Mit tanít a Szentírás : az emlékezésről

          Isten Szentlelkének van egy olyan munkája, amire nagyon érdemes odafigyelni : Ő eszünkbe juttatja mindazt, amire Jézus minket tanított. Hadd vizsgáljuk meg most az ige fényében, hogy mit is tanít nekünk a Szentírás az emlékezésről. Jó nekünk ezzel foglalkozni, hisz Isten nagyon gyakran szólította fel népét, gyermekeit az emlékezésre. Hányszor kellett visszaemlékezni az egyiptomi szolgaságra, a pusztán át megtett útra s benne Isten csodáira. Jézus is sokszor szólította fel hallgatóit az emlékezésre, hogy emlékezzenek például Lót feleségére, meg azokra a szavakra, amiket Ő nekik mondott.

            Az emlékezés Isten egyik legáldottab ajándéka. Ez az ajándék csak az ember számára adatott, az állatok nem tudnak olyan értelemben emlékezni, mint az ember. Ők is felismerhetnek helyeket, vagy embereket, de úgy tudatosan mint az ember, egyetlen más teremtmény se tud emlékezni. Gondoljuk csak meg, hogy valóban milyen nagy és csodálatos ajándék ez! Milyen nagyszerű dolog, hogy mi az emlékezés által meg tudjuk eleveníteni magunkban szeretteink képét. Nem kell fényképalbumot se kézbevennünk ahhoz, hogy édesanyánk, édesapánk arca megjelenjen lelkünk képernyőjén, de nem csak az arcukra emlékezhetünk, hanem sokkal inkább szavaikra, cselekedeteikre, mindarra amit értünk tettek, és így ők szüntelenül velünk vannak, elkísérnek minket minden mi utainkon. De nemcsak személyekre tudunk emlékezni, hanem szép helyekre, ahol jártunk, olyan eseményekre, amelyek döntő módon befolyásolták életünket. Gondolatban újra tudunk élni eseményeket, helyszíneket. Isten igéje szüntelen figyelmeztet minket arra, hogy ne felejtsük el azt, amit Isten tett velünk, ne feledkezzünk el az Ő jótéteményeiről. Jézus megrázó ítéletet hirdet azon városok felett, amelyek elfeledkeztek az Ő ottlétéről és mindarról, amit Ő ott cselekedett. Jézus azt mondja, hogy a gonosz Sodomának és Gomorának jobb dolga lesz az ítélet napján, mint ezeknek a városoknak. Pedig ők semmi rossz dolgot nem tettek, nem voltak olyan súlyos erkölcsi kilengéseik, mint ezen városoknak. Ők csak egy jelentéktelennek látszó mulasztást követtel el : elfelejtettek megemlékezni Jézus szavairól és tetteiről. Jézus mégis azt mondja, hogy ez olyan súlyos bűn, amit már soha nem lehet jóvá tenni. Azért olyan nagy bűn az emlékezés elmulasztása, mert ebből következik egy mások nagy bűn, éspedig annak megcselekvése, ami épp az emlékezésből származna. Aki nem emlékezik, az cselekedni se fog, az nem lesz hálás szívvel szolgáló ember.

            Mi emberek nagyon gyakran beleesünk egy veszélyes tévedésbe. Általában arra a kevés rosszra emlékezünk, amit emberek követtek el velünk szemben, arra a sok jóra pedig, amit Istentől kaptunk elfeledkezünk. Pedig ennek épp fordítva kellene lennie az életünkben. Azt  a rosszat kellene elfelejtenünk, amit emberek tettek és azt a jót kellene emlékeinkben megőriznünk, amit Isten tett velünk. Szép példa erre József. Ő elsőszülött gyermekét Manassénak nevezi, ami magyarul feledést, elfeledtetőt jelent. Még azt is hozzá teszi, hogy Isten feledtette el vele nyomorúságát. József tehát nem azt vette számba, amit az emberek, jelen esetben a testvérei meg Potifár tettek vele, hanem azt amit Isten tett vele. Nem azt emlegette, hogy mennyi szenvedést, bajt okoztak neki a testvérei meg más emberek, hanem Isten jótéteményeire emlékezett, akit még gonosz emberi cselekedetek mögött is meg tudott látni. Így lett József élete áldássá környezete számára, ez őrizte őt meg attól, hogy testvérein bosszút álljon. Aki közülünk nem tudja elfelejteni az őt ért sérelmeket és veszteségeket, az meddő lesz. Tegyük fel magunknak is a kérdést : készek vagyunk-e elfelejteni veszteségeinket, megaláztatásainkat, életünk során ért kellemetlenségeinket?  Vagy ehelyett csak szüntelenül soroljuk ezeket és egy életen át és megkeseredettek leszünk?  Ugyanezt az igazságot fejezi ki Pál apostol is, aki ezt írja : "amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén,azoknak pedig, amelyek előttem vannak nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek onnét felülről való elhívása jutalmára." Pálnak is minden oka meglett volna arra, hogy állandóan azon keseregjen, hogy őt mennyi bántás szidalom érte a múltban. Lehetett volna emiatt egy halálosan megfáradt, mindenbe belekeseredett ember. Ehelyett ő azt mondja, hogy ezeket elfelejti és arra összpontosít, ami előtte van, amit még el kell végeznie. De Pál se és József se akarja elfelejteni azt, amit Isten tett az életükben. Ne felejtsük hát el : aki azzal foglalkozik, hogy emberek mit tettek vele, az haszontalan, meddő, megkeseredett életet él, aki azonban az Isten cselekedeteire emlékezik, annak élete áldott és gyümölcsöző lesz. Pedig ha megfigyeljük magunkat, s a körülöttünk élő embereket , akkor azt láthatjuk, hogy olyan kevés az Isten jótéteményeire emlékező hálás és boldog ember és olyan sok az emberi sérelmekre, bántásokra emlékező  hálátlan és boldogtalan ember. Mennyire nem vesszük számba, hogy Isten csak életünk egyetlen napján is mennyi jót tesz velünk. Érdemes lenne megpróbálni azt, hogy egy napon egy naplóba, füzetbe feljegyezzük azt, hogy Isten szeretete mennyi jelet helyezett el az életünkben. A legtöbb ember észre se veszi az Isten jótéteményeit, természetesnek tartja azokat, úgy gondolja, hogy az úgymond jár neki. Pedig semmi se jár nekünk, semmit se érdemlünk, minden Isten kimondhatatlan jóságából és kegyelméből van az életünkben. Az ilyen emberek majd csak a kárhozatban fognak rádöbbenni arra, hogy Isten mennyi jót tett velük Jézus Krisztusban, s hogy ők ezeket észre se vették, nem törődtek vele és ennek semmilyen következménye nem volt az életükben. Akkor fognak rádöbbeni arra, hogy ez egy halálos mulasztás volt az életükben, amely nem bocsáttatik meg.

