Pál szolgálatának tanulságai

            Pál apostol szolgálatának jellemzői és annak tanulságai

A mai előadásomban szeretném elmondani, hogy mi jellemezte Pál apostol szolgálatát, és hogy mit tudunk mi abból tanulni a magunk szolgálatára nézve. Nyilvánvaló, hogy azt, amit vele végeztetett el a misszió Ura, neki kellett elvégeznie, de a magunk helyén, a magunk módján, nekünk is nagyon hasonló feladataink vannak, hasonló nehézségekbe ütközünk, és ugyanolyan áldásokat kaphatunk, ugyanattól a Jézustól, aki a szolgálat Ura ma is. Pál állandóan úton volt, alig voltak olyan időszakok, amikor visszatért Antiókhiába, abba a gyülekezetbe, amely kibocsátotta őket, s amely imádságában hordozta, és anyagilag is támogatta, ha szükségük volt rá. Próbáljuk most pontokba szedni, hogy mi is jellemezte Pál szolgálatát, és azt is, hogy mit tanulhatunk mi ezekből. Kilenc dolgot jegyeztem fel magamnak, ezekről beszélgessünk most.

1.      Mikor kezdődött el az apostol szolgálata? És mivel kezdődött? Aki odafigyel arra, amit erről a Szentírás mond, az megállapíthatja, hogy a Pál szolgálata az örökkévalóságban kezdődött el. Hiszen Jézus azt mondja Ananiásnak, hogy menj csak nyugodtan hozzá, és ne izgasson téged az, hogy ő eddig irtotta a hívőket,mert ő nékem választott edényem. Ez nem ott dőlt el a damaszkuszi úton, meg utána, amikor az Úr rávette Anániást, hogy menjen el Saulushoz, Saulus még se fogant, amikor már eldőlt az örökkévalóságban, hogy ő az Úr választott edénye lesz. Ezt Pál is nagyon jól tudta, és ez a bizonyosság adott neki erőt a kritikus, nehéz helyzetekben. Nem ő jelentkezett, hogy én az Úr apostola szeretnék lenni, ő az Úr megveszekedett ellensége volt, addig, amíg meg nem tért. A lelki szolgálat mindig itt kezdődik el. Mielőtt megfogantunk volna, Isten már elrendelt minket is arra, amire Ő akart. Hisszük-e mi ezt? Jeremiás olyan szépen mondja, hogy Isten örökkévaló szeretettel szeretett minket, hisszük-e mi ezt? Ez azt jelenti, hogy mielőtt mi megszülettünk, Ő már szeretett, és elrendelte sorsunkat, szolgálatunkat. Hol kezdődött tehát Pál szolgálata? Az örökkévalóságban, hol kezdődött, am i szolgálatunk? Szintén az örökkévalóságban. Semmi se volt, semmi se történt véletlenül az életünkben, mindent Isten vezetetett, mindent Ő rendelt el, szolgálatunk idejét, helyét, módját.

2.      Erről az örök kiválasztásról, elrendelésről őt értesíteni kell az időben, mert ő még ezt nem tudja. Mi se tudtuk addig, amíg Isten az evangéliumon keresztül el nem mondta nekünk, amíg be nem avatott minket az Ő tervébe. Elhívott, elrendelt az örökkévalóságban, de elhív itt az időben is. Megérkezett Pálhoz először az Úr Jézus szava, amikor a damaszkuszi úton megszólította és leszállította a magas lóról. Aztán elküldte hozzá az Ő kis szolgáját Anániást, és ő konkrétabban is elmondta neki, hogy mire is hívta el az a Jézus, akivel találkozott az úton, és akivel már beszélt. Pál ezt egészen eddig nem tudta, mi sem tudtuk, az Isten velünk kapcsolatos örök tervét, amíg az igén keresztül ezt nekünk el nem mondta.

