Mit tanít a Szentírás : az életünk középpontjáról

Mi úgymond a történelem közepén élünk. A kezdet már rég mögöttünk van, s a vég még előttünk, hogy milyen messze, azt közülünk senki se tudhatja. A történelem közepén élni, ez a mi helyzetünk. Ezt a helyzetet Isten kezéből fogadhatjuk el, hiszen Ő állított minket ebbe a helyzetbe. És mi ezt halálosan komolyan kell vegyük. Ez csak hit által lehetséges. Hitben élni azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk a kezdettel és a véggel. Csak akkor lehet komolyan venni az életet, ha látjuk és ismerjük mind a kezdetet, mind pedig a véget. Hogy tudnánk másképp eligazodni az életben, ha nem látnánk annak kezdetét és végét és nem látnánk azt, Aki mind a kezdetnél, mind a végnél ott van, magát Istent? A hitben az a csodálatos, hogy a láthatatlan kezdet és az elérhetetlen jövendő láthatóvá és elérhetővé válik, mert Isten eljött hozzánk, az élet közepén levőkhöz.

Ha beletekintünk a Szentírásba, akkor meglep minket, hogy milyen sokszor van szó a középről, a középen lételről. Isten közénk jön, közöttünk jár, közöttünk lakozik. A szent sátor és a templom is a nép közepette volt. Jézust két gonosztevő között feszítették meg a középen, a megdicsőült Krisztus a hét gyertyatartó között jár, ami azt jelenti, hogy Ő ma is egyháza középpontjában akar lenni. A mi életünknek értelme, célja és szépsége épp abban áll, hogy Isten lehet annak középpontjában. Ez határozza meg a történelmet, de a személyes életünket is. A számunkra sokszor érthetetlen és titokzatos élet így válik érthetővé és értelmessé. Így értjük meg, hogy a számunkra érthetetlen dolgoknak is van értelme és célja. Ezért a mi számunkra nincs boldogítóbb üzenet, mint az, hogy Isten közöttünk lakozik, hogy Ő a mi Istenünk és mi az Ő népe lehetünk. A lakozás szó a görög nyelvben a sátorozás szóval van kifejezve. Az élet pusztaságában mi lelki hajléktalanok lennénk, ha nem lenne ez a lehetőség, hogy Vele sátorozzunk, Nála hajlékot és menedéket találjunk.

Az, hogy Isten velünk lakozik, Jézus Krisztusban lett teljesen nyilvánvalóvá. Ha valaki Jézust elveti, nem fogadja el, akkor szükségszerüen bálványokhoz fog fordulni.Aki ezt teszi az az élet szélére, perifériájára kerül. Ha valaki nem fogadja el a történelem központi eseményét, Jézus keresztjét, akkor önmagát állítja a középpontba.Az ilyen ember kitaszítja Istent a középről és a maga bálványává lesz. De ez az ember számára a véget és a bukást jelenti. Gondoljunk csak Nabukodonozor királyra. Amikor felfuvalkodott, amikor magát helyezte az imádat középpontjába, akkor állati mélységbe süllyedt, királyi eledel helyet füvet evett. Vagy gondoljunk Heródesre, aki szintén isteni magasságba emelte magát és férgektől megemésztve, nyomorultan hal meg. Az ember isteni magasságba való emelkedése állati mélységbe való zuhanással fejeződik be. E negativ példák mellet ott van a Jézus ragyogó példája. Ő kész volt Betlehem jászláig, a Golgota keresztjéig alázkodni, kész volt minden dicsőségről lemondani, hogy egyedül Atyjának adjon dicsőséget. Csak ott lehet az emberek között békesség és jóakarat, ahol Istené minden dicsőség.

A Szentírás figyelmeztet minket arra is, hogy Istent lehet helytelen módon is a középpontba állítani. Lehet ezt hitetlenül és babonás módon tenni. Az ilyen ember olyan, mint az a menyasszony aki akarná a menyasszonyi gyűrüt, de nem akarja magát a vőlegényt.Sokan akarják Isten áldását, segítségét, de nem akarják magát Istent. Ezek az emberek nem akarják életüket Istenhez kötni, hanem csak egy külső jegyet akarnak, egyfajta varázsszert az Istentől.Isten nem tűri azt el, hogy Őt úgy akarjuk használni, mint egy biztosítást, mint egy villámhárítót.Nincs utálatosabb előtte, mint amikor önzésből helyezzük Őt életünk középpontjába. Izrael népe is így gondolkozott. Isten adja áldását és védelmét, de ne törődjön azzal, hogy ők pedig a bűnben élnek. Ők fogják a frígyládát és magukkal cipelik a harcba, hogy mintegy ezáltal maga is ott legyen. A szomorú eredményt tudjuk : megsemmisítő vereség, Éli fiai is elesnek a harcban, s maga a frígyláda is a pogányok kezébe kerül.

De az is, ami Jézussal történt nem félelmetesen hasonlít erre? A különbség csak az, hogy Jézussal nem lehetett azt megtenni, amit a ládával megtettek, de ekkor az emberek mint veszélyes gonosztevőt keresztre feszítették. És mi azt kell meglátnunk, hogy ebben mi is vétkesek vagyunk. Jézus a mi önző kegyességünket is felvitte a keresztre. A kegyelem az, hogy a kereszt nem csak a mi önzésünket leplezi le, hanem feltárja az isteni irgalom végtelen gazdagságát is.

