Mit mond a Szentirás : A KEZDETRŐL

Isten segitségével új sorozatot szeretnénk inditani a fennti cimen, melyben a Szentirás főbb fogalmait próbáljuk megvilágitani mind elméleti, mind pedig gyakorlati szempontból.Egyfajta egyszerű, gyakorlati teológia szeretne ez lenni, hogy a Szentirás és mindennapi életünk világában jobban tudjunk tájékozódni. Most hadd szóljunk a kezdetről. Azért nehéz ez a kérdés, mert a kezdetnél senki ember nem volt jelen. A kezdet és a teremtés ezért titok marad az ember számára. De az embert rendkivüli módon érdekli ez a kérdés. Különböző korokban kölönböző válaszokat adtak erre a kérdésre. Az egyik azt mondta: kezdetben volt a tűz, a másik meg azt, hogy a víz. Ismét mások, hogy kezdetben az anyag volt, vagy a mozgás, az ős-akarat , az értelem. Mégis, sem a tudomány, sem a filozófia nem tud erre a kérdésre kielégitő választ adni. Egy hatalmasabb kéz tudja csaka létezés titkát nekünk megmutatni és ez nem más, mint Isten keze. Isten kijelenti nekünk, hogy a kezdetben Ő volt és Ő teremtette a mennyet és a földet. Ezzel a válasszal Isten nem csak a mi emberi kiváncsiságunkat akarja megelégiteni, hanem ugyanakkor megmutatja minden létezésnek a célját is. Azt kell megértenünk, hogy semmi sincs önmagától és önmagáért, hanem minden Istentől van és mindennek Ő a végső célja. Ez a tudat, hogy minden Istentől és Rá nézve van, már önmagában is erőt és célt ad az életünknek.

            De nem csak a világnak volt kezdete, hanem a mi életünkben is mindennek van, kell legyen egy kezdete: a létezésnek, a munkának, a hitnek. És ez a kezdet rendkivül fontos. Nem hiába szoktuk mondogatni: egy jó kezdet már fél siker. Nagy kérdés, hogy mi is hol és hogyan kezdjük el életünk dolgait, mi a kiindulópontunk? Ha valamit rosszul kezdtünk el, legyünk akármilyen ügyesek is, az már sohasem fog jól végződni vagy csak Isten különös kegyelme tudja azt rendbe hozni. A Szentirás arról is világosan beszél, hogy egyetlen jó kezdet lehetséges az ember életében és ez nem más, mint az Úrnak félelme. Az istenfélelem nem azt jelenti, hogy mi szüntelen rettegésben kell élnünk, mert egy olyan kiszámithatatlan Istenünk van, akiről soha se lehet tudni, hogy mit is cselekszik. Ő a  hűséges, Ő a megbizható, Jézus Krisztusban szerető Atyánk, ki velünk szövetségben él. Ő mindig komolyan veszi szavát, nem játszik igéreteivel, nem másitja meg azokat. Az a legjobb kezdet, ha komolyan vesszük Isten szavát, az a bölcs ember, aki mindenben Istennel számol és minden döntésében Isten akaratát veszi komolyan. Aki Istennel kezd, az jól kezd.

De van egy szomorú kezdet is. Mert szüntelen azt látjuk és tapasztaljuk ebben a világban, hogy nem csak a jónak, hanem a rossznak is van egy kezdete. Erről is beszél az ige. Ahol Isten megjelenik ott a Sátán is mindig színre lép. Ott van a különböző bűnökben és gonoszságokban, de ő magát vallásos köntösben is el tudja adni, sőt világosság angyalává is tudja magát változtatni. Ebben a formájában a legveszedelmesebb. Az igét is szájára veszi és nagyszerüen operál vele. A pusztában, Jézussal szemben  is bibliai verseket idéz. Önmagában igaz dolgokat mond, de mivel ő maga a hazugság, az ő ajkán még az ige is hamisság lesz. Különben az is ördögi, ha valaki igéket mond, de nem él azok szerint. Az ilyen ember nem csak szájával hazudik, hanem egény lényével. Az ilyen ember a Sátán szolgálatában áll. A farizeusok sem értik Jézust, pedig a nyelv, amit Jézus beszél nagyon ismerős számukra. Azért nem értik Jézust, mert nem egy talajon állnak, nem egy az eredetük, ők az ördög-atyától származnak. Isten azt akarja, hogy nekünk Ő legyen az életelemünk, Jézus visszavásárolt minket az Atya tulajdonába. Vigyázzunk, hogy benne maradjunk meg mindvégig.