3.      Az üdvösség nagy ajándéka mellé, az, akit Isten kiválasztott az örökkévalóságban, s itt az időben is, annak ad egy konkrét feladatot is. Milyen feladatot adott az Úr Pálnak? Hogy meglásd amaz igazat, szót hallj az Ő szájából, és leszel neki tanúja minden népek között. Amit tőle hallottál azt el kell mondjad másoknak is. Nem azt, amit ő eddig tanult. Pál különben egy nagyon kvalifikált értelmiségi volt, sokszor használta is hatalmas műveltségét és tudását, de nem attól tértek meg az emberek. Attól tértek meg, amit neki Jézus adott a szájába. Ez a teljes kiszolgáltatottság állapota Isten szolgájának az életében. Újra és újra el kell kérnem azt, amit tovább kell adnom másoknak. Meg kell értenem, azt, amit hirdetnem kell, amiről bizonyságot kell tennem. Nincs úgymond birtokomban az, amivel másoknak szolgálnom kell. Ezt a teljes kiszolgáltatottságot kell megtanulnia mindenkinek, aki Isten szolgálatában áll. Nekünk is a magunk helyén és módján. Több helyen is olvassuk, hogy az Úr Jézus egészen konkrétan elmondta Pálnak, hogy mi a feladata. Az Ap.csel.26-ban ezt így olvassuk: hogy megnyissad szemüket, sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az élő Istenhez térjenek, hogy bűneik bocsánatát és a megszenteltek közt osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által. Ez egyik sem embernek való feladat, ez mind-mind a dicsőséges Jézus munkája, amit Ő azonban Pálon és a Pálokon keresztül akar elvégezni. Így hozta tehát Jézus Pál tudomására, hogy mi lesz a feladata. És ehhez hasonlót sokféle változatban átélhetünk mi is. Így érti meg sok hívő ember azt, hogy milyen hivatást szán neki Jézus Krisztus. Pál Athénben azt mondta, hogy még a lakásunk helyét, annak határait és kijelöli. Pál nem utazgathatott a maga szakállára, hogy itt vagy ott hirdesse az igét, mert az Úr azt is megszabta, hogy hol szolgáljon. Így készíti el Isten a mi sorsunkat, szolgálatunkat is. Amikor Anániás Pállal beszél, akkor ő a sorsáról is beszél vele. És ő ezt előre tudhatja, s amikor majd sorra jönnek a szenvedések, akkor nem háborodik fel, nem sokallja, nem tiltakozik, nem mondja azt, hogy: itt hagyom az egészet, nem bírom tovább, mert tudja, hogy mindez benne van az Úr tervében, és Ő nem terheli őt feljebb, mint ahogy elbírja. A még több szenvedéshez fog kapni még több erőt, és még több békességet, és az egyre nehezebb feladatokhoz fog adni még több bölcsességet. Arra kérte a hívő testvéreit, hogy ezért imádkozzanak, hogy Jézustól kapott szót kapjon szájának megnyitásakor. Látjuk-e mi világosan, hogy mi a  Jézustól kapott feladatunk? Ez érinti a munkánkat, a családon belüli kapcsolatainkat is, de a lelki szolgálatot is. Mert csak azon van áldás, amivel Ő bízott meg. Sok hívő ember csak a maga esze szerint buzgólkodik, de eszébe se jut megkérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Minket ne az emberi buzgóság vezessen, hanem a Szentlélek indítson, mert csak azon lesz áldás.

