Barangolások bibliai tájakon: Betlehem I.

Talán alig van olyan bibliai helységnév, ami olyan kedvesen zenélne bennünk, mint épp ez: Betlehem. Ilyenkor advent, karácsony táján különösen sok szó esik róla. Hadd beszélgessünk most épp erről, lássuk meg, milyen események fűződnek e kedves városhoz, és mi ezek üzenete a mi számunkra.  Nevének jelentése: kenyér háza. Az első találkozásunk ezzel a várossal tele van ellentmondásokkal. Van benne öröm és bánat, keserűség és reménység. Van benne élet és van benne halál. Itt hal meg Jákób szeretett felesége Rákhel, de itt születik meg fia Benjámin. Az utolsó, amir Rákhel tesz az, hogy nevet ad fiának. Ő eredetileg a Benóni nevet adja, aminek jelentése: fájdalom, szerencsétlenség fia. Hisz rettenetes az, ami itt történt, egy édesanya belehalt a szülésbe. Nem ritka eset ez, ami sajnos mind a mai napig sokszor megtörténik. Jákób is le van sújtva, de ő mégsem engedi, hogy a szomorúság uralkodjon el rajta, s ezért ő fia nevét Benjáminra változtatja, aminek jelentése: szerencse, boldogság fia, jobbkéz felőli gyermek. Hogy tudta ezt Jákób megtenni? Csakis hit által, ez kétségtelenül a hit cselekedete volt az ő életében. Isten Jákóbot hit által kiemelte a szomorúságból, kétségbeesésből. Rákhel meghal, de egy gyermek születik, s később majd ugyanitt megszületett a negybetűs Gyermek is, Isten Fia. S Jézus által a mi szomorúságunk is örömre fordulhat.

            Betlehemben egy bíró is született: Ibsán. Tudjuk azt, hogy Izrael országának tizenöt bírája volt, ezek között voltak híresek, mint Gedeon, Sémson, Sámuel és voltak kevésbé híresek, mint Ibsán is. Tulajdonképpen nagyon keveset tudunk róla. Nevének jelentése : gyors, fürge. Hét éven át bíráskodott Izrael felett. Harminc fia és ugyanennyi leánya volt, egyik legnépesebb család ez a Bibliában, s ugyancsak Betlehemben temették el, ahol született is. Mit is üzenhet ez a bíró nekünk? Mindenekelőtt azt, hogy Isten országában a kis emberek, még a névtelenek is nagyon fontosak. A Bibliában nem csak nagy emberek és nevek vannak, hanem olyanok is, akiknek a nevén kívül tulajdonképpen semmit se tudunk, sokakról még ennyit sem, mint erről a bíróról. De a lényeg az, hogy őt is éppúgy Isten hívta el, mint a nagynevűeket s  őket is Isten használta földi országa építésében. Hány ilyen kis szolgája van ma is Istennek, s mi is ilyenek vagyunk mind. Nem tudunk mi sem nagy dolgokat véghez vinni, de adott esetben az is óriási dolog, ha valaki sok gyermeket tud elfogadni és felnevelni Isten dicsőségére. Mennyire szükség lenne a mi népünk között is, a mi gyülekezeteinkben ilyen emberekre. Akkor nem kellene folyton azon keseregnünk, hogy szüntelen csak fogyunk és apadunk.

            A Biblia egyik legbájosabb, leglíraibb története a moábita Ruthról szól. Minden bibliaolvasó ember jól ismeri ezt a kedves történetet. Arról a családról mindenki tud, aki éhség elől menekülve indul el Moáb földjére Betlehemből, szülővárosukból, s végül az idős Naómi két pogány menyével indul vissza Betlehembe, de csak az egyikkel érkezik meg, mert a másik a határnál visszafordul. Egy család, amelynek élete hihetetlen mélységeken, megpróbáltatásokon megy át: éhség, többszöri halál és gyász, menekülés, bujdosás az idegenben. De a történet végén kiderül, hogy ezeken a próbákon át Isten végzi a maga csodálatos tervét, amiben egy pogány asszonynak is helye lesz, aki a sok próba között hitre jut, s aki tudatosan dönt anyósa Istene, az élő Isten mellett. Talán mi is úgy érezzük: annyi próba, szerencsétlenség ért minket. De semmi se lehet véletlen az életünkben. Isten még a rosszat is, amit a siralomvölgyben reánk bocsát javunkra fordítja, ahogy azt megtanultuk a Káté szavaival. De ez nem csak szép tanítás, hanem életünk valósága lehet. Az biztos, hogy Isten vezetését, nem mindig látjuk az életünkben, és még inkább igaz, hogy lázadozunk ellene. De a Bibliából azt tanulhatjuk meg, hogy Isten mégis mindig és mindent jól cselekszik. A Ruth története is erre tanít minket. Két szerencsétlen, sorsvert asszony érkezik meg a messzi távolból Betlehembe. Épp az aratás idején s ez se véletlen. Ruth, mint abban az időben a földdel nem rendelkező szegény emberek, elmegy a gazdák földjein kalászt szedegetni. A mózesi törvények irgalmas rendelkezése volt ez, hogy a szegények és jövevények eljárhattak ilyen célból a gazdák földjeire. Ruth történetesen a Boáz földjére jutott, de ez is Isten titkos vezetése volt. Ő talán nem is volt ennek tudatában, mint ahogy mi sem vagyunk mindennek tudatában, ami velünk történik. De később, visszatekintve életére ő is csodálva láthatta, hogy Isten mindent jól vezetetett az életében, semmi sem volt véletlen, mint ahogy a mi életünkben is mindent Isten vezet és igazgat. Bárcsak tudnánk jobban bízni Benne!