Az ember életében van egy olyan törekvés, hegy sem első, sem utolsó nem akar lenni. Aki elől megy, az előtt minden bizonytalan, a hátsó pedig mögötte érez bizonytalanságot, védtelenséget. Egy-egy vita alkalmával például nagyon nehéz első felszólalót találni. Mégis valakinek elsőnek is kell lenni. Szinte ugyanez a helyzet az utolsó hellyel is. Ki az, aki utolsónak akarna mentőcsónakba szállni, vagy mindig utolsónak érkezni egy összejövetelre? Mi félünk az elsőtől, az élettől, de még inkább félünk az utolsótól, a haláltól. Mindkettőben védtelennek, tehetetlennek érezzük magunkat. Ezért olyan nagy vigasztalás , hogy Jézus azt mondja nekünk : ne féljetek, mert én vagyok az Első és az Utolsó. Én megyek előttetek és én követlek hátulról is. Énbennem elrejtve, bizton érezhetitek magatokat. Jézus, mint első ment az ítéletbe is, így menedékünk lesz abban, de elsőként ment a halálba és támadott fel abból, így nekünk attól sem kell félni. Ezért minden helyzetben, amiben vagyunk jusson eszünkbe, hogy Ő már ebben is előttünk járt, és Ő ki is hoz minket abból, mert nem a helyzeteké és nem a halálé az utolsó szó, hanem az Övé.

A Szentírás arra is figyelmeztet minket, hogy azért a kezdet még nem minden. Félúton meg is lehet torpanni, el lehet veszni. A sportoló is hiába indul el a pályán, ha nem szakitja át a célszalagot nem kapja meg a győzelemért járó érmet. Jól mondta valaki: amit csak félig végzünk el, annak halál íze van. Sok példát lehetne adni a Bibliából arra nézve, hogy jó kezdet útán rossz lett a folytatás. Izrael népe is jól kezdte, Salamon élete is ragyogóan indult. Az első keresztyén gyülekezet is olyan jól indult és a Reformáció is. Aztán hogy megromlott sok minden. A legtöbb házasság is jól indul, hisz milyen szerelmesek egymásba és hogy mosolyognak egymásra az esküvői képen. Néhány hónap múlva már a bírónak adnak munkát. De a kezdet még nem garantálja a véget. A hitben járó élet sem hasonlitható egy csúszdához, amibe csak bele kell ülni és aztán biztos, hogy a csúszda elvisz a végső célba. A keresztyén élet sokkal inkább egy nehézségekkel és veszélyekkel teli hegyi túrához hasonlítható, ahol szüntelen éberségre és kitartásra van szükség. Tudatában kell lennünk annak, hogy minden előrejutásért keményen meg kell harcolni. A kezdet és vég között ott van egy imádságos küzdelem, egy hitbeli tusakodás. A Szentirás sokszor figyelmeztet arra, hogy ne irigyeljük a gonoszok szerencséjét, akik sokszor hetykén és sikeresen járnak az élet útján, hanem tekintsük meg életük végét és okuljunk belőle. Arra is figyelmeztet az ige, hogy ugyanakkor a kegyesek életének végére is figyelmezzünk. De leginkább tekintsünk Jézusra, akinél minden jó volt, a kezdet is, a vég is és az is, ami a kettő között volt. Pedig mi minden volt a bölcső és kereszt között. A mi életünk is most ebben a legnehezebb szakaszban van, ahol ezernyi kisértés és próba ér minket. Kezdjünk és végezzünk minden napot Vele így áldott életünk lesz.

Az Isten országában épp forditva vannak a dolgok, mint a világban. A világban a keserű véget egy sziporkázó kezdet előzi meg. Isten gyermekeinél egy keserű kezdet után jön a nagyszerü vég. A Megváltó jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Ezért figyelmeztet és bátorit minket. Jézus tudja, hogy mi épp akkor csüggedünk el leginkább, amikor nehéz dolgok kezdődnek az életünkben, amikor az antikrisztusi erők egyre gyarapodnak, és ekkor gondolnánk fejünket lecsüggesztve, hogy most már mindennek vége. Jézus azt mondja, hogy mi épp ennek az ellenkezőjét tehetjük: emeljétek fel fejeiteket, mert elközelget a ti váltságtok. Jézus , mielőtt a Golgotára indult volna dicsérő éneket énekelt. Amikor mi ilyen úton kell járnunk azt mondjuk: ez a vég kezdete. Pedig Isten országának a fájdalmai a szülőasszony fájdalmához hasonlithatók, aminek nemsokára nagy öröm lesz a vége. A fájdalom nagy örömbe fog torkollni. Minden szenvedés annak a dicsőségnek az előjele, ami a keserű kezdet utáni édes vég lesz a mi számunkra. Egy olyan vég ez, aminek nincs is vége, mert az már maga az örökkévalóság lesz a mi számunkra. Csak épp ne bűneink miatt szenvedjünk, hanem valóban az Úrért. Akkor bizonyosak lehetünk, hogy az utolsó idők nehéz próbái egy dicső vég, a végső győzelem jelei lesznek a mi számunkra.

Olvasandó igék: 1Móz.1,1, Példb.1,7, János 8,44, Jel.1,17, Préd 7.8  Luk 21,28.

                                                                           Lőrincz István