4.      A negyedik dolog, amit megfigyelhetünk Pálnál, hogy először mindig a zsinagógába ment el. Pál bejárta az akkor ismert egész világot, gyalog és hajón, mérhetetlenül sokat volt úton, de először mindig azt kérdezte: laknak-e ott zsidók? Hiszen ő is az volt. Először a vér szerinti rokonainak, a hozzá legközelebb állóknak akarta hirdetni a nagy hírt, hogy Jézus a Messiás. Mi is először a mieinknek akarjuk hirdetni az evangéliumot. Olyan kedves az a lázas tevékenység, amikor valaki a családtagjait minél hamarabb meg akarja téríteni. De ez sokszor nem megy olyan hamar. Évekig vagy évtizedekig kell erre várni. Vigyázzunk, hogy ne türelmetlenül vagy erőszakosan végezzük, de mindig a házunk népénél kezdjük. Pál mindig a zsinagógában kezdte, aztán ha onnan kizavarták, akkor ment mindenhova és mindenkihez, aki kész volt az evangéliumot meghallgatni. És ez is nagyon fontos dolog, hogy ne legyen előítélet bennünk. Mi is otthon kezdjük el, mert ott lakunk, ott látják az életünket, s ha tényleg megváltozott az életünk, akkor ennek ott mindenki tanúja, de ne akadjunk itt el és ne karjuk mindenképpen csak őket Krisztushoz vezetni. Ne nyomasszon agyon a felelősség, hogy az enyéim nem akarnak rám hallgatni. Amikor lehetőségem van rá, nekik is beszéljek róla, de sokakkal találkozom egy-egy napon Mindig kész legyek számot adni a bennem levő reménységről, ha megkérdeznek. Ezt a készséget várja tőlünk a mi Urunk, aztán az Ő dolga, hogy hozza elénk azokat, akikhez rajtunk keresztül kell eljutnia az evangéliumnak.

5.      Pál nagyon komolyan vette, hogy ennek a szolgáltnak az Ura: Jézus Krisztus. Ő küldte ki az első tanítványokat, hogy menjenek és tegyenek tanítványokká minden népeket, Ő hívta el őt is, Ő küldte a feladatokra, Ő adott nagyon sok áldást a szolgálatára. Ő mondja meg, hogy mikor és mit kell cselekedni. Ez egészen természetes volt az apostolnak. Még így is előfordult, és ez vigasztalhat minket, hogy még a nagy Pállal is előfordult, hogy egy alkalommal úgy indult neki, hogy nem kérdezte meg a szolgálat Urát. Természetesnek tartotta, hogy hogy  azokat a gyülekezeteket látogassa meg, melyeket az első missziói út alkalmával alapítottak. Nagy lelkesen vágtak neki az útnak. De a dolog akadozott, nem ment a misszió, így olvassuk: nem eresztett minket a Lélek. Az újjászületett emberben ott van Isten Szentlelke, ez a Lélek jelzi, hogy engedelmes vagyok-e vagy sem, hogy ez helyén való cselekedet volt, vagy ott járkálok, ahol semmi keresnivalóm sincs. Ezt érezték Pálék is, de nem tudták, hogy mit kell csinálni. Amíg nem volt Biblia, addig Isten sokszor látomásokon keresztül utasította szolgáit. Egy látomásban Pál egy makedón férfit látta, aki hívta őt. Mi pedig azonnal odamentünk, ahogy megértettük, hogy ez az Úr akarata. Csak ennyi kellett És nem tétováztak, hogy ha már elindultak s szinte félúton vannak, csak nem fognak visszafordulni. Nem, hanem azonnal megfordultak és mentek abba az irányba, ahova Isten küldte őket, így jutott el az evangélium Európába. És ugyanaz történt a második missziói út végén is. Itt azt látjuk, hogy Isten gyermeke a józan eszét is használhatja. Pál indulni akar Jeruzsálembe, de meghallja, hogy a zsidók csapdát vetettek neki, hogy meg akarják ölni, erre megváltoztatja útitervét, úgy hogy gyalog megy egy nagy kerülővel, mert a csapdába azért mégsem sétál bele. Ilyen értelemben a józan ész, amit már Isten Szentlelke vezet, megmarad a Jézusnak való engedelmességben is. Így figyelünk-e mi az igére, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Különösképpen akkor, amikor többféle szolgálatra is van lehetőség, több helyre is hívnak minket ugyanabban az időben. Most mi dönti el azt, hogy mit tegyünk? Emberi rokonszenv, vagy ellenszenv, hogy mi nekem a legkényelmesebb, a testhez állóbb, vagy az, hogy Ő hol és mire kar engem használni. Az igazi áldás mindig ott van, ahova a szolgálat Ura küld. Ha oda megyek, akkor leszek boldog.

