Ezékiel felesége

„Embernek fia! Ímé én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal. És szólék reggel a néphez és estére meghala feleségem, és úgy cselekedém reggel, amint meg vla hagyva nékem.” (Ez.24,16.18)

Isten kegyelméből a bőjt idejébe lépünk. Ez számunkra azt jelenti, hogy drága Megváltónkat elkísérjük a szenvedés útján, próbáljuk megérteni az Ő kimondhatatlan szenvedésének értelmét és ugyanakkor önkéntelenül is gondolunk a magunk szenvedésére is és annak is próbáljuk megérteni értelmét és célját. Mert Jézus sem szenvedett értelmetlenül és a mi szenvedésünknek is megvan az értelme és célja.
A Szentírás egy olyan névtelen szereplője áll előttünk, aki férjével együtt sokat szenvedett Isten nevéért, az Ő népéért. Egy olyan asszonyról van szó, aki nem élt egy látványos életet, de mégis nagyon sokat jelenthetett férje számára. A háttérben marad személye, de halála pillanatában megtetszik, hogy mekkora űrt hagy maga után, hogy mekkora veszteség a halála férje számára.
Sok férfinak az életét teljesen kettétöri a kedves társ elvesztése. Egy életen át nem tudják feldolgozni a veszteséget. Nagyon különös az, hogy Ezékielnek meghal a felesége és neki még az sem engedtetik meg, hogy annak rendje s módja szerint meggyászolja feleségét. Sok bibliaolvasó ember nem is tudja, hogy Ezékielnek felesége is volt. Valahogy az egész életfolytatásából és abból a nehéz feladatból , amit kapott arra következtetnénk, hogy egy ilyen embernek egy ilyen helyzetben nem is kell megházasodnia. Hisz ő viziókat lát, ezeket a látomásokat tovább kell adja a népnek, és ez teljesen igénybe veszi, lefoglalja életét. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen nehéz sorsot és feladatot hordozó embernek jobb, ha meg se nősül, ha egyedül hordozza keresztjét. Pedig ebből az igéből egyértelmüen kiderül az, hogy Ezékiel házas ember volt. Igaz az is azonban, hogy csak egyedül itt, ebben a fejezetben hallunk feleségéről, amikor már egyenesen haláláról kapunk tudósitást. Úgy tűnik, hogy boldog házassága lehetett, hisz feleségét Isten „szemei gyönyörűségének” nevezi. Egy nagyon sokat mondó kifejezés ez, ami arra a bensőséges kapcsolatra utal, ami kettőjük között volt. Boldog házasság lehetett, ami örömöt és gyönyörűséget jelentett számukra a szó legszebb értelmében. Nem csak a házasság elején volt ez így, hanem később is. Ez az asszony tudatában volt annak, hogy ő egy próféta felesége és így mindenben osztozik annak sorsában. Ezékiel 39O napon át a bal oldalára kellett feküdjön és utána 4O napig a jobb oldalára, hogy ezzel kiábrázolja Izrael házának vétkét, azt a tényt hogy ennyi esztendőn át vétkeztek Isten ellen. Nem tudjuk, hogy miként viselkedett ez az asszony e nehéz idő alatt. Vajon segítette és vígasztalta férjét?  Elpanaszolhatta-e neki minden keserűségét és fájdalmát? Elbeszélgetett-e mindarról, ami lelkében zajlott? Erről semmit sem olvasunk, de csak úgy tudjuk elképzelni, hogy ez így volt, egész biztos, hogye együtt hordozták a prófétai sors és e jelképes cselekedet minden keresztjét és megpróbáltatását.
Később együtt deportálták őket Babilonba, együtt telepedtek le a foglyokkal együtt a Kébár folyó partján. Egészen bizonyos, hogy a feleségének mondta el elsőnek különös prófétai  látomásait és meg is beszélték azokat, mielőtt a népnek tovább adta volna.
De egyik nap Ezékiel egy megdöbbentő és egy meghökkentő üzenetet kap. Az üzenet azt tartalmazza, hogy felesége hirtelen meg fog halni és neki még annyi sem engedtetik meg, hogy feleségét a kor szokása és a mózesi törvények előírása szerint elgyászolja. Micsoda egy üzenet lehetett ez a próféta és felesége számára!  Most is meg kellett érezze és lássa, hogy az ő egész élete, a házas élete, a magánéletének boldogsága is teljesen alá van rendelve annak a küldetésnek, amit ő Istentől kapott. Ez az üzenet éjszaka érkezik hozzá, reggel tovább is kell azt adja népének. De valószínü az is, hogy még mielőtt a népnek elmondta volna, először feleségével osztotta meg ezt a megrázó hírt. Nem tudjuk, hogy mit csináltak azon a napon. Lehet, hogy leborultak és megpróbálták megostromolni az eget és Istenhez könyörögni úgy, mint ahogy azt Ezékiás király is tette, kérve az élet meghosszabbítását. De az is lehetséges, hogy megadással fogadták ezt a súlyos döntést, tudva azt, hogy Isten jobban tudja, hogy mit és miért cselekszik. Este be is következik a halál, ahogy ma mondani szoktuk, felesége tragikus hirtelenséggel távozik az élők sorából. El kell válni, búcsut kell venni. Ezután nem lesz ott mellette a hűséges társ, az erős lelki támasz. Isten nem mondja meg azt, hogy miért döntött így, talán azért is, mert Ezékiel ezt most nem tudná megérteni és elfogadni. Ez az asszony halálában is élő prédikáció kell legyen az egész nép számára.
Az az érdekes, hogy Ezékiel semmilyen módon sem szabad meggyászolja feleségét. Csendesen fohászkodhat, sóhajthat, de gyászát el kell rejtenie a nép előtt. Nem szabad jajgasson, nem szabad gyászruhát öltsön, nem szórhat hamut a fejére, nem járhat mezítláb és fedetlen fővel, és egy könnycsepp sem hullhat ki a szeméből. Ezékiel csak annyit tehet, hogy ezt bejelenti a népnek és szigorúan tartja magát az Úr meghagyásaihoz. Feltevődik a kérdés: miért kell így tennie? A válasz egyértelmű. Mintha ezt mondaná Ezékiel a népnek: ahogy az Úr elvette az én szemeim gyönyörűségét, úgy fogja a ti szemetek gyönyörűségét, Jeruzsálemet is elvenni, amely nemsokára romokban fog heverni Én nem gyászolhatok, de ti sem gyászolhattok. Isten haragja olyan rettenetes lesz, az pusztulás üzenete olyan megdöbbentő, hogy ti csak néma gyásszal tudjátok azt kifejezni.Ez leírhatatlanul borzalmas lesz, de meg kell tudjátok, hogy Isten az Úr, aki beváltja szavát és beteljesíti nem csak ígéretét, hanem ítéletét is. Jeruzsálem el fog esni, ti nem akarjátok ezt elhinni, de ez pontosan ilyen döbbenetesen és hirtelen fog bekövetkezni, mint az én feleségem halála. Igen, Ezékiel feleségének ezért kell meghalnia, mert ő feleségestől és mindenestől az Úr rendelkezésére kell álljon, az Úr igéjét kell nem csak hallhatóvá, hanem láthatóvá is kell tegye. Ezékiel azért nem gyászolhatja el feleségét, mert ő próféta, ő az Úr szolgája.
Nemsokára egy követ fog érkezni Jeruzsálemből és hozza az üzenetet, hogy Jeruzsálem elesett. Isten szava beteljesedett. Akkor mindenki meg kell lássa, hogy ő valóban Isten prófétája volt. Akkor majd a foglyok fognak sóhajtozni. Akkor az ő szavuk eláll, megnémulnak a fájdalomtól és a döbbenettől, de akkor Ezékiel szava meg fog jönni és hirdetni fogja nekik Isten igéjét. Így kellett Ezékiás személyes fájdalma és gyásza megrázó igehirdetés legyen a nép számára.
A mi szenvedésünk is bizonyságtétellé kell váljon. Isten azért enged meg nagy próbákat az Ő gyermekeinek az életében is, hogy ez a világ meglássa azt, hogy van egy olyan erőforrás, amit ez a világ nem ismer, amivel ez a világ nem rendelkezik.
De ez a történet is végső soron a Jézus Krisztus szenvedsésére mutat. Az Ő testi és lelki fájdalma sokkal rettenetesebb volt, mint az Ezékiásé. Ő nem valaki másról kellett lemondjon, hanem a saját életét kellett odaáldoznia. Ő is hallgatott. Az a legmegdöbbentőbb a szenvedésében, hogy szótlanul tudta mindazt a szenvedést eltürni, s amikor megszólalt, az mindig bizonyságtevő imádság volt ajkán. Ezékielnek feleségét kellett odaadnia, de a mi Legfőbb Prófétánk drága vérét áldozta azért, hogy aki Benne hisz, annak ne kelljen majd az utolsó napon sirnia és jajgatnia, hanem örök örömben lehessen része .

Kérdések

1. Sorolj fel még olyan prófétákat, akiknek a személyes sorsa jelképes üzenetté kellett váljon a nép számára!
2. Mi egy boldog házasélet titka?
3. Mire akarta Isten a népet megtanítani Ezékiel feleségének a halálával?
4. Miért enged meg Isten az Ő gyermekeinek az életében nagy próbákat?

Lőrincz István

Ésaiás felesége

„És bementem a prófétaasszonyhoz, aki fogant és szült fiat és mondá az Úr nékem: Nevezd nevét: siess zsákmányra és gyorsan prédára.” (És. 8,3)

Próféta feleségének, mondhatnánk lelkipásztor feleségének lenni nem könnyű dolog manapság. Sok leány nem is vállakozik erre a feladatra. Így volt ez már évezredekkel korábban is. Lássuk hát : hogyan nézett ki az élete Ésaiás feleségének?
Az egész könyvben Ésaiás csak egyetlen egyszer említi feleségét, jóllehet tudjuk, hogy legalább két gyermeket szűlt neki. Ez érthető is, hisz Ésaiás életét döntő módon meghatározta az a prófétai szolgálat, amit az Úrtól kapott, és könyvéből kitetszik, hogy ez az ember csodálatos mennyei magasságokban szárnyalt. Nem véletlen, hogy Ésaiást az Ószövetség evangélistájaként szoktuk emlegetni. Felesége eltörpűl férje árnyékában, de ezen a helyen is nagy segítség lehetett férje számára, együtt tusakodott vele, együtt beszélhették meg azokat az üzeneteket, amiket aztán férje Isten nevében tovább adott a népnek. Nem lehetett könnyű az, amikor férje azt a feladatot kapta, hogy ruha nélkül, vagyis felsőruha nélkül és mezítláb járja három éven át Jeruzsálem utcáit, hogy mintegy élő tiltakozás legyen a király terve ellen. Ki kellett ábrázolja azt az állapotot, amiben majd kortársait fogságra fogják hurcolni. Három éven át fagyoskodni és eltűrni az emberek gunyolódását. Micsoda gyalázat lehetett ez a próféta, de nem kevésbbé a felesége számára is. És ki tudja, hogy még mennyi megpróbáltatást kellett együtt a férjével elszenvednie, amikről nem tudósít a Szentírás. Másfelől, mekkora lelki támasz lehetett Ésaiáás számára az, hogy olyan felesége volt, aki őt mindenben megértette, aki mindig együtt érzett vele, aki mindig bátorította és vígasztalta. Bármilyen lelki terhe is volt, odamehetett hozzá. Elpanaszolhatta bánatát, megoszthatta örömét, egyszóval ezt a gyönyörűségesen terhes igát együtt hordozhatták Isten nevének dicsőségére. Csak úgy tudjuk ezt a prófétafeleséget elképzelni, mint egy önfeláldozó, drága lelket. Mindig és minden helyzetben tudta, hogy az ő élete és az ő házassága az Isten szolgálatát kell előmozditsa.
Milyen jó lenne, ha a  mai lelkészfeleségek mind ilyenek lennének. Ésaiás felesége legyen egy drága példakép az ő számukra. Ha így van ez életükben, akkor az ő példája legyen még nagyobb ösztönzés a jövőre nézve, ha nem így van, akkor legyen egy megrázó figyelmeztetés számukra.
Amikor Ésaiás azt a feladatot kapja Istentől, hogy menjen el és bátorítsa Akház királyt az adott politikai helyzetben , fiát, Seár-Jásubot is magával kell vigye. Hogy nézhetett ez az asszony férje és fia után, amikor el kellett szakadjon tőlük! Ugyanebben az időben a próféta egy nagyon különös parancsot kap. Egy fémlapra közönséges betükkel egy isteni üzenetet kell felkarcoljon tanuk szeme előtt. Ez az üzenet azt tartalmazza, hogy nemsokára eljön az idő, melyben a királyt és a népet az ellenség meg fogja alázni. De Akház és a nép nyugton maradhatnak, ha az Úrban bíznak, akkor nem érheti őket bántódás. Ez a feleség mindezt a harcot hősiesen végig harcolja férjével. De Ésaiás ezt az üzenetet még egy más módon is ki kell ábrázolja. Teherbe kell ejtenie feleségét. Különös, hogy amikor Ésaiás erről beszél, feleségét prófétaasszonynak nevezi. Hát nem lesz úgymond automatikusan prófétaasszony valaki, akinek a férja maga is próféta? Még akkor is, ha a Szentírásból ez nem derül ki teljes világossággal, minden jogunk megvan azt feltételezni, hogy ez az asszony Debórához és Huldához hasonlóan prófétai lélekkel is megáldatott. Ha ez így van, akkor itt egy igazi prófétai házaspárral van dolgunk.  Férj és feleség együtt állnak Isten szolgálatában és az ígéről szóban és tettekkel is bizonyságot tesznek. Nekik már van egy gyermekük :Seár -Jásub, aki egy vígasztaló nevet hordoz,  amely azt jelenti : a maradék megtér. Ebben a névben az Isten üdvterve tökröződik vissza. Arról nem olvasunk, hogy ennek az első gyermeknek a nevét Isten határozta volna meg. De az ő neve mégis egy prófétai igehirdetést hordoz . Amikor Ésaiás ezt a gyermeket, Seár-Jásubot kézen fogja és úgy áll a királya elé, akkor ennek a gyermeknek a neve egy megrázó igehirdetés a király számára. A második gyermek nevét azonban Isten határozza meg, s ez a név azt jelenti: siess zsákmányra, gyorsan prédára. Ez a név nagyon harcias. Júda ellenségeinek tudniuk kell, hogy a végük már közel van. Akház király pedig eszébe kell vegye, hogy nem ő kormányozza a világpolitikát és az ország életét, hanem az az Isten, akiről Ésaiás prédikál. Ha ő ezt most nem akarja elhinni, akkor az ő életében is hamarosan el fog jönni a leszámolás napja.
El tudom képzelni, hogy ez a prófétai házaspár milyen sokat beszélgethetett ezekről a dolgokról, arról, hogy mindkét gyermekük neve üzenetet kell hordozzon a király és a nép számára. Mekkora áldásnak láthatták, hogy gyermekeket nemzhettek, szülhettek, nevelhettek az Isten üdvterve számára. Mekkora ajándéknak, mekkora kiváltságnak láthatták ezt az életükben.! És ebben teljesen egyek voltak, semmi nézeteltérés sem volt bennük gyermekeik nevelését és életcélját illetően.
Mekkora áldás az, ha a mai lelkészházaspárok ilyen gyermekeket nevelhetnek a jövő nemzedék számára. Ha ők tudják, hogy ez is az életük egyik nagy feladata, hogy családjaikban is tovább folytatódjon Isten üdvterve. Nem jelenti ez azt, hogy minden lelkészgyermek maga is lelkész kellene legyen, mert Isten üzenetét hordozni nem csak a szószéken és palásttal lehet, hanem az élet minden területén. Mekkora szükség van hívő mérnökökre, orvosokra, ügyvédekre, tanárokra, szakmunkásokra is. Milyen szomorú az, amikor egy lelkészi családban megszünik és megtörik az üdv vonala. Isten őrizzen minden lelkészházaspárt ettől.
Ésaiásnak és feleségének nem volt könnyű sorsa. Ha figyelmesen olvassuk ezt a fejezetet, akkor azt látjuk, hogy Ésaiás egy kis csoport hívő emberrel együtt teljesen magára maradt a nép túlnyomó többségével szemben. De ő, felesége és gyermekei is tudták, hogy nekik az egész nép számára jellé kell lenniük és ezért mindent vállani kell. Ésaiás családja egy csodálatos prófétai család, ahol férj, feleség és gyermekek mind egy nagy dicső cél szolgálatába állították az életüket.
Ésaiás próféciájának középpontjában az eljövendő Messiás áll, az Úr Jézus Krisztus. Az ő családja a Krisztus gyülekezetének az előképe. Ez a kis-nagy család ott él egy ellenséges világban és  sok megaláztatásban és szenvedésben van része. De ez a kis sereg mégis bátran vállalja a küldetést, mert tudja , hogy ezzel az Isten dicsősége lesz nyilvánvalóvá az életében.
Többet nem hallunk erről az asszonyról. De az amit róla tudunk nagyon is sok áldást hordoz számunkra. Ennél többet nekünk se kell tenni. Ennyi elég ahhoz, hogy egy áldott életünk legyen: az Úr felhasznál az Ő üdvtervében. Gyermekeket nemzhetünk, szülhetünk és nevelhetünk az Ő dicsőségére. Lehet, hogy az emberek szemében ez nem egy nagy teljesítmény, hiszen a világ fiai egészen más dolgokat tartanak fontosnak, azt hogy fényes karriert fussunk be, hogy sikeres emberek legyünk, akiket mindenki csodál és irigyel. De nem az a fontos, hogy mit mondanak az emberek, sokkal fontosabb az, hogy mit mond Isten a mi életünkről. Nincs fontosabb annál, mint hogy Isten használhasson minket azon a helyen, ahova állított minket. Lehet, hogy a világ szemében nagyon szerény és jelentéktelen az a hely, de mi nagyon boldogok leszünk azon a helyen, és ami a legnagyobb : Isten áldása nyugszik meg az életünkön.

