Evódia és Sintikhé

A Szentírás emberei: Evódia és Sintikhé

Nagyon sok egyházban még mindig kemény vita folyik az asszonyok helyéről és szerepéről a gyülekezetekben.  Ezt a vitát mindegyik egyház a maga meggyőződése szerint oldja meg. Mi hálát adhatunk Istennek, hogy az asszonyok szolgálatát minden szinten megbecsüljük, hogy az asszonyok ott állhatnak szószékeinken, ott lehetnek presbitériumainkban. És ezt már az első század gyülekezeteiben is látjuk, hogy az asszonyoknak igen fontos és megbecsült helyük volt. Egy szép példája  ennek az filippibeli gyülekezet.  Pál ennek a gyülekezetnek a római börtönből levelet ír, amiben reagál a gyülekezetben történő dolgokra. Tudjuk azt, hogy Pál és e gyülekezet között nagyon mély szeretet-kapcsolat alakult ki, sokan hitre jutottak itt és Pált tekintették lelki atyjuknak. Nem véletlen, hogy ezt a gyülekezetet Pál „örömének és koronájának” nevezi. A hit és szeretet kötelékei sokszor sokkal erősebbek és mélyebbek, mint a vérségi és rokoni kapcsolatok. Ezt érezzük az egész levélen át, , hisz Pál a szeretet nyelvén szól a gyülekezethez. Pál kifejezésre juttatja meggyőződését, hogy Isten azt a jó munkát, amit elkezdett ebben a gyülekezetben be is fogja végezni a teljes váltság napjára. Arról is ír, hogy mennyire vágyakozik a velük való találkozásra, hogy személyesen is beszélhessen velük.

            De ebben a levélben sok intés is van, mert a szeretet nem zárja ki az intést, és ilyen összefüggésben hallunk a két asszonyról: Evódiáról és Sintikhéről. Valószínűnek tarthatjuk, hogy mindkét asszony a gyülekezetben tartózkodhatott, amikor ezt a levelet felolvasták.Ők mindig is a gyülekezetben szoktak lenni, de az utóbbi időben nem ültek egymás mellett. Amikor a levél felhangzott, mindenki feléjük fordult, hogy mi is lehetett velük a baj? Kik voltak ezek az asszonyok? Sajnos semmi többet nem tudunk róluk, mint amit itt olvasunk. A gyülekezetben bizonyára mindenki ismerte őket. És a mennyben is ismert volt a nevük, hisz Isten áldott gyermekei voltak. Azt is tudjuk, hogy nagyon buzgók voltak és sokat tettek a gyülekezet lelki életének előmozdításáért. Hisz Pál azt irja róluk, hogy ők vele együtt viaskodtak az evangéliumért. Ez nem kis dolog, annak ellenére, hogy most egy kis gond van velük. Kálvin is megjegyzi magyarázatában, hogy helyén volt a szívük. Együtt futottak Pállal a hit versenypályáján, ahogy azt az eredeti szöveg is jelzi.Erről Pál az előző fejezetben írt, mondván, hogy ő nem mondja magáról, hogy elérte volna a célt, de célegyenest igyekszik annak elérésére, hisz Krisztus jutalmat ígért mindazoknak, akik mindvégig kitartanak ebben a szent futásban. Ezen a versenypályán sokan ott futnak vele, közöttük ez a két sszony is. Őket Pál munkatársainak is nevezi, hisz akik együtt futnak, azok együtt is munkálkodnak Isten országa terjedéséért és növekedéséért. Hogy miben munkálkodhattak együtt ezek az asszonyok.? Hát sok dologban. Többek között az imádkozásban, ami az Isten gyermekének egyik legáldottab fegyvere, ami megfutamíthatja a Sátánt. Amikor Pál prédikált, ezek a derék asszonyok imádkoztak az áldásért. Ő sokszor kérte is ezt a gyülekezetektől, közöttük a filippibeliektől is. Aztán munkálkodhattak a diakóniai munkában, betegeket, özvegyeket, árvákat, szegényeket látogathattak, és amiben csak segíthettek, azt örömmel tették. De bizonyára családjaik és gyermekeik is voltak, és mint keresztyén édesanyák mindent megtehettek gyermekeik hitben való neveléséért, igyekeztek őket és férjeiket is Istenhez vezetni. Végül ott lehetett az ő prófétai szolgálatuk, hogy a gyülekezet közösségében és a kivülállók között is bizonyságot tettek az ő Krisztusban való hitükről, igyekeztek mindenkit erősíteni a hitben, s akik még nem jártak hitben, azokat megpróbálták hitre vezetni.