6.      Megfigyelhetjük, hogy Pál egészen rendkivűli erővel szolgál, szokatlanul nagy csodákat is cselekedett Jézus ő általa. Még a zsebkendőjét is elvitték betegekhez és attól is meggyógyultak, ilyet még az evangéliumban sem olvasunk. Mennyire elbízhatta volna magát. Ő azonban tudta és elmondta, hogy mindezt Isten cselekszi és nem ő. Itt sok Isten-szolga elcsúszik, hogy azért, amit Isten cselekszik, maguknak tulajdonítják a dicsőséget. Pál az első út után visszatér Antiókhiába, beszámol a gyülekezetnek arról, ami történt, hogy milyen nagy dolgokat cselekedett az Úr. Mindennek, ami történik, az élő Isten az alanya. Aztán 2 évet tölt Efézusban, de erről is így számol be Lukács: nem közönséges csodákat cselekedett az Úr Pál keze által. Amikor a jeruzsálemi zsinatra megérkeznek, ott is elmesélik, hogy milyen csodákat cselekedett Isten az ő szolgálatuk által. Sehol sincs az, hogy Pál ezt vagy azt tette, ő azt tette, amit az Úr parancsolt neki. Ami történt, hogy az emberek élete megváltozott, hogy emberek a pogányság sötétjéből a Krisztus világosságába jutottak, ezt mind-mind Isten tette. Amikor Pál igét hirdetett, akkor Isten cselekedett. Nem én a nagy Pál, hanem a nagy Isten és Jézus Krisztus. Amikor a korinthusiak gyalázzák vagy dicsérik, akkor is azt mondja, hogy ti csak az általam hirdetett evangéliumra figyeljetek. Azt vegyétek komolyan, amit Krisztus mond. A valóságot csak az látja jól, aki így látja. Aki látja a valóság Urát, a láthatatlan Krisztust, s az Ő nagyon is látható tetteit. Az egyedül Istennek ad dicsőséget, mert mindent egyedül Isten cselekedett. Nagy kísértésünk az, hogy Isten dicsőségéből lecsípünk egy kicsit. Csak ilyen alázattal, ilyen engedelmességgel lehet szolgálni. Ami ebben a gyülekezetben történik, az is mind Isten munkája, az hogy emberek hitre jutnak, bűnöket elhagynak, hogy bűneikért bocsánatot kérnek, az min Isten munkája. Akkor is Isten munkája, ha mi sokat dolgoztunk és imádkoztunk érte. Van egy szép hallelujah ének, ami jól ábrázolja ezt. Először az ember azt gondolja, hogy én teszek mindent, Isten semmit. Aztán már azt, hogy van mit Te és van mit én, később már azt, hogy többet Te, kevesbet én, s a végül ki tudja mondani: mindent Te és semmit én. Ez nem túlzás, hanem ez a valóság. Csak Isten tud nagy dolgokat tenni, csak Isten tud embereket megváltozatni, hitre juttatni, bűneikről meggyőzni. Mi csak egyet tehetünk: állhatunk rendelkezésére, mondhatjuk: itt vagyok Uram, küldj el engem, használj fel engem is országod építésében.

7.      Pál életének következő jellemzője, hogy szolgálatát sok szenvedés kísérte. Erről Jézus is sokat beszélt az ő tanítványinak. Tanítványainak egyenesen ezt mondotta: elküldelek benneteket, mint juhokat a farkasok közé. Pállal is előre közölte, hogy megmutatom neked, hogy mennyit kell szenvedned az én nevemért. És valóban sokat kellett szenvednie. Már a szolgálata elején, amikor megtérése után közvetlenül Damaszkuszban a zsinagógában hirdetni kezdte, hogy Jézus a Messiás, ennek az lett a következménye, hogy a zsidók elhatározták, hogy megölik, de hála Istennek ez a gonosz terv tudomására jutott, már a kapukat is éjjel-nappal őrizték, de úgy meg tudott menekülni, hogy kosárban leeresztették. Aztán megérkezik Jeruzsálembe, ott sem titkolja életének nagy változását, ott is bizonyságot tesz Jézus Krisztusról és ezután olvassuk: beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ők pedig arra készültek, hogy végezzenek vele. Egy zsenge keresztyén, épp hogy csak elindul a hit útján, és az egyik helyen is, a másikon is életére törnek. És ettől kezdve folyamatos életveszélyben végezte az evangélium hirdetésének a szolgálatát. Közben egyik próbatétel a másikat érte, olvashatjuk, hogy hány hajótörést  szenvedett, rablók támadták meg, a hatóság sokszor minden ok nélkül megvesszőzte, pedig senkinek se ártott. Miért kellett ennyit szenvednie? Miért kell Jézus elkötelezett szolgáinak ma is szenvedni: Ennek két oka van főképpen.

