Jézus a magánéletben

Jézus a magánéletben

Az evangéliumi történetek olvasása közben gyakran felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon miért épp ezek a történetek maradtak fenn az utókor számára? Hiszen,  ahogy János evangéliuma  végén megjegyzi, ha minden feljegyeztetett volna, amit Jézus cselekedett, akkor azokat a könyveket a világ sem fogadhatná be. Ismerünk Pál leveleiből és az Apostolok cselekedeteiről írott könyvből is olyan igéket, amelyek nem találhatók meg az evangéliumokban, egy ilyen ige pl. Jobb adni, mint venni. Amit az evangéliumok nyújtanak tehát, csak egy ízelítő, egy csepp a tengerből, annak a mérhetetlen kincsnek a gazdagságából, amit Jézus hagyott reánk. Nagyon sokszor jó lenne tudni, hogy bizonyos kérdésekre Jézus milyen választ adott tanítványainak. De mi hisszük, hogy épp az és annyi iratott meg, ami üdvösségünkre nézve szükséges. Mégis piszkálja fantáziánkat a kérdés, hogy akkor mi alapján válogattak az evangélium szerzői, milyen elvek szerint került be egy történet az evangéliumokba, miközben a másik meg kimaradt az evangéliumokból?

            Erre a kérdésre többféle válasszal próbálkozhatunk. Lehet, hogy azért került be egy történet az evangéliumba, mert az döntő szerepet játszhatott Jézus életének alakulásában, gondoljunk itt a Jézus Keresztelő János általi megkereszteltetésére. Vagy lehet az is, hogy egy-egy történet új lökést adott az Isten országának. Ismét más történetek, s itt főleg a példázatokra gondolok, azért kerültek be, mert Isten országáról nagyon fontos dolgokat mondanak el, és ezt nagyon érthető és egyszerü módon teszik. Mert sokszor egy életből vett példa sokkal többet mond el Isten országáról, mint egy órákon át tartó elméleti fejtegetés. Az is lehet, hogy emberi tényezők játszottak közre, hisz a tanítványok is épp olyan emberek voltak , mint mi, s mint ilyenek épp azt írták le, ami rájuk is annak idején nagy hatást gyakorolt, ami őket is megdöbbentette, vígasztalta, a hit útján tovább segítette.

De az az ige, amit az imént felolvastam egyik szempontot sem tükrözi. Nem volt egy kimagasló határkő Jézus útján, nem volt egyedülálló esemény, hiszen rengeteg gyógyítási történet van az evangéliumokban, nincs különösebb, meghökkentőbb üzenete sem, nem tartalmaz Isten országáról sem olyan kijelentést, amit máshol nem találnánk meg. Nem is volt egy olyan megrázó esemény, ami mélyen vésődött volna a tanítványok emlékezetébe. Minek köszönhetjük tehát, hogy ez a történet nem jutott arra a sorsra, amire ezer más ilyen esemény jutott a Jézus életéből, vagyis hogy a feledés homálya borította volna azt be? Nos én úgy gpndolom, hogy erre a titokzatos kérdésre egyszerü a válasz : azért került be ez a történet az evangéliumba, mert nem az utcán, nem a zsinagógában, nem is a templomban zajlott le, tehát egyszóval nem a nyilvánosság előtt, hanem két kedves tanítványának a házánál, egy meghitt családi körben. Az a néhány óra, amit Jézus tanítványai házában tölthetett el, az ő magánéletük kis világában, olyan mélyen belevésődött emlékezetükbe, hogy nem felejtették el és úgy gondolták, hogy ez a történet épp ezért fenn kell maradjon  az utókor számára. Ezért ennek az előadásnak ezt a címet is adtuk : Jézus a magánéletben. Hadd beszéljünk itt három dologról.

