Jézabel

A Szentírás emberei: Jézabel

Ki ne hallott volna Izrael hírhedt királynéjáról Jézabelről, Akháb feleségéről? A Szentírás azon embrei közé tartozik, akiről semmi jó, de ezzel szemben nagyon sok rossz van feljegyezve. De még az ő történetéből is lehet tanulni. Nem azt, hogy mit kell, hanem azt, hogy mit nem kell cselekedni. Jézabel, sok más emberrel együtt intő példa a mi számunkra. Azért kell róla beszélni, azért kell rá emlékezni, hogy mi ne essünk bele azokba a bűnökbe, amikbe ő és férje is belesett.Úgy kezült Izraelbe, hogy Akház őt Sidon földjéről idehozta. Egy pogány nép királyának volt a leánya, s ez a nép az egyik legútálatosabb bálványnak, a Baálnak szolgált. Akhábnak nem lett volna szabad őt feleségül venni, hisz Isten törvénye megtiltotta a pogányokkal való házasságkötést. De sajnos ezt sokan nem fogadták meg. Gondoljunk csak Sámsonra, az Istennek odaszánt emberre, akinek a pogány asszonyokkal való házasság lett a veszte. Akháb bizonyára jól ismerte a Sámson esetét, és tanulnia kellett volna belőle. De itt is igaz az a mondás, hogy a történelemből csak azt tanulhatjuk meg, hogy az ember semmit se tanult a történelemből. Akháb az előtte álló intő példák ellenére pogány feleséget vett magának. Talán keresve se találhatott volna gonoszabb feleséget, mint ez az asszony, aki a bálványok fanatikus és megszállott imádója volt. Amikor átlépte Izrael határát, akkor nem hagyta maga mögött hazája isteneit, nem mondta férjének azt, amit valamikor Ruth mondott az anyósának, hogy :”Istened az én Istenem”.  Ő hozta magával isteneit, sőt ami még rettenetesebb volt, annak a papjait is. A Baál-kultuszt Izraelben államvallási szintre emelte, ami hallatlan volt Izrael történetében. Persze ebben férje, Akháb is nagyon hibás volt, hisz neki joga és hatalma lett volna mindezet megakadályozni, de nem tette. Sehol sem olvasunk arról, hogy legalább megpróbálta volna ezt a szörnyűséget megakadályozni. De Jézabel nem elégedett meg azzal, hogy bálványait és annak papjait behozta az országba, hanem azt is fejébe vette, hogy az igaz Isten prófétáit, élükön Illéssel kiírtja. Milyen sokan fizettek e huszonkét esztendő alatt az életükkel hitükért és az Úr melletti kitartásukért! Az Illés történetéből tudjuk, hogy csak hétezer ember maradt meg Izraelben, akik nem hajtották meg térdeiket Baál előtt, de ezek is mind bujdostak, hisz a nyilvános hitvallás azonnali halált jelentett. Ezért is gondolta Illés, hogy csak egyedül ő maradt meg az Úr követői közül. Jézabel kegyetlen ember volt, és tervei elérésének az érdekében semmitől sem riadt vissza. Amikor férje megkívánja Nábóth szőlőjét, mert az a királyi kert mellett volt, akkor Jézabel az, aki pokoli tervet gondol ki arra nézve, hogy hogyan lehet ezt az ártatlan embert elpusztítani. Eszköztárában nem válogat, ebben hamisított levelek, hamis tanúk egyaránt helyet kapnak. És mindez azzal kezdődött, hogy Akháb Isten kifejezett parancsa ellenére pogány aszonyt vett feleségül. Mennyi bajtól, szerencsétlenségtől, szenvedéstől, oktalan öldökléstől menthette meg volna meg népét, ha nem ilyen asszonyt választ magának! Mert úgy tűnik, hogy Akháb egy nagyon befolyásolható ember volt. Egy jó, istenfélő feleség nagyon jó irányba vihette volna az életét, és így lehetett volna az élete és uralkodása nagy áldás népe számára.

