Orpa

A Szentírás emberei : Orpa

Miután a múlt számban megpróbáltuk Naómi arcvonásait megrajzolni, most tegyük

ezt meg menyeivel is. Tudjuk  ,hogy Naóminak két menye volt, Ruth és Orpa, mindketten

fiatalon, s gyermektelenül özvegyen maradtak. Két különböző ember, más-más életű s

egészen más életük vége is. Ma Orpával foglalkozunk, lássuk meg, hogy ki is volt ő és mit

tudhatunk róla? Mind a ketten pogány lányok voltak, moábiták s a maguk isteneit imádták.

Az élő Istennel anyósuk életében találkoztak először. Persze kezdetben az ő hitével is bajok

voltak, de a próbatételek között egyre inkább megerősödött a hite. Valószínűleg az ragadta

meg először a menyeket, ahogyan anyósuk a gyászt és a fájdalmat viselte. Ők még ilyet nem

láttak. Nekik is voltak isteneik, nem  csak egy volt, mint anyósuknak, de olyant még nem

láttak vagy hallottak, hogy az ő isteneik megvigasztalnák a gyászolókat. Azt is láthatták, hogy

anyósuk naponta beszélgetett Istenével, imádságban kiöntötte előtte szívét, elmondta

Istennek gyászát, keserűségét.  És mindez meg is látszott rajta, volt békessége nem

panaszkodott állandóan, nem lázadozott sorsa ellen. Csendesen, megbékélt szívvel hordozta

hármas terhét, sőt valószínű , hogy még menyeit is vigasztalgatta. Az a mód, ahogyan Naómi

a gyászt és a terheket hordozta, egy megkapó bizonyságtétel lett a fiatal özvegyasszonyok

számára. Egyre világosabbá lett előttük, hogy nem az ő isteneik igaziak, valódiak, hanem

anyósuk Istene az egyedül élő Isten.

Ez a bizonyságtétel az Orpa szemét is nyitogatta, ezért ő is úgy döntött, hogy nem

marad otthon, hanem ő is elmegy anyósának a földjére. Hárman indultak el és meg is

érkeztek Izrael földjének a határára. Ott Naómi azt mondta menyeinek, hogy ők maradjanak

csak itt , szüleik földjén, itt talán még újra férjhez mehetnek, családot alapíthatnak. Lehet,

hogy azt is elmondta, hogy neki jó lenne egy kis támasz öreg korában, de ő inkább a menyei

érdekét, javát nézi és erről ő le tud mondani. Miután Naómi elmondja érveit Orpa meginog.

Azt olvassuk, hogy megcsókolta anyósát és visszatért népéhez és isteneihez. Naómi vár, hisz

azt gondolja, hogy megy utána a másik is. Ruth azonban nem megy, hanem ragaszkodik

anyósához és elmondja szép hitvallását, amit aranymondásként már gyermekkorunkban

megtanultunk.

De mi lesz Orpával, hisz ma vele foglalkozunk. Egy biztos : a Szentírásban nem találkozunk

vele többé. Eltűnik a szemünk elől. Vajon miért fordult vissza? Nem mondja el a Szentírás,

de nem nehéz elgondolni, hogy mi minden juthatott eszébe. Ilyen meggondolásai lehettek :

miért menjek olyan messzire, hiszen itthon is megtalálhatom életem boldogulását? Miért is

menjek egy idegen nép közé, ott talán sohase tudok férjhez menni, sohasem lehetek

boldog? Bizonytalan az egész jövő, ami ott vár rám. Inkább visszafordul. Igy Orpa bár kijött a

pogányságból, de mégsem lett Isten népének a tagja. Ráébredt a maga bálványainak

hiábavalósára, felragyogott előtte az élő Isten nagysága, de nem merte magát rábízni erre az

Istenre. Orpa annak az embernek a típusa, aki félúton visszafordul. Aki elindul a világból Isten felé, meglátja, hogy jó Istennel élni, felmelegszik a szíve, már-már hinni kezd, azután

mégis hátat fordít és elmegy. De sok ilyen ember van, aki kezdik megérezni Isten szeretetét.

