Mit tanít a Szentírás : a felnőtt korról

          Manapság és talán régebben is nagyon sokat beszélnek, írnak a gyermekkor,a fiatalság és az öregség problémáiról, s nagyon keveset a felnőttkor, az úgynevezett derékhad bajairól, nehézségeiről. Pedig az élet e korszakának is megvan a maga szépsége és nehézsége. Ez az az időszak az ember életében, amikor a legtöbbet várnak el tőle, mert úgymond elérkezett a csúcsra és azon évtizedekig meg kall maradnia. Ebben az időben kell a gyerekeket felnevelni, ebban az időben kell a házasság gondjaival szembenézni, ebben az időben kell nagyot és sokat alkotni. És ebben az életkorban kell a legtöbb felelősséget hordozni. Éppen ezért ebben az időben van a legtöbb erőre, türelemre, bölcsességre is szükség. Ilyenkor különösképpen is az Úrba kell kapaszkodni. Naponta Tőle kell elkérni mindazt, amire oly nagy szükségünk van. Aki ezt megteszi, az nem fog összeroppanni a sok teher alatt, ami rá nehezedik.

            Amint már mondottuk ebban a korban nagy bölcsességre van szüksége az embernek. De a bölcsesség nem jön csak úgy magától, ahogy az évek telnek. Erre tudatosan törekedni kell. Az igazi bölcsesség az Úrtól származik, az Ő szeretetéből és félelméből fakad. Az Isten igéjében felmutatott bölcsesség akkor lehet a miénk, ha nyitottak vagyunk Isten és embertársaink felé. Aki Isten Jézus Krisztusban kijelentett szeretetét egyre jobban megismeri és befogadja, az egyre bölcsebb emberré válik. Ha az éveinket a Krisztussal való együttjárás tölti ki, akkor igaz lesz, hogy az évek múlásával a bölcsességünk is növekszik. Mert egyedül Krisztus tud minket megtanítani arra, hogy helyesen tudjunk viszonyulni Istenhez, felebarátainkhoz, az élethez, a halálhoz, a jó vagy a rossz sorshoz, egyáltalán mindahhoz, amivel életünk során találkozunk. Az Isten nélküli ember ezzel szemben mindent elront. Vagy megpróbál minden elől kitérni, vagy véresen beleütközik a valóságba. Nem talál rá Istenre , a felebarátra, önmagát sem találja meg igazán. A felnőttkor nagy kiváltsága, hogy egyre jobban nyitottak lehetünk Krisztus felé és így embertársaink felé is. Az ilyen ember arca valóban megvilágosított arc lesz, mert Krisztus arcához, ábrázatához lesz egyre hasonlatosabbá.

            A felnőtt kor nagy kérdése, hogy mennyire kell alkalmazkodnunk bizonyos dolgokhoz, mennyire kell belenyugodnunk bizonyos dolgokba. Mert kétségtelen az, hogy míg az ifjú azt gondolja, hogy mindent meg fog változtatni, addig a felnőtt már belátja, hogy nagyon sok olyan dolog van az életben, amit soha sem fog tudni megváltoztatni, a legjobb szándéka és a legnagyobb erőfeszítése árán sem. Bele kell törődni sok mindenbe, nem lehet fejjel a falnak rohanni, mert nem a fal fog ledőlni, hanem a fejünk fog összezúzódni. Nyilvánvaló, hogy bizonyos fokú alkalmazkodás nélkül egyszerüen nem lehet élni. Itt csak az a baj, hogy nagyon sok helytelen, sőt bűnös alkalmazkodás is van az életünkben. Megtörténhetik, hogy úgy alkalmazkodunk dolgokhoz, emberekhez, helyzetekhez, hogy a legszentebb isteni értékeket is feláldozzuk. Ilyen esetben úgy alkalmazkodunk, hogy közben megkárosítjuk felebarátunkat és megrövidítjük Isten dicsőségét is. A felnőttkor nagy ellensége : az önzés és az egyéni érdekek. Minden döntésünk előtt számítgatunk. Mi nekem a jobb, hogy tegyek úgy, hogy semmilyen kárt ne szenvedjek? Vigyázzunk mindig arra, hogy ne úgy alkalmazkodjunk, hogy azzal megtagadjuk Jézus Krisztust és az általa adott nagy parancsolatot, hogy szeressük Istent és felebarátunkat. Alkalmazkodásunkat ne a félelem motiválja. A vakon született ember szülei félelemből nem merik bevallani az írástudóknak, hogy gyermeküket Jézus gyógyította meg, Pilátus a maga pozicióját féltve nem áll ki Jézus mellett. Merjünk a Jézus bizonyságtételéért konfliktust is felvállalni. Amikor bűnös és önző módon alkalmazkodunk, akkor azt tesszük, amit Pilátus is tett :megfeszítjük Jézust. Vigyázzunk nagyon a felnőttkor ennek az egyik legveszedelmesebb tévedésére.