Kérdések

1. Szerinted mi egy feleség életében a legfontosabb?
2. Hogyan lehet egy feleség áldás férje számára, az ő szolgálatára nézve?
3. Mit tehetnek a komoly keresztyén szülők, hogy gyermekeik is Isten üdvtervének részesei lehessenek?
4. Mi egy mai keresztyén házaspár prófétai szolgálata?

Lőrincz István

Először hű, azután hűtlen

„És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe.”(1Kir.13,1)

Béthelben nagy ünnep van. A tíz elszakadt törzs országának királya a maga elgondolása szerint szervezi meg az ünneplést. Ő egy hónappal elhalasztja a lombsátrak ünnepét, hogy egy hónap múlva Béthelben egy olyan ünneplést rendezzen, amivel messze túl akarja szárnyalni a jeruzsálemi ünneplést. Jeroboám ott áll az oltár mellett és készen áll arra, hogy meggyújtsa a tüzet ezen a furcsa oltáron.
Hirtelen az oltár mellett terem egy ember, aki ünneprontó lesz a mai napon. Isten Lelke Júdából egy embert Béthelbe küld, hogy ott Isten üzenetét hirdesse, Isten ítéletét közölje a bálványozó néppel. Ez egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen egyedül van, mint olyan, aki hűséges maradt Istenhez, itt szembe kell úszni az árral, senki sem érti meg őt ebben a csalekedetében, azonfelűl a király haragjával is kell számolnia, a puszta élete is kockán forog. De egy hűséges próféta nem tehet mást, mint hogy engedelmeskedik Isten Lelkének és betölti a rá bízott feladatot.
Ennek az oltárnak nincs jövője Azokat a papokat, akik ennél az oltárnál áldoznak Jósiás király idejében ugyanennél az oltárnál fogják kivégezni. Ebből az oltárból vérpad lesz nemsokára. Ezt az oltárt emberi tetemek fogják megszentségteleníteni. Ez az ember, aki most az oltár mellett áll, semmi kétséget nem hagy ezen események felől és hűséges a küldetéséhez. Felmutatja, hogy egy ordító ellentét van, az igaz istentisztelet és a között, ami most itt történik.
Jeroboám azonban rá se hederít a különös próféta üzenetére. Az üzenet a jövendőre vonatkozik, ő pedig a jelenben él, ezért az ünnepnek folytatódnia kell. De az ismeretlen, névtelen próféta néhány óra múlva ismét megjelenik. Most még világosabban, még konkrétabban közli az üzenetet: ezt az oltárt le fogják rombolni és a rajta levő hamu ki fog ömleni. Jeroboám erre haragra gerjed és elérkezettnek látja az időt arra, hogy keményen fellépjen e kellemetlen, ünneprontó próféta ellen. Rövid, de ellentmondást nem tűrő parancsot ad: a prófétét le kell tartóztatni. Hirtelen kinyújtja kezét a prófétára, ezzel is jelezve eltökélt szándékát. De ebben a pillanatban megszárad, megmered a keze, olyannyira, hogy nem tudja azt többé meghajlítani. Isten még egy másik jelet is tesz, hogy a királyt és a népet meggyőzze: az oltár kettéhasad és a hamu kiömlik. Ez a magaválasztotta istentiszteletnek a csődje és ítélete. Az Úr nem tűr meg egy másik oltárt az igazi mellett, ami Jeruzsálemben áll.
Vajon megtérésre índitja-e mindez Jeroboám királyt? A bűntetés pillanatában kéri a prófétét, hogy imádkozzon érte. Vajon tudatában van-e annak, hogy Istennek van hatalma arra, hogy beteggé tegyen, de arra is, hogy meggyógyítson? Mindenesetre a próféta imádkozik Istenhez a királyért. Ebben a pillanatban nem csak prófétai, hanem papi szolgálatot is végez. Imádságát meghallgatja Isten, Jeroboám újra használni tudja kezét. Erre a király meghívja őt, hogy vegyen részt palotájában az ünnepi ebéden. De a próféta nem enged a kisértésnek, hűséges marad mindvégig kűldetéséhez és egy másik úton tér vizzsa Júdába, hogy ne tudják nyomon követni. Feladatát betöltötte, kűldetését bevégezte, nincs miért tovább maradnia.
Bizonyára nagyon kifáradt, egy csendes helyet választ magának, hogy kipihenje magát, álomba szenderül. Itt találkozik egy öreg emberrel, aki követte őt. Ez az idős ember meghívja őt, hogy vele együtt egyen. A júdai próféta most is ellenáll a kísértésnek, Isten határozott parancsára hivatkozik, amellyel megtiltotta, hogy valakihez is bemenjen, valakinek is elfogadja meghívását. De az öreg ember se adja be olyan könnyen a derekát. Nagyon jól tudja, hogy hogyan kell beszéljen ahhoz, hogy meggyőzze az Isten emberét. Azt mondja: te elvégre az én kollégám vagy. Egy angyal nekem épp az ellenkezőjét mondta annak, amit te kijelentésképpen az Úrtól kaptál. Ez az öreg ember hazudott, mert Isten sohasem hazudtolja meg magát, ő nem ad egyik pillanatban ilyen, a másikban meg olyan kijelentést. A júdai prófétának azt kellett volna mondania: várj, amig megkérdezem az Urat, ha nekem is más kijelentést ad, akkor majd veled megyek.
A hűséges próféta ebben a pillanatban hűtlenné válik, a nagy prófétából semmi sem marad, az engedelmes ember engedetlenné válik egész eddigi kűldetéséhez. Mi emberek minden ilyen hamis magalkuvást mentegetni próbálunk, ilyeneket mondunk: fáradt és éhes volt szegény, egy kollégája hívta, aki angyali kijelentésre hivatkozott, ő is csak egy gyarló ember volt. Isten ítélete azonban megmarad : ez az ember hűtlenné vált Istenéhez és kűldetéséhez. Ezek után azt mondhatta volna egy kivűlálló ember: hát ilyenek az Isten prófétái, az ő gyermekei, ilyen gyengék, ilyen befolyásolhatók? Hát ők sem tudnak a kísértéseknek ellenállni?  Milyen szomorú kép, ott ül az asztalnál két próféta, mind a ketten elbuktak, mind a ketten hűtlenné váltak, mind a ketten engedetlenek Isten szavával szemben. De Isten hűséges marad, hűséges az ő adott szavához. Isten nem tagadja meg ígéretét akkor sem, ha az, aki azt átadta, megtagadta azt. Isten gondoskodik arról, hogy üzenete beteljesedjen. Különös az, hogy evés közben Isten Lelke megragadja az öreg embert és ítéletet hirdet a hűtlenné vált társa felett. Az ítélet az lesz, hogy nem fogják atyái sírjába temetni. Ez egy súlyos ítélet, mert a bűn is súlyos volt, amit ő elkövetett.
Már nem is maradnak sokáig együtt, a júdabeli próféta búcsut vesz kollégájától és útnak indul. Az engedetlenség beárnyékolja ezt a búcsuvételt. Mind a ketten érzik és tudják: megszegték Isten parancsát és ez nem fog bűntetés nélkül maradni. Isten gyermeke nem vétkezhet csak úgy, következmények nélkül. Isten egyformán szeret minden embert, de az övéit szigorúbban szereti. Látjuk ezt Jónás esetében is. A többiek talán még bűnösebbek voltak azon a hajón, de a vihar az ő bűne miatt tört ki. Mert minél többet adott Isten valakinek, annál többet követel meg tőle. Lehet, hogy mások lopnak, csalnak és nem történik semmi, de ha Isten gyermeke vétkezik, azt a legtöbb esetben azonnal megbűnteti az Úr.
Így történik ez ennek a prófétának az életében is. Egy oroszlán jön szembe vele, azt is az Úr küldi, mert ő parancsol a szeleknek és az állatoknak is, ő nyitja meg vagy zárja be az oroszlánok száját, az megöli a prófétét és különös módon életben hagyja a szamarat. Micsoda ítélet: halott próféta, élő szamár. Isten az engedetlent bűnteti meg, az oroszlán pontosan teljesíti Teremtője parancsát. Az ártatlan szamár életben maradhat, a hűtlenné lett prófétának meg kell halnia. Nemsokára el fogják temetni, nem atyái sírjába, hanem valahol Béthelben. Kollégája, aki tulajdonképpen halálát okozta tisztességes módon temeti el őt. Elvégre ő volt a kísértésbe vívő, ő nagyon jól tudja ezt, talán bűnét akarta ezzel a méltóságteljes temetéssel jóvá tenni. Így ér véget ennek a prófétának az élete, aki először hűséges volt, de azután hűtlenné lett.
Isten különös kegyelme az, hogy mégis nem ez a szomorú vég, amit erről a névtelen prófétáról utoljára olvasunk. Ő úgy vonult be a történelembe, mint a júdabeli próféta. Századokkal később Jósiás király lép trónra, úgy ahogyan ő azt megjövendőlte. Ő parancsot adott, hogy azoknak tetemeit, akik a hegyen voltak elhantolva, égessék el az oltáron. Ekkor egy különös sírt fedeztek fel, amiről kiderült, hogy ennek a prófétának a sírja . Igy az ő csontjait nem égették el, megőriztetetett ettől, az eredeti szövegben a megváltás szó áll itt.
Ebben a történetben már felragyog annak a Prófétának a személye, aki mindvégig hűséges maradt kűldetéséhez, akit nem lehetett még az egész világ dicsőségével sem kísértésbe vinni, aki Megváltójává lehetett testünknek és lelkünknek egyaránt. Ő meghalt a mi hűtlenségünkért. Ő meghalt és feltámadott az ilyen emberekért, mint ez a próféta is, mert mi is mind ilyen emberek vagyunk.
Különös kegyelem, hogy ez a próféta mégis kegyelmet nyert, különös kegyelem az, hogy mi is kegyelmet nyerhetünk. A megnyert kegyelem azonban megújító kegyelem is. Ez a kegyelem tehet minket  tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká, úgy ahogyan azt minden úrvacsora után áldásként kapjuk. Ennek a prófétának élete legyen intő példa a mi számunkra, hogy mi el ne sodorhassunk, hanem mindvégig, mindhalálig hűek maradhassunk.