1.Mielőtt még a történetről kezdenénk beszélni, had szóljunk néhány szót arról, hogy milyen fontos életünknek az az oldala, amelybe most íme Jézus is belép, hogy úgy mondjam : belesimul, beleilleszkedik. Ez a történet egy nevezetes napon történik és ennek a napnak épp a közepén történik az, amiről az evangélium tudósít. E történet előtt arról hallunk, hogy Jézus csodálatba ejtette hallgatóit tanításának "„hatalmával"”és egy megrázó gyógyítást hajtott végre a szerencsétlen ördöngősön. Ott is jelen volt Péter és András, hallották Mesterük szép tanítását, látták csodatételét is. De nyilván ott ők is belevesztek a nagy tömegbe, ott Jézus úgymond mindenkié volt, senkihez se fordult különösképpen. A felolvasott történet után pedig azt olvassuk, hogy estefelé, nyilván, amikor már hűvösebb lett az idő, megmozdult az egész város, mindenki hozta betegeit, nyomorúságait, hogy lerakják Jézus lábai elé azt a mérhetetlen szenvedést, nyomorúságot és hogy mindezekben gyógyulást kérjenek Tőle. Jézus egyik beteg után a másikhoz megy, alig győzi a sok munkát, nincs is különösebben ideje arra, hogy valakihez odaforduljon, hogy valakivel elbeszélgessen. Hisz alig gyógyul meg az egyik ember, már a másik beteg nyújtja kezét, vagy hozzátartozói, barátai egy másik ember gyógyítására kérik Jézust.

Ez a mi életünk egyik oldalának a képe is. Többé-kevésbé mindnyájan a sokaságban éljük le életünk egy nagy részét. Akik nyolc órát dolgoznak, azok is az oda és vissza vivő úttal együtt legalább 1o-12 órát vannak távol otthonuktól, nem is beszélve azokról, akik túlóráznak, szombat-vasárnap is dolgoznak, hogy egy nagyobb darab kenyeret szerezhessenek családjuknak. Nagyon sok ember csak este későn van otthon, akkor is holt fáradtan, kimerülten. Ilyenkor mi is beleolvadunk egy tömegbe : az utca a gyár, a mező, a piac tömegébe. Itt a tömegben mindnyájan játszunk egy bizonyos szerepet, ki fontosabbat, ki jelentéktelenebbet. De alkotói vagyunk egy közösségnek,  egy gyülekezetnek, egy nemzetnek. Ez tehát az életünknek a nyilvános oldala. Az életünk óriási hányada, az óvodától a nyugdíjazásig nagyrészt ebben a közösségben zajlik le. Sokan még a nyuddíj ideje alatt is vállalnak valamilyen közéleti szereplést, önkéntes vagy fizettett munka formájában.

De van íme az életünknek, s így a Jézus életének is egy másik oldala. Mert íme Jézus is megszakítja az utcán, a zsinagógában való ténykedését és elvonul néhány órára két tanítványának, a Jóna fiainak, Péternek és Andrásnak a házába. Amikor becsukódik mögötte az ajtó, kivül reked az egész világ a maga nyüzsgésével, zajával, sokadalmával. Itt a kedves vendég egy egészen más világba érkezik, egy sokkal kisebb , szűkebb világba. Itt nem az a fontos, hogy ki milyen szerepet játszik odakinn, nem is az a fontos, hogy kinn minek szólítanak. Itt nem vagyok tiszteletes úr, vagy gondnok úr, presbiter úr, kolléga, mert itt Péter egyszerüen Péter és András is András. Itt mindenki csak egy ember, nem több, de nem is kevesebb. Ez az életünknek az az oldala, amit magánéletnek nevezünk. Milyen torzképet kap az az ember az életről, aki ezt nem veszi figyelembe. Addig nem ismerhetünk meg egy embert igazán, amig otthonában, családjában nem láttuk viselkedni. Mert az emberek általában itt szokták megmutatni igazi arcukat. Hányszor érnek bennünket nagy csalódások, amikor valakinek megismerjük az ú.n. magán-életét. Kiderül, hogy az, aki a nyilvánosság előtt mindenkivel szemben kedves, aranyos, segítőkész, otthon egy dühödt oroszlán, aki kiabál, csapkod, indulatoskodik. Nem véletlenül mondja a közmondás is : lakva ismeri meg az ember egyik a másikat. Ezért jó a fiataloknak is, ha jövendőbeli férjüket vagy feleségüket megismerik otthon, a hétköznapokban, a mindennapokban. Ismerjük az anekdótát, hogy a lekész hétfő reggel elkezdi javítgatni a kerítést és egy gyermek ott álldogál mellette és figyel. A lelkészt már kezdi idegesíteni a dolog és megkérdezi a gyermeket : mit álldogálsz itt te gyermek? Erre a gyermek azt válaszolja : a tiszteletes úr a tegnap a szószéken olyan szépen prédikált, de kiváncsi vagyok, hogy mit fog mondani, ha egyszer véletlenül a kalapáccsal az újjára üt.

