A református egyház és a többi egyházak

A REFORMÁTUS EGYHÁZ ÉS A TÖBBI EGYHÁZAK

Sokféle elnevezés

            Kálvinnak az egész világon szétszórtan élő követői az európai kontinensen a református, az angolszász világban pedig presbireriánus, vagy kongregacionalista névvel jelölik magukat. A két név szinte teljesen azonos tanrendszerü és istentiszteleti formájú egyházakat jelöl. A presbiterianus név az episcopalis azaz püspöki rendszerű Anglikán Egyházzal folytatott évszázados harc során született és azt jelenti, hogy az egyházat presbiterek kormányozzák.

      A református egyház megalapitásához nehéz egy olyan egyértelmű dátumot megnevezni, mint pl. a lutheránusoknál az 1517-es esztendő. Több reformátor több városban egyidejűleg munkálkodott ennek születésén. Zwingli Zürichben, Bucer Strasburgban, Oecolampadius Bázelben, Farel Genfben, Bullinger szintén Zürichben, Knox pedig Scóciában egyengette a református reformáció útját. De legmarkánsabb személyisége a reformátusságnak mégis a Genfben élő francia származásu Kálvin János volt. A református egyház születését 1536- ra tehetjük, ugyanis ebben az évben jelent meg főműve az „ Institutio religiones christianae” a „Keresztyén vallás rendszere”. A református egyházak azonban sokat fejlődtek a reformáció óta. A kezdeti indittatás új tapasztalatokkal és áramlatokkal gazdagodott. Az ilyen fejlődés gyakran szakadásokhoz vezetett. A református tradiciót már a kezdetektől két, egymással versengő tendencia jellemezte: egyfelől az egység megtartasának az igyekezete, másfelől a szakadásra való hajlam. A reformátorok nagyon küzdöttek a szakadások ellen, ők tulajdonképpen nem is akartak új egyházat alapitani. A reformáció célja az egész egyház megújitása volt Isten igéje alapjáan, de mivel a római egyház a reformprogramot visszautasitotta, létrejöttek a különböző református egyházak, a reformátorok szándéka ellenére. Ők bíztak abban, hogy a választóvonal egyszer el fog tűnni. Kálvin sokat fáradozott azon, hogy legalább a reformáció egyházán belül megtartsa az egységet. Sajnos ez sem neki, sem utódainak nem sikerült és újabb és újabb egyházszakadások jöttek létre.

Rövid történeti áttekintés

A 16. Századi reformáció nem egy hirtelen bekövetkező vagy éppen egy elszigetelt esemény volt, hanem az egyház megreformálására tett korábbi kísérletek folytatása és betetőzése. A nyugati keresztyénségben a reform gondolata már a 12. Századtól kezdve jelen volt. A valdens, majd a huszita mozgalom feltűnése is jelezte, hogy a középkori egyház rendszere nem lesz örök életű. E mozgalmakat az irodalomban előreformátori mozgalmaknak nevezzük. A 15. Században volt két ú.n. reformzsinat (Konstanz 1414-1418 valamint Bázel 1531). A változás szükségszerűságe már széles körben nyilvánvalóvá vált, amikor Luther 1517-ben meghirdette az egyedül Krisztusban való üdvösség üzenetét. Ez az üzenet hangos visszhangra talált Németországban és a környező országokban. Neve egyet jelentett a reformációval, mindazokat, akik tanítását terjesztették lutheránusoknak nevezték. De más központok is alakultak. Zwingli vezetésével Zürich városa 1523-ban bevezette a reformációt. Több város is követte a példát: Srtasburg Bucer, Bázel Oecolampadius, Bern Haller vezetése alatt. De már ekkor felbukkant az anabaptista mozgalom is.(1525) Zwingli halála után (1531) Bullinger vette át a Zürich-I egyház vezetését és művével a Második Helvét Hitvallással oroszlánrészt vállalt a református egyház kialakitásában.

Nemsokára azonban Genf lett a reformátusság központja, Kálvin (15O9-1564) vezetése alatt.Kálvin a franciaországi Noyonban született, Párizsban, Orleansban, majd Bourgesben tanult latint, logikát és jogot. A párizsi egyetemen 1533-ban kirobbant vita miatt el kellett hagyja hazáját. Három év múlva Fárel rábeszélésére Genfben maradt. Két éven át minden erejével azon fáradozott, hogy az elinditott változásokat megszilárdítsa. Az egyházfegyelem kérdésében kirobbant viták miatt el kellett hagyja avárost, 3 éven át Strasburgban tartózkodott. 1541-ben visszahívták Genfbe, itt megszilárditotta az elkezdett reformokat, 1542-ben megjelentette híres Kátéját a gyermekek oktatására, még ebben az évben megjelent a liturgiai kézikönyv, 1559-ben megalapitották a Teológiai Akadémiát . Kálvin hatása óriási volt. Nagyon erős személyiség volt, munkáját sokféleképpan értelmezték. Világos gondolkodása, óriási bibliai műveltsége, társadalmi igazságossága, következetes kitartása mindenki számára példakép lehet. Sokan bírálják szigorúságát mind hittani, mind pedig erkölcsi téren, vezetéséi stílusát diktatórikusnak nevezik. Kálvin önmagát Krisztus szolgájának tekintette és keményen visszautasított minden személyének szóló túlzott tiszteletet. Ő maga tiltakozott a leginkább az ellen, hogy a reformátusokat „kálvinistáknak” nevezzék.

