Etikai kérdések az igehirdetésben és lelkigondozásban

Etikai kérdések az igehirdetésben és lelkigondozásban

1.Az etikáról általában

Az etika szóval lépten – nyomon találkozunk. Nincs olyan történés vagy esemény, amelynek ne beszélnének etikai megítéléséről. Így feltevődik a kérdés, hogy etikus-e a fegyverkezés, az eutanázia és sok más olyan dolog, amiről manapság beszélünk. Etikai kérdés a halálbűntetés bevezetése vagy kiiktatása is. Bár a fogalmat nagyon gyakran használjuk , annak meghatározása nem könnyü dolog. Az etika a jó és rossz kérdésével foglalkozik. Ehhez minden embernek köze van valamiképpen. Minden cselekvés a jó és rossz szempontja alatt történik. Nyilván hogy nem ez az egyetlen szempont, mert lehet valamit a szép vagy csúnya, az előnyösség vagy hátrányosság szempontjából is megítélni.A jó és rossz kérdése azzal függ össze, hogy az ember döntéseket tud hozni. Mindig azzal a kérdéssel szembesülünk : tegyem vagy ne tegyem? Használhatom én ezt vagy nem? Mondjak-e valamit vagy jobb ha hallgatok? Az állatok ösztönszerüen cselekesznek. Nem egy mérlegelés után döntenek. Egyszerüen reflexszerüen követik ösztöneiket, természeti adottságaikat. Az embernek szabadsága van a döntésre, ezt nevezzük felelősségnek. Ő az egyetlen a teremtmények közül, aki ezzel rendelkezik. Ezért etikáról csak az emberekkel kapcsolatban lehet beszélni. Az, hogy az emberek a jó és rossz kérdésével foglalkoznak már önmagában egy jó dolog, ez ember-voltunk egyik alapvető része.

Az etikának egyik alapfogalma : a norma, a mérték. Milyen normákhoz kell az ember cselekvését szabja? Mennyire érvényesíthetők a normák minden helyzetre? Különböznek-e ezek a normák nép, idő, kúltura függvényében?

            Az etika szó a görög ethos szóból származik. A görög nyelvben ennek elsődleges jelentése : lakóhely. Az etikának tehát ahhoz van köze, ahol lakunk és ahol otthon érezzük magunkat. A szónak második értelme : a szokás. Így használja a Luk 22,39 ,Jézus szokása szerint kiment az olajfák hegyére.(kata tó ethos) Festus azt mondja a rómaiakról, hogy nekik nem szokásuk valakit halálra ítélni, mielőtt nem szembesítették a vádlottat a vádlókkal. A szó harmadik jelentése : erkölcs. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok, ezt Pál Menander költőtől idézi. Az Apcsel 16,21-ben Pált és Silást azzal vádolják, hogy olyan etoszokat (Károli szertartásokat fordít) amelyeket a rómaiaknak nem szabad sem bevenni, sem cselekedni. Itt az ethos szónak azzal van kapcsolata, hogy mi a megengedett és mi nem.

            Az ethosban tehát ott van egy bizonyos szokás, egy népnek az erkölcse. E mellett még van egy olyan jelentése is, hogy : lelkület, amiből egy cselekvés kiindul, amivel egy cselekvést végre hajtunk.

            A szó történetével kapcsolatosan elmondhatjuk, hogy a történelem folyamán egy bizonyos fejlődésen ment át. A mi erkölcs szavunk a latin mos szóból ered és jelentése : mérni, lemérni, megítélni. A római katólikusok inkább a morál szót használják, a protestánsok inkább az etika szót.

            Az etika Kant meghatározása szerint a normák tudománya, ami parancsokból és tiltásokból áll. Az etika normákat állapít meg és és elmondja azt is, hogy az ember hogyan kell ezen normák szerint éljen. Ebből is világosan kitűnik, hogy az etika egy normatív tudomány. Aki az etika normativ elemét elhanyagolja, az az etika ütőerét vágja ketté, ahogy egy híres holland etikus mondja. Ebben az esetben az etika egyszerüen elvérzik. E nélkül az etika egyfajta leíró tudomány lesz, ami senkit semmire sem kötelez. Ha mindenki azt teszi, amit jónak lát, ahogyan az Izraelben a bírák kora előtt történt, akkor ott már az etikának nincs helye.

   De azzal, hogy normákról beszélünk még nem mondtunk el mindent. Az ember cselekvése több mint normákkal való foglalkozás. Pál azt mondja, hogy a törvény betöltése a szeretet (Róm 13,1O). Az is nagyon fontos, hogy milyen lelkülettel teszünk valamit. Mert lehet pl a törvénynek úgy is engedelmeskedni, hogy a felebarátom hasznát nem tartom szem előtt, hogy nem az Isten szeretete van a cselekedet mögött. Az ilyen engedelmesség inkább önszeretet, mint felebaráti szeretet. Itt a törvényeskedést és formalizmust kell említeni. Ilyen szempontból fel kell tenni a kérdést : mi az én cselekedem végső célja? Milyen következménye lesz a cselekedetemnek? Milyen haszna van annak, amit teszek? Mit akarok én ezzel a döntésemmel elérni? Mi lesz ennek a következménye önmagamra és a felebarátomra nézve? Mindig rá kell a következményre, a haszonra is kérdezni. A haszon nem az egyetlen döntő faktor. Mindhárom fogalom : norma, lelkület és hasznosság fontos az etikában. Ezek az ember erkölcsi cselekvésének a meghatározói. Ezt együtt kell szemlélni, nem lehet őket egymástól elválasztani, sem őket egymással kijátszani.

Arra is figyelni kell, hogy milyen eszközzel tudok egy célt elérni. Az eszköz is egy erkölcsi fogalom lesz. Jó vagy rossz egy bizonyos módszer? El lehet-e fogadni egy módszert, vagy el kell azt vetni? Igaz-e az, hogy cél szentesíti az eszközt?

Az etika területéhez tartoznak az és értékek is, amiket az emberek nagyra tartanak és igyekeznek megvalósítani. Az értékeknek mindig a jóhoz van közük. Az értékek mindig valami jóból származnak. Vannak ilyen értelemben szellemi  értékeink, gazdasági, esztétikai stb értékeink. Minden etikának megvannak a maga értékei. Ilyen érték pl : az élet tisztelete, az adott szó megtartása, a másik vagyonának az elismerése. Az értékeknek van egy rangsora  is.

Mivel mi a keresztyén etikával foglalkozunk ezért azt úgy határozhatjuk meg, mint egy olyan tudományt, amely az embernek az Isten parancsai szerinti cselekvésével foglalkozik.

Ezek után feltehetjük a kérdést : mi a keresztyén etika sajátossága?  Miért kell kersztyén etikáról beszélni? Azért mert mi azt azt mondjuk, hogy az ember a jó és rossz kérdésében az isteni Kijelentésre van utalva. Az ember magától nem tudná azt, hogy mi a jó és mi a rossz, ha Isten ezt ki nem jelentené neki. Isten Kijelentése abból is áll, hogy Ő parancsolatokat és előírásokat ad abban. Gondoljunk ilyen értelemben a Tízparancsolatra, de Jézus szavaira is. Nem csak a Hegyi Beszédben, hanem nagyon sok más helyen is az evangéliumokban találkozunk etikai tanítással. Ugyanezt a levelekről is el lehet mondani.

Ezzel kapcsolatosan azt is el kell mondani, hogy az üdvösségről szóló tanítás, vag és a megszentelődésről szóló tanítás szoros összefüggésben vannak egymással. Az üdvösségről szóló bibliai üzenet az élet Isten parancsai szerinti megszentelődését vonja maga után.

Még egy másik szempontot is figyelembe kell itt venni, éspedig azt hogy az egész keresztyén élet az Isten dicsőségére irányul. Ez a gondolat egészen át kell hassa az etikát. Ez azért olyan fontos, mert mi az életünket Istentől kaptuk, és Isten a helyes élethez nekünk szabályokat, normákat adott. Keresztyén etika csak a Jézus Krisztusban való hit által lehetséges és az az Isten országára irányul. Az Isten országában az Isten törvényeit respektálni kell.

Minden etikának foglalkoznia kell azzal a kérdéssel is, hogy honnan vegye az ember az erőt az engedelmességre? Hogy lehet feloldani a feszültséget a között, amit Isten kér, és a között, hogy az ember egy bukott lény? Itt a Jézus Krisztus személyére és munkájára kell utalni. Ő az, aki mindig engedelmeskedett Isten parancsainak. Ő betöltötte a törvényt. Halálával megváltotta az embert és megújítja őt, hogy engedelmeskedni tudjon Isten parancsainak. Ezért a keresztyén etika elképzelhetetlen Jézus szava, munkája és tanítása nélkül.

2.Etikai kérdések a lelkigondozásban és az igehirdetésben

Feltevődik a kérdés, hogy mennyiben kell az igehirdetés és lelkigondozás etikai kérdésekkel foglalkozzon? Hogyan kell ezeket a kérdéseket napirendre tűzni?