Kérdések

1. Mi volt Jeroboám bűne, hogyan jelenik meg ez a bűn a mi napjainkban?
2. Keress a Bibliában más olyan személyeket, akik jól kezdték és rosszul végezték?
3. Mire figyelmeztet minket az a kemény ítélet, amit ez a hűtlenné vált próféta kapott?
4. Mit tehetünk mi, ha kísértések vesznek körül minket, hogyan állhatunk ellent a kísértéseknek?
5. Mi lehet a megalkuvás, a kompromisszum határa a mi életünkben?

Lőrincz István

Egyoldalú hírvivő

„Monda azonközben Joáb Kúsinak: eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál. E közben Kúsi is megérkezett és monda Kúsi: ezt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, akik ellened támadtak volt. Úgy legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad."”(2Sám.18,21.31.32)

Nagyon sok vita folyik arról, hogy milyen legyen az igehírdetés: egyoldalú vagy sokoldalú? Az igazságnak csak egy oldalát kell aláhúzni, megvilágítani, vagy lehetőleg minden oldalról körbe kell azt járni? A mi igénkben egy egyoldalú üzenetről van szó.
Ez a történet egy olyan időben játszódik, amikor Dávid királyságának mélypontján van. Saját fia, Absolon fellázad ellene és minden áron ő akar a trónra kerülni. A harc egyre hevesebbé válik. Joáb nem ismer irgalmat és jóllehet Dávid kifejezetten kérte arra, hogy ha lehetséges kímélje meg fia életét, mégis hidegvérrel meggyilkolja őt. Dávid Mahanaim városában tartózkodik, a Jordánon túl. Feszülten várja a harc kimenetelének a hírét. A helyzet nagyon kényes. Joáb tudja, hogy mit jelent Dávidnak egy ilyen hírt kapni és ezért megakadályozza, hogy Akhimás, Sádók fia, Dávid bizalmasa vigye meg a hírt. A hírvivő megválasztásakor számolni kell a hír milyenségével is. Egy jó barát jó hírt szeret hozni, ezért akarja Joáb megakadályozni, hogy barát legyen a hírvivő. Ebben a kényes és kritikus helyzetben Joáb egy semleges hírvivőt választ. Ő is a névtelen hősök sorába tartozik, hiszen a Kúsi név a származását árulja el, hogy ő egy etiópiai ember, egy néger volt. Tudjuk jól, hogy a négerek manapság is nagyszerű távfutók és ezért is jó, hogy ezt a távot minél hamarabb befussa. De Akhimás is minden áron menni akar a hírrel, legyen aminek lennie kell. Végül Joáb is elfogadja azt, hogy mind a ketten induljanak a hírrel, talán azt is gondolva, hogy jobb ha mind a ketten mennek, mind ha csak az egyik vinné a hírt. Így Dávid teljes bizonyosságot nyerhet a történtek felől. Akhimáz nem volt olyan jó futó, de valószínüleg jobban ismerte a terepet és ezért hamarabb érkezik Dávidhoz, mint a társa.
Dávid feszülten várja a hír megérkezését. Ő még mindig nagyon szereti Absolont, aggódik életéért, egy édesapa nem tudja csak úgy kivetni szivéből gyermekét. Amikor Akhimás megérkezik békességet kíván és bejelenti, hogy a lázadók elveszítették a csatát. Dávid azonnal fia felől érdeklődik, de Akhimás kitérő választ ad. Ő valószínüleg fokozatosan szerette volna a királyt a szomorú igazság meghallására felkészíteni.
Ebben a pillanatban megérkezik a néger is. Az ő üzenete világos és egyértelmü: az Úr megszabadított téged ellenségeidtől, és ezután is úgy legyen minden ellenségeddel, ahogy fiaddal volt. Ez a hirvivő igazat mondott tulajdonképpen. Hisz Absolon valóban ellenségévé vált apjának és nagy iagazságtalanságot követett el. Lázadásával Dávidot életveszélybe sodorta. Igaza van abban, hogy ez az Úrtól való szabadítás volt Dávidnak és hűséges embereinek az életében. Azt is el lehet mondani szavairól, hogy hittel mondja azt, amit mond és pontosan tudósít az eseményekről. Ő nem köntörfalaz, egyenesen megmondja az igazságot. Amikor Dávid meghallja azt is, hogy fia meghalt , keserű sírásra fakad és szívszaggató módon siratja és gyászolja gyermekét. Annyira megy gyászában, hogy azt kívánja: bár én haltam volna meg fiam helyett.
Többet nem olvasunk róluk, sem Akhimásról, sem erről a négerről nem mond többet a Szentírás. Mindketten láthatták Dávid keserűségét és mély gyászát. Dávid lelkében egy nagy harc dúlt az édesapa és a király között. Mint édesapa rettenetesen fájlalja halálát, de mint király örvendeznie kellene a fia halálán, hisz győzelem esetén lehet, hogy nem csak a trón, hanem még puszta élete is veszélyben forgott volna. Ez a néger rossz hírt hozott, de mégis megfelelő keretbe helyezi azt. Ő nagyon is felfogja ennek jelentőségét Dávid számára. De abban mégis csődöt mond, hogy az apai szivet nem tudja megvígasztalni. Ő a hangsúlyt az igazságra helyezi és elfeledkezik a szeretetről.
Mennyire fontos tanulság van ebben a történetben a mi számunkra! Hányszor úgy hirdetjük mi is Isten igéjét, hogy jól mondjuk az igazságot, sokszor a kemény ítéletet, csak épp a szeretet, az irgalom hiányzik szavainkból. Hányszor mondunk jót, de nem jól. Úgy van ahogy valaki nagyon találóan mondotta: a szöveg jó, csak a dallammal van baj.
A megfeszített Krisztusról szóló evangéliumban mind a kettőnek helye van. A golgotai kereszten Dávid Fia eleget tett Isten igazságának. Teljes váltságot szerzett a mi bűneinkért, teljesen megfizetett a mi lázadásunkért. Ez neki életébe került. Nem a lázadó ember halt meg, hanem az a Jézus Krisztus, aki engedelmes volt mindhalálig. De halálában ott van a kimondhatatlan szeretet és kegyelem is. A kereszt egyszerre kemény ítélet bűneink felett, azt hirdeti, hogy olyan súlyos volt a mi lázadásunk, hogy csak Jézus ártatlan vérének kiontása által lehetett ezt meggyógyítani, de ugyanakkor a legnagyobb szeretet szólal meg benne, az Atya szíve dobog az elveszett, lázadó, tékozló fiakért.
Ez a történet arra is megtanít minket, hogy hogyan kell nagyon nehéz helyzetekben viselkedni, egy súlyos baleset, hirtelen jött gyász, nagy veszteség és próba esetén. Ilyenkor is el kell mondani az igazságot, de úgy hogy az teljes legyen szeretettel, irgalmassággal, vígasztalással. Vezessük a szomorkodó lelkeket gyöngéd szeretettel a vígasztalás egyetlen igazi forrásához. Bíztosítsuk a gyászolókat, szomorkodókat Isten szeretetéről. Ő megsebez, de kezei be is gyógyítanak, még a legnagyobb rosszat is javunkra tudja fordítani. Ő ismeri a mi emberi szomorúságainkat és nyomorúságainkat.
Dávidban az édesapa legyőzi a királyt és ezt nem vehetjük rossz néven tőle. Az érzelmeket szabad kifejezni, nem kell azokat elfojtani . De a hit mégis ott kell álljon mindenek fölött, még a gyermekeink ,szeretteink iránti érzéseink fölött is. Milyen harc dúlhat a mi szívünkben is sokszor. De megnyugvást találhatunk Krisztus keresztjénél. Lehet , hogy még a kereszt alatt is maradnak megválaszolatlan kérdések, mert Jézus sem kapott a kérdésére választ. Nem minden kérdésre kapunk választ, de minden kérdésre nézve kaphatunk vígasztalást és megnyugvást. Az utolsó szó nem a fájdalomé és nem a gyászé, hanem azé a kegyelemé, amely a legnagyobb gyászban és nyomorúságban is meg tud vigasztalni minket.
Milyen jó, hogy a mi üzenetünk nem kell egyoldalú legyen. Ott lehet benne a kemény igazság Isten igazságosságáról, bűn ellen való jogos és igazságos, rettenetes haragjáról, de ott lehet ugyanaakkor benne az Isten Jézus Krisztusban megjelentett és megbizonyított szeretetének kimondhatatlan vígasztalása is. Isten adjon nekünk bölcsességet abban, hogy úgy ahogy az apostol is int bennünket, az igazságot mindig tudjuk szeretetben elmondani. Ha így teszünk, akkor azon áldás lesz, akkor megnyílnak a szivek és életek az evangélium vígasztalásának a befogadására. Akkor mi Isten kegyelméből nem csak hogy jó hírt mondunk, de jól is mondhatjuk el azt.

Kérdések

1. Miért akart Akhimás hírvivő lenni?
2. Mit gondolsz, hogy kettőjük közül melyik mondta el jobban az üzenetet?
3. Vizsgáld meg ennek a történetnek a fényében a saját bizonyságtételedet, mi van több benne: igazság vagy szeretet?
4. Mi a szerepe az érzelmeknek, mi kell a legfontosabb legyen a mi életünkben?
5. Hogyan oldotta meg Isten az igazság és kegyelem kérdését Krisztus keresztjében és mi ennek a vígasztalása?

 Egy meggörbedt asszony

„És ímé vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva, és meg volt görbedve és teljességgel nem tudott felegyenesedni.”(Luk.13,11)

