeti, hogy teljességgel függővé vált a tehnikától. Egyre kevesebb lehetősége van arra, hogy munkájának személyes jelleget adjon. A kőműves még megcsodálhatja a falat, amit egy napon át felhúzott, de a futószalagon dolgozó csak azt tudja, hogy egy nap tízezer csavart húzott meg egy autó motorján. De a futószalag mellett dolgozó is örül annak, hogy autója van, jóllehet ő csak mindig egy csavart húzott meg rajta. A tehnikának átka és áldása van egyszerre. A tehnika sok mindent lehetségessé tett és ez az embernek azon képességén alapszik, hogy a környezetét megismerheti és a maga hasznára használhatja. Ez által olyan mechanizmusok keletkeznek, amelyben az ember csak egy kis fogaskerék a nagy szerkezetben.

A munkát nem szabad bálvánnyá sem tenni, de sem lebecsülni . A munka Isten megbizatása ami hozzá tartozik az egészséges ember életéhez. Ez különösen a nyugdíjba menetelkor látszik meg, sokszor csak akkor érzik meg az emberek, hogy mennyire kötődtek még egy olyan munkához is, amit aktív korukban sokszor terhesnek és nyűgösnek éreztek. Ahhoz, hogy a munka elviselhetővé váljon, szükség van arra, hogy az ember szabad idejét is értelmesen töltse el : mozi, színház, könyvek olvasása, zenehallgatás, sport, hobby, nem utolsósorban a hitélet gyakorlása, mindezek hozzásegítik ahhoz, hogy munkáját hasznosnak és elviselhetőnek érezze.

A munkától elszakíthatatlan a teljesítmény kérdése. Egy vita során, amelyen erről volt szó, az egyik vitázó a farizeus és a vámszedő példázatát hozta fel arra nézve, hogy nem a teljesítmény, hanem a kegyelem a fontos, a másik azonban a tálentumok példázatával amellet szállt síkra, hogy a Biblia igenis beszél arról, hogy az embernek teljesítenie kell. Nyilván, hogy mind a két gondolat helyes. A teljesítésre való akarat ott van bennünk, de ott van a közösségben is. Ott vannak az elvárások mások részéről. A magunk akarata, hogy teljesítsünk, és szüleink majd az embertársak elvárása egy egységes eggyé olvad össze. De tudjuk azt, hogy Isten is elvár bizonyos dolgokat tőlünk és ennek is meg kell felelnünk. De hogy tudjuk megmutatni, hogy telejesítettünk valamit? Hiszen a futószalag-munka világában nehéz ezt felmutatni. De az adja meg az értékünket, hogy mit és mennyit teljesítettünk? Itt nem lehet a szeretetet figyelmen kívül hagyni. Jézusnál azt látjuk, hogy Ő különösen azok felé fordult, akik mások szemében kevés értékkel bírtak. Mi tudnunk kell, hogy értékünket nem mi kell kiharcoljuk, a mi értékünk abban van, hogy Isten Jézusban igent mondott ránk. A mi értékünket az adja meg, hogy Jézus meghalt értünk és elfogadott minket.

Amit Krisztus nekünk megadott, azt mi is megadhatjuk egymásnak. Egymást be kell fogadnunk, értékelnünk kell egymást. Jóllehet Istennnek is vannak velünk szemben elvárásai, de Ő mégsem teljesítményünk alapján ítél meg minket.

Minden munka előfeltétele Isten ajándéka s létfenntartásunk eszköze. Tőle kaptuk munkásságunk tárgyát az egész anyagi és szellemi világot. De nem csak munkásságunk tárgyát, hanem eszközeit is tőle kaptuk. : Ő adott nekünk ügyes kezet, leleményességet. A munka törvénye a Biblia szerint kettős : egyfelől királyi megbizatás másfelől bűntetés jellegű. Ebben van a munka méltósága és nyomorúsága. Méltósága abban van, hogy az ember igyekszik munkájával az anyagit szellemmel áthatni, a szellemet viszont alkotásokban jeleníti meg. Ezáltal új értékeket termel, kultúrát épít. Munkája egy kicsit Isten alkotó munkájára emlékeztet, de lényegesen különbözik is attól, hisz az ember munkája nem semmiből teremtés, hanem a meglevőnek a formálása, az adott lehetőségek keretei között.