Úgy gondolom, hogy a gyülekezet igényli azt, hogy az igehirdetés foglalkozzon etikai kérdésekkel. Az igehirdetés gyakorlati voltát épp az méri le, hogy foglalkozik-e vagy sem etikai kérdésekkel. Sokan arra panaszkodnak, hogy megmaradunk az explicatio-nál és nem jutunk el az aplicatio-ig. Ha nem foglalkozunk etikai kérdésekkel, akkor az embereknek az lesz az érzése, hogy az igehirdető egy más világban és és mozog, mint amelyből ő a templomba jött. Azért gondolja ezt így, mert azok a kérdések, amikkel ő találkozik nem jönnek elő a prédikációban. Ugyanez érvényes a lelkigondozásra is. Merünk-e foglalkozni azzal, ami az embereket naponta foglalkoztatja? Ezért nagyon fontos már az elején megjegyezni, hogy mind az igehirdetés, mind a lelkigondozás nagyon gyakorlati kell legyen. A mindennapi életre kell irányuljon. Azt az embert kell megszólítanunk, aki valóságos kérdésekkel küzd és azokra választ keres.

Az is nagyon fontos kérdés, hogy ez mire kell kiterjedjen? Melyek azok a kérdések, amiket fel kell vinni a szószékre és melyek azok, amelyek a lelkigondozásra tartoznak?

Van itt egy különös ellentmondás : a templomba jövő emberek egyrészt azzal az elvárással lépnek be a templomba, hogy a lelkész gyakorlati dolgokról is beszéljen, azokról a kérdésekről, amelyek őt foglalkoztatják. Másfelől ott van az az elvárás, hogy a lelkész ne írja elő azt a híveknek, hogy minden helyzetben mit tegyenek. Ne adjon nekik parancsokat. Elvégre ők felnőtt emberek, akik meg tudják oldani a problémáikat. Tehát gyakorlati igehirdetést akarnak, de az ne legyen túl direkt, túl személyes, túl konkrét. Ezzel megsérjük és lebecsüljük felelősségtudatukat, mondják ilyenkor. A nagy kérdés itt az, hogy a személyes felelősségre való hivatkozás valóban annyira komoly, mint ahogy azt mondják? Nem inkább az van-e mögötte, hogy ne kérjen tőle a lekész olyan sokat, meg hogy ez komoly harcot fog hozni az életében. Itt egy különös feszültségben vagyunk. Egyfelől tehát ott vannak azok az emberek, akik kevesellik az etikai kérdések tárgyalását, és ott vannak azok is, akik nehezményezik, hogy a lelkész túl sok mindent elő akar írni nekik. Nem hagy teret az egyéni döntésnek és felelősségnek. Olyanok is vannak, akik az etikai kérdések tárgyalását egyoldalúnak tartják. Azt mondják, hogy a lelkész mindig ugyanazon kérdésekkel foglalkozik, mindig csak ugyanazon bűn ellen hadakozik. Semmi újat nem mond már, unalmas dolog az egész. Mindig csak a paráznaság vagy alkoholizmus a témája. Nyilván, hogy sokszor igazuk lehet ezen igehallgatóknak és az ilyen visszajelzést a lelkész ne vegye rossz néven, mert lehet, hogy valóban egyoldalú, egyhangú és unalmas lett az igehirdetése, olyan dolgokat ismétel szüntelen, ami már a gyülekezet könyökén jön ki.

A lelkész, az igehirdető tehát két malomkő közt őrlődik. Mit tegyen hát? Nevezze nevén a dolgokat, kitéve magát annak a veszélynek, hogy azt mondják, hogy kicsinyes és személyeskedő? Vagy pedig épp az ellenkezőjét tegye¸ próbálja kerülni a kényes kérdéseket, az etikai kérdésekkel ne sokat foglalkozzon? Ha így tesz sokkal könnyebb dolga lesz, nem teszi ki magát felesleges támadásoknak, nem kell vitába bocsátkoznia. Ezen kivül így is érvelhet : elvégre én nem tudom mindenkinek a problémáját megoldani, mindenkinek a kérdéseit megválaszolni. Ki vagyok én, hogy minden helyzetre receptet tudjak adni? Nyilván ,hogy ebben sok igazság van, de a választás nem a mindent vagy semmi között van. Valóban nem tudok mindent megválaszolni, de ez nem jelenti azt, hogy semmit se próbáljak megválaszolni. Egy lelkész nem kell mindent tudjon ahhoz, nem kell a problémát teljes részletességgel ismerje, hogy hozzá tudjon szólni a dolgokhoz. A részletek nyilván a lelkigondozásra tartoznak. Sok kérdésben be kell vallja, hogy ő nem tud eligazítást adni, ilyenkor nézzen utána a kérdésnek, vagy esetleg tanácsolja az illetőt valaki máshoz, akiről úgy gondolja, hogy tud segíteni.

Van egy másik kérdés is, amivel foglalkozni kell és ez a gyülekezeti helyzet. Ha a lelkipásztor az elsőt választja, ha tehát nevén meri nevezni a dolgokat, számolhat azzal , hogy a gyülekezet egy részét magára haragítja. De ha a másikat választja, akkor is maga ellen hangolja azokat, akik épp azt várják el hogy foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel. Ilyenkor feltevődik a kérdést : osszam-e meg a gyülekezetet, vagy pedig mindenáron igyekezzem megőrizni annak egységét? Ha nem mer foglalkozni kérdésekkel, akkor a gyülekezet azt fogja gondolni, hogy minden jó, nem kell különösebben törnünk magunkat ezen  kérdések megoldásával.. De akkor hogyan engedelmeskedik küldő Urának, aki épp azért küldte abba a gyülekezetbe, hogy merjen szólni az Ő nevében?

Mielőtt ezekre a kérdésekre válaszolnánk, kell látni hogy mi a lelkipásztor feladata az igehirdetésben és a lelkigondozásban? A kérdést nem tudjuk megoldani, ha nem figyelünk a Bibliára, és meg nem látjuk, hogy Isten a törvény és az evangélium által mit akar elérni az igehirdetéssel és a lelkigondozással. A nagy kérdés, hogy honnan kell kiindulni ? Az emberből, az ő kérdéseiből, a gyülekezetből, önmagamból? Vagy pedig abból, amit Isten mond emberről, bűnről, gyülekezetről, a különböző etikai kérdésekről? Aki lenntről indul, az emberből, a helyzetből, annak számára ezek a tényezők nagyon fontosak lesznek a megoldásban. Mindig az emberi érdek, elvárás fog  fontos szerepet játszani. Aki felülről indul el, és azt kérdezi hogy mit akar Isten, mit kér Isten tőlünk, az ezt próbálja alkalmazni egy konkrét helyzetben. Világosan kell látni, hogy Istené az első, de az utolsó szó is és mi e kettő között kell szóljunk. Aki lenntről indul ki az egy viszonylagos igazságot fog kapni, akkor a mi helyzetünk, a mi látásunk lesz a döntő és nem az, amit Isten mond. Pedig mi mindig ezt kell szem előtt tartanunk. Tehát a kiinduló pont mindig Iten ígéje kell legyen.

3.Igehirdetés az Ó és Újszövetségben

Lássuk először azt, hogy mit is mond a Biblia az igehirdetésről? A próféták könyvei sok igehirdetést tartalmaznak. Persze sok történeti elem is van bennük. De a történeti részekben is van igehirdetés, illetve ilyen elemek. A próféták sokszor ú.n. prófétai jelképes cselekedetekkel kellett igehirdetésüket szemléltessék. Ismerős ilyen szempontból Hóseás esete, aki parázna nőt kell feleségül vegyen. Sokszor az igehirdetést látomás előzi meg Gondoljunk csak Ezékiás látomására, aki látja a jeruzsálemi templomban folyó bálványozást. Rögtön a látomás után következik Ezékiel erről szóló igehirdetése. Isten ítéletét hirdeti ki a város felett. Látjuk tehát hogy a prófétáknál egyfajta kombinációja van a látomásoknak, a prédikálásnak és a jelképes cselekvéseknek. A próféták nagyon sok etikai kérdéssel foglalkoznak: az igazságosság, elnyomás, az özvegyek, árvák védelme, a szegényekről való gondoskodás stb.

Az Újszövetség ebben nem hoz lényeges változást. Az evangéliumokban Jézus születésének leírása után mindjárt Keresztelő János igehirdetése következik. Keresztelő János nagyon konkrét választ ad etikai kérdésekben, amiket a vámszedők, vitézek, és más emberek tesznek fel neki. Jézus igehirdetése is előttünk áll az evangéliumokban. Ez nála az Isten országának evangéliuma. Az evangéliumok nagy része Jézus szavait tartalmazzák, amiket ő bizonyos esetekben, bizonyos embereknek mondott, sokszor abból indult ki, amit emberek mondottak, sokszor az irástudók és farizeusok hamis beállítottságából, sokszor direktben válaszolt olyan embereknek, akik kérdéseket tettek fel neki. Külön meg kell említeni a Hegyi Beszédet és a példázatokat, amelyek tele vannak etikai kérdésekkel.

Ha az Apostolok Cselekedeteit vizsgáljuk, látjuk, hogy Lukács nem csak azt mondja el, hogy az apostolok prédikáltak, hanem a prédikációkat magukat is elénk adja. Gondoljunk itt Péter és Pál prédikációira,  jónéhánnyal találkozunk ebben a könyvben. De Pál akkor is prédikál, amikor a saját élettörténetét mondja el, hisz nem marad meg a tények puszta közlésénél, hanem mindig arra törekszik, hogy az evangéliumot is átadja a hallgatóinak. Mindig megpróbálja megszólítani az előtte állókat ( lásd Agrippa).

