Antiókhia

A Szentírás helységei: Antiókhia I.

Isten kegyelméből új sorozatot indítunk, melynek keretében a Szentírás helységeit igyekszünk számba venni, hogy mik is történtek ott, és természetesen itt is az lesz a legfontosabb, hogy megvizsgáljuk, hogy mi mit tanulhatunk mi ezekből. E sorozat által is kettős célunk lesz: növekedni hitben és ismeretben.

            Az első helység, amiről beszélgetni fogunk: Antiókhia. Most csak néhány bevezető gondolatot lássunk, mert e nélkül nem érthetjük meg a következendőket sem. E város gyülekezete kimondhatatlanul fontos a keresztyénség kialakulásában és fejlődésében a Krisztus utáni első három évszázadban. Tudjuk azt, hogy sok ilyen nevű település volt az ókorban, szám szerint tizenhatról tudunk. Az Újszövetség ezek közül kettőről tesz említést, az egyik Ázsia tartományban volt, határváros Frigia és Pisidia között. Pál itt is járt az első missziói útja alkalmával, de ennél sokkal de sokkal jelentősebb az az Antiókhia, amiről néhány alkalommal beszélni fogunk. Ez Szíria tartomány fővárosa volt, valamikor egy gyönyörű város, ma egy jelentéktelen lepusztult városka Törökország területén, és  Antakyanak hívják. A Libanon és Taurusz hegység közötti völgyben fekszik, az Orontesz folyó partján, 32 km-re a Földközi tengertől és 300 km-re Damaszkusztól. Kr.előtt 300-ban alapította Szeleukosz Nikátor. Kedvező fekvése miatt a város gyorsan fejlődött, kereskedelmi, kultúrális, közigazgatási és gazdasági központtá nőtte ki magát. Kr.előtt 64-ben lett a Római Birodalom részévé, ekker lett tartományi főváros is, a római helytartó székhelye, Róma és Alexandria után a birodalom harmadik legnépesebb városa volt, lakosainak száma meghaladta a 200.000-et, de még ennél többről is beszélnek. Összekötötte Keletet és Nyugatot, ezért nagyon fontos kereskedelmi központ is volt. Híres volt szarvasmarha tenyésztéséről is többek között. Kúltúráját a hellenizmus határozta meg. A hellenizmus ennek a kornak kúltúrális mozgalma volt. Ez tulajdonképpen Makedón Sándorral kezdődött a Kr.előtti 4-ik században, melybe Perzsia elfoglalása után perzsa elemek is keveredtek. A hellenizmus szó szerint görögséget jelent, vagyis görög életmódot és szokásokat. A legfőbb jellemzője az volt, hogy igyekezett felszámolni és magába olvasztani különböző nyelveket, kúltúrákat, azoknak minden sajátosságukkal együtt, s azon igyekezett, hogy mindenkit egy egységes néppé formáljon. A görög kúltúra megpróbálta Keletet és Nyugatot összhangba hozni. Megpróbált az akkori világra egy egységes gondolkodást rákényszeríteni, ennek érdekében létrehoztak egy egységet nyelvet is, ez volt az ú.n.”koiné”, az Újszövetség nyelve ez. A hellenizmus egyik példája épp a császárkultusz volt, ami az uralkodók vallásos tiszteletét, imádását jelentette. Keleten ez már régebb szokásban volt, hisz az egyiptomi királyok, a fáraók már születésük pilllanatától isteni tiszteletben részesültek. Ez lassan, de biztosan Nyugatot is maga alá gyűrte. Ennek első jelentős képviselője Domitianus császár volt, aki Kr. után 86-ban nevezetette magát „istennek és úrnak”. A császári ünnepeken mindenki kivétel nélkül fehérbe kellett öltözzön, amikor a császár megjelent, a népnek újjongásban kellett kitörnie és mindenki a császárt kellett éljenezze. Az egész ország egyfajta császárt dicsőítő szavaló-kórussá kellett váljon. Még az állatok is részt kellett vegyenek ebben, betanított papagájok is ezt kellett rikoltozzák: ave cezar. A császári iratok így kezdődtek: „az úr, a mi istenünk parancsolja”. A birodalmi végzések, törvények így kezdődtek: „tetszett az úrnak, a mi istenünknek az ő kegyelmességében”. Ez hihetetlen nehézséget és próbatételt jelentett az első három század keresztyéneinek, akik különben hűséges és engedelmes alattvalók voltak, becsülettel végezték a rájuk bízott munkát, de egyre nem voltak hajlandók: a császárt istenként imádni, mert számukra egyedül Isten és Krisztus volt az imádandó. Erre a császár és az emberei azokat, akik a császárt nem voltak hajlandók imádni kiéheztetett oroszlánok elé vetették. Hatalmas arénákban, a mai stadionok elődjeiben összegyűjtötték az embereket, először bevonult a császár, mire a tömeg felordított: kyrios kaisar, vagyis a császár az úr, s ekkor láncra fűzve bevezették a hitvalló keresztyéneket, akik énekelték, hogy Kyrios Christos, vagyis Krisztus az Úr, és így mentek az oroszlánok elé. Ez az egyszerű hitvallás az életükbe került.