Jézus az életnek ezt az oldalát is nagyon fontosnak tartotta, nem hanyagolta el. Ő nem azt mondta : nem érdekel, hogy mi van a Péter vagy a Jakab, vagy a többi tanítvány házánál, mert íme időt szakít magának, hogy belépjen tanítványai magánéletébe, családi életébe is. Akarta látni az ottani életük örömeit és gondjait is. Ez már önmagában is sokat mond, hisz a mai rohanó élet egyáltalán nem kedvez az élet ezen oldalának. Valamikor még nagyapáink idején az élet nem szakadt annyira ketté, mint manapság. A szabómester otthon dolgozott, s míg ő szabott meg varrt, a felesége, gyermekei ott forgolódtak, játszadoztak mellette. A földműves ember is együtt ment a családjával a mezőre, az asszony időről időre megszoptatta gyermekét és elaltatta a barázda végében a kicsiket, a nagyobbak pedig ott futkároztak körülöttük. De ez már egy letünt világ szép álma, amire mi már csak nosztalgiával gondolunk vissza, mint a békebeli szép időkre. Minket az élet már kiragadott otthonainkból, idegenek között töltjük az életünknek legnagyobb részét, sokakat még az országból is kiragad a munka, s manapság már csak háromhavonta látja egymást a család. De nem csak a családapát űzi el a munka, a kenyérszerzés a családi házból, hanem már a gyerekek is jobb esetben három éves korukban ovodába kerülnek, főleg városon olyan óvodába, ahol reggel hét és délután öt óra között vannak. De a mai idő már az édesanyákat se hagyja otthon, nekik is menni kell kenyeret keresni, a gyárba, a mezőre, külföldre. Pedig nagy baj az, amikor már a családanya is ki kell hetekre-hónapokra szakadjon a családi tűzhely melegéből. A sok tönkrement család, elzüllött gyermek, mind-mind ennek a szomorú következménye. Ma már nagyon sok embernek nincs is magánélete, nem tudja elmondani Arany Jánossal együtt : „mind a madár a fészkére, mint a gyermek anyaölbe, vágyom én e nyájas körbe. Itt enyelgő kis családom, közt van az én jó világom”. Ma azt kell mondani, hogy sokkal több a tönkrement családi élet, ahol az én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekünket, mint a még normálisnak mondható boldog családi kör.

Védjük és oltalmazzuk az életünknek ezt a nyilvános világtól elzárt oldalát. Hogy legyen és maradjaon az bensőséges és meghitt. Tartsuk szentnek a magánéletünk négy fallal körülhatárolt kis világát, legyen az egy fényes palota vagy egy egyszerü kunyhó. Mert íme Jézus itt is meg akar minket látogatni. Ő nem csak a nyilvános életünkben, a munkahelyünkön, az utcán akarja életünket megáldani, hanem otthon a családi körben is.