A levelekből sem hiányzik a homiletikai-etikai elem. Főleg a Római levél olyan, mint egy nagylélegzetü prédikáció. A levelekben az apostolok kitérnek azon helyzetekre, amik a gyülekezetekben vannak, amik az ottani hivek életét foglalkoztatják.

Most nincs idő arra, hogy az Ó és Újszövetség prédikációit kielemezzük. Csak annyit mondjunk el, hogy az igehirdetés a bibliai kijelentés egyik legfontosabb eleme.  Az igehirdetés a Szentírásban központi helyet foglal el. De aSzentírás nem csak prédikációkat közöl, hanem parancsot ad arra nézve, hogy a prédikálás munkáját folytatni kell. Egy folyamatosság, kontinuitás van a próféték, Jézus és az apostolok igehirdetése között. Mennyire igyekszik Pál Timóteus szivére kötni, hogy hirdesse majd az igét alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. De a legvilágosabb parancsot az igehirdetés végzésére illetve folytatására Jézus a mennybemenetelekor adta tanitványainak. Ezt szoktuk az igehirdetés nagy parancsának, „magna charta-„jának nevezni. Az igehirdetésre adott parancsot megelőzi Jézus mennyen és földön való teljes hatalmának a kinyilvánitása. Az igehirdetés abban a reményben történik, hogy  minden hatalom Jézusé . Az övé a tekintély, a hatalom földön és mennyben egyaránt. A győzelem nem egy bizonytalan dolog, és ezt a győzelmet az igehirdetés által kell megvalósitani, mondja egy holland teológus.  Az igehirdetésre szóló felhivás egy ünnepélyes proklamáció és egy ígéret között helyezkedik el, ez adja az igehirdetés erejét. Mi ezt nem egyedül kell végezzük, Jézus velünk van.

Ezek után fel kell tennünk a kérdést, hogy mi az igehirdetés tartalma? Egészen röviden összefoglalva : a megfeszített és feltámadott Krisztus és az, hogy a Benne való hit által kegyelemből tartatunk meg. Ennek azonban nagyon konkrét és valóságos következményei vannak a hívő ember életében. Ezt a Szentlélek erejében kell elmondani.

Ezek után a kérdés : hogyan kell az etikai kérdéseket behozni az igehirdetésbe? Mindjárt a Szentírás elején olvassuk, hogy Isten parancsot adott az embernek. Megtiltotta, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról egyenek. Amikor az ember a Sátán ösztönzésére ezt a parancsot áthágta óriási romlást hozott az életébe. Az ember beleesett abba, amitől pedig Isten meg akarta őrizni. Az ember nem akarta a döntés jogát Istenre bízni. Isten  helyére akart állni. Az első ember nem akart Isten kijelentett parancsából élni hanem a saját döntéséből.

Isten Izrael népének is szüntelenül parancsolatokat adott. Az embernek Isten parancsai szerint kell élni. A Tizparancsolat és az 5Móz csupa előirásokat, törvényeket tartalmaz, amiknek minden további nélkül engedelmeskedni kell. Egy nagy lépéssel meg is érkezünk a Hegyi Beszédhez. A Hegyi Beszéd a Jézus igehirdetésének szerves része. Ebben mondja el Jézus, hogy Ő nem azért jött hogy a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse. Ő nem törli el a törvényt és nem helyezi azt hatályon kívülre. Ő mutatja meg a törvény mélységét és magasságát, szélességét és hosszúságát. Ő teljes szeretettel és alázattal a törvény alá veti magát. Ő ezt a tanítványaitól is megköveteli.

Az etika számára az is nagyon fontos, hogy ki az ember. A Bibliának van emberképe. Az ember Isten képére teremtetett. A bűn által elidegenedett Istentől, önmagától és felebarátjától. Krisztus azért jött, hogy az ember isten-képüségét helyreállítsa Az ember egyedül Szentlélek által engedelmeskedhetik Isten törvényének.

Mit jelentenek az eddig mondottak az igehirdetés számára? Az első következtetésünk az kell legyen, hogy Isten parancsai helyet kell találjanak igehirdetésünkben. Ezek a parancsolatok szervesen beletartoznak Isten kijelentésébe. Nincs a Bibliának szinte egyetlen könyve sem, amelyben ne lennének intések, utasitások, parancsok, tiltások, rendreutasító figyelmeztetések. Főleg a levelekben láthatjuk, hogy nem csak a parancsolatok vannak megnevezve, hanem azok gyakorlati alkalmazásával is találkozunk. Így azt mondhatjuk, hogy a parancsolatok és azok alkalmazása az üdvösség hirdetésének szerves részét képezik. 

3. A lelkigondozás

A lelkigondozás az igehirdetés mellett az egyház legfontosabb feladata. Amikor kimondjuk a szót mindjárt a pásztorra gondolunk. Már a 4 Móz.27,17-ben találkozunk ezzel a képpel: Az Úr rendeljen férfiút a gyülekezet fölé, aki kimenjen ő előttök, és aki bemenjen ő előttök, aki kivigye őket és bevigye őket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk. Ez pontosan meghatározza a pásztor munkáját. Mózes is ilyen pásztor volt a nép számára.A pásztor nélküli juhok képével az 1Kir.22,17-ben is találkozunk, amit Mikeás lát egy vizióban, miután Jósafát összefog Akhábbal  Rámóth.Gileád ellen. Az Izrael olyan lesz e harc után, mint a pásztor nélküli nyáj. Ez a nép számára a legnyomorúltabb állapot, amiben egyáltalán lehet. Dávid ezt a képet az isteni gondoskodás megtapasztalásának leírására használja fel. Isten úgy, olyan gyöngéden és szeretttel gondoskodott róla, ahogy egy jó pásztor teszi azt a rá bízott nyájjal. Nem véletlen, hogy a 23-ik zsoltár évezredeken át nyújtott vígasztalást Isten gyermekeinek. A kép alkalmazásának mélypontja az Ezék.34, ahol a próféta a hűtlen pásztorok ellen fordul és fölöttük hirdet kemény ítéletet. Itt már megjelenik a messiási pásztor ígérete. Itt már a Messiást, mint pásztort jeleniti meg a próféta. Tudjuk, hogy Jézus magára vonatkoztatta ezt a képet és magát a Jó Pásztornak nevezte, akinek pásztorsága abban éri el csúcspontját, hogy életét adja a juhokért. Jézus könyörül az embereken, mert látja, hogy olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. (Mát.9,36) Jézus keresi az Izrael házának elveszett juhait. (Mát.15,24) A messiási Pásztor egyik munkája az ítélet is. A messiási Pásztor ugyanakkor Király is.

Fontos aztán, hogy Jézus embereket állít a pásztorolás szolgálatába. Egy jellemző példa a Péter esete. Jézus visszaállítja Pétert a pásztori szolgálatba. Ahogy Péter háromszoros nemet mondott Jézusra, úgy mond most Jézus háromszoros igent a Péter pásztori szolgálatára. Legeltesd  és őrizd bárányaimat, juhaimat, ez a Péter feladata. A legeltetés és az őrzés, vigyázás a pásztor két legfontosabb feladata. A legeltetés az a befelé irányuló szolgálat, az őrzés az a kifelé néző szolgálat, hogy kivülről ne jöhessen az ellenség. A pásztorság egy olyan szolgálat, amit csak az végezhet, akit a juhoknak nagy Pásztora megkeresett, visszatérített a bűn útjáról, aki hazatalált a lelkeknek pásztorához és felvigyázójához. Nem lehet valaki úgy pásztor, hogy ne lenne maga is élő tagja a nyájnak.

A pásztornak egyformán szem előtt kell tartani az egész nyájat, de benne az egyes juhokat is. A kettőt nem lehet egymással kijátszani. A pásztor nem mondhatja, hogy én csak a nyájjal, mint egésszel törődöm, de azt sem, hogy én csak ezzel az egy juhhal bajlódom. A pásztor nem úgy hagyta el a kilencvenkilenc juhot az egy elveszettért, hogy azokat addig ne bízta volna valaki másra. A pásztori szolgálat az egyes lelkekért történik, de nem úgy hogy a nyájat szem előtt téveszteném. A pásztori gondoskodás lényege az, hogy a juhok kövessék a Jó Pásztort, Jézus Krisztust. Minden pásztori szolgálat erre irányul. A pásztori szolgálat akkor válik feszültté és nehézzé, amikor egy juh eltévelyedik a nyájtól, vagyis magától az Úrtól. A pásztori gondoskodás ilyenkor kell müködésbe lendüljön. Ezt természetesen minden áron meg kell előzni a jó legeltetés, jó vezetés által, de ha mégis bekövetkezik, akkor a pásztor könyörületessége az, ami arra kell indítsa hogy elinduljon az eltévelyedett nyomába és hogy azt visszahozza a nyájba.

A pásztori gondoskodás nem csak a lelkipásztor gondja kellene legyen, hanem a presbitereké is, hisz ők is pásztorok. Gondoljunk itt csak két klasszikus igehelyre, az Ap.csel 2O és 1 Pét 5-re.