Kálvin halála után a református egyházak gyors ütemben terjedtek Európa minden részében. Központjuk Svájc maradt. A mozgalom utat talált Franciaországban, Hollandiába, Angliába, Skóciába, Ausztriába, Cseh és Morvaorszégba, Lengyelországba és nem utolsósorban Magyarországba is. 1532-ben a valdensek is csatlakoztak a reformációhoz. Franciaországban megindult a reformátusok üldözése már I.Fernc idejében, de még inkább II.Henrik alatt. Uralma idején a református keresztyénekre letartóztatás és máglyahalál várt. 1572 aug.24 több mint 2O.OOO reformátust mészároltak le (Szent Bertalan éj).

A század közepén a református befolyás döntő módon érvényesült Hollandiában is. Ők is kemény harcot kellett folytassanak a spanyol megszállók ellen 1568 – 1648 között. 1618-1619-ben tartották a reformátusság egyetlen egyetemes zsinatát Dordrecht városában. A magyarok az 1559-es Marosvásárhelyi zsinaton tértek át a református hitre.

A reformáció megerősödése

A reformáció lassan önálló tradicióvá érett. A református egyházak történetében különböző korszakokat ismerhetünk fel.E korszakokat azok a hitvallások és nyilatkozatok jellemzik, amelyek ekkor születtek. Az első korszak a reformáció új rendjének bevezetéséért folyó küzdelemé volt.: hogy érvényt szerezzenek Isten igéje követeléseinek, hogy helyettesítsék a miseáldozatot az ige hirdetésével és az Úrvacsora közös vételével. Nagyon gyakran tartottak disputákat, hitvitákat, s a vita eredményétől függően döntött a város magisztrátusa arról, hogy csatlakozzék a reformációhoz vagy sem. Ha egy város a reformáció melltt döntött, az ellenkezők vagy áttértek vagy máshova kellett költözniük.

Az első református hitvallások a disputákra készített programpontokból állott össze, később szükség volt, hogy a reformáció gondolatait világossá tegyék mind a polgárok, mind a hatóságok számára. Be kellett bizonyitani, hogy igenis a reformáció képviseli az igazi hagyományt az eltorzult középkori egyházzal szemben. Később harcba kellett szállni az anabaptistákkal és az antitrinitáriusokkal, az unitáriusokkal szemben. Ekkor született Zwingli hitvallása és az 1536-os Első Helvét Hitvallás.

A 16.század közepétől kezdődik a második korszak, amikor szükségessé vált az új hit rendszeres és módszeres összefoglalása. Ekkor született a Belga Hitvallás, (ez a Holland Hitvallás) a Hildelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás. Fontos megjegyezni, hogy egyetlen hitvallás sem nyerte el az összes református egyház teljes egyetértését.

A 16. Század második fele a református ortodoxia kialakulásának az ideje. Kálvin rendszerezett formában fejtette ki tanitásait. Kálvin azonban soha nem vált saját rendszere rabjává. Később azonban a református teológia egyre inkább az értelemhez szólt, a teológiát két gondolat: a szövetség és a predestináció uralta. Ebben a helyzetben keletkezett a puritanizmus mozgalma. Fő szempontjuk volt, hogy egyedül Istené legyen minden dicsőség, Isten ijéje uralja az élet minden területét, nem fogadtak el az állammal sem semmilyen olyan kompromisszumot, ha az Isten igéjét sértette. Az istentiszteletnek a Szentirás előirásait kell követni. A református egyház hamarosan átlépte Európa határait. A 17. Század elején számos gyülekezet alakult Észak-Amerikában. 1624- ben holland kivándorlók alapitották meg New York-ot, amit aztán New Amsterdamnak neveztek el.

Miközben a reformátusság más kontinenseken szaporodott itt Európában főleg az ellenreformáció következtében visszaszorult. Ennek főleg a magyar református egyház esett áldozatul az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Itt kegyetlen elnyomás volt. A római katolicizmus könyörtelen eszközökkel foglalta vissza magának az országot. Az intézkedések a pozsonyi „vértörvényszék” (1673-1674) idején érte el csúcspontját. Sok lelkipásztort eladtak Nápolyban a gályákra, 26 még életben levő gályarab lelkipásztort Michiel de Ryter holland admirális szabaditott ki, ami közös történelmünk egyik fénypontja.