            Látjuk ennek az asszonynak az életéből, hogy egyetlen rossz lépés, Isten törvényének áthágása egy egész életet, házasságot, de ennél sokkal többet, egy egész nép, egy egész közösség életét megkeserítheti, megronthatja. Isten rendeléseit nem lehet bűntetlenül, súlyos következmények nélkül áthágni, és ez nem csak a házaságkötésre igaz. Tizenkét éves börtönszolgálatom alatt számtalan olyan emberrel találkoztam, akinek az életében a tragikus esemény: gyilkosság, erőszak, olyan állapotban történt, amikor részeg volt. Pedig Isten igéje határozottan mondja: meg ne részegedjetek, legyetek józanok. Aki ezt az intést parancsot nem veszi komolyan, az kimondhatatlan szenvedéseket zúdit magára és családjára is.Találkoztam olyan emberrel, aki országunk fővárosának közismert és tisztelt embere volt, de egy józantalan pillanatban megölte egy vagyon feletti vitában testvérét, és egész élete összeomlott. Évtizedekre börtönbe zárták, felesége, családja elhagyta, földönfutóvá lett. Ő is nagyon jól tuidta, hogy józan állapotában ilyet sohasem követett volna el. Isten nem hiába adta nekünk törvényeit. Azok védelmeznek bennünket, aki megtartja a törvényt, ó mi boldog az, mondja egy helyen Isten igéje.

            Egy ideig úgy tűnt, hogy Jézabel gondtalanul űzheti istentelenségét, írthatja Isten prófétáit, elűzheti Illést, nyugodtan paráznaságba viheti népét, mert Isten hallgat, semmit nem tesz ellene. Ez bizony nagy megpróbáltatás lehetett az abban az időben élt hívek számára. Miért engedi ezt meg Isten? Miért hagyja garázdálkodni ezt a gonosz asszonyt, miért nem sújt már le rá haragjával? Miért engedi, hogy az Ő gyermekeit elfogják és kivégezzék? Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyakran hangozhattak el Izraelben ebben az időben. A „jézabeli idők” sajnos még sokszor megismétlődtek az idők során. Gondoljunk csak az első három évszázad kegyetlen, véres keresztyén-üldözéseire, amikor a keresztyéneknek elképzelhetetlen kínok között kellett a hitükért meghalni.  Vagy a reformáció századára is gondolhatunk, amikor máglyák fénye világította meg az eget, amikor szintén ezrek kellett életükkel fizessenek azért, mert a megreformált hitet vallották és élték.De úgy látszik ezek az idők is ott vannak Isten megengedő akaratában, tervében, s ezek a véres idők mégis az egyház életének legáldottabb idei, az evangélium mindig akkor terjedt a legjobban, amikor üldözték. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy a szabadság nem igazán használ az evangélium ügyének, bár hálát kell adnunk azért, hogy szabadságban élhetünk. Hisszük, hogy minden Isten kezében van, Ő ad áldott időket, de Ő enged meg nehéz pillanatokat is gyermekei életében.  Isten  figyelmeztette Jézabelt mindezekre, de ő nem hallgatott a szóra. Isten malmai azonban lassan őrölnek, és be kell teljesedjen az ítélet rajta is.A Nábót meggyilkolása után Illés megjövendöli, hogy Jézabel azt fogja majd kapni, amit ő is olyan sok embernek adott: erőszakot és halált.Ha legalább ekkor megrettent volna, ha legalább ekkor magába szállt volna, és bocsánatot kért volna Istentől, még talán lett volna számára kegyelem. Isten, aki Ninivé lakosainak megkegyelmezett, neki is megkegyelmezett volna. De Jézabelnek nem kellett a kegyelem, ő rohan a vesztébe. Férje is meghal egy szerencsétlen seb miatt, amit egy véletlenül kilőtt nyílvessző okoz, és  ő is meg kell haljon, miután Jéhu lesz Izrael királya. Jézabel is erőszakos halállal hal meg, s még egy tisztességes temetésben se lehet része, hisz a kutyák falfalják testét. Isten rettenetes ítélete beteljesedik Jézabelen. Isten sokáig volt türelmes hozzá, sokáig tartott számára a kegyelmi idő, de egyszer lejárt.

            Ehhez a történethez szinte semmit se kell hozzáfűzni, ez a történet magáért beszél. De hadd foglaljuk össze életének tanulságát: Isten szavát, törvényét nem lehet súlyos következmények nélkül megvetni. Isten megtartja szavát. De ez nem csak az ítéletre érvényes, hanem a kegyelemre is. Nem csak igaz, hogy aki meg nem tér, az meghal, hanem az is, hogy aki megtér az Úrhoz, az megtartatik.

           

Olvasandó igék: 1Kir.16,31, 19,1-2, 21,5-7. 23-24, Péld.29,18

                                                                                                Lőrincz István