Ezek után feltevődik a kérdés, hogy mi különbség van az igehirdetés és a lelkigondozás között? Nem abban van a különbség, hogy az egyik az igét hirdeti, a másik pedig nem, mert mindkettő alapja az Isten ígéje. A különbség a módban van, ahogy az ígét hirdetjük. Az igehirdetésben a gyülekezetet, mint egy egységes egészet szólítjuk meg, ami épp ezért gyűlt össze. A lelkigondozásban ez egy személyes találkozás keretében történik akár a lelkipásztori irodában, akár a gyülekezeti tag lakásán, vagy bármely más helyen is történjen. A pásztori beszélgetés nem mindig négyszemközti kell legyen, részt vehetnek azon többek is, pl. jegyesbeszélgetés, családlátogatás, amikor több családtag is részt vesz. De ne legyen túl bővített a kör, hogy mindenki tudjon szóhoz jutni. A beszélgetésnek két fontos része van : a beszéd és az egymásra való figyelés. Ahol mindig csak egy ember beszél ott egy monológ hangzik el. De ahol csak hallgatunk, ott csak tanui leszünk egy monológnak. A beszélgetésben fontos, hogy felváltva mind a két fél szóhoz juthasson, illetve ha többen vannak, akkor mindenki szólhasson és hallgathasson. A görög dialógus a dia-legomai szóból származik ami épp ezt a kölcsönösséget fejezi ki. Nagyon fontos, hogy a beszélgetésben legyen egy előhaladás, másképp megfeneklünk valahol és nem jutunk tovább. Forgunk körbe – körbe és semmire se jutunk. A jó beszélgetéshez nem kell mindkét félnek egyformán sokat tudni. Hogyan beszélgethetene akkor egy orvos a páciensével? Az orvosnak sokkal nagyobb és több ismerete van az emberi testről a betegségekről és mégis jól tudnak beszélgetni egymással. Miért?  Azért mert a páciens által elmondottak az orvos számára nagyon fontosak Az orvos nem tudna jó diagnózist adni, ha nem beszélgetne el a pácienssel. Így van ez a lelkipásztor –gyülekezeti tag viszonylatában is.  Az igehirdetés alatt a gyülekezeti tagnak nincs lehetősége a  szólásra, a pásztori beszélgetés során azonban igen. Az, amit ő elmond nagyon lényeges. A lelkipásztor is úgy kell érezze, hogy a gyülekezeti tag mondanivalója nélkülözhetetlen az ő számára. A beszélgetés során kérdéseket kell felvetni, azokat meg kell beszélni, a téma kapcsán tovább kell jutni. Egyre jobban meg kell nyílni egymás felé, egyre közelebb kell lélekben is kerülni egymáshoz.

A pásztori beszélgetésnek van még egy nagy titka. Ez az , hogy Isten maga is jelen van. A pásztori beszélgetés egy háromszöghöz hasonlítható, Isten a lelkész és a gyülekezeti tag. Ez a pásztori beszélgetés titka. A kegyelem az, hogy az íge megnyilik, ha az íge nem nyilik meg, ott nincs megoldás.

A célunk nem lehet más, mint az, hogy az ember válaszoljon Isten ígéjére, és ez a válasz abban nyilvánul meg, hogy a hívő ember életét az Isten parancsolatainak való engedelmesség jellemzi. Az igehirdetésnek és lelkigondozásnak nincs más célja, mint az embereket hitre és engedelmességre vezessük.

4.Etikai kérdések az igehirdetésben

Az etikai kérdéseket két oldalról is megközelíthetjük. Lehet a kiindulópont egy olyan kérdés, ami a gyülekezetet foglalkoztatja. Pál is nagyon sokszor kitér azokra a kérdésekre, amik a gyülekezetet foglalkoztatták. Tipikus példája ennek az 1Kor. Ahol Pál szinte nem is tesz egyebet, mint szép sorjában megtárgyalja a gyülekezet égető etikai kérdéseit. Lehet tehát a kiindulópont a gyülekezet és azok a kérdések, amelyek a gyülekezetet foglalkoztatják. Lehet egy igehirdetési sorozatot tartani azokról a kérdésekről, amelyek a gyülekezetben felvetődnek.

De kiindulhatunk a Szentírásból is, és talán ez a szerencsésebb megoldás. Például végigmehetünk a leveleken és kiválaszthatunk témákat, amelyek a mi gyülekezeteinket is foglalkoztatják. A teljesség igénye nélkül csak néhány igehirdetési tippet szeretnék adni.

Így például a Róm 6-ban arról olvasunk, hogy mi a Krisztus halálának és feltámadásának a gyakorlati következménye a hívő ember életében. Isten igényt tart a mi életünkre, a mi tagjainkra. Isten azt kéri, hogy a mi testünket élő áldozatként szánjuk oda neki. (Róm12,2) A Róma 8-ban Pál arról beszél, hogy a Lélek szerinti járás az, amiben a törvény követelésének eleget teszünk. Itt éles ellentétbe állítja a Lélek szerinti járást a test szerinti járással. A 12 fej a keresztyén élet különböző aspektusait világitja meg. (Pl a bosszú kérdése, hogyan lehet a gonoszt jóval meggyőzni stb.) A 13-ik fejezet a felsőséghez való viszonyt tárgyalja. Itt beszél  arról is, hogy a törvény betöltése a szeretet által történik. A törvény nincs érvényen kivül helyezve, s a törvénynek való engedelmességet a szeretet tüze és melege hatja át.

A 14-ik fejezetben az egymás elhordozásának a témája kerül elő, egy nagyszerű utalás van a Krisztus áldozatára. Figyelemmel kell legyünk a másik emberre, ne botránkoztassuk meg. Hogyan hordozzák el az erősek a gyengéket.

Az 1Kor. Tele van etikai témákkal. Először is a pártokra való szakadás, ma is nagyon aktuális kérdés politikai és egyházi vonzataiban egyaránt. Hogyan viszonyuljunk durva bűnökhöz, mi legyen a viszonyulásunk a pereskedésekhez, mit jelent a szabadság és szabadosság, majd a házasság és házasságon kivüliség, mi legyen a házastársak viszonyulása egymáshoz. A bálványáldozati hús evése, az asszonyok hajviselete és fedett feje (ez számunkra nem probléma, Hollandiában komoly teológiai kérdés) Az Úrvacsora kérdése, a lelki ajándékok é a velük való élés, a gyülekezet mint Krisztus teste, a szeretet himnusza, a nyelveken szólás, a feltámadás körüli kérdések.

A 2Kor. Főleg a gyülekezet és az apostol közötti viszonyról szól, de szó van itt az adakozásról, amivel sokkal többet kellene foglalkozni az igehirdetéseinkben.

A Galata levél a hitből való megigazulásról szól, a szabadság körüli kérdések égetőek, de olyan témák is, mint a törvényeskedés)lásd Péter és Pál konfliktusa) a test és a Lélek cselekedetei illetve gyümölcsei (ez utóbbit ajánlom pünkösd nagyheti sorozatnak) az egymás terhének hordozása is.

Az Efézusi levél, ami tulajdonképpen egy körlevél főleg az új életről szól, és nagyon sok konkrét kérdés is meg van tárgyalva benne. Szembe van állítva a Krisztus nélküli és a Krisztussal való élet. De itt találkozunk az ú.n. keresztyén házirenddel, a férj és feleség, a szülők és gyermekek, a szolgák és urak, a vállakozók és a munkások viszonya.

A Filippi levél az alázat kérdést veti föl, a Krisztus himnuszban de itt is találkozunk gyülekezeti tagok közötti konfliktussal, méghozzá két asszony veszekedik egymással, itt találunk egy erénykatalógust, a mindenekkkel való megelégedettség, az egymás segitése témájával is.

A Kolossé levélben nincs sok etikai kérdés, de itt találkozunk az eledelekben való válogatás, a szombat és ünnepnapok kérdése, az ó és új ember tulajdonságai és a végén itt találunk egy keresztyén házirendet.

Az 1 Thessz. A keresztyén életfolytatásról szól, mint a tisztaság és megszentelődés, a szexuális életre való utalás, a munkához való viszonyulás, a kivülvalók fel mutatandó magatartás. A 2Thessz. Is az imádkozzál és dolgozzál viszonyáról szól Jézus Krisztus visszajövetelének a fényében.

Az 1Tim sok utasitást ad a gyülekezeti életre nézve, az istentiszteletre, a tisztségekre. Itt találkozunk a gazdagság , a pénz szeretetére való figyelmeztetéssel. A 2 Tim. Főleg a tévtanitókkal való küzdelmet mutatja be és ez Pál lelki testamentuma.

A Tituszhoz írt levél is tartalmaz etikai utmutatásokat a tisztségviselőkre nézve és a gyülekezet belső életére nézve. Milyen etikai következménye van annak, hogy Isten üdvözítő kegyelme megjelent.

A Filemon levél egy érdekes témát dolgoz fel, egy szökött rabszolgának a története és az, hogy hogyan viszonyul ehhez Pál és milyen viszonyulást vár el a volt gazdájától. Mindenesetre egészen mást, mint ami abban az időben szokásos volt. Pál szemére vetik, hogy az egyik akkori lwegsúlyosabb etikai kérdést, a rabszolgaságot nem oldja meg, ezt nem is tehette egyből, hisz az ókor teljes gazdasági élete erre az intézményre épült, (egyik holland professzorom szerint ez akkor épp oly elképzelhetetlen volt, mint ha ma környezetvédelmi szempontokra hivatkozva valaki egyik napról a másikra meg akarná tiltani a kőolajjal működő összes gép használatát.) de belülről teljesen átformálja, a rabszolga nem egy eszköz, akit meg lehet ölni, hanem szeretett atyafi, akit szent csókkal kell megcsókolni. Ezt mi csak megmosolyogjuk, de abban az időben ez hallatlan dolog volt, hogy egy úr és egy rabszolga egymás mellett üljön és még meg is csókolják egymást.

