Mit tanít a Szentírás : a Lélek és szervezés viszonyáról

            Ilyenkor pünkösd táján figyelmünk az első gyülekezet felé fordul, annak életével, gondjaival, örömeivel foglalkozunk. Úgy tűnik, hogy az első gyülekezetben mindent a Lélek irányított, semmit se kellett szervezni, minden olyan magától érthetődően ment. Később azonban már azt látjuk, hogy az apostolok is meg kell szervezzék a diakóniai munkát, a missziót és más gyülekezeti ügyet. A Lélek munkája és az emberi szervezés között minden helyzetben feszültség van. Az élet nem lehet szervezés nélkül, mert másképp anarhiába és káoszba fullad, de a szervezés is sokszor megöli a spontán életet.

            A prófétákat is sokszor akadályozta az akkori szervezett egyház munkájuk végzésében. Jézusnak se volt szervezett gyülekezete, presbitériuma, csak tizenkét tanítványa. A tanítványok kiküldése se volt különösképpen megszervezve, csak néhény utasítást adott Jézus a tanítványoknak, különben mindent rájuk bízott. Mégis a Szentírás nem beszél ellenségesen a szervezésről, gondoljunk csak a templomi szolgálat rendekezéseire, vagy a presbitérium megszervezésére való utasításokra.

            Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk : a szervezés nem akadályozhatja a Lélek munkáját, kibontakozását. Nem a forma a fontos, hanem az azt betöltő tartalom. Ha a szervezés eszköz helyett céllá válik, akkor démonizálódott. A Lélek sokszor áttöri a megszokott, szervezett formát, úgy ahogy azt Eldád és Médád esetében is láthatjuk. Ők egy adott ponton nem illeszkedtek be a megadott sémába, de mégis Isten Lelkének az eszközei voltak, mégis Isten Lelkének áldott hordozói lettek. Jézus nem tiltja le azoknak a munkáját, akik az Ő nevében munkálkodnak, de mégse az Ő szükebb tanítványi köréhez tartoznak. A Szentlélek megköthet minket, de mi nem köthetjük meg a Szentlelket.

            A Szentírásban azt látjuk, hogy mind a próféták, mind az apostolok mernek kritikát megfogalmazni a hivatalos egyház és annak tisztségviselői címére. Teszik ezt annak ellenére, hogy azt, mint Isten által elrendeltet fogadják el. De felemelik mégis szavukat épp azért, mert úgy látják, hogy az már nem felel meg annak a rendeltetésnek, amire azt Isten adta. A baj sohasem az egyházban, mint szervezetben, vagy a tisztségben van, hanem az emberben, aki a tisztét nem tudja vagy nem is akarja jól betölteni. Azt látjuk, hogy van egy jó és egy rossz dicsekedés az egyházban és az egyházzal. Mi is dicsérhetjük Istent azért, hogy nekünk egyházat adott, egy olyan áldott helyet és keretet, amelyben mi az Istennel és az egymással való közösségünket megélhetjük. Mégpedig ékesen és jó renddel. De van egy helytelen dicsekvés is, amikor maga a szervezet, a keretek, az emberek válnak a dicsekedésünk tárgyává. Ilyenkor a Krisztus magasztalása eltörpűl az emberek magasztalásával szemben. Ilyenkor a magam egyházát magasztalom és nem az egyház Urát. Ennek az is következménye lehet, hogy más egyházakat, felekezeteket lekicsinylően megvetek, lenézek. Az egyház története sok megrázó példát szolgáltat erre. Ennek következtében máglyák gyúltak és vér folyt.

            Isten az embernek az egyházi tisztségek által olyan tisztességet adott, aminél nagyobb már el sem képzelhető. Gondoljunk csak az ószövetségi papságra. Ők voltak Isten szája, akiken keresztül Isten az Ő akaratát népének kijelentette, ők voltak Isten keze, hiszen kezüket a népre tévén az Ő áldását közvetítették. De ez a tiszesség egyedül Isten kegyelme és ajándéka volt. De mekkora nyomorúság volt, amikor ezek az emberek visszaéltek ezzel a tisztséggel. Amikor az Isten igéje helyett a maguk gondolatait mondták, amikor kezüket nem áldásra, hanem kapzsiságra nyújtották ki, gondoljunk csak Éli fiaira. Hányszor megtörtént, hogy így a szolgálatból zsarnokság, a kegyelemből érdemszerzés, az önmegtagadásból felfuvalkodottság lett. Azt is látjuk a Szentírásban, hogy amikor a papok magatartása , életszentsége megromlott, akkor a nép is megromlott, akkor a nép élete is szentségtelenné lett. Ha a pap jobban kereste az emberek akaratát és tetszését, mint az Istenét, akkor minden odalett. Ez óriási figyelmeztetés minden egyházi tisztségviselő számára. Vigyázzunk, hogy az Istennel való közösséget ne áldozzuk fel a világgal való barátságnak, vagy a népszerűség keresésének az oltárán. Az ilyen ember csak akkor töltheti be igazán tisztét, ha meg tudja tagadni saját érdekeit és emberektől való függését és mindenben Isten akaratát és dicsőségét keresi. Mi nem a magunk dolgaival kell törődnünk, hanem Isten dolgaival, mert ahogy Istennek egyik áldott embere mondotta : ha mi törődünk Isten dolgaival, akkor Isten is törődni fog a mi dolgainkkal.

