Mit tanít a Szentírás : a királyi tisztről

          Ennél a kérdésnél nem lehet máshonnan elindulni, mint hogy : Isten a Király. Az Ő hatalma korlátlan, mindent megtehet, ami az Ő szentségével és szeretetével nincs ellentétben. Az ember számára nincs nagyobb áldás, mint hogy teljességgel alárendelje magát Isten uralmának, mivel Isten mindig a legjobbat akarja az ember számára. Isten számára nincs fájdalmasabb, mint amikor az ember nincs megelégedve az Ő uralmával, amikor az ember ki akar törni az Ő uralmából. Pedig milyen sokszor megtörtént ez Izrael népének az életében is! Isten helyett embert akartak királlyá tenni. Amikor az ember az Isten királyságát emberi királyságra cseréli fel, mindig meg kell lássa annak súlyos következményeit. Mindig tévútra jut az az ember, aki Isten helyett bűnös emberek, vagy a saját énjének az uralmát választja. Ez a szabadság helyett mindig a szolgaságot hozza magával. Az a jó földi király, aki Istennel, a legfőbb Királlyal szemben kicsinynek és erőtlennek érzi magát. Dávid bár király volt, de annyira meg tudta magát alázni Isten előtt. Tudta, hogy  mindenben Tőle függ, Neki van kiszolgáltatva.

            Isten az Ő királyi hatalmának egy bizonyos részét átengedi az embernek a teremtett világban. Isten már a teremtéskor uralmat adott az embernek, a tenger halai, az ég madarai felett. Isten értelmet adott az embernek, amivel ezt a királyi hatalmát gyakorolja. Az ember lehetőségei nagyon naggyá lettek a tudomány, a tehnika, a kúltura fejlődésével. Már a zsoltárírót is lebilincselte az a tudat, hogy Isten az embert mekkora hatalommal ruházta fel, hogy csak kevéssé kisebb a hatalma, mint az Istené. De egy dologról az ember sohasem feledkezhetik el, éspedig arról, hogy ezt a hatalmat Istentől kapta. Minél nagyobbá válik az ember, annál nagyobb lesz a felelőssége Teremtőjével szemben és annál nagyobb dicsőséget kell adjon Neki. Jaj az embernek, ha nem ezt teszi. Akkor egész bizonyosan visszaél hatalmával. S abban a pillanatban, amikor ezt teszi rendkívül veszélyessé válik. Mert ilyenkor az ember minden hatalmát és tudományát a bűnben akarja kamatoztatni. Ilyenkor az ember függetleníti magát Isten királyságától és azt teszi, amit bűnös szíve diktál. Az Ószövetségben rengeteg olyan gonosz királlyal találkozunk, akik nem akarták Istent maguk fölött elismerni. Sokszor megtartották az istenfélelem, vagy jobban mondva a vallásosság látszatát, de közben eszükbe se jutott Isten akaratát kérdezni és azt követni. Sokszor Isten csak eszközzé vált a saját politikai vagy gazdasági céljaik elérésére. De az Újszövetség is egy olyan királlyal kezdődik, aki megölet ártatlan kisgyermekeket csak azért, hogy az ő királyi poziciója biztosított legyen, hogy nehogy valaki is veszélyeztetni merje az ő hatalmát és uralmát.

            Manapság ez a heródesi indulat szintén Isten ellenes érzésekben nyilvánul meg. Az ilyen ember megfeszíti Krisztust az ő szentségtelen és gonosz életével. Vigyázzunk, mert ez a Heródes mindnyájunk szívében ott rejtőzik és uralomra akar törni bennünk. Boldog az az ember, aki ezt meglátja, bevallja és életét újra és újra Krisztus áldott uralma alá rendeli.Ilyenkor az emberi élet csodálatosan kibontakozhat és nagy áldássá lesz mások számára is. De ha nem ezt tesszük, akkor a királyi hatalom egy démonikus erővé válhat számunkra, mert ilyenkor a királyi hatalom nem azt a célt szolgálja, amire azt Isten nekünk adta : az Isten és felebarát szeretete. Ilyenkor a tudomány és a kúltura is szeretetnélkülivé, hideggé válik. Luther az ember bukását abban látta, hogy önmaga felé fordult. Az önmagunk felé fordulás pedig a legrosszabb, ami létezhetik. Most Karácsonykor láthatjuk azt, hogy Isten szeretete épp abban mutatkozott meg, hogy Ő kilépett önmagából, felénk, a bűnös világ felé fordult. A betlehemi jászolban egy igazi Király fekszik, egy mások felé forduló Király. Ő az isteni szeretet Királya, amely szeretet abban bontakozott ki és dicsőült meg, hogy ki tudott lépni önmagából, be tudott lépni ebbe a bűnös, nyomorult létbe, átformálva és átalakítva egészen azt. Mert a szeretetben mindig valami csodálatos királyi méltóság van. A keleti bölcsek épp ezért borulnak le előtte, mert meglátják Isten királyi szeretetének méltóságát felragyogni e kisded arcán. Mi keresztyén emberekként ebből a királyi méltóságú szeretetből kell valamit felmutatnunk. Ez a mindennapi életben úgy valósulhat meg, hogy kilépünk önmagunkból, merünk nyitni, elindulni az emberek felé. Megkeressük azokat, akik e szeretet tárgyaivá lehetnek a mi életünkben. Így lesz a mi királyságunk Krisztus királyságának részévé, így lehet a mi életünk az Ő dicső országának egy kis részévé, megvalósulási helyévé.