Már-már elindulnak, nyúlnak Isten kegyelme után, de utána mégis marad minden a régiben,

mennek tovább Isten nélkül. Sokan elkezdik olvasni a Bibliát, örülnek az igének,

elhatározzák,hogy rendszeresen fognak templomba járni. Igy is megy ez darabig, de aztán

mindig közbejön valami. Közbejön a maguk lustasága, kényelem-szeretete , egy betegség,

egyszóval közbejön az ördög. Miket szokott ő közbevetni akadályként? Hadd soroljunk fel

néhány dolgot a mindennapi életből.

Az első az elképzelt jövő, az elképzelt nehézségek szoktak lenni, amik a Krisztus

követésének útján reánk várnak. Jaj, mi vár rám, mi mindenről kell majd lemondanom? Mi

mindent nem szabad majd csinálnom? Akkor hogy találok majd társat, kérdezik a fiatalok?

Pedig majd meg fogjuk látni, hogy a Ruth életében, aki engedelmesen tovább ment az úton,

Isten mindent csodálatosan megoldott, kirendelt, talált társat is, anyagi gondjai is

megoldódtak, gyermeke is született.

A második akadály az ember múltja szokott lenni. Nagy döntések, választások előtt

mindig visszanéz az ember egy kicsit. Ilyenkor a csúnya is megszépül, amiből akkor, amikor

benne volt, olyan szívesen kimenekült volna, de most mégis vonzóvá válik. Gondoljunk csak

Izrael népének a vándorlására Előttük volt egy gyönyörű, szabad élet egy nekik rendelt

országban és mégis hányszor vágytak vissza Egyiptomba, dorgálják Mózest, hogy miért is

hozta ki őket, mert ott bár rabszolgák voltak, de volt hagyma és dinnye. Sokszor így szépül

meg és tar vissza sok embert a múlt.

A harmadik akadály az lehet, hogy megkötöznek a dolgok és nem egy élő személyhez

kötődünk. Ruth egy személyhez, anyósához kötődött, Orpa az országához, házához,

földjéhez. Milyen nagy baj, de sokszor látjuk ezt, hogy a házasságnál se a személy a fontos,

hanem a tárgyak, a pénz, az örökség, a pozíció. És azt is látjuk, ahol nem a személy volt a

fontos, ott előbb utóbb felbomlik a házasság, mert tárgyak nem tudnak együtt tartani két

embert, esetleg ideig-óráig csak. A keresztyén életben is így van ez. Vannak, akik csak Isten

áldásait akarják, földi dolgokat remélnek Tőle is, de nem Őt magát szeretik, nem Hozzá

kötődnek. Sokan néznek emberi dolgokra a keresztyén életben is, pedig mindig az a kérdés,

hogy van-e olyan szeretet-kapcsolatom Istennel, hogy megéri nekem, hogy Őt kövessem.

Akkor is, ha sok esetben kisebb lesz a pénz, ha a vasárnapjaimat oda kell szánni és nem

fogok dolgozni, le kell mondanom önmagamról és egyéni terveimről, mert az Isten ügye

adott esetben úgy kéri. Kész vagyok-e mindent odaadni, ahogy Pál mondja, mindent kárnak

és szemétnek ítélni, hogy megnyerjem azt, amit Ő ad? Érdemes lenne egy leltárt készíteni,

hogy milyen dolgok kötnek minket, és jó lenne ezeket a kötelékeket elvágni, hogy egyedül

csak Krisztushoz kötődjünk és ragaszkodjunk. Meg kellene tanulnunk szakítani sok

mindennel, amihez eddig ragaszkodtunk és megragadni Istent.

Jó lenne elgondolkozni Orpa szomorú példája alapján, hogy miért nem jutottunk

tovább a hitben, mint ahol most vagyunk? Hol és miért akadtunk el a keskeny úton, a Krisztus követésében? Az ő példája azt üzeni:  ne álljunk meg soha félúton, ha már

elindultunk tartsunk ki mindvégig, mindhalálig.

Olvasandó igék.2 Móz.16,2-3, Ruth 1,14, 2 Kir.13,