2. Jézus a maga segítő, szabadító hatalmával van jelen a családban is. Azért vált emlékezetessé ez a tartózkodás a családi hajlékban, mert Ő ott is gyógyított. Ő nem csak a nyilvánosságban gyógyított, hanem a magánéletben is. Nála nem volt hivatali idő, hogy aztán azon kívül azt mondhassa : most hagyjatok békén, nekem is legyen néhány meghitt percem. Ő a magánéletben sem volt más, mint a nyilvánosság előtt : összekötő kapocs a véghetetlen kegyelmű, irgalmas Isten és a sokféle nyomorúság alatt szenvedő ember között. Ahogy meglátta, hogy itt benn is segítségre van szükség, azonnal kész volt segíteni, gyógyítani. Csak egy szóval kellett említsék a fiúk, hogy beteg van a háznál, már ott is állott a beteg mellett és bekövetkezett az, ami mindig is be szokott következni : egy erős kézfogás, egy a lélek mélyéig érő tekintet, s a beteg testét új erők járják át, s máris egészségesen ott áll szerettei között.

Jézusnak a magánéletben nyújtott segítsége nem valami ráadás, hanem épp az a lényeges, amit mindnyájan keresünk. Vagy a magánéletünk orvosa is Ő, vagy pedig akkor egyáltalán nem orvosunk. Mert az életünkben konkrét nyomorúságok vannak, és Ő a konkrét nyomorúságokat gyógyítja meg. Mi általában csak nagy általánosságokban szoktunk beszélni arról, hogy Ő mennyi csodát vitt véghez az emberiség történelmének kétezer éve alatt, de sokkal nagyobb dolog az, amikor el tudjuk mondani, hogy engem, a családomat, a mi családunkat ebből és ebből a nyomorúságból gyógyította meg. Mert otthon vannak a legfájóbb bajok az életünkben. Mennyiségileg ez persze nem hasonlítható össze a világ nyomorúságával, de egy kis probléma a magánéletben sokkal nagyobb baj, mint egy nagy probléma a világ életében. Hadd mondjunk erre példákat is. A háború utáni években mennyit beszéltek az emberek a háború pusztításairól, de milyen konkrét nyomorúság volt az, ahol egy férj, egy édesapa nem tért haza a frontról. Nagy nyomorúság a munkanélküliség, de ezt csak akkor látjuk, amikor egy családnak az életében szemléljük azt, hogy az édesapa elveszítette munkahelyét, állását, nincs miből kifizetni a számlákat, nincs miből főzni a feleségnek. Én is beleketinthettem a kilencvenes évek második felében, amikor jónéhány embert temettem el, akik valamikor megbecsült szakemberek voltak évtizedeken át egy gyárban, jött a munkanélküliség, az ivásnak adták magukat és néhány éva alatt meghaltak, s még ordítóbb nyomort hagytak maguk után. Beszélünk általában a nemzedékek közti feszültségről, de milyen fájdalom az, ahol már megtörténik a szakadás, ahol a gyermekek becsapják maguk mögött az ajtót és nem hajlandók már tárgyalni se a szüleikkel. Vagy statisztikákat olvasunk az öngyilkosokról, de mennyivel nagyobb nyomorúság az, amikor egy olyan családnak az életébe tekintünk bele, ahol a család egyik tagja elkövette ezt a borzalmas tettet. A szociológusok számára ezek csak statisztikák, de a magánélet világában ezek nagyon is fájnak, egy-egy családnak rettenetes szenvedést okoznak. És gyógyulásért, segítségért kiáltanak. Kapernaumban aznap nagyon sok beteg volt a Péter anyósán kívül, az utcán csak egy volt ő is a többiek között, de odahaza ő volt  a beteg, akinek betegsége beárnyékolta egy család életét. Jézus tehát épp a magánéletben, a családi életben akarja megmutatni az Ő szabadító, gyógyító hatalmát.