Mennyi nyomorúság van ezen a világon! Jól mondta valaki, ha a naponta elsírt könnyeket össze lehetne gyűjteni, folyóvá dagadna a könnyek árja. Elég csak bekapcsolni a televiziót, látjuk az éhség és erőszak, a természeti katasztrófák és háborúk áldozatait. Szinte nem hiszünk a szemünknek és fülünknek, és riadtan tesszük fel a kérdést: hát mindez lehetséges? Lehet, hogy nem is kell olyan messzire mennünk, lehet hogy a szűk családi körben is van súlyos betegség, fogyatékosság, naponkénti kereszthordozás.
Ez az asszony, akiről itt szó van, az emberi nyomorúság egyik példája. Csak Lukács beszél róla, talán nem véletlen, hogy egy orvos szeme látta meg az ő nyomorúságát és szenvedését. Biztos, hogy őt magát is megrázta ennek az asszonynak a helyzete, de az a csodálatos gyógyulás is, amiben része lehetett Jézus keze által. Azt olvassuk róla, hogy betegség lelke volt benne, mát tizennyolc esztendő óta. Annyira meg volt görbedve, hogy már egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Biztos, hogy mindenki nagy részvéttel tekintett rá, látva eltorzult testének nyomorúságos látványát. Jézus maga is azt mondja a gyógyulás után, hogy a Sátán kötözte meg őt. Ebből az igéből azt érthetjük meg, hogy a sötétség fejedelmének nagy befolyása van a mi életünkre, a mi testünkre is. Az ő hadseregéhez olyan lelkek is tartoznak, akik a testünket próbálják gyötörni, tönkre tenni. Ő embergyilkos volt kezdettől fogva, mondja Jézus, és ez azt jelenti, hogy testünk tönkretételére is törekszik. Persze nagyon vigyáznunk kell arra, hogy minden betegséget a Sátánnal hozzunk kapcsolatba, de a bűn, betegség, halál mégis szoros összefüggésben van az ő munkájával. Gondoljunk csak a szenvedélyekre, hány ember testét és közvetve lelkét teszi így tönkre a Sátán. Azt nem irja le Lukács, hogy pontosan mi volt ennek az asszonynak a betegsége, az asszony nevét sem jegyezte fel. Mindenki ismerhette őt, talán csak úgy emlegették: a meggörbedt asszony. Senki sem tudott segiteni rajta, lehet hogy nem is nagyon akart. Mindenki el volt foglalva a maga bajával, a maga keresztjével. Ő sem gondolt már változásra. Talán bele is nyugodott helyzetének változtathatatlanságába, kilátástalanságába. Rettenetes dolog így élni. Gondoljuk csak el. Mindig csak a földet nézni, nem tudott felnézni a kék égre, a csillagokra, nem láthatta a fákat, a madarakat, nem tudott az emberek szemébe nézni. Aki nincs ilyen helyzetben el se tudja képzelni ennek az embernek a nyomorúságát.
Mi vajon tudjuk-e értékelni egészségünket, vagy természetesnek, magától érthetődőnek tartjuk, hogy fel tudunk naponta kelni ágyunkból, el tudunk indulni napi munkánk végzésére, kenyeret tudunk keresni családunk számára? Bizony hányszor nem vagyunk hálásak, nem köszönjük meg Istennek az egészséget, az  erőt. Sokszor mi is csak akkor értékeljük egészségünket, amikor már elveszitettük.
De azt hiszem, hogy nem csak a testi görbeségről kell itt beszélni. Nem erőltetett az, ha ennél az igénél a lelki görbeségekről is beszélünk. Hiszen nagyon sok ember testileg egészséges, egyenesen jár, de lelkében meggörbedt, összetört, nincs benne semmi épség. És ez talán még rettenetesebb, minta testi görbeség. Az ilyen emberek keserűséget, terheltséget hordoznak magukban, sokszor pokollá teszik környezetüket, a körülöttük élők életét is. Ez a görbeség lelki értelemben is igaz. A lekileg meggörbedt ember sem tud felfele nézni, az ilyen ember nem látja Istent az életében, csak a földiekre néz, csak azokkal törődik, nem tud túllátni a láthatókon, csak ezt a földi életet látja a maga nyomorúságaival. Ó, mennyi lelki görbeség is van ebben a világban!
Ez az asszony egy szombatnapon a zsinagógába megy. Nem tudjuk, hogy hallott-e Jézusról, az Ő eddigi gyógyításairól. Valószínű, hogy hűséges zsinagógalátogató asszony volt, Jézus is Ábrahám leányának nevezi. Példakép lehet mindenki számára. Betegen, meggörnyedten is templomba menni, Isten igéjét hallgatni. Tudta, érezte, Isten ott van, és ha ő beteg is, de a törvény drága szava értelmet adott beteg életének. Dolgozni nem tudott, de imádkozni annál többet. De most valami rendkivüli dolog történik. Hiszen Jézus is ott van és ahol Jézus megjelenik, ott nem maradhatnak úgy a dolgok, ahogy eddig voltak. Egy csodálatos változás, gyógyulás fog bekövetkezni a mai napon az életében. Jézus meglátja ezt az asszonyt. Nem az asszony látja meg Őt, hanem fordítva. Mindig Jézus a kezdeményező, az Ő irgalmas szemei látják meg ezt a nyomorúságos teremtményt és Ő nem csak meglátja a nyomorúságot, hanem tudja azt, hogy mit lehet a nyomorúsággal, a megkötözöttséggel tenni, tudja azt, hogy Isten általa most nagy szabadulást fog elvégezni. Jézus magához hívja az asszonyt, számára ez az asszony nem egy névtelen senki, nem egy csökkent értékű valaki, hanem egy személy, egy teljes értékű teremtmény, akiben fel fog ragyogni az Isten dicsősége. És ez az asszony elindul Jézus felé. Nem szégyenli betegségét, jön, ahogy van, teljes gyengeségével, reménytelen, megkötözött életével. Tudja: Jézus elől úgy sem tud semmit sem elrejteni, eltitkolni.
Milyen jó, hogy mi is, ahogy szép énekünk is mondja, úgy jöhetünk, ahogy vagyunk. Milyen jó, hogy Ő nem vet meg minket, nem néz le minket. Milyen jó, hogy Ő minket is megszólít, pont mint ezt az asszonyt és rajtunk is tud segíteni. Jézus szavában hatalom van. Egyedül Ő szólhat így: asszony feloldattál a te betegségedből. Milyen jó, hogy Jézus azért jött, hogy a Sátán munkáit lerontsa.
Micsoda pillanat lehetett ez az asszony életében! Tizennyolc év után újra felegyenesedni, egyenesen állni Jézussal szemben, szelíd szemébe nézni. Micsoda látás! Ott áll előtte, a Megváltó, a Szabadító, a bilincsek és láncok megtörője, leoldozója. Különös, hogy ez épp szombatnapon, a nyugalom napján történt. Ebben is szép tanítást adott Jézus. A nyugalom napján lehet jót tenni, lehet gyógyítani. A zsinagóga feje és mások is meg kell lássák: a nyugalom napjának a lényege nem aprólékos betöltése bizonyos rendelkezéseknek, hanem az, hogy Isten országának hatalma nyilvánvalóvá legyen, az örök üdvösség munkálása bontakozzon ki az emberek életében. Ezt sokan a körülállók közül nem értették meg. Ők csak kicsinyes módon őrködtek megmerevedett hagyományok fölött, s közben nem látták meg azt, hogy Isten mit akar elvégezni az emberek életében.
Ennek az asszonynak az életében egy új korszak kezdődött el. Ő megnyugodva mehetett el a zsinagógából, és ezt a nyugalmat hordozhatta ezután is a szivében. Nem csak az egészségét nyerte vissza, hanem az élete fő célja az lett, hogy Istent dicsőitette. Eddigi élete a Sátán hatalmát, megkötöző erejét hirdette, az emberi tehetetlenséget és reménytelenséget, de mától kezdve élete egy új, csodálatos tartalmat nyer, Jézus Krisztus élete lehet nyilvánvalóvá az ő halandó testében, ahogy ezt Pál apostol megfogalmazza.
Van itt még egy nagy és nehéz kérdés, amit sokan feltesznek ma is olyanok, akik nyomorékok, fogytékosak, talán tolókocsiban élik le az életüket. Ők felteszik a kérdést: engem miért nem gyógyít meg Jézus, rajtam miért nrem segít ma? Milyen jó lenne eldobni a mankót, kiugrani a tolókocsiból. Ma Jézus miért nem tesz ilyen csodát? Jogos ez a kérdés és nem könnyű megválaszolni. Az Újszövetségi gyógyulások jelek, amelyek egy dolgot hirdetnek: a Sátán hatalma megtört, egy új korszak kezdődött el. Akinek tolókocsiban kell leélnie az életet, az is teljes értékű életet élhet, Jézus által az ilyen élet sem értelmetlen, Isten dicsősége egy ilyen életben is felragyoghat. Istennek az ilyen élettel is terve van.

Kérdések

1. Miért olyan nagy dolog, hogy Jézus megszólitja ezt az asszonyt a zsinagógában?
2. Mit tanít a Szentírás a bűn-betegség-Sátán összefüggéséről?
3. Mi lehet a mi vigasztalásunk betegség idején?
4. Mit tegyünk betegség esetén: imádkozzunk, menjünk orvoshoz, vagy mind a kettőt? Indokold meg válaszodat!
5. Mit mondjunk pl. egy tolószékben ülő embernek, mi legyen számára az evangélium üzenete?

Lőrincz István

Egy kétszinű lévita

„Ugyanebben az időben, amikor nem volt király Izraelben, mint jövevény tartózkodott az Efraim hegység oldalán egy lévita, aki ágyas nőt szerzett magának Júda Betleheméből.” (Birák 19,1)

Egy olyan időben élünk, amikor a bűn egyre jobban elhatalmasodik a világban. Rettenetes dolgok történnek, naponta látjuk a sok igazságtalanságot, és azt is, hogy Isten szent törvényét lábbal tapodják az emberek. Nagyon sok ember már nem szégyenli a bűnt, minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül követik azt el, sőt ami talán a legborzalmasabb, hogy nyilvánosan is reklámozzák már a bűnt.
Itt ebben a történetben azt látjuk, hogy a bibliai időkben is nagy és súlyos bűnöket követtek el az emberek. Ha a Birák könyvének az utolsó fejezeteibe beleolvasunk, sok ilyennel találkozunk. Szinte égnek áll a hajunk ezen történetek olvasása közben. Szinte megbotránkoztató, hogy a Szentírásban ezek a történetek ott vannak. Hogyan lehetséges ez, teszik fel sokan a kérdést?
Ebben a fejezetben egy  lévitának a történetét olvassuk, tudjuk, azt hogy a léviták mind Lévitől származtak, akinek a neve azt jelenti : összekötés, összekapcsolás. Lea abban reménykedett, amikor Lévit megszülte, hogy ez a gyermek meg fogja erősiteni a Jákóbbal való házasságát, kapcsolatát. Ez a lévita egyáltalán nem olyan ember, aki a kapcsolatteremtést, a közösséget segitette volna. Egy kétszinű ember volt, élete sokkal inkább romboló, mint építő volt.
Ez a lévita Efraim hegyén lakott, egy távoli vidéken tehát. Ott jövevényként tartózkodott, nem azon városok egyikében lakott, amelyek a léviták számára voltak kijelölve. Ennek a férfinek volt egy ágyasa, aki Betlehemből származott. Ez az asszony hűtlen lett hozzá. Elege lett ebből a férfiből és visszatért apjához Betlehembe. Nem más férfihoz ment hát, hanem az édesapja házába tért vissza. Nem valami kedves kép tárul itt elénk. Egy olyan lévita áll előttünk, aki jövevény lett, nem elégszik meg hites feleségével, hanem ágyast szerez magának. A lévita nevet hordozza, de nem végzi a léviták szolgálatát, megcsúfolja azt a szép nevet és azt a szép tisztet, amit származásánál fogva örökölt. Egy lévita, aki csak nevében az, de lényegében rosszabb a pogánynál is.
Hány ilyen keresztyén él manapság is. Hordozzák a keresztyén nevet, Krisztus szép nevét, mert meg vannak keresztelve, tagjai is egy gyülekezetnek, de az életükben semmi sem látszik meg abból, amit nevükben még hordoznak. Hány keresztyén ember nem végzi tisztét, hogy a Krisztus nevéről szavaival és cselekedeteivel bizonyságot tenne, hány keresztyén ilyen laza családi és erkölcsi kapcsolatokban él, mint ez a kétszinű lévita!
Négy hónap múlva felkerekedik és elmegy Betlehembe, hogy ágyasát visszatérésre bírja. Úgy tünik, hogy nem tud egykönnyen belenyugodni távozásába és megpróbálja őt visszatérésre kényszeríteni. Egy szolgát is maga mellé vesz és úgy indul útnak. Szép szavakkal szól az asszonyhoz, megpróbálja érzelmileg magához hangolni. Úgy tünik, hogy minden jól megy, az asszony is örül a találkozásnak és megbékülnek. Az asszony bemutatja őt apjának, aki látszólag szintén el van ragadtatva vejének a látogatásától. Jónéhány napot töltenek együtt önfeledt boldogságban. De a távozáskor megint csak meglátszik a lévita kétszinűsége. Három nap múlva akar útnak indulni, de az apósa megpróbálja még marasztalni őket. Eteti, itatja, kedvesen bánik vele. Két napot még hajlandó maradni, de az ötödik nap reggelén már mindenképpen menni akar. De az após egy finom ebéddel még mindig maradásra bírja. De estefelé mégis úgy határoz, hogy nem marad tovább, és annak ellenére, hogy a Nap már lemenőben van elindulnak hazafelé. Az após most is marasztalni próbálja, de már nem kapható a maradásra és hármasban, a szolgával együtt elindul a kis karaván Efraim földje felé. Nem jutnak messzire, hisz az este rohamosan közeledik, Jebus városáig érnek csak el. A szolga itt akar megszállni, a lévita azonban nem, mert ez nem irraeli város és fél attól, hogy nem részesülnek a legjobb fogadtatásban. Ezért tovább mennek egészen Gibeáig. Ott sem alakulnak  a legkedvezőbben a dolgok, hisz senki sem jön ki eléjük, úgy ahogyan az a keleti törvények szerint illő lett volna. Végül egy öreg ember jött a mezőről hazafelé, aki minden látszat szerint nem benjáminita. Ő is Efraim hegységéről származott A közös lakóhely máris barátokká teszi őket. Nem kell sokáig unszolnia őket, hogy nála szálljanak meg az éjszakára. Minden a keleti vendégszeretet előírásai szerint történik. Milyen szép és jó, hogy két földi egymásra talál és segitenek egymáson- gondolnánk.
De a jó hangulatot és a csendet nagy dübörgés töri meg, Gibea férfiai, akik úgyanolyan perverz ösztönök hatalmában vannak, mint a Sodomabeliek, kopogtatnak az ajtón. Pontosan az történik, mint akkor, amikor az angyalok meglátogatták Lótot Sodomában. A gazda kereken megtagadja ennek a perverz vágynak a kielégítését. Ez az ő hírnevét is veszélybe sodorná. Ehelyett a leányát ajánlja fel, hogy azt gyalázzák meg. Valami borzalmas dolog ez: egy édesapa képes így kiszolgáltatni a leányát. A férfiak azonban erre sem állnak rá, ekkor a lévita ajánlja fel nekik ágyasát és ezt már elfogadják. Milyen kétszinű ez a lévita! Először még úgy tünik hogy szereti ezt az asszonyt, mert utána megy, most azonban kész odadobni őt ezeknek az elvetemült élvhajhászoknak. Hol van itt a szeretet és az Isten parancsai iránt való engedelmesség? Itt minden csupa bűn és kegyetlen szívtelenség. A lévita ahelyett hogy valamit próbált volna tenni, vagy legalább jajgatott volna, lefekszik és mint aki jól végezte dolgát mélyen alszik. Akkor sem ébred fel, amikor ágyasa halálra gyötörten leroskad az ajtó elé. Amikor reggel felébred és kimegy, s az asszonyt ott látja feküdni, azt hiszi hogy alszik, keményen és hidegen rászól: gyerünk indulunk hazafelé. Nem veszi észre, hogy a szerencsétlen asszony már meg van halva.
Milyen kegyetlen és szeretelen ez az ember! Ez a lévita csak a saját hasznát és gyönyörét keresi. Semmi jóság sincs benne, csak kétszinűség és önzés. A maga számára a legkönnyebb, a másik ember számára a legnehezebbet választja, holott pont fordítva kellett volna cselekedjen. Ezek után a holttestet felteszi a szamárra és hazamegy. Panaszával nem fordul városa bíráihoz, sem Benjámin törzsének a bíráihoz, akik illetékesek lennének ítéletet hozni. Az asszony holttestét tizenkét darabra vágja és szétküldi Izrael törzseihez.
Itt is kétszinű ez a lévita. Ő igazságot akar tenni, de ezt is a maga módján és a maga feje szerint. Nem a törvényesség útját járja végig. Azt rossznak látja, amit a gibeabeliek cselekedtek, de azt amit ő cselekedett és azt is, amit most cselekszik, hogy a holttestet feldarabolja, egyáltalán nem látja rettenetesnek.
Itt minden csupa bűn, igazságtalanság, perverzitás, erőszak, kegyetlenség, szeretetlenség. Miért történhetett meg mindez? Azért mert nem volt király Izraelben és mindenki azt tette, amit jónak látott.
Ha az embernek nincs Királya, vagyis ha valakinek nem Jézus Krisztus  Király és Úr az életében, az ma is hasonló dolgokat cselekszik. Ha azonban valaki meghódol e Király előtt, ott van szeretet és van engedelmesség Isten parancsolatai iránt. Ott megszűnik minden kétszínűség, ott a Krisztus iránti engedelmességben és egyenességben járunk. Ott a bűn nem uralkodhatik, onnan a bűnnek távoznia kell. Ott Isten országának tisztasága és szentsége áldott valóság lesz. Bárcsak te is ilyen krisztusi egyenességben, szeretetben és becsületességben tudnál járni!

