Mit tanít a Szentírás : a hitről

Nagyon sok emberrel találkozunk, akik így beszélnek : én nem hiszek csak abban, amit látok, ami felől magam is megbizonyosodom. Nem fogom csak úgy elhinni azt, amit a Biblia mond, amit mások Istenről nekem mondanak. Az ilyen ember nem gondolja meg azt, hogy a megbizonyosodásnak is több módja van és nem csak az egy, amit ő elgondolt. Az ilyen ember azt mondja : bizonyísd be nekem azt, hogy Isten létezik. De hogyan? Vezessem le ezt úgy, mint ahogy egy matematikai tételt levezetnek?  Ez pont olyan lehetetlen vállakozás, mint egy süket embernek bebizonyítani azt, hogy milyen szép egy zenedarab. A hitetlen emberből épp az hiányzik, amivel ő Isten valóságát meg tudná ragadni : a hit. Az ilyen emberért csak imádkozni lehet, mert hitet csak Isten tud Szentlelke által valakinek ajándékozni.

Feltevődik itt az a kérdés is, hogy miért olyan fontos a hit? Miért fog elveszni a hitetlen ember és miért tartatik meg a hívő ember? Hogy van az, hogy ezernyi jó cselekedet se tud minket üdvözíteni, de a hit az igen? Miért helyez maga Jézus is akkora hangsúlyt a hitre, hogy minden embernek a hitére kérdez rá, azt dicséri meg, vagy épp annak meglétét hiányolja? Miért mondja Jairusnak, a halott zsinagógafőnek : csak higgyj! Miért mondja a Zsidókhoz irt levél, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni? Semmiképpen nem azért, mert a hit valamennyire is érdemszerző lehetne, hanem azért, mert ez az egyetlen út arra, hogy Istennel közösségbe kerüljünk, hogy az Ő ajándékait elfogadhassuk. A hit végső soron bizalom. Emberi viszonylatban is úgy van, hogy ha nincs bizalom, akkor nincs közösség. Jaj annak a házasságnak, ahol a házastársak nem bíznak egymásban! Ott minden megszakad, ott mindennek vége van. A mi legnagyobb nyomorúságunk a hitetlenségünk, Isten iránti bizalmatlanságunk. A hitetlen, bizalmatlan ember pedig semmit sem tapasztalhat meg Isten kegyelméből.

A Szentírs azt is megmutatja, hogy a hitben egyfajta szent „erőszakosság” is kell legyen. Hinni merni kell. A hit merészsége két dologból áll. Egyfelől látnunk kell a magunk méltatlan voltát. Nagy baj az, ha valaki természetesnek, magától érthetődőnek veszi a bűnbocsánatot, azt hogy Isten elfogadja őt. Másfelől azonban Isten kegyelmességét is látnunk kell, azt hogy az Ő kegyelme nagyobb, mint a mi bűnünk. Ez a hit merészsége, amit Isten soha nem vesz rossz néven. Láthatjuk ezt szépen a kananeus asszony történetében. Ennek az asszonynak semmi „ joga” nem volt lánya gyógyulását kérni. Ő nem volt a szövetség gyermeke, Izrael népének a tagja. Jézus kezdetben érezteti is vele, hogy Ő elsősorban Izrael elveszett juhaihoz küldetett. De ez az asszony nem adja fel a harcot és Jézus végül is kapitulál az asszony bátor és merész hite előtt. Ez az asszony merészen mer hinni az Isten kegyelmében és ez egyszerre példamutató és megszégyenitő a mi számunkra. Merünk-e mi nagy dolgokat várni és kérni Istentől? Jézus sohasem igazolja a hitetlenséget, de mindig védelmébe veszi és megjutalmazza a nagy hitet. Mi Jézust sohasem hitünkkel bántjuk meg, hanem mindig kételkedésünkkel és kicsinyhitüségünkkel. Magunkat mindig kicsinek és méltatlannak kell látnunk, Istent azonban nagynak és dicsőségesnek, aki nem szégyenit meg minket hitünkben, sőt inkább megjutalmazza hitünket és megáld minket hitünk merészségéért.

