A Szentírás
emberei: Hulda
Ugyanabban a fejezetben olvashatunk róla is, mint
Jedidáról. Amikor Jósiás király a templomot, az istentiszteletet helyreállíttatta, a
bálványáldozati oltárokat leromboltatta, egyszer csak megtalálták a
törvénykönyvet, ma azt mondanánk: a Bibliát. Az értékes leletről azonnal
szólnak a királynak, aki elkezdi olvasni azt. De nagyon megrettent, amikor
látta, hogy Isten milyen komolyan veszi az ő szavát. Azonnal meglátta, hogy sem
az ő élete, sem pedig a népének élete nem volt összhangban azzal, amit ebben a
könyvben olvasott. Érezte, hogy Isten haragja van népén, mivel az elfeledkezett
róla. Mit fog most Isten cselekedni, ez volt a nagy kérdés Jósiás számára?
Ezért egy küldöttséget menesztenek Hulda prófétaaszonyhoz, aki Jeruzsálemben
lakott, csak épp annak egy másik részéban. Hulda kemény szavakkal üzen a
királynak, azt kell a követeknek elmondani, hogy Isten veszedelmet fog hozni e
helyre és lakosaira, mivelhogy elhagyták az igaz Istent és idegen isteneknek
áldoztak és azokat imádták. De azt is megüzeni, hogy mivel Jósiás király
megalázta magát az Isten szava előtt, ezért ő még nem látja meg ezt a
veszedelmet, hanem békességgel térhet a sírjába. Ennyi volt a Hulda feladata,
ezt a királynak elmondani, megüzenni. De próbáljuk csak az ő személyét megérteni,
és néhány üzenetet ez alapján megfogalmazni.
Először is azt kell
meggondolnunk, hogy mekkora tekintélye volt ennek az asszonynak, hogy a király
a főpapot és más főembereket hozzá küld azért, hogy Isten akaratát tőle
megtudakolhassák. Azt kell feltételeznünk, hogy ő egy Szentlélekkel teljes
asszony volt. Ez is csoda volt, hogy a Manassé és fia amon idejében egyáltalán
ilyen emberek életben maradhattak. De íme voltak, Jedida a királyi udvarban és
Hulda a nép egyszerű fiai között. És az , hogy asszony létére ilyen tekintélyre
tett szert a népe között az még inkább növeli személyének értékét, gazdagságát.
Talán erre mi azt mondjuk: ó igen, de ez egy kivétel volt, ez velem nem történhetik meg. Az igaz, hogy
Isten az Ószövetség idején csak kivételes esetekben és kivételes embereknek
adta az Ő Szentlelkét, gondolhatunk itt Saulra, Sámsonra, de mi már az
Újszövetség idejében élünk, amikor pünkösd után beteljesedett Jóel próféta
szava: kitöltök az én lelkemből minden testre és prófétálnak a ti fiaitok és
leányaitok.Isten Lelke nem tesz kivételt, férfiakra és asszonyokra egyaránt
kitöltetik és ők prédikálhatnak.És Isten ma minden gyermekét nemtől és kortól
függetlenül prófétává akarja tenni.
De akkor feltevődik a
kérdés: miért vannak manapság olyan kevesen mind a férfiak, mind az asszonyok
között, akik prófétálnak, igét hirdetnek, bizonyságot tesznek? Azért, mert
olyan kevesen nyitják meg szívüket Isten Szentlelke előtt, hogy az beléjük
áradjon, hogy az alkalmassá tegye őket erre a szent szolgálatra. Olyan nagy
veszély az mindnyájunk életében, hogy csak a földi dolgok, csak e világ
csalárdsága tölti be szíveinket, életünket.
Addig nem tölthet be Isten Szentlelke, amíg szívünk a földieken csügg.
És ezen tudatosan dolgoznunk kell. Készek kell legyünk nagytakarítást végezni az
életünkben, ki kell raknunk minden olyan kacatot, bűnt, ami útjában áll az
Isten Lelke kiáradásának. Amikor Jézus látta, hogy a templomban mi minden nem
oda való dolog volt, akkor ostort font és azzal űzte ki mindazt és mindazokat,
amik és akik nem oda tartoztak. Ki kellett mennie mindannak, ami az imádság
házával nem volt összeegyeztethető.Ott lehet a mi életünkben is a pénz szerelme
és sok minden más is.
A prófétanő a város másik
részén lakott, de úgy is ismerték komolyságát, az igében való jártasságát. Ha
az élete világított, ez nem maradhatott elrejtve az emberek elől. S a te hited és Istennel való közösséged se
maradhat elrejtve.Ezt előbb-utóbb meg fogják látni, tapasztalni az emberek, és
jönnek hozzád kérdéseikkel, bajaikkal. Isten téged is éppúgy használhat, mint
Huldát.