Az ember nem felejtheti el, hogy ő nem teremtője ennek a világnak, hanem csak formálója. A világ nem az övé, így nem tehet azzal azt, amit épp ő jónak lát. Ő csak sáfár és felelősséggel tartozik annak, aki őt ebben a világban sáfárrá tette. Az ember Isten munkatársa, nem felejtheti el, hogy mindent Istennnek köszönhet, hisz az Általa adott képességek nélkül nem lett volna képes elérni, azt amit elért a modern ember. A baj akkor következik be, amikor az ember már nem akar munkatárs lenni, hanem ahogy valaki mondta „megalapítja a saját vállalkozását” az Istenével szemben. Az ember elszakadása Istentől, a Biblia ezt bűnnek nevezi, mindabban megmutatkozik, amit az ember tesz. Így az ember munkájának mindig kettős arca lesz : egyrészt a haladást, a fejlődést munkálja, másrészt kárt is okoz magának. Az atomenergia óriási erőforrás, de pusztító erővé is válhat (lásd Csernobil) ,az autónkkal elmegyünk egy szép szabadságra, de szennyezzük vele a levegőt. Sokszor így egy ördögi körben mozgunk, amiből nem tudunk kitörni.

Sokatmondó ilyen szempontból a Bábel tornyának a története. Isten beleavatkozik a dolgokba, nem engedi meg, hogy az ember végrehajtsa tervét, nem azért mintha az építés egy rossz dolog lett volna, hanem azért mert rossz célja volt : szerezzünk nevet magunknak a földön. A munka itt már nem engedelmesség Istennel szemben, az ember a saját dicsőségét keresi, az érvényesülési vágy vesz erőt rajta, és ezzel szembe kerül Isten uralmával. A torony az égig akar érni, az ember már magát gondolja Istennek. Ő már úgy érzi, hogy senkinek sem tartozik felelősséggel, és úgy gondolja, hogy minden problémáját meg tudja Isten nélkül is oldani.

A munka tehát nagyon fontos alkotóeleme a mi életünknek, de ne felejtsük el, hogy csak egy rész az életünkből és nem az egész. Az ember több mint a munka. Ne a munka uralkodjon felettünk, hanem mi uralkodjunk a munka felett.

A keresztyénséget régen azzal vádolták, hogy tehnikaellenes. Ma inkább azzal vádolják, hogy maga is résztvesz a világ tehnicizálásában, ezért a keleti vallások felé kell fordulni. Mindkét vád igaz, és a keresztyénség nem felejtheti el, hogy Isten parancsot adott arra, hogy hajtsa uralma alá a földet, de arra nem, hogy azt kihasználja és visszaéljen vele. Az ember felelős marad Istennel szemben abban, hogy hogyan bánik a rá bízott világgal.

            A munkánk nagy része a foglalkozásban, a hivatásban realizálódik. Minden foglalkozás egy bizonyos fajta ismeretet használ fel az életnek egy bizonyos területén. Minden szakmának megvan a szépsége és tekintélye és minden szakma más emberekkel hoz minket kapcsolatba. A foglalkozás megválasztása nagyban meghatározza az ember egész életét. Régebb a szakmák öröklődtek, ha az apa lakatos volt, a fia is lakatos lett. Mára ez a helyzet már teljesen megváltozott. A legtöbb fiatal már nem a szüleinek a tapasztalataira épít, hanem sok más tényező is befolyásolja pályaválasztását : a pénz, a szükséglet, a piaci körülmények. Egyre kevesebb szakma öröklődik tehát apáról – fiúra.

A mi időnkre jellemző lett a szakmaváltoztatás. Régen az volt a közmondás, hogy a cipész maradjon a kaptafánál, ma már 12 évenként változtatják a szakmát, az emberek nagy százaléka nem abban a szakmában dolgozik, amit tanult. Mi ennek az oka? Nagyon különböző lehet. Magasabb fizetés, nagyobb felelősség vállalása, jobb munkakörülmények, több szabadság. Nagyon sok esetben a szakmaváltást kényszer okozza. Elbocsáts, a tehnika fejlődése( azt, amit eddig kézzel végeztek, azt most egy gép végzi el).

Minden szakmára a továbbtanulás, a továbbképzés lett a jellemző.

A hivatás fogalmát a reformáció vezette be. A reformátorok a hivatáson két dolgot értettek : az egyik a hitre való elhivatás, a másik pedig egy munkára való elhivatás. Amint már mondtuk, ők minden munkát istentiszteletként fogtak fel. A hivatásra az Isten iránti felelősség és a felebarát iránti elkötelezettség jellemző.

            Az első keresztyének, mivelhogy egy közeli végváradalomban éltek nem azt tekintették fő feladatuknak, hogy a világot megváltoztassák. Ez a világ úgyis mindjárt elmúlik. (1 Kor.7,2O-24) Az Újszövetség mind a munkaadót, mind pedig a munkást a „ Krisztusban” való létre emlékezteti. Mivel mindketten elfogadták Krisztust, ezáltal gyökeresen megváltozott az egymáshoz való viszonyuk is. Ők mint testvérek élnek egyugyanazon gyülekezetben. Ezáltal nem változott meg a struktúra, de lelki szempontok érvényesültek. A rabszolgákat már nem lehetett tárgyaknak tekinteni, hanem testvérként kellett értékelni.

A pályaválasztásnál figyelembe kell venni a tehetséget, a hajlamot és a lehetőségeket. Ha valakinek semmi tehetsége és hajlama sincs valamihez, akkor ne válassza azt a pályát. Egy minimális kedv és szeretet elengedhetetlen a munkához. Egy keresztyén szülő vagy tanácsadó három általános tanácsot adhat:

·        Menjen el a fiatal egy szakmai tanácsadásra, ahol tehetségét és hajlamait felfedezhetik

·        Minél szélesebb képzést kapjon a fiatal, hogy aztán több irányba is elindulhasson

·        Tanuljon tovább

A keresztyén ífjúnak még további tanácsokat is adhatunk:

·        Minden foglalkozást választhatja, amelyikben az Istenben való hit és a jó lelkiismeret megmaradhat

·        Bizonyos foglalkozások, bizonyos időkben a keresztyének által elkerülendők, mert azokban Istent és az Ő parancsolatait meg kell tagadni. Ilyen volt pl. a római birodalomban a köztisztviselő, mert neki részt kellett venni a császárkúltuszban és a keresztyénüldözésben. Voltak olyan foglalkozások is , amelyek összefüggtek a pogány kultusszal, varázslással, mások pedig szexuális kicsapongással jártak együtt

·        A keresztyén fiatal előszeretettel válasszon olyan pályát, amiben embertársainak segítségére lehet.

Isten azonban nem csak munkára ad parancsot, hanem pihenést is rendel. Ez a munkának Isten által megszabott határa. A szombat napi parancs nem csak egészségügyi vagy szociál-etikai intézkedés.. Nem csak a pihenést, hanem az Istenben való megnyugvást is előirja. A szombat nem csak a hat munkanap határát, hanem az idő határát, minden emberi munka végét és ítéletét, az örök szombatot is jelenti. A hetedik nap az örök szombatra, Jézus Krisztus visszajövetelére is utal, amelyre nézve már a teremtés is történt. A megszentelt vasárnap a munka Isten szerinti szabályozója. Megvéd a munka túlbecsülésétől, de lebecsülésétől is. Az Úrnak napján emberi munkáinkat félbehagyva , Isten hasonlíthatatlanul nagyszerübb munkáira fordítjuk figyelmünket. Így a saját munkánk viszonylagosságát látva elkerüljük a kísértést, hogy a munkát mindenek fölé helyezzük, életünk egyedüli értékévé és értékmérőjévé tegyük. Ha a munka lenne emberi életünk egyetlen értéke, akkor egy olyan ember életének nem is lenne értelme, aki nem tud dolgozni. Bár egész életünk a munka rendje alatt áll, mégsem oldódhat fel az ember a munkában. Amikor pihenünk a munka értelmét védjük a munka démonizálásával szemben.

