Mit tanít a Szentírás : a boldogságról és boldogtalanságról

Minden ember szeretne boldog lenni, minden ember keresi a boldogságot. Sok ember kétségbeesésében keresi boldogságát. Mivel nem találta meg az igazi boldogságot, legalább annak látszatát akarja. Az ember fél, hogy nem lehet boldog és boldogtalanságát feledni akarja. Az ember összetéveszti a boldogságot a mámorral, amivel tulajdonképpen az ember a valóság elől próbál elmenekülni. Ilyenkor nyúl az ember a pohár után, mert az az embert a valóságból a boldogság képzelt világába vezeti. De ennek nem sok értelme van. Az egész szórakoztatóipar tulajdonképpen az embernek azt a tehetetlenségét mutatja meg, hogy nem tud igazi boldogságra eljutni. Aki az igazi boldogság birtokában van, annan nem kell a mámorba menekülni a valóság elől. Az ember igazi problémája minden korban és minden helyzetben ugyanaz. Ha a Szentírást megnézzük, akkor ott is látjuk, hogy abban az időben is voltak olyan emberek, akik boldogságukat rossz utakon keresték. Nem sokkal Jeruzsálem eleste előtt a nép ahelyett, hogy Istenhez menekülne, aki könyörülni tudna rajtuk és segíteni tudna rajtuk, a mámorba menekülnek. Ahelyett, hogy porban és hamuban megtérnének, ők esznek, isznak, ünnepelnek, jóllehet a szivük remeg a félelemtől.

Ne gondoljuk azt, hogy mi hívő emberek nem lehetünk abban a veszélyben, hogy könnyelmü és hamis utakon keressük boldogságunkat. Nehogy elfelejtsük, hogy mi csak Istenben és az Ő kegyelmében, bocsánatában és szeretetében találhatjuk meg igazi boldogságunkat. Ha egy igazán boldog embert keresünk a Szentírásban, akkor ott áll előttünk Simeon alakja. Ő tudja, hogy mindent elért az életben, amit elérhetett. Ő kész a halálra, mert mindent megkapott ebben az életben, amire szüksége volt. Látták szemei az üdvösséget és ez elég neki. Krisztus ott van a karjaiban, ott van a szívében és ez őt tökéletesen boldoggá teszi. Mi is lehetünk ilyen emberek, akik a mindennapi életünk egyszerűségében és szürkeségében Isten ígéreteit megragadva tökéletes boldogságban érezhetjük magunkat. Nem azért, mert ez az élet olyan sok jót kínált nekünk, hanem azért, mert Isten a legnagyobb jót kínálta fel nekünk. Ez olyan nagy, hogy minden más eltürpül mellette.

Vigyáznunk kell azonban arra is, hogy a boldogságot ne szűkitsük le csupán lelki dolgokra, hiszen Jézus is testté lett, vagyis leszállt ide a mi földi valóságunkba. Ne felejtsük el, hogy nem vagyunk angyalok, még itt a földön járunk : Jézus tudja, hogy a boldogságunkhoz úgymond testi, földi dolgokra is szükségünk van. Nem véletlen az, hogy Jézus az első csodáját épp egy esküvőn tette és az épp a bor megsokasítása volt. Jézus igenli a földi dolgainkban való boldogságot is, ha örülünk annak, hogy két ífjú egymásra talált, ha új élet született e földre, ha jól sikerült egy vizsga, ha felemelték fizetésünket, ha megértünk egy szép évfordulót, ha finom eledelt tudtunk asztalunkra tenni, s így sorolhatnám még tovább. De nagyon fontos az, hogy ezekben a földi dolgokban is az Ő dicsősége legyen nyilvánvalóvá. Mert minden földi öröm is, az örök öröm, az örök üdvösség előhírnöke a mi számunkra. A megváltás csodája szenteli meg és hatja át földi örömeinket is. A pohár bor is végső soron az ő vérére utal, ha azzal szentül és mértékletesen élünk. Sőt épp ezért olyan rettenetes az, ha valaki visszaél a bor fogyasztásával, mert ezzel Krisztus áldozatát is megcsúfolja. Jézus nem kiveszi a földit az életünkből, hanem azt munkálja, hogy a földivel is lelki módon tudjunk élni. Ő megszenteli a megszokottat, a kegyelem által a megszokottból rendkívüli, a mindennapiból csoda lesz. Így mindennel háladással lehet élni. Jézus a mi boldogságunkat nem elveszi, hanem egy magasabb, lelki szintre emeli. A hívő ember tudhatja, hogy Jézus minden öröméért drága árat fizettet. Nekünk Krisztusban egy gazdag Istenünk van. Ő nem akar kívül rekedni a mi életünkön, hanem részt akar venni abban, hogy megszentelje azt.