Alig érkeznek meg a
követek, a küldöttek, Hulda már mondja is az Isten válaszát. Hogyan volt ez
lehetséges? Hát úgy, hogy imádság által szüntelen kapcsolatban volt az Úrral,
szüntelen készen állt az Úr beszéde befogadására. Ez az, amirre Pál apostol is
gondol, amikor arra bíztat minket, hogy szüntelen imádkozzunk. Ez nem jelent
mást, mint mindig ezzel a nyitottsággal járni, hogy várom az Úr szavát, hogy az
életem legapróbb, legjelentéktelenebbnek látszó dolgaiban is megkérdezem őt.
Láthatjuk ezt Jézus életében is.Minden esemény, minden csoda előtt Ő
imádkozott, kereste az Atyjával való bensőséges közösséget. Ez hihetetlen belső
nyugalmat és lelki erőt adhat nekünk. Gondoljunk csak Mózesre. Ő fenn van a
hegyen, de közben a nép aranyborjút készíttet magának és azt kezdi el imádni.
Mózes már messziről látja az elvadult népet, s ekkor megrettenhetett a szíve s
kérdezhette magában: mit tehetek én ekkora néptömeggel szemben? Hisz ők
rengetegen vannak, én pedig csak egyedül. De a különös az, hogy Mózes htalmas
erővel hirdette az Úr ítéletét, és senki se mert szembe szállni vele, mert
mindenki érezte, hogy benne az Úr van. Vagy gondoljunk Illés prófétára ott a
Kármel hegyén.Ott áll több száz Baál pappal szemben, és mégsem ők
győzedelmeskednek, hanem Illés.
Hulda megkérdezi az Urat,
és az Úr azonnal válaszol neki. Isten meghallgatja és megválaszolja az ő
gyermekeinek az imádságát. Az, amit Istentől kap, és amit tovább kell mondjon ,
az egyszerűen félelmetes. De Hulda kész ezt az ítéletes üzenetet is továbbadni.
Ő a teljes igazságot mondja meg, semmit se hallgat el abból, amit az Úr neki
mondott. Nem törődik a következményekkel, kerül, amibe kerül, ő nem tehet mást,
mint Isten szavának engedelmeskedni. Ez kell jellemezze minden időben az Isten
gyermekeit. Mi nem azt kell mondjuk, amit ez a világ szívesen szeretne hallani, hanem azt, amit Isten igéje
tanít. Nátán is ki meri mondani a királynak: te vagy az az ember!
Hányszor vagyunk mi
gyávák, hányszor nem merjük Isten igéjét bizonyos helyzetekben bátran
felvállalni. Hányszor féltjük poziciónkat, népszerűségünket. Hányszor nem
merjük néven nevezni a bűnt, amit pedig nagyon jól látunk a környezetünkben.
Bárcsak adná nekünk az Úr ezt a prófétai bátorságot, ami ebben az asszonyban
volt, hogy merjük Isten szavát, szentségét, igazságát képviselni ebben a
világban.
Hulda végül is Isten
kegyelmességéről is bizonyságot tehetett. Elmondhatta azt is, hogy mivel Jósiás
megalázkodott, mivel komolyan vette Isten szavát, Isten őt megkíméli a
rettenetes ítélettől. Mi Hulda nyomában végső soron egy kegyelmes Istent
hirdethetünk. Azt az Istent, aki úgy szerette ezt a világot, hogy Egyszülött
Fiát adta érte. De a kegyelmet csak az kaphatja meg, aki előbb belátja bűnös
voltát, azt hogy teljességgel rá van szorulva erre az isteni kegyelemre. Hiába
nyújtja felénk Isten az Ő kgyelmét, ha mi hitünk karjával nem fogadjuk el azt.
Hiába tett meg mindent Isten értünk, hiába áldozta fel a Fiát, ha nekünk ez nem
kell. Hányszor olyan szomorúan látjuk azt, hogy emberek vergődnek, küszködnek
különféle bűnökkel, kísértésekkel, Isten tálcán kínálja a megoldást, de ők ezt
nem fogadják el, máshol keresik azt, ki se próbálják, hogy vajon nem mond-e
igazat Isten? Valami hihetetlen erővel kötözi a bűn az embert. Pedig csak le
kellene borulni, be kellene vallani: én vétkeztem, könyörülj rajtam Istenem.
Boldog ember az, akiben Isten leleplezi a tehetetlenséget, a büszkeséget, aki
alázattal és hittel elfogadja azt, amit Isten kínál. Buzdítson minket is erre
ez az ige!
Olvasandó igék:
2Kir.22,14-20, 2Sám.12,7, Máté 5,16, Ap.csel.2,17
Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése