Mit tanít a Szentírás : az ifjúságról

          A felnövekvő gyermek, a jövendőbeli ifjú  állandóan meglepetések előtt áll, ezek sokszor elragadóak, de sokszor fájdalmasak is. A gyermek-ifjút elvarázsolja mindaz az új, amivel naponta találkozik. A gyermekség, az ifjúság ideje olyan, mint egy nagy felfedezőút a maga szépségeivel és veszélyeivel. Az ifjúság az az idő az ember életében, amikor elindul felfedezni az élet titkait, mélységeit.  A szülők sokszor nagyon félnek ettől. De ők maguk is érzik, hogy a gyermekük egyszer meg kell találja az útját, ki kell bontakoztassa egyéniségét. Bármennyire is féltjük őket a rájuk leselkedő veszélyektől, el kell engednünk őket erre a nagy, lebilincselő és izgalmas útra. Az egyetlen, amit mi erre az útra nekik adhatunk, hogy megláttatjuk velük azt, hogy életünknek van egy Ura, van szerető és gondviselő Istenünk, aki Jézus Krisztusban Megváltónkká is lett. Ki kell bocsátanunk gyermekeinket, ifjainkat az életbe, és ebben olyan jó tudni azt, hogy felettük is ott van Isten kegyelmes szeretete. Nem hajléktalanok ők, van "tető" a fejük felett, Isten szeretete kíséri őket. Ezért nagyon fontos, hogy miközben a gyermek megismeri az életet, ismerje meg Istent is. Nem elég az életet megismerni, meg kell ismerni az élet Istenét is, aki vezet és utat mutat nekünk az életben. Mekkora ajándék, ha egy ifjú nem csak az életet fedezi fel, hanem abban Isten kegyelmét és vezetését is.

            Nagyon sok felnőtt beleesik abba a hibába, hogy egy gyermektől, egy ifjútól ugyanolyan kegyességet, érett hitéletet vár el, mint egy felnőttől. Ha ezt az ifjúban nem találja meg, rögtön kész van a lesújtó ítélettel. Pál is kiigazít minket ebben, hisz ő magáról is azt mondja : mikor gyermek voltam, úgy cselekedtem, mint gyermek. Az nyilvánvaló és igaz, hogy ugyanaz a Szentlélek munkálkodik az ifjú szívében, éppúgy mint a felnőtt ember szívében, csakhogy ez megvalósulásában mégis más lesz. Ahogy egy gyermek csecsemő, serdülő és felnőtt korában egészen másképp viszonyul ugyanazon szülőkhöz, éppúgy van ez az ifjú életében is. A hitnek egészen más a színezete az életkortól függően, amelyben élünk. Csak egy dolog a fontos : hogy egy ember egész életén át Isten mellett maradjon. Sámuel gyermekként is az Úr félelmében élt és majd felnőttként és bizonyára ifjúként is. A gyermek, az ifjú azt kell lássa szüleinél, hogy számukra az Istennel való közösség a legfontosabb. Az geyermek-ifjú életében is az a legfontosabb, hogy kialakuljon az Istennel való közösség, a többit majd Isten végzi el.

            Az ifjúságot a mértéktelenség, a korlátok áthágása jellemzi, és ez sokszor bizonyos értelemben zűrzavarossá teszi az életüket. Ők az életben a korlátlan lehetőségek megvalósulásának esélyét látják. Ez lassan ülepszik le bennük, lassan rendeződnek a dolgok és kerülnek a maguk helyére. Ez sokszor nem is kis krízis által megy végbe az életükben. Ezért az ifjúkorra sokszor a végletek a jellemzőek, egyik pillanatban magasra csap a jókedv, a másikban már mély szomorúság lepi meg a z ifjút. Az ifjú meg kell tanulja, hogy nem csak az a fontos hogy ő sokféle ajándékot kapott, hanem az még fontosabb, hogy ezeket az ajándékokat hogyan használja fel. Mert a legszebb és legjobb ajándékokat is teljesen tönkre tesszük, ha azokat nem jól és jóra használjuk fel. Ezért az ifjúság sokszor a nagy "életkarambolok" ideje is. Ezek azért történnek, mert az ifjak nem akarnak Isten igéjére hallgatni, az élet használati utasitására. Amikor Pál azt tanácsolja Timóteusnak, hogy az ifjúkori kívánságokat kerülje, akkor nem azt kéri, hogy Timóteus vonuljon kolostorba, mintha minden ebben a világban bűn volna. De igenis figyelmezteti őt arra, hogy az ifjúkornak van sok rendezetlen, könnyelmű, féktelen kívánsága is. Ezért az ifjúkornak is egy isteni fegyelmezésre van szüksége. Pál ezért azt is mondja, hogy Timóteus törekedjen az igazságra, a hűségre, az istenfélelemre és a többi keresztyén erényre, mert csak így lehet igazi élete. Ezért rendkívül fontos az ifjú számára a közösség, mert a közösségnek rendkívüli fegyelmező ereje van. Egy jó közösség az ifjú számára megőrző erővé válhat az ifjúkori kívánságok között.

