Mit tanít a Szentírás : az Isten országáról

            Jézus Krisztus ezzel kezdte és ezzel is végezte igehirdetését. Hirdette, hogy elközelített az Isten országa, ennek lényegét sok példázatában, beszédében és minden cselekedetében felmutatta, majd mennybemenetelekor parancsot adott tanítványainak, hogy mindenkit tegyenek ezen ország polgáraivá. Az egyház, az Isten népe nélkülözhetetlen eszköze az Isten országa terjedésének és növekedésének. Az egyház szent kötelessége, hogy ezt az országot hirdesse, azt megnyissa , illetve bezárja az emberek előtt az igehirdetés és a bizonyságtétel eszközeivel. Milyen komollyá teszi ez a mi szolgálatunkat. Nem akárhogyan kell nekünk ezt az országot hirdetni. Mert csak igéje és Szentlelke által gyűjti a mi Urunk az Ő egyházát. Mi teljességgel bele kell simuljunk az igébe, a Szentlélek munkájába. Mi nem egy akármilyen országot hirdetünk, hanem az Isten dicső és szent országát. Isten országa csak úgy növekedhet, ha engedelmes eszközei leszünk az igének és a Léleknek. Ez arra figyelmeztet, hogy az igét szünteleneül tanulmányoznunk kell, s ugyanakkor a Lélek vezetéséért is kell könyörögnünk.

            Nem véletlen az sem, hogy manapság sokat beszélünk az igehirdetés válságáról. Sok szó esik arról, hogy az igehirdetés nem időszerű, életidegen, nem eléggé konkrét, nem nevezi néven a dolgokat, megmarad az általánosságoknál. Kétségtelen, hogy ezek a kritikák sok igazságot tartalmaznak, de talán még sem ez az igehirdetés legnagyobb nyomorúsága, hanem az, hogy nem hatalommal szól, hogy nem késztet döntésre. Mert az igehirdetés egy olyan üzenet, amire válaszolni kell, vagy igent, vagy nemet kell mondjon rá az ember. Az igehirdetés nem egy teológiai előadás, mégcsak nem is egy tudományos megalapozottságu magyarázó beszéd, hanem az Isten országának megnyitása vagy bezárása az emberek előtt. Nagyobb komolyság el sem képzelhető sem az igehirdető, sem az igehallgatók számára. Nagyon vigyáznunk kell arra, hogy ne ott akarjunk zárni, ahol Jézus nyitni akar, és ne ott akarjunk nyitni, ahol Jézus zárni akar. Óriási felelősség mind igét hirdetni, mind pedig igét hallgatni, hiszen Krisztus ezen evangélium szerint fog ítélni mind most, mind pedig az utolsó napon.

            A nehézség abban áll, hogy a Bibliában nagyon sok olyan ige van, ami arról szól, hogy nehéz bemenni az Isten országába, hogy még az igaz is alig tartatik meg, hogy sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak és sorolhatmnám tovább. De nem kevésbé igaz az is, hogy nagyon sok olyan ige is van, ami tele van hivogatással, kegyelmes ígérettel. Nagyon kell vigyázzon mind az igehirdető, mind pedig bármely bizonyságtevő, hog ne váljon egyoldalúvá. Hogy ne essen bele abba  a hibába, hogy túl nehézzé, vagy pedig túl könnyűvé teszi az Isten országába való bejutást. Mi a teljes Szentírást kell hirdetnünk és mind a bejutás nehézségét, mind pedig annak örömét fel kell mutatnunk az emberek előtt. Mi a nehezet nem tehetjük könnyűvé, de a könnyűt se tehetjük nehézzé. Ezeket az igéket nem szabad egymással kijátszani, mert mind a kettő egyszerre igaz, és ez így kell mind az igehirdetésben, mind pedig a bizonyságtételben megszólaljon. Vigyázzunk arra, hogy se ne fenyegessük az embereket, de ne is hízelegjünk nekik olcsó kegyelemmel, olcsó evangéliummal. Mert igaz az, hogy Krisztus kegyelme és keresztje megnyitotta számunkra a menny kapuját, de az is igaz, hogy abba mi mégis egy kemény lelki harc és tusakodás által mehetünk be. Hadd lássák az emberek ezt rajtunk egész magatartásunk által.

            Az Isten országának egy különös Királya van. Az első dolog, amit világosan látnunk kell, hogy nem mi kell Őt Királlyá tegyük. A kenyerek megsokasítása után a sokaság épp ebbe a hibába esett bele. A kérdést az teszi olyan nehézzé, hogy Jézus egy olyan Király, aki szolgai formát öltött magára. S az ember olyan nehezen tudja a kettőt összeegyeztetni. Az alázat, az önmegtagadás, a szolgai munka a mi gondolkodásunkban sehogysem egyeztethető össze a királyi tisztséggel és méltósággal. Mi ezeket a dolgokat a legszívesebben elkerülnénk. Amikor Jézus ilyen Királyként jött el ebbe a világba, akkor az emberek , sőt még a tanítványok is tiltakoztak ellene. A zsidók vártak egy királyra, de nem olyanra, aki a szeretetben valósítja meg királyságát, hanem olyanra, aki a nemzeti ideált fogja megvalósítani, és ugyanakkor megoldja a kenyérkérdést, és az összes többi kérdésüket is. Amikor Jézus ebbe az irányba cselekedett, akkor azonnal királlyá akarták tenni és nem vették észre, hogy Ő már rég az, ha pedig engedné, hogy úgy legyen király, ahogy ők akarják, akkor már nem lenne az Isten országának a Királya. Akkor Ő is csak egy lenne a sok földi király közül. Jézust végső soron ezért juttatják keresztre népének vezetői, mert nem az ő elképzelésük szerint akart király lenni.