            Az lesz igazán felnőtt ember, aki a Krisztusban való élet gazdagságát egyre inkább befogadja és a maga életében gyümölcsözteti. Akkor nem szentségtelen, hanem szent módon fogunk alkalmazkodni. Az ilyen alkalmazkodás nem Krisztust és az Ő bizonyságtételét áldozza fel a maga előnye érdekében, hanem önmagát kész feláldozni Krisztusért és az Ő országáért. Amikor Pál, mint felnőtt ember, mint érett férfiú Krisztust hirdeti, mindenféle emberrel kapcsolatba kerül : zsidókkal, görögökkel, tanultakkal és írástudatlanokkal, törvény alatt levőkkel és törvényt nem ismerőkkel. A Pál alkalmazkodása abban van, hogy ő belehelyezi magát az ő helyzetükbe. Megpróbálja minél jobban megérteni érzéseiket, gondolataikat, hogy annál jobban tudja Krisztust közel vinni az életükhöz. A hallgatókhoz való alkalmazkodása nem önös érdekeket szolgál, hanem Krisztus és a hallgatók érdekében van. A bűnös alkalmazkodás utálatos, a szent alkalmazkodás pedig csodálatra méltó. Akkor is kész alkalmazkodni Isten akaratához, amikor az nagyon nehéz, amikor a tövis nem vétetik el testéből. Ő mindenben kész Isten akaratához alkalmazkodni,mert megnyerte a kegyelmet és ez elég néki.

            Felnőtt korban, úgy negyven után, úgy érzi az ember, hogy az idő sokkal gyorsabban telik, mint azelőtt. Ez úgy van, mint a hegymászás : a felfelé való út sokkal nehezebbnek, hosszadalmasabbnak tűnik, mint a hegyről való leereszkedés. De ne mindig csak erre gondoljunk, hogy most már lefelé megyünk. Merjünk megállni a csúcson és gyönyörködjünk a tájban, gyönyörködjünk abban a munkában, amit Isten kegyelméből elvégezhettünk. És lássuk meg azt is, hogy a hegy túlsó oldalán is éppúgy szépségek várnak ránk, mint az innenső oldalon. Miközben lefelé megyünk, ne felejtsük el azt, hogy ekkor is nézhetünk felfelé. Ne felejtsük el, hogy a mi hitünk szerint mi nem a sír felé közeledünk, hanem mennyei hajlékunk felé, amit Urunk elkészített a mi számunkra. Tudhatjuk : a legjobb még ezután következik.

            A felnőttkor jellegzetessége az is, hogy meglátjuk a dolgok viszonylagosságát. A fiatal korban mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk. Úgy gondoljuk, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha bizonyos célokat elérünk, ha feltett szándékainkat mind megvalósítjuk. De amikor ezek közül sok mindent elértünk, akkor meglátjuk azt, hogy ez is csak olyan viszonylagos.  Látjuk azt, amit a prédikátor is látott, hogy bizony sok minden hiábavalóság, amibe mi annyi reményt helyeztünk. Ilyenkor nagyon kell vigyázni arra, hogy a dolgok viszonylagosságának a meglátása milyen irányba sodor minket?  Mert lehet az ilyen ember rendkivül cinikus, vagy éppenséggel megkeseredett, aki már semmiért se tud lelkesedni, semminek se tud örülni. Még az Isten országának sem. Mert azt kell meglátnunk, hogy egy dolog nem viszonylagos, pontosabban egy személy, és ez nem más mint Jézus Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. Ő lehet a mi életünk örökké maradandó értéke.

            Aki hit által él, annak számára az idő is viszonylagossá válik. Az ilyen ember már valahogyan nem is az időben él, hanem az örökkévalóságban, ahol minden állandó és maradandó. Isten gyermeke számára ezért nem is az a fontos, hogy ő a fiatal éveit éli, vagy a felnőttkorban van, vagy pedig már elérkezett az élet estéjére. Azért nem fontos ez számára,mert az Isten országa nagysága és dicsősége mellett ez teljesen eltörpül. A kicsiny, múlandó élet beletagolódik az örökkévalóba. Az ilyen ember tudja : az ő élete nyilván nemsokára véget fog érni, de az az ügy , amiért élt, lelkesedtt, az az ország, amit épített, annak nem lesz vége soha. Az ilyen ember jelszava az lesz, amit Jézus mondott : az én Atyám munkálkodik, ezért, amig nappal van én is munkálkodom. Nem tragédia az, ha holnap engem az Úr elszólít, mert boldog az a szolga, akit az Ő Ura ilyen munkában talál. Ne azon töprengjünk, hogy vajon mennyit fogunk még élni, ne az éveket számolgassuk, ennek semmi értelme sincs, hanem töltsük ki időnket az Úr szolgálatával, a bizonyságtétel munkájával. Legyünk bölcsek és örüljünk minden pillanatnak, amelyben Isten nekünk alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy országáért tehessünk valamit. Ez a felnőttkornak is a legnagyobb és legáldottabb ajándéka. Ebben a korban, amikor erőnk és bölcsességünk csúcsán vagyunk, tegyünk meg minden telhetőt az Ő országa növekedésért és terjesztéséért.

Olvasandó igék:1Móz.3,19,Zsolt.39,6-8, Préd.1,2-3, 8,1,  Ján.19,13, 9,4.22, 1Kor.9.22-23, 2Kor.12,1O,  Ef.5,15, Fil.1,23

                                                                                                Lőrincz István