Mit tanít a Szentírás : a szeretetről

            Alig van még egy olyan szavunk, amit annyiszor emlegetnénk, mint a szeretet. Nem csak az igehirdetés, hanem a mindennapi élet, sőt még a szórakoztató-ipar is gyakran használja. Mi emberek mindennel vissza szoktunk élni, ezzel a szóval is megtesszük. Mivel minket a bűn megrontott, a legszentebb dolgok is tisztátalanná lesznek kezünkben. A Szentírás arról tesz lépten-nyomon bizonyságot, hogy Isten szeret minket, mert Ő maga a szeretet. Az Ő szeretetét pedig Jézus Krisztus tette nyilvánvalóvá. Ő valóban mindig, mindenütt, mindenkit tökéletesen szeretett. Ő elmondhatta magáról, hogy mindhalálig szeretett. Nem szünt meg szeretni  még a kereszten sem, hisz ott is imádkozott gyilkosaiért. Mi pedig csak általa tudunk szeretni. Annyiban tudunk szeretni, amennyiben Ő bennünk lakozik. Nem véletlen, hogy Pál apostol olyan sokszor említi leveleiben at, hogy “ Krisztusban, az Úrban”. Mert csak Ő a szeretet forrása, aki Benne van és marad, az tud szeretni. Ez nem jelenti azt, hogy a hitetelen emberekben semmi szeretet nincs, hisz akkor már régóta nem lenne világ. Az Istentől távol élő emberben is maradt valami az isteni szeretetből, de az nem az igazi és tökéletes szeretet. Épp csak annyira elég, hogy ez az élet valahogy elviselhetővé váljon. Mi azonban Isten szeretetét hirdetjük, mert hisszük, hogy minden emberi szeretetünk is csak abból táplálkozhat és bontakozhat ki.

            A mi emberségünk meghatározó tulajdonsága, hogy szeretni tudunk. Abban a pillanatban, amikor az ember megszünt szeretni, megszünt embernek lenni. Azt mondjuk erre : embertelenné lett. A szeretet hiánya az emberi lét mélypontja, ott ahol már az ember minden iránt elfásult és közömbössé válott. Ahol nincs szeretet, ott felelősségről sem lehet beszélni az embertárs iránt. Pedig hányszor megtörténik ez az emberi kapcsolatokban. A legtöbbször kényelemszeretetből és önzésből hanyagoljuk el a szeretet gyakorlását. A pap és lévita semmi rosszat nem tettek úgymond azzal, hogy elmentek a szerencsétlenül járt ember mellett. De mégis a legrettenetesebb bűnt követték el azzal, hogy nem szerették azt az embert. Mennyi ilyen múlasztási bűnünk van a családban, a munkahelyen, de a gyülekezetben is. Legtöbbször arra hivatkozunk, hogy nincs időnk. Így azonban teljesen kihűlt ez a világ, elfásultak a családtagok, elidegenedtek egymástól a szülők és gyermekek. A szeretet nélkül élő ember csak egy fájdalmas ürességet érez a lelkében. Nagy lecke ez a mi életünk számára : nem elég az, ha nem gyülölködünk, de nem is szeretünk, közömbösek vagyunk felebarátunk iránt. A pap és lévita azt mondhatták : elvégre nem mi vertük félholtra azt az embert, de ez egyszerüen nem igaz, mert a szeretet gyakorlásának elhanyagolásával mégis aktív részesei lettek volna az ő halálának. Ne essünk a múlasztási bűn nyomorúságába. Jézus mindig megtette azt, amit meg kellett tennie, tegyük meg mi is, amit megtehetünk.

Sokszor az emberi szeretet egy nagyon olcsó szeretet. Csak akkor szeretünk, ha úgy gondoljuk, hogy az a másik ember ezt megérdemli, vagy csak addig szeretünk, amig szeretetünkre válasz érkezik. Olcsó szeretettel szeretünk, amely nem hajlandó áldozatot hozni és mindig valamilyen hasznot is akar húzni. Az a szeretet, amire Krisztus meg akar tanítani minket nem egy magától érthetődő valami, ez az újjászületett szív csodája. Mi a szeretetet a szimpátia, kedvesség szintjére degradáljuk, leszűkitjük azt egy kis szűk körre. Az ilyen szeretet semmibe se kerül, nem kell megtagadnunk önmagunkat, ez megy úgy magától is. Az ilyen szeretethez nem kell hit, megtérés, újjászületés. Akkor tudunk mi is csak igazán szeretni, ha meglátjuk, hogy Isten minket minden méltatlanságunk s bűnös voltunk ellenére szeretni tud. Ő akkor szeretett minket, amikor mi még ellenségei voltunk. Ez az igazi szeretet, minket is erre akar Isten az Ő Fiának váltsága által alkalmassá tenni.