            Kiderül, hogy Boáz távoli rokona Naóminak. Ezért a levirátusi törvény szerint kötelessége is feleségül venni Ruthot, hogy a nemzetség ne haljon ki. S ő ezt meg is teszi. S olyan szép, ahogy az egész város lakossága áldást mond erre a házasságra, erre a családra. És ők valóban egy áldott család lesznek, hisz ebből a családból származik majd Dávid, s az ő családjából származik majd ezer év múlva a mi Megváltónk Jézus Krisztus az ő emberi természete és származása szerint. De ez lelkiképpen nekünk is megadatik, hisz a mi életünkben, családunkban is „megszülethet” Jézus, mi is hordozhatjuk Őt szívünkben és életünkben.  Ahogy Boáz és Ruth számára óriási kiváltság volt, hogy Jézus nemzetségi táblázatába kerülhettek, úgy a mi számunkra is a legnagyobb öröm lehet, hogy nevünk ott lehet a megváltottak és üdvözültek között.

            Betlehem leghíresebb ószövetségi szülötte kétségkívül Dávid király. Őt Isten Saul után hívta és választotta el, aki méltatlan lett hivatásához. Isten Sámuel prófétát bízza meg azzal, hogy egy más király kenjen fel, így jut Sámuel Betlehembe, az Isai házába. Isten ott megmutatja, hogy a legkisebb fiút választotta népe királyául. Ezt Sámuel se gondolta, ő arra gondolt, hogy valamelyik daliás termetű fiú lesz a király, de tetszett az Istennek, hogy a legkisebbet,  a legjelentéktelenebbet válassza ki és ő legyen majd Isten csodálatos eszköze. Mert az Isten olyan csodálatos mester, hogy a legkisebből ki tudja hozni a legnagyobbat, a legjelentéktelenebből a legcsodálatosabbat. S ehhez az kell csak, hogy valaki oda kerüljön Isten műhelyébe, ahol ahogy az áldott költőnő mondja: „kemény vésővel, döngő kalapáccsal, szerető, szelíd, szent simogatással, íme szobrok száza készül, néhány vonással naponta egészül”. Isten Krisztusban minket is kiválasztott, hogy az Ő országának építői legyünk. Isten minket is alkalmassá tud tenni erre a szolgálatra, s szüntelen formál, hogy azt minél hűségesebben, jobban tudjuk elvégezni.

            Azt mindnyájan tudjuk, hogy Dávid foglalkozás szerint pásztor volt. Amikor ezt végezte, sokszor meg kellett védje nyáját a medvéktől, oroszlánoktól. De eljött az idő arra is, amikor Dávid egy még veszedelmesebb ellenséggel kellett megküzdjön, aki gyalázta Istent és az Ő népét. S ez az egyszerű pásztorfiú vállalja az emberileg kilátástalannak látszó harcot és legyőzi az ellenséget. Dávid az Úr nevében indul a harcba, és az Ő nevében és nevével diadalmaskodik az ellenség felett. Dávid tudja, hogy neki is van Pásztora, s ezért nem szükölködik, ezért nem kell félnie a halál árnyékának völgyében sem, ez a Pásztor vezeti őt győzelemből-győzelembe.

            Jézus Krisztus később magát nevezi a Jó Pásztornak, aki életét adja a juhokért, akit azok ismernek és követik a hangját. Milyen jó ez nekünk ebben az adventi időben, hogy a mi Pásztorunk újra jön hozzánk, mi készülődhetünk az Ő fogadására, születésére. S ami még fontosabb: életünket mi is  az Ő kezébe tehetjük.

Olvasandó igék: 1Móz.35,19, Bírák 12,8-10, Ruth 1,19.22, 4,11, 1Sám.17,15, Zsolt 23