A Zsidókhoz irt lvél főleg a hithősök hitbeli, de etikai magatartását, hűségét mutatja be, de találunk itt utalást a házasságra, a vendégszeretetre, az előljárók tiszteletére, az adakozásra, az előljárók iránti engedelmességre.

A Jakab levele különösképpen is gyakorlati levél, ahol a hit megélésére van téve minden hangsúly. Ehhez nagy bölcsességre van szükség. De szó van itt nagyon komolyan a személyválogatásról, a beszéd etikája, a világ szeretetéről, a gazdagság harácsolása, a türelem a szenvedésben, a közbenjáró imádságról is szó van.

A Péter Judás És János levelei is foglalkoznak etikai kérdésekkel. Az 1Pét. Főleg a szenvedés elhordozásáról szól, arról, hogy hogyan kell viselkedni az üldözésben. De szó van itt is a házasságról, az öltözködésről, az ékszerek használatáról, a presbiterek magaviseletéről, a fiatalok és idősek viszonyáról. A 2Pét. Azt mutatja be, hogy a tévtanításból helytelen életfolytatás is következik, hogy milyen etikai konzekvenciákat kell levonni abból, hogy mi új eget és új földet várunk.

Az 1Ján. Nagyon gyakorlati módon szól a szeretet gyakorlásáról, de arról is hogy hogyan kell viszonyulni azokhoz, akik Krisztust nem tartják testben megjelent Istennek. Szó van arról is, hogy milyen a kapcsolat van a felebaráti szeretet és Krsisztusnak, mint Isten Fiának megvallása között. Nagyon szépen beszél ez a levél a tan és az élet, a hit és a szeretet kapcsolatáról, összefüggéseiről.

A Júdás levele rokon a 2 Péterrel, itt is szó van a tévtanítók erkölcstelenségéről és felszólít a szent életben való járásra.

Bár a Jelenések könyvének nem ez a kimondott téméja, de főleg a hét gyülekezethez intézett levélben bőven találkozunk etikai kérdésekkel, hogy mit jelet egy pogány környezetben keresztyénként élni.

5.Hogyan nyúljunk etikai kérdésekhez az igehirdetésben?

Először is nagyon fontos az, hogy az etikai kérdések jöjjenek elő a prédikációban. Másodszor legyenek gyakorlatiasak, a mindennapi életről szóljanak, a mindennapi életgyakorlatról. Teht úgy prédikáljunk, hogy a mindennapi életünk kérdései kerüljenek az ige világosságába. Hogyan tegyük ezt? Láttuk azt, hogy nagyon sok anyag van erre a Szentírásban, csak a Pál leveleiben is. Most azonban feltétlenül szólnunk kell a Tízparancsolatról, hisz nagyon sokszor az apostolok is utalnak arra. Próbáljunk az egyes parancsolatokból kiindulva olyan kérdéseket megfogalmazni, amik az igehirdetésben napirendre kell kerüljenek. Ebben az előadásban nincs hely és lehetőség arra, hogy ezeket a kérdéseket kidolgozzuk, csupán csak megnevezzük őket. Lehet másokat is megnevezni, ezeket másokkal is ki lehet egészíteni.

Az első parancsolat lényege , hogy az Úr az Isten. Ő adta a törvényt. Ő szabja meg azt, hogy hogyan viszonyuljunk Hozzá és Ő adja az életünk szabályait is. Ő ad nekünk egy olyan mértéket, amihez minden mást oda kell mérni. Istent szeretni kell és engedelmeskedni kell neki. Az Úr parancsainak tekintélye az életünk minden területére kiterjed, Őt csak teljes szívvel lehet szolgálni. A „szív, lélek, elme” kifejezések az ember teljességére utalnak. Mi semmit se tarthatunk meg magunknak. Beszélni kell arról, hogy hogyan lehet vétkezni e parancsolat ellen. Mindenek előtt úgy, hogy az ember akar Isten helyébe kerülni. Amikor az ember olyan jogokat vindikál magának, amik csak Istent illetik meg Az ember autonómiája, függetlensége, hogy ő szab magának törvényt, ő változtat törvényeket, ő mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Lehet úgy is vétkezni a parancsolat ellen, hogy az ember a teremtményt teszi a legfőbb jóvá, a legfőbb értékké, és mindent annak rendel alá. Itt kell beszélni a bálványokról. Itt kell beszélni a szolgaságról. Az ember csak akkor szabad, ha Istent szeretetben szolgálja. A bálványok szétrombolják az ember és Isten közötti bensőséges viszonyt is itt kezdődik a szolgaság. Nevezzünk meg konkrét bálványokat : munka, siker, tudomány, tehnika,az erkölcs is lehet bálvány, a sport, a szex, a vagyon,(szellemi és lelki) a divat, a hírnév, hatalom, tekintély. Ezek mind jó dolgok, amiknek Isten megszabta a helyét az életünkben. Addig vannak helyükön, amig ezekért Istennek adunk hálát, és amig ezekkel Istennek szolgálunk. Vigyázunk, hogy az ajándékok ne foglalják el az Ajándékozó helyét. Ennek szörnyű következményei lesznek. A felebarát egy eszközzé válik, akinek egyetlen szerepe az én vágyaim és önzésem kielégitése. Az ember dehumanizálódik, tárggyá aljasul. De bálvánnyá lehet maga a felebarát is. Egy embert imádunk, emeljük isteni piedesztálra.(lásd Európa-bajnokság) Az ember lehet a maga számára is bálvány. Az ember többet gondol magáról, mint amit Isten megenged neki.

A második parancsolatban az Isten helyes szolgálatáról van szó. Az embert kísérti az, hogy Istent a maga által jónak gondolt módon szolgálja. Az ember valamiképpen rendelkezni akar Isten fölött. Isten fölé akar kerekedni és Istent a maga céljaira akarja felhasználni. Mondhatnánk így is : Istent manipulálni akarjuk.

A Szentirás azt tanítja, hogy Isten az embert a maga képére teremtette. Ezért nincs szükség egy más Istenről készült képre, mert az ember maga az Isten képe. Ha valaki Istenről képet akarna készíteni, ez azt jelentené, hogy nincs megelégedve azzal a hellyel, amit neki Isten adott, és hogy Istent felül akarja bírálni. Az ember akkor van a helyén ha szeretetben engedelmeskedik Istennek. Itt kell beszélnünk mindazon Isten-képzetekről , amelyek nem a Kijelentésből fakadnak. Isten az elesett embernek Jézus Krisztusban adta újra a képét. Ezért a második parancsolatnak való engedelmesség elképzelhetetlen a Jézus Krisztus ismeretén kivül. Ahol az ember megismeri Krisztus megváltó, engesztelő és megújító munkáját, ott visszanyeri istenképüségét. Tehát mi nem válhatunk Isten képévé az óember megöldöklése nélkül. Krisztus minket meg kell váltson az önmagunk gyártotta Isten-képektől is.

Ez a parancsolat nem csak a helyes istentiszteletre tanít meg, de helyes viszonyba állít a felebaráttal és az egész teremtett világgal. Ha az ember nem szolgál helyesen Istennek, akkor a felebarátjához és a teremtett világhoz való viszonya is megromlik.

A harmadik parancsolat.

Isten kijelentette magát nekünk. Ezzel azt is meghatározta, hogy hogyan kell nekünk Őt szolgálni. Ezt ő az Ő nevében tette. Tudjuk, hogy az ókori Keleten a névnek sokkal fontosabb jelentése volt. Az egész személy lényét és sorsát kifejezte. Azáltal, hogy Isten nevét nekünk kijelentette, kitette magát annak a veszélynek, hogy mi visszaéljünk az Ő nevével. Mi az ő nevét hitetlen, tiszteletlen és engedetlen, sőt káromló módon is használhatjuk. Az Isten nevével való visszaélésnek sok formája van : amikor gondatlanul csak úgy kimondjuk, anélkül, hogy abban Őt keresnénk, az Isten nevét ki lehet úgy ejteni, hogy csak a hangzók vannak benne, de a szivünk kimarad belőle, mondja egy holland etikus. Az is visszaélés, ha a Szentírást valaki csak úgy olvassa, mint egy mindennapi könyvet, anélkül hogy Isten lekötelező szavát értené meg belőle. Még súlyosabb az, amikor kifejezetten az Isten gyalázása, káromlása van nevének kiejtése mögött. Ha az Isten nevével csak egy engedélyező pecsétet akarunk kapni olyan projektekre, amihez Istennek semmi köze sincs, amiket úgy terveztünk ki, hogy nem kérdeztünk rá az Ő akaratára.

Itt lehet az eskü etikájáról is beszélni, a beszéd megbízhatóságáról. Az igen legyen igen és a nem nem. Aki az Isten nevében esküt tesz, az arról tesz bizonyságot, hogy tudatában van az Isten jelenlétének. Ennek persze mindig tudatában kell lennünk, de néha különösen is. Ez megegedett, ha azt komolyan vesszük. Vettem már részt olyan esküvőn, szerencsére nem én eskettem, hogy a vőlegény végig kacagta az egészet.