Kérdések:
1. Mit gondolsz, hogy ilyen és ehhez hasonló borzalmas történetek miért vannak benne a Bibliában?
2. Vajjon miért nem akarta ennek az ágyasnak az édesapja leányát és vejét útnak engedni?
3. Mi a Szentirás világos tanitása a homoszekszualitásról, mit mondassz annak az embernek, aki azt mondja neked, hogy ez mindenkinek személyes ügye?
4. Mikben látszik meg ennek a lévitának a kétszínűsége és önzése?


Lőrincz István

Egy eszes asszony

„Elkülde Joáb Tékoa városába és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala és monda néki: kérlek, tetessed, mintha nagy keserűséged volna és légy olyan, mint egy asszony, aki sokáig siratta halottját.”(2Sám.14,2)

A bölcsesség egy igen értékes kincs, értékesebb mint az arany vagy ezüst, sokszor sokkal többre lehet menni vele, mint bármily más erőfeszítéssel. A bölcs embereknek jó ember-ismeretük van, átlátják az összefüggéseket, jól megválogatják azokat az eszközöket, amelyek által a legkönnyebben elérik céljukat és megtalálják adott esetben a megoldást. Tékoa városában, mely nem messze volt Betlehemtől, sok ilyen ember élt. Ezek között a leghíresebb Ámós , a parasztpróféta, de íme ez az asszony is, akiről a történet szól. Az ő segítségét Joáb, Dávid hadvezére vette ígénybe, hogy egy nagyon nehéz helyzetet megoldjon, hogy a királyt jobb belátásra bírja.
A Dávid családjában egy drámai eseménysor zajlott le, amikor Asolon meggyílkolta Amnont, a féltestvérét, mivel az megerőszakolta Támárt, Absolon húgát. A vérbosszú elől Absolon Gessúr királyához menekült. Dávidot nagyon megviselték az események, először Amnont siratta, aztán az Absolon hiánya vált kínzóvá számára, hiszen nagyon szerette őt. Minden gyermekénél jobban kedvelte őt és nem tudott meglenni nélküle. Joáb, aki nagyon jól ismerte Dávidot, észrevette azt, hogy ő mennyire vágyakozik gyermeke után, de azt is megértette, hogy milyen nehezére esett, hogy egy gyilkost visszahozasson az udvarába. Dávid, mint édesapa nagyon vágyott Absolon után, de mint király nem mert ilyen irányban intézkedést hozni. Joáb megtalálja erre a kényes és bonyolult helyzetre a megoldást. Egy bölcs asszonyt küld a királyhoz, aki úgy kell viselkedjen előtte, mint egy gyászos szívű édesanya, aki gyászolja fia halálát, akit egyik másik fia gyilkolt meg.
Meg kell adni, ez az asszony nagyszerűen játsza el szerepét, jó a beszédkészsége és tudja, hogyan kell a király szivéhez közel férkőzni. Remek elbeszélő készséggel és meggyőző módon tárja a király elé a mondandóját. Kész helyzet elé állítja a királyt. Azt mondja: ha a család vérbosszút gyakorol az életben maradt fiával szemben, akkor senkije sem marad, egyszerüen kihal az egész családja. A királyt mélyen érinti ez az esemény és megnyugtatja az asszonyt, hogy ebben a kényes ügyben azonnal és megnyugtató módon fog intézkedni. Mint népének fő bírója meg fogja akadályozni ennek a fiúnak a halálát.
Az asszony azonban nem elégszik meg ennyivel. Szépen rávezeti ezzel a példával a királyt, hogy itt nem is egy számára idegen fiúról van szó, hanem az ő saját gyermekéről, Absolonról. Ez nem az első ilyen eset a Dávid életében. Náthán is ehhez a „cselhez” folyamodot, amikor Dávidot rá akarta vezetni arra, hogy belássa Betsabéval elkövetett bűnének rettenetes és kegyetlen voltát. Ő is egy ilyen történetet mesélt el egy gazdag emberről, akinek mindene megvolt, de amikor vendége érkezett, mégis a szegény szomszédjának a báránykáját akarta elvenni. Dávid igazságérzete akkor is hamar megadta a választ, de ugyanakkor ő is megkapta a lesújtó és kijózanító választ: te vagy az az ember! Most ez az eszes asszony szintén egy kitalált történetet mond el, hogy a királyt rábírja arra, hogy amit egy másik esetben úgy tett volna, azt most a maga esetében, a maga családjában is meg kell cselekednie. Ez az asszony nem a maga fiáról beszél tulajdonképpen, hanem Absolonról. Ha Absolon meghal, akkor nincs törvényes örököse a trónnak. Ezért kér ígéretet a királytól arra nézve, hogy a vérbosszú nem fog megtörténni, Absolon nem fog meghalni. Ezért kimondhatatlan az öröme, amikor meghallja, hogy a gyilkos életben maradhat.
Miután a király ítéletet hirdet, az asszony elmondja jövetelének a valós célját. Azt mondja, hogy a király lesz a hibás, ha az eltaszított fiút nem hozatja vissza. Ez az asszony tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy a bűnt Absolonról leveszi és a királyra teszi át. Azt mondja a királynak, hogy ha ő nem intézkedik, akkor az egész nép el fog pusztulni. Akkor éppúgy lesz, mint a víz, mely ha egyszer kiöntetett a földre, többé nem lehet összeszedni.
Ha lassan és nehezen is, de Dávid megérti az asszony szavát. Nem tudjuk, a történetből nem derül ki, hogy ez pontosan mikor is történik meg. Lehet, hogy már az első mondatok után, lehet hogy csak valóban a végén. A lényeg az, hogy mindent megért és arra is rájön, hogy az egész dolog mögött hadvezére, Joáb áll. De az asszony elégedett. Elérte célját és bizonyára megkapta jutalmát.
Ez a történet egy olyan kérdést vet fel, ami a mi üdvösségünk szempontjából döntő jelentőségű és örökre időszerű marad. Hogy lehet kegyelmet adni, bocsánatot gyakorolni, ahol a jog, az igazság megsértetett? Ez az asszony írgalomért esedezik. Ezt az irgalmat, a kegyelmet egyedül a király adhatja meg. Nem elégszik meg azzal, hogy a király ezt az ő fiának megadná, hanem addig harcol, amig ezt a király a saját fiának is kész megadni, amig kész visszahozatni a gyermekét.
E bölcs asszony cselekedete által az evangélium csodálatos fénye ragog fel Dávid és családja életében. Nem a jogé, hanem a kegyelemé az utolsó szó, nem a jog a nagyobb, hanem a király könyörűlete fog végül is győzedelmeskedni. Nem a jog, az igazság ad életet, hanem a kegyelem biztosítja a jövendőt a nép számára. Ennek az asszonynak a fellépésében prófétai erejű bizonyságtétel rejlik. Ebben az egész beszélgetésben az igazság és a kegyelem tusakodik egymással. Ha az igazságossághoz ragaszkodna, nem lehetne kegyelmes. De ha egy gyilkos kegyelmet kap, ott az igazság szenved csorbát. Dávid kegyelmet ad, de az igazság nem kap elégtételt.
Mégis miért lehetséges az, ami történt? Azért mert eljött az a Király, akire Dávid csak árnyékképpen előre mutat. Ez a Király maga tett eleget Isten igazságosságának, és így a kegyelem azoké lehet, akik megsértették Isten törvényét, Isten igazságát. Ez az asszony evangéliumot hirdet, amikor azt mondja: ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem. Ez a boldogító evangélium: minket, akik bűneink miatt számkivetettek kellene lennünk az üdvöségből, az Isten országából, nem taszít el Isten magától. Ez egyedül azért lehetséges, mert Dávid Fia, az Úr Jézus Krisztus vállalta a számkivetettséget, vállalta a kereszten az eltaszíttatást érettem és éretted. Számára senki sem kért irgalmat, de ennek így kellett lennie.
Ő azért lett eltaszított és számkivetett, hogy mi bűnös emberek, akik hajlandók vagyunk minden gonoszra, ne kelljen azzá lennünk. Mi tékozló fiakként visszafogadtatunk az atyai ház örömébe, az üdvösség drága ajándéka a mienk lehet. Ez nem természetes, nem magától érthetődő. Ne legyen ez megszokottá soha a számunkra. Ne teljen el életünkben egyetlenegy nap se úgy, hogy ezért ne adnánk hálát.

Kérdések

1. Próbáld meghatározni: mi a bölcsesség? Egy jellemvonás, ajándék, olyas valami, amit meg lehet tanulni, el lehet sajátítani?
2. Mi a bölcsesség jellemzője? Próbálj néhány dolgot felsorolni, gondolj Salamon álmára!
3. Mennyire őszinte ez az asszony? Szabad-e egyáltalán valamit igy megjátszani?
4. Vajon miért lágyult meg Dávid szíve?
5. Próbálj újszövetségi példát találni az igazság és kegyelem viszonyára, gondolj az adós szolga példázatára!

Lőrincz István

Csodálkozó gazda

„És monda nékik: most merítsetek és vigyetek a násznagynak. És vittek.” (Ján.2,8)

Különös dolog az, hogy Jézus megváltói munkáját nem egy temetésen, vagy egy betegágy mellett, hanem egy esküvőn kezdte el. Ha jobban elgondolkozunk, akkor látjuk, hogy a Biblia tulajdonképpen esküvővel kezdődik és azzal is fejeződik be. Hiszen a Szentírás első fejezetei Ádám és Éva esküvőjéről adnak tudósítást, az utolsó fejezetben pedig ott van a menyasszony vágyakozása és várakozása a vőlegény után, vagyis a gyülekezet vágyakozása Jézus Krisztus iránt. A két esküvő között ott van a bűn rontása, amely megrontotta nem csak a házasságot, de egyáltalán az egész életet. Jézusnak épp azért kellett eljönnie erre a földre, hogy a bűn rontását meggyógyítsa és nekünk helyet készítsen a mennyei menyegzőn az Isten országában. Ezért egyáltalán nem véletlen az, hogy Jézus munkáját épp egy esküvőn kezdi el. Különös, hogy sem a vőlegény, sem a menyasszony, sem a násznagy, aki a mi esküvőink gazda szerepét töltötte be, nevét nem jegyezte fel az evangélista. Bizonyára azért is van ez így, mert ebben a történetben egyetlen név a fontos, a Jézus Krisztus neve. Ő áll ennek a történetnek is a középpontjában, Ő irányítja az eseményeket, Ő adja a lehetetlen helyzetben a megoldást.
Ha jól megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a gazdáról több szó esik, mint a vőlegényről. Ő az első ember, aki kapcsolatba kerül Jézussal, ő a szemtanuja az első csodának, amit Jézus tesz. Mária már előtte figyelmezteti a szolgákat, hogy tegyék meg azt, amit Jézus mond nekik. Egy adott ponton elfogy a bor. Ez a kellemetlen helyzet Jézusnak is tudomására jut, kiadja a szolgáknak a parancsot, hogy töltsék meg a kővedreket vizzel. Ekkor ütött a nagy óra, eljött az idő, hogy Jézus megbizonyítsa az ő hatalmát. Jézus nem önkényesen, nem magától cselekszik. Az Atya most adott jelt neki a  cselekvésre.
Milyen jó lenne ezt nekünk is megtanulni drága Mesterünktől. Mindig az Úrra figyelni, csakk akor cselekedni, amikor Ő erre utasítást ad. Hányszor elhamarkodjuk, elkapkodjuk dolgainkat. Hányszor megbánjuk azt, hogy nem tudtuk kivárni az Ő idejét. Jézus tudja: most jött el a cselekvés órája, s adja is a parancsot: most merítsetek. Azt is megparancsolja, hogy a borból vigyenek először a gazdának, hogy ő lehessen az, aki Jézus első csodáját megláthatja és megízlelheti. Ő kell a borrá vált vizet ellenőrizze és ő adhatja ki aztán a maga rendjén a parancsot, hogy ezt a bort a vendégeknek is felszolgálhassák. Ő lesz az első számu kóstoló is. Bizonyára ő volt az első aki a kellemetlen helyzetről, hogy elfogyott a bor, tudomást szerzett. Bizonyára ő is hibás volt a dologban, hiszen elszámította magát. Neki lett volna a legnagyobb a szégyene, hogy így szervezte meg az esküvőt, hogy elfogyott a bor. Az ő számára is megváltás volt ez a pillanat. Nagy öröm lehetett a szivében, amikor szájához emelte a poharat, nem tudván, hogy honnan is származik ez a finom bor. Hiszen erről még csak a szolgák tudtak. De az az első kortynál világos lett számára, hogy egy kitűnő minőségű bort ízlelhetett meg. A gazda a kóstoló után a vőlegényhez fordul és megállapítja, hogy itt a dolgok egészen másképpen alakulnak, mint ahogy az más esküvőkön lenni szokott. Hisz általában először a jó bort szokták felszolgálni, aztán amikor már az emberek megmámorosodtak és az ízlelésük már nem olyan érzékeny, akkor a rosszabb bort is előveszik. De most minden a visszájára fordult: a később hozott bor, jobb, mint az elsőként felszolgált. Ez a megjegyzés nem szemrehányás, hanem a legmélyebb tisztelet és elismerés kifejezése. Azt is megjegyzi: te a jó bort mostanra tartogattad. Ennek a megjegyzésnek mélységes értelme van. Hisz Jézus először azt mondta Máriának: még nem jött el az én órám, még vérni kell. De aztán eljön a nagy pillanat, amikor Jézus azt mondja : most merítsetek. Ennek felel meg a gazda szava : a jó bort mostanra tartogattad.
Milyen csodálatos üzenete van ennek az igének a mi számunkra. Ebben ott van a mi egész életünk. Mi a bűn által mindent elrontottunk, elrontunk, de Jézus Krisztus váltsága mindent jóvá tesz, mindent rendve hoz. Az Ő váltságmunkája nélkül mi egy reménytelen helyzetben lennénk, nagyon szegények maradnánk, nem lenne más hátra mind a megérdemelt kárhozatra várni. Életünkből hiányozna az igazi öröm, az igazi boldogság. De így mi gazdagon megajándékozott emberek lehetünk. Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Kegyelme és hűsége teljes mértékben átalakítja a mi életünket. Hányszor csodálkozva állunk meg Isten újjáteremtő munkája előtt, amit Ő emberek életében elvégez. Hány tönkrement, szenvedélyek rabságában vergődő élet kivirulhatott akkor, amikor a megváltás erői nyilvánvalókká lettek egy-egy ember életében. Meggyógyultak házasságok, emberi kapcsolatok, ami teljesen elrontottnak, reménytelennek tűnt, abból Isten kegyelme csodálatos, megújult életet hozott elő. Először rossz, azután jó. A világban ez épp fordítva van. Először úgy tűnik, hogy minden nagyon jó, de később kiderül, hogy a vége rossz. Ez a világ a nagy vigadozáson át megy a szomorúságra, a nagy fényességen és csillogáson át a sötétségre. Isten országa a bűnbánat szomorúságával kezdődik, de utána jön az igazi öröm., az örök üdvösség is. Az Úr a legjobbat a végére tartogatja, a halál után jön a legdrágább öröm, a Vele való teljes és tökéletes közösség.
Tőlünk csak annyit kér az Úr, hogy engedelmeskedjünk neki. Tegyük meg azt, amit Ő parancsol nekünk. Ezt Máriának is meg kellett érteni és ez reánk is érvényes. Az Úr a te életedet is helyre akarja állítani. Lehet, hogy úgy érzed, hogy sok mindent, vagy épp mindent elrontottál. Gondolj erre a történetre. Az Úr helyre tudja hozni azt, amit a bűn elrontott és megrontott. Ő a vizet borrá tudja változtatni. Ő a szomorúságot örömre, a kétségbeesést reménységre, a halált életre tudja cserélni. Egy bűnös, értéktelen és értelmetlen élet helyett áldott, megszentelt életet tud nekünk ajándékozni.
Gondoljunk csak egy halálos betegnek az életére. Hit nélkül valami rettenetes dolog ezt megélni. Azt, hogy most már mindennek vége van, nincs reménység, nincs semmi, csak belehullani a sírba, a sötétéségbe, a nagy semmibe, ahogy azt sokan mondani szokták. Milyen más ugyanezt a helyzetet hitben megélni. A hivő embernek is nehéz ez, de neki van vigasztalása, számára ez nem a véget jelenti, hanem valami szépnek, az örökéletnek a kezdetét. A hitetlen ember számára a halálos ágy a borzalmak helye, a kétségbeesés helye, a hívő ember számára azonban az üdvösség, a menny előszobája. A hívő ember ilyenkor tudja, hogy a kereszt után jön a korona. Milyen nagy különbség van a kettő között. Jézus dicsősége lesz ebben és még nagyon sok más helyzetben is nyilvánvalóvá.
Az Úr ezt a csodát mindnyájunk életében el akarja végezni. Ő hatalmas ma is megtenni azt, amit ott a kánai menyegzőn megtett. Ő ma is borrá tudja változtani a vizet, Ő ma is helyre tudja hozni azt , amit mi elrontottunk. Kánában úgy történhetett csoda, hogy Jézus is meghívást kapott az esküvőre. Ez a házaspár a legfontosabb vendéget nem felejtette ki a meghivottak sorából. Mi se felejtsük Őt ki. Ő akar a mi házasságunknak, de egész éeltünknek is nem csak vendége, hanem Ura is lenni. Ő ott akar lenni a középen, Ő át akarja venni a mi életünk irányitását is. Hívd meg hát Jézust te is!
Kérdések

