Mit tanít a Szentírás : a feltámadásról.

            A feltámadás eseménye számunkra egy megmagyarázhatatlan esemény. Hogy is lehetne ez másképp, hisz itt Isten cselekvéséről van szó. Ezzel magyarázható talán az a tény is, hogy az evangélisták olyan kölönbözőképpen írják le ezt az eseményt. Nem lehet ez másképp egy olyan eseménynél, ami messze meghaladja a mi képzelőerőnket, minden ismeretünk határát. Az evangéliumok se igyekeznek ezt a hatalmas csodát megmagyarázni, hanem egyszerüen közlik a lélegzetelállító, nagy tényt : aki három nappal azelőtt eltemettetett az él, ott van a tanítványai között, mégpedig egy sokkal magasabb, dicsőségesebb létformában, mint azelőtt.

Egy komoly félreértés a Jézus feltámadásával kapcsolatosan, hogy ez a feltámadás csak Jézust érinti. Igy a Jézus feltámadása egy önmagában zárt esemény lenne, egy nagyon különös és meglepő vége a Jézus történetének. Pedig ez nem így van. Ahogy egy irásmagyarázó helyesen megjegyzi: a Jézus feltámadása nem egy vég, hanem egy örökre elkezdődő kezdet. A Jézus feltámadásának jelentősége  nem  önmagában van, hanem az mindeneket átölel. Úgy is mondhatnánk, hogy a feltámadás az élet döntő betörése, áttörése ebbe a világba. Ezzel az eseménnyel az új ég és új föld, hogy úgy mondjuk elérhető, megtapasztalható, a hit által megfogható közelségbe került hozzánk. A Jézus feltámadása nem csak egy jel, ami az övéi feltámadására mutat, hanem a Jézus feltámadása és az övéinek a feltámadása elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolódva. Valahogy úgy képzelhetjük el ezt, mint egy jéghegyet. Annak nagyobb része a víz alatt van, de a csúcsa mégis kiemelkedik a vízből. Az Isten eljövendő országa is még nagyobb részt láthatatlan, de Jézus feltámadásával egy része már láthatóvó és megtapasztalhatóvá válott. A Jézus feltámadásával a jövendő jelenné lett. A Jézus feltámadása egy olyan hatalmas hídhoz hasonlítható, aminek egyik vége itt van, de a másik átnyúlik az örökkévalóságba, Isten eljövendő dicső országába. A feltámadás nem a vége egy eseménysornak, hanem sokkal inkább kezdete annak. Egy olyan eseménysor kezdődik, amely beletorkollik az Isten nagy jövendőjébe.

A Jézus feltámadását külön kell választanunk azoktól a történetektől, amikor Jézus az Ő földi életének idejében halottakat támasztott fel, háromról számol be az Újszövetség: Lázár, a naini ifjú és Jairus leánya. Az ő feltámasztásuknál csak a halálnak és az ő erőinek időleges feltartóztatása történt. Jézus feltámadásával a halál halála következett be. Valaki találóan ezt így fogalmazta meg: Jézus feltámadása nem más, mint a halál „megtérése”. Ettől a pillanattól kezdve a halál sem tehet mást, mint Isten szolgálatában állni.

A nagy kérdés ezek után, hogy mit jelent ez a feltámadás a mi mindennapi életünkben, hogyan tehetünk mi erről bizonyságot? Mert valahogy azt látjuk, hogy annak ellenére, hogy minden évben húsvétot ünnepelünk, mégis olyan kevés ereje, kisugárzása van ennek az ünnepnek. Ott állunk súlyos betegek ágya mellett és egyszerüen nincs mivel vígasztalnunk, ott állunk koporsók mellett, ahol emberek kétségbeesetten sírnak és mi is csak emberi együttérző szavakat motyogunk és magunk is érezzük, hogy ebből nem árad semmi erő. Talán azért olyan nehéz ez, mert a feltámadásnál olyan dolgokról kell beszélni, ami sehogysem talál a mai modern életünkhöz, a mai ember beállítottságához. Mi csak azt látjuk, amit ez a világ jelent, ígér a mi számunkra, csak azt a valóságot érzékeljük, amit szemeinkkel látunk és tapasztakhatunk földi érzékeinkkel. A feltámadás azonban egy egészen más világról és egy egészen más valóságról beszél, az Isten világáról és az Isten valóságáról. Itt azonban nem lehet hit nélkül tájékozódni. Ezért a hitetlen embernek nem tudjuk ezt megmagyarázni, bármennyire is akarjuk azt. Ezt érzi sokszor a lelkipásztor egy-egy temetés alkalmával, hogy amíg még földi dolgokról beszél, esetleg az elhunytnak  az életéről, addig még követik a hallgatók a bizonyságtételt, de mihelyst az örök életről, feltámadásról kezd el beszélni, mintha egy idegen nyelv lenne számukra, a legtöbb emberen látszik, hogy ilyenkor már nem is figyel, és az igehirdető nagyon jól látja azt a pár szemet, amely ilyenkor ragyog, mert ők értik, hogy miről van szó, mert hittel hallgatják a mondottakat.

