Mit tanít a Szentírás : a hivatásról és munkáról

        Van egy ismert mondás, miszerint a munka nemesít. Ebben sok igazság van, hisz az ember nemességének, nagyságának egyik szép megnyilatkozása, hogy dolgozni, alkotni tud. Az állatok is dolgoznak a maguk módján, de mégsem úgy, mint az ember. Ahhoz, hogy az ember ember legyen, valóban dolgoznia kell, az ember kell használja azokat az ajándékokat, amiket Istentől kapott. Mert mindaz, amit az ember nem használ az visszafejlődik. Igaz tehát, hogy a munka nemesít, hogy az ember nemességéhez hozzátartozik a munka. Az az ember, aki kerüli a munkát és lusta, előbb-utóbb embertelenné válik. Hányszor ilyen munkakerülő, lusta emberek követik el a legborzalmasabb bűntetteket. Isten is megszégyeníti a dolgozni nem akaró embert, a hangyához küldi példát venni, s Pál apostol keményen kijelenti : aki nem dolgozik, az ne is egyék. A munka által az ember aktívan részt vesz az Isten teremtő hatalmában. Az ember munkájában Isten teremtő munkája folytatódik.

            Isten a paradicsomkertben parancsot is adott a munkára. A munka az ember istenképűségének egyik legszebb kifejezője. Persze az is igaz, hogy nem mindegy az, hogy hogyan dolgozunk. Isten mindig szeretettel és szeretetből teremtett , ezért nekünk is minden munkát szeretettel kell végezni.  A szeretet nélkül végzett munka nagyon veszélyessé válhat, sőt egyenesen ördögivé. Csak a szeretettel végzett munka nemesít, másképp csak megkeserít vagy megnyomorít a munka. A szeretettel végzett munka hivatássá lesz. A munka célja, hogy az embertársunk javára és Isten dicsőségére történjen.

            Azt is kell látnunk sajnos, hogy a bűneset a munkát is megrontotta. Az áldás összekeveredett az átokkal. Mintha minden az ember ellen fordult volna. A természet erői feletti uralkodás nem megy vér, veríték és könnyek nélkül. Minden munkán ott van a halandóság, a mulandóság árnya és nyomorúsága. Az ember küzd, hogy uralma alá hajtsa a földet, s végül mégis a föld hajtja uralma alá az embert. A bűneset következménye az is, hogy az ember munkálkodik az eledelért, ami elvész és nem törődik azzal az eledellel , amely megmarad az örök életre. A munka azáltal lesz átkozottá, hogy épp Isten marad ki belőle. Így válik a munka démonivá, amely nem nemesíti, hanem lezülleszti az embert. A Jelenések könyvének 18-ik fejezete megrajzolja Babilont, az Isten nélküli emberi kúltura központját. Ez szépnek és ragyogónak tűnik, s mégis megöli az embert, rabszolgává teszi. Az Isten nélküli munka embertelenné válik.

            Az ember ebben a helyzetben menekülni próbál. Az egyház történetében sokszor látjuk, hogy az emberek kimenekültek a világból, s remeteként, szerzetesként, apácaként élték le életüket. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ez nem az Isten akarata szerinti megoldás volt. Nagy reformátorunk Kálvin János úgy próbált ebben a kérdésben világosságot teremteni, hogy beszélt az ember kétféle hivatásáról. Az egyiket ő "kis hivatásnak" nevezte. Ide tartozik a házasság, család, nép és haza, tudomány és társadalom. Ezt se szabad megvetni, hisz mindezek hozzátartoznak a mi életünkhöz. De ezt a " kis hivatást" úgy lehet jól betölteni, ha ez beleágyazódik a " nagy hivatásba", ami nem más, mint az Isten országa és annak igazsága. Ezt egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk. Minden, amit végzünk ebben a földi életben, a leghétköznapibb dolgok is, Isten országának nagy ügyébe kell beletagolódjanak. Ha ezt a két hivatást nem látjuk világosan, akkor könnyen a bálványimádás bűnébe eshetünk. Akkor a földi dolgok kerülnek az első, a fő helyre, és Isten dolga valahol hátul kullog, mint valami egészen jelentéktelen dolog. Jézus is arra figyelmeztet, hogy először a nagy hivatásunkat halljuk meg, vegyük komolyan és azután induljunk el kis hivatásunk dolgainak végzésére. Ezeket úgy kell végezni, hogy minden a nagy hivatásunk szolgálatában álljon.

            Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy az ember társadalmi, szociális helyzete nagyban befolyásolja az ő gondolkodását, magatartását. Ha valakinek jó poziciója van a társadalomban, akkor az mindent elkövet, hogy azt a társadalmi rendet, berendezkedést megőrizze. Ha pedig valaki egy nyomorúlt társadalmi helyzetben van, az mindent el fog követni, hogy ezt a rendet, berendezkedést megszüntesse és másra változtassa. Nagyon kevés olyan ember van, akik függetleníteni tudja magát társadalmi helyzetétől, aki bele tudja képzelni magát egy másik ember helyzetébe. A főnök nehezen tudja megérteni a munkását, a munkás is a főnökét. Itt is nagyon érezteti hatását a szeretet hiánya és az egyre növekedő önzés. Mindenki a maga igazát erősítgeti, mindenki a mag érdekeit képviseli. Ebben is nagy megtérésre és megújulásra lenne szükség. A hivatás és munka területén is nagyon sok baj van, s csak komoly Istenhez fordulás segíthetne ezeken a bajokon.

            Tudjuk azt is, hogy ezek a dolgok csak az emberek előtt számítanak, hisz Isten előtt nincs sem miniszter, sem munkás, se gyártulajdonos, se koldus. Isten előtt csak az számít, hogy megváltott bűnösök legyünk és hogy szeretni tudjunk. Istennnél nem az számít tehát, hogy valaki államelnök-e vagy pedig csak egy egyszerű munkásember, hanem az, , hogy mind a kettő neki szolgáljon igazságban és szentségben, hogy mind a kettő az Ő országát építse. Isten gyermeke úgy tekint hivatására és munkájára, mint amit Istentől kapott ajándékba, és mint amiről egykor számot kell adnia. Ezáltal egy mennyei fénysugár ragyoghat bele a leghétköznapibb munka gyötrelmébe, küzdelmébe is. Végül is minden munkának és hivatásnak egyetlen célja lehet : hogy általa emberek halászai legyünk, hogy embereket megnyerjünk Krisztusnak, Isten országának.

            Beszéltünk már arról, hogy milyen nagy baj az, ha az ember kerüli a munkát, ha a lustaság lelke vesz erőt rajta. De éppoly nagy nyomorúság az is, ha valaki soha se tud megpihenni az ő munkájától. Az ilyen ember sohase tudja a pihenés, a megnyugvás édességét élvezni. Az ilyen ember már nem úr a munkája fölött, hanem annak rabszolgájává válik. Az ilyen ember sohasem tudja életét egy kicsit távolról, felülről szemlélni, sohasem látja meg az összefüggéseket, elvész a részletekben. Az ilyen ember sok mindent megnyerhet, de elvesziti lelkét, elveszíti önmagát. Az ilyen ember végső soron emberségét veszíti el. Isten nyugalomra hív minket, mert Ő maga se rabja munkájának. Ő is meg tudott nyugodni a munkájától és tudott gyönyörködni is a munkájában.

            Sokan azzal vádolják az egyházat, az evangéliumot, hogy az kúlturellenes. Ez nem igaz, még akkor sem, ha sokszor hívő emberek úgy gondolták, hogy a kegyességüket kúltura-ellenességükkel tudják bizonyítani. Sajnos sokszor beleestek hívő emberek abba a hibába, hogy mindenre ráfogták, hogy az ördögi : az irodalom, a művészet, a zene. Pedig tudjuk, hogy ezek is Isten jó ajándékai a mi számunkra, s hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban mint  az, hogy ezek a mennyei Jeruzsálemben is jelen lesznek. Vagy gondoljunk arra, hogy a szent sátrat egyiptomi arannyal és ezüsttel kellet csodálatosan színesre kidísziteni. Isten meg tudta szentelni és fel tudta használni Egyiptom kincseit és értékeit. Később Salamon a templomot mind olyan fákból és kövekből építtette, amelyek a környező pogány országokból származtak. Hát nem az Úré a föld és annak egész teljessége?

            János apostol a Jelenések könyvében világosan megmondja, hogy mi mehet be  a mennyei Jeruzsálembe és mi kell kinn maradjon. A kúltura, a tudomány, a művészet értékei mind be fognak menni. De mi az, ami nem mehet be? Nem mehet oda be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hamisságot cselekszik.

            Hadd legyünk készek, hogy amikor majd felhangzika nagy trombitaszó, amikor visszajön az Úr, tudjunk elébe állni. Nem a kúltura és annak szeretete fog kizárni minket az Isten országából, hanem az utálatosság , a hamisság, a hazugság. Hadd becsüljük így meg azokat az értékeket is, amelyekért több mint másfél évszázaddal ezelőtt eleink harcoltak. Ennek is megvan a maga értéke és szépsége. Persze ez is bele kell ágyazódjon az Isten országának igazságába és dicsőségébe.

            Olvasandó igék:1Móz.1,27-28, 2,3, 3,17.19, Zsolt.8,6,   Mát.5,16,6,33, 22,4O, Luk.3,12-13, 5,1O,14,18-2O,  Ján.6,27, 1Kor.1o,31, 1Thessz.4,16,Jak.1,14, Jel.18,19, 21,26

                                                                                                            Lőrincz István