A 17. Század második fele a felvilágosodás idejét hozta el. A tudás alapjává az értelem kritériumait és az észszerűséget tették. Ebben a korszakban született az a mozgalom, ami a hangsúlyt a személyes megtérésre,  a lelki újjészületésre tette. Ez volt a pietizmus. Az igazi hit meg kell változtassa az életet, látható gyümölcsöket kell teremjen.

A 18. Században a tolerancia hirdetése lett iránytadó. Addig a más véleményen levőket elégették, vagy elűldözték, most egyre inkább a vallásszabadság gondolata lett uralkodóvá.

A 19. Század legfontosabb gondolata: a misszió. A misszió eddig nem foglalt el központi helyet a reformációban. A református egyházaknak három évszázadra volt szükségük, hogy a misszió szükségességét felfedezzék és gyakorolni kezdjék. A misszió gondolata és gyakorlása egybeesik a gyarmatosítás korszakával. Néhány évtized alatt az evangélium a világ sok tájára eljut. A misszió egyik nagy alakja Zinzendorf , ő kezdeményezte a missziói vállakozások elinditását. Missziói társaságok alakulnak Angliában, Hollandiában, Dél-Afrikában az USA-ban, Svájcban, Németországban.

A missziói mozgalom eredményeként mindenütt református egyházak alakultak.

A 19. Század másik nagy érdeklődési területe a szociális élet. Elkezdték a küzdelmet a rabszolgaság ellen. Parázs viták indultak afelől, hogy a rabszolgatartás összeegyeztethető-e a Szentirás tanitásával. Az USAbeli református egyház 1866-ban e kérdésben két részre szakadt. Először az egyházak csak a szegényeken próbált segiteni, de egyre inkább rádöbbentek arra, hogy a szegénység kiváltó okait kell megszűntetni.

A 19. Századra tehető az ökumenikus mozgalom megszületése is.

Az első világháború új szakaszt nyitott a református egyház történetében. Megtört az az optimizmus, amely a 19.század Európáját jellemezte. Sok országban az első világháború egyet jelentett az ú.n.” keresztyén társadalom” végével. A háború utáni években született meg az ú.n. dialektikus teológia, amely szembeszállt minden olyan kisérlettel, hogy Istent emberi rendszerekbe és elképzelésekbe próbálják beszűkiteni.. Ez a teológia felújitotta a reformátorok üzenetét. A református egyház életében kritikus időszak volt a németországi nemzeti szocializmussal való összeütközés a 3o-as években. Az egyház hitele forgott kockán. 1934-ben született az ú.n „Barmeni Nyilatkozat”, amely hat tételben minden kompromisszumot egyértelmüen elutasit a náci ideológiával. Azért volt ez nagyon fontos, mert példát adott arra nézve, hogy hogyan lehet egy keresztyén ellenes rezsimmel szembeszállni, és azt is megmutatta, hogy az egyházban nem járt le és soha nem is fog lejárni a hitvallások ideje.

A zsidóirtás is súlyos kérdéseket vetett fel, megindult a zsidósággal való párbeszéd. Ugyancsak nehéz kérdés lett a háború után a kommunizmus és az abban való élés kérdése. Egyesek radikálisan elutasitották, mások középutat javasoltak az együttmüködésre.

A református hit összefoglalása

1.A református egyházak különösen fontosnak tartják azt, hogy Jézus Krisztus az üdvösség egyedüli és kizárólagos forrása.

2.Mindenben Istent kell dicsőiteni. Az ember nem képes az Istennel való közösséget helyreállitani. Egyedül Isten kegyelmében bizhat, Ő a kezdeményező.

3.A református tanitás vallja a Szentháromságot. A mindenség teremtője ugyanaz az Atya Isten, aki Jézus Krisztusban emberré vált és véghezviszi a megváltást a Szentlélek által.

4.Minden református hitvallás megegyezik abban, hogy hangsúlyozza a teljes Szentirás, mind az Ó mind az Új szövetség tekintélyét. A Binűbliával nem tarjuk egyenlő értékünek az ú.n. „szent hagyományt.”

5. Hiszünk a mennyben és a pokolban, nem hiszünk a purgatórium létezésében.

6. Nem hiszünk Mária és a szentek közbenjárásában, nincsen szükség a „szentek felesleges jócselekedeteire.”

7. Más egyházak Krisztus hivő tagjait igaz keresztyéneknek ismerjük el, nem valljuk, hogy csak a református egyház az egyedül igaz egyház.