            Azért olyan nagy bűn a felejtés, mert az, aki nem tud emlékezni, az nem fog cselekedni sem. Aki nem emlékezik arra, hogy mit tett Isten érte, az semmit se fog tenni Istenért. Jó lenne egyszer számba venni azt is, hogy mennyi mindent tehettünk volna Istenért, hány áldott alkalmat szalasztottunk el a bizonyságtételre, a jócselekvésre. Sajnos ezek az alkalmak soha többé nem jönnek vissza, soha többé nem tudjuk mulasztásainkat jóvátenni. Mit nem adnánk sokszor azért, hogy egy ilyen elmulasztott dolgot jóvá tudjunk tenni, de már nem lehet. Ne felejtsük el, hogy egyszer majd számot kell adnunk életünkről. Akkor mulasztásaink kíméletlenül fognak vádolni minket.

            Az emlékezés nem csak cselekedetre serkent, hanem új erőt is ad. Amikor mi emlékezünk arra, amit Isten értünk a múltban tett, akkor a jövőre nézve is jó reménységet nyerünk. Hisz ilyenkor ott van szívünkben az a áldott bizodalom, hogy az az Isten, aki a múltban oly sokszor megsegített minket, gondoskodott rólunk, megbocsátotta bűneinket, az a jövőben is ugyanezt fogja tenni. A Biblia szerinti emlékezés nem csak számbavétele a múlt eseményeinek, hanem mindig vígasztalás, mindig erőgyűjtés, bizalom forrása a jövőt illetően.

            Az emlékezésnek a keresztyén ember életében van egy igen áldott alkalma : az úrvacsorázás. Ilyenkor mindig elhangzik :" ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Bizonyára nem véletlen az, hogy az egyik sákramentumunk mellé. amit egyetlen egyszer fogadunk el, ez a keresztség, van egy második sákramentum, amit viszont újra és újra elfogadunk , ez az úrvacsora. Jézus ezért parancsolta meg ennek ismétlését, mert tudta azt, hogy mi mennyire hajlamosak vagyunk a feledésre. Ezért rendelte nem csak az igehirdetés hallható emlékeztetését, hanem az úrvacsora látható, sőt ízlelhető emlékeztetését is . Így évente legalább hétszer-nyolcszor emlékezünk a Krisztus nagy jótéteményére, megváltó, bűnt-eltörlő áldozatára. Ilyenkor nem is mindennapi, hétköznapi ajándékokra emlékezünk, nem földi javakra, hanem a bűnbocsánat és az örökélet nagy és kimondhatatlan ajándékára. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hétköznapi dolgokért, az egészségért, a mindennapi kenyérért, a munkára való képességért és minden másért nem kellene hálát adnunk. Ezekről is naponta meg kell és meg lehet emlékezni.

            Most, amikor már beléptünk az úgynevezett ünneptelen félévbe, ne felejtsünk el Istennnek a Jézus Krisztusban adott nagy ajándékaira emlékezni. Őrizzen meg az Úr az Ő Szentlelkével a feledés és a mulasztás vétkétől. Adja nekünk az Úr mindennap az emlékezésnek drága ajándékát.

Olvasandó igék : 5Móz. 8,3.11.18, 1Sám.7,12, Zsolt.1O3,2, Péld.3,1, Préd.12,3, Jer.Sir.3,2O-22, Mát.11,2O-24, Luk.17,32, 22,19, Ján.14,26. Fil.3,14

                                                                                                Lőrincz István