            De a sok szép dolog mellett ezeknek az asszonyoknak az életében az utóbbi időben egy súlyos bűn is volt: az, hogy valami miatt konfliktusba kerültek egymással. Ez mindenütt előfordul, ahol emberek élnek, de ha a keresztyének közötti konfliktusok rövid időn belül nem oldódnak meg, akkor nagy kárt okozhatnak a gyülekezetben.Hisz ilyenkor a kapcsolat két ember között meghidegül, kerülik egymás társasáságát, mindegyik próbál a maga igazának alátámasztására társakat keresni, és így előbb utóbb pártoskodások lesznek a gyülekezetben, márpedig a gyülekezetben egység és egyetértés kell legyen ahhoz, hogy az jól működhessen, hogy betölthesse szent feladatát. Nem tudjuk pontosan, hogy mi volt a veszekedés oka, de egy biztos: az egész gyülekezetben rossz volt emiatt a légkör, az egység és egyetértés hiányzott,nem volt áldás a gyülekezet életén.A Krisztus ügye súlyosan szenvedett e két asszony széthúzása miatt. A Sátán kacag a markába, amikor ilyesmi van a gyülekezetekben.Ilyenkor a gyülekezet nem fut, hanem megáll a hit versenypályáján. Ilyenkor nem harcolja a hitnek szép harcát, hanem mindenki a saját önnös harcát harcolja. Nem igyekszik célegyenest a Krisztusban kapott jutalom elnyerésére. Két egymással veszekedő, civakodó ember a gyülekezet közösségében olyan, mint egy rothadt alma a kosárban, hogy lassan mindegyik alma megromol körülötte és a gyümölcs jó illata és zamata helyett rothadás és bűz lesz érezhető.

            Nagyon sok esetben egy harmadik személy kell közbelépjen, hogy egy ilyen konfliktus megoldódjon.Lehet, hogy Timótheus, vagy pedig Epafroditus kellett ebben a dologban a két asszony segítségére siessen.Szükség volt valakire, aki segítsen ezen a két emberen, akik bár munkatársak és harcostársak voltak a Krisztus ügyében, de most megromlott közöttük a kapcsolat. Nem tudjuk, hogyan tette ezt a közbenjáró atyafi, de el tudjuk képzelni, hogy lélekben mindkét asszonyt a kereszthez kellett újra vezetni, hogy ott megalázkodva megláthassák bűneiket és bocsánatot tudjanak kérni egymástól. Mert megbékélés csak a kereszt alatt és alázatban történhet.

            El tudjuk képzelni, hogy mennyire megszomorodhatott a gyülekezet, amikor a levélből erről a szomorú konfliktusról hallott. Hát ilyen is lehetséges közöttünk? Hogyan történhetett ez meg? - kérdezgethették egymástól. Igen, ez mindenütt és mindig is megtörténhetik. Mert a megváltott emberek se tökéletes és nem bűntelen emberek. Lehetnek olyan kérdések, amikben egy ideig nem tudjuk megtalálni az egységet, annak ellenére sem, hogy Isten gyermekei vagyunk. Nem véletlen, hogy Pál épp ebben a levelében mondja el, hogy ő sem érte még el a célt, még ő is útban van,és ezen az úton vannak konfliktusok, félreértések, megkeseredések is. Az Isten országának építése nem egyszerű és nem könnyű dolog.

            Ebből a történetből megtanulhatjuk, hogy ez nem ejthet minket kétségbe. Az, hogy két hívő ember között konfliktus, félreértés, megkeseredés van, még nem ok a kétségbeesésre. Ez még nem törli ki nevüket az élet könyvéből. Krisztus nem engedi el még azokat a keresztyéneket sem, akik veszekednek egymással. Ilyen helyzetben is kell tudni, hogy Krisztusnál van megoldás, van bocsánat, van gyógyulás. Akiben Krisztus elkezdte a jó munkát, annak az életében be is fogja végezni azt, ez a szomorú epizód, esemény sem lehet akadály ebben. Én valahogy úgy képzelem el, hogy amikor ez a két asszony hallotta Pál szavait, mélyen megszégyenültek, megalázkodtak, talán könnyekre is fakadtak, és az egész gyülekezet színe előtt egymás nyakába borultak, bocsánatot kértek egymástól és Istentől is, és az egész gyülekezet velük együtt örvendezett, hogy Isten meggyógyította kapcsolatukat és a jó rend, békesség és szeretet helyreállt a gyülekezetben.

Adventben vagyunk! Vajon mi hogyan várjuk Urunkat? Békességben, szeretetben, vagy pedig széthúzásban, veszekedésben? Adja Isten, hogy meggyógyulhassanak kapcsolataink, s egy szívvel-lélekkel tudjuk mondani: bizony jövel Uram Jézus!

Olvasandó igék:Fil.1,6, 2,1-2, 14, 3,13-14, 4,2-3, Jel22,20

                                                                                    Lőrincz István