a.      Eszünkbe kell jusson az, hogy Jézus kiről mondta azt, hogy neki az a célja, szenvedélye, hogy embereket öljön, hogy gyilkoljon?  Pál nagyon jól tudta, hogy nem test és vér ellen hadakozik, hanem magával az ördöggel került szembe, amikor arra szánta el magát, hogy emberek életét mentse. A lélek-mentés szolgálatát végzőknek az ős-ellenséggel kell szembenézniük minden időben. Aki az evangéliumot hirdeti, az az élet szolgálatába szegődött. Mert Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk.  És aki Őt szolgálja, az akaratlanul is ellenségévé válik annak, aki emberölő volt kezdettől fogva. Pál apostol ezzel teljesen tisztában volt, le is írja egyik helyen (2Kor.2,11) Ugyanakkor abban is bizonyos volt, hogy amíg el nem végzi azt, amit Isten rábízott, addig az ördög sem bír vele és nem tudják életét kioltani. Jó ezt nekünk is tudatosítani. Nekünk egy kemény ellenséggel van dolgunk, aki szüntelenül támad, aki mindent keresztbe tesz, mert az ő szándéka épp az, hogy emberek ne térjenek meg, ne változzanak meg. Minél komolyabban végezzük szolgálatunkat, minél jobban igyekszünk lelkeket menteni, annál több szenvedést, próbát próbál a Sátán nyakunkba zúdítani. 

b.      Akik Isten szolgái lettek, azoknak gondolkodása, életfolytatása annyira más, mint a világé, hogy a világ ezt egyszerűen nem tudja elviselni. Mert amikor valaki az Isten kegyelméről szóló evangéliumról bizonyságot tesz, és azt mondja: testvér, téged is szeret az Isten és ki tud emelni abból a mélységből, amiben vagy, akkor az evangélium bizonyságtevője se gondol arra, hogy az egyik legféltettebb emberi kincset bántja: a büszkeséget. Mert ha az evangélium arról szól, hogy Isten abból a mélységből, amibe beleestél ki tud emelni, akkor a bizonyságtevő szembesíti az illetőt, hogy ő egy mélységbe esett, ahonnan a saját erejéből nem tud kijutni. És ez egy rettenetes sértés az emberi büszkeség és gőg ellen. Amikor az evangélium leleplezi a meztelen valóságot, és megmutatja a szabadulás útját, akkor mindenkinek meg kell látnia elesettségét és tehetetlenségét. Az Isten végtelen kegyelméről szóló evangélium szembesít a valósággal, és ha valakit ezzel szembesítünk, akkor ezt ő nem veszi jó néven. Ezért lesznek a hitetlen, beképzelt emberek ellenségei az evangélium bizonyságtevőinek, Jézus Krisztus elkötelezett tanítványainak. Mert az ó-emberi természet nagyon védekezik Isten szabadító kegyelme ellen. Pál apostol ezt képletesen így fejezi ki: mi erősségeket építünk Isten munkájával szemben, és amikor az ember elismeri Isten igéjét, és azt, hogy Ő  szeret engem, nem kell védekezni ellene, mert Ő nem ellenség, és végre leteszi a fegyvert Isten előtt, akkor lerombol minden erődítményt és foglyul ejtődik Isten minden gondolata . Mindenkinek számolni kell tehát azzal hogy Jézus Krisztus komolyan való követése azt jelenti, hogy komoly áldások kísérik életünket, de ezzel együtt szenvedés is jár a Krisztus bizonyságtételéért.  Pál hirdetni kezdte azt, hogy az emberek nézzenek szembe a valósággal, olyan embereknek, aki azt gondolták, hogy ők a törvény teljesítéséért kapják majd meg ellenszolgáltatásként az üdvösséget. De tudja az ember teljesíteni a törvényt? Nem tudja. Akkor ezért mi semmit se kaphatunk, a törvény nem tarthat meg minket. Nem valamilyen teljesítményért fizet Isten nekünk az üdvösséggel, hanem anélkül, hogy megérdemelnénk, szeretetből, ingyen kegyelemből adja azt. Aki ezt örömmel, hittel elfogadja, az megtapasztalja, hogy mit is jelent ez. De ez először támadás az emberi büszkeség ellen, hogy először én teljesítek, s aztán Isten fizet nekünk ezért. Az ember el kell jusson odáig, hogy megalázza magát, kinyújtja üres kezét, s ezután örömmel és hittel elfogadja Isten ajándékát. Most már látjuk, hogy miért haragudtak Pálra annyira azok, akik a törvény megtartásában, és az azért kapott jutalomban bíztak. Itt nagyon fontos látnunk azt, hogy a Szentírás, amikor az ilyen szenvedésről beszél, akkor mindig hozzáteszi: az én nevemért. Mert a szolgáltban szenvedhetünk a magunk hibái, butasága, erőszakossága, szeretetlensége miatt is. Itt nem erről a szenvedésről van szó, s nagyon vigyázzunk arra, hogy a kettőt ne tévesszük össze. Péter apostol nagyon világosan tanít erről: senki se szenvedjen közületek, mint gyilkos, vagy tolvaj, gonosztevő, vagy, mint más dolgába avatkozó, de ha valaki, mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért Istent. Merjük-e mi is vállalni az ilyen szenvedést?