1. Mi a jelentősége annak, hogy Jézus épp egy menyegzőn kezdi el messiási működését?
2. Miért szól Jézus olyan keményen Máriához?
3. Mit árul el az emberek jelleméről az a megállapítás, hogy ők először a jót, azután pedig a rosszat adják?
4. Miben tapasztaltad meg személyesen Jézus átalakító, átformáló hatalmát?

Lőrincz István

Az ellenség bátoritása

„Mikor pedig Gedeon oda ment imé az egyik férfiu éppen álmát mesélte el a másiknak : egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára. A másik aztán felele és monda: nem egyéb ez, mint Gedeonnek a fegyvere, az ő kezébe adta Isten Midiánt és egész táborát.” (Birák 7,13-14)

Egyszer valaki elmesélte életét , majd megjegyezte : az én életem véletlenek sorozatából állott és igy lettem azzá, aki vagyok, igy alakult a sorsom úgy, ahogy alakult. Egy keresztyén ember ezt a mondatot soha nem mondaná igy, hanem ezt mondaná: az én életemet Isten vezette, sok váratlan esemény volt benne, sok meglepetés ért, de igy volt az Ő terve az én életem számára.
Vajon véletlen az, hogy egy midianita katona álmot álmodik, a társa pedig meg tudja azt fejteni? Egész bizonyosan nem! Mi hisszük és meg vagyunk győződve arról, hogy semmi sem történik véletlenül, minden Isten tanácsából és akaratából jön, úgy ahogyan azt a hitvallás szavaival valljuk.
Ez a Gedeon életének történetéből is világosan kitetszik. Isten, miután Gedeont elhivja, több eszköz által is bátoritja. Most éppen úgy, hogy elküldi őt szolgájával együtt az ellenség táborába, hogy ott meghallgassa az ellenséges katonák beszédét, aminek döntő üzenete van Gedeon életében. Ő egy nagyon szép példája annak, hogy az ember semmire sem képes a maga erejéből, mindent Isten kezéből kell elfogadnia. Az, hogy több mint ezer év után bekerül a hit hőseinek a sorába nem érdem, hanem merő kegyelem. Gedeon nem hős-alkat, emberi természete szerint kicsinyhitű és vonakodó, de az a kegyelem csodája, hogy mindent megkap Istentől a kellő időben. Sok időbe telt, amig Isten őt fel tudta késziteni arra a nagy feladatra, hogy Izrael népének szabaditója legyen. Neki jelekre volt szüksége és meg is kapta a jeleket az ő hitének megerősitése érdekében. Egy nagy hadsereg áll rendelkezésére. De ezt a hatalmas sereget Isten parancsára kétszer is le kell drasztikusan csökkentenie. Harminkétezer emberből csak háromszáz marad, kevesebb mint egy százalék. Ezzel a kevés emberrel fog Midián felett győzelmet aratni. El tudjuk képzelni, hogy milyen szemekkel nézhetett Gedeon erre a maroknyi seregre. Nem jön hogy elhigyje, hogy ennyi emberrel kell harcba indulnia. Hisz emberileg úgy van, hogy egy nagy sereggel csak egy másik nagy sereggel lehet szembeszállni. A nagy számok imponálóak, a nagy számok a hatalmat jelképezik. Gedeonnek meg kell tanulni Isten országának nagy leckéjét, hogy a harc kimenetelét nem a számok döntik el, hanem maga az Úr. Isten mindent kivesz Gedeon kezéből, amire emberileg épithetne, amiben bizhatna. Ez azért van igy, hogy ha nemsokára meglesz a győzelem, akkor Gedeon ne magának, hanem az Úrnak adjon dicsőséget. Az Úr látja Gedeon bizonytalanságát és emberi lehetetlenségét. Ezért a csata előtti éjszakán azt az üzenetet kapja Istentől, hogy menjen le az ellenség táborába és ott figyeljen jól arra, amit hallani fog. Az Úr tudja, hogy Gedeonnek mire van szüksége. Gondoskodik bátoritó üzenetről, amit pedig hallani fog, az édes muzsikaként fog visszhangozni lelkében. Nem véletlen az, hogy Gedeon épp a kellő pillanatban kapja meg az isteni üzenetet. Ő minden ellenkezés nélkül engedelmeskedik és Púrával, szolgálójával együtt elindul a Midiániták tábora felé. Az ellenséges hadsereg lenyűgöző és félelmetes látványt nyújt. Olyan sokan vannak mint a sáskák, a tevéik száma is óriási. Gedeon szive meg van rettenve, inába száll bátorsága , gyorsabban ver a szive. De az Úr e hatalmas sereg láttán, félelmes szivű szolgájának bátoritására az egyik midianita katonának álmot ad, amit egy másik katona rögtön meg is magyaráz. Ott áll Gedeon és Púra és hallgatja, hogy az egyik katona elmeséli az épp őrségből visszatérő társának különös álmát. Általában a különös és eddig még nem hallott dolgok félelmet keltenek bennünk és beleremeg a lelkünk. Igy volt ez a midianita katona szivében is, ő is megijedt álmától és ezért meséli el társának, hátha az majd meg fogja nyugtatni őt. Egy nagy árpakenyeret látott álmában hengeredni, s amikor odaért egy midianita sátorhoz, olyan erővel ütközött annak, hogy teljesen felboritotta azt.
Egy ismeretlen, egy névtelen álmodó katona áll előttünk, akit Isten ebben a sorsdöntő pillanatban arra használ fel, hogy Izrael hedvezérének a szivéből minden félelmet elvegyen, hogy az utolsó csepp bizonytalanságot is kiűzze lelkéből. A katonának fogalma sincs arról, hogy ő most Izrael hatalmas Istenének szolgálatában áll. Az sem véletlen, hogy katonatársa, aki épp megérkezik az őrségből, rögtön meg fogja tudni fejteni álmát. Nem kell megfejtő után kutatni, úgy ahogy az a Fáraó esetében történt, aki szintén különös álmot álmodott.
Az árpakenyér a szegény, kizsigerelt Izrael képe, ezért nem búza, hanem árpa, mert az árpakenyér abban az időben a szegény emberek eledele volt. A sátor pedig, aminek nekihengeredett a hatalmas midianita hadsereget jelképezi, amely ezernyi sátorban várakozott a másnapi ütközetre. A megfejtő katona számára egy pillanatig se kétséges az álom jelentése: ez az árpakenyér nem más mint Gedeonnek a fegyvere, Isten az ő kezeébe fogja adni a midianitákat és ezt az egész hatlmas sereget.
Két dolog lesz ebből a megfejtésből nyilvánvalóvá. Az egyik az , hogy Gedeon már egy ismert személyiség a midianita hadsereg katonái számára. Ismerik nevét és származását is. A másik dolog, hogy a midianiták szivében már nagy félelem van, hisz az ember általában arról szokott éjjel álmodni, ami nappal foglalkoztatta, amitől már fél. És ez a félelem jogos és alappal bir, hisz a magyarázó katona minden habozás nélkül mondja, hogy Isten őket másnap a Gedeon kezébe fogja adni. Ő tudja, hogy egy magasabb hatalom mutatta meg társának a bekövetkezendő dolgokat. A hatalmas hadsereg el fog pusztulni és a midianiták uralmának Izrael felett hamarosan vége szakad. Ahogy Gedeon ezt meghallotta azonnal megértette, hogy azért kellett lemenjen az ellenség táborába, hogy ezt a bátoritó üzenetet meghallhassa.
Ez az üzenet egy hatalmas bátoritás az Isten által választott szabaditónak. Isten maga szólt hozzá e két ellenséges katona által, akiknek fogalmuk sem volt arról, nem is sejtették, hogy Gedeon ott állt a közelükben és minden elhangzott szót meghallott. Egyáltalán nem véletlen az, hogy ez ez a beszélgetés épp ott és épp abban a pillanatban zajlik le. És még csodálatosabb az, hogy Isten az ő szolgáját nem egy mennyei angyal, nem egy próféta, nem egy barát, hanem két ellenséges katona által bátoritja. Gedeon megértette ezt és cselekvésre bátoritotta.
Az első amit tesz az az, hogy térdre borul és imádja azt az  Istent, aki olyan hatalmas, hogy még az ellenséget is szolgálatába tudja állitani, mert Ő mindent bölcsen vezet és irányit, még egy pogány katona álmát is. Gedoen szivéből feltörhetett az imádat: Uram, milyen jó vagy hozzám! Tied legyen minden dicsőség!
E csodálatos bátoritás után meg is adja a jelt a harc elkezdésére, mert hallotta a katona szájából: az Úr Gedeon kezébe adta Midiánt.
Többé nem olvasunk erről a két katonáról. Valószinű, hogy a nemsokára elkezdődő csatában mind a ketten elvesztek. Történetük azért maradt fenn, hogy ők csendes tanui legyenek Isten hatalmának és győzelmének, hogy bizonyságtételük ne némuljon el arról, hogy Isten csodálatosan megsegiti az ő szolgáit, az ő gyermekeit. Ez a történet számunkra is bátoritás, azt hirdeti, hogy Isten él, hogy Ő hatalmas, hogy Ő győzedelmeskedik. Minden az Ő kezében van, minden az Ő akarata szerint történik. Ez a történet prófécia is egyben. Az ellenség be kell lássa, hogy ügye veszve van.
Minket Isten másképp bátorit mint Gedeont, bár Isten a mi életünkben is adhat ilyen rendkivüli alkalmakat és lehetőségeket. Minket azonban mindenek előtt igéjével bátorit, hisz az egész Szentirás üzenete igy foglalható össze: bizzatok, én legyőztem a világot. Egyetlen helyzetben se csüggedjetek el, ne mondjátok: már nincs reménység. Az se csügesszen el, hogy a hivők száma ma is oly csekély, mert tetszett az Atyának, hogy e kicsiny seregnek adja az országot. Húsvét után vagyunk, a győzelem biztos bűn halál és pokol felett. Jézus Krisztus a nagy Győztes, aki győzelmében minket is gazdagon részeltet.