Amikor a feltámadásról beszélünk akkor egy csodáról beszélünk: hogy Isten világa betör a mi világunkba, az élet betör a halál világába. Az a csodálatos, hogy aki hiszi ezt a csodát az megtapasztalja a feltámadásnak az erőit is. Húsvét egy óriási fordulatot hoz az ember életébe. Megtapasztalom azt, hogy nem vagyok magamra utalva, nem én magam kell valahogy kikinlódjam, kiizadjam az Isten szerinti életet, hanem Jézus él bennem, a hatalmas, feltámadott, dicsőséges Úr. Én az Ő áldott jelenlétében, erőterében élek. Ő szeretett engem, megváltott engem, és most életemet az ő hatalmas kezébe vette. Ő munkálkodik bennem, egyre jobban, egyre inkább, csak higyjek benne és adjam át magam neki. Nem abból áll már az életem, hogy százszor is fogadkozom, mindig csak nekifutok valaminek s mindig csak csődöt mondok. Húsvét azt jelenti: Jézus velem van, az ő erejének teljessége áll rendelkezésemre. Ő egyre jobban megtisztit, megelevenit engem. Ha nem lett volna feltámadás, akkor semminek semmi értelme se lenne. Akkor az én életem egy nagy semmi és a nagy semmibe megyünk, ahogy az sajnos sok világi beszédben el is hangzik temetések alkalmával, én magam is már nem egyszer hallottam ezt. Épp azért, mert Jézus a feltámadott, mi éppoly valóságosan jöhetünk Jézushoz, ahogy egy felebarátunkhoz megyünk. Mi megszólíthatjuk Őt, mert Ő hall minket. Átadhatjuk neki életünket, s Ő azt készséggel és örömmel elfogadja. Tudhatjuk, hogy életben és halálban az Ő tulajdonai vagyunk és azok is maradunk, minket senki és semmi ki nem ragadhat az Ő kezéből. Nem kell félnünk az élettől, de nem kell félnünk a haláltól sem.

Lutherről tudjuk, hogy amikor nagy próbák voltak az életében, amikor úgy érezte, hogy összacsapnak a hullámok a feje fölött, akkor vett egy krétát és nagy betükkel felirta ezt a szót a falra: vivit, vagyis Ő él. Valahányszr erre az írásra nézett, mindig eszébe jutott, hogy neki nem egy halott, hanem egy élő Megváltója van, aki most épp ebben a nyomorúságában, bajában is tud segíteni. Nem szabad elcsüggednie, kétségbe esnie, mert Ő él, Ő a feltámadott Úr, aki azzal az ígérettel ment el: ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. A Jézus feltámadása tehát egy olyan esemény,amiből mi naponta élhetünk, amiből a mi lelkünk naponta táplálkozhat. Aki a Jézus feltámadásából él, annak ez meg is látszik az életében. Az valahogy egészen másképp él, másképp viszonyul a dolgokhoz. Életének dolgait nem csak ez arasznyi lét szemszögéből vizsgálja, hanem az örökkévalóság tűkrében. Az ilyen ember együtt látja a múltat, a jelent és a jövendőt. Tudja, hogy mit tett érte Jézus a múltban, hogy ez erőt ad neki a jelenben, és mindenek előtt egy szempillantásra sem téveszti szem elől, azt a dicső jövendőt, azt a kikötőt, ahova hánykolódó hajója egyszer meg fog érkezni. Annak nyomorúságain is már ott ragyog a feltámadás fénye. Találóan fejezte ezt ki valaki egy szójátékkal. Jézus feltámadása nélkül az életünk egy reménytelen vég felé haladna, de Jézus feltámadása által a mi egész életünk nem más, mint egy végtelen reménység.

Adja az Úr, hogy ez a tanítás is adjon nekünk ezen az ünnepen vigasztalást, erőt, reménységet. És hadd legyen a feltámadás ereje az ünnepnapok után is, hétköznapi életünk minden harcában is áldott segítségünk.

Olvasandó igék: 1Thessz.4,14, Ján.11,23-25, Apcsel. 4,2 , 17,32,  26,23,  Róm 6,5, 1Kor 15 fejezete, Ef.5,14,  Fil.3,1O-11,  1Pét.1,3

                                                                                Lőrincz István