            Vigyázzunk, mert ebbe a hibába nem csak a zsidók estek bele, hanem mi is beleeshetünk. Hányszor nem egyezik a mi elképzelésünk se az Ő királyságával!

            Nagy kérdés az, hogy mi az Ő tanítványai mennyire tudjuk követni az Ő példáját, mennyire tudunk engedelmes követői lenni. Mi sokat beszélünk arról, hogy Ő a mi Megváltónk, Szabadítónk, és ez jól is van így. De ne feledkezzünk meg arról, hogy Ő nekünk mindenben példát is adott, és azt mondta, hogy amiképpen Ő cselekedett, mi is úgy cselekedjünk. Vajon nem azért akarják olyan kevesen követni ma Jézust, mert nem vagyunk eléggé krisztusi emberek, nem követjük eléggé az Ő példáját? Az igaz, hogy mi nem vagyunk krisztusok, mi nem tudjuk megváltani ezt a világot, nem is kell, de mi vagyunk ma a Jézus kezei, lábai,akiken keresztül Ő valamit meg akar mutatni ennek a világnak.

            Ha mi Jézusnak az Isten országáról mondott szavait jól szemügyre vesszük, akkor feltűnő a mi számunkra, hogy az Isten országa legtöbbnyire egy eljövendő, egy a jövőben megvalósuló dolog. De azért azt is kell látnunk, hogy az Isten országa már most itt jelen akar lenni közöttünk, ennek már most vannak jelei. Ahol neki valóban engedelmeskednek, ott az Ő országa már most megtapasztalható valóság. Mi engedelmességünk, hitünk által már most ebben az országban élünk, ennek erőterében, ennek hatalma alatt. Ott Jézus Krisztus már most Királyként uralkodik felettünk. Mi nem csak Isten országa jövőbeli eljöveteléért kell buzgón imádkozzunk, hanem azért is, hogy ez épp bennünk és általunk már itt és most valóság lehessen. S milyen boldogok lehetünk, ha ennek jeleit már most láthatjuk a magunk, családunk vagy a gyülekezetünk életében. Ez már valóban az eljövendő Isten országának előízét hordozza magában.

            De amikor ezt érezzük és látjuk, épp akkor lesz még nagyobb a vágy a szívünkben az Isten országának teljessége után. Krisztus szép példázatokban beszélt nekünk ennek a beteljesedett országnak a szépségéről és dicsőségéről. Mi hisszük azt, hogy az valóban kimondhatatlanul szép lesz, valóban egy királyi menyegzőhöz fog hasonlítani. De mit tegyünk addig? Mit tegyünk addig, amíg ez eljön hozzánk? Jézus ezt is megmondja. Úgy készülünk ebbe az országba, hogy szolgálunk. Hogy megyünk a szegényekhez és az éhezőkhöz, látogatjuk a betegeket, a foglyokat, felruházzuk a mezíteleneket. Amit ezekkel megcselekszünk, azt mind Jézussal cselekedjük meg.

            A kegyelem által megváltott és megújitott élet az alázatos szolgálatban találja meg küldetését. Mi egyszerüen szolgálunk, dolgozunk, végezzük azt, amit Urunk reánk bízott, és hisszük, hogy majd a maga idejében gazdagon adatik nekünk az Isten örök országába való bemenetel. Mekkora nagy dolog, hogy Jézus már itt a földi életünkben munkával, feladattal bíz meg bennünket. Hogy ránk bízza az Ő országát, ránk bízza az igét, ránk bízza a szereteteszolgálatot, egyszóval mindent ránk bíz. Hát van-e ennél nagyobb kiváltság, van-e ennél nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a Királyok Királyának a szolgálatában állhatunk? S gondoljuk meg azt is, hogy honnan emelkedhettünk ebbe a mennyei magasságba? Onnan, hogy kárhozatra méltó, nyomorúlt bűnösök voltunk. Innen hívott el, innen hívott ki, hogy legyünk az Ő dicső országának polgárai és munkásai.

            Mit mondhatunk ezek után? Csak azt, amit az ének gyönyörüen így fogalmaz meg:

Örök életem sem lesz elég,

Zengnem az Ő dicséretét.

Olvasandó igék :Mát.5,3,  6,1O, 7,13-14, 9,13, 16,19, 25,34-35, 28,18-2O,Luk.1O,16,  Ján. 6,15, 13,13-17,  19,14-15,  2Pét.1,11

                                                                                                Lőrincz István