Itt beszélni kell a bizonyságtétel, a vallástétel etikájáról a felebarát felé. De ide tartozik a Bibliához való viszonyulás, a templomban való viselkedés. Figyelmeztetni kell arra, hogy Isten nevét csak szent tisztelettel szabad kiejteni. Arra is figyelmeztetni kell, hogy aki Isten nevét nem tudja tisztelni, az felebarátja tisztességét és jó hirnevét se tudja előmozdítani, úgy ahogy azt a Káté tanítja. A keresztyén politikusok számára is komoly kérdés, hogy a parlamentben, gyüléseken hogyan használják Isten nevét.

A negyedik parancsolat

Ebben a parancsolatban az Isten szolgálatának egy speciális kérdése vetődik fel. Itt arról van szó, hogy egy napot Istennek kell szentelnünk. Ennek a napnak jel értéke van, amely visszautal a teremtésre és a megváltásra és előretekint a beteljesedésre. A nyugalomnak a napja azt jelzi, hogy Isten igényt tart a mi egész életünkre. Ez minden napra kiterjed. De ezt azzal ábrázoljuk ki, hogy egy napot különösen is neki szentelünk, amikor intenzíven foglakozunk az igével, imádsággal és a gyülekezetben való közösséggel. Ez egy áldás az ember maga számára is. Ő abba kell hagyja feszült, manapság stresszesnek mondott munkáját és egy szünetet kell vegyen magának.A nyugalom napjának nem csak a pihenő ember számára van etikai és fizikai jelentősége, hanem az emberek egymás közötti viszonyára és az egész társadalomra is kihat. Ez a szociál-etikai jelentése. A társadalom is részesül igy a vasárnap áldásából.

Nagyon szomorú azt látni, hogy az ember hogy megrontotta ezt a parancsolatot. Ezért a keresztyén embernek komoly harcot kell vívnia a vasárnap újramegszenteléséért. Mert ahol a nyugalom napja nincs megszentelve, ott az egész élet a rabszolga-munka jegyében áll. Megszűnik az Isten örömteli szolgálata és az az áldás is, ami abból a hétköznapokra sugárzik. Mert mi a hetet nem munkával kezdjük, hanem az Isten szolgálatával. Így az egész hetünk és az egész munkán a feltámadá fényében tündöklik, mondja a már idézett holland etikus. Az, ahogyan a hetet elkezdtük mindenre rányomja a bélygét. Az Embernek Fia Ura a szombatnak, de a hétköznapjainknak is. A vasárnapot úgy kell tekinteni, mint az egész hetünk központját. Az, ami vasárnap történik egész hetünket az Isten jelenlétének magasságába emeli.

A nyugalom napja az örök nyugalomnak is előképe, amikor a teljes váltság birtokába jutunk, de aminek zálogát és garanciáját már most megkapjuk a nyugalom napjában. Az etikai kérdések közé tartozik az ú.n. szükségmunka kérdése : mentős, tűzoltó, olyan üzemek, aamelyek nem tudnak leállni. Ebben ne legyünk kicsinyesek, de hassunk oda a lehetőségeinkhez képest, hogy tényleg csak a szükséges munkát végezzük.

Az ötödik parancsolat.

Ebben a parancsolatban a szülők és gyermekek közti kapcsolatról van szó. A Szentírás más helyeken is beszél erről, gondoljunk csak a Példabeszédek könyvére . Izraelben a szülők és gyermekek kapcsolatát a szövetség határozta meg. A szülőknek feladata volt, hogy az Úr szövetségéről a gyermekeknek bizonyságot tegyenek, hogy őket is beiktassák a szövetségbe. Pál arra figyelmeztet, hogy ez a kapcsolat is az „Úrban” kell történjen. Arról van szó, hogy a gyermekek tiszteljék a szülőket, a héber nyelvben ez annyi, mint súlyt adni. Azért kell ez így legyen , mert az Úr a szülőket és a gyermekekeket a vér és a szövetség által kapcsolta össze. Itt lehet egy párhuzamot is vonni : ahogy Izrael az Úrnak szeretetben engedelmeskedik, úgy kell a gyermekek is szüleiknek engedelmeskedjenek. Érdekes az, hogy Pál a szülők kötelességéről is beszél, hogy ne ingereljék gyermekeiket. Ez azt jelenti, hogy a szülők számot kell adjanak Isten előtt, hogy hogyan gyakorolták a szülői tekintélyt gyermekeik felett.

Ez a parancsolat minden más kapcsolatra is kiterjed, ahol tekintélyről van szó. Ilyen a felsőséghez, az államhoz való viszony.

Arról is beszélni, kell hogy mi legyen akkor, amikor a szülők csődöt mondanak? Ennek szélsőséges formája az, amikor a szülőt meg is foszthatják egy jogi döntéssel a szülői jogtól. Ezért ez a viszony is az „Úrban” kell történjen. Ez a szülői és minden más tekintélynek a kontrollja és mértéke.

A hatodik parancsolat.

Itt az életről van szó, mint Isten ajándékáról. Az ember Isten képének a hordozója. Ez az ő mássága az állatokkal szemben. Az Ószövetségi gyakorlat a halálbűntetés megindoklásánál épp az, hogy a gyilkos Isten képét ölte meg. Ez a parancsolat súlyos etikai kérdéseket vet fel, mint az abortusz, eutanázia, öngyilkosság. Itt nagyon fontos bizonyos dolgokat leszögezni : pl. hogy az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, hogy a teljesen meggyengült élet is élet, és mint olyat tisztelni kell. Az élet tisztelete már az anyaméhben és a késő öregségen is, a hálából származik, amit Isten a teremtésben adott és az újjáteremtésben fog adni.  Ezért az élet fölött mindig az öröm fénye ragyog.. Itt is nagyon fontos látni a háromszöget. Ha Isten kivül marad, akkor az élet csak egy horizontális valóság lesz. Épp itt kell rámutasson a keresztyén ember a hitetlenek számára arra, hogy milyen rettenetes az, ha az embert horizontális valósággá degradáljuk. Ez végső soron ember-voltunk meggyalázása.

A hatodik parancsolat pozitiv részeiről is kell beszélni, mint az élet szeretete, védelme, a felebarát szolgálata. Minden cselekedetünknek a felebaráttal szemben a szeretet kell legyen a kiindulópontja és mozgató rugója. Ilyen értelemben kell beszélni arról, hogy úgy is lehet gyilkolni, hogy egy újjal se érek a felebarátomhoz, pl. szavak által.

A hetedik parancsolat

Erről a parancsolatról beszélni minden igehirdető számára komoly kihívás. Mit mondjon el és mit hallgasson el és hogyan mondja el? Pedig erről a kérdésről is beszélni kell, homokba dugni a fejünket, mintha ez a probléma nem létezne, nem megoldás. Persze vigyáznunk kell, hogy nehogy olcsó kazuisztikát prédikáljunk. Alapvető kérdéseket kell megtárgyalni, arról beszélni, hogy ez az Isten jó ajándéka, de démonizálódhat, úgy ahogy azt manapság látjuk. A házasság a legszebb növény, amit Isten a paradicsomból való kiűzetés után is meghagyott az embernek. De a paradicsomon kivül nagyon nehezen növekszik és fejlődik, a puszta nagyon érezteti hatását.Ez a parancsolat rengeteg etikai kérdést vet fel. Így pl. a válás kérdése. Mózes megengedi azt a válólevél által, de Jézus azt mondja, hogy ezt a keményszívüség miatt tette. Isten tervében ez nem létezik. Érdekes, hogy a Szentírás, mind az Ó mind pedig az Újszövetség a házasságot is a szövetségre vezeti vissza. Pál odáig megy, hogy számára a Krisztus-gyülekezet szövetsége az első, ez lesz a férfi és nő kapcsolatának normájává. A Krisztus szeretete a házassági szeretet erőforrása is.

Ennél a parancsolatnál kell beszélni a házasságtörésről, arról is, ami nem valóságosan, hanem csak a szemekkel és a szívben történik a házasság előtti nemi életről, a családon belüli tiltott nemi kapcsolatokról, a homoszexualitásról, a házasságkötés nélküli együttélésről, az ú.n. vadházasságról, de kell beszélni a házasság kriziseiről. Persze vigyázni kell, hogy milyen kérdéseket vigyünk a szószékre és milyen kérdéseket hagyjunk a jegyesbeszélgetésre, vagy a házasok találkozójára. (Segédlelkészségem idején az 1Kor-t prédikáltam végig, amikor a 7-ik fejezethez jutottam elhatároztam, hogy az 1 Kor.t soha többé nem prédikálom végig lectio continuában). Igyekezzünk arra, hogy inkább a pozitív dolgokra mutassunk rá ezen a területen, mint hogy mindig a negatív dolgokkal foglalkozzunk. Építeni nehezebb de szebb és érdemesebb. A negatív dolgok a házasság és nemiség fonákja, beszéljünk a színének szépségéről és gazdagságáról, ami akkor bontakozik ki, ha Isten akarata szerint élünk Isten ajándékával.

A nyolcadik parancsolat

Itt a sáfárság gondolata kerül előtérbe. Hogyan bánjunk az anyagiakkal, a vagyonunkkal. A Biblia arról beszél, hogy mi sáfárok vagyunk. Isten minden anyagi javunknak a tulajdonosa. De Isten bizonyos javakat ránk bíz. Ezekkel a javakkal gazdálkodni kell, lehet azokat a szó nemes értelmében élvezni is, de úgy hogy a felebarát se maradjon ki a számításból. Ha úgy akarjuk élvezni az anyagi javakat, hogy nem akarunk abból másoknak adni, akkor ezzel Isten lopjuk meg. Mert a lopás ott kezdődik, ahol Istent nem ismerjük el minden javunk Tetemtőjének és Tulajdonosának.