8.      Pál a Jézustól kapott küldetést mindenek fölé helyezte. Mindennél fontosabb volt számára, hogy amivel Jézus bízta meg, kerül mibe kerül, neki az el kell végezni. Amikor búcsúzik  az efézusi presbiterektől, akkor azt mondja nekik: még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.(Ap.csel.20,24) Ő pontosan tudta, hogy mi a feladata. Neki az Isten kegyelmének az örömhírét kellett elmondani, miközben élete élő illusztrációja volt annak, amit mondott, és ez neki mindennél fontosabb volt. És ha őt ezért bántják, még ha az életébe is kerül, akkor ez neki az életénél is fontosabb. Egyszer a római birodalomban történt, hogy Afrikába kellett búzáért menni, szükség volt nagyon a kenyérre, de viharos volt az idő, s óva intették őket, hogy ne induljanak el. Ekkor a kapitány ezt mondta: navigare necesse est, vivere non est necesse. Vagyis hajózni szükséges, élni nem szükséges. A feladat teljesítése fontosabb, mint az, hogy minden áron életben maradjunk. Ezt Pál nagyon komolyan vette. Ő azt mondta: engem nem lehet ijesztgetni azzal, hogy bántani fognak Jeruzsálemben, mert ha Isten engem oda küld, akkor nekem oda kell mennem, aztán majd ott meglátjuk, hogy mit csinálnak velem. Mert csak azt tehetik velem, mit a szolgálat Ura jóvá hagy, én pedig semmi mást nem karok tenni, mint amit Ő nekem parancsol. Az életem sem drága, csakhogy elvégezzem azt a munkát, amivel Ő bízott meg. Erről Pál sokféleképpen beszélt, és munkatársait is igyekezett meggyőzni arról, hogy ezt ők is így vállalják. De hát nem ugyanezt mondta Jézus is? Aki meg akarja tartani az ő életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énérettem megtalálja azt. Minket mindig kísért egy beteges önféltés. Meg akarjuk mindenáron tartani életünket, sokszor azokat a dolgokat, amikről úgy gondoljuk, hogy azok jelentik számunkra az életet. De Jézus arra teljes lelki szabadságra akar eljuttatni minket, hogy érette mindent odaadjunk. Mert Ő számunkra a legnagyobb kincs, meg természetesen az a feladat, amivel Ő bízott meg. És aki kész bármiről lemondani, az nyeri meg az életet, annak az élete lesz egy gazdag, áldott élet. Mindnyájan ismerjük Jézus szavát a búzamagról, amikor azt mondja, hogy ha a búzamag nem hal el, akkor egymaga marad. Az eredeti szövegben még keményebb kifejezés áll: elrothad. Csak ha ezt vállalja, akkor lesz belőle kalász és kenyér. A búzamagot vitrinbe is lehet tenni, ott évekig eláll, de senkinek semmi haszna sem lesz belőle. Vagy vállalja, hogy tönkre megy, s akkor gyümölcsöző, gazdag élete lesz. Erre bátorít az Úr bennünket is, akik neki akarunk szolgálni. Ő maga életével és halálával adott példát erre. Ő is belehalt a kereszten, de ennek gyümölcsei mind a mai napig ott vannak ebben a világban. Pál apostol komolyan vette, hogy nem magát kell féltenie, hanem a rábízottakat. Figyeljük csak meg: mi sokszor elvileg, elméletileg készek vagyunk bizonyos feladatok elvégzésére, csak épp ne kerüljön semmibe. Mi mindig azt a kérdést latolgatjuk: megéri-e? De ha egy szolgálatra rámegy a kényelmünk, szabadidőnk, ha kerül valamibe, akkor vissza szoktunk lépni. De egy igazi szolga, egy igazi presbiter Isten iránti hálából és felebarátja iránti szeretetből kész kell, hogy legyen arra, amit Úr parancsol, még akkor is, ha z kerül valamibe. S ha azt végezzük, amit az Úr parancsol, akkor nem fogunk elfáradni sem. Általában az embereket nem a  szolgálat fárasztja el, ha nem a pótcselekvések. H a szolgálatban elfáradunk, az egy jóízű fáradtság, és azt könnyen ki lehet pihenni. Vigyázzunk mindig, hogy azt tegyük, amivel Ő bízott meg, s akkor beteljesedik a prófétai szó: járnak, és nem fáradnak el, futnak, és nem lankadnak el.