            Máris feltehetjük a kérdést: nekünk mennyit ér a hitünk és hitvallásunk? Mit vagyunk mi készek áldozni Krisztusért és az Ő egyházáért, adott esetben a helyi gyülekezetért? Nem kellene-e mélyen megszégyenítsen az első keresztyének vértanúsága, amikor mi már úgy elkényelmesedtünk, hogy a néhány lépesre levő templomba se megyünk el, főleg ha egy érdekes műsor megy a Tv-ben vagy épp kedvezőtlen az időjárás. Lelkészi irodákban és közgyűléseken pedig azon vitatkozunk, hogy tudunk-e 1%-ot fizetni jövedelmünkből az egyház fenntartásáért. Egy híres lelkipásztor, aki 14 éven át szenvedett a negyvenes évek végétől a hatvanas évek elejéig a kommunizmus szörnyűséges börtöneiben, aki sok verést és kimondhatatlan megaláztatást szenvedett Krisztusért, hitének bátor megvallásáért, a konfirmáció előtti napokban a konfirmadusait elvitte az állatkertbe, odavezette őket az oroszlánok ketrece elé és azt mondta nekik: az első keresztyének úgy tettek hitvallást a hitükről, hogy odamentek az oroszlánok elé, ti mire vagytok készek hitetekért? Mert a ti elődeitek az első három évszázadban erre is képesek voltak. Ezeket azért is írom le, mert ennek ismerete nélkül a Jelenések könyvéből semmit se érthetünk meg, és azért is, hogy ezeket a drága véártanú testvéreinket soha se felejtsük el, hanem naponta merítsünk hitet és bátorságot az ő helytállásukból.

            Antiókhiában híres-nevezetes filozófia iskolák, retorika-egyetem és egy nagyon gazdag könyvtár is volt., de volt itt színház, stadion, nyilvános-házak, kaszinók és szórakoztató-park, ha akkor nem is így nevezték. Voltak itt termál-fürdők és egy amfiteátrum is kifejezetten a küzdő-sportok művelésére. Volt ennek a városnak egy hatalmas, oszlopok által szegélyezett 6,7 km-es sugárútja, de volt itt utcai világítás gyönyörű fajansz –csempe és mozaik is. Jellemző volt erre a városra a teljes erkölcsi lazaság, a liberalizmus. Kéjnők egész serege, kártya-partik és kicsapongó orgiák várták a szórakozni vágyó gazdag embereket. Nagyon szerették itt a viccelődést, a humort, nem véletlen, hogy a kereszyténeket itt nevezték először keresztyéneknek, ami akkor nem egy elismerő megtiszteltetés, hanem egy cinikus gúnynév volt. A fényűzésnek, szórakoztatóiparnak megvolt az ellentéte is, a város széli nyomornegyedek, ahol rabszolgák százezrei tengették életüket.

            Nagy zsidó közösség is volt a városban, méghozzá igen missziós lelkülettel és lendülettel, nagyon sok volt itt a prozelita, akik pogányokból lettek zsidókká. Az István kivégzése után támadt üldözésben sok keresztyén ide menekült Jeruzsálemből, ezek igen komoly missziói munkába kezdtek, és a keresztyének száma rövid idő alatt nagyon megnövekedett. Isten kegyelméből itt egy erős, aktív gyülekezet lett. Először Barnabást küldte az apostolok tanácsa ide Jeruzsálemből, aki mikor látta, hogy a munka meghaladja az erejét, Pált hívta magához Tárzuszból, hisz ez nem volt messze Antiókhiától. Innen indult Pál missziói útjaira, de erről még bővebben fogunk szólni. Így lett Antiókhia a világmisszió bölcsője, a misszió anyahajója, ahogyan még nevezni szokták. Itt alakault ki az ún.”antiókhiai írásmagyarázat”, amelyik az alexandriai ellenében, amelyik az allegorikus magyarázat szószólója volt, a betű szerinti magyarázásra tette a hangsúlyt, amit később a reformáció is megerősített, és ami jellemzi a mi írásmagyarázatunkat is. Ezek után meg fogjuk vizsgálni, hogy mit tanulhatunk mi ettől a gyülekezettől.

Olvasandó igék: Ap.csel. 11,19,26, Zsid.11,36-38, Jel.6,9-10

                                                                                                Lőrincz István