A Szentírásra mindig az jellemző, hogy sokoldalú, a dolgokat mindig több szemszögből világítja meg. Úgy vannak a Szentírásnak az igazságai, mint az a gyémántdarab, amit a Nap felé tartunk, és amely ujra és ujra szebbnél szebb árnyalatokban pompázik. Néha arra biztat a Szentírás, hogy ne túl sokat foglalkozzunk önmagunkkal, az ú.n. hitéletünkkel sem, máskor viszont arra szólít fel, hogy nézzünk csak önmagunkba, tartsunk önvizsgálatot, hisz anagyon könnyen előfordulhat ilyenkor, hogy meglátjuk a hitéletünkben levő fogyatkozásokat. Megtörténhet az is, hogy a mi hitünknek a tartalmával baj van, de az is előfordulhat, hogy a hit tartalmával nincs baj, hanem annak az alkalmazásában vannak nehézségek. A Szentírás nagyon komolyan figyelmeztet arra, hogy a hitünk lehet halott vagy más szóval hiábavaló hit. Ez adott esetben nagyon súlyos helyzetet idézhet elő. Ezt a problémát nem lehet egyszerüen azzal megoldani, hogy azt mondjuk, hogy mi nem a kegyes emberben hiszünk, hanem Krisztusban. Ezért fontos a Szentírásnak az a felszólítása, hogy szünteleneül vizsgáljuk meg hitünket, annak valódiságát. Még az sem elég, hogy vannak bizonyos jó cselekedetek az életünkben , de ha azok nem a megtérés gyümölcsei akkor azok mögött nem a hit áll. Aki azt állítja, hogy ő hisz a bűnök bocsánatában, de megtűr bizonyos bűnöket az életében, az valójában mégsem hisz abban. Találóan mondta valaki : egyedül hit által igazulunk meg, de nagy baj az, ha a hit egyedül marad és nem követik azt cselekedetek az életünkban. Az élő hit életes cselekedeteket von maga után.

Ezek után feltevődik a kérdés, hogy mik az élő hit ismertető jegyei? Ebben a kérdésben nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, mert nagyon sok félreértés, gyanakvás van ezen a területen. Ebben az életben mindennek van ismertető jele. Van ismertető jele annak, hogy valaki él még és annak is, hogy már meghalt. A halottnak már nem ver a szive, nem beszél, nem hall. A Szentírásban van egy példázat , ami sokat mond ebben a tekintetben. Az okos szűzeknek nem csak lámpásuk volt, hanem olajuk is a lámpában. Ők komolyan vették a feladatukat, a vőlegény várását. A balga szűzek könnyelmüek és felelőtlenek voltak, nem gondoltak arra, hogy kellő mennyiségü olajat is vegyenek magukhoz. Mind a két csoport hitte azt, hogy a vőlegény meg fog jönni, mind a két csoport várta annak érkezését. Ebben nem volt köztük különbség. A különbség abban volt, hogy az okos szűzek levonták a hitből származó következtetéseket. Az okos szűzek hite igazi volt, a balgáké látszat.

János apostol is beszél a hit ismertető jeleiről. Ő azt mondja, hogy ez nem más mint a szeretet. Aki gyűlöl az a halálban marad, az még nem ment át a halálból az életre. Vigyáznunk kell, hogy ne vonjunk le hamis következtetést, ne így gondolkozzunk : én most szeretni fogom a testvéremet és akkor átmegyek a halálból az életre, ekkor azt gondolhatnám, hogy a jó cselekedeteim válthatnak meg engem. Nem azért igazulok meg, mert jó cselekedeteket tudok felmutatni, hanem azért tudok jót cselekedni, mert már megigazultam. A fa nem azért él, mert gyümölcsöt terem, hanem azért teremhet gyümölcsöt, mert él.

Fontos ebben a kérdésben a hit és megtérés kapcsolatát is megvizsgálni. Vannak olyan emberek, akik megtérés nélkül akarnak hinni és olyanok is, akik hit nélkül akarnak megtérni. A Szentírás világosan tanítja, hogy ez a két dolog elválaszthatatlan egymástól. Jézus és Keresztelő János is egy mondatban beszél a kettőről, Péter is a pünkösdi prédikációjában. Aki megtérés nélkül akar hinni, az végül is nem Krisztusban hisz, legfeljebb a Róla szóló tanításban, rosszabb esetben a maga által elképzelt keresztyén életben. Aki pedig hit nélkül akar megtérni , az végül is nem Krisztushoz tér meg, hanem csak egy bizonyos erkölcsi normához.

Végül hadd szóljunk a hit csodálatos erejéről. Az erő nyilván nem tőlünk van, hanem Istentől. Az igazi hit tudja, hogy az ember önmagában gyenge és erőtelen, de a hit lényege épp az, hogy nem önmagára, hanem Krisztusra néz. A hit már most és itt az örökkévalóságból él. Hit által a jövő dicsősége már most a jelenre is kirasztja erejét és hatalmát. Hit által találkozik a Golgota keresztj, a nyitott sír és az új ég és új föld valósága, s ebben a találozásban ott lüktet a hivő ember diadalmaskodó élete ma.

Olvasandó igék: Hab. 2,4,  Máté 15,28,  25,3, Márk1,15, Luk.8,5O Ján.2O,25,   Zsid. 11 fej. ,Jak.2,26 ,   1Ján 3,14,  5,4 

                                                                                    Lőrincz István