9.      Végül egy utolsó jellemzője a Pál szolgálatának az, hogy ő szolgálatát általában nem egyedül végezte, voltak barátai, munkatársai, hívő testvérei. Sok név van az Apostolok cselekedeteiben, s a levelekben. A missziói útjaira se egyedül indult mindig volt kísérete. Ezt meg kell tanulnunk nekünk is. Amikor valaki gyedül marad hosszabb ideig a szolgálatban, akkor annak nem a gyülekezet vagy mások az oka, hanem vele is valami baj van. Kell vállalni a munkatársakkal való együttmunkálkodás kockázatát, lépjünk ki önmagunkból, merjünk szolgálatokat bízni másokra is. Ha ezt tesszük, nem fogunk egyedül maradni. De! Az apostol mégis mindig kereste az alkalmát annak, hogy egyedül maradhasson. Hogy legyenek olyan időszakok az életében, amikor négyszemközt marad az Ő Urával. Egyszer az történt, hogy a munkatársai hajóval mentek, ő pedig gyalog ment egyedül. Szükségét érezte annak, hogy most senki se legyen mellette, hogy csendben elmélkedhessen. Isten szolgáinak szükségük van néha egy-egy időre, amikor számvetést végeznek, amikor kiöntik szívüket az Úr előtt, amikor újabb feladatokat kapnak az Úrtól, leteszik terheiket. A hívő embernek is van szüksége szabadságra, megpihenésre.

Talán még több dolgot is fel lehetne sorolni, de a mai alkalommal legyen ennyi elég. Vizsgáljuk meg életünket, szolgálatunkat ennek a fényében, s adja az Úr, hogy ezen előadás is segítsen abban, hogy még jobban, hűségesebben végezzük lelkipásztori, presbiteri, vagy bármilyen más minőségben végzett szolgálatunkat.

(Ezen előadást Cseri Kálmán, két igehirdetésének felhasználásával írtam, melyek 2005-ben hangzottak el a pasaréti gyülekezetben.)

Lőrincz István 2011 augusztus havában