3. Hogy ez mennyire így van, annak megpróbáljuk próbáját is az alapígénkben. A végén van egy sokatmondó feljegyzés. Hogy miután Jézus meggyógyította szolgált nekik. Jézus megváltó hatalmának mindig ez a következménye. Akinek életében megbizonyította erejét, annak ezentúl már csak egy életprogrammja lehet : leróni valamit hálatartozásából azzal, hogy visszanyert erejét szolgálatban áldozza oda annak, akitől kapta. Jól értsük meg ezt a történetet. Világos, hogy senki se kényszerítette a Péter anyósát a szolgálatra. Voltak ott mások is, akik elvégezhettk volna a szolgálatot. Bizonyára még tartóztatták őt, a leánya is ezt mondhatta : anyu, még maradjon egy kicsit az ágyban, kímélje magát, hisz alig kelt fel. De őt nem lehetett visszatartani. Jézusnak, az ő gyógyítójának szolgálni, számára ez olyan kiváltság volt, amit nem akart és nem is tudott másoknak átengedni. Nem akarta kímélni magát, mert neki a szolgálat nem teher volt, hanem a legáldottabb gyönyörűség. A szolgálatunknak az elsődleges színtere is épp a magánéletünkben van.

Sok embernek a magánélete épp az ellenkezőjét mutatja. Sok embernél nem az a baj, hogy nincs családjuk, nincs magánéletük, hanem az, hogy ott élik ki zsarnoki természetüket. Ezek az emberek így érvelnek : ott kinn a világban nekik csak hallgatni és engedelmeskedni kell, milyen nagyszerü, hogy van legalább egyetlen egy hely, ahol uralkodhatnak. A nyilvánosságban, a munkahelyen a legtöbb embernek alárandelet szerepet kell játszani, annyit kell tűrni, nyelni a főnöknek, meg másoknak is. A magánéletben aztán igyekeznek kárpótlást szerezni érette. Itt arra törekednek, hogy minél több terhet hárítsanak át másokra, hogy minél jobban kiszolgáltassák magukat családtagjaikal, hogy parancsolgassanak, hogy rendelkezzenek, hogy utasításokat osztogassanak és azok iránt feltétlen engedelmeséget követeljenek meg. De ahol urak vannak, ott rabszolgák is lesznek, és egy ilyen család élete egy adott ponton pokollá, kínná válik. Végső soron mindenki rab, az is aki parancsol és az is, akinek parancsolnak és egy ilyen családban végső soron senki nem lesz boldog.

Milyen áldott az a család ezzel szemben, ahol az önkéntes szolgálat lelke uralkodik. Senki sem osztogat parancsokat és senki sem roskadozik kiosztott parancsok súlya alatt. Egymás szeméből olvassák ki kivánságaikat és máris igyekeznek eleget tenni azoknak. Keresik és várják az alkalmat a szolgálatra és akkor esne rosszul, ha abból ki kellene maradni. Mintha egy darab mennyország szállt volna le a földre, olyan békességes összhangban kapcsolódik egybe az ilyen család élete. Ahol ilyen a hangulat, ott mindig Jézus van jelen. Az ilyen családban tudják, hogy egy csodálatos Vendég lépett be házuk küszöbén, akinek mindent köszönhetnek és akinek az egymás iránti szolgálatban is az Iránta való hálát akarják kefejezni.

            Milyen jó tehát, hogy ez a történet ott van az evangéliumokban. Milyen jó, hogy Jézus nem csak a nyilvánosságban munkálkodik, hanem családunkban, magánéletünkben is. Ezért, amikor ezután imádkozzuk kedves asztali imánkat : Jövel Jézus, légy vendégünk, akkor így gondoljunk erre a történetre. Lehessen Ő a mi magánéletünk, a mi családunk vendége is. Jézus innen ismét a kapernaumi utcára megy, hogy ott  végezze tovább munkáját. Az utcáról a családba, a családból az utcára, így olvad egységes egészbe a Jézus szolgálata és a mi szolgálatunk is.

                                                                                    Lőrincz István

Ezen előadás Victor János gondolatai felhasználásával készült.