De a vasárnap megóv a munka lebecsülésétől is. Így megmutatja a munkánk Isten szolgálatába állítását, megáldott voltát. Az Ő kezéből vehetjük a munkánkat, mint hivatást, s ezért mi hálából szolgálhatunk, még ha ez a munka jelentéktelennek tünik is a világ szemében, Isten kegyelmi eszköze lehet mások életében. Itt úgy kell beszélni a munkáról, mint istentiszteletről.

.               Az Ószövetségben elrendeli a sabbátot, amely napon arra emlékezhettek, hogy Isten is megnyugodott minden munkájától. Az Újszövetségben az Úr Jézus feltámadásának napja, a vasárnap lép helyére, az istentisztelet, az imádás, a pihenés, a kikapcsolódás napja. Az istentisztelet középpontjában Jézus Krisztus áll, Ő szolidáris a munkára rendelt emberrel, és munkálkodik értünk, akik a munka terhe alatt sóhajtozunk. Ő visszavisz minket az Istennel való közösségbe, és így az Isten által rendelt munka valamennyire visszanyeri eredeti rendeltetését. A hívő sem tudja magát függetleniteni a munka fáradtságától, de  a munka és a szolgálat értelmet nyer, így az a felebarát és az emberi közösség javára válik. A munka fáradtsága elviselhetővé válik. Újra áldás lehet.

(Ravasz László

Vannak, akik azt hangoztatják, hogy a munka átok, s akkor szép az élet, ha minél kevesebb munka van benne. Ez a kóbor cigányok világnézete. A munka nem egyéb, mint titokzatos résztvétel a világteremtésben, parányi továbbfolytatása annak, amit a Teremtő kezdett. Tehát a munka jutalom, kiváltság és jaj annak, aki nem él vele. A gyermek játszik, a felnőtt dolgozik, a munkában találjuk meg önállóságunkat, értékünket, sőt szabadságunkat. A Biblia azt mondja : méltó a munkás a maga bérére. Jézus ezzel oda áll a dolgozó ember mellé., felemeli szavát minden kizsákmányolás ellen, Ő parancsol tiszteletet a munkának és a munkásnak egyaránt. Isten maga vigyáz a munka bérére, s ezzel megszenteli azt. Védeni kivánja a munkaadóval szemben, aki szeretné annak értékét lealkudni, vagy levonni.

Másét csak annak van joga fogyasztani, aki dolgozni nem tud. Sőt mi több ezeket eltartani a dolgozni tudók szent kötelessége. Az ember rögtön élősdivé válik, ha a készből él, mert a készhez csak Istennek van joga, ő rendelkezik felette. Ő pedig tiltja azt, hogy épkézláb emberek dologtalanul éljenek.

De jaj annak, aki életét csak a kenyérre alapítja. Halhatatlan lélek, te királykisasszony vagy, téged nem lehet jóltartani moslékkal, még ha aranyvályúban adnák is azt. Ennek a világnak, a te lelkednek Krisztus kell, és Krisztus inkább kell, mint a kenyér, s a kenyér is csak azért kell, hogy Krisztushoz megérkezzünk. Aki csak kenyeret ígér és Krisztust elveszi, állattá tesz, aki Krisztust ígér és nem ad kenyeret, az Istent csúfolja meg