A Szentírás nem tiltja meg azt, hogy vagyonnal rendelkezzünk. Amikor az első keresztyének lemondtak vagyonukról ezt nem egy kifejezett isteni parancsra tették, ez teljesen önkéntes és személyes döntés volt. A Biblia mindig csak azt hangsúlyozza, hogy adni kell, de a százalékot nem hatázozza meg, a tized is csak egy bőkezű adakozásra utal. Nyilván, hogy itt beszélni kell a társadalmi etikáról, az igazságos fizetésről, a kihasználás, a kizsákmányolás különböző formáiról. Itt jöhet szóba a környezetvédelem kérdése, mint olyan jónak a menedzselése , amit Isten mindnyájunknak adott. Vigyáznunk kell a környezetünkre és arra, hogy mit adunk át gyermekeinkenek és unokáinknak.

A lopás támadás az Isten képe ellen. Ez a másik embert nem valamitől fosztja csupán meg, hanem emberi mivoltában alázza meg. A lopás a szeretet parancsának a megszegése. Itt arról kell beszélni, hogy minden olyan szó és cselekedet, amely a másik számára hátrányos, ennek a parncsolatnak a megszegése. Beszélni kell az igazságtalan vagyonszerzésről, a csalásról. Itt is pozitív dolgokról kell inkább beszélni, a szeretetről, amely mindig szolgálni akar, amely nem keresi a maga hasznát, hanem a másikét. Beszélni kell a szegénységről és hogy mit lehetne tenni ellene, beszélni kell arról, hogy a vagyon is démonizálódik és szolgaságba döntheti az embert. Nem az ember uralkodik már a vagyona felett, hanem a vagyon lesz ura az embernek. Beszélni kell arról, hogy a pénznek ördöge van.

A kilencedik parancsolat

Ez nagyon fontos volt Izrael számára. Hisz akkor még nem volt a mai értelemben vett törvényszék, ügyvédek, igazságszolgáltatás. A tanúk bizonyságtételétől emberek élete függött. Persze ennél sokkal többről van szó. Minden amit mondunk, azzal a felebarát javát vagy kárát mozdítjuk elő. Ez a parancsolat valamiképpen a harmadik parancsolathoz kapcsolódik. Ott láttuk azt, hogy az Úr nevét hogyan kell használni .Láttuk azt, hogy az a mód, ahogyan az Ő nevét használjuk az Ő személyét legmélyebben érinti. Ez érvényes a feleberát nevére is. E parancsolat lényege az, hogy a felebarát iránti szeretetből neki az igazságot kell mondanunk. Más szóval az igazságot arra kell használjuk, hogy azzal szeretetben szolgáljuk a felebarátot. Ennek vannak bizonyos korlátai is. Nem azt jelenti ez, hogy minden igazságot el kell mondani a felebarátról. Ha az nem szeretetből történik, csak ártani fog. Olyan is van, hogy a szeretet sok bűnt elfedez. (lásd a Nóé története)

Itt sokszor nehéz helyzetbe kerülhetünk. Megtörténhetik, hogy azt kérik tőlünk, hogy mondjuk el az igazságot valakiről, akit mi szeretünk, és mi tudjuk, hogy az terhelő lesz az ő számára. Ezt csak akkor tegyük meg, ha feltétlen szükség van erre, esetleg a hatóság követeli azt meg.

Feltevődik a szükséghazugság kérdése. Az a kérdés, hogy a bábák az igazat kellett volna-e mondják a fáraónak, a héber gyerekek születéséről. A szükség-hazugság mindig olyan esetben használható, amikor a bűn hatalmával kell szembeszállni. Az igazság mindig az élet védelmét kell szolgálja. De sokszor a hazugság szolgálja az élet védelmét, gondoljunk azokra, aik a náci időben zsidókat bújtattak. Itt tulajdonképpen két parancs ütközik egymással az igazság és a szeretet parancsa és itt mindig a szeretet az első. Voltak olyan nagy teológusok is, pl Ágoston, aki a szükség-hazugságot semmilyen esetben nem engedte meg.

Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy Isten ígéje maga az igazság. Minden hazugság az őshazugságra vezethető vissza, amellyel a Sátán Ádámot és Évát elhitette, félrevezette. Az ő munkája volt az, hogy ősszüleink kételkedni kezdtek Isten szavában. Csak az tud igazságot szólni, aki az igazságból való mondja János apostol.

Aki az Isten igazságát nem ismeri el, az hazug lesz a felebaráttal és a teremtett világgal való viszonyában is. Az ilyen ember nem ismeri el azt az igazságot, amit Isten az Ő igéjében önmagáról, az emberről és erről a világról mond. Ennek a parancsolatnak engedelmeskedni is csak az tud, aki ismeri Krisztust, aki maga az igazság.

A tizedik parancsolat

Rendkivüli jelentősége van, éppúgy mint az első parancsolatnak . Itt olyan cselekedeteknek az előkészítéséről van szó, amit a 2-9 parancsolatok megtíltanak. Nem csak a kívánságról van itt szó, hanem mindarról, ami a kívánság elérésére irányul. A cselekedetet egy egész folyamat előzi meg. A kivánságnál kezdődik és a halálban végződik mondja Jakab apostol. Itt beszélhetünk az embrionális bűnről, ami a bűnös gondolat melengetéséből áll. Már ezt is megtíltja Isten. Minden cselekedetet egy gondos előkészítés előz meg. A cselekedetek nem csak úgy a légből pottyannak le. A szívből indulnak ki a cselekedetek és ezért fontos, hogy a forrás is tiszta legyen. Amikor mi egy bűnös gondolatot ápolgatunk , ott már nem teljesen Istené a szívünk. Ott már nem csak Istennek szolgálunk, hanem a gonosz kívánságainknak is.

Felmutattuk, hogy a Tízparancsolat milyen sok etikai kérdés megtárgyalását teszi lehetővé, tulajdonképpen minden fontos etikei kérdést. Ezért legaláb tíz évenként ajánlatos a Tízparancsolatot végig prédikálni.

Az igehirdetés inkább a fő vonalakat kell meghúzza, a részletek inkább a lelkigondozói beszélgetés feladatává válnak. Az igehirdetés inkább a lelkiismeretet kell formálja és finomítsa és nem kell minden konkrét esetre megoldást kínáljon. Az igehirdetés az Isten parancsaira kell tanítson, az Úr útjait kell felmutassa és bizonyságot kell tegyen az azon való járás szépségéről  és áldásáról.

A gyülekezet ezen a területen talán túl sokat is vár el a lelkipásztortól. S az eredmény sokszor az lesz, hogy a lekész túl keveset fog adni. Ha az igehirdetés jól müködik, akkor az a lelkigondozást is elősegiti. Az igehirdetés nyomán a hívek kérdéseikkel bekopoghatnak a lelkipásztorhoz.

6.Etikai kérdések a lelkigondozói beszélgetésben.

A lelkigondozói beszélgetésben az etikai kérdések elő kell jöjjenek. Kétféle módon történhetik ez. A kezdeményezés jöhet a lelkipásztor részéről. Ilyenkor a lelkésznek nyomós oka kell legyen, ő valamilyen jelzést kapott, hogy egy bizonyos etikai kérdést a gyülekezeti tag életében szóvá kell tegyen. Valamilyen bűn, defektus van a gyülekezeti tag életében. Ilyen beszélgetések sokszor szükségesek. Sokszor a családtagok jönnek el és kérik, hogy a lelkész próbáljon beszélgetni a családtagjukkal bizonyos kérdésekről. ( pl alkoholfogyasztás, erőszakoskodás, házasságtörés stb)

De a legtöbbször a kezdeményezés a gyülekezeti tag részéről jön. Amint már mondtuk, lehet hogy épp egy igehirdetés ad indíttatást arra, hogy a gyülekezeti tag a lelkésznél keressen segítséget.

Hogy milyen kérdések jöhetnek elő? A paletta itt olyan színes, mint az élet maga. Csak néhányat soroljunk fel : szülő-gyermek viszony, férj-feleség kapcsolata, két fiatal közötti kapcsolat elkezdése vagy megszakítása, munka és munkanélküliség, munkahelyváltoztatás, családi nehézségek, szexuális problémák, a gyülekezeti tagok közötti nehézségek, szenvedélyek kérdése. Csak néhányat soroltam fel , de amint mondtam a paletta nagyon széles.