Mindig voltak és vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy a boldogság abban van, ha minél több gyönyör, szórakozás, élvezet van az életünkben. Az ilyen ember nem veszi észre, hogy ez nem más, mint durva önzés.. Mindent csak azon a szemüvegen kesresztül nézek, hogy nekem mi hasznom van abból, mennyi örömöt ad ez vagy az nekem. Az ilyen ember előbb-utóbb embertelenné válik. Jézus is beszél erről. Azt mondja : képzeljünk el egy olyan embert, aki az egész világot megnyeri, vagyis mindnt ki tud csikarni ettől a világtól, minden perc örömét és gyönyörét le tudja szakítani, de lelkében rettenetesen kárt vall, mert az ilyen ember nem is élt igazából emberi életet. Az ilyen ember úgy akart boldoggá lenni, hogy semmi szeretet nem volt benne sem Isten, sem a felebarátja iránt, és épp ezáltal lett a legboldogtalanabb, legszerencsétlenebb, legszegényebb ember. Mert igazi boldogság szeretet és áldozat nélkül lehetetlen. Az ilyen világot megnyerő boldogság csak látszat, de mögötte egy boldogtalan, kiégett szív és élet van.

Az igazi boldogsághoz többre van szükség, mint étel ital, bizonyos testi szükségek kielégítése. Jób egy adott ponton mindenét elveszíti  : vagyonát, gyermekeit, egészségét, s mégis ki tudja mondani : áldott legyen az Úrnak a neve. A földi dolgok elvétettek, de megmaradz az, ami minden földinél nagyobb : az Istenben való hit. Pál apostolnak se volt külsőleg sok oka az örömre. Sok nélkülözés, betegség, üldözés, gond volt az életében. De az övé Krisztus és az Ő kegyelme és ez őt végtelenül boldoggá teszi.

Isten sokszor azért próbál meg minket, azért vesz el földi dolgokat, földi örömöket az életünkből, hogy megszabaduljunk az önzéstől, a szeretetet nélküli boldogság-kereséstől, és meglássuk azt, hogy miben van a mi igazi boldogságunk.

Ebben a kérdésben is a mi drága Megváltónk a példaképünk. Ő nem akkor kiáltotta el magát, hogy „elvégeztetett”, amikor hozsánnát kiáltottak neki, amikor királyként ismerték el. Ő akkor sírni kezdett Jeruzsálem felett. Akkor érezte bevégzettnek munkáját, amikor ott függött a kereszten ég és föld között., Istentől és emberektől elhagyatva. De Ő tudta, hogy ekkor teljesedik be Isten örök célja az emberiséggel, ekkor lett teljes az elkezdett üdvmunka. A mi boldogságunk legfőbb forrása az Ő bevégzett váltságműve. Ebben teljesedik be a mi életünk is. Mi ebből a bevégzett váltságból élhetünk. Külsőleg sok minden lehet reménytelen és kétségbeejtő, a magunk bűne is csüggeszthet, de az Ő kegyelme mindennél nagyobb. Mi soha sem abban kell megnyugodnunk, amit mi tudtunk megtenni, hanem abban, amit Isten tett meg értünk.

Mi most az utolsó nagy világkorszakban élünk, ami pünkösddel kezdődött és Jézus Krisztus visszajövetelével fog véget érni. Pünkösd a zsengék ünnepe volt, tehát ekkor kezd a termés beérni. De a teljes aratás még nem jött el, ezért még a mi boldogságunk is csak rész szerint való. Most még sóhajtozunk e testben várván annak megváltását és a teljesség, az új ég és az új föld eljövetelét. Teológiai nyelven ezt így szoktuk kifejezni : már igen és még nem. Már elkezdődött az üdvösség, Krisztus meghalt a kereszten, de a teljes váltság még várat magára. Mi várjuk azt a legboldogabb pillanatot, amikor a látásból megérkezhetünk a hitbe. Ezért nem csüggedünk el, bár látszólag minden okunk megvan a csüggedésre. Jó, hogy mi nem csak a láthatókra kell néznünk, hanem sokkal inkább a láthatatlanokra. Jelenben való nyomorúságainkon túlnézve láthatjuk a végső célt, Isten országának eljöveteleét és beteljesedését. Ez a látás már most végtelen boldogsággal tölti el szívünket.

Olvasandó ígék :   Jób 1,21, És.22,13  Máté 1O,22, 16,26, Luk.2,29-3O,  Ján. 2,1O,  19,3O,  2Kor.4,16,  Zsid.12,1O

                                                                           Lőrincz István