            Isten úgymond egy szervezett keretet adott a mi életünknek, amikor szövetséget kötött velünk Jézus Krisztusban. Ez a szövetség számunkra Lélek és élet, vagy ahogy Pál is mondja élet és békesség. Ebben a szövetségben az Úr a kezdeményező fél, Ő tett meg mindent ennek a szövetségnek a létrehozására. De ez minket is kötelez, mégpedig engedelmességre és viszontszeretetre. Az Istennel való szövetségnek van tehát egy emberi és egy isteni és egy emberi oldala. Isten soha nem töri meg a szövetséget, annál inkább hajlamos az ember erre. Amikor ez megtörténik- jóllehet a szövetség külső kerete megmarad- de belső tartalma teljességgel megüresedik, nincs benne élet. Ilyenkor az ember az igazi életet szervezéssel próbálja pótolni. Messzibbről nézve úgy tűnik, hogy minden olajozottan megy, mert van egyház, van istentisztelet, vannak tisztségviselők, de közelebbről már látszik, hogy minden csak látszat, mindennek "hullaszaga" van. Az igazi megtérést és az élő hitet nem lehet semmilyen emberi szervezéssel pótolni. Az Ószövetségben, de Jézusnál is látjuk, hogy mennyire Isten haragja alatt van ez az állapot. Keresztelő János is figyelmezteti a hozzá jövőket, hogy hiába hivatkoznak arra, hogy ők Ábrahám fiai, hiába tartoznak az Isten csodálatos szövetségéhez, ha nem termik a megtérés gyümölcseit. Isten ígéretei nem hatnak automatikusan, csak megtérés és engedelmesség hitelesíthetik őket. Nagyon komoly figyelmeztetés ez minden keresztyén ember és gyülekezet számára. Semmilyen garancia nincs arra nézve Isten kegyelmén kívül, hogy ezek a kísértések nem rontják meg a mi egyházi életünket is. Sokan megpróbálnak manapság olyan egyházakat keresni, ahol úgymond sokkal lazább a keret, ahol nincs annyi tisztség, szervezés, de ott is fennáll a formalizmus, a lelki megüresedés veszélye.  Klasszikus példa erre a korinthusi gyülekezet. Ott rengeteg kegyelmi ajándék volt, úgy érezték, hogy a Lélek szabadon áradhat, de milyen hamar erőtt vett rajtuk a nagyképűség, a lelki gőg, egymás megvetése, a "lelki versengés". Ebben a gyülekezetben sok minden volt, csak épp a legfontosabb, a szeretet hiányzott. Ezért nem véletlen, hogy ennek a levélnek szólt a szeretet himnusza, hogy szeretet nélkül nagyszerű dolgokat tehetünk, prófétálhatunk, szólhatunk nyelveken, még csodákat is tehetünk, s mégis semmik vagyunk.  Nálunk is lehet ez így : van diakónia, ifjúsági munka, különböző szövetségek, tele templom, de az első szeretet tüze kialudt a lelkekben.

            Azt kell összegezésképpen elmondanunk, hogy a Lélek munkája és az emberi szervezés közötti feszültség mindvégig megmarad. Nem lehet a kettőt egymással kijátszani. Hideg parancsok, rendszerek, szabályok a Lélek melege, ereje nélkül éppoly veszély, mint az ige fegyelme nélküli rajongás. Az egyház története számos példát szolgáltat erre. Az ige nincs Lélek nélkül, de a Lélek se lehet ige nélkül. Nem véletlen az, hogy Káténk nagyon sokszor a kettőt együtt említi, s hogy mi hisszük, hogy Isten minket Szentlelke és igéje által kormányoz. Isten ezt a kettőt az Ő egyházában egybeszerkesztette, mi pedig ne akarjuk elválasztani. Ne felejtsük el, hogy az egyház is bűnös emberekből áll. Vigyázzunk arra, hogy mindenek ékesen és jó renddel történjenek Isten anyaszentegyházában. Mi szüntelen kell imádkoznunk Isten Szentlelkének tüzéért, hogy az első szeretet tüze ne aludjon ki Isten gyermekeinek a szívében. De ugyanakkor meg kell becsülnünk azokat a földi kereteket, az egyházat, a gyülekezetet, amelyben pedig vannak szabályok, vannak rendelkezések, vannak felelősségek. Engedelmességgel tartozunk azoknak, akiket Isten épp azért rendelt az Ő egyházában, hogy a jó rendre vigyázzanak. A kérdés tehát nem így tehető fel : Lélek vagy szervezés, hanem : Lélek és szervezés. Így akarja építeni Isten az Ő egyházát az idők végezetéig.

Olvasandó igék :4Móz.11,29,  Zsolt.5O,16-17, Jer.7,4, Mal.2,8, Mát.3,9, 23,3.6.7, Luk.9,49-5O,,1Kor.13,1-2, 14,39-4O,Tit.1,5, Jel.2,4-5, 3,17

                                                                                                            Lőrincz István