Az, hogy baj ban a mi szeretetünkkel abban is meglátszik, hogy beszélünk akkor, amikor hallgatni kellene, felfedünk valamit, amit be kellene fednünk. A legtöbbször felfedjük a felebarátunk bűnét és elfedezzük a magunkét. Mások hibáit hangosan hirdetjük, a magunkéról pedig hallgatunk, mint a sír. Az isteni szeretet nem felfedte a mi bűnünket, hanem befedezte azt a Krisztus vérével. Ha mi ezt megértjük, akkor mi is e szerint kell cselekedjünk. Mennyire meg kellene tanulnunk azt, amire a Példabeszédek könyve tanít minket: elfedezi a vétket, aki keresi a szeretetet, aki pedig ismétlen előhoz egy dolgot, elszakasztja egymástól a barátságosokat is. Pál a szeretet himnuszában azt mondja, hogy a szeretet mindent elfedez. Mi pedig hányszor mondjuk : megbocsátok, de elfelejteni nem tudom, amit tettél velem. Az isteni szeretet nem így beszél, ha mi ilyeneket mondunk , akkor mg nem letünk teljessé a szeretetben.

A szeretet egy olyan tartozás, amitől sohasem lehet megszabadulni. Minél inkbb törlesztgetjük, annál jobban érezzük, hogy ez az adósság egyre csak nagyobb lesz. Minden felebarátunkban egy olyan embert kell látnunk, akit Iste azért hozott elénk, hogy ezt az áldott adósságot törlesztgessük benne.

Nagy kérdés az, hogy hogyan viszonyul egymáshoz az ismeret és a szeretet? Ki mondhatja el magáról, hogy ő ismeri Istent, ki mondhatja el hogy ismeri felebarátját? Az egész Szentírás egybehangzóan hirdeti, hogy az igazi ismeret csak a szeretet által lehetséges. Korintusban nagyon sok olyan ember volt, aki nagyon büszke volt tudására, komoly teológiai ismereteire. Közben azonban a szeretet meghidegült, súlyos ellentétek, pártoskodások, egymás megvetése és lenézése jellemezték a gyülekezetet. A szeretet nélküli ismeret nagyon veszedelmes lehet., púsztító, démonikus hatalommá válhat. Ez nem csak általában az ismeretre, de még a teológiai ismeretre is érvényes. Pál ezeket az embereket figyelmezteti, hogy a szeretet nélküli ismertet felfuvalkodottá tesz, épülés csak ott van, ahol szeretet van. Istent csak szeretet által lehet megismerni, aki nem szeret, az hiába állítja, hogy ő ismeri Istent. Az lehet csak igazi hívő ember, s ugyankkor ismerettel rendelkező is, aki szereti Istent és felebárátját. Az Isten-ismeretünket a szeretet méri le, vigyázzunk, hogy nehogy híjával találtassunk.

Az emberek szüntelen rákérdeznek nem csak a hitünkre, hanem a szeretetünkre is. Felteszik nekünk ezernyi formában a kérdést : mi hát az igazi szeretet? Ha erre a kérdésre nem tudunk válaszolni szégyent hozunk Isten nevére és csődöt mondott a keresztyénségünk. A szeretet az, ami mindent hitelesít, mindenre rányomja a pecsétjét. Pál apostol a szeretet himnuszában figyelmeztet minket arra, hogy szeretet nélkül mi semmik vagyunk. Szeretet nélkül mit sem ér az életünk, ahogy a középkori költő mondja:

Ez a láng maga az élet,

Másra nem lehet szükséged.

Ami jó még van egyéb,

Nélküle mind nem ér semmit.

Mind eloszlik, mind elomlik,

Mind csak tünő semmiség.

A szeretetet semmivel nem lehet pótolni. Hiába próbálunk pótszereket kitalálni, csak boldogtalanok maradunk szeretet nélkül. Hiába mondjuk: hát a szeretettel valóban vbaj van az életünkben, de más dolgokban, hitben, ismeretben azért mégis csak gazdagok vagyunk. A szeretet a legnagyobb, ez marad meg örökre.

Olvasandó igék: Péld.17,9,  Máté 5,46,  22,39-4O, Luk.1O,31,  Ján.15,12,   Róma 5,6,  13,1O, 1 Kor 8,3, 13,7,   1Ján 4, 7-8,

                                                                                                Lőrincz István