Mit kell ilyenkor a lelkész tegyen és mit nem kell tegyen? Az első, amit tennie kell, hogy meghallgassa azt, aki hozzá fordult. Próbálja megérteni, próbálja belehelyezni magát a másik helyzetébe. A hallgatás folyamán tegyen fel kérdéseket. Vannak persze nehéz és intim kérdések. Ezeket fel kell-e tenni? Vigyázzon, hogy ne kiváncsiságból tegyen fel kérdéseket, hanem csak azért hogy jobban megértse a helyzetet és jobban tudjon segíteni. Adja értésére a partnerének, hogy átérzi a helyzetét, adja meg azt a szabadságot is, hogy a másik ne kelljen feltétlenül feleljen, amire nem akar, ne kényszerítse olyan dolgoknak az elmonására, amit az illető nem akar elmondani. Ilyenkor azt is el kell mondja, hogy ha ön hallgat, akkor nem tudunk tovább jutni a megoldás útján. Jó a végén a problémát együtt röviden összefoglalni, egy mondatban elmondani illetve elmondatni. Ilyenkor meg kell fogalmazni azokat a kérdéseket, amikre válaszolni kell. Ez a beszélgetés első fázisa. Az első után következik a második fázis. Ez a legnehezebb fázis különben. Mi a lelkész feladata ebben a fázisban? Először is azt kell megkeresni, hogy mit mond a Biblia erről a kérdésről?  Együtt kell Isten ígéjére figyeljenek. Ezután jön a második dolog, hogy a Biblia üzenetét alkalmazni kell arra a konkrét helyzetre, amelyben a lelkész segítségét kérték. Most az Isten színe előtt egy döntést kell hozni. A lelkésznek ebben az illetőt tanácsolni kell. Isten ígéjét a konkrét helyzetre alkalmazni kell, ez  tanácsadást jelent. A tanácsadásban már van egy jó adag fegyelmezés. A német és holland nyelvekben a fegyelem szó a húzni szóból származik. A tanács már húzza az embert egy bizonyos irányba, mégpedig Isten felé.

Milyen legyen a tanácsadás? A lelkész nem veheti magára a döntés felelősségét. Ha ezt tenné, akkor ő lenne a cselekvő. Ezt  csak a saját személyes életében teheti meg. A gyülekezeti tag kell hogy érezze, hogy most ő a felelős a döntéséért. Ezt a felelősséget a lelkésznek ki is kell hangsúlyozni. Sokszor inkább azt lehet megmondani, hogy mit ne csináljon, mint azt hogy mit csináljon. A Tízparancsolatban is 8 parancsolat negatív formában van megfogalmazva, hogy mit ne tégy. A szeretet himnuszában is sokkal több szó van arról, hogy a szeretet mit nem tesz, mint arról, hogy mit tesz. Ez nem azt jelenti, hogy a Biblia inkább negatív, mint pozitív. De etikai kérdésekben mégis sokszor azt könnyebb megmondani, hogy mit ne tegyünk, mint azt, hogy mit tegyünk.

A tanácsadásnál három fontos tényező van. Az első az, hogy mi motiválja a másikat. Az Isten szeretete, a felebarát szeretete, vagy az önmaga szeretete? A második az, hogy mi a célja? Mit akar ezzel elérni? Hova szeretne kilyukadni? A saját javát, kényelmét, kielégülését keresi, vagy a másik javát, az Isten dicsőségét? A harmadik dolog az, hogy milyen eszközökkel akarja ezt elérni? Cél szentesíti az eszközt, igaz-e ez? Természetesen nem.  Ezt a három tényezőt szem előtt kell tartani, hogy a kívánt döntést meg lehessen hozni. Ezek a tényezők nem választhatók el egymástól, mert ha jó a motiváció, a szeretet, akkor az eszközt is jól fogja megválasztani.

Mindezek mellett az imádság is fontos szerepet játszik. Ha lehet mind a ketten imádkozzanak, de a lelkész mindenképpen. Kell kérni Istent, hogy adjon bölcsességet, ő mutassa meg azt, hogy most itt mi a legjobb megoldás, és hogy az eszközöket is adja meg, ami által ez elérhető.

Ezek után vegyünk egy konkrét példát. A férj és feleség között feszültség van, amiatt hogy a férj túlságosan kötődik az édesanyjához. Az édesanya nem akarja elengedni a gyermekét. A feleség emiatt úgy érzi, hogy ő hátratételt szenved. A férfi úgy érzi, hogy a feleség iránti szeretet és az édesanya iránti tisztelet jó kombinációban van jelen az életében. Tulajdonképpen mindenki jót akar és mégis probléma van. A férfi is jót akar, az édesanya is, de nem tud visszalépni a fia életéből, nem tudja elegedni a fiát. Mit tegyen ilyenkor a lelkész?  Az első fázis itt is a meghallgatás. Mindkettőt hallgassa meg, mondják el érzéseiket, tapasztalataikat. A lelkész hamarosan meglátja, hogy itt nem azzal van a baj, hogy nem szeretnék egymást, hogy nem akarnának együtt maradni. Inkább mindketten egy belső lehetetlenségben vannak.  A feleség nem tud tovább menni, mert úgy érzi, hogy közöttük van egy harmadik. Úgy érzi, hogy a férje megosztja szívét közötte és az édesanyja között. A férfi úgy érzi, hogy nem becsületes dolog, hogy az anyját mellőzze, és hogy most másképp viszonyuljon hozzá, mint a házasság előtt.

A lelkész megérti, hogy itt nagyon konkrétan kell beszéljen a szeretetről. A férj azt mondja, hogy szereti a feleségét, de az édesanyját is szeretnie kell, a feleség azt mondja : minden rendben lenne, ha nem állna közöttük az anyósa. A lelkész ebben a helyzetben a férjjel kell beszélgessen. Elmondja az 1Móz.2,24 alapján, hogy a házasság elhagyást is jelent, azután ragaszkodást, és végül egy testté lételt. Az első a férfinál nem történt meg. A férfi megérti a dolgot, de nem tudja, hogy ez hogyan történjen. A lelkész közben beszél a feleséggel is, hogy ne legyen most arrogáns, nehogy így viszonyuljon: na látod ,nekem van igazam, megmondtam én ezt már rég neked.  De beszél az édesanyával is, akinek elmondja, hogy el kell engednie gyermekét, most egy más viszony kell legyen közte és fia között, mint a házasságkötés előtt.A házasság végül is meggyógyult.

7. Végkövetkeztetések

Mindezek után világossá válik, hogy az igehirdetés és lelkigondozás mellett van egy másik nagyon fontos dolog és ez az ú.. gyülekezeti katekhézis. Ezt mi sajnos csak a konfirmációra korlátoztuk. A katekhézisnek a konfirmáció után is folytatódnia kellene. A saját lelkészi szolgálatomban ezt két módon látom megvalósíthatónak. Az egyik a tematikus sorozatok. Én magam 6-7 évvel ezelőtt három éven át tartottam ilyen sorozatot, nagyjából az, ami most az Üzenetben is megjelenik, csakhogy ott sokkal bővebb formában történt. Körülbelül 6O témát tárgyaltam, mintegy 12O igehirdetésben. Általában két vasárnap délelőtti igehirdetést szántam egy kérdésre de volt olyan is, hogy háromszor vagy csak egyszer prédikáltam egy témáról. Ebben a sorozatban mind dogmatikai, mind etikai kérdések szerepeltek. Nagyon áldásos volt , sok visszajelzés érkezett a gyülekezetből.

Több lelkipásztor gyakorolja ezt úgy, ahogy Joó Sándor pasaréti lelkész gyakorlatában volt, hogy kitett egy dobozt, ahova a gyülekezeti tagok bedobhatták kérdéseiket és havonta egyszer egy igehirdetés mindig egy ilyen kérdést tárgyalt meg. Lehet ilyen sorozatokat a bűnbánati hétre is venni, a gond csak az, hogy a bűnbánati istentszteletre a legtöbb gyülekezetben kevesen járnak, ezért szerintem nagyon fontos a leglátogatottabb gyülekezeti alkalmakon is téma szerint prédikálni.  Belénk nagyon az ú.n. textusprédikációt súlykolták, de én állítom, hogy szükség van a témaprédikációra is vagy másképp fogalmazva a tanítói prédikációra is. Jelen pillanatban egy ilyen címmel tartok igehirdetési sorozatot: „Fontos ígék”. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy váltakozva szolgálok egy 7-8 igehirdetésből álló sorozat keretében pl. úgy, hogy fontos igék az Ezékiel könyvéből, aztán fontos ígék a hitről és aztán fontos ígék Dávidról.

Persze ez a lelkipásztort nehezebb feladat elé állítja, mint a textusprédikáció, de ma már nagyon sok jó anyag kapható ilyen viszonylatban mind magyar, mind német , holland és bizonyára angol vagy francia nyelvterületen is. Én az előző kettőt ismerem és használtam, az utóbbi kettőt nem ismerem .

Azzal szeretném zárni ezt az előadást, hogy még egyszer aláhúzom azt, hogy az etikai kérdéseket nem lehet marginalizálni. A megigazulás hirdetése mellett nagyon fontos a megszentelődés konkrét kérdéseiben a gyülekezetnek eligazítást adni. Az etikai kérdések éppúgy az üdvösség hirdetéséhez tartoznak, mint a megtérésre való felszólítás. Persze a kettőt nem lehet és nem szabad szembeállítani egymásal, sem egymással kijátszani. A hit éppoly fontos, mint a keresztyén életfolytatás. A Szentírásban ez a kettő egy egységes egészet alkot. Ha az emberi testtel akarnám szemléltetni, akkor azt mondhatnám, hogy a hit a szív, a keresztyén élet pedig a tüdő. Ha nincs tüdő, akkor a szív nem kap elég oxigént és elhal. Gondoskodjunk mind a kettőről. Tusakodjunk azért, hogy a ránk bizottak lelki élete minél egészségesebb legyen.

                                                               Lőrincz István

Felhasznált irodalom:

W.H Velema : Orientatie in de christelijke ethiek

W.H. Velema : Etische vragen in prediking en pastoraat

Hans Grewel: Brennende Fragen christlicher Ethik