Barangolások bibliai tájakon: Korinthus 2

            Miután a múlt alkalommal foglalkoztunk a város történelmével, a gyülekezet megalakulásával, most próbáljunk a levelekből néhány fontos dolgot megtanulni. Pál körülbelül másfél évig munkálkodott ebben a gyülekezetben. Nem volt könnyű itt a szolgálat, hisz Pál egy súlyos kudarc után egyedül, kimerűlve érkezett ide. Tele van félelemmel és aggodalommal: mi lesz ebben a züllött városban? De Isten csodát tesz, és nagyon megáldja Pál itteni munkálkodását. Munkát keresve bukkan Akvillára és Priscillára, akikkel nem csak a közös munka és foglalkozás, hanem mindenek előtt a Krisztusban való hit köti össze.Így ők sokat jelenthetnek egymás számára. Ebből mi is megtanulhatjuk, hogy ne csüggedjünk el nehéz helyzetekben sem. Hisz Isten vezeti az életünket. Ő olyan megoldásokat tud adni, amilyenekre mi gondolni se mertünk volna. Bízzunk jobban Istenben, bízzuk rá egész életünket.

            Ahogy már elmondtuk, Korinthus egy olyan város volt, amiben mindent meg lehetett találni. Imádták itt a pénzt, hisz kikötő és kereskedelmi város volt, de a testi gyönyöröket is, aminek temploma is volt ebben a városban. De az evangélium mindenütt fel kell hangozzék, mindenki kell halljon a világ Üdözítőjéről, Jézus Krisztusról.És nemsokára itt, ebben a bűnfészekben, ahogy egy igemagyarázó mondja az Újszövetség Sodomájában megszületik a keresztyén gyülekezet. Istennek sok népe van ebben a városban, csak épp el kell indulni feléjük, csak épp hirdetni kell nekik az igét. Legyen ez bátorítás a mi számunkra egy olyan időben, amikor egyre több szó esik a gyülekezetek apadásáról, az istentelenség terjedéséről. Merjük hinni azt, hogy Istennek a mi falunkban vagy városunkban is sok népe van vagy lesz. S Isten ennek a nagy népnek az összegyűjtésében minket is fel akar használni. A kérdés csak az, hogy készek vagyunk-e elindulni az emberek felé és tudjuk-e vinni nekik az evangéliumot?

            Az ördög nem alszik, szoktuk mondogatni, és ez így igaz. Ezt látjuk a korinthusi gyülekezetben is. Csoportosulások, klikkek alkulnak, s mindegyik csapat, csoport egy-egy olyan szolgának a nevét tűzi zászlajára, akik a gyülekezetben szolgáltak, illetve, akik számukra ismertek voltak. A baj nem is az volt, hogy ezek az emberek szimptikusak voltak számukra, hanem az, hogy ez a szimpátia szembeállította őket egymással. Óriási baj az egy gyülekezetben, ha már nem úgy látjuk a másik embert, mint testvért, hanem mint ellenfélt, mint aki egy másik táborba tartozik.Pál apostol keményen rájuk szól és elmondja nekik, hogy az lehetetlen dolog a gyülekezetben, hogy azok, akik Krisztus nevéről neveztetnek, különálljanak, egymással szembehelyezkedjenek. Mi tudjuk és fájdalmasan éljük meg a Krisztus egyházának különböző felekezetekre való szakadozását. De ugyanakkor tudjuk, hogy Krisztusnak csak egy egyháza van, mi ebben az egyetemes egyházban hiszünk, annak ellenére is, hogy azt a valóságban nem látjuk. Aki Krisztust Urának és Megváltójának vallja, az testvérünk még akkor is, ha egy más felekezethez tartozik, ha a keresztyén élet kérdéseiben sok mindenben különbség is van közöttünk. Krisztus azért halt meg értünk, hogy emberek ne tudjanak többé minket egymással szembeállítani.

            Egy Rómában végzett ásatás során egy gúnyos festményre bukkantak. Ezen a festményen egy szamárfej van  keresztre feszítve, előtte térdel egy ember s ez az írás olvasható: Alexamenos imádja az ő Istenét. Ő egy keresztyénné lett római katona volt, akit egyik társa így gúnyolt ki. Ebben az időben az átlag ember úgy gondolkozott, hogy csak egy bolond ember imádhat egy olyan embert, aki tehetetlenül függ a kereszten. A rómaiak vagy görögök számára ez a gyengeség jele volt s szerintük egy kereszten függő ember nem lehet Megváltó. Mert a világban mindig az számít, az ér valamit, aki nagy, erős, tekintélyes. A gyülekezetnek vigyáznia kell, hogy nehogy ez legyen az ő mértéke is.A gyülekezetnek meg kell tanulnia, hogy neki egészen más mértékei és értékei vannak, mint a világnak.A gyülekezet hiszi, hogy a kereszt bolondsága az ő megtartása. Ne törődjünk azzal, hogy mit mond a világ. Mert a világ elmúlik, de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké.