            Az ifjúság egyik legpozitívabb jellemzője az elszántság. Ők a mindent vagy semmit , most vagy soha jelmondatokat tűzik ki életük zászlajára. Ezért a jellemvonásért az ifjúságra az idősebb nemzedéknek is óriási szüksége van, azért hogy lélekben fiatal maradjon. Mert az idősebbek könnyen belenyugszanak az úgymond változhatatlanba. Könnyen elfogadják a rossz dolgokat, mondván hogy nem lehet változtatni rajta. Megszokják a visszás állapotokat az egyházban, társadalomban egyaránt. Az ifjúságnak még van érzéke arra, hogy elszánt legyen, ne legyen olcsó módon megalkuvó, hogy állhatatosan kitartson egy cél érdekében.

            A fiatalok nagyon kritikusak az idősek irányában. Az idősek a kritikát el kell fogadják, nyitottak kell legyenek arra, hogy gyerekeiktől tanuljanak. Nem úgy van az, hogy a szülő neveli a gyermekét, mert a gyerek is neveli a szüleit. Ha Jézus életét és tanítását megvizsgáljuk akkor ott is azt látjuk, hogy a szülő példa kell legyen a gyermek számára, de nem kevésbé igaz az is, hogy a gyermek is példa kell legyen a szülő számára. A szülő kell tudja, hogy mit akar a gyermekének megtanítani, de azt is világosan kell lássa, hogy mit tanulhat ő maga is a gyermekétől. Jézus maga is sokszor állított kisgyermeket példaképül a tanítványai elé. Jézus épp a gyermekek alázatát akarta tanítványai szívébe beleírni. Mert az Isten országában másféle nagyságnak van értéke, mint a mi világunkban. Mi csak alázatban élhetünk, mert Isten kegyelmére vagyunk minden pillanatban reáutalva.

            Az ifjúkornak megvannak sajnos a maga bűnei is. A zsoltáros is azért fohászkodik, hogy az Úr ne emlékezzen ifjúságának bűneiről. Sokszor később szégyenkezni kell az ifjúkorban elkövetett bűnök és tévedések miatt. De talán szükségük is van az idősebbeknek erre, különben nagyon könnyelmüen megítélik a mai fiatalokat és mondogatják : "bezzeg a mi időnkben ez egészen másképp volt". A bűn akkor is éppúgy jelen volt, csak lehet, hogy más formákban nyilvánult meg. A párbeszéd a nemzedékek között éppen úgy jöhet létre, hogy mindkettő elismeri a maga bűnét és tévedéseit. Az Isten előtt való őszinte alázatban mindkét nemzedék el kell ismerje bűnösségét, és nem azt kell bizonygassa, hogy bezzeg ő jobb volt a másiknál. Roboám nagyon ráfizetett arra, hogy nem akart hallgatni a vének tanácsára. A vének bölcsek voltak, ismerték az életet. A fiatalok nem adhattak bölcs tanácsot , mert még tapasztalatlanok voltak. Tíz év múlva a fiatalok is egészen másképp beszéltek volna. A tékozló fiú is unalmasnak találta, hogy minden nap csak az atyja földjein dolgozzon, ő is élvezni akarta az életet. Úgy gondolta, hogy ő tudja, hogyan és mit kell tennie. Ez a magatartás őt a disznók vályújához juttatta. Belátta, hogy jobb lett volna az atyjánál maradnia. Ezért jó az ifjaknak az idősebbekre hallgatni, így sok keserű tapasztalatot megspórolhatnak.

            Mi mindnyájan szeretnénk örökre fiatalok maradni. Bűszkék vagyunk, ha egy ismeretlen ember tíz évvel fiatalabbnak gondol, és nagyon rosszul esik, ha idősebbnek gondolnak, mint amilyenek vagyunk. Nagyon sok ember rengeteg pénzt költ arra, hogy fiatalítsa magát, hogy fiatalabbnak látszodjon. Közben mindenki tudja, hogy ez csak egy önámítás, hiszen az idő amúgy is halad felette. De nem csak testünket, hanem lelkünket is próbáljuk fiatalon tartani. Sokan mondogatják : igaz, hogy megöregedtem, de lélekben még fiatalnak érzem magam. De mi erre nézve Isten igéjének tanítása? Isten egy másfajta fiatalságot szánt nekünk. Egy olyan fiatalságot, ami túllép az öregségen, de még a halálon is. Gondoljunk csak az öreg Simeonra. Ő olyan, mint egy virágzó pálmafa az Úr kertjében. Amikor az öreg Pál utolsó levelét írja, akkor tudja, hogy az ő élete a mennyben folytatódni fog. De így lehet Istennek minden gyermeke. Még ha ott is van a halálos ágyán, akkor is van reménysége, van ifjúsága, amit az Úr ígért az Őt szeretőknek. Végül is azt mondhatjuk, hogy Isten kegyelme mindig fiatalokká és fiatalosokká tesz minket, el egészen halálunk pillanatáig. Az örök ifjúság is ajándék a mi számunkra, és ez az ajándék Krisztusban van elrejtve. Aki Benne hisz, az ha meghal is él. Az örök életben már nincs öregedés, nincs meglankadás. Hisszük, hogy ott majd örök fiatalságot nyerünk és abban magasztaljuk majd Istent.

            Olvasandó igék :1Kir.12,13, Zsolt. 92,15, 119,9 Préd.11,9 És. 4O,3O-31, Mát.18,4,19,13-14, Luk.2,52, 15,13, 2Tim.2,22, 1Pét.5,5

                                                                                                Lőrincz István