Kérdések

1. Vajon szól-e az Úr ma is álmok által?
2. Próbálj más példákat is keresni a Szentirásban arra, hogy az ellenség már előre megérezte vesztét?
3. Mit jelenthet az Ap. Csel.2,17 ijéje: véneitek álmokat álmodnak?
4. Hogyan tud és hogyan akar az Úr ma minket bátoritani és kérhetjük-e ezt mi ma is tőle?

Az efézusi jegyző

„A városi jegyző lecsendesítette a sokaságot.” (Ap.csel.19,35)

Ezen a világon mindennek története van. Története van a népeknek, birodalmaknak, az egyes emberi életeknek, de története van az Isten országának is. Az üdvösség története különös módon összekapcsolódik a világ életével, annak keretei között valósul meg, jóllehet túlmutat azon, jelentőségében és lelki mélységében messze túlszárnyalva azt. Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv azt mutatja meg a mi számunkra, hogy Jézus Krisztus egyháza miképpen talál helyet magának egy pogány birodalom, a Római Birodalom keretei között. Meglátjuk azt, hogy hogyan lép be az evangélium a Szentlélek munkája által városok és népek, az egyes emberek életébe. Látjuk azt, hogy az evangélium hogyan nyomul diadalmasan előre, hogyan hódolnak meg bűnös emberi szivek előtte, de látjuk mindazon nehézségeket, veszélyeket is, amelyek az evangéluim útját kísérik. Mert nem csak Isten munkálkodik az evangélium és a Szentlélek által, hanem a Sátán erői is ellentámadásba lendülnek és megpróbálnak mindent keresztbe tenni, hogy Isten országa erőit visszaszorítsák és megfélemlítsék. Ez nem csak akkor volt így, hanem így van ma is. Isten országának építése nem megy könnyen, küzdelmek, harcok, győzelmek és vereségek vannak benne.
Efézusban is ez történt. Egy Demeter nevű ötvösmester, aki abból élt, és nem is rosszul, hogy Diána istennő miniatűr szobrát  ezüstből elkészítette és a várost meglátogató ttúristáknak jó pénzért eladta, komoly veszélyt lát az evangélium hirdetésében és üzleti sikereinek végét látja az új tanítás terjedésében. Hatalmas támadásba lendül Pál és a keresztyén gyülekezet ellen. Egy nagy tűntetést, demonstrációt szervez a pogány istennő kultuszának, imádatának a védelmében.  De Isten gondot visel és megvédi az Ő igéjét, gyülekezetét, szolgáit. Vajon hogyan? Itt is egy természeti jelenség, földrengés által, mint Filippiben? Vagy mennyei angyalok jelenése által, akik megfélemlitik és visszaszorítják a felbőszült tömeget. Nem! Isten itt egy pogány római embert kapcsol be, használ fel, egy tekintéllyel rendelkező embert, akit az egész város ismert és tisztelt: a városi jegyzőt. Ennek a jegyzőnek az volt a feladata, hogy a városi tanács határozatait érvényesítse, gyakorlatba ültesse egyfelől, másfelől pedig ő közvetített a város és Róma között. Egyfajta képviselője volt a Római Birodalomnak ebben a nagy városban.
Bizonyára éppen ügyes-bajos dolgait intézte szépen berendezett irodájában, amikor egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy az utcán nagy tülekedés van. Egyre több ember tódul az utcákra, hadonásznak, orditoznak. Öklüket rázzák. Hirtelen nagyon izgatott lett, mióta elfoglalta hivatalát ebben a nagy városban ilyen esemény még nem volt, minden csendben és rendben zajlott. Hallott ő is egy bizonyos Pálról, aki valami új vallást hirdet , Jézus Krisztusról beszél, aki szerinte a világ Megváltója, Isten Fia, a szeretet vallását hirdette, meg is halt és fel is támadott, de őt ezek a dolgok nem igen érdeklik, ebben az időben annyi vándorprédikátor, filozófus járta a világot. Lehet, hogy csak legyintett erre is egyet, de most itt valami komoly dolog van, hiszen látja hogy egy Alekszánder nevü ember sikertelenül próbál szólni az emberekhez, mikor meglátják hogy zsidó, még eszeveszettebbül kezdik két órán át teli torokkal kiabálni : nagy az efézusi Diána. Érzi, hogy most már nem maradhat tétlen, tennie kell valamit a rend helyreállítása érdekében, hiszen itt az egész város hírneve és az ő tiszte is kockán forog, Ha a császár fülébe jut, hogy itt ilyen nyugtalanság van, akkor neki is meg vannak számlálva a napjai. Úgy tünik, hogy egy ügyes és képzett diplomata volt, aki tudta azt, hogy hogyan kell az emberekkel bánni, hogy el tudja érni a célját. Nagyon bölcsen szól, hiszen először is kijelenti, hogy megérti az emberek felháborodását, amit ők tesznek az magától érthetődő. Itt mindenki tudomásul kell vegye, hogy Efézus városa, ez a szép és büszke város a mennyből földre pottyant istenasszony szobrának a méltó őrzője. Ezt a tényt senki sem vonhatja kétségbe. A mondottak bizonyára Demetert és híveit is lecsendesítették. Hiszen ők attól féltek, hogy Efézusnak ez a híre és vonzása el fog tünni Pál és követői fellépése által. A jegyző kifejezetten Demeterhez és a felbőszített csőcselékhez szól. A jegyző az efézusiak nemzeti és vallási érzelmeire is rájátszik. Bíztosítja őket afelől, hogy Efézus hírneve érintetlen marad, ez a város örökké fenn fog maradni.
Az általa elmondott szövegnek megnyugtató hatása lett, hiszen a tömeg rövid időn belül lecsendesedett , a rettenetes hangzavar, a fanatikus kiabálás megszünt. De a jegyző még tovább megy és a következőkben arról tesz bizonyságot, hogy ő a törvény őre is, azokat pontosan betartja. Hiszen a tömeg Gájust és Aristárkhust magával vonszolja és ott egy rögtönzött ítélettel el is akarja ítélni őket. A jegyző világossá teszi, hogy ezt nem lehet tenni, hiszen ezek az emberek sem nem szentségrontők, sem nem káromlók és így szó sem lehet arról, hogy őket csak úgy kutyafuttában elítéljék. Elmondja: ha Demeternek és társainak valami panasza van, akkor vannak bírák ebben a városban, ha pedig ők nem tudnának dönteni, akkor az ügyet a birodalmi biróság elé lehet vinni. De itt van a városi tanács is, és természetesen a népgyűlés, ha valami gond van, akkor ők is illetékesek ítéletet hozni. Végül – és ebben már ravaszság is van- figyelmezteti az efézusiakat, hogy nagyon vigyázzanak az efféle megmozdulásokra, mert ha Rómába olyan hírek érkeznek, hogy ez egy nyugtalan és bizonytalan város, akkor vége a város jó hírének és még  szigorú intézkedéseket is foganatosíthatnak ellenünk. Vigyázz hát Demeter, mert az ilyesmi a Pax Romana-t , a Római Békét veszélyezteti. Ezért most legyen vége ennek az egész ribilliónak.
A jegyző fellépése sikert hozott. Az ő beszéde feloszlatta ezt a spontán népgyűlést, Efézusban helyreállt a rend. De ezen túl az Isten országának az ügye is nyertes lett ezáltal. Hiszen Pál munkatársait szabadon bocsátották, Pál magához gyűjtheti a tanitványokat és bátoríthatja őket. Az antikrisztusinak minősíthető lázadás véget ért, és ez emberileg ennek a jegyzőnek köszönhető, aki nagyon bölcsen és diplomatikusan tudott fellépni. Ez a jegyző, anélkül hogy ő ennek tudatában lett volna, végül is Isten szolgálatában állt. Fellépése által megakadályozta, hogy ezek a gonosz emberek vérfűrdőt rendezzenek és az efézusi gyülekezetet tönkretegyék. Ennek az embernek a kellő időben és a kellő módon való fellépése jót tett nem csak a városnak, hanem Isten ügyének is. Ez a jegyző a városi népgyülésre utalt, ez a szó a görög nyelvben ugyanaz, mint a keresztyén gyülekezet, amit a mi magyar eklézsia szavunk szépen őriz. Ez a jegyző a városnak akart jót tenni, de Isten gyülekezetével is jót tett.
Milyen csodálatosan építi be Isten az Ő országának ügyét az evilági politika és mindenkori helyzet kúszált szövevényébe! Isten Ura az ilyen helyzeteknek is. Vajon nem erre a jegyzőre gondolhatott Pál akkor, amikor azt írja Timótheusnak, hogy szükséges imádkozni királyokért helytartókért, az állami vezetőkért is?  Hiszen Isten ügyét az ilyen királyok, helytartók, a világi felsőbbség akadályozhatja vagy pedig előmozdíthatja. Mekkora áldás egy olyan felsőbbség, amelyik mégha tudatlanul is, de a gyülekezet ügyét, az Isten országának csendes építését előmozdíthatja. Mekkora áldás volt a maga korában egy István király, Bölcs Frigyes, Bethlen Gábor és még nagyon sokan mások.
Ne felejtsük ki hát mi sem imádságainkból a világi vezetőket, államelnököket, minisztereket, polgármestereket, tanácsosokat. Milyen jó tudni, hogy Isten őket is eszközökké teheti az Ő országának szolgálatában!

Kérdések

1. Sorolj fel más világi tisztségviselőket, akik Pál életében fontos és nagyon sokszor pozitív szerepet játszottak!
2. Mennyire szükséges a diplomáciai érzék, a diplomatikus fellépés, viselkedés az egyházban, vagy az egyház érdekében?
3. Milyen kapcsolat legyen az egyház és a világi felsőbbség között?
4. Mi a határa a polgári engedelmességnek a Szentírás tanitása szerint?

Lőrincz István

Amid van, azt add
„Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek.” (Ján.6,9)