            Pál ebben a levélben nagyon szép és kifejező képeket használ arra, hogy a gyülekezet egységét kifejezhesse. Ezekkel a képekkel rendbe akarja hozni a gyülekezet tagjainak Istenhez, egymáshoz és a vezetőkhöz való viszonyulását. Az első dolog, hogy az igehirdetők, lelkipásztorok olyan gazdákhoz hasonlítanak, akik vetnek, majd később öntöznek. Nekik tudatosítani kell, hogy a mező, a föld, vagyis a gyülekezet nem az övék. A második képben Pál a gyülekezetet egy épülethez hasonlítja, aminek a fundamentuma maga Jézus Krisztus. Az építők változhatnak, építési stílusuk, tehnikájuk is különböző lehet, ezzel nincs is semmi baj, az épület azonban ugyanaz marad. Az építőknek csak arra kell vigyázni, hogy munkájuk Isten kegyelmén és ne emberi bölcsességen nyugodjon. A legszebb kép azonban az, hogy minden egyes hívő ember a Szentlélek temploma. Ők együttesen beleépülnek abba a csodálatos építménybe, amit Isten országának nevezünk. Ezt kell lássa az egész világ, s ezért ott nem történhet akármi, ott minden az Isten dicsőségét kell szolgálja, ott békesség és szeretet kell uralkodjon. Mert a templomot be lehet mocskolni, meg lehet szentségteleníteni. Isten őrizzen minket ettől.

            A korinthusi gyülekezet se volt egy tökéletes közösség. Sok baj, nyomorúság volt itt.Súlyos és durva bűnök is helyet kaptak a gyülekezetben, olyan bűnök, amilyenek még a pogányok közt se igen fordultak elő. Ez a gyülekezet azt a jelszót tűzte zászlajára: mindent szabad nékem, elvégre Krisztus szabadságra hivott el minket. Jó, hogy a lelkünk meg van váltva, az hogy a testünkkel mit teszünk, már nem olyan fontos. Pál apostol nagyon keményen lép fel a bűn ellen és azt mondja, hogy az ilyet ideiglenesen ki kell zárni a gyülekezet közösségéből, mert ha benn marad, akkor a többieket is megrontja, mint ahogy a kovász az egész tésztát megkeleszti.Krisztus azért halt meg, hogy véget vessen a mi bűnben élő létünknek. Jézus azért ontotta vérét, hogy minket megváltson gonoszságunkból, romlottságunkból. Ő azért hullatta vérét, hogy megtisztított életben szolgáljuk Urunkat. A bűnnel szembeni harc egy szüntelen küzdelem az életünkben. A megigazításunk egyszeri esemény, de a megszenteltetésünk egy életen át tartó folyamat. De ezen az úton nincs megállás, egyre jobban kell hasonlítanunk Krisztus ábrázatához.

            Bajok voltak ebben a gyülekezetben az úrvacsorával is. Pál apostol megpróbál ebben a kényes kérdésben is eligazítást adni. Az első század gyülekezeteiben még nem vált el egymástól a rendes étkezés és a sákramentumi, ezért az úrvascorát megelőzte egy szeretetvendégség, ahol mindenki elfogyasztotta a hazulról hozott ételét. Az is gondott okozott, hogy a gazdagabb emberek előbb érkeztek, mint a szegény szolgák, akiknek későig dolgozni kellett. A gazdagok addigra már jóllaktak étellel, itallal, s a szegényeknek sokszor semmi se maradt. Nyilván, hogy ott volt bennük egy adag keserűség, s mindnyájan érezték, hogy így nem lehet úrvacsorázni. Jó ebből tanulni nekünk is. Ma már így nem tevődik fel a kérdés, de úgy igen, hogy lehet-e úrvacsorázni, ha nem vagyunk tekintettel egymásra, egymás szükségeire? Lehet-e úgy úrvacsorázni, ha nincs békesség egymás között, ha veszekszünk, ha meg vagyunk keseredve egymással szemben? Nyilván, hogy nem lehet. Ezért nagyon fontos minden úrvacsorázás előtt az önvizsgálat, hogy ne legyünk méltatlan vendégei az Úr asztalának.

Olvasandó igék: 1Kor.1,9-10.23,  2,3  3,5-6.9.16, 5,7, 11,27

                                                                                                Lőrincz István