            Nagyon vigyáznunk kell arra, hogy a különféle bűnök ne rombolják le bennünk ezt a királyságot. Ha bűn kezd uralkodni bennünk, akkor a Krisztus királyságának vége szakad. Lehetnek ezek olyan bűnök is, amiket mi kis jellemhibáknak nevezünk, mint heveskedés, féltékenység, irigység, pletykálkodás, tisztátalanság, fösvénység. Ezek bizony hamar kizárnak minket Isten országából. Ezért nagyon oda kell figyelnünk a mindennapi életünk apró-cseprő dolgaira, mert sokszor ilyen "banánhéjakon" csúszik el királyi méltóságunk. Amikor naponta azzal a kérdéssel szembesülünk, hogy mit szabad és mit nem, akkor újra fel kell tennünk a kérdést : most én ezt vagy azt a dolgot tényleg Krisztussal akarom megtenni, vajon az Ő uralma lesz ebben nyilvánvalóvá? Ha ezekre a kérdésekre nem tudok igennel válaszolni, akkor jobb ha nem teszem meg ezt vagy azt a dolgot. Ezeket a kérdéseket nem lehet egyszer s mindenkorra tisztázni, ez egy állandó harcot jelent az életünkben. Isten erre nekünk egy gazdag lelki fegyverzetet bocsát rendelkezésünkre. Vegyük igénybe bátran ezeket a fegyvereket, éljünk velük, harcoljunk velük, s ahol harc van, ott a győzelem nem fog elmaradni.

            A Krisztus királysága rejtett királyság. Ezt földi életének idejében sem látta meg mindenki, sőt annyira nem látták sokan, hogy csúfolódtak vele, gondoljunk csak a római katonákra a szenvedés történetében. Krisztus királyságát csak az újjászületett ember látja, akiben ez nem történt meg, az hasonlatos lesz a római katonákhoz, akik csúfot űztek Krisztus királyságából. Heródes jelet kért Jézustól, s amikor Ő ezt nem tette meg, szintén megcsúfolta Jézust éppúgy, mint a római katonák. A csodálatos az, hogy Jézus engedte magát kicsúfolni annak ellenére, hogy akkor is az övé volt minden hatalom mennyen és földön és egyetlen pillanatban megsemmisíthette volna ellenségeit. De Jézus nem tette meg ezt, királyi hatalmának és voltának kicsúfolását papi és prófétai módon elhordozta. Amíg Krisztus vissza nem jön, addig királysága rejtett marad. Mi csak egyet tehetünk : imádkozzunk azért, hogy Isten Szentlelke nyitogassa az emberek szemét Krisztus királyságának a meglátására és adjon ugyanakkor engedelmességet és alázatot az előtte való meghajlásra. Pál is ezt tette Félix helytartó előtt. Azt kívánta, hogy bárcsak lehetne Félix és mindazok, akik hallgatták olyan, mint ő. Mi is ezért imádkozhatunk és erről tehetünk bizonyságot.

            Mi azonban tudjuk, hogy ez nem mindig marad így. Egyszer majd mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Ő Király. Akkor leteszi az alázatosság ruháját és felölti bírói köntösét, hogy megítélje a föld népét. Amíg ez meg nem történik még el lehet ismerni Őt Úrként és Királyként és meg lehet hódolni előtte. Aki ezt nem teszi meg, az már csak Bíróként fog találkozni Vele és ez a pillanat rettenetes lesz. Az egyház népének feladata hirdetni a megtérést és felszólítani az embereket arra, hogy a kegyelmi időt jól és jóra használják fel. Világosan kell hirdetni, hogy Krisztus vissza fog jönni ítélni élőket és holtakat. A missziónak és evangélizációnak egyetlen nagy célja ezt elmondani és felszólítani az embereket arra, hogy készüljenek erre az eljövetelre.

            Vigyázzunk arra, hogy akár igehirdetőként a szószéken, akár igehallgatóként és bizonyságtevőként az élet szószékén ezt az igazságot ne hallgassuk el. Ne maradjunk meg a hangulatoknál, a kedves kisdednél, mert Ő a dicsőségben visszatérő Úr lesz egykoron, aki másodszor már nem alázatban és elrejtettségben jelenik meg, hanem dicsőségben és ítélő Biróként. Hadd legyen ez az ünnep is áldott alkalom ennek hirdetésére, s bárcsak sok szív meghódolhatna igazán és egészen a nagy Király előtt!

            Olvasandó igék :2Krón.13,2, Zsolt.8,6-7, Mát.2,2.16, 24,3O, Luk.13,21,23,11,  Ján.19,23, Ap.csel. 26,29, Róm.6,12, Ef.6,11,  2Tim.4,1-2, Jel.21,24

                                                                                                            Lőrincz István