Ha az evangéliumokat olvassuk, feltűnő az a tény, hogy a gyermekek fontos szerepet játszanak benne. Az akkori világban a gyermekeket nem sokra becsülték. Még a tanítványok is meg akarták akadályozni, hogy az édesanyák Jézushoz hozzák gyermekeiket. Gondolták: a Mesternek sokkal fontosabb tennivalói is vannak, mint gyermekekkel foglalkozni. Jézus azonban egészen másképp gondolkodik ebben a kérdésben. Ő tudja, hogy Isten országából nincsenek a gyermekek sem kizárva, sőt már gyerekkorban kell annak magvait a gyermekek szívébe elvetni. A gyermekek igen áldott eszközei lehetnek Isten országa munkálásának és terjedésének
Így van ez ebben a történetben is. Nagyon érdekes, hogy jóllehet ezt a csodát mind a négy evangélista feljegyzi, ez az egyetlen csoda, ami mind a négy evangélumban pontosan így megtalálható, de erről a gyerekről, akinek öt kenyere és két hala volt, csak egyedül János tesz említést, a többi három evangélista nem. János jegyzi fel azt, hogy András ismerte ezt a gyermeket, ő emliti meg a gyermek ittlétét és azt is, ami nála van, miután Jézus azt kérdezte Fileptől: honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Nem tudjuk, hogy miért van ez. Számukra nem jelentett semmit ez a gyermek? Elhanyagolható részletnek gondolták az ő szereplését? Sok minden van a Szentírásban, amire mi nagyon kiváncsiak volnánk, de ami fölött örök titok lebeg. Ez is alázatra tanít minket, hogy ne akarjunk többet tudni, mint amit a Szentírás elmond. Legyünk hálásak Jánosnak, aki sokszor egészen más szempontból nézi és írja le az eseményeket, mint három másik evangélista társa. Milyen jó, hogy ő nem felejtette el ezt a jelenetet és ezt a gyermeket és így megőrizte ennek a történetnek ezt a részletét is! Miután Jézus próbára tevő kérdése elhangzik Filep  elkezd számolgatni és kiszámolja, hogy kétszár dénár árú kenyér sem lenne elég ekkora tömegnek. Valószínű, hogy András hallja ezt a szóváltást és ekkor szól közbe és tesz említést a gyerekről. András és Filep jól ismerhették egymást, hiszen mindketten Betsaidából, a Galileai tenger melletti halászfalucskából származtak. Ő segíteni akar barátjának, akit Jézus egy nagyon nehéz kérdés elé állította.
Nem tudjuk azt sem, hogy ki volt ez a gyermek, hogy hogyan került oda, hogy honnan volt nála ez az öt kenyér és két hal. Gondoskodó szülei lehettek, akik jól feltarisznyálták gyermeküket és csak úgy engedték el hazulról? Vagy útközben kapta valahol ezeket a dolgokat? Vagy vásárolta őket? Ezek a kérdések is nyitva maradnak. Bizonyára ezt nem fontos számunkra tudni, mint ahogy a nevét sem jegyezte fel János és így kerül be ő is a Szentírás névtelen szereplőinek a sorába.
Egy biztos: ebben a döntő pillanatban ő egy nélkülözhetetelen feladatot végez el az Isten tervében. Jézus a köveket is kenyerekké tudná változtatni, de Ő meg akarja mutatni a tömegnek, hogy Ő egy meglevő eledelt csodálatos úton tud megsokasítani. Ennél a gyermeknél van az Ő rendelkezésére álló eledel. Nem sok az, amije van és nem is valami ínyenc falat, árpakenyér és szárított hal, a szegény emberek mindennapi eledele, de ezt a keveset ő szívesen bocsátja az Úr rendelkezésére. De Jézus számára épp elég, hogy a kevésből sokat adjon, hogy még a maradék is több legyen, mint az eredeti mennyiség. Jézus rátekint erre a gyermekre és arra, ami nála van. Ezután parancsot ad arra nézve, hogy a sokaság telepedjen le a fűben. Ezek után eljön az a nagy pillanat, amikor a gyermek a nála levő szerény eledelt az Úr kezébe tegye. El tudjuk képzelni, hogy milyen nagy pillanat lehetett ez a gyermek életében. Egy egyszerű gyermek, egy legényke, de ebben a pillanatban nélkülözhetetlen, nemcsak a személye, hanem az is, amije van. Érezhette, hogy Isten Fia, a világ Megváltója, most épp őt választotta ki, hogy csodálatos munkájában felhasználja őt.
Nem tudunk semmit ennek a gyermeknek a további sorsáról. Ő megjelenik egy pillanatra, hogy újra eltűnjön majd a szemeink elől. Ha János nem jegyezte volna fel a róla szóló részt, azt se tudnánk, hogy ő valaha is élt. Bizonyára ez a pillanat felejthetetlen maradt az egész további életében. Sokszor visszaemlékezhetett erre a pillanatra, talán még öreg korában is és mondogathatta magában: én adhattam kenyeret a Megváltónak. Mert ez a kenyér a Megváltó kezében csoda-kenyér lett, az Ő kezében megsokasodott. Hallotta Jézus szavait, amint az égre emelte szemeit és imádkozott, látta, hogy hogyan nyújtotta és adta tovább a tanítványoknak. Mi nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy milyen hatással volt ez a gyermekre. Vajon mit jelentett ez akkor az ő számára? Megértette-e ennek a jelenetnek a fontosságát, üzenetét? Vajon együtt mondta-e a sokasággal: bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra? De még kíváncsibbak lennénk arra, hogy megértette-e a prédikációt, ami a csoda után következett, amelyben elhangzott, hogy Jézus az Élet kenyere. De erről az evangélium már semmit sem szól, kíváncsiskodó kérdéseink megválaszolatlanul maradnak. Ez azért van így, mert ennek a történetnek sem ez a gyermek áll a középpontjában, hanem a Megváltó, aki a kenyeret megsokasítja. Mindenki aki látta ezt a csodát és hallotta az ezt követő prédikációt felelős lett azért, amit a hallottak és látottak bennük elvégeztek. Ez a gyermek is felelősséget hordozott majd egész életében azért, amit ez a csoda elvégezhetett, vagy nem végezhetett el az ő életében.
Amit mi mindnyájan meg kell tanulnunk ebből a történetből, az az, hogy Istennek személyes terve van a mi életünkre nézve is. Lehet, hogy nem nagy és különleges az a terv, amit Isten a mi életünkre nézve készített. Lehet, hogy nem bízott ránk rendkívűli dolgokat, feladatokat, de a legkisebb és legjelentéktelenebb munka is örök értéket nyer azáltal, hogyha abban Jézus megjelenik, hogyha azáltal Ő, az Élet kenyere táplálékká válhat emberek életében. Minden ilyen cselekedet, minden ilyen engedelmesség nélkülözhetetlenné válik, mert Jézus maga nélkülözhetetlen minden ember számára. Mindenki azután éhezik és szomjúhozik, amit Ő tud adni, még ha ezt nem is vallja be mindenki önmaga előtt. Azért, mert csak az elégíthet meg, csak az tehet mindenkit igazán boldoggá ,ami átment a Jézus kezén.
Ez az öt kenyér és két hal csak eszköz lett az Ő kezében, annak megmutatására, hogy ki Ő, és mit tud cselekedni az emberek életében. De ha ez a gyermek ezt az öt kenyeret és két halat nem lett volna hajlandó Jézus rendelkezésére bocsátani, akkor többezer ember maradt volna testi és leki kenyér nélkül. Akkor ez a gyermek is szegény maradt volna. Az öt kenyér és két hal talán néhány napra eledel lehetett volna teste számára, de lelkében kárt vallott volna és a világ legszegényebb embere marad. De így érezhette és tapasztalhatta, hogy ha azt, amije van odaadja Jézusnak, akkor ő mindent megsokasítva, megáldva fog kezéből visszakapni. Ezért : add te is oda Neki azt, amid épp van. Idődet, pénzedet, testedet, tudásodat, egyszóval teljes önmagagadat szánd az Ő szolgálatára. Csak egyet ne gondolj: hogy neked semmit sincs, hogy neked nincs mit odaszánnod, hogy téged nincs mire használjon az Úr. Az Úr téged is fel akar és fel is tud használni abban, hogy az Élet kenyerét ma is adja, annak erejét ma is kiárassza ebbe a világba. Naponta kérdd, hogy mutassa meg neked, hogy te mit tehetsz, mit adhatsz neki.
Amit ez a gyermek adott, az bekerült az evangéliumba, amit te adsz, az bekerül az Élet könyvébe. Vigyázz, hogy a rólad szóló fejezetnek ne maradjanak üresek a lapjai. Bárcsak naponta írhatna be valamit rólad és rólam is Isten Szentlelke.


Kérdések

1. Vajon miért került be ez a csoda mind a négy evangéliumba?
2. Mi volt Jézusnak a célja akkor, amikor többször is próbára akarta tenni tanítványait?
3. Próbálj felsorolni apró szolgálatokat, amelyek ma megfelelhetnek e gyermek tettének!
4. Mit jelent a Jézus Krisztusban való hit a világ kenyérgondjának a megoldásában?


Lőrincz István

Aki mutatja az utat

„Akkor elkülde kettőt az ő tanitványai közül és monda nékik: menjetek el a városba és egy ember jön előtökbe, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt.”(Márk 14,31)

Az úgynevezett bőjti hetekben vagyunk. Ekkor különösen is a szenvedő Jézus felé fordul a figyelmünk, a Fájdalmak Embere áll előttünk, az Ő szenvedésében az   evangélium szive bontakozik ki előttünk. Ő kész volt önmagát adni érettünk, a mi megtartatásunkért. Ez a szenvedéstörténet legapróbb részleteiben is meglátszik. A Páska ünnepe közeledik. A tanitványok megkérdezik a Mestert: hol akarod elfogyasztani a vacsorát? Az Úr azonnal válaszol erre a kérdésre és részletesen megmondja nekik, hogyan fogják megtalálni azt a helyet, azt a termet, ahol a páskavacsorát el kell késziteni. Ez a következőképpen fog történni: a városba menet találkozni fognak egy ismeretlen emberrel, aki vizzel telt korsót visz a fején. Nekik nem kell mást tenni, mint követni ezt az embert és el is jutnak ahhoz a helyhez, teremhez, ahol el fogják fogyasztani a páskabárányt. Igy is történt, Péter és János találkoznak ezzel az emberrel és követik őt.  Bizonyára maguk is csodálkoznak mindezen, nagyon különösnek tartják, de mégis engedelmeskednek a parancsnak és igy találják meg a termet. A korsót vivő ember egyszer csak megáll egy ház előtt , a tanitványok máris tudják, hogy ide kell jöjjenek, ez az a hely, ahol Mesterükkel együtt el fogják tölteni az utolsó estét és el fogják fogyasztani őseik szokása szerint a páskavacsorát.
Mi rendkivül kiváncsiak lennénk arra, hogy ki is volt ez az ember. Vajon Jézus szélesebb tanitványi köréből lett volna, vagy valaki más, aki ismerte Jézust? Sokan az irásmagyarázók közül arra is gondolnak, hogy maga Márk lett volna ez az ember, aki az evangéliumot megirta. A ház ebben az esetben nem lenne más, mint a Márk édesanyjának a háza. Ezek mind csak találgatások maradnak, az igazság az, hogy nem tudjuk, hogy ki is volt ez az ember valójában. Ő is a Szentirás névtelen szereplőinek sorába tartozik, akiről semmi közelebbit nem tudunk, még a nevét sem jegyezte fel a Szentirás. Vajon miért nem jegyeztetett fel az ő neve, miért nem tudunk róla semmi pontosabbat? Bizonyára azért, mert ebben a történetben nem ő a fontos, hanem Jézus a fontos. Ez az ember mégis egy óriási szolgálatot végzett azáltal, hogy mutatta a páskavacsora felé vezető utat. Hiszen ez a vacsora is beletartozik a megváltás művébe, ez az utolsó este nagyon drága a mi számunkra, hisz ezen az estén szerezte a mi drága Urunk és Megváltónk az Úrvacsorát.
Ebben a történetben is Jézus királyi mivolta látszik meg. Hisz Ő itt is Királyként parancsol embereknek, sőt még az állatoknak is. Hisz ezt megelőzően egy szamárnak adott parancsot, hogy majd az legyen a bevonulás eszköze. Most itt egy embernek parancsol, aki könnyen meglehet, hogy nem is volt Jézus tanitványa, de aki egy adott ponton egy nagyon fontos szolgálatot végez el, ami nélkül nem lenne teljes a váltság, az üdvösség munkája. Ez a névtelen ember nem tehet mást mint engedelmeskedik a királyi parancsnak és elvezeti ezt a két tanitványt a célhoz. A tanitványok meg csak csodálkoznak, hogy Isten igy vezeti az eseményeket, igy kapcsol be ismeretlen és idegen embereket az Ő szolgálatába. Mind a szamárcsikó elküldése, mint ennek az embernek az engedelmessége az Ő királyi tisztéhez tartozik, annak megvalósulása.
Ezek után azonban főpapi tiszte kerül előtérbe .A szamárcsikón való bevonulás egy nyilvános esemény volt, ez a vacsora azonban tanitányaival való meghitt  közösségben zajlik le. A Főpap önmagát fogja feláldozni ezért a bűnös világért, ezen az estén az ószövetségi Páskaünnepből újszövetségi Úrvacsora lesz. Harminchárom évvel ezelőtt József és Mária szintén helyet keresett, ahol megszülethessen Dávid Fia, a világ Megváltója. Most ennek a Megváltónak ismét helyre van szüksége, ahol együtt lehessen a tanitványokkal, és ezt a helyet most az Úr pontosan megmutatja nekik. Ő mindent csodálatosan irányit, embereket és eseményeket, Ő szervez itt mindent, Ő munkálkodik ennek az ismeretlen, névtelen embernek az életében, és annak az életében is akié a terem, s aki helyet ad ennek az üdvtörténeti eseménynek.
Milyen csodálatos minden ebben az eseménysorban, mindennek megvan a maga helye és szerepe. Itt mindenkinek engedelmeskednie kell, mert az Ember Fiának szenvedni és meghalni kell, mert másképp nem szerezhetett volna számunkra üdvösséget.
Ennek az embernek, aki mutatta az utat kész prédikáció az élete. Ez az ember is Jézus készségéről és szeretetéről prédikál nekünk, aki igy vállata a szenvedést, aki mindent ilyen szép rendben elvégzett a mi üdvösségünkért. Ez a történet arról is prédikál, hogy Jézus mennyire szeretett együtt lenni a tanitványokkal, hiszen kivánva kivánta a páskavacsorát velük elfogyasztani. Ez az ige arról is beszél, hogy Krisztus mindent az Ő tanitványaiért, vagyis érettünk tett. Amit Ő szenvedése árán megszerzett azt Ő nem tartotta meg magának, hanem szétosztotta közöttünk. Bizonyságot tesz ez a történet arról is, hogy valóban neki adatott minden hatalom mennyen és földön, Ő rendelkezik emberrel és állattal egyaránt, a körülményeknek is Ő a hatalmas és parancsoló Ura. Ez az ige azt is üzeni nekünk, hogy az életben nincsenek véletlenek, akkor sem volt és most sincs. Mindennek megvam a maga helye és szerepe az üdvösségünk történetében. Mi nem mindig értjük azt meg, hogy Isten hogyan használ fel embereket és eseményeket a mi életünkban, mint ahogy a tanitványok sem értették mindig azt, hogy mit és miért kell cselekedni. Nekik csak egyet kellett megérteni és nekünk sem kell mást tenni : bizzuk rá életünket az Ő vezetésére, higyjük azt, hogy Ő mindent jól cselekedett. Ahol nem is értjük Őt, ott is tanuljunk meg meghajolni és engedelmeskedni, vagy ahogyan nagyon találóan mondta valaki: ahol nem értjük Istent, ott tanuljuk meg Őt imádni. Milyen jó lenne, ha mi is megértenénk egy egész életre ennek a történetnek a mondanivalóját: jó hallgatni az Úrra, jó küvetni az Ő tanácsát, jó engedelmeskedni az Ő rendeléseinek.
Ez az ember, aki mutatta az utat legyen példa a mi számunkra. Bárcsak mi is lehetnénk ilyen vezetők mások életében. Ez az ember nem kocsmába, nem lebújba, nem bűnbarlangba, nem olyan helyre vezette a tanitványokat, ahol Isten nevét gyalázták és káromolták, hanem olyan helyre, ahol az Úr drága ajándékokat osztogatott az övéinek. Mi is vezetők vagyunk, valahová vezetjük egymást. Puszta létünk, cselekedeteink  mind- mind vezetnek embereket valahová. Emberek vesznek körül a családban, a munkahelyen, a gyülekezetben, akik tanácstalanok, nem tudják, hogy merre menjenek, merre induljanak, minket figyelnek, tőlünk várnak valamilyen eligazitást. Nem kell sokat beszélni, ime ez az ember meg se szólalt, mert csendes, de határozott járása jó irányba vezette az apostolokat. Nekünk se kell sokat beszélni, de egész életünk, magatartásunk hadd legyen útjelző tábla mások számára. Kövessük csendben az Urat, a Fájdalmak Emberét,  aki örök példát hagyott számunkra. Ha mi Őt követjük, ennek meglesznek az áldott gyümölcsei. Reménységünk lehet afelől, hogy másokat is Istenhez vezethetünk.
Ez az ember csak ennyit tett, többet nem hallunk róla az evangéliumban. De nem is kellett többet tennie. Csak két embert vezetett el a célhoz, de ebben áldás lett élete minden idők számára. Ha mi csak egyetlen embert tudnánk elvezetni Jézushoz, életünk nem lenne haszontalan élet, sőt gazdag élet lenne.
Kérdések
1. Miért szentelnek az evangéliumok olyan nagy teret Jézus szenvedésének a leirására?
2. Mi a különbség az ószövetségi páska és az Úrvacsora között?
3. Mit tehetünk akkor, ha nem értjük meg Isten parancsait?
4. Hogyan mutathatjuk másoknak a Jézushoz vezető utat?

Lőrincz István