A Sátán nagy célja és terve, hogy önmagát állítsa a középpontba. Az ördögben nincs semmi eredeti, mondotta valaki találóan. Luther is az Isten majmának nevezte őt, aki mindent leutánoz, amit Isten tesz, csak épp egy rossz irányban és rossz szándékkal. Ahogy Isten az Ő üdvösségünkért elvégzett cselekedeteit állítja a középpontba, úgy próbálja a Sátán is a maga gonosz cselekedeteit a középpontba állítani. Az Isten emberré lételével szembeállítja az ember istenné válását, istenítését. Az ördög célja, hogy az ember fellázadjon Istennel szemben. Megpróbálja az embert fellázítani a saját sorsa ellen, az egyház ellen, az Isten kormányzása és gondviselése ellen. Azt akarja elérni, hogy az ember minden ellen lázadjon, csak maga és a bűn ellen ne, hogy az ember a rosszat ne magában keresse, hanem Istenben. Milyen jó, hogy volt egy Valaki, aki nem lázadozott, hanem alázatosan végigment az engedelmesség útján. Ő ebben nekünk is példát adott.

Az Isten nélkül lévő ember is ugyanezt teszi. Önmagát akarja minden áron nagynak és dicsőségesnek láttatni. Akár a Bábel tornya, akár a világvárosok felhőkarcolói erről tanúskodnak. Pedig az ember egyetlen nagysága épp az, hogy ő tud alázatos lenni, ha Istent tudja életének középpontjába állítani. Nem az emberek által épített tornyok fogják őt megtartani, hanem az Úrnak neve, amely a legerősebb torony lesz az ember számára. Nem nagy és híres emberek nevei fogják ezt a világot megtartani, hanem a Jézus Krisztus neve. Ez a név  ugyanakkor arra is képes, hogy eggyé tegye az embereket, hogy áthidaljon nyelvi, gazdasági és sok másféle korlátot is. Ha az Úr van a középpontban, akkor az emberek körülötte békességre és szeretetre találnak.

Ezt csak Isten Szentlelke tudja elvégezni az emberben. Csak az az ember állítja Istent a középpontba, aki teljes Szentlélekkel. Akiben nincs Szentlélek az még mindig csak önmagával, a saját dicsőségével van tele. A Szentlélek mindig közösséget teremt. Aki a Lélek által Krisztussal közösségben van, az Isten népéhez tartozik. S aki Isten népéhez tartozik, az Isten dicsőségét fogja mindenben keresni. Mások ezt nem értik, vagy éppenséggel félreértik. Dávidot se értette meg felesége Mikál , amikor az Úr színe előtt táncolt. Ő azt gondolta, hogy Dávid a népnek akar imponálni.Az első pünkösd napján is félreértette a tömeg azokat, akik befogadták Isten Szentlelkét az életükbe, csúfolkodni kezdtek velük, azt mondván, hogy édes bortól részegedtek meg. Ne féljünk attól, hogy az emberek minket is félre fognak érteni, vagy éppenséggel ki fognak csúfolni. Ne akarjunk olyanok lenni, mint a mások, tegyük meg azt, amire Isten Lelke indít minket, mondjanak bármit is az emberek.

Egy nagy igehirdető az embereket két nagy csoportja osztja, az egyiket kalandoroknak, a másikat vándoroknak nevezi. Mindkét csoport hasonlít abban, hogy úton vannak. Mindkét csoportban van nyugtalanság, hisz valami olyasmi felé haladnak, amit még nem ismernek. Mindkét csoport hall a távolból egy hívó hangot. A kérdés csak az, hogy mi milyen hangot hallunk meg, milyen hangra hallgatunk? Mert van egy isteni és van egy ördögi hívás is. Az ördög is örömököt ígér, élvezeteket kínál fel nekünk, kalandokra akar rávenni minket. Azt akarja elhitetni velünk, hogy nekünk egy izgalmasabb, színesebb életet kell élnünk.

Boldog ember az, aki nem erre a hangra, hanem az Isten hangjára, szavára hallgat. Ábrahám ezt a hangot hallotta meg és ennek engedelmeskedett. Nem tudta, hogy hová megy, de ismerte azt, aki őt elhívta és megszólította. Ábrahám nem kalandra vágyott, hanem oda, ahova Isten akarta őt elvezetni. Ábrahám vándor lett és mi is azok vagyunk. A történelem közepén járunk, de ha Isten és az Ő szava lesz életünk középponta, akkor el fogunk jutni a végső célba is. Ha Ábrahám és a többi hithősök eljutottak oda, mi miért ne jutnánk el?

Olvasandó igék : 1Móz.11,4, 3Móz.26,11-12, 1Sám.4,21, 2Sám.6,2O.21.23, Zsolt.2,2,   Luk.15,13, Ján.19,18, Ap.csel.2,13.16, 12,21-23,  Zsid.11,8, 1Ján.3,3,  